Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Hülye vagy, MSZP?

2010.05.12. 06:22 | vörösbáró | 88 komment

Címkék: mszp jobbik nemzetbiztonság

A Fidesz nem hozta könnyű helyzetbe az ellenzéki pártokat a parlamenti bizottságok elnöki posztjaival. Nem elég, hogy a szokásjog alapján az ellenzéknek járó külügyi bizottsági elnökséget megtartotta a Fidesz, mindössze kettő  erősebbnek számító bizottság elnökségét kínálta fel az ellenzéknek. A költségvetésit és a nemzetbiztonságit. Ez már eleve jó esélye teremtett arra, hogy a kötelezően ellenzéki vezetésű nemzetbiztonsági bizottságnak jobbikos elnöke legyen.

http://www.gabucino.be/picz/070404-03s.jpg

Novák Előd, a nemzetbiztonsági bizottság új elnöke?

Azonban ahhoz, hogy ezt sikerüljön összehozni, ahhoz a MSZP is kellett. Az MSZP ugyan ezt a két bizottságot mindenképpen szerette volna, de eredménye alapján a Jobbiknak is járt egy erősebb bizottság és a Jobbik is ezt a kettőt akarta.

Egyébként érthető volna, hogy az MSZP fontosnak tartja a költségvetési bizottságot. Pl.: látni akarja, ha a Fidesz mesterségesen alultervezett költségvetéssel, vagy éppen az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankba eldugott államadóssággal akar megint trükközni. (Mert bizony már 2001-ben léteztek a "költségvetési trükkök százai").

Azonban még ez az önmagában ésszerű cél sem indokolhatja, hogy a nemzetbiztonsági bizottságot a Jobbiknak adják. Itt alapvetően nem a Fidesz ellenőrzéséről van szó. Pintér Sándort, akinek kinevezését még jobboldaliak is durvának tartják az LMP is nyugodtan ellenőrizhetné.

Itt arról van szó, hogy ne az a Jobbik ellenőrizze a titkosszolgálatokat, amely olyanokkal van összefonódva, akiket a titkosszolgálatnak ellenőriznie kell. A Jobbik ugyanis sok más mellett legalább három ügyben jó ideje nem tisztázta szerepét:

1. Kuruc.infó

A Jobbik nyilvánvalóan jó viszonyt ápol a portállal, amely a Magyar Nyilait, Csintalan megverését és a cigánygyilkosságokat is pozítívumként látja. Legalábbis érdekes lesz, ha Novák Előd a kuruc.infó korábbi szerzője a nemzetbiztonsági bizottság elnökeként beszámoltatja a szolgálatokat, hogy mit tudnak a személyes adatokat rendszeresen kiteregető és offshore adócsalásra buzdító kurucról.

2. Budaházy és barátai

http://www.hirszerzo.hu/imgpool/38358_6.jpg

Budaházyt a baloldalisággal nem vádolható bíróságok által garázdaságért már elítélték.  A "forradalmárt" azonban Morvai Krisztina, államelnökként nyilván kegyelemben részesítené. A kuruc.infó által támogatott Magyarok Nyilai utáni nyomozás információi se kellene, hogy a "szervezet barátainál" landoljanak. Különösen, hogy a Magyarok Nyilainak minden valószínűséggel aktív tagja volt, Rihó Krisztián a Jobbik bicskei elnöke.

http://www.tveger.hu/kepek/hirek/kis/sneidercafol0000.jpg3. Sneider "a maffiózókkal is jóban kell lenni" Tamás, a korábbi szkinhedvezér most a Jobbik elnökségi tagja és országgyűlési képviselője. "Barátai" miatt nála se volna szerencsés ha túl sok mindenbe beláthatna.

 

 

Ehhez hasonló ügyek után az MSZP-től komoly ostobaság volt, hogy a magyar törvényekre - a Gárda újjáalakítással is  - fittyet hányó Jobbiknak adni a nemzetbiztonsági bizottságot.

 

· 3 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr861993909

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lendvai Ildikó vs. sánta kutya 2010.05.13. 08:33:10

Az MSZP össze van zavarodva: nem tudja, hogy most kinek is legyen az ellenzéke. A sajtó pedig folyamatosan kihátrál mögüle. Így bukhat el még Lendvai Ildikó is. (Fotó: Magyar Hírlap) Csak lassan kezdjük átérezni, hogy micsoda változások történnek Mag...

Trackback: Már megint nem kicsit. Nagyon. 2010.05.12. 16:53:22

Sokan, sokfelé kielemezték már azt, hogy milyen a csillagok milyen fatális konstellációja kellett ahhoz, hogy a Jobbik kaphassa a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöki posztját. A többség - még az MSZP-n belül is - úgy gondolja, hogy a szocia...

Trackback: Szanyi: Az MSZP a jövőt adta oda a Jobbiknak 2010.05.12. 09:22:01

Szanyi Tibor szerint az MSZP frakcióvezetése „csak” a jövőt és a biztonságot adta oda a szélsőjobboldalnak a tegnapi bizottsági pozíciókról szóló tárgyaláson. A SZEMA felszólítja a parlamenti pártokat, tárgyalják újra a bizottsági helyek és a tisztségvise…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chicano 2010.05.12. 12:45:59

Igen, az. De mint tudjuk összenő ami összetartozik.

appa68 2010.05.12. 14:08:06

Egy demokratikus országban demokratikusan megválasztott parlamentbe bekerül egy párt. Ez a párt hozzájut egy bizottsági elnöki széknek.
Tisztelettel jelentem, én nem félek attól, hogy Jobbikos lesz a bizotság elnöke. Megjegyzem, akkor sem féltem, amikor nem jobbikos volt.
Ugye, milyen bátor vagyok?!
A többi kezd unalmassá válni.
Az idő mindent megold.

appa68 2010.05.12. 14:12:27

www.nevadaceg.com
Ez a kurucról vett link pedig még hasznos is lehet...l

kündü 2010.05.12. 15:15:56

@Pásztor Tibor:

Nem diktál már a judeo-bolsevik chevra,

s olyan meg nincs, hogy egy 48 fős frakció SEMMILYEN POSZTOT SE KAPJON, idióták!

Alkotmány van, demokrácia, házszabály.

A parlamentáris életben NINCS MÓD a választások KOMOLY, VALÓS eredményét ignorálni, felülbírálni.

Vagy egyébként az 59 fős posztkommunista frakció se kapjon semmilyen posztot!

Megjegyzem: szégyenletes a kretén Újhülye István parlamenti alelnökké jelölése.

ZöldMarci 2010.05.12. 15:21:59

@kündü: A cikk amúgy arról szólt, hogy az MSZP-nek inkább a költségvetésit kellett volna a Jobbiknak hagynia a nemzetbiztonsági helyett. Konkrétan le van benne írva, hogy "a Jobbiknak is járt egy erősebb bizottság".

Nem lehet, hogy máskor elolvasod mielőtt ordibálsz?

ZöldMarci 2010.05.12. 15:24:15

@appa68: Te most nagy magyarként, jobbikosként reklámozod az offshore adózást?

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.05.12. 15:24:27

"Nem elég, hogy a szokásjog alapján az ellenzéknek járó külügyi bizottsági elnökséget megtartotta a Fidesz": a Horn-kormány alatt is kormánypárti vezetése volt a külügyi bizottságnak. Szokásról beszélni kissé túlzó.

Jester 2010.05.12. 16:11:00

Vihar egy kanál vízben.. Vajmi kevés jelentősége van ennek. Az egészből az látható, hogy az LMP rárepült a szakmailag őket érintő témákra (környezet- és fogyasztóvédelem), a másik kettő meg marakodik a koncon, mint a hiénák. Az MSZP-nek és a Jobbiknak ezek a helyek csak egzisztenciális biztosítékot jelentenek 1-1 strómanjuknak. Semmi több.

loláb 2010.05.12. 16:23:30

Nem hülye, csak ennyire gondolták komolyan a 10 éve szajkózott fasisztázást.

baliquez 2010.05.12. 16:26:56

Az MSZP-nek a választópolgárok kinyilvánított akarata szerint körülbelül-pontosan kuss a neve.

Igaz ez a szócsöveire és egyéb végbélnyílásaira is, úgyhogy coki.

Durchzugabwicklungskommandant 2010.05.12. 16:32:40

A titkosszolgálatokat a kormány irányítja, a bizottságokra ruházott ellenőrzési "jog" vajmi kevés bármire is!

Streelok 2010.05.12. 16:43:12

No para, az csak egy szottyos bizottság értekezletekkel meg tötymörgéssel valag lóvéért, nem ők küldik a jamesbondot bevetésre szóval engem épp nem érdekel ki ül ott.

Streelok 2010.05.12. 16:45:56

Jah és ha itt tartunk az mszp kikkel van összefonódva? Nemrég volt eg yolyan cikk hogy ha az eddig kormányzati pénzekből meg közbeszerzésből zsírosodó maffiózokat kiebrudalják akkor az alsóbb szinteket jelenleg betöltőkkkel várható egy j ó kis bandaháború:D

Lakle 2010.05.12. 16:59:19

Bohóckodhat ott a kis nylonnyilas, fingani sem tud a fityisz létharmada ellen.

énisfélek 2010.05.12. 17:01:17

Na de elvtársak! Ne legyünk már ilyen naivak: a bizottság-elnöki posztok a fontossági sorrendje a pénzlenyúlási lehetőségek szerint rangsorolódik.
Vagy pont mostantól legyen elsődleges az ország érdeke?

Liquid_Night 2010.05.12. 17:08:05

Igen, hülyék. Sőt. Csak most vetted észre?

Gondolkozzatok: költségvetés vs. nemzetbiztonság.

Na szerintetek az MSZP-nek melyik a fontos? A 8 év alatt soha nem volt még semmi ami ilyen egyszerűen, kikristályosítva kifejezte volna hogy az MSZP mi is.

Pedig a Jobbik-al szemben van tere nemzetbiztonsági aggodalomnak, és ezt állítólag megint az MSZP tudja a legjobban...viszont egy költségvetési panama, és a Jobbik-ot a saját szavazóbázisa húzná karóba, szóval ott tehetnék a legkisebb kárt, sőt talán még valami hasznot is.

Gondolkozzatok végre már!

Dr. Tom 2010.05.12. 17:33:04

@kündü: A kommunisták (vagy emeszpé, hótmindegy) igenis kapjanak posztot, lehetőleg minél hamarabb, de csak posztumusz!!

Aradebil 2010.05.12. 17:39:44

Vicces,hogy miközben Pintér Sándor a belügyminiszter egy szaros jobbikos bizottsági elnöktől rettegtek

inebhedj - szerintem 2010.05.12. 17:52:00

A helyzet az, hogy ha a cikkben foglaltak kizárják a Jobbikot a bizottsági elnökségből, akkor egyáltalán nem lehet elnöke a bizottságnak, mivel (a fentebb leírtaknál akár nagyságrendekkel komolyabban kompromitált) többi pártot sem akarhatja a blogíró e poszton látni.
Pech.
Vigasztalja a tudat, hogy eme etikai piedesztálról vizsgálva a világot, még a lehető legkisebb rossz, hogy a Jobbiké a poszt, és nem valamelyik másik párté, ha már egyszer muszáj kiosztani.

Kivlov 2010.05.12. 18:04:41

csak hadd legyen a Jobbiké! akinek nincs félnivalója annak mind, akinek meg van.. na, az féljen is ...joggal!!!

bastian 2010.05.12. 18:05:34

Ha azt a kib...tt bőröndöt állandóan bepakolva tartjátok, akkor legyetek szívesek már egyszer fel is kapni. Ha meg nem, akkor lehet kussba maradni és nem ajvékolni...

Kivlov 2010.05.12. 18:05:40

most látom a jobb sarokban a "vegyél részt az mszp megújulásában" szánalmas propagandát.
vegyél részt! ugorj a dunába, kommerkém. :)))))))))))

Elkeveredett 2010.05.12. 18:09:15

Ó, nem, nem hülye az MSZP, hanem totál szociopata. Amit persze eddig is sokan sejtettünk, de ennél jobb bizonyítéka sosem lesz.
Ugyanis kurvára magasról szarik arra, hogy mi lesz az országgal, mi lesz a néppel. Pillanatnyilag csak egyetlen dolog érdekli: sértett egója.
Ez, kérem, a bosszú. Nem kellettem nektek? Nem voltam elég jó nektek?! Hát most megnézhetitek, milyen az, amikor nem vigyázok rátok.
Az MSZP most arra játszik ellenzékből, amire korábban a Fidesz: legyen rossz, legyen még rosszabb, legyen a legrosszabb.
Mocskos pszichopaták ezek mind.

wagabound 2010.05.12. 18:12:31

Egy: kéretik mindenkinek utánanézni pontosan, hogy milyen jogosultságai vannak a nemzetbiztonsági bizottság elnökének, és azután lehet hüledezni azon, hogy bizony nem egy gagyi bizottságocskáról van szó. Az MSZP nem hülye, pontosan tudta, miért passzolta át éppen ezt a bizottsági elnöki posztot a Jobbiknak!

Kettő: a vérben forgó szemű komcsizóknak üzenem, hogy a maszop is éppúgy törvényesen jutott be a parlamentbe, mint a többi párt, és ugyanolyan jogok illetik meg, mint a többi ellenzéki pártot, akár tetszik, akár nem. A demokrácia ugyanis valami ilyesmiről szól.

gorcsev54 2010.05.12. 18:23:25

Eddig szinte a kutya sem tudta Magyarországon ki az NBH bizottság elnöke ( Kivétel amikor a Szilvásy ügy kirobbant), akkor ez mitől akkora téma ma? A Jobbik kapta és kész! Ennyi!Kár róla annyit írogatni,és még valami mélységesen egyetértek , hogy az övüké lett, akinek meg nem tetszik- annak üzenem, kit érdekel.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.05.12. 18:24:14

Nekem valahogy nem érthető az a gondolkodás, hogy mivel mi ennyi és ennyi százalékot értünk el a választáson, nekünk ennyi meg annyi bizottsági elnökség jár. Itt mennyiségre megy a játék, nem feladatra? És ha a mennyiségen már nincs vita, csak akkor jön a feladat - vagy inkább az általa adott lehetőségek - osztozkodása?

Mondjuk, ha a Jobbiké lesz a nemzetbiztonság, az szerintem garantálja, hogy ide izraeli kémrepülők többet nem fognak "gyakorlóútra" ellátogatni. :-)))

Bergeroth 2010.05.12. 18:27:46

Ennek az országnak nincs jövője.

dorkoka 2010.05.12. 18:31:41

Minden bizottság élére jobbikost, az mszp-sek pedig börtönben üljenek.

Hilts 2010.05.12. 18:31:46

Végre egy piroslapos poszt-cím,amivel egyet tudok érteni.

@Bergeroth: Ennek az országnak igenis van jövője. Csak nem a jelenlegi politikai elittel.

salamander 2010.05.12. 18:31:49

Szeretném elképedésemet kifejezni azon, ami itt olvasok illetve az MSZP-SZDSZ "felháborodásán".

Milyen jogon háborodik fel ez a társaság bármin is azon ami történik? Eddig kellett volna háborogni most legyen végre silencium.

Jobb társaságra nem is bízhatnánk a Nemzet biztonságát mint a nemzet felé mélyen elkötelezett jobbikra.

Sajnálom sőt botrányosnak tartom, hogy ezt egyesek nem így látják.

Hát kiknek a kezében volt idáig a Nemzet Biztonsága? sorolom:
Gulyás szdsz József, Laborc NKVD-KGB Sándor, akiknek nem okozott gondot ha egy idegen ország kémrepülői át-berepülnek a Köztásaságunk légterébe. Említsem, azt esetleg, hogy az IN-KAL security védte "aferit"?
Hát mi van ebben az országban?

KUPLERÁJ!

Ezért aztán végezetül azt javaslom minden "kedves honfitársamnak" aki nyavalyog, esetleg nyáladzik s retteg, hogy - végre orvos kezébe kerül a magyar beteg - megnyugodhat.

jó munkát mindenkinek és szebb jövőt!

sivatagi n. 2010.05.12. 18:43:31

Már most pozitív a Jobbik parlamentbe kerülése, mert a cionista-komcsi söpredék sorozatban kapja az agyérgörcsöket :D

Poor Yorick 2010.05.12. 18:46:52

Nem hülye, csak nem akart sokat vergődni a Fidesz állította csapdában.
A Fidesz arra számított, hogy az ellenzék hetekig veszekszik a bizottságokon, amit egy darabig kéjes vigyorral, hátradőlve nézhet, hogy aztán megérkezzen mint a helyzet nagylelkű megoldója.

Innentől viszont vakarhatják a fejüket, hogyan szerezzék vissza a Jobbiktól a nemzetbiztonsági bizottság elnökségét.

PasiKaja 2010.05.12. 18:56:07

"Hülye vagy" posztoló?

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.05.12. 18:59:20

Na nektek komcsikáim annyi! A jobbik a nagy vasalt szöges vasbeton csizmáival kitapossa a tyúkszaros beleteket basszameg!

Bergeroth 2010.05.12. 19:01:36

Mondjuk mit várunk egy olyan országban, ahol viktor legfontosabb dolga jelenleg, hogy élőben láthassa Gerát....Ez aztán az elszánt és felelős politikai hozzáállás....

Kapitány_1 2010.05.12. 19:04:11

Eddig is loptak, csaltak a hatalmon lévők, nem oszt és nem szoroz, ha névváltás történik.
Nem mindegy, kinek a nevében lopják ki a szemed?
Egyik kutya másik eb.
Azon röhögök magamban, mennyien hiszik azt, valami lényegi változni fog. Csak másokat kell majd gyűlölni, másfelé gyűlölködni.
Az amúgy is kuxxa jól megy nekünk magyaroknak.

Na majd tartsatok összegzést mondjuk 2-3 év múlva.
Ha lesz bármi óriási különbség, előre is mea culpa.
Mondjuk fogadkozásokból és ígéretekből jól állunk. Abból mindíg.)

