A hó elején hunyt el 92 éves korában Bulányi György páter, a Bokos mozgalom megalapítója. Különleges személyiség volt, ezért egy emlékezéssel és a Bokor mozgalom leírásával szeretnék tőle búcsúzni:
Bulányi György avagy Gyurka bácsi olyan ember volt, akinek nevét évtizedeken át csak félve lehetett kimondani, és akiből még életében legenda vált.
1943-ban szentelték pappá, pár évre rá kezdte szervezni a Bokor katolikus bázisközösségi mozgalmat. A Rákosi-rendszerben, 1952-ben "illegális államellenes szervezkedés miatt" életfogytig tartó börtönre ítélték. 1956-ban kiszabadult, majd újra lecsukták. 1960-ban amnesztiát kapott. Segédmunkásként dolgozott, közben fő művét írta: Keressétek az Isten országát!
A Bokor-mozgalmat - amelynek tagjait az alapító után „bulányistáknak" is nevezik - sem az állam, sem az egyház nem nézte jó szemmel. Bulányi György teológiai vitába keveredett az egyházzal, a Bokor-tagok sorra megtagadták a fegyveres katonai szolgálatot.
A magyar püspöki kar végül elítélte Bulányi páter tanait, őt magát eltiltotta a nyilvános misézéstől. 1986-ban a Vatikán is felszólította tanai visszavonására, az erről szóló levelet Joseph Ratzinger bíboros, a mostani pápa jegyezte.
Hosszas egyeztetések után a katolikus egyház 1997-ben rehabilitálta. A nyílt ellenségeskedés megszűnt, a rehabilitáció azonban nem sokat változtatott a helyzeten. Bulányi György a hivatalos egyház perifériáján maradt, megtűrték, de nem fogadták el.
Az idők során a Bokor veszített jelentőségéből, ám mindazok, akik hajdan csatlakoztak a közösséghez, örök életre szóló döntést hoztak. Lehet, hogy valaki már régen nem tagja a mozgalomnak, de a háta mögött még most is összesúgnak: "bulányista".
Bulányi Györgyöt 92 életévében érte a halál.
A Bokor közösség
Bulányi György 1945-ben egy páter Kolakovics álnéven mûködõ horvát jezsuita hatására kezdett el vallási kisközösségeket szervezni. Kolakovics azt mondta neki: hamarosan olyan idõk jönnek, hogy az egyház csak ezekben a kisközösségekben tud tovább élni. A páter hamarosan a Szovjetunióba ment téríteni, Bulányi pedig elõbb Kolakovics egyik csoportját vette át, majd hamarosan önálló katolikus kisközösségeket szervezett. Az alulról építkezõ, 5–12 fõs úgynevezett bázisközösségeket, amelyekben a tanítványok hamarosan tanárokká lettek, s maguk is önálló közösségeket szerveztek, az állam egészen a hetvenes évekig üldözte. 1972-ig perek tucatjaiban ítélték el a bázisközösségek vezetõit és tagjait. A II. vatikáni zsinat alatt megválasztott VI. Pál pápasága idején, a helsinki záróokmány aláírására készülõ magyar állam már türelmesebb hangot ütött meg, tudván, hogy a Vatikán belement a reálpolitikába: „inkább legyenek a magyar egyháznak püspökei, még ha dróton rángatja is õket az állam – értékeli az akkori fejleményt Bulányi –, mint hogy egyáltalán ne legyenek”.
Az alulról szervezõdõ bázisközösségek léte persze korántsem volt csupán magyarországi jelenség. A hatvanas és hetvenes évektõl kezdve mind Latin-Amerikában, mind Nyugat-Európában és Észak-Amerikában futótûzként terjedt a „mozgalom”. A latin-amerikai, az úgynevezett felszabadítási teológiával összefüggésbe hozott közösségek inkább a társadalmi igazságosság, a fejlett Nyugat bázisközösségei inkább a szabad választás nézõpontját képviselték. Ez utóbbiakból indult el aztán napjaink szabad püspökválasztást, a nõk pappá szentelését, az abortusz engedélyezését és más liberális célokat maga elé tûzõ, „egyházi népszavazást” követelõ katolikus reformmozgalma is. A nevét a kiscsoportok bokorszerûségérõl kapott, késõbb a folyton égõ, el mégsem hamvadó mózesi csipkebokorra is vonatkoztató Bulányi-féle bázisközösség – mondják – egyszerre képviseli a szociális és a szabadság-szempontokat.
A mozgalom mintegy kétezres tagsága – amelynél a csendes szimpatizánsok köre lényegesen nagyobbra tehetõ – például igazi papi tizedet fizet: mindenki jövedelme 10 százalékát fizeti be a közös alapba, amelynek aztán mindössze 5 százalékát fordítják a Bokor fenntartására, 25 százalékát magyarországi és kelet-európai szegényeknek, 70 százalékát pedig harmadik világbeli egyházi szervezeteknek juttatják.
„A hierarchia abból indul ki, hogy a magyar egyház szegény, s koldul a Nyugattól – mondja Simonyi Gyula teológus-közgazdász, a Bokor tagja. – Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy vannak nálunk lényegesen szegényebbek és nyomorúságosabbak, s mi vagyunk azok, akiknek adnunk kell.” Ami pedig a szabadságot illeti, Bulányi atya szerint „ötezer tévedhetetlen hitvallás van a világon, s az egyikhez tartozni kell. A Bokor számára a lényeg a jézusi üzenet. Az pedig bármelyik hitvallás mellett elszabotálható – vagy megvalósítható. Kicsinek kell lenni, szelídnek kell lenni, szolgálni kell a másikat, osztozni kell – ez mindenkinek a lelkiismeretébe bele van írva, bár sokszor az ellenkezõjét csináljuk. De nincs benne kétség, hogy ez a jó.” (HVG).
Akit bővebben érdekel Bulányi páter munkássága:
