Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Az új alkotmány megsértésének hat módja

2011.04.02. 13:52 | Brendel Mátyás | 692 komment

Címkék: alkotmány

Orbán Viktor új felalkotmánya  az ötéves terv szerint 2012 január elsején fog életbe lépni. Addig következmények nélkül sértegethetjük, érdemes tehát kihasználni a lehetőséget! Az alábbiakban egypár gondolatébresztő ötletet adok közre ehhez.

2012 január elsejétől szingliknek, homoszexuálisoknak, ateistáknak, történészeknek, Szörényiknek és Bródyknak, József Attiláknak kuss. Addig érdemes kiélni magunkat!

1) "Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette."

A Szent István Bazilika előtti téren hangosan énekeljük az István a király c. rockoperából a "Véres kardot hoztam" című számot:

Megvédjük szabadságunk
Istvánnak ellenállunk
Nem kell a sápadt Istenség 
Árpád szabad népe
honfoglalóknak vére
nem tűr meg idegen zabolát 
Álmunk valóra válik
vagy elveszünk egy szálig
De inkább halál, mint szolgaság 


Figyeljük meg, vajon elvisz-e minket a rendőrség! Egyébként komolyan, mi lenne, ha az István a király című rockopera első 2012 évi előadását valaki feljelentené a rendőrségen? Vajon lecsukná-e Szalai Annamária Szörényit és Bródyt az új alkotmány alapján?

Komolyan észnél volt Orbán Viktor, amikor ezt a szöveget jóvá hagyta?! Komolyan nem gondolt bele, mekkora bornírt abszurdum az, amit csinál?! Be fogják zúzatni az összes könyvet, amely I. István király tevékenységét kritizálta?! Meg vannak ezek húzatva?!

2) "Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét."

Szavaljuk el a Ferenciek terén a Ferences templom bejárata előtt József Attila "Tiszta szívvel" című versét:

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

 

Figyeljük meg, vajon elvisz-e minket a rendőrség!

(Persze nem vagyok hülye. József Attila eme verse részben komoly, részben makacs lázadás. Nem jelenti azt, hogy József Attila ezt mind komolyan ajánlja. A betörést és gyilkolást semmiképpen nem vehetjük komoly javaslatnak, hanem kétségbeesett kifakadásnak. De azt mindenképpen látnunk kell, hogy vannak olyan emberek, akik máshogy gondolkodnak, és ez természetes lehet bizonyos kérdésekben (isten, nemzet, család). Lehetnek továbbá olyan emberek, akik szörnyű helyzetekben radikalizálódnak, és hacsak nem jutnak el a tényleges betörésig és gyilkosságig ez nem lehet alkotmányellenes. Ezeket nem rekeszthetjük ki. Nem mondhatjuk, hogy valaki nem magyar állampolgár, csak mert mondjuk csupán kicsit antiszociális. Ez abszurdum.)

Megint, gondoljuk bele, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló versek felolvasásakor vajon bevezetik a cenzúrát? El fogják vinni az illető színészt, költőt?! Könyveket fognak bezúzni?! Elment ezeknek a józan eszük?!

3) "Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet."

Az előző József Attila vers ezt is bőven vérig sérti. De van még bőven olyan, aki sérti és ami sérti ezeket a szubjektív értékítéleteket: például ha szinglik vagyunk, és esetleg soha nem is akarunk házasodni, akkor is biztosak lehetünk, puszta létünkkel, életünkkel sértjük Orbán alkotmányát, azaz a Fidesz-kormány szerint törvénytelen fattyak vagyunk. Gondoljuk meg!

Vagy legyünk ateisták, vessük el a hitet! (Ezt mellesleg komolyan is ajánlom.) Az ateisták Orbán alkotmányának talán leginkább kirekesztett kisebbségei. Hiszen az előző pontot is sértik, és valószínűleg a következőt is, és még könnyen meglehet, hogy továbbiakat is.

Ha ateisták vagy szinglik vagyunk, vonuljunk a Parlament elé, és hirdessük, hogy márpedig nem hiszünk istenben, márpedig nincs házastársunk, élettársunk és mégis, emberek vagyunk! Mutassuk meg Orbánnak, hogy az ateista, a szingli is ember! Küldjük el Mikola szellemét a fészkes fenébe!

Most komolyan, a szingliket és az ateistákat munkatáborokba fogják zárni?! Vagy mi a fenét csinálnak ezekkel az alkotmány-sértő emberekkel?! Agyalágyultak ezek?!

Azt nem ajánlom, hogy ne szeressük az embereket, de ha véletlenül valaki mégis antiszociális, vagy autista, vagy egyszerűen a szeretetet nem annyira becsülő ember, akkor gondolkodjon el azon, hogy puszta érzéseivel vagy érzéseinek hiányával sérti az alkotmányt! Pedig ő is ember, neki is kellene, hogy legyenek jogai. Ővelük mit fognak tenni?! Érzés-rendőrség lesz? Érzéskorrekciós nevelőintézet? Vagy mi a fene?

Legyünk hűtlenek! Csaljuk meg férjünket, feleségünket, barátunkat, barátnőnket! Természetesen ezt nem ajánlhatom, csak dramaturgiai szempontból írtam így. Azonban tény, hogy sok ilyen csalás van Magyarországon. Ez akkor majd mind alkotmánysértésnek számít? Az a sok százezer, sok millió eset évente, amely megtörténik az országban?! Megbolondultak ezek?! Egy kis etyepetye a fodrásznővel mindjárt alkotmányt sért, és megy az illető a börtönbe?!

 De van a hűségnek más kategóriája is. Aki hűtlen kedvenc focicsapatához, az megy a dutyiba? Aki megváltoztatja nézetét, azaz hűtlen korábbi véleményéhez, azt lecsukják?! Ezentűl nem változtathatunk véleményt, mert az hűtlenség?! Mégis, mit gondoltak ezek?!

4) "Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait, és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát."

Látogassunk el a Parlamentbe, nézzük meg a koronát, és hangosan nyilvánítsuk ki, hogy szerintünk a korona csupán egy történelmi kor emléke! Egy koré, amelyben az ország népének nagy részét elnyomták, nem volt szavazati joga, nem volt szabadsága, röghöz volt kötve, és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül adókat kellett fizetnie, hogy a királyi családot, az arisztokratákat és a papokat eltartsák. Egy olyan kornak, amelyben nemhogy alkotmány nem volt, hanem az emberek nagy részének jogai sem voltak, csak sanyarú kötelességei.

Figyeljük meg, vajon elvisz-e minket az Parlament őrsége!

Most komolyan, történészeket, akik máshogy, normálisan gondolkodnak a középkor idejétmúlt voltáról, deportálni fogják őket?! Hülyék ezek?!

5) "Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát"

Rendben, ne ismerjük el az 1949-es alkotmányt, de ne is tagadjuk meg az 1989-es alkotmányt, amely egy gyökeresen átírt, javított kiadás! Végül tagadjuk meg a 2011-es alkotmányt, amely ugyanúgy egy egypártrendszeri, diktatórikus alkotmány, mint az 1949-es!

Menjünk az Alkotmánybíróság épülete elé, és álljunk ki az 1989-es alkotmányért! Vigyünk Orbán-Rákosis transzparenseket!

Álljunk ki a Harmadik Köztársaság alkotmányáért, a mi alkotmányunkért, a demokrácia alkotmányáért! Mondjuk ki, hogy nem akarunk Fideszes alkotmányt!

Jöhetne valaki azzal, hogy mindez itt csak hatáskeltés, provokáció. Hogy olyan szimbolikus dolgokkal kötözködök, amelyeknek egyáltalán nincs ilyen komoly következményük. Erre a következő válaszom van:

A) Ha az alkotmány bevezetőjében egy olyan ideológiai agymosás van, amellyel az ország 70, 50 vagy akár csak 30 százaléka is nem ért egyet, az már kínos, értelmetlen, elfogadhatatlan baromság.

B) Csakhogy az alkotmány az az alkotmány. Az nem csupán szimbolikus. Nem csupán arról van szó, hogy az Orbán-kormány szimbolikusan ránk tukmálja bornírt ideológiáját. Ennél többről van szó, az alkotmány az a törvényesség alapokmánya. Ha itt erőltetik le a torkunkon ezt a maszlagot, akkor annak törvényes jelentősége van.

C) De még ennél is jóval súlyosabb a helyzet, mert a Q.cikk 3. bekezdése így szól: "Az Alkotmány rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti Hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni." Ez pedig azt jelenti, hogy ez a nemzeti hitvallásnak nevezett ideológiai maszlag nem csupán egy szimbolikus dolog, hanem törvényerejű. Ezt be lehet, sőt be kell hajtani az állampolgárokon. Nem túlzás tehát, amikor börtönről beszéltem.

Felhívhatja valaki a figyelmünket arra, hogy a VIII. cikk szerint "Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához." De ezzel csak annyit mond, hogy Orbán alkotmánya súlyosan önellentmondásos. Miközben magában foglalja a vélemény-nyilvánítás szabadságát, aközben a bevezetőben egy sajátos véleményt erőltet rá az országra, és a Q. cikkelyben ezt törvényerőre emeli. Ez a bugyuta logikai szerencsétlenkedés nem fog minket megvédeni. Nehogy azt reméljük, hogy ebből az ellentmondásból mi fogunk kikerülni győztesen! Nem, ez a szarkavarás csak annyit jelent, hogy a hatalomnak még több lehetősége lesz játszadozni velünk. És mi ezt engedjük?!

· 10 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr922793636

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Na, álljon meg a fáklyás menet! 2011.04.03. 19:05:21

  Olvasom az ATV.hu-n, hogy kollégái összefogtak Stohlért"Túlzás az ítélet, Andris értett volna a fél szóból is: a felfüggesztettből vagy egy pár hónapos börtönbüntetésből. Több riportot is készítettem börtönökben, borzasztó helyek ezek....

Trackback: A kísérleti módszer 2011.04.03. 10:50:04

Kísérleti módszereket ajánl az alkotmány (amelyről nem volt kedvem sokadszorra is írni) letesztelésére a Piroslapok blog, amely a tervezet Q cikkének jelentőségére is felhívja a figyelmet, amely kimondja, hogy az összes alkotmányos rendelkezés a preamb...

Trackback: Plagizált alkotmány 2011.04.03. 01:15:02

Kiderült, hogy a Fideszalkotmány egy részét copy paste-tel átmásolták Gyurcsány embereinek tervezetéből. Tessék akkor most megmagyarázni a narancsos hívőknek, hogy a patás ördög volt a hiteles forrás. Na és az Artisjus? Csak a PC-kben szeretnek kutakod...

Trackback: Egy gyermektelen polgár gondolatai 2011.04.03. 00:01:22

És nem csak gyermektelen, hanem még csak nem is házas: élettársi kapcsolatban él. Tíz éve vállalkozóként próbál boldogulni. Mindemellett ráadásul még balliberális politikai orientációjú is, néhány kommunista ideológiai elképzeléssel. Ez a poszt nem csa...

Trackback: Lázár János és az alkotmány 2011.04.02. 23:27:18

Lázár János szavait olvasva a hideg tárgyilagosság elég lassan fut végig a hátunkon. Lassan biztosak vagyunk benne, hogy a Fidesz vezérkarnak gyerekkorában rosszul olvasták fel a Robin Hoodot és annyi maradt meg, hogy pénzt elvenni és újraosztani. Az i...

Trackback: Névvel, fényképpel, címmel, telefonszámmal vádol a tetügeci hódmezővásárhelyi Fidesz 2011.04.02. 21:26:35

 Egész oldalas hirdetésben jelentették meg egy fingeregetõ hódmezővásárhelyi újságban egy önkormányzati képviselő, a szarrábaszott helyi rádió tulajdonosa és egyik műsorvezetője lakcímét és telefonszámait. A hirdetés szerint ők hozták nyilvános...

Trackback: A kuruc.infó módszerét használja Lázár János? 2011.04.02. 19:55:51

Lázár János igen kínosnak érezheti azt amit a szegényekről mondott. Először a szövegkörnyezetről hazudozva beszéltek hamisításról, noha nem megélhetési politikusokról beszélt ott Lázár, mert a kifejezés sem szerepelt a szövegben. Most azonban bedurvult...

Trackback: Beperelte a Blikk Schmitt Pál hivatalát 2011.04.02. 17:10:15

Az intézmény nem árulja el, mennyiért foglalkoztatják Balsai fiát....

Trackback: Beperelte a Blikk Schmitt Pál hivatalát 2011.04.02. 17:10:15

Az intézmény nem árulja el, mennyiért foglalkoztatják Balsai fiát....

Trackback: Hova tűnt Selmeczi Gabriella? 2011.04.02. 16:07:59

  Egy hónapja egy kiflicsücsök nem sok, annyi hír sincs felőle, pedig most nagy szükség lenne rá! Jó, tudom kemény harc volt az, amit vívott a tőzsdecápákkal. Fárasztó lehetett a százmilliárdok zsákba pakolása és átcipelése a magánkasszákból ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FeketeVipera · http://kispest.blog.hu/ 2011.04.02. 14:51:09

Ha a hűség is az alkotmányos alapértékek között lesz, akkor igen csak le lesznek terhelve a bíróságok, ugyanis akkor az összes félrelépés az alkotmányellenes cselekménynek minősíthető.

anonymand 2011.04.02. 16:29:23

@FeketeVipera:

Tisztelt FeketeVipera!

Miből gondolod, hogy a hűség a párkapcsolatokra vonatkozó alkotmányos kitétel?
És ha sarkalatos törvényben részletezik majd, a felonia a legsúlyossabb kategóriájú bűn lesz.
Nem tudsz Te olyan kreatív lenni, mint Bonsai Duce és csapata.

Tisztelettel:
anonymand

arton88 2011.04.02. 17:00:43

Ha másolod valahonnan a cikket legalább jelöld meg a forrást.

trinasz 2011.04.02. 17:18:44

Nagyon tetszett a cikk. Humoros, találó, még most is mosolygok. Csak sajnos van ebben a mosolyban valami fájdalmas is, hányan látjuk tisztán ezt az alkotmányozási szörnyűséget, és mégis tehetetlenek vagyunk! Ez mérhetetlenül elkeserít!

RIO 2011.04.02. 17:19:32

szerintem ez hisztéria. és nm, nm tudok értelmes kritikát megfogalmazni, mert nm látok semmi összefüggést a posztoló mondandójában a hisztérián kívül.
fölöslegesen sértegetni nm akarok senkit, de azért ezt le kellett írjam.

arton88 2011.04.02. 17:23:37

@RIO: Ez egy vicc (inkább szatíra) nem úgy kell ránézni mintha egy véresen komoly szó szerinti kritika lenne. Paródia kész, ne magyarázd túl.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.04.02. 17:27:10

@FeketeVipera: A házastársi hűség egy csomó országban törvényileg elő van írva. Ennek nem az a jelentősége, hogy a hűtlen házastársat le lehet csukni, hanem az, hogy a félrekúrás jogalapot szolgáltat bizonyos dolgokhoz a válás során, vagyis pl. a felszarvazott férj hivatkozhat arra, hogy az asszony a félrekúrással szerződést sértett, ezért ki lehet rúgni egy fillér nélkül.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.04.02. 17:27:42

Az én bőröndöm már rég be van készítve... rettegek.

arton88 2011.04.02. 17:31:42

@mistinguett: Ezt teljesen ésszerű de a mai FIDESZ/KDNP-s agyménés korában ez máglya általi halált jelentene.

CommentR 2011.04.02. 17:34:56

Az olyan degenerált idióták, akik a fent emlitett morális, társadalmi és történelmi értékeket nem ismerik el és nem tartják fontosnak, jobb is, ha az Alkotmány semmiféle jogot nem biztosit. Elsősorban a szaporodás jogát vonnám meg tőlük még azelőtt, hogy valamilyen tévedés folytán hatalomra juthatnának és kötelezővé tennék a homoszexualitást, a narkót, a sátánizmust és még sok számukra oly kedves dolgot...

