Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Letűnt pártok nyomában

2010.11.27. 10:30 | szocdemman | 24 komment

Címkék: választás történet 2002 szdsz mdf torgyán kdnp parlament 1998 miép 2010 csurka fkgp

 Ha eltűnik egy párt azt soha nem egyedül teszi… persze itt most az eltűnés alatt a parlamentből való kiesést értem. 1998, 2002 és 2010 között is ez egy hasonlóság volt. Az egykor szebb napokat látott pártok sorsa azonban különböző. Valamelyik a teljes feledés homályában éli minden napjait, valamelyik feltámadt, valamelyik egy része más formációban átmentette magát és van olyan is mely egy űrt hagyott maga mögött a politikai palettán. Utánajártunk, hogy az egyszer parlamenten kívül rekedő pártokkal ma mi van.

A kimúlt pártok rendre jobboldaliak volt, nincs is ebben semmi meglepő, hisz a rendszerváltozáskor kevesen akarták felvállalni a baloldalt. Ebből következett az a tény is, hogy a jobboldal rendkívül töredezett és megosztott volt. Az egységes jobboldali eszményt a Fidesz alkotta meg, válogatott módszerekkel integrálta maga alá a jobboldali külön-utasokat.

1998-as választáson nem csak az MSZP intett egy időre búcsút a kormányzásnak, de két párt önállóan már nem került be a parlamentben. Az egyik a ma Fidesz hátasként szolgáló KDNP a, másik pedig az egykor választási győzelmet arató MDF. Bár utóbbi végelhalása 2010-ben következett be, de az 1998-as évben önálló politikai erőként megszűnt létezni egy időre.

A KDNP egy történelmi gyökerű párt utódjának vallja magát. Az 1945-os pártrendszerben Demokrata Néppártként flangált leginkább. A rendszerváltás hajnalán is viszonylag későn ébredtek, 1989-ben szerveződtek csupán újjá, és 1990-ben épphogy becsúsztak a parlamentbe, és rögtön az első kormányba is. 1994-re sem sikerült nagypártá lenniük, cserébe 1996-ra olyan helyzet alakult ki a pártban, melyből egyenesen következett: 1998-at sem élik meg. A párt önálló frakciója megszűnt az elnökség és a frakció ellentétből eredően. Többen a Fideszben kezdtek új életet, így Semjén Zsolt is. Egy hosszú pereskedés után azonban Semjénék megkaparintották a letűnt párt elnöki posztját, ma pedig a Fidesz mögött olvasható négy betűként rendszeresen feltűnik az újraszervezett kereszténydemokrata irányzat.

A 2002-es választáson is kettő párt kerül ki a figyelem centrumából. A MIÉP–et az MDF-ből első ciklusban kivált radikális nézeteket képviselő honatyák alapítják, lelkes vezérüknek meg a lánglelkű Csurka Istvánt választják. Az FKGP a Fidesz elsőszámú szövetségesként kerül Orbán ölelésének köszönhetően kerül igen komoly zárójelbe.

Tehát a MIÉP 1992-ben a parlamentben már jelen van, de a 94-es baloldali fordulat nem segíti meg az ősszittyák helyzetét. A szalonkuruc csapatnak 98-ra sikerült 5% fölé keveredni, ám a jobboldali kormány még a nitrogént is elszívja előlük. Táborukat nem sikerül növelni az stabilan negyed millió fő fölé. Ez 2002-re a magas részvétel miatt már kevés az újrázásra. A párt erodálása, csak a kihullás után kezdődik, addig egységes. Ebből kifolyólag nem is vetül rá komoly médiafigyelem, (ebben eltér a többitől). Több sikertelen kísérlet sem tudja megbuktatni Csurkát. Sokan feladják a pártból főként a fiatalok távoznak valami Jobbik nevű izébe. Ma is rengeteg ex-MIÉP-es ül ott. Köztük Rozgonyi "gumimaci-vadász" Ernő bácsi.

