Tóta W. Árpád "nem túl okos állat". Ezt sokadjára demonstrálja, legutóbb azzal, hogy azt írta, Tarlósra szavazna. ismét odaszart az asztalra, és jó nagyot belecsapott. Ugye, hadd szóljon! Kit érdekel?!
Na most persze minden értelmes ember látja, hogy Falus Ferenc nem feltétlenül a legzseniálisabb polgármester jelölt, nem cool, elég béna, nem határozott. Emellett lehet tisztességes ember, és még az is lehet, hogy szakmailag nem rossz. De Tóta leírja, hogy ő inkább szavaz a "gonosz, kényszerképzetek között tántorgó, mohó szekta" jelöltjére, mint az ellenzék nem igazán cool jelöltjére. Mert Tóta felszínes, mert Tóta nem gondolkodik, mert Tóta megélhetési újságíró, aki hangulatkeltésből él. Tóta azokból a felszínes olvasókból él, akik maguk is bekajálják ezt a hülyeséget.
Ha a Tóta rajongók és Tóta maga is elgondolkodna egy kicsit azon, hogy vajon ki fog jobban rálépni a tökére, a "gonosz, kényszerképzetek között tántorgó, mohó szekta", vagy a kissé bénázó ellenzék, akkor nem szavazna a rosszabbra. Ha meggondolná, hogy mi fáj neki jobban, egy kigyulladt 3-as metró, vagy egy béna icebucket challenge videó, akkor nem írna baromságokat.
Mert ismétlem, sokadszorra ismétlem: a magyar politikai megoldás kulcsa, hogy tudni kell a kisebbik rosszra szavazni. Csak azért, mert nincs optimális jelölt, csak azért, mert befogott orral kell szavazni, attól még hülyeséget nem kell csinálni! Aki nem a kisebbik rosszra szavaz, az a nagyobbik rosszra szavaz. Ilyen egyszerű ez. Azt, hogy befogott orral sem szavazunk a kisebbik rosszra, egy ideje próbálgatja az ország, két országgyűlési, EP és önkormányzati választásokon is. A mellékelt ábra mutatja, mi lett belóle. Tóta is látja, mi lett belőle, csak nem túl okos állatként a helyes konkluziót nem tudja levonni. Vagy hát tudja a fene, kinézem belőle azt is, hogy fog a fenét Tarlósra szavazni, csak leírta a baromságát, a WWW mindent elbír, és köll egy kis pénz otthon az új kocsira.
Tóta eldöntheti, hogy Falussal legrosszabb esetben egy helyben toporgunk, és nem nagyon haladunk sehova, vagy Tarlóssal és a Fidesszel nagyon határozottan megyünk a szakadékba. Ugye a határozottság a bénasághoz képest marhára nem előny, ha a rossz irányba megy. Egy kocsinál marhára nem előny a nagy sebesség, ha a szakadék fele száguld. Falus lehet, hogy nem hipermodern ember, nem érzékeli a modern média folyamatait, nem érti, hogy micsoda karakterromboláshoz ad magas labdákat. Lehet, hogy ő tök őszintén azt hiszi, hogy az icebucket videója sok ember szívét megnyeri. Lehet, hogy egyébként sokakét meg is nyeri. Ugye a Medgyessy effektusról se feledkezzünk meg! De most Tótanak mi fáj jobban, egy béna icebucket videó, vagy ha kigyullad a hármas metró?! Mert Tarlóstól például a 3-as metró totális elhanyagolását kaptuk. A Fidesztől meg olyat, mint például Vitézy Dávid. Na most Vitézy Dávid minden területen katasztrófa, szakmailag és piárban is béna. Ő egyesíti a béna megjelenést a szakmai bénasággal. Ő a három közül a legnagyobb csapás. És őt a Fidesztől katuk, nem az ellenzéktől. Ha Tóta Tarlósra szavaz, akkor Vitézy Dávidra is szavaz.
Tóta és tsai., a HVG, az Index, a 444 és hasonló lapok megélhetési újságírói is felelősek azért, hogy az SZDSZ szétment, és azért is, hogy az ellenzék ilyen állapotban van. Nem ők a fő felelősek, de tekintélyes részük van az ellenzék szétverésében. Ezek a fiúk ugyanis 2006 óta folyamatosan keltik a hangulatot, mert ők csak azt nézik, miből tudnak pénzt csinálni. Zsigerből gyűlölték Gyurcsányt, karakterromboló baromságokat írtak, felszínes hangulatkeltésből éltek. Olyan dolgokat kritizáltak, amelyek a valódi élet szempontjából nem fontosak. Ők csak azt nézték, hogy fel lehet építeni egy törzsközönséget felszínes hülyékből, akik ezt bekajálják. Hogy hosszú távon ezzel mit érnek el, azt nem nézték. Sokszor leírták, hogy ők nem szavaznak Gyurcsányra, vagy az MSZP-re, vagy a DK-ra, vagy a kormányváltókra, vagy az ellenzék más politikusaira. Gyakorlatilag bárkit kicsinálnak, ha nem tetszik a pofája. Gyakorlatilag bármilyen, felszínes alapon. Teszik ezt folyamatosan, teszik ezt továbbra is, mindaddig, amíg már tényleg nem lesz kire szavazni. Mert a Tóta félék soha nem fognak pártot csinálni, és képviselőként elindulni.
Ismétlem, én magam sem tartom Falust jó jelöltnek. Az ellenzék megint bénázott, mert rossz jelöltben állapodtak meg a végén. Én is béna jelöltnek tartom Falust, bár ez a bénaság egyelőre felszínes dolgokban nyilvánul csak meg. Ezek helyett érdemes arról írni, hogy mi a programja. A program talán mégiscsak fontosabb annál, mint hogy milyen icebucket videót csinál. Egyetértenék azzal, ha Tóta és tsai. kritikus cikket írnának Falusról, a programjáról, vagy általában az ellenzékről. Az építő jellegű, mély, kritikus cikk nem árt. Jó, ha az ellenzéknek van kontrollja, ha az újságok megkritizálják őket. Ha van valami konkrét, építő jellegű kritikájuk, azt meg lehet írni. De emellett egyértelműen ki kell tartani az ellenzék, a kisebbik rossz mellett. Én nem mondom, hogy hallgassanak, még azt se mondom, hogy a kampány alatt hallgassanak, írják le, ami nem tetszik, csak azt a hülyeséget ne írják le, hogy Tarlósra szavaznak! Az építő kritika helyett odaszarni az asztalra, és belecsapni, hogy "na én Tarlósra fogok szavazni", az önsorsrontó hülyeség. Az szétveri ezt az országot. Tóta verheti még egy ideig, de mit fog verni pár év múlva, amikor hajléktalanul fog tengődni egy szétvert országban?! Na azt, azt verheti!