Butákvagytok 2011.04.02. 17:39:19

Üdv!
1. Gyalázatosnak, szörnyűnek és minősíthetetlennek tartom azt, hogy az Index megjelentette ezt a blogot.
2. A blog szerzője tökéletesen kimeríti a butaság fogalmát. Feltételezni meri az ember(jelen esetben ÉN), hogy ha valaki, arra vetemedik, hogy blogot ír, akkor az adott témában tájékozott, és jó esetben van róla egy véleménye. Ez a blog már az alapnál el van rontva, hisz a szerző az alkotmány preambulumáról beszél.Könyörgöm!!!! Gondolkozzatok:D Akinek meg már össze van csomagolva, annak jóó utat és kellemes időtöltés kívánok egy másik országban. Kérném tőle, hogy NE igényelje a kettős állampolgárságot, és próbálja meg a nyelvet is mihamarabb elfelejteni. Köszönöm!
Gondolkozzon a szerző! Mi van, ha azt mondom, hogy Magyar Köztársaság... szerintetek megbüntetnek??? Btk... Ptk.. melyikbe legyen???

geusz 2011.04.02. 17:42:07

eddig ki foglalkozott vele, hogy a mostani alkotmány milyen, hány hiba van benne, stb. engem sokkal jobban foglalkoztat, hogy meddig dagad még a munkanélküliség, mikor dől össze a magyar gazdaság, stb. persze lehet fanyalogni, hogy mit miért és hogyan tesz a fidesz, de mindezt azért tudja megtenni, mert az elmúlt 8 év ámokfutásához erőteljesen asszisztált a sajtó egy jelentős része,meg az agyatlan szavazók jó nagy tömege. aztán felrobbant a szar és most prüszkölünk, mert egy kicist mindenkire ráfröccsent... hát, ez van...

kaqkkfioka 2011.04.02. 17:42:16

Nem volt olyanról szó, hogy az alapvetéssel harmonizáljon a jogalkotás?
Ha nem, akko bocs.

Piraeus 2011.04.02. 17:44:52

Ha nem olvasnám ezt a blogodat időről időre MSZP, akkor most egy percre eltöprengenék rajta, hogy a szerző hülye-e, vagy alpárian provokatív.
Így nem kérdéses.

thinker_ 2011.04.02. 17:45:37

Az írás minősíti az íróját. Akinek egy csepp esze is van (mindegy melyik oldalán áll), az csak mosolyog ennek a sok szamárságnak az elolvasása után.

arton88 2011.04.02. 17:47:24

@CommentR:
-Ha szerintem a kereszténység nem csak jót de rosszat is hozott erre az országra és a világra.
-Ha nekem a társadalmi értéket nem az jelenti, hogy csak azaz ember egy nemzet tagja aki házas és 3 gyerek apja/anyja.
-Ha nem tetszik 100% minden magyar király és döntése, kormányzása és még meg is merem kérdőjelezni döntését.
-Ha szerintem minden ember egyenlő nemre/bőrszínre/vallásra/anyagi háttérre való tekintet nélkül
-Ha nem a keresztény biblia morális tanítás szerint élem az élet.

Akkor degenerált idióta, homoszexuális, narkós, sátánista vagyok akit mindenképpen ki kell zárni az alkotmányból, megszüntetni politikai jogait és sterilizálni kell, de lelőni semmiképen, mert akkor elesnénk az adójától.

No comment

kormányzó 2011.04.02. 17:47:45

Leszarom a törpe majompöcs tákolmányát!

2011.04.02. 17:48:05

Mátyás te egyre nagyobb hülye vagy :)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.04.02. 17:48:11

Biztos, hogy a kereszténységnek ott kell szerepelnie az alkotmányban? Ezek szerint az összes buddhista, muzulmán, sintoista és egyéb vallás hívője alkotmányellenes lesz ebben az országban?

Butákvagytok 2011.04.02. 17:53:38

@chipanddale74:Egyszerűen, annyira nem értesz a témához, hogy...áááá
Kérlek... OLVASS TÖBBET!

Kerek négyszög 2011.04.02. 17:57:53

Az Orbáni egypártrendszer önkényuralmi alkotmánya soha nem lesz tisztelve. Hogy merészelik a saját világképüket ráeröltetni többmillió emberre? A megszüntetendő demokratikus alkotmány tiszteletet adott minden világnézetű embernek. Egy ilyen ideológiával átitatott hazug alkotmányt senkinek nem kötelessége elismerni. A troll elvtársak tegyék csak nyugodtan a polcra a Bibliájuk mellé.

Amúgy egy olyan kormány, amelyik magántulajdont lopkod kedvére, fizeti a tapsolóit (és fizette pár éve a kereplőseit, utcai gyújtogatóit) kinyírja a bírálóit a szájára ne vegye a kereszténység fogalmát.

Manapság egy tisztességes ateista értékrendje méröldekre közelebb van a keresztény értékekhez, mint ez az álkeresztény hamis cinikus narancskomcsi bandáé. (Emlékszünk? -> "Térdre csuhások imához") Hopá!

Köpök a populista demagógok alkotmányára.

mizie 2011.04.02. 18:01:56

De az a vicc hogy Csehországhoz hasonlóan itthon is több az ateista mint a hívő (gyakorló hívő meg aztán még kevesebb). Minek ezeket a buta meséket erőltetni?

collateral collector (törölt) 2011.04.02. 18:04:17

ez az alkotmány egy provokáció, nem több. ráerőltet egy világnézetet az országra, miközben egy alkotmánynak világnézetileg _teljesen_ semlegesnek kéne lennie.

amikor Amerikában alkotmányoztak az 1770-es években (kb.), asszem Thomas Jefferson mondta azt, hogy céljuk egy olyan alkotmány, amely hosszú távon biztosítja azt, hogy soha ne egy 51%-os többség uralkodjon a maradék felett (szó szerint úgy mondta: "51% mob rule", ez egyfajta "rablótöbbséget" jelent - azért ez egy erős megfogalmazás, de a mai magyar helyzetre nagyon találó, nálunk pont 53%-os eredménnyel tud garázdálkodni a fidesz), hanem stabil törvények uralkodjanak mindenki felett, és mindenki elszámoltatható legyen. hogy ez mennyire sikerült nekik, vagy mennyire nem, azon vitatkozhatunk, de egy biztos: céljában, szándékában, szellemében helyes gondolkodáson alapul az ő alkotmányuk. ők már több száz évvel ezelőtt is tudták, hogy mire való elvileg egy alkotmány. mi még most sem tudjuk.

nem a jövőbe nézünk, hanem a múltba révedünk. 1000 éves faszságokat keverünk posztkommunista hatalmi logikával. ahogyan az új alkotmány kizárja a nem-keresztényeket, homoszexuálisokat stb. a "nemzetből", ez lényegében ugyanaz, mint ahogy a kommunisták megbélyegeztek mindenkit, aki kulák / értelmiségi / polgári származású volt. ez egy kirekesztő alkotmány, ami ráadásul eltereli a figyelmet a nagyüzemi lopásról és az ország eladósításának folytatásáról.

annak, ahogyan a politikai elitünk intézi a dolgainkat, annak egyszerűen NEM LEHET jó vége. a fidesz azért rosszabb eddig bármelyik kormánynál az elmúlt 20 évet tekintve, mert 2/3-al igenis megtehetnék, hogy jó irányba terelik az országot. de eszük ágában sincsen.

CommentR 2011.04.02. 18:04:37

@arton88:
-Mondj egy olyan vallást, melynek nincsenek "árnyoldalai".
-A társadalom megmaradása érdekében alapvető fontosságú az anya-apa-gyermek viszonyban lévő egyedek megléte. Ez a viszony pedig évezredek óta házassággal kezdődik.
-Nem kell 100%-ban tetszen! Ettől még vitathatatlan, hogy Szent istván uralkodása mérföldkő volt a magyar történelemben.
-A nemmel, bőrszinnel, vagyonnal nekem sincs semmi gondom. Ettől még szintén tény, hogy a "Magyar Nemzetet" magyarul beszélő, magyar érzelmű fehér emberek alkotják.
-Ha nyiltan kijelented, hogy a keresztény Biblia tanitását tagadod, akkor nagyon nincs is miről beszélnünk. A tiz parancsolat melyike az, melyet nem tartasz morálisan elvárhatónak egy becsületes, intelligens embertől?

Véleményem szerint azok az emberek, akik nem "sántikálnak" valamiben, nincs miért tartsanak az új Alkotmánytól. Akik pedig igen, azok végre remélem, kezdik majd kicsit nem annyira jól érezni magukat a bőrükben...

Kerek négyszög 2011.04.02. 18:11:04

@mizie:

Mert az erőltetett kereszténység egy erkölcsi mosakodás számura a rémtetteik takargatásához. A nemzeti szimbólumok is csak arra kellenek nekik, hogy mögé bújva bármit megtehessenek úgy, hogy kapásból visszatámadhassák a birálókat. Mert ekkor nem a bírált tulajdonságaik, gazemberségeik lesznek támadva úgymond, hanem a magyar nemzet maga. Közben magát a nemzetet alázzák meg, de ez nem érdekli a forradalmárokat. A célhoz minden felhasználható, a nemzet is eszközzé válik a kezükben.

Méghogy nemzeti oldal... pffff...

Ki lehet ismerni a módszereiket, nem kell ehhez túl sok ész.

arton88 2011.04.02. 18:16:29

@CommentR:
"Mondj egy olyan vallást, melynek nincsenek "árnyoldalai"."
Csakhogy az alkotmány társadalmi értéknek tekint tehát tagadom, mivel nem vagy keresztény és szerintem nem csak jót tett tehát nem ismerem el a társadalmi szabályokat

"A társadalom megmaradása érdekében alapvető fontosságú az anya-apa-gyermek viszonyban lévő egyedek megléte. Ez a viszony pedig évezredek óta házassággal kezdődik."
Megint ugyan az mint az előző, szerintem nem csak ez az ismérve egy embernek, tehát megint tagadom a társadalmi szabályokat.

"Nem kell 100%-ban tetszen! Ettől még vitathatatlan, hogy Szent istván uralkodása mérföldkő volt a magyar történelemben."
Mivel máshogy gondolkodok a történelemről mint egyesek, tehát a történelmi alapértékeket sem ismerem el.

"A nemmel, bőrszinnel, vagyonnal nekem sincs semmi gondom. Ettől még szintén tény, hogy a "Magyar Nemzetet" magyarul beszélő, magyar érzelmű fehér emberek alkotják."
Ez teljesen igaz de semmivel sem felsőbbrendűek.

"Ha nyiltan kijelented, hogy a keresztény Biblia tanitását tagadod, akkor nagyon nincs is miről beszélnünk. A tiz parancsolat melyike az, melyet nem tartasz morálisan elvárhatónak egy becsületes, intelligens embertől?"

pl.:
-Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj
-Az Úr napját szenteld meg
-Isten nevét hiába ne vedd

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.04.02. 18:16:51

Én még hozzátenném, hogy bíróságokon dörzsölt ügyvédek és ügyészek biztosan sokat fognak hivatkozni erre a "nemzeti hitvallásra".

És még valami: Csak demokratikusan működő kormányt lehet leváltani békés eszközökkel. A Fideszt minél hamarabb el kell űzni, mielőtt berágják magukat végérvényesen a hatalomba!
És azért is meg kell mozdulnia az országnak, mert minden elégedetlenséget, amit a kormány szít, azt a szélsőjobb fogja meglovagolni.
Nem akarhatjuk, hogy újra nácik legyenek uralmon.
Mert a Fidesz bukni fog, az biztos. Biztos!

arton88 2011.04.02. 18:19:35

*mivel nem vagyok keresztény és szerintem nem csak jót, tett tehát nem ismerem el a társadalmi szabályokat

CommentR 2011.04.02. 18:20:11

@légycsapó: Lehet, hogy idővel csalódnunk kell a "nemzeti oldalban". Ki tudja... Bármi lehet... Ami viszont teljesen biztos: a kelleténél sokkal több alkalmunk nyilt megismerni az általad oly hőn szeretett baloldal eszméit, értékrendjét, stilusát. Pont eleget élhettünk át belőle ahhoz, hogy kijelenthessük: soha többé mégegyszer!

arton88 2011.04.02. 18:21:46

@(त्वष्टृ): Szélsőjobb nem egyenlő a nácival+ha lenne normális középpárt nem biztos, esetleg még az MSZP is magára találhat.

arton88 2011.04.02. 18:22:45

@CommentR: Az idióta baloldali eszméket éltük/éljük át.

Kerek négyszög 2011.04.02. 18:23:50

@CommentR: Egy probléma van: A demokratikus világ nem éppen így godolja. Meg én sem. Tehát nem állítasz igazat. Nekem tetszett a demokrácia. Béke poraira.

Bár lehet hogy te okosabb vagy az egész világnál, ez esetben nem szóltam...

collateral collector (törölt) 2011.04.02. 18:24:37

1000 évvel ezelőtt István király volt a progresszív, jövőbe tekintő, haladó világnézetű, globalista politikus, aki szerencsére elég erőskezű volt ahhoz, hogy megszilárdítsa rendszerét, és elérje azt, amit akart. neki köszönhető, hogy stabil ország született a Kárpát-medencében.

a múltba révedő, ostoba ellenzéke, a pogányok hazaárulónak tekintették István királyt, úgy gondolták, a kereszténységhez és Európához való csatlakozással elárulja az ősmagyar hagyományokat. ezek a pogányok nem értették az akkori viszonyokat, nem értették, hogy túlélésünk tétje az akkori keresztény Európához való csatlakozás.

az akkori pogány lázadók mai megfelelője a fidesz, amely nem ismeri fel az ország hosszú távú érdekeit, és a múltbeli faszságokat erőlteti a progresszió helyett.

István királynak nincsen mai megfelelője sajnos.

arton88 2011.04.02. 18:25:57

@compound interest: Azért Gézától ne vegyünk már el mindent.

collateral collector (törölt) 2011.04.02. 18:26:56

@arton88: majdnem gyorsabb vagy, mint a blogmotor :)

Otthoni krumplipucoláshoz nem veszek fel tangát! 2011.04.02. 18:28:42

Azért még nem vagy Bartus, tisztelt szerző. Építsd fel jobban a mondanivalódat!

moncayo 2011.04.02. 18:28:52

Már a felvetést sem értem. Miért ne sértegethetném 2012 után is a (majdani) alkotmányt? Valószinüleg (a mai ismereteim alapján), az lesz a véleményem, hogy egy fércmunka, ennél egy Rejtő Jenő regény is jobb lenne, miért ne mondhatnám el? Büntető tétel lenne , ha az mondom rá, hogy egy "szarság"? Azért nem hinném.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 18:28:53

@trinasz: nem vagyunk tehetetlenek. tüntetni kell. sok százezer ember az utcákon, illetve a Fidesz népszerűsége húsz százalék alatt, az el fog gondolkodtatni pár fideszes képviselőt.

Kerek négyszög 2011.04.02. 18:30:17

@compound interest: Teljesen egyetértek. István pontosan felismerte, hogy vagy haladunk Európa szellemiségével, értékeivel, vagy a hanyatlás vár a nemzetünkre.

Most van egy nemzetieskedő bagázs, aki totálisan félreértelmeri István haladási, változtatási törekvéseinek értelmét, és pont azt teszik, ami ellen István tűzzel-vassal küzdött.

Most meg azt látjuk, hogy a trollok kormánya hamisított szöveget küld az EU -nak ak alkotmányról. Pontosan tudják, hogy semmiben nem felel meg a kor európai demokratikus szellemiségének.