Az FKGP eltűnésével két érték is végleg eltűnt a magyar pártrendszerből. Először is az agrárpárt, ami igazi kuriózumnak számított, hisz nyugati demokráciákban (skandinávia kivételével) már jóval korábban kihaltak ezek a kezdemények. Másodszor is Magyarország legrégebbi gyökerű még meglévő történelmi pártja. Igény már nincs rá, ha tetszik nem hagyott űrt a politikai palettán. 1945-ban közel félévszázados működés után választás nyernek a Kisgazdák, de az épülő szovjet-típusú diktatúra hamar beszalámizza. A rendszerváltáskor egy Torgyán nevű jogász tűnik fel, mint a Kisgazdák vezéralakja. Józsi bácsi kétszer is ki akar lépni koalícióból, a képviselői többsége egyszer sem követi és 2002-re fel is szalámizzák. Az ügyészség a kisgazdák kapcsán csak akkor kezdi elővenni az ügyeket, amikor romlik a viszony Orbánnal, nyilván véletlen, hogy akkor is Polt Péter volt a legfőbb ügyész...

Egy halom ex-kisgazda ma a Fidesz frakcióban csücsül. Jó hír, hogy a székház-ügyük, mely 2002-ben kezdődött, talán 2010-ra már véget is ér. A párt honlapján kvázi két vezető üzenet van. Egy rendeződött a Kisgazda-székház dolga, kettő 100 éves a párt.

 

2010-re a két nagy rendszerváltó erő múlt ki: SZDSZ és MDF.

Az MDF-vesszőfutása, 1994-ben egy hatalmas buktával kezdődőt. Már előtte is kb. 3 párt alakult belőle. A párt egész életére három fogalom volt jellemző: kiválás, kizárás feloszlatás. 2010-ben zárta ki a párt gyakorlatilag az utolsó aktív tagját, ezzel magát a parlamentből. A kis konzervatív párt kétszer a Fidesz szövetségesként élt túl, de 2006-ban önállóan mutatta meg, hogy van még 5% potenciálisan kizárható bázisa. 2010-re azonban már elfogyott a levegő a párt körül. Szerintem egy ötkötetes könyvsorozatot lehetne írni abból merre is vannak az MDF-esek. Szerintem nincs olyan magyarországi parlament párt melybe nem jutott egy kis maradék. A kemény-mag azonban a Fideszben csücsül, természetesen.

Hát az SZDSZ keményebb dió ennél. Őróluk is sokat lehetne írni. Egy azonban tény: ők az egyetlen olyan letűnt párt akik rést hagytak a politikai rendszeren. Ugyanis magát liberálisnak valló párt nincsen ma. Sőt talán az MSZP-s Gyurcsány platformon kívül mindegyik parlamenti párt kikéri magának a liberális jelzőt. Az SZDSZ újraösszállásban lenne fantázia, hisz a párt politikusa az önkormányzati választáson messze harmadik erőként tűntek fel összesítve. A liberális gondolati körre most két tucat szerveződés is alakult, de hogy melyik lesz a liberális, az majd a jövőben kiderül.

A letűnt pártokat így végignézve egy következtetést egyértelműen ki lehet mondani, párt nem tűnik el csak átalakul.
 

· 2 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr352475081

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Letűnt pártok nyomában 2010.11.27. 18:54:28

Ha eltűnik egy párt azt soha nem egyedül teszi… persze itt most az eltűnés alatt a parlamentből való kiesést értem. 1998, 2002 és 2010 között is ez egy hasonlóság volt. Az egykor szebb napokat látott pártok sorsa azonban különböző.