Psyman 2010.05.12. 19:11:51

A külügyi Bizottságot a Horn-kormány is megtartotta magának. Miért kéne most az ellenzéknek adni?
Az MSZP-nek egyébként nagyon jól jön a Jobbik a Nemzetbiztonságban. Most folyamatosan hisztizhetnek, szidhatják a Fideszt, aki a radikalizmus pártjára állt, és nem mellesleg ezzel a Fidesz és a Jobbik közé éket vertek, hiszen a nemzetbiztonságban igen sok kényes kérdés fog felmerülni, amiben, ha az MSZP-nek kéne megnyilatkoznia, vagy saját magát köpné szemen (megint), vagy csak még hiteltelenebbé válna. Ennyi a történet.

Kivlov 2010.05.12. 19:12:47

@Bergeroth:
mit csináljon? elqrjon, mint gyurcsi???
oda megy ahova akar, demokáré van...

gorcsev54 2010.05.12. 19:22:27

A Jobbik kapta és kész! Ennyi!Kár róla annyit írogatni,és még valami mélységesen egyetértek , hogy az övüké lett, akinek meg nem tetszik- annak üzenem, kit érdekel. Még egyszer leírtam vagy lassan mondom el , hogy Lendvai is megértse végre.

nyuszilurkó 2010.05.12. 19:24:49

Nagyon király, hogy a Jobbik kapta a nemzetbiztonsági alelnöki posztot.
Abból sokat tanulhatnak, amit ott megtudhatnak. Megnyugtató, hogy ezt ők kapták.

egy maréknyi dollár 2010.05.12. 19:26:09

Az első kép az mikor készült?És milyen történést ábrázol?Novák Előd tojást oszt a rászorulóknak?Vagy D.Gábort készül tojással megdobálni?
Minden előítélet nélkül,csak kiváncsiságból kérdem.

Kassian 2010.05.12. 19:26:31

Már az eleve szánalmas és szomorú dolog, hogy a nyilas disznó csürhe bejutott a Parlamentbe...
4 év múlva persze már sehol nem lesznek, mert egymás torkának fognak esni a pénzért való marakodásban, de addig is tovább égetik ezt a szerencsétlen országot.

@Blassius: Kétlem...a nyilasok pénzt keresni mentek az országgyűlésbe. Neked, meg a többi szerencsétlen megvezetett faszbaromnak marad csirkefarhát.:) Lakj vele jól, amíg lehet.

Zsoo 2010.05.12. 19:27:02

Szomorú, hogy az emberek mennyire nem látnak tovább az orruk hegyénél..
A jobbik a szocik közreműködésével kaptűk meg az elnöki posztot..

Vegyétek a fáradtságot és kicsit tájékozódjatok!

www.magyarforum.hu

Bergeroth 2010.05.12. 19:32:05

@Kivlov:
Éjt nappallá téve kellene vért izzadnia az elvtársaival együtt, ahogy azt a választások előtt ígérte....ja várj, már megválasztották és innentől szarik bele mindenbe? Hoppá....akkor én kérek elnézést...

Zsoo 2010.05.12. 19:32:07

Egyébként ég a pofám, hogy ilyen dúró dórák bejutottak a parlamentbe, bőven átlag alatti IQ-val..
Bár eddig is voltak ilyen egyedek az OGY-ben..
Nem is kell szavazógépnek más, csak ilyen nulla senkik..

Ianas 2010.05.12. 19:32:44

@salamander: Talán pont az a baj, hogy a Jobbik mindent biztosít, csak szebb jövőt nem. Ugyanígy az MSzP és a Fidesz sem, de majd 4 év múlva újraértékelem a véleményem.

Zsoo 2010.05.12. 19:33:45

@Bergeroth:Hová mennyen, Izraelbe, te faxopó!!

dupla vé 2010.05.12. 19:40:09

@Hilts: "Ennek az országnak igenis van jövője. Csak nem a jelenlegi politikai elittel." - tehát nincs jövője, mert valahogy mindig sikerül a jelenlegi "elitnek" elhitetni a néppel hogy ami húsz, legközelebb 24 éve nem megy azt majd most új jelszavakkal fog menni.