István király forog a sírjában...

arton88 2011.04.02. 18:33:12

@légycsapó: Pontosabban Géza ismerte fel.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 18:34:37

@mistinguett: az, hogy a feleség megcsalja a férjét, vagy fordítva, egy válópernél ma is számba vehető. valószínűleg emiatt ezután sem dobható ki a feleség vagy a férj minden vagyonból. szóval különbséget nem látok.

a házastársi hűség a házassági szerződés felbontásakor a szerződés feltételeinek megszegése miatt tétel, és nem holma alkotmányos bornirtság miatt.

az alkotmányos bornirtság viszont például vonatkoztatható házasság előtti hűtlenségre is. annak mi lesz a következménye? máglyahalál?!

baromság ez az egész.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 18:35:57

@CommentR: special sem a narkót, sem a férfiakat, sem a sátánizmust nem szeretem. primitív barom vagy, ez az alkotmány a teféléd alkotmánya lesz.

collateral collector (törölt) 2011.04.02. 18:36:05

@arton88: OK, igazad van! Géza és István együtt tették meg azt a kurva nagy lépést, amire akkor szüksége volt az országnak.

Butákvagytok 2011.04.02. 18:37:07

ISMÉTLEM!!!!!!!
Az ALKOTMÁNY PREAMBULUMÁRÓL van szó!!!!!! Nézzetek már után mi az, mert akkora égbekiáltó butaságokat írogattok, hogy az elképesztő.....

CommentR 2011.04.02. 18:37:38

@arton88: Akkor egy fontos dolgot tisztázzunk: ne keverjük össze a társadalom és a nemzet fogalmát! Társadalom az a nagy ember-sokaság, akit a sors egy adott földrajzi helyre hordott össze. Cseppet sem biztos, hogy a társadalom minden tagja része a nemzetnek is. A nemzetet ha meg kell határozni, akkor mégis csak abből tudsz kiindulni, hogy valamilyen nagy közös eszme, értékrend, morális, vallási vonal mellé állt emberek sokasága. Ez nem azt jelenti, hogy ha valaki nem ezt a "fő" vonalat vallja magáénak, akkor kevesebbet érne a Földön mint aki igen. Csupán annyit jelent, hogy ő ezek szerint nem ebbe a csoportba (nemzetbe) hanem egy másikba tartozik, ahol más az értékrend. Ettől két más értékrendet képviselő ember békében és boldogságban élhet egymás mellett. Viszont engedtessék meg kimondani és leirni azt, hogy a Magyar Nemzet "fő vonala" a kereszténység, a család, a becsület, a múlt iránti tisztelet. Ha ezt nem tudja valaki elfogadni Magyarország területén, az lehet hasznos és megbecsült tagja a társadalmunknak, de biztosan nem a nemzet része.
Én személy szerint elég hosszú ideig éltem egy arab országban. Mondhatni, hogy része lettem az ottani társadalomnak. Mégsem jutott soha eszembe, hogy megkérdőjelezzem az ott született emberek vallási, erkölcsi álláspontját, pedig európai ésszel gondolkodva elég nagy baromságnak tűnt sokminden.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 18:37:48

@CommentR: "Az olyan degenerált idióták, akik a fent emlitett morális, társadalmi és történelmi értékeket nem ismerik el és nem tartják fontosnak, jobb is, ha az Alkotmány semmiféle jogot nem biztosit. Elsősorban a szaporodás jogát vonnám meg tőlük még azelőtt, hogy valamilyen tévedés folytán hatalomra juthatnának"

na bazdmeg, ez a keresztény eszmeiség.

arton88 2011.04.02. 18:39:17

@compound interest: Nem Istvánt akartam szapulni mielőtt felreértik, csak azért Géza is elég sokat tett+ elindította Istvánt ebbe az irányba és az alkotmányba be sem került.

vkindustrial 2011.04.02. 18:39:35

@CommentR:

Tudod egyáltalán, hogy mi a sátánizmus?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 18:40:09

@Butákvagytok: olvasd már el a cikk végét,!

"Az Alkotmány rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti Hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni."

ez van az alkotmánytervezetben. azaz a preambulum törvényértékű, te hülyegyerek! nézzél már ki a buta fejedbúl, mielőtt letájékozatlanozol másokat!

CommentR 2011.04.02. 18:41:23

@légycsapó: A "demokratikus világ"?????? És melyik az a világ? Mert az a demokratikus világ, amelyiknek a véleményét én ismerem, örül a változásoknak. Nem lehet, hogy néhány pártpolitikust meg pártsajtót te véletlenül "demokratikus világnak" néztél?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 18:42:36

@geusz: a munkanélküliség most sem jobb, a gazdaságot Orbán és Matolcsy elcseszte. ezzel akarod mentegetni a szar alkotmányt?! ezt a szart, ami szétfröccsent a hülye szavazók hozták életre, igen. a hülye fidesz szavazók.

arton88 2011.04.02. 18:43:47

@CommentR: Széchenyit kedvelem még Kossuthot nem, keresztény sem vagyok, nincs gyerekem sem feleségem, nem azért mert nem szeretnék csak még nem tartok ott. Most arról akarsz meggyőzni, hogy emiatt élhetek itt nyugodtan, adózhatok, büntethető is vagyok, de nem vagyok a nemzet része?

Okosmikulás 2011.04.02. 18:43:49

Abba hányan gondoltak bele, hogy ha nem az alkotmányozással szarakodnának a Viktorék, akkor mit csinálnának? Az egész arra jó, hogy fenntartsa a látszatot, hogy ők most fontos elengedhetetlen és jó dolgot tesznek, miáltal az átlag buta szavazó abban a meggyőződésben él, hogy végre egy cselekvőképes termékeny kormány van hatalmon. Ha Gyurcsányék álltak volna elő pont ugyanilyen szövegezéssel, akkor súlyosan le lettek volna húzva, a destruktív ellenzék által, ahogy le is voltak húzva ha véletlen jő ötletük támadt. Ami most zajlik, az egy populista kormány PR/Marketing fogása. Hány százalék a munkanélküliség? Elnézést! A demagógia biztos csak a kiválasztottal kiváltsága!

CommentR 2011.04.02. 18:44:44

@Brendel Mátyás: Bizom benne, hogy igazad lesz! :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 18:45:33

@légycsapó:

"Emlékszünk? -> "Térdre csuhások imához""

Hogy ez mekkora baromság, az hihetetlen! Kb. 25 évesen miért kéne pont úgy gondolkodnia vkinek, mint 47 évesen? Ez ostobaság.
Te is az a fajta vagy, aki Horn Gyulában azt tartja legfontosabbnak, h ő pufajkás ávós volt.

arton88 2011.04.02. 18:46:44

@Okosmikulás: "Ami most zajlik, az egy populista kormány PR/Marketing fogása."
Melyik párt nem az jelenleg?

personal non grata 2011.04.02. 18:47:00

@compound interest: igazat beszélsz. Nekem már az megdöbbentő hogy orbánt egy napon említik Szent István királyunkkal.

CommentR 2011.04.02. 18:47:10

@vkindustrial: Gondolom, valami nagyon sötét, gonosz, mocskos és rút dolog lehet, ha már ennyire rimel a kommunizmusra meg a liberalizmusra! :D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 18:48:20

@Brendel Mátyás:

"primitív barom vagy, ez az alkotmány a teféléd alkotmánya lesz."

Akkor maga jobb, ha elhúz ebből az országból a francba, hiszen ön nem primitív barom, ugye? Viszlát!

arton88 2011.04.02. 18:49:22

@CommentR: Legalább tudod mi az a liberalizmus?

borigabi 2011.04.02. 18:49:50

A blog mai bejegyzése tényleg egy rakás ebihal-ürülék... _S

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 18:50:24

@CommentR:

"-Mondj egy olyan vallást, melynek nincsenek "árnyoldalai"."

nem tudok. de ez neked öngól. ebbúl csak az következik, hogy az alkotmányban nem csak a kereszténységet, de a többi vallást sem kéne fényezni.

"-A társadalom megmaradása érdekében alapvető fontosságú az anya-apa-gyermek viszonyban lévő egyedek megléte. Ez a viszony pedig évezredek óta házassággal kezdődik."

nézzél már körül, hány házasságon kívüli gyerek van a világban! nyisd ki a csipás kis szemedet!

"-Nem kell 100%-ban tetszen! Ettől még vitathatatlan, hogy Szent istván uralkodása mérföldkő volt a magyar történelemben."

Kádár Jánosé is.

"-Ha nyiltan kijelented, hogy a keresztény Biblia tanitását tagadod, akkor nagyon nincs is miről beszélnünk. A tiz parancsolat melyike az, melyet nem tartasz morálisan elvárhatónak egy becsületes, intelligens embertől?"

például mindjárt az elsőt, az istenit!:) egyetlen parancsolat sincs, amelyet abban a formában tartok jónak, ahogy ott szerepel.

math.freeblog.hu/archives/2006/08/14/A_tizparancsolatrol/

a tízparancolat még Orbán tákolmányánál is ósdibb, és elmaradottabb.

CommentR 2011.04.02. 18:50:41

@arton88: Pontosan erre gondoltam! :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 18:53:37

@moncayo: sértegetheted. az állítás úgy szólt, hogy addig következmények nélkül.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 18:53:49

Gyurcsány is akart alkotmányt, ez ma már tény. Nem volt hozzá 2/3-a. ha lett volna, alkotmányoz, és 4/5-del lehetett volna csak módosítani. Ehhez képest itt ilyesmit nem terveznek.

Nem lesz sem vármegye, se főispánság és egyéb ilyen archaizáló baromság.

Az valóban gáz, ciki, vérlázító, h nem voltak képesek egy tisztességes fordítást prezentálni. Ráadásul politikai öngyilkosság is, mert a XXI. században nem lehet titokban tartani a világ előtt semmilyen nyílt iratot. Hiba hiba hátán.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 18:53:55

3) "Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet."

Ez tényleg érdekes.
Akkor nem az országhatár az együttélésünk kerete, és nem a jogrend.
Az összetartozás értéke pedig érzelmi.

Ezt vehetem úgy, hogy nem a határon belül működik majd ez az alkotmány, hanem mindenhol, ahol magyarok élnek.
Ez az elv a szerbeknél egy 10 éves háborút eredményezett - csak mondom.

És ezek szerint nem számítanak arra, hogy adózni fognak az összetartozó állampolgárok.
Elég, ha húek, hisznek és szeretnek.
Okézsoké.
Megoldom majd.

A család és a hűség nevében, gondolom betiltják a válást és visszamenőleg is érvénytelenítik.
A lányanyáknak meg csak rá kell mutatni a tettesre és már toloncolják is az oltárhoz.
Hát izgi lesz.

CommentR 2011.04.02. 18:55:49

@arton88: Gondolom, valami nagyon sötét, gonosz, mocskos és rút dolog lehet, ha már ennyire rimel a kommunizmusra meg a sátánizmusra! (És a három szó tetszőlegesen tovább variálható) :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 18:56:32

@Butákvagytok: ha már így kiabálsz, nem preambulumnak nevezik.:)

arton88 2011.04.02. 18:59:03

@CommentR: "A nemzetet ha meg kell határozni, akkor mégis csak abből tudsz kiindulni, hogy valamilyen nagy közös eszme, értékrend, morális, vallási vonal mellé állt emberek sokasága. Ez nem azt jelenti, hogy ha valaki nem ezt a "fő" vonalat vallja magáénak, akkor kevesebbet érne a Földön mint aki igen. Csupán annyit jelent, hogy ő ezek szerint nem ebbe a csoportba (nemzetbe) hanem egy másikba tartozik, ahol más az értékrend. Ettől két más értékrendet képviselő ember békében és boldogságban élhet egymás mellett. Viszont engedtessék meg kimondani és leirni azt, hogy a Magyar Nemzet "fő vonala" a kereszténység, a család, a becsület, a múlt iránti tisztelet."

Ezt nehezen tudom máshogy értelmezni mint, hogy aki nem keresztény az nem magyar de élhet itt nyugodtan. A múlt tisztelettel semmi baj nincs csak az alkotmány különbséget tesz múlt és múlt között.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 18:59:45

@Brendel Mátyás:

"
például mindjárt az elsőt, az istenit!:) egyetlen parancsolat sincs, amelyet abban a formában tartok jónak, ahogy ott szerepel. "

Ezzel el is mondtál mindent magadról. A blogszféra szégyene vagy.

champagneM 2011.04.02. 19:00:01

Atyaég milyen nagyon hülye vagy!!! :) Egy preambulumról van szó, nem a tételes rendelkezésekről.:)))
Tele a firkálmányod tárgyi tévedésekkel, atyaisten. Na de mit várjon attól az ember, aki a marxista emlőből szívta magába a táplálékot?:) Vagy aki a középkorról szóló ismereteit a Robin Hood filmből meríti..:)
Csak 1 péda!
1. a középkorban nem volt állami gondoskodás, ezt minden nemesnek (beleértve a prelátusokat, egyháziakat is) a saját uradalmán, saját erőből kellett biztosítania kellett (pl. kórházakat állítottak fel a szegényeknek, "rendőrséget" működtetett, stb.) - az új kutatások szerint, ezt inkább teljesítették, mint nem! a nemesnek több mindennapi kötelessége volt balfaszkám, mint joga!
2. a te sajnált parasztjaid dolgoztak, dolgoztak, de számold már meg a középkorban ünnepként nyilvántartott, ünnepelt katolikus ünnepek számát, és azt hogy az mennyi "szabit" jelent:) ugyanis azokon a napokon nem dolgoztak, és vasárnapokon sem! többet lógatta a lábát mint bármelyik átlagember ma Magyarországon, akinek 25-30 nap szabi jár:) jó, egyszer megb@szták őket, 1514 után, de nem sokáig tatott a retorzió
3. gondolkodj már el azon is, hogy miért van az, hgy a legrosszabb korszakokban is, jövedelmének max. 30% (de általában kevesebb) ment el állami, egyházi adókra:)
4. de igen, neki éppen az volt a legnagyobb baja, hogy őt nem hívták meg, az Aranybulla megerősítő szavazására:)
5. Magyarországon nem voltak sem boszokrányüldözések, sem tömeges kínzatások, ha megnézed a felvidéki városi törvénykönyveket és összehasonlítod a gyakorlattal (nem fogod tenni, mert pl latinul és ófelnémetül kell tudni hozzá), rájöhetnél, hogy nem hajtották végre az előírt szigorú büntetéseket (nemrég jelent meg erről egy könyv, MTA TTI adta ki), ugyanis a középkori ember praktikus volt, szemben azzal amit állítanak róla!
Hogy te is értsd. A középkorban és az azt követő évszázadokban volt valami aminek mára csak a töredéke maradt, úgy hívják, szolidaritás és gyakorlatiasság. Ha az állam (és segílyei) nem lenne + és rokonod se, ma megdöglesz! Mert szarik mindenki rád!!
Értem én, hogy műveletlen vagy, és kurrens (a nemesi előjogok által jellemzett korszakokat tárgyaló, a marxista dogmákkal, előítéletekkel már nem terhelt) szakcikkeket nem olvasol, de akkor minek szólsz bele a nagyok dolgába?
Egy lekezelő faszkalap vagy, akinek fingja sincs egy kor valódi értékeiről, aki azt hiszi ha megnézi a Robin Hoodot, máris művelt (hehe), de azért alapvetéseket gyárt, ítéletet mond, stb.:)

arton88 2011.04.02. 19:01:17

@Brendel Mátyás: Akkor tényleg bocs, nem akartalak megsérteni.

