Tegnap írtunk arról a felvételről, amelyen hallható, hogy az LMP jelöltje ajánlószelvényt vásárol. Az LMP-s elismerte, hogy az ő beszélt az ő saját pártflottás telefonján, de azt mondta, hogy nem jelölt és csak tesztelni akarta, hogy van-e erre jelentkező. Egy szóval sem említette, hogy a felvétel manipulált, vagy megvágott lenne.
Ekkorra már megjelent az LMP első közleménye, amelyben elismerték, hogy a jelöltjük (!) hibázott, de hibaként konkrétan csak annyit rottak fel, hogy nem zárta ki a feketemunkát. Ebben a közleményben még nem volt szó a hangfelvétel manipulálásáról megvágásáról, csak arról, hogy az etikai bizottság elé fog kerülni a jelöltjük. Magáról a törvénytelen vásárlásról nem volt ebben szó, de mivel már szó sem volt arról, hogy a jelöltjük "tesztelt" volna ez a történet csendes elismerése volt, amire - nagyon helyesen - az etikai bizottság tesz pontot.
Ehhez képest tegnap estére az LMP előállt a harmadik verzióval. Ekkorra már kiderült, hogy a hanganyagot manipulatív módon megvágták. Ha eltekintünk az utólag megtalált szüzesség hitelességétől ez akkor sem hihető. A felvételnek van olyan egyértelműen egybefüggő része, amely nem hagy kétséget:
"ÁRUS: Van nálam 28 darab, ki is van töltve csak név nélkül. ...
LMP-jelölt: [nevetés] EZÉRT tudok adni darabjáért 150 forintot".