egyébként meg nem értem, mi a hiszti tárgya, az elnök dönthet szavazategyenlőség estén, és ha "furcsaságokat" talál mind a múltban vagy a jövőben, azt nemhogy felvetheti, kötelessége beterjeszteni megvitatásra. ez jelent bármiféle kockázatot?
az hogy belelát a dokumentumokba és majd a gárdának leadja a drótot meg a budaházynak, és akkor az nekünk kockázat hogy mondjuk a gárda megtudja hogy egymillió oldalnyi feljegyzésük van a tagokról... és akkor mi van? persze a feltételezés önmagában elképesztő, amolyan náci szokás lenne, hogy meggyanusítjuk előre a leendő elnököt, azzal hogy nem lesz megbízható ember, és nem fogja betartani az esküjét. mindezt úgy, hogy azt sem tudni még, ki lesz az. csak azért mert jobbikos. szép dolog mondhatom... pedig ha jól tudom a jobbik az egyetlen párt aki duplán esküszik, a szent korona elött is leteszik azt. nyugodtan el lehet hinnie minden kételkedőnek, hogy a nemzet biztonsága érdekében mindent meg fog tenni az illető, és ami ellene van azt pedig meg fogja akadályozni. fejezzük már be ezt "a jobbik maga az ördög" buziskodást, és fogjuk már fel, hogy nem azért akarják elüldözni. ki is mondta egyébként, hogy orbán viktor attól még nem lesz demokrata, hogy van a fidesznél szélsőségesebb párt? vicces, itt csak az mszp, meg a baloldal a demokrata. ki dönti el, ki a demokrata? ha én dönteném el, azt mondanám, eddig nem volt olyan párt aki valóban demokrata lett volna. de ez már messzire vezet.
szóval visszatérve az elejére a múlbéli "furcsaságokat" tekinetbe véve bizony van miért aggódni. meg komolyan csodálkozik valaki, hogy a költségvetési t választották?
komolyan mondom, itt semmi nem fog változni, ha továbbra is ezeken a faszságokon megy a vita, nem a tényleg fontos dolgokon.

csorsza 2010.05.12. 19:41:38

Menjen a picsába az MSZP. Bőven lehetne mit ellenőrizni az ő környékükön is.
@Zsoo: Ég a pofád? AZ MSZP-s bejutottak miatt nem ég? Kicsit sem?

Bergeroth 2010.05.12. 19:54:46

@Zsoo:
Majd ha anyáddal is így beszélsz, ahogy velem, majd akkor szólogassál be kicsirigó. Addig meg kusspicsába.

registraal 2010.05.12. 20:15:11

Ha ennyire félti mindenki tőlük a stafétát, akkor mégis miért kellett őket ilyen magaslatokra "szavazni" ???

Késő bánat ! Nem az MSZP a hibás, ennyit tudnak és kész!

ethnografus 2010.05.12. 20:17:01

Nemcsak az MSZPO hülye, hanem az összes többi is...

tlvajferi 2010.05.12. 20:25:12

"MAGYAR" TITKOSSZOLGÁLAT???

MOSZAD KÉZBŐL KGB KÉZBE !
:-)))))))))))))))

sanyix 2010.05.12. 20:33:46

LOLLLLOOLLL

megin selfowned a baloldal!!!!!!!!!!!!!!

kedves büdös szar komcsik. 50 évig a ti kezetekben volt a titkosszolgáltat, használtátok is rendesen. Most fáj ha más kezébe kerül? Mert talán olyanokat fognak ellenőrizni mint ti akit 50 évig fedeztek?

nyafnyaff 2010.05.12. 20:44:15

@Bergeroth: Ja Gyurcsány legfontosabb dolga meg a Tina Turner koncert volt Bécsben, az meg miért nem fájt ennyire. Mondjuk ilyen meccseken Európa prominens vezetői is ott lesznek,de te csak fröcsögj szépen tovább!
Sőt külön blog is van erről, oda is mehetsz a barátaidmárvárnak!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.05.12. 20:45:01

Gondolom sokaknak az fáj, hogy a jobbik valóban a nemzet biztonságát fogja nézni.
Már előre megy az ajvékolás

flippant 2010.05.12. 20:45:19

És most rettegni kell? Szóljatok, hogy mikor kezdjük mert addig még berakom a sört a hűtőbe.

nyafnyaff 2010.05.12. 20:48:10

Mégis mit gondolt a sok joghoz értő? A bizottsági helyeket el kell osztani a pártok között. A Jobbik bejutott ez tény bizottsági helyet kell adni ez is tény. Ha az igazságügyi tárcát vagy az oktatást kapnák, akkor meg azért menne a jajgatás! Kicsit gondolkodni kellene néha!

Joe84 2010.05.12. 20:49:04

Demokratikusan lettek megválasztva, demokratikusan működnek, akkor meg? Nem jó a demokrácia vagy mi? Nektek jó, úgyhogy fogadjátok el akkor is, ha épp nem tetszik nektek.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.05.12. 20:55:54

Megmondaná vki min megy a rettegés?

Véletlenül kiderül esetleg, mit keresett itt két izraeli katonai gép?