CommentR 2011.04.02. 19:01:35

@Brendel Mátyás: Kádár és Szent István... Ez a fő probléma a magadfajtákkal: nem tűnik fel, hogy olyanoknak nyalod a talpát, akik nem az ország és a nemzet felemelkedését és fejlődését szeretnék, hanem inkább lezüllesztenek, szétmocskolnak már meglévő értékeket. Bevallom, én még csak a "főcimeket" ismerem az új Alkotmányból. De az, hogy a hozzád hasonló egyéneknek nem tetszik, bizakodással tölt el, hogy igencsak jó lesz ez!

Netuddki. 2011.04.02. 19:07:45

Nemzeti hitvallás????
Hát hogyan jön ahhoz kb.5-6 ember, hogy helyettem megmondja mi az én hitvallásom !!!

arton88 2011.04.02. 19:07:56

@CommentR: Nem túl szerencsés hasonlat de igaz, bár írhatta volna Ferenc Jóskával is, de így jobban kijön a kontraszt.

@Szun vu kung: A marxista eszméket így beállítani ugyan akkor hiba mint a középkorról azt képzelni, hogy sötét volt (szó szerint) és, hogy mindenki csak szenvedett.

CommentR 2011.04.02. 19:08:43

@arton88: Teljesen korrekt az értelmezésed! És múlt és múlt között azért tesz különbséget, mert van különbség. Attól, hogy a kommunizmus múlt (vagyis jó lenne, ha az lenne) és a háborúk előtti polgári korszak is múlt, még nem biztos, hogy mindkettő jó volt. (És véletlenül se gondolj arra, hogy a polgári időszakkal van a bajom!)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:10:00

@Szun vu kung:

"1. a középkorban nem volt állami gondoskodás, ezt minden nemesnek (beleértve a prelátusokat, egyháziakat is) a saját uradalmán, saját erőből kellett biztosítania kellett (pl. kórházakat állítottak fel a szegényeknek, "rendőrséget" működtetett, stb.) - az új kutatások szerint, ezt inkább teljesítették, mint nem! a nemesnek több mindennapi kötelessége volt balfaszkám, mint joga!"

mese-mese-meskete.

"2. a te sajnált parasztjaid dolgoztak, dolgoztak, de számold már meg a középkorban ünnepként nyilvántartott, ünnepelt katolikus ünnepek számát, és azt hogy az mennyi "szabit" jelent:) ugyanis azokon a napokon nem dolgoztak, és vasárnapokon sem! többet lógatta a lábát mint bármelyik átlagember ma Magyarországon, akinek 25-30 nap szabi jár:) jó, egyszer megb@szták őket, 1514 után, de nem sokáig tatott a retorzió"

a munkaidőről elég pontos kimutatások vannak. az igaz, hogy egész évre vetítve a középkorban nem dolgoztak olyan sokat, de nyáron majd belehaltak. nem hinnáém, hogy szívesen lecserélnéd a 8 órás egyenletes kis munkaidődet téli három órás és nyári 16 órás munkanapokra.

"3. gondolkodj már el azon is, hogy miért van az, hgy a legrosszabb korszakokban is, jövedelmének max. 30% (de általában kevesebb) ment el állami, egyházi adókra:)"

ahhoz képest, hogy azért nem kapott semmit, az elég szar.

"Ha az állam (és segílyei) nem lenne + és rokonod se, ma megdöglesz! Mert szarik mindenki rád!!"

a középkorban meg kifosztottak volna, még mielőtt megdöglesz. megint mese mese meskete.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:10:58

@Szun vu kung: "Egy preambulumról van szó, nem a tételes rendelkezésekről.:)))"

te is nézz már ki a csipás szemedből, és olvasd el a Q cikket!

arton88 2011.04.02. 19:12:00

@CommentR: A kommunizmus rossz, ha nem is nézzük az ideológia szempontokat gazdaságilag mindenképpen. Nem is ezzel van a bajom, azzal se lenne bajom, ha azt mondaná hogy büszkék vagyunk az 1000 éves múltunkra, annyi a problémám, hogy kiemel egy két részt amit ő jónak tart.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:12:31

@CommentR: nincsenek érveid. az nem érv, hogy azért van igazad, mert mást mondasz, mint én, és én biztosan tévedek. mert ez szimmetrikus.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 19:12:36

@Brendel Mátyás:

Nem. Nem azok vannak többen, akik a 10 parancsolatot egy fikálmánynak tartják.

A társadalomban még a nem keresztények is tisztelik azt, amiről te sommásan, lesajnálóan nyilatkoztál. Európa a keresztény kultúrkörbe tartozik, és erre rögtön rájössz, mihelyst kimész az arabokhoz vagy ázsiába.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:13:17

bejött ide fél tucat fidesznyikes, sorra lehülyézett vagy leszólta az írást, eddig nulla érvet hallottunk tőlük.

Netuddki. 2011.04.02. 19:14:03

@Szun vu kung: Hubbazmeg! Ezek szerint a fidesz a középkort akarja újrajátszani? Most komolyan! Ki lesz a jobbágy és ki lesz a földesúr? Ja, aki vitte valamire és van pénze az lesz a földesúr.
A jobbágyokat hogyan fogják egymás közt szétosztani?
Barmok!

vkindustrial 2011.04.02. 19:14:20

@CommentR:

Szóval nem tudod, csak gondolod...
Ebből kifolyólag minden "-izmus" valami rút, sötét dolog lehet, legfőképpen az orbáni populizmus.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 19:15:50

@Szun vu kung:

sosem fogja belátni, mennyire szánalmas, de te türelmesen megtetted a magadét, ezért jár a pirospont:-)

arton88 2011.04.02. 19:16:14

@malacz69 eurofanyalgó: A 10 parancsolatban vannak jó és rossz erkölcsi tételek
de ezt ráerőltetni arra aki nem keresztény, főleg úgy, hogy elég sokan vétkeznek egy bizonyos parancsolata ellen szerintem nem követendő út.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:16:37

@malacz69 eurofanyalgó: "A társadalomban még a nem keresztények is tisztelik azt, amiről te sommásan, lesajnálóan nyilatkoztál."

a fenét. a társadalomban a magukat kereszténynek mondók sem tisztelik a tízparancsolatot. a többség nem tiszteli.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.02. 19:17:46

Hát, történelmileg az István a király rockopera nagy baromság!

1., számos emlék került elő, már a "honfoglalás előtt időkből" ha volt honfoglalás, mert Bíborbanszületett áskálódásából nem ez derül ki, amin ott a kereszt motívum!

2., a legtöbb medál ami előkerült napkeresztes volt, vagyis a Manicheus kereszténység lehetett az ősvallásunk, vagy pedig ami még elképzelhetetlenebb, i.e. 400 körül elüldözött Levi és Benjamin törzsbeliek lennénk...

arton88 2011.04.02. 19:17:56

Nagyon kedvelem, hogy mára teljesen normális ideológiák szitokszóvá változtak:

-liberalizmus
-szocializmus
-nacionalizmus
-populizmus

champagneM 2011.04.02. 19:18:23

@arton88: Hogy állítottam be? Nem beszéltem róla összességében!! Azt emeltem ki ami hiba - tudniillik azt, hogy a politika megrendelte azokat a "szakmunkákat", melyek a marxizmus osztályharcelméletéből indultak ki. És abban végződtek. Ettől a Marx még nem hülye összességében.
Hogy te is értsd, akkor pontosítok: " Na de mit várjon attól az ember, aki a marxizmus osztályharcelméletére építő, gyakorlatilag abban kimerülő történeítírás emlőjén nevelkedett?" A történelemhamisítók viszont bekaphatják, a bloggerrel együtt, aki példáit, asszociációit onnan területről meríti, amit nem ismer. És terjeszti tovább ezáltal a baromságokat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:18:59

@malacz69 eurofanyalgó: ha a nagymamámnak kereke volna, ő lenne a villamos. ez nem érv.

Gidro · http://www.kulturpajta.blog.hu 2011.04.02. 19:19:25

Ennyi? Ez a kritika? Jól van, akkor az alkotmánnyal minden rendben:D. Ez nem rendelkezések sora, amiket megszegve elvisznek, de nem baj, mindenki éljen az ő kis világában, ettől lesz szép az élet. Szánalmas, hogy senki se a tényeket nézi. Ha OV azt mondja, hogy kötelező a vasárnapi mise, akkor a fideszesek elkezdik mondani, hogy miért is jó, ha valamelyik mszp-s megszünteti az egyházat a sok kis vörös katona mindegyike egyet fog érteni. Mindkettő marhaság, de annyira szánalmas, hogy senki se a puszta tényeket nézi, hanem azt, hogy kitől származik. Itt OV a hétfejű sárkány, hitlerbajusszal, és koronás tankokkal, és csinálhat akármit, ez így fog maradni. Csak az a gond, hogy azok az emberek, akik tényeket, meg pártatlan információkat várnak, azok szépen mehetnek a búsba, mert az igazság csúsztatások nélküli közlése nem dívik egyik médiumban sem. Szóval sorok között kell olvasni. Pl itt az derült ki, hogy nincs mibe belekötni, csak ha téves a kiindulópontunk.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.04.02. 19:19:33

@CommentR: Kádár János kevesebb embert öletett meg mint véreskezű I. István. Ki volt az erkölcsösebb? Sok más kérdést is feszeget ezen párhuzamon kívül ezen régebbi írásom: vilagnezet.blog.hu/2007/08/19/augusztus_20_i_hazugsagok

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 19:19:42

@arton88:

"de ezt ráerőltetni arra aki nem keresztény"

Mi van, lopni szeretnél, vagy azt, h csaljon a feleséged (ha majd lesz)?

Netuddki. 2011.04.02. 19:19:45

@arton88: Nemá! A 10 parancsolatot beveszik az alkotmányba. Hát ezeknek tényleg nincs semmi eredeti ötletük. Mért nem mindjárt az esztergomi érsek legyen a miniszterelnök. A papok meg a polgármesterek... Barmok!

CommentR 2011.04.02. 19:20:36

@Brendel Mátyás: Hol látod leirva, hogy úgy hiszem, nekem van igazam? Sőt! ezt olvashatod valahol: "lehet, hogy tévedek". Pont azt szerettem volna szemléltetni, hogy azért mert neked nem tetszik valami, nem biztos, hogy nincs kellően nagy számú tömeg, akinek viszont tetszik. Sokáig én éreztem sz@rul a bőrömben magamat a fényes Gyurcsány és hasonló elvtársi érák alatt. Bevallom, örömmel tölt el, hogy végre fordult a kocka. Nekem is pont annyi jogom van, hogy jól érezzem magam, mint neked lenne. Én csak egyetlen szavazat erejéig vagyok felelős azért, hogy most én és a velem egyformán gondolkodók örülhetnek. De mellettem még nagyon sok ember szavazata kellett ehhez, és jó lenne, ha elfogadnád, hogy most igy vannak kiosztva a lapok.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:22:09

@malacz69 eurofanyalgó: én amit tisztelek, azt betartom. de én már csak a blogoszféra legalja vagyok.

az ilyen magasabbrendű faszok, mint te, azok olyan akaratgyenge barmok, hogy ajnároznak dolgokat, de nem tartják be.

megmondanád nekem, hogy ha a tízparancsolat olyan frankó, meg a többség tiszteli, akkor miért nem az van az alkotmány preambulumában?!

nyilván azért, mert Orbán nagyon jól tudja, mekkora elbaszott szarság.

champagneM 2011.04.02. 19:23:19

@kovi1970: Ki állított itt ilyesmit, te balfasz? Én arról beszélek, hogy nem ártana több tisztelettel beszélni bizonyos történeti előzményekről, szereplőkről, mielőtt - tudatlan seggfejekként - hányásotokat rájuk okádnátok.
Amúgy ilyen egyszerű a gondolkodásod? Vagy középkor vagy vadkapitalizmus? Nincs harmadik verzió? Biztos így is lehet élni. Pl. a szaporodáshoz tuti elég. Sajna :(

arton88 2011.04.02. 19:23:22

@Szun vu kung:
"Na de mit várjon attól az ember, aki a marxista emlőből szívta magába a táplálékot?"
Azért mert Leni és rajongói köre gyönyörű és 1000 éves utópiájukat erre az elméletre alapozták még nem feltétlenül Marxot kellene ezért baszogatni főleg, hogy ekkor már meg is halt. Erre írtam.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:23:24

@malacz69 eurofanyalgó: kungfu összes érve egy az alkotmányt illetően semmiben nem döntő kis mellékérdésre vonatkozott. tulajdonképpen irreleváns.

Netuddki. 2011.04.02. 19:24:03

@malacz69 eurofanyalgó: Olyan sötétek vagytok mint a pákó segglyuka!
Aki nem keresztyény az mindjárt lopni is akar B+? Hát te sem voltál ott ahol az észt osztották.
Amúgy meg a pápisták nyugodtan lophatnak, csalhatnak. Legfeljebb meggyónják és mindenképpen a menyországba kerülnek. Barmok!

CommentR 2011.04.02. 19:24:11

@IGe: Nem vagyok biztos ezen kijelentés valóságtartalmában. Talán ha mellé tennéd, hogy "saját kezűleg". Lehet, hogy Kádár keze nem véres. Még az is lehet, hogy az ő korszaka a magyar társadalom egyik "fényes" korszaka volt. (De milyen áron?) Viszont az ideológiához, amit képviselt, hány ember vére tapadt? Hány becsületes család halt ki és ment tönkre miatta örökre?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:24:49

@malacz69 eurofanyalgó: a te összes "érved " meg az, hogy aki nem tiszteli a tízparancsolatot, az a blogoszféra legalja, pountk um, kinyilatkoztatásnak vége. vazze, ez nem érvelés, hanem begyepesedett agyű, ddogmatikus bornírtság.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 19:25:40

2) "Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét."

Ezt nem is értem.
Egy világvallásnak mi köze a nemzetmegtartáshoz ?

Mintha azt mondanánk, hogy elismerjük , hogy a Tesco nélkül éhenhalnánk.

Netuddki. 2011.04.02. 19:26:37

@Szun vu kung: Kedves balfasz barátom! Már többen is cáfolták a "nagy, középkori hozzáértésedet". Hajtod itt a baromságaidat. Erről ennyit...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:27:44

@Gidro: "Ez nem rendelkezések sora, amiket megszegve elvisznek"

olvasd el a Q cikket! ebben a hülye orbániában bármi megtörténhet.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 19:28:43

@Brendel Mátyás:

"a tízparancsolat[...] Orbán nagyon jól tudja, mekkora elbaszott szarság. "

Hát seggfejkém, csak azt tudom kívánni, h a nőd, a feleséged, vagy pasit, ha langyi vagy (erős a gyanú) kúrjon félre, lopjon meg, és ha majd gyereked lesz tőle, az piszkosul ne tiszteljen, lehetőleg még köpjön is le.

@kovi1970:

töröld meg a szád!

CommentR 2011.04.02. 19:29:13

@arton88: "A kommunizmus rossz, ha nem is nézzük az ideológia szempontokat gazdaságilag mindenképpen. Nem is ezzel van a bajom, azzal se lenne bajom, ha azt mondaná hogy büszkék vagyunk az 1000 éves múltunkra, annyi a problémám, hogy kiemel egy két részt amit ő jónak tart. "
Ezzel egyet tudok érteni. Szerintem is egy fércmunka lesz az új Alkotmány. Sokkal jobban is meg lehetne csinálni, ez vitathatatlan és hatalmas feketepont érte Orbánnak. De az is vitathatatlan, hogy jó, ha fontos alapelvek benne vannak az Alkotmányban. És még mindig jobb, ha kevés van benne, mint ha semmi... Én feltétlenül belevenném még a munka megbecsülését is!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:29:30

@malacz69 eurofanyalgó: ezen kár rugóznod, a lopás és a megcsalás tilalmát nem a keresztények találtálk ki, nem keresztény erkölcsről van szó. keresztények ugyanúgy lopnak és csalnak, mint mások.

ellenben emiatt ránk erőltetni a keresztény baromságokat igazán kár volna.

champagneM 2011.04.02. 19:30:08

@kovi1970: lúzer, lövésed sincs semmiről:) Eridj vissza a etetőautomatához, nem muszáj olvasni.