Trackback: A magánnyugdíj és a feltörekvő kisegér 2010.11.27. 14:35:43

  Az elmúlt húsz év egyetlen igazán időtálló, ugyanakkor alapvetően felvilágosult abszolutista szellemben fogant reformját tervezi megszüntetni a kormány. Török Gábor, politológus, 2010. november 24.   Török Gábor exeszdéeszes. Neoliberális...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csorsza 2010.11.27. 12:19:27

Megkönnyebült az ország a szadesz kimúlásakor. Szimpla provokátor vagy.

Troyfan 2010.11.27. 12:27:44

Ha szerencsénk van,lesz új liberális erő,mire ezeket az elmebetegeket elkergetik.

Nash vs. Keynes 2010.11.27. 12:42:24

Az SzDSz eltűnése különösen a zsebekben hagyott nagy űrt maga után..

Anti Anyag (törölt) 2010.11.27. 12:50:27

Az SZDSZ azt az űrt maga után legfeljebb az MSZP-ben hagyta.

sprenczl 2010.11.27. 13:21:59

Az szdsz nem hiányzik. Szarházi, hazaáruló banda. Kivégezni a prominenseiket! Européer módon, mondjuk a Szajnába....:-)

sprenczl 2010.11.27. 13:22:52

@Tisztánlátó: sosem volt liberális erő. Hülye, aki azt hitte.

Kivlov 2010.11.27. 13:43:10

a szdsz nem vész el, csak átalakul => elempé...

Kivlov 2010.11.27. 13:46:38

@Tisztánlátó:
ha van szerencsénk, sosem lesz új (ál)liberális erő. ide vezetett a nagy liberalizmus, meg a szolidaritás...

2010.11.27. 13:49:45

A buzeráns szdsz csak a hungarofób majmokban hagyott űrt.

al Dajjal 2010.11.27. 13:56:41

Jézusom!
Olyan baromi nehéz átolvasni a cikket, mielőtt elküldöd? Vagy csak hű akarsz lenni az Indexhez a helyesírással és fogalmazni nem tudással?

A témához kapcsolódva: Én egyetlen párt eltűnését várom végre nagyon. Előtte sem voltam maszopos, de ez után a 8 év után előbb írok alá egy Jobbik kétharmadot, minthogy ezeket újra a parlamentben lássam. Pedig a Jobbik 2/3-a még a jelenlegi Fidesz bénázásoknál és elkúrásoknál is ilyesztőbb.

Szeptim 2010.11.27. 14:01:57

Nem biztos, hogy lesz rá igény. A fiatal korosztály körében a neokonzevativizmus a divat már vagy 10 éve. Esetleg egy nemzeti-liberális pártból lehetne valami, hogy a kis suhancok végre boldogan maszturbálhassanak a turul madárra.

InteriorLulu 2010.11.27. 14:02:35

A posztot kifejezetten fáj olvasni. Hemzseg a helyesírási és stilisztikai hibáktól. Szocdemman, szerintem hanyagold egy időre ezt a dolgot, ezt komolyan mondom! Olvass sokat, nagyon sokat, bármit, csak ne ilyen színvonalú írásokat (meg persze köztársasági elnöki alkotmánytervezetet se), aztán mondjuk tavasszal publikálj újra. Ez az idő elég kell hogy legyen egy vélelmezhetőleg átlagos értelmi képességű ember számára.
Ami meg a tartalmat illeti: nem szoktam olvasni a blogot, csupán a téma érdekessége okán kattintottam ide, de sajna így sem tudlak agyondicsérni: a poszt lapos, üres, semmitmondó.
Mondom, hagyd egy időre a dolgot és töltekezz! Szerintem.

- Rendi - 2010.11.27. 14:16:17

"Ugyanis magát liberálisnak valló párt nincsen ma."

Eddig is csak magát annak valló párt volt, az szdsz-nek köze sem volt a liberalizmushoz.