MoxNox 2010.05.12. 20:58:34

Ki tudja, talán még végül meglátjuk, hogy végre nálunk is nyilvánosak lesznek a pártállami titkosszolgálati adatok. Mondjuk megértem, hogy emiatt sokan rettegnek. Helyes, csak rettegjenek...

Kivlov 2010.05.12. 21:04:39

@MoxNox:
így is 20 évet késtünk vele. dehát, ha antalljóska nem lett volna egy halvérű, alibivezető...

nyafnyaff 2010.05.12. 21:05:22

@MoxNox: végre megtudom, hogy 1986-ban kitől tudta az MSZMP, hogy mit vacsoráztam Münchenben október 23-án. Ezt csak azért kellett figyelni, mert nagybátyám 56-os.Ja és 16 éves voltam, biztos én fenyegettem leginkább a nemzetbiztonságot!

somkötőhídfékszerű (törölt) 2010.05.12. 21:12:58

Haszontalanok,a Jobbiknak kellene 2/3-os többségben lennie és nem lenne zavarosban halászás,undorító sárdobálás. Szennyeskiteregetés lenne és megtorlás!!

Kivlov 2010.05.12. 21:17:29

lmp újratárgyalná a helyeket. retkek.
működésbe lépett a washington-bp-tel-aviv tengely...

2010.05.12. 23:07:25

Lehet szidni az MSZP-t, az LMP-t, a Fideszt, de a lényeg, hogy nemrég Magyarországon 850.000 ember a Jobbik nevű társaságra voksolt. Nyilvánvalóan ennek oka van, és nemcsak az, hogy ennyi fasiszta van az országban.
Ezeket az embereket nem zavarta a gárda, a salamonozás, a metélt farkincák emlegetése, a cigány és politikusbűnözés szólamai. Sőt, ezeknek az embereknek ez végső soron tetszett.
Ők hatalmazták fel ezt a pártot, hogy érdemi beleszólása legyen az ország ügyeibe.
Én szégyellem magam helyettük.
Ettől még tény, hogy most nekik jár 2 bizottság elnöki címe.

Krapulax_ 2010.05.12. 23:11:26

Szánalmas poszt. Bezzeg Lendvai és Mesterházy elvtársak kezében húdejó kézben lenne ez a bizottság ugye?
Igenis kapjon esélyt más is, és ha alkalmatlannak bizonyulnak, akkor reménykedjünk, hogy több önkritikájuk van, mint pl. az mszpnek, és lemondanak.
Ez a nyilasozás, stb. továbbra is kurva unalmas, lassan ki kellene találni valami újat.

dupla vé 2010.05.12. 23:35:05

@Zoltanius: én meg azok helyett szégyellem magam, akik visszaszavazták a 20 évig tehetségtelenségüket bizonyító pártokat. azok helyett szégyellem magam, akiknek nem tetszettek a cigány és politikusbűnözés, azaz a problémák kimondásának szólamai. azok helyett szégyellem magam, akik csak a salamonozásig és metélt farkincákig jutottak a szöveg megértésénél, melynek mondanivalója az, hogy eladják a talpunk alól a földet. úgy hogy asszem igen sokan oktattak ki szövegértésből annak idején mikor meg kellett volna értenünk hogy gyurcsány mit is mondott. meg azok helyett akik lenáciznak embereket, csak mert a becsületes, megbízható, szavahihető pártjaik is náciznak. meg még nagyon sok mindenki miatt is.

SiKom 2010.05.12. 23:52:12

Kicsit kezd már lejárt lemez lenni ez a nácizás, fasisztázás.

Mondhatnám: unalmas.

Le kellene már szállni a döglött lóról.

webmestar 2010.05.13. 00:17:48

én csak azon gondolkozom, hogy a bl döntőn a náciknak vagy a fasisztáknak szurkoljak? hiszen elvileg mindkettő vagyok :(

segítsetek!

gulasZuppe 2010.05.13. 00:18:24

érthető hogy nagyon be vannak (vagytok?) szarva
de ahhoz hogy a pofonok megfelelő helyre menjenek majd
ahhoz tudni kell kire vadászunk majd...
a megtisztuláshoz fontos, hogy ne a régi bagázs vagy azok barátai kerüljenek a tűzközelbe a további sumákolás elkerülése végett a jobbik az egyetlen jó megoldás.
mitől paráztok hogy az oroszok megtudjak mi van a davidibolya extra dvd mellékleten? :D már rég tudjak, ők irtak fel, vagyhogy kikerül valami a kurucra?
akik 20 éve nemzetellenesek azoknak nincs helyük még a parlamentben sem, akikenek nem esett le hogy valtotzas van az huzzon magára földet, de majd most gyorsan kiderül mire képes az lmp meg az mszp két jó cimbi, a "demokrácia" védelmében.
na mindegy...
nem kéne már a jobbikot betámadni minden oldalról, ez már nagyon kínos, de nem a jobbiknak, hanem a bukott tahóknak.
ugy mondanak véleményt mintha nem vennék észre, amit ők az asztalra tettek az egy nagy kupac szar volt.
még mindig nem járt le a náci lemez?
nem szabadn hgoy bealassanak a kulisszak mögé? ezekszerint valami nagy titok lehet ott, csak nem az izraelnek juttatott havi fix ?:)))) hát mimástól félnének? hogy nem kapnak majd berepülési engedélyt? :)

Vincenzo90 2010.05.13. 00:18:39

A kurucz.inforól és Budaházyról a napokban is ezerszer nyilatkozott a Jobbik, de eddíg is megtették nem egyszer... Figyelni kéne amikor nyilatkoznak, vagy szerepelnek egy TV-ben. Sneider meg amit mondott, az éppen nem azt jelenti, amit a kiragadott és eltorzított félmondat, hanem az ellentétét. Ti is tudjátok, hogy hazudtok, vagy csak idebiggyesztitek amit a néphangja ertéel nyomat, meg a index.hu? Nemzetbiztonsági szempontból meg nem a hamis bizonyítékok miatt benttartott Budaházy veszélyes, hanem sokkal inkább a Lendvai-féle hazug dögök, akik a nyugatnak hazudnak éjjel-nappal, önös érdekből az ország maradék kevés pozitív megítélését lerombolva. Terrorista itt csak az, aki a népet terrorizálja, és aki szemeket lövet ki. Nem az, aki néha kinyitja a pofáját az utcán egy színpadon 100 ember előtt, meg fél marék lisztet küld szórakozásból postán másoknak.

gulasZuppe 2010.05.13. 00:22:47

Mikor szólal meg az ügyen az amerikai külügy ?
Mert az izreli "belügy" már beszólt.

Angeleye 2010.05.13. 01:00:11

@Zoltanius:
Ugye tudod, hogy neked kit kell szégyellned?

tom64 2010.05.13. 02:18:17

A k..rvák pedig az erkölcsrendészetet fogják vezetni!

nestrot10 2010.05.13. 05:19:33

A Jobbik majd kidumálja a 80 évere titkosításokat.......és az Orsós Orbánnak annyi...hehehehehheh...na meg az olajmaffiázó Pintér Sándornak is...hehhehehe

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2010.05.13. 06:46:33

Persze, hogy lemondtak erről a posztról. Hiszen cserében pénzügyi területeket kaptak - ahhoz úgy is értenek, ugye...

Rob67 2010.05.13. 08:13:49

@baliquez: Mondjuk akkor a számarányok tekintetében ugyanezt mondták a jobbikra is.
Úgyhogy coki?

LuiKang 2010.05.13. 08:24:30

Ennyit sikerült összehozni? :DDD

Emiatt nemzetbiztonsági kockázat? Ne röhögtessetek már, dolgoznom kéne! :D

Fitz 2010.05.13. 09:12:23

Azért jó látni, hogy nem tévedtem és rengeteg idióta, agresszív köcsög van a jobbikosok között.

fourgee 2010.05.13. 09:21:28

Az elmúlt 65 év tapasztalata alapján inkább az MSZP tagjait kellene megfigyelnie a titkosszolgálatnak, nem a Jobbik tagjait :)))

Egyébként meg tényleg nevetséges ilyen dolgon rágódni, miközben Pintérből belügyminiszter lett megint...

fourgee 2010.05.13. 09:26:44

@Sir Kommentor: Amikor egy vitában valakinek nincsenek érvei, akkor ugyanazt az egy dolgot hajtogatja, egyre hangosabban, egyre agresszívebben, hátha egyszer feladja a másik és akkor elégedetten hátradől, hogy mégis csak neki volt igaza...

Mikulka2 2010.05.13. 09:38:10

@Kivlov:
"akinek nincs félnivalója annak mind, akinek meg van.. na, az féljen is"
de azt persze már a jobbik dönti el, hogy kinek van félnivalója. pl. aki cigány, vagy zsidó, annak ugye eleve. aki komcsi (mszp-szavazó), naná, hogy annak is. és persze a fideszesek sem igaz magyarok, globáltőke szolgálói ők is, úgyhogy tulajdonképpen mindenki, aki nem jobbikos, az retteghet! úgy kell nekik!
süti beállítások módosítása