Lacdelo 2011.04.02. 19:30:24

@Szun vu kung:

"Értem én, hogy műveletlen vagy, és kurrens (a nemesi előjogok által jellemzett korszakokat tárgyaló, a marxista dogmákkal, előítéletekkel már nem terhelt) szakcikkeket nem olvasol, de akkor minek szólsz bele a nagyok dolgába?"

"Egy lekezelő faszkalap vagy"

OV jobbagya vagy?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 19:30:26

@Brendel Mátyás:

Ki mondta, h én érveltem? Te magad érvelsz a saját seggarcságod mellet, barom, és még észre sem veszed.

Netuddki. 2011.04.02. 19:31:24

@simonmondja.: Számomra ez azt jelenti, hogy az a pár ember aki kitalálta ezt (meg a többi) az égbekiáltó baromságot "elismeri a kereszténység nemzetmegtartó szerepét".

Mivel ez nem az én véleményem, sőt(!) ebben a kérdésben teljesen más állásponton vagyok ezért úgy gondolom, hogy rám NEM vonatkozik. A többi baromságukkal egyetemben...

arton88 2011.04.02. 19:32:37

@malacz69 eurofanyalgó: Értelmezni tudni kellene.

"A 10 parancsolatban vannak jó és rossz erkölcsi tételek"

""Ha nyiltan kijelented, hogy a keresztény Biblia tanitását tagadod, akkor nagyon nincs is miről beszélnünk. A tiz parancsolat melyike az, melyet nem tartasz morálisan elvárhatónak egy becsületes, intelligens embertől?"

pl.:
-Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj
-Az Úr napját szenteld meg
-Isten nevét hiába ne vedd"

Mivel nem vagyok keresztény szerintem nem kellene erkölcstelen szemétnek tartani mert ezeket nem tartom be.

@CommentR: Mert utálom a FIDESZ-t nem szeretném, hogy GY.F. nyerje a következő választ mert akkor te és mindenki megkapja és az nekem milyen jó lesz már. Bár elég sokban különbözünk

@Brendel Mátyás: Azért próbáljuk meg tisztelni mások vallását és nem leszarozni a 10 parancsolatot. Én is utálom a keresztény egyházat de próbálok nem megsérteni és lenézni másokat, még ha neki nem is megy.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:32:52

@CommentR: jó lenne, ha felfognád, hogy amikor a balliberális koalíció volt hatalmon, akkor az alkotmányba nem erőltettek bele olyan ideológiákat, amitől rosszul érezted volna magad. pedig kétharmaduk volt hozzá.

a balliberális oldal toleráns volt.

ez az autokrata jobboldal viszont mindenkire ráerőlteti a szánalmas kis eszmeiségét. ráadásul tényleg a jobboldali ideológia legalját.

nem szimmetrikus a helyzet jenőkém, nem arról van szó, hogy most fordult a kocka, és ugyanaz van.

szarban lennél, ha ugyanazt kapnád vissza majd a baloldaltól. az a rákosi korszak volt.

CommentR 2011.04.02. 19:33:55

@Brendel Mátyás: "én amit tisztelek, azt betartom."
Na itt kezdődik a baj! Mert mi van, ha neked Bin Laden a kedvenced és őt tiszteled? Vagy az Amstetteni rémet? Azért hadd ne tisztelhess már éppen bármit és bárkit szabadon!

fizetekmegegysort 2011.04.02. 19:35:04

Szánalmas, ahogy a kereszténységet és a tíz parancsolatot véditek, abban a korban, amikor sorra buknak le a pedofil papok. Minek teszünk be valamit az Alkotmányba, amikor még azok sem tartják be, akiknek ez lenne a "szakmája"... nemmmmáááááá, ezt az álszentséget!

CommentR 2011.04.02. 19:36:46

@kovi1970: "Aki nem keresztyény az mindjárt lopni is akar B+? Hát te sem voltál ott ahol az észt osztották."
Ha nem akarsz lopni, akkor mi bajod van egy olyan ideológiával, amely a lopást tiltja?

arton88 2011.04.02. 19:37:39

@CommentR: Magával az alkotmány nekem nem tetsző részeivel nem feltétlenül az a gondolom, hogy baromság ami benne van, de hülyén van megfogalmazva és könnyen bele lehet magyarázni bármit és a "munka megbecsülése" is lehetne mondjuk azon emberek kizárása a jogból aki nem dolgozik bármilyen oknál fogva (lásd: kommunizmus).

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:37:42

@malacz69 eurofanyalgó:

foggd már fel ember, hogy:

1) a házastársi húség és a magántulajdon védelme nem keresztény találmány

2) a keresztények nem húségesek, nem lopnak kevesebbet, mint a nem keresztények.

az én nőm nem parancsolat miatt húséges hozzám, a gyerekem nem parancsolat miatt tisztel.

a te nőd viszont ezek szerint csak azért nem csal meg, mert parancsolat mondja, a gyereked meg azért "tisztel" mert a parancsolat mondja, egyébként a nőd utál, a gyereked lenéz.

gratulálok neked, szánalmas vagy!

szánalmas kis hülyegyerek lehetsz, ha te a tízparancsolattól vagy az alkotmánytól várod, hogy a társad hűségét, a gyereked tiszteletét biztosítja.

egy nulla vagy, ha neked erre van szükséged. süpredék. a társadalom alja.

Lacdelo 2011.04.02. 19:38:14

@CommentR:

"Bevallom, örömmel tölt el, hogy végre fordult a kocka."

Csak nehogy arcodra fagyjon a mosoly, amikor a tehetseges OV es Matolcsy parosnak koszonhetoen a gazdasag teljesen bedol 3 ev mulva.

Az uj alkotmanyunkrol es mediatorvenyunkrol nem is szolva, amit az orszag nagy vagy nagyobb resze teljes mertekben ellenez.

Mar csak 1100000 uj munkahely kell. 3 ev mulva 1400000 uj munkahely kell majd, koszonhetoen az egy kulcsos ado miatt.

sárkányfő 2011.04.02. 19:38:33

@simonmondja.: az egy sima hazugság, csakúgy, mint az hogy mi védtük európát évszázadokon át.

illetve bocsánat, ne is sima hazugság, hanem kretén hazugság, mert ekkora baromságot senki nem vesz be. alkotmányba foglalt hazugságok... hm, nem semmi.

Tarkabirka 2011.04.02. 19:38:35

Nem (csak) kötözködni akarok, de nem alkotmány, hanem Alkotmány, legalábbis a legtöbb helyen, ahol a mi szép és új (nyal...) törvényünkre hivatkozik a cikk. Mégis csak tulajdonnév.
Van sok parlament is, a miénket illik ennek ellenére nagy betűvel írni (olyan szép épület, megérdemli...)

Bocs... :o)

Swanö 2011.04.02. 19:38:56

Szegyellem, hogy ilyen beszukult, intolerans orszagban kell elnem. Csak azt nem ertem, hogy ha kb az orszag lakossaganak 15%-a vallja magat hivo keresztenynek, akkor miert kell ezt a szart annyira eroltetni?

Nehogy mar valaki azt mondja nekem, hogy Orban tenyleg hivo kereszteny, es ez nem csak poz nala.

Egyebkent, lehet utalni az MSZP, de 8 ev alatt joval kisebb kart tettek az orszagnak, mint a Fidesz szuk egy ev alatt.

mrZ (törölt) 2011.04.02. 19:39:11

Szerintem pedig minden választás után új alkotmány kell, előbb utóbb összehoznak valami használhatót, utána már maradhat.
Persze ez hülyeség, minek várnánk négy éveket. Legyen minden héten egy új.

ORBÁNGÖRÉNY HÍGFOSÁBAN FÜRDŐZŐ MAGYAR. 2011.04.02. 19:39:23

HATÁROZOTT NEM-ET ORBÁNIA ALKOTMÁNYÁRA!!!
Vissza ez emberi és szabadságjogokat a magyaroknak!

CommentR 2011.04.02. 19:39:37

@malacz69 eurofanyalgó: "Hát seggfejkém, csak azt tudom kívánni, h a nőd, a feleséged, vagy pasit, ha langyi vagy (erős a gyanú) kúrjon félre, lopjon meg, és ha majd gyereked lesz tőle, az piszkosul ne tiszteljen, lehetőleg még köpjön is le."

Lájk! :):):) Csatlakozom a jókivánságokhoz! :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 19:39:40

@Brendel Mátyás:

"a lopás és a megcsalás tilalmát nem a keresztények találták ki, nem keresztény erkölcsről van szó."

De benne van a tízparancsolatban, és te kompletten lefikkantottad az egészet. Ezért vagy ostoba fajankó .... többek között.

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.02. 19:40:08

Csak tudnám, hogy miért vagyunk EU tagok, ha ezt a dicső EU szó nélkül tűri???
Bár tartok tőle, hogy amennyi faszkalap él ebben az országban, ha az EU felajánlaná, hogy szavazzunk: megyünk tovább a Rákosi Viktor úton vagy kibasszuk a picsába ezt a félig kommunista, félig náci csürhét és maradunk tagok, akkor a többség nem menne szavazni, akik meg szavaznak, azok lelkesen nyalnák tovább a viktori segget...

arton88 2011.04.02. 19:40:09

@CommentR: Szerintem meg, de hagy döntse már el valki szabadon mit szeret és mit nem.

champagneM 2011.04.02. 19:40:27

A probléma az, hogy még azt sem értitek, mi az hogy az egyháznak nemzetmegtartó szerepe van. Azt hiszitek, ez a vallásosságról szól, vagy arról, hogy az egyházra fel kell nézni, stb. Nagy itt a setétség...

takácsalfréd 2011.04.02. 19:40:35

Éljen a szabadság, vesszen a sötét kereszténység!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:40:47

@Szun vu kung: az, hogy a középkor nem volt olyan fain, nem oda kéne visszatérni, nem azt kéne példának tekinteni, nem leninista dogma. nem is marxista dogma. pedig marxnak egyébként a legtöbb dologban igaza volt. hanem sokkal korábbi nézet.

ez része minden normális, nyugati világszemléletnek.

namost te lehetsz egy ultrakoznervatív nyugati vagy egy nem nyugati vilégnézet képvielője, csak bazdmeg, ne erre alapozzuk már Magyarország alkotmányát, te szerencsétlen ember!

Netuddki. 2011.04.02. 19:40:58

@fizetekmegegysort: Normális helyeken az állam és az egyház elkülönül egymástól. Ezek az IQ-ban nem éppen eleresztett fideszesek most újra megpróbálják ezt összemosni. Nyilván a tömjén zsótiék nem kis nyomására. Azaz egy olyan párt befolyására amelyiknek nem is szabadna léteznie. Ugyanis ha egyedül indultak volna a választásokon be sem jutottak volna...

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.02. 19:41:16

@malacz69 eurofanyalgó: mondd! Anyádtól megkérdezted valaha, hogy miért árulta a testét, amíg volt rá kereslet?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:41:34

@Szun vu kung: ezt speciel a fidesznyikek sem értik, meg te sem.

Swanö 2011.04.02. 19:41:40

@CommentR: Mint ahogy teged az alkoholista apad kurogatott estenkent? Azert vagy most ekkora luzer? Szanalmas troll vagy pajtikam....

champagneM 2011.04.02. 19:41:54

@Tarkabirka: :)))))
hallgattál volna, okosabb maradtál volna...

Swanö 2011.04.02. 19:43:06

@Szun vu kung: Valoban nagy a sotetseg, foleg a te fejedben. Az egyhaz a pedofil + 3/3-as ugynok papjaival es az agymosasaval hatalmas nemzetmegtarto, tenyleg. Mondjuk teged szuperul agymostak.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:44:04

@malacz69 eurofanyalgó: azért fikkantotam le, mert a BTK-ban sokkal korszerűbben van benne. a tízparancsolatban baromi elavult módon van benne.

ráadásul a hűség az a házastársak házasságon belüli magánügye. aki nem akar hű lenni házastársához és nem házasodik, annak nem kell hűnek lenni.

annak mi a fasznak előí1rni a dolgot, te baromállat?!

és mi van akkor, ha valakik megegyznek egy nyitott házasságban? hogy a fenébe jössz te, Orbán, vagy Ratzinger ahhoz, hogy belepofázzon az egyességükbe, ki a faszok vagytok ti?!

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.02. 19:45:13

@Szun vu kung: próbálom értelmezni amit írtál, de bevallom, nehezen megy... pontosabban az nem derül ki számomra, hogy végeredményben egyetértesz azzal, amit Rákos II. elvtársék művelnek és sértettségből cikized a poszt íróját, vagy végeredményben egy véleményen vagytok, csak eltúlzottnak tartod az aggodalmakat? (amik egyébként részben költői túlzásnak tekinthetők, ugyanakkor a fidesz eddigi működését tekintve, egyáltalán nem alaptalanok :( )

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 19:45:34

@Brendel Mátyás:

Ne legyél ideges, kapj be egy bogyót! Megnyugtat.

Nem azért nem lopunk, mert a törvény azt kimondja, hülye!

Viszont, ha szted a tízparancsolat egy az egyben faszság, akkor kívánom neked, h a gyereked ne tiszteljen, lopjanak meg folyton, a feleséged meg csaljon fűvel és fával.

Még egyszer: te állítottad, a tízparancsolat kompletten szar. Kompletten.

De: én nem állítottam, h ami abban van, az csak és kizárólag keresztény érték. Ezért is hülye vagy, mert úgy teszel, mintha ezt állítottam volna.

Annyira buta vagy, amennyire annak látszol. Töröld le könnyed, melyet elmorzsolhatsz időnként frusztrált kis éned okán. Miért nem mondod ki bátran: egy ateista komcsi vagyok, oszt annyi. Legyél!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:45:37

@Tarkabirka: egy olyan dolgot vettél észre, amely szándékos stiláris elem.

az 1989-es Alkotmány, az Alkotmány. az orbán féle tákolmány, az csak alkotmány.

Netuddki. 2011.04.02. 19:46:44

@CommentR: Na álljon meg a menet kicsihuszár! NEM én akarom rátok erőltetni a világnézetemet, hanem ti énrám.

Ez a keresztényes alkotmány egy baromság. Ha általános és mindenkinek vállalható alkotmányt csináltatok volna akkor a vallásszabadság lett volna benne, nem a kereszténység. Az általános emberi értékeket meg nem kérdőjelezte meg senki. Ezzel csak a lényegről akarjátok elterelni a figyelmet. Szóval miről is vitatkozunk?

kubatov_kommunista 2011.04.02. 19:46:51

egy 'apróság'.
az ateisták nem kisebbség, az ateisták a többség!
(ilyenformán a kisebbség akarja ráerőltetni akaratát a többségre!)

amúgy ez az alkotmány ilyenformán olyan lesz mint az mint az Ómagyar Mária Siralom. írásos emlék egy korról amelyben megemlékeznek régmúlt dicsőségéről, jogászok majd tanulják, de hát ettől még az élet megy tovább a maga módján.

Amíg más országok infrastruktúrát építenek, mi szobrokat alkotunk ami szépnek lehet épp szép csak épp funkciója nincs. Most Orbán csinálja meg a maga szobrát.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 19:47:13

@kovi1970:
Az is fura, hogy ez az alkotmány az országon belül hatályos.
Határunkon kívül nem igazán lesz a jogrend alapja.

Mégis egy egész földön szanaszét lakó - nemzet
és egy szintén
néhánymilliárdos szanaszétlakó, Magyarországról mit sem tudó - kereszténység

a szerelem tárgya.