Egy valóban liberális párt még jó is lehetne.

finalNmbr 2010.11.27. 14:24:31

A liberalizmus bukott meg, nem az szdsz

Kivlov 2010.11.27. 14:28:07

@Steve_Jobs:
de az is megbukott, csak nem a liberális volta miatt. mert olyan nem is volt neki, max szóban...

nevetőharmadik 2010.11.27. 14:32:55

A liberaliznus mai multikulti píszí formája bukott meg. A valamikori tiszteletreméltó (nemzeti) liberalizmushoz most leginkább a konzervatív áll legközelebb.

Nadiposzi (törölt) 2010.11.27. 14:46:32

Gyönge írás, a szerző képességei alapján a Blikk csöcsös-lány rovatának 5-10 soros tárcáit sem lenne képes hiba nélkül megírni.
Az SZDSZ-re vonatkozó rész nettó baromság, semmiféle űrt nem hagytak maguk után.

futura 2010.11.27. 14:53:42

Politikai elveket pártok sehol a világon nem képviselnek tisztán, de ami hazánkban kialakult az utóbbi húsz évben, az elképesztő.
Sokszor megfogalmazták már, baloldal konzervatív-liberális, a jobboldal szociál-populista politikát is hirdet. Elvekről itt szó nincs, csak a hatalom megszerzése gyakorlása a cél.
Természetesen mi sem vagyunk jobbak a politikusoknál, mindent benyalunk amit akarunk hallani, és ebben tökéletesen ki is szolgálnak bennünket.
Hol vannak a különböző pártok kidolgozott, évtizeden átívelő programjai, ami alapján hatalomra jutva végeznék a dolgukat?
Marad az ellenkező tábor gyalázása, ledegradálása, napi szinten pedig határozottságnak tűnő kapkodás

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2010.11.27. 15:21:54

Az oké, hogy szarházi fizetett blog vagy, de bakker a nyelvezet! A tök tanulatlan, nyolc elemivel nem rendelkező, józsefvárosi prolikat hallottam így beszélni! Szörnyű!

Treuga Mei 2010.11.27. 15:52:28

Tudnál segíteni, mit jelent az, hogy "a párt politikusa az önkormányzati választáson messze harmadik erőként tűntek fel összesítve"? Külöösen az "összesítve szó az, ami komoly szépségek, bájos derű reményét kelti bennem...

Treuga Mei 2010.11.27. 15:57:00

@Steve_Jobs:
Úgy érted, a liberalizmus minden szinten bukott?
Lehet, hogy igazad van, és ideje a szabad kommentelés jogát, a választás jogát, az ilyen buta kis szabadságjogokat a sutba dobni... vagy egyszerűen csak átb@sztak téged, és elhitették veled is, hogy a liberalizmusnak csak egy formája van - a neoliberális gazdaságpolitikájú szemforgatás, amit a szadesz végül képviselt.

Treuga Mei 2010.11.27. 15:58:49

@Nadiposzi:
A felmérések nem igazolják állításodat: akad egy-két százaléknyi szadesz-szavazó, amelyik máig keresi a mai pártját.
Ezek nem érzelmi kérdések, hanem ténykérdések.

szemtanú 2010.11.27. 16:18:25

Az dicséretes törekvés, hogy valaki változatosan akarja magát (nem írom, hogy a gondolatait) kifejezni, de ahhoz nem elég az akarat:(
Aki a flangált keveri a fungálttal csak nevetségessé teszi magát.

G. Wolf 2010.11.28. 01:54:58

@Szeptim: "nem biztos, hogy lesz rá igény." - szerintem meg lesz.

@Steve_Jobs: @nevetőharmadik: "A liberaliznus mai multikulti píszí formája bukott meg." - a liberalizmus szerintem nem bukott meg, köszöni szépen jól van. De tény itthon vissza szorult.

Viszont Angliában épp most kerültek be a parlamentbe, Lengyeleországban, Szlovákiában, és Romániában is parlamenti párt, több helyen kormánytényező. Szerintem itthon is lesz még, persze nem biztos, hogy Szdsz formában, de akár még az is lehet.
süti beállítások módosítása