Mert miért is ?
Viktornak kicsi ez az ország ?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:47:18

@CommentR: "Mert mi van, ha neked Bin Laden a kedvenced és őt tiszteled? Vagy az Amstetteni rémet?"

az kb ugyanolyan rossz lenne, mintha a kereszténységet tisztelném.:)

nehezen fogod fel, hogy mi számít érvnek.

champagneM 2011.04.02. 19:47:31

@Swanö: Ó, egy blogban nincs felkészülve az ember mantrázott közhelyekre, szóval mindjárt a szívemhez kapok. Öntögesd csak szépen kifele a mosdóvizet gyerekestűl, biztos egy 7. kerleti utcában megdicsérnek érte.

fizetekmegegysort 2011.04.02. 19:47:32

@kovi1970: Teljesen egyetértek. A fő bajom az, hogy - bár ezek a dolgok jelentéktelennek tűnnek - mégis egy normális jogrendszerben az Alkotmány a fő törvény, a legfőbb irányvonal. Ha ilyesmit belefoglalunk, az később - enyhén szólva - visszaélésre adhat lehetőséget. Abszolút szélsőség, de ez alapján miért ne találhatnák ki azt, hogy mivel mi az Alkotmány szerint keresztény állam vagyunk, holnaptól itt bizony csak egyházi iskolák lesznek???

champagneM 2011.04.02. 19:48:50

@Álamfő álomás következik: Ok, kezd előlről, még értelmezd kicsit.

Netuddki. 2011.04.02. 19:49:34

@malacz69 eurofanyalgó: Ugye ezt holnap azért meg fogod gyónni... XD

arton88 2011.04.02. 19:49:52

@fizetekmegegysort: Nem a 10 parancsolat miatt pedofilok semmi köze egymáshoz a kettőnek.

@sárkányfő: Azért Nándorfehérvárt ne vitassuk el szerintem, ahogy Mátyást se, elég sokáig feltartottuk a törököket, bár ahogy a FIDESZ értelmez úgy is elég nagy baromság (nem mi szültük ide Európát) bár úgy tudom ez kikerült végül.

@Swanö: Az a baj, hogy ma nem 15% elég sok lett a divatkeresztény elégé menő lett annak lenni.

@Álamfő álomás következik: "Csak tudnám, hogy miért vagyunk EU tagok, ha ezt a dicső EU szó nélkül tűri???" az EU rég (talán soha) nem arról szól, hogy de jó lesz nekünk együtt, hanem, hogy a keletiek kinyitják a piacaikat a nyugatiaknak némi pénzért cserébe.

Swanö 2011.04.02. 19:49:58

@Szun vu kung: a gyerek mar reg belefulladt a mosdovizbe, csak te nem veszed eszre...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 19:50:16

@Álamfő álomás következik:

"mondd! Anyádtól megkérdezted valaha, hogy miért árulta a testét, amíg volt rá kereslet? "

Nos, ilyen a mai baloldali kommentelő szellemi színvonala. Nem tudja disztingválni a különbséget a másik szidása és a másik anyjának felemlegetése között.

Én neked megmondom bármikor, h egy kapitális méretű seggarc vagy, és még a fingom is vitaképesebb, mint te, de édesanyádat nem bántanám soha. Ő nincs itt, nem ő írt ide fasságokat. Na gyerünk, most jöhet a nővérem, vagy az apám!

Swanö 2011.04.02. 19:51:41

@arton88: csak tudnam mi a meno a keresztenysegben...

fizetekmegegysort 2011.04.02. 19:51:56

@arton88: Nem is azt mondtam, hogy amiatt. Csak azt, hogy a saját hirdetett értékeiket sem tatják be. Egyszerűen teljesen hiteltelenek.

arton88 2011.04.02. 19:52:21

@malacz69 eurofanyalgó: A jobb oldalon is vannak "szípen" beszélők nem kell általánosítani.

CommentR 2011.04.02. 19:52:26

@Swanö: "Hát seggfejkém, csak azt tudom kívánni, h a nőd, a feleséged, vagy pasit, ha langyi vagy (erős a gyanú) kúrjon félre, lopjon meg, és ha majd gyereked lesz tőle, az piszkosul ne tiszteljen, lehetőleg még köpjön is le."

A helyzet az, barátom, hogy veled ellentétben a mi családunk már gyermekkoromban is keresztény elvek szerint élt. Tudom, hogy számodra ez felfoghatatlan, de az én apám nem kúrogatott engem vagy akár más gyermekeket. Ha viszont egyszer bekövetkezik az apokalipszis és a magadfajták kerülnek akkora többségbe, hogy alkotmányozzanak, akkor biztos vagyok benne, hogy az ilyen kis játékok kötelezőek lesznekaz egy lakásban élő vérszerinti le és felmenők között. (Szándékosan nem irtam családot, mert az akkor be lesz tiltva.)
Ja, egyébként szánalmas vagy. Persze nem szánlak. Inkább csak kiröhöglek! :D

Swanö 2011.04.02. 19:53:49

@malacz69 eurofanyalgó: a jobboldali kommentelo meg csusztat, ferdit, hazudik. Asszem ennel mar jobb, ha anyazunk.

arton88 2011.04.02. 19:53:55

@fizetekmegegysort: Mondjuk nincs benne, hogy ne légy pedofil bár elvileg a Ne Paráználkodj kizárja ezt a lehetőséget, de nem vagyok teológus.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:54:27

@malacz69 eurofanyalgó:

"Nem azért nem lopunk, mert a törvény azt kimondja, hülye!"

akkor bukott az érvelésed, igenhülye.

"Viszont, ha szted a tízparancsolat egy az egyben faszság, akkor kívánom neked, h a gyereked ne tiszteljen, lopjanak meg folyton, a feleséged meg csaljon fűvel és fával."

ami az előzőek fényében egy totál illogikus baromság tőled. hiszen ha belátod, hogy az igazán magas szintű emberek nem azért teszik, ami helyes, mert parancsolat tiltja, akkor beláthatod, hogy abszolút jogosan küldhetek a fenébe akármilyen parancsolatot, és semmi következménye nem lesz. a családom és a gyerekeim sem amiatt nem lopnak, ők sem amiatt nem csalnak meg, és ők sem amiatt tisztelnek, mert előírás van rá. semmi köze a dolognak a tízparancsolathoz. felfogod végre?!

sokkal magasabb szinten vagyok, vagyunk, mint te. nekünk nincs szükségünk tízparancsolatra. arra csak neked van szükséged.

"De: én nem állítottam, h ami abban van, az csak és kizárólag keresztény érték."

akkor minek a keresztény értékeket erőltetni az alkotmányba, ha azok az értékek, amiket említettél, máshol is megvannak, például a BTK-ban. akkor megmondanád, mi a faszt keres a kereszténység az alkotmányban, ha semmi jót nem ad hozzá?!!

sárkányfő 2011.04.02. 19:55:00

@arton88:

soha egy percig nem védtük európát. csakis magunkat védtük.

inkább az ellenkezője igaz, kétszeresen is: egyrészt mi inkább támadtuk néha európát ("kalandozások" kora, Mátyás), másrészt a törököt pl. nemzetközi, európai csapatok űzték ki hazánkból, nem mi saját erőből, szóval akkor ők védtek minket.

és tudtommal nem ez került ki a szövegből, hanem a még nagyobb baromság hogy mi nyírtuk ki a szovjetúniót 56-ban.

arton88 2011.04.02. 19:55:23

@CommentR: Már megint ezzel a baromsággal jössz, hogy aki nem keresztény az erkölcsi 0? Bár most még pedofil is.

alex4 2011.04.02. 19:55:57

@malacz69 eurofanyalgó:

„...Nem azok vannak többen, akik a 10 parancsolatot egy fikálmánynak tartják.

A társadalomban még a nem keresztények is tisztelik azt, amiről te sommásan, lesajnálóan nyilatkoztál...."

Szabadna tudnom, hogy mi tisztelendő van a „3-az-1-ben" istenkében jézuskával együtt? Esetleg azokban, akik az ilyen mesékben hisznek Tiszteljem azokat, akik tudatlanságból és/vagy kényelemből / józanul gondolkodni nem akarásból ilyen képzelményekben meg a logikai bakugrásokkal teli sztoriaikban hisznek?

Mellesleg, a Földön kb. 4 milliárd ember nem hisz ebben a mesében, mert (1) vagy ők is valláskárosultak, tehát meg van nekik a saját minden6ójuk, szellemeik, stb., mely vszelg nagyon különbözik a „3-az-1-ben"-től (minél messzebb megyünk a Közel-Kelettől, annál inkább) vagy a józan eszüket használják és a világ összes minden6óját pl. a Jancsi és Juliska mese szintjén kezelik.

Olyan képzelményt kéne tisztelni, mely az emberiség szintjén még az egyszerű többséget se éri el, nehogy a 2/3-ot? Jórészt földrajzi hely függvénye, hogy hol mi dívik az ilyen meséket illetően: a legtöbb európai templomban az ostyás-boros jézuska-kannibálos színjátékot adják elő, míg Tibetben az imamalmot simogatják…

Swanö 2011.04.02. 19:56:10

@CommentR: "a mi családunk már gyermekkoromban is keresztény elvek szerint élt." azért gyülölködsz itt? azért hazudsz össze-vissza? képmutató kis szánalom vagy. Inkább én röhögök rajtad öcsikém.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:56:30

@malacz69 eurofanyalgó:

két alapvető dolgot ismertél el:

1) az igazán erkölcsös ember nem a parancsolatok miatt, és főleg nem a tízparancsolat miatt jó

2) a tízparancsolatból általad emlegetett értékek nem csak keresztény értékek, hanem univerzálisabbak

mellesleg ezek szerepeltek eddig is a BTK-ban és PTK-ban.

innentől logikus, hogy belásd, hogy a kereszténység az alkotmányban kurvára nem jó semmire.

Netuddki. 2011.04.02. 19:56:57

@simonmondja.: Persze a kérdés az, aki kitalálta valóban tudta-e mit ír le. Nekem speciel az a gyanúm, hogy kb. az "István a király" rockopera műveltségével rendelkezik. A "fidesz alkotmányt" is kb. annyira kell majd komolyan venni. Még akkor is ha elfogadják a 2/3-ukkal. Persze ez tragédia mert biztos, hogy még évekig megy majd rajta a huzavona és mégjobban kifosztják a becsületes, jómunkásembereket...

mrZ (törölt) 2011.04.02. 19:57:12

Mondjuk szerintem gyerekkúrogatásban a keresztények vezetnek, a többi inkább szabad? nőhöz fordul.

CommentR 2011.04.02. 19:57:24

@Brendel Mátyás: "az kb ugyanolyan rossz lenne, mintha a kereszténységet tisztelném.:)"
Mindig kiváncsi voltam, milyen agyműködése lehet egy olyannak, aki a kommunistákra szavaz. (Szigorúan patológiai szempontból!) Ebből a kijelentésedből arra következtetek, hogy te még közöttük is kirivó eset lehetsz. Ha elpusztultál, ajálld fel azt a néhány sejtet a koponyádból tanulmányozásra!

Girhes Joe 2011.04.02. 19:57:30

Basszus, már megint egy társaság, akinek általános iskolai szintű értelmezési problémái vannak.
Ad1, összekeveritek a preambulumot a jogilag releváns részekkel, és a "szimbólum" szót hírből sem ismeritek. Megsúgom, csak hogy békésebben tudjatok aludni, a preambulum sértegetéséért soha, sehol nem járt és nem is fog járni semmiféle retorzió, meg úgy általában az alkotmány szövegével szembenálló állításokért sem. (Gyk. jelenleg se csuknak le senkit azért, ha azt mondja, hogy szerinte Magyarország nem köztársaság, mert a királyságot senki nem törölte el törvényesen...)
Ad2, megtanulhatnátok már leírt magyar mondatokat értelmezni, az hogy leírják a preambulumban hogy elismerjük A és B és C jelentőségét, még korántsem jelenti azt, hogy D és E és F létjogosultságát tagadná bárki is. (Gyk. abból hogy a preambulum elismeri a kereszténység döntő szerepét a történelmünkben, meg a család fontosságát a nemzet jövője szempontjából, még nem következik, hogy nem szabad ateistának és/vagy megrögzött agglegénynek lenni...)

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.04.02. 19:58:26

Csak annyit, hogy család nélkül a legtöbben nem léteznénk, ha nem lenne kereszténység az országban, nem biztos, hogy lenne országunk. Ha nem lett volna István, lehet, hogy 200 év alatt szétszéledtünk volna, beolvadtunk volna a nagy szláv tömbbe. Az új alkotmány nem üldözi azzal az ateistákat, hogy a kereszténységet teszi előtérbe, nem üldözi az egyedülállókat, hogy a családot emeli ki.

Végtelenül ostoba és kisarkító ez a poszt.

Swanö 2011.04.02. 19:58:31

@CommentR: ajálld? tanulj meg magyarul helyesen irni kisöcsi, ha mar ekkore keresztyén magyar vagy. Schmitt palitol tanulhatnal

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 19:59:08

@fizetekmegegysort: a Q cikk miatt ez nem holmi fikció, ez reális veszély. Orbán akármikor előállhat azzal, hogy ami az alkotmány lelőszavában van, azt keresztülveri az országon. a Q cikk erre való felkészülés.

naív az az ember, aki még mindig azt hiszi, nem lesz ebből baj. eddig minden ilyen dolgoból baj lett Orbán részéről.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 19:59:53

@CommentR:

Hallottál már az átkosról ?
Negyven év volt kábé kereszténység nélkül az Alkotmányban.
Hitetlenek voltak - nem kétharmados - hanem abszolút hatalomban.
Fegyveres diktatúrában.

És voltak családok, és gyerekek és mindenhol óvodák és bölcsődék és táborozás meg szakkörök meg gyereksport.

És tiltották a buziságot - börtönbüntetéssel.
És tiltották a pedofílt és még nem csak a pornót, de az erotikus képeket is.

A családod hol sátorozott abban a 40 évben ?

Swanö 2011.04.02. 20:00:54

@Gergő77: Gondolod a fidesz es az altala kinevezett alkotmanybirosag nem teheti seperc alatt jogilag kotelezove preambulomot? nagyon is ertjuk, hogy mi a preambulum, es sajnos nagyon is ismerjuk viktor modszereit...

Chicano 2011.04.02. 20:01:26

Kedves posztíró, te tényleg ennyire hülye vagy vagy ez valamilyen finom szarkazmus amit csak a magamfajta egyszerű ember gondol épületes ostobaságnak? Ha az előző akkor feltételemül írd meg itt a blogban mikor lesz például az első pontban említett énekes performansz a Szent István Bazilika előtti téren, mert feltétlenül elmennék megnézni.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.04.02. 20:02:10

@Gergő77: Ember, te honnan tévedtél ide? Hihetetlen, hogy a mai világban még léteznek értelmes gondolatok. :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:02:10

@malacz69 eurofanyalgó: nézd, ő azért stílusosan emlegette az anyádat, te viszont minden fantázia, nélkül anyzáztad őt. semennyivel nem vagy jobb. szellemileg inkább alacsonyabban vagy.

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.02. 20:02:31

@malacz69 eurofanyalgó: jól van, ugass csak bátran. Kevéssé hiszem, hogy bárkit érdekel. :D

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.02. 20:03:54

@Szun vu kung: erre lusta vagyok, ha nem haragszol. Viszont a reakciódból és abból, hogy a "kezdd" szót egy dével írod, a'la Schmit Páll Álamfö, elég egyértelmű. :D

sárkányfő 2011.04.02. 20:04:18

@Gergő77: magyar ember nem szívesen lát hazugságokat a saját népe alkotmányában, tök mindegy a jogi része. és nem csak a preambulummal van baj, hanem a homofóbiával, az abortusztilalommal, az AB tulajdonjog-védő hatáskörének elvételével, a fidesz bebetonozásával ilyenek.

fakopács 2011.04.02. 20:04:41

@malacz69 eurofanyalgó: "csak azt tudom kívánni, h a nőd, a feleséged, vagy pasit, ha langyi vagy (erős a gyanú) kúrjon félre, lopjon meg, és ha majd gyereked lesz tőle, az piszkosul ne tiszteljen, lehetőleg még köpjön is le."
- Ezek után csodálod ha anyádat szídják? Én a szülészt is szidom - ha volt és nem a bokor alján hoztak a világra - mert nem dobott téged egyből a szerves hulladék gyűjtőbe.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:04:45

@CommentR: nem szavaztakm kommunistákra. annyira hülye vagy, hogy égés.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 20:04:46

@Brendel Mátyás:

Te megint hülye vagy. Ő a legidiótább topikos-közhelyes stílusban lekurvázta az anyám, én viszont az ő anyjára semmi rosszat nem mondtam. Idézd, barom, mivel bántottam az anyját! Tessék, idézd!

Többieknek: ne görcsöljetek, ráuntam erre a komcsi blogra, csak Matyika hazugsága miatt léptem be újra.

Lacdelo 2011.04.02. 20:04:53

@Szun vu kung:
@CommentR:

"LEGYEN BÉKE, SZABADSÁG ÉS EGYETÉRTÉS"
A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata

"...Szilárd meggyőződésünk, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar ember, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák a saját céljaikat.

Erre tesszük fel életünk most következő éveit."

Ha komolyan gondolna a Fidesz, amit fennt megfogalmazott,

- egykulcsos Szja bevezetese, amivel a szegenyebb reteget hatranyba hozta a tehetosebbekkel szemben
- akkor nem eroltetne a partalkotmanyat ra a magyar tarsadalomra.
- Nem szitana folyamatosan kedelyeket pl. WM HGy-vel kapcsolatban, komcsizas, nyuggerezes, Lazar fele annyit is er, filozofus perek.
- nem epitene le az AB-t.
- nem regulazna meg egyoldaluan a mediat.
- MNYP-i rendszert nem verte volna szejjel. A jovo nyugdijasainak kisemmizese.
- nem konzultalnak szakszervezetekkel, civilekkel.
- stb...

Az egyetlen valamire valo kezdemenyezesuk, amivel egyet lehet erteni A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata volt. Kar, hogy meg ezt sem tartjak be. :(

Ilyen kormanynak ne legyetek a jobbagyai! Mi kell nektek meg, hogy kiabranduljatok OV-bol es a Fideszbol? Ugy nez ki hogy veletek barmit el lehet fogadtatni, addig amig azt OV mondja.

Nem artana ha magatoktol is gondolkodnatok es nem allnatok be jobbagynak az eroskezu foldesur moge.

Húsleves 2011.04.02. 20:05:57

@Chicano:
Olvass bele a kommentelőknek írt válaszaiba, és akkor láthatod, hogy milyen derék emberek fognak áldozatául esni az új alkotmány szellemének.

Chicano 2011.04.02. 20:06:00

@Gergő77: Attól tartok te messze túlbecsülöd a blog írójának és törzsközönségének megértési képességét/hajlandóságát.

CommentR 2011.04.02. 20:06:23

@Gergő77: Hála Istennek, hogy van még itt higgadt és ráadásul értelmes ember!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 20:07:31

@fakopács:

Idióta, olvasd el az előzményt, amelyben Brendel Matyika egy az egyben szarnak minősíti a tízparancsolatot. Ha pedig szarnak minősíti egy az egyben, hát nem kívántam neki rosszat azzal, h rá ne tartsák be néhány pontját. Lehetne némi logikád. Persze tudom, megint mohó vagyok.

Chicano 2011.04.02. 20:07:52

@Húsleves: Olyan Isten nincs hogy én egy ekkora rakás zöldséget végigolvassak. Elég volt a posztindító.

fakopács 2011.04.02. 20:08:36

@CommentR: "ajálld fel azt a néhány sejtet a koponyádból tanulmányozásra!
" :-))

ajálld - te meg a három féle szinapszisodat, amiből egy vegetatív, kettő gátló! :-))

CommentR 2011.04.02. 20:09:08

@simonmondja.: "A családod hol sátorozott abban a 40 évben ?"
Szegények magukban csendben átkozva az összes kommunistát, beleöregedtek abba, hogy várták a végét.

arton88 2011.04.02. 20:09:35

@alex4: A földnek valamivel több mint a fele keresztény (katolikus protestáns, református, ortodox stb.)

Valláskarosult XD

@Judea: Ha nem lett volna kereszténység, lehet a világ már technológiailag fejlettebb lenn, ha nem lenne lehet Hitler meg sem születik ahogy Sztálin sem. Szerintem ne az alapján ítéljünk meg valamit, hogy mi lett volna ha (amúgy történelmi szempontból ennek nem sok értelme van).

fakopács 2011.04.02. 20:09:49

@malacz69 eurofanyalgó: Hazudsz, egy hülye vagy és sajnálom anyádat hogy ilyen férget kellett a világra hoznia.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 20:11:01

@fakopács:

"Ezek után csodálod ha anyádat szídják?"

Remélem, te nem szidtad SP-t, mert
1. hiányzik egy vessző,
2. rövid i-vel írják a szidják szót.

Tedat 2011.04.02. 20:12:10

Rohadt idegesíto, hogy csak 1% a vadliberálisok arány az országban, de a neten 70%-nak tunik...

Mint pl a posztolo baromsagai, amihez a hasonszoruek tapsolnak is! Nem azt mondja az alkoymany, hogy kotelezo buszkenek lenni az 1000 evre, hanem azt hogy mi magyarok, a tobbsegunk, buszke ra.

Lucky Larry Silverstein 2011.04.02. 20:12:31

Nézd már, nem a forinterősödésről szólnak a hírek? Ha forintgyengülés van, 1-2 ft mondjuk, akkor az indexen 5 címlapblogot vesznek. Gondoljatok a jövőre, kiskomák! A pénznek nincs szaga, igaz, de a maszopnak nemsokára elfogy!

Swanö 2011.04.02. 20:12:55

@malacz69 eurofanyalgó: még mindig itt vagy, kispajtás?

jo a blogod, látom nagyon kifinomult jobbos ertelmiseginek gondolod magad... kulonosen a miert nem baratom a kapitalizmus cimu irasod... akkor most komcsi vagy? vagy mi?

fakopács 2011.04.02. 20:13:15

@CommentR: Kevered kitől idézel! Mondjuk ilyen helyesírással mint a tiéd, sokat nem is várunk tőled!

champagneM 2011.04.02. 20:13:22

@Brendel Mátyás: Balfaszkám, engem ne oktass ki történelemből, főleg ne arról, hogy mit gondoltak a középkorról még az osztályelmélet térnyerése előtt. Talán olvass el egy Pauler Gyulát, esetleg megtudod, hogyan tekintettek a középkorra még a "fain" világszemlélet előtt ("fain" micsoda blődség, úristen).
De még mindig nem értem, hogyan függ össze a középkor a mai alkotmánnyal, mint valami idióta automata, ha meghallod a szavakat, vármegye és vallás, rögtön Árpád atyádra asszociálsz. Tudod, ezek az intézmények nemcsak akkor voltak. A 19. századi LIBERÁLIS, vármegyei magyar elit úgy törölt volna képen, ha azt mondod nem tiszteled a 10 parancsolatot (attól függetlenül mennyire voltak vallásosak), hogy a fal adta volna a másikat. Az nem a középkor, vágod?:)
Amúgy leszarom Orbán Viktort, és a tetejébe még ateista is vagyok, és ezen maga az Atyaúristen sem változtathat (höhö), igaz, az sem túlságosan érdekel, ha vallási-ideológiai kitétel kerül az alkotmányban. Legyen, engem nem zavar, ha ez valakiknek fontos, mehet. Az viszont jobban idegesít, hogy mivel buta vagy mint a föld, terjeszted itt a fél évszázados idejétmúlt baromságokat. A hülyeségeid illusztrációjához legalább olyan közegből választanál példát, amit ismersz! De nem, te nem, te önként csinálsz magadból hülyét, és mellesleg mérgezed az emberek tudatát marhaságokkal. Én tükröt tartottam, de te olyan félkegyelmű vagy, akkor sem veszed észre, hogy hülyét csinálsz magadból, ha az orrodat beleverik.

Swanö 2011.04.02. 20:13:33

@CommentR: kar, hogy nem haltak bele, mielott teged a vilagra hoztak volna...

Húsleves 2011.04.02. 20:14:45

@Chicano:
Pedig abban van a lényeg. Ennek a posztnak is az a lényege, mint a többi hasonlónak, hogy "szégyellje magát aki a FIDESZ-re szavazott". Ott van a kötelező Rákosi kép is. A posztban semmi új nincs, ezzel szemben a kommentekre adott válaszaiból elég karakteres pszichológiai kép rajzolódik ki.

Swanö 2011.04.02. 20:14:58

@Tedat: elhiszed, hogy a magyarok 60-70 szazaleka teljesen liberalisan el es gondolkodik?

fakopács 2011.04.02. 20:15:14

@malacz69 eurofanyalgó: Ki a faszt érdekel féregke a grécsi profoskodásod?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:15:15

@Gergő77:

"Ad1, összekeveritek a preambulumot a jogilag releváns részekkel"

hány hülye fidesznyik jön még ezzel?! ott van a Q cikkelyben, hogy a nemzeti hitvallás, mert preambulum a faszt, nemzeti hitvallásnak nevezi a minidce, jogilag releváns rész.

bazdmeg, szövegélrtésből hányas voltál ember?!

mi a fasznak okoskodsz, ha végiog sem olvasod a postot, te észkombájn!

"szövegével szembenálló állításokért sem. (Gyk. jelenleg se csuknak le senkit azért, ha azt mondja, hogy szerinte Magyarország nem köztársaság, mert a királyságot senki nem törölte el törvényesen...)"

van itt némi különbség. attól, hogy valaki azt mondja, hogy Magyarország királyság, nem szegett meg semmit. ha királynak koronázza magát, már inkább. itt a szó és a tett külön válik.

csakhogy például a kereszténység nem tisztelete az meg is valósul abban, ha valaki szóban kimond dolgokat.

ha Magyarországon büntetlenül lehet gyalázni a kereszténységet, akkor mit jelent az alkotmányban ez a kitétel. mi a fenére jó? Orbán seggrepuszija Ratzingernek?

"Ad2, megtanulhatnátok már leírt magyar mondatokat értelmezni, az hogy leírják a preambulumban hogy elismerjük A és B és C jelentőségét, még korántsem jelenti azt, hogy D és E és F létjogosultságát tagadná bárki is."

egy preambulumban bizony jelenti. a preambulum nem egy hirtelen indulatból fakadó elszólás, hanem egy átgondolt szöveg (kellene, hogy legyen). van annak jelentősége, hogy mi nincs benne.

" (Gyk. abból hogy a preambulum elismeri a kereszténység döntő szerepét a történelmünkben, meg a család fontosságát a nemzet jövője szempontjából, még nem következik, hogy nem szabad ateistának és/vagy megrögzött agglegénynek lenni...)"

bocs, de ha én ateistaként kifejezetten nem ismerem el a kereszténység pozitív szerepét történelmónkben, akkor ott már valami ellentmondás csak van, nem?

vagy ha anything goes, akkor mit is jelent az alkotmányban ez a mondat, ha az ellenkezője nem mond ellent neki?!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 20:15:27

@fakopács:

Hát, kedves féregirtó fakopács, ezt írta Matyid:

"megmondanád nekem, hogy ha a tízparancsolat olyan frankó, meg a többség tiszteli, akkor miért nem az van az alkotmány preambulumában?!

nyilván azért, mert Orbán nagyon jól tudja, mekkora elbaszott szarság."

Ha tudsz szöveget értelmezni, ebből kiderül, h nem én hazudok, hanem te vagy egy ostoba bagoly.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.04.02. 20:16:06

@arton88: Én most kizárólag a honfoglalás és államalapítás korára gondoltam, akkor igen komoly szerepe volt a magyarság megmaradásának, hogy felvettük a kereszténységet. Nem hinném, hogy sok történész vitatkozna ebben velem.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 20:17:55

@Swanö:

Azért az élet bonyolultabb. Öt blog, ötféle. De hagyjuk!
Itt most szórakozunk, ezt a blogot nem lehet komolyan venni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:18:00

@Judea: ha nem lett volna pogány magyar vallás, akkor sem léteznénk. oszt az még sem került bele az alkotmányba.

ha nem lett volna neandervölgyi ember, akkor nem léteznénk. az sem szerepel az alkotmányban. ha nem találták volna flel a kereket, akkor nem léteznénk. az sincs benne az alkotmányban.

daev1 2011.04.02. 20:19:00

Ezek lex imperfecták, nincs szankciójuk, ezért a rendőrség sem visz el, de értem a poént :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 20:19:21

@fakopács:

Szeretnék bocsánatot kérni tőled, ugyanis fentebb lebagolyoztalak, pedig az még bölcs is tud lenni, miközben te csak egy primkó harkály vagyol.

arton88 2011.04.02. 20:19:51

@Judea: De te úgy érveltél, hogy mi lenne ha ez nem lett volna, ezért kell. Ezt viszont nem tudhatod ezért volt ez a válaszom.

CommentR 2011.04.02. 20:20:02

@Swanö: mocskos állat... És csodálkozol, hogy utálják a fajtád meg az elvtársaid meg mindent... Én kivántam a szüleid halálát?

Swanö 2011.04.02. 20:20:16

@malacz69 eurofanyalgó: a te irasaid, ahogy nezem, ennel azert lejjebb vannak szinvonalban...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.04.02. 20:20:23

Ezek a kiemelt részek olyanok mint amikor megállítasz valakit az utcán papírral a kezedben és a tévézési szokásáról kérdezed.
-Nem, szinte soha nem tévézünk
(Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk...)
-Főleg olvasunk, szépirodalmat
(Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét)
-Inkább társasjátékozunk a gyerekekkel
Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a...)
-Ha bekapcsoljuk néha csak egyházi közvetítést és Cannesban díjazott ismeretterjesztő dokumentumfilmeket nézünk
(Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait, és a Szent Koronát...)
Kurva jól és okosan hangzik, de
-nem igaz
-nem gondolja komolyan
-és akinek mondja az is tudja hogy nem igaz és nem gondolja komolyan
Hát kb. ez is ilyesféle lózung...

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.02. 20:20:35

@fakopács: perszehogy csodálkozik. Gondolom, egy trollkodásra beállított AI ez a véglény, abból is a rosszabb minőségű.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.04.02. 20:21:31

@Brendel Mátyás: Ez már kimeríti a szőrszálhasogatás tényét. Remélem ezért eldádáz téged a Viktor. Egyenként mindenkit a térdére ültet és elfenekel. Közvetlenül azután, hogy megkoronázta magát, bíborossá nevezi ki magát és eltörli a parlamentet. Imádlak benneteket, látom, hogy vacogtok és rettegtek. Vigyázz ott áll mögötted egy csendőr.

arton88 2011.04.02. 20:21:43

@Brendel Mátyás: Ezt nem tudhatod, hagyjuk már ezt a mi lett volna ha értelmetlen vitát.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:21:54

@Tedat:

1) a posttal nem csak vadliberálisok értenek egyet
2) a normális liberálisok aránya az országban akáér harminc százalék is lehet
3) ha csak hetven százalék ért egyet al alkotmány szövegével, az már baj

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 20:21:56

@CommentR:
Akkor mégis itt laktatok.
Család is itt voltatok.
Apádnak nem volt kötelező pedofilnak lenni, ugye.

Pedig Kádár egy ateista diktátor volt.
Vér is tapadt a kezéhez meg gyereke sem volt.
És mégis szinte mind akkor születtünk - és családban nőttünk föl.

És az ateisták többnyire békésebbek ártalmatlanabbak és családosabbak nála.
Úgyhogy tévedés, hogy a család a hitből lesz.

Swanö 2011.04.02. 20:23:42

@CommentR: hol a keresztényi megbocsájtás? dobj vissza kenyérrel? na látod, az ilyen képmutató álkeresztények miatt van olyan hire a vallasotoknak. Gondolom azert vagy csak "kereszteny", mert felsz a halaltol, mi?

Tedat 2011.04.02. 20:24:25

@Swanö: "elhiszed, hogy a magyarok 60-70 szazaleka teljesen liberalisan el es gondolkodik?"

:-))))
Ez az ev vicce :-)

Hanyan is szavaztak szdsz+lmp-re????

alex4 2011.04.02. 20:24:28

@arton88:

„A földnek valamivel több mint a fele keresztény (katolikus protestáns, református, ortodox stb.)"

Bocs, de nem így van: 2-2,2 milliárd k*r*sztény, jó másfél milliárd m*szlim, kb. 1-1 milliárd h*nduista és b*-ddhista a majd 6,5 milliárdos népességből...

Lacdelo 2011.04.02. 20:25:07

@Tedat:

A magyar tortenelmet szelektiven emlitik meg az alkotmanyban es elutasitjak a 46 utani torteneseket, habar az a magyar tortenlemnek ugyanolyan szerves resze, mint a Habsburgi es torok behodoltsag, vagy a tatarjaras. Ha mar tortortenlem lecket akarnak tanitani, akkor hitelesen vegyek bele.

Az alkotmanyban nincs helye tortenelem oranak. Ha valakit az erdekel az menjen az egyetemre es vegye fel a tortenelm szakot. Nagyon sokan meglepodnenek, hogy mi minden volt a magyar tortenelemben nem csak ezzel a nemzeti mazzal leontott kiollozasa a multnak.

Hétköznapi élet Mátyás király korában - egy jo konyv nem torteneszeknek.
index.hu/kultur/klassz/korvin1204/

Lucky Larry Silverstein 2011.04.02. 20:25:18

szdsz-lmpnek mi köze a liberalizmushoz?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 20:25:46

@Swanö:

Fejtsd már ki, pls, mi a színvonal ebben a zagyvaságban? Mármint a posztban? Ha ezt a blogot nem raknák ki rendszeresen az index címlapjára, a kutya se olvasná.

Kristl 2011.04.02. 20:27:23

Igazán kinőhetne már a baloldal a kommunista történelemszemlélet és történelemtanítás hülyeségeiből. Tudom tudom, nehéz x évtized agymosása után nekiállni gondolkodni meg felnőni, de azért illene próbálkozni.

Ennyit a 4. pont kritikájáról.
Amúgy okés, a többivel egyet tudok érteni.

arton88 2011.04.02. 20:27:24

@Tedat: Nem csak a vérliberálisok (örülök, hogy látod nem csak agyament liberalizmus van) nem értnek vele egyet, a százalékos arányt egy népszavazás mutatná meg leginkább de az se 100%.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:27:27

@Szun vu kung:

"De még mindig nem értem, hogyan függ össze a középkor a mai alkotmánnyal,"

1) hát ez az. az lenne a legjobb, ha sehogy

2) de ez az őrölt mininapóleon ez összefüggésbe hozta

3) te meg még rátettél egy lapáttal, és itt elkezdtél okoskodni a középkori munkaidőről, ami éktelen nagy széltolás volt részedről

tényleg, bazdmeg, mi a fasznak vetett ide a gömőkor, és minek firkáltál ide?!:)

" mint valami idióta automata, ha meghallod a szavakat, vármegye és vallás, rögtön Árpád atyádra asszociálsz. "

valakivel összetévesztesz. én ezekről a postban egy kukkot nem írtam, csak a vallásról. hozzászólásban meg Árpádról neked nem írtam.

"Tudod, ezek az intézmények nemcsak akkor voltak. A 19. századi LIBERÁLIS, vármegyei magyar elit úgy törölt volna képen, ha azt mondod nem tiszteled a 10 parancsolatot (attól függetlenül mennyire voltak vallásosak), hogy a fal adta volna a másikat. Az nem a középkor, vágod?:)"

nem., ez meg nem a 19. század.

a többiben csak fényűzöd magad, de érveid nincsenek.

attól nem leszel okos, hogy sokszor mondod.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.04.02. 20:27:31

Mennyi frusztrált Orbánellenes csőcselék van itt. Frusztráltak vagytok, mert agymostak titeket. A blog pedig egy vicc. Attól, hogy leírjak valahol hogy a család fontos, még nem mondanak rosszat sem a szinglikre, sem másra. Idióták gyülekezete, én meg betévedtem ide, de már megyek is

Swanö 2011.04.02. 20:27:44

@Tedat: nem azon kell ezt lemerni, hogy mire szavaztak... eletmod... csak 1-2 pelda:
hanyan jarnak templomba? 15%?
hany parnak szuletik hazassagon kivul gyereke? 35-40%?

az lmp egyebkent nem egy liberalis part, hanem egy katyvasz

csi szi 2011.04.02. 20:28:29

Hát most alulmúltátok magatokat kedves piroslap. Mi ez a fos? Ki írta ezt, egy 14 éves gyerek?

Lucky Larry Silverstein 2011.04.02. 20:29:06

@simonmondja.: Akkor is kezdett csökkenni a népességszám 1000 év óta először, jött a liberális abortuszpolitika, eladósodás meg minden ami a nihilizmussal együtt jár.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 20:29:06

@Bathory:

Melyik liberális nézetet nem képviselte az szdsz?

A melegek jogait? Az öngondoskodást? Melyiket?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:29:23

@malacz69 eurofanyalgó: attól, hogy valami elbaszott szarság, nem következik, hogy az ellentéte a jó.

sötét vagy, mint egy fekete lyuk.

Chicano 2011.04.02. 20:29:47

@Húsleves: Régebben próbáltam írni az index címlapra kikerült provokatív blogokba, de rájöttem hogy teljesen felesleges időpocsékolás. Egyrészt nem vagyok hajlandó lemenni arra a színvonalra ahogy egy két önjelölt csegeverara osztja itt az észt, másrészt gyorsan rájöttem hogy ezek a provokációból élnek. Kiraknak valamilyen eszeveszett baromságot és itt várakozik egy rakás troll akik miatt teljesen reménytelen bármifajta értelmes beszélgetést kezdeményezni. Viszont lesz anyázás ami miatt sokan rákattintanak a topikra így növekszik a blog.hu és az index látogatottsága. Nos, az egyetlen dolog amivel meg lehet ezeket szívatni az hogy nem hogy nem ír ide az ember, de ki se nyitja ezeket a blogokat. Én most mégis megtettem, és ez elvett néhány értékes percet az életemből. Felhívom minden jó érzésű ember figyelmét hogy ha zavar benneteket az a sok zöldség amit kirak az index a címlapra ne kattintsatok a linkre és egy idő után bedöglik a teljesen belterjessé váló topik. Egyszer csak megunják.

Swanö 2011.04.02. 20:30:01

@Viktor_Viccnélkül: azert vagyunk frusztraltak, mert azon kivul hogy itt kommentelunk nem nagyon tudunk mit csinalni viktor amokfutasa ellen.

Lucky Larry Silverstein 2011.04.02. 20:30:57

@csi szi: Már fogyóban a lé, csak a legolcsóbb csinovnyikokat kapja meg a maszop. Itt is a fele kommentelő nyugállományú házmester-néni.

Swanö 2011.04.02. 20:31:11

@malacz69 eurofanyalgó: kifinomult jobboldai ertelmisegi uram, ugy latom nem vagy tisztaban a liberalizmus mibenletevel.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 20:31:45

@Swanö:

A legszarabb blogom, amit legkevésbé sem tartok igényesnek, mikor index főoldalon volt, 18 ezret hozott. A freeblog nem kerülhet index.hu főlapra, ezt tudhatnád, így az összehasonlítás irreveláns.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:32:02

@csizsikpizsik: ht, ha az alkotmány ilyen lózung, akkor az már régen baj. ennyit akkor az Orbán-kormányról

arton88 2011.04.02. 20:32:32

@Lacdelo: Szerintem annak, hogy büszkék vagyunk a történelmünkre(nem taglalva), őseinkre és I. Szent Istvánra az belefér a többi nem.
@Bathory: sajnos annak állítják be magukat.

@alex4: Konkrét számokat egy felmérésnél láttam (térkép, adatok stb.) abból indultam ki, bár lehet téves volt mert pl a kereszténységet külön szedte de az iszlámot nem.

Lucky Larry Silverstein 2011.04.02. 20:32:37

@malacz69 eurofanyalgó: Olvasgass már a liberalizmusnak utána, aztán írd meg, hogy mi köze a liberalizmusnak a melegjogokhoz.

Swanö 2011.04.02. 20:32:59

@Chicano: igen, irany a kurucinfo! a "joerzesu" emberek odamennek! kozeput ugyanis nincs.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.04.02. 20:33:37

@Swanö: illúzióvesztett vagy, vagypedig kommunista családból vagy. Mert Viktornál a lényeges dolgokat kell nézni, nem megenni az indexes agymosást, asse tudod hogy működik az Alkotmánybíróság stb., csak ismételgetitek a hülyeséget amit hallotok a szennymédiákból.
Inkább dolgoznátok, ti semmirekellők

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:34:02

@arton88: én a "Mi lett volna ha" érveket ugyanúgy baromságnak tartom, azért hoztam fel ellenpéldákat.

Lucky Larry Silverstein 2011.04.02. 20:34:55

Pont annyi köze van a liberalimusnak az szdsz-hez, mint a maszopnak a baloldalisághoz.....multiadók fujj, családi adók fujj, cigánytenyésztés jeeee

Lacdelo 2011.04.02. 20:35:40

@Bathory:
@Viktor_Viccnélkül:

"LEGYEN BÉKE, SZABADSÁG ÉS EGYETÉRTÉS"
A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata

"...Szilárd meggyőződésünk, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar ember, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák a saját céljaikat.

Erre tesszük fel életünk most következő éveit."

Swanö 2011.04.02. 20:36:06

@Viktor_Viccnélkül: "asse tudod hogy működik az Alkotmánybíróság" Te Schmitt Pali vagy, igaz?

Viktornal mi a lenyeges dolog? nyugdijak einstandja? mediatorveny? magyarorszag lejaratasa a vilag elott? vagy mi?

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.04.02. 20:36:42

Igen, ti kommunista-maradékok is megkapjátok a jogot hogy együttműködjetek... de azt nem hogy sz**t keverjetek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:36:43

@Tedat: a liberálisok többsége nem szavazott az szdsz-re vagy az almp-re.

Magyarországon kb 10 százalék karakteresen liberális ember van.

de ez az alkotmány ez több, mint 50 százaléknak nem tetszik. nem kell ahhoz politikai liberálisnak lenni, hogy ne tetszen az embereknek. ez az alkotmány aa baloldali, a liberális, a jobbközép, a normális, az apolitikus emberek tömegeinek nem tetszik különféle okoból.

tele van olyan marhaságokkal, amelyet politikai állástól függetlenül, sokaknak marhaság.

mrteacher 2011.04.02. 20:37:18

Milyen hitről beszélnek ezek? A tízparancsolattal hogy állnak, pl. azzal "Ne lopj.", illetve "Ne kívánd, ami embertársadé." Megkívánták a nyugdíjpénztári pénzemet és el is lopták (az enyémet nem, mert nem adtam)!!! Itt már el is bukott az új alkotmány!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:37:25

@Tedat: az a bunkó, mélymagyar stílus, ami ebből az alkotmányból sugárzik, az ország hűsz vagy tíz százalékának tetszik csak.

Lucky Larry Silverstein 2011.04.02. 20:37:35

Úgy irkálnak ide ezek az agyamputáltak, mintha valaha is elolvasták volna az eddigi, ex-kommer alkotmányt. Nyugi, eddig sem olvastad, szar volt az életed, ezután sem fogod, és szar lesz az életed.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:38:47

@malacz69 eurofanyalgó: "Ha ezt a blogot nem raknák ki rendszeresen az index címlapjára, a kutya se olvasná. "

de így még kend, a kutya is olvassa.:)

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.04.02. 20:38:52

@Swanö:
Ez a "Mo. lejaratasa vilag előtt" is csak agymosás, te is az áldozata vagy. Komolyan, Európában komolyan veszik Magyarországot végre, Pedofil Kónbanditák és Kommunista Martinsulcok kivételével nincs gond... A HUF meg most éppen 265.030 az EURóval szemben, erős...

Ne vegyétek már be az indexes szennyet vazzeg
Ha dolgoznátok rendesen, akkor nem 3 év mulva, hanem 2 év mulva kezdődhetne el az épülés
Túl sok komcsi maradék gyökér

vkaresz6 2011.04.02. 20:39:26

Ez azért erősen elfogult kormányellenes cikk. Nem feltétlen értek egyet én sem az új alkotmánnyal de azért vegyük észre hogy az első pont tulajdonképpen azt jelenti ki hogy a magyarok inkább európa felé húznak mint a balkán felé. A második pontban sem arról van szó hogy aki nem hisz alkotmányt sért. A kereszténység történelmünkre gyakorolt jelentős hatását jelzi. Azt írja "Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét." Ez nem azt jelenti amit te útána írtál. Az kb ez lett volna: "Valljuk hogy a keresztények istene az egyetlen igaz isten" A harmadik pont az emberi civilizáció alapegységeit jelzi. Nem csak nálunk még a brazil őserdőben is alapvetően a család az együttélés alapegysége. Ebben sincs kivetni való és nem utolsó sorban ebbe a mondatba még a melegek gyermekvállalása is simán belefér.

A maradék két pontban sem találok kivetnivalót és ha jól látom az ötödikben te sem mert a 49 es alkotmányról van szó te pedig a 89 esről beszélsz.

Ennek a cikknek semmi értelme csak a kormány értelmetlen kritizálására való. Ugyan ezzel a címmel egy ennél sokkal jobb cikket össze lehetett volna hozni. Ezek nem problémás pontok. Az egész alkotmányozás téma tele van kínosabbnál kínosabb eseményekkel maga a szöveg meg gázos részekkel te pedig kiválogattad azokat amikben nincs igazi hiba.

arton88 2011.04.02. 20:39:38

@Bathory: Csak a te és hozzád hasonló gondolkodású emberek hiszik, hogy az abortusz miatt csökken a népesség (ez mekkora baromság-már bocs). A legalizálása előtt is volt akkor érdekes módon nőtt a népesség. Amúgy meg majd jó lesz ha a nők teljesen véletlenül leesnek a lépcsőm, meg kukába dobják a gyereket, meg megjelennek az angyalcsinálók. A 20.-század előtt bőven volt ilyen mégis léteznünk. Ugyan az mint a drog, attól még, hogy illegális ugyan úgy csinálják csak veszélyesebb, ennyi értelme van a tiltásnak.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.04.02. 20:40:11

Na, most ez alapján hasonló hülyeségeket lehetne írni a még érvényben lévő jelenlegi alkotmányról is, pl.

"A Magyar Köztársaság együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával."
Értsd: Orbán támogatja a líbiai diktatúrát

"A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét"
Hopp, a válás most is alkotmányellenes :-)

"Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga."
Hé, ezek beleszólnak a magáncégek életébe :-)

stb, stb...

Húsleves 2011.04.02. 20:40:15

@Chicano:
Vannak jobb blogok is, csak azok ritkábban kerülnek index címlapra.

Lucky Larry Silverstein 2011.04.02. 20:40:26

@Swanö: Én szakmabeli vk, jó hogy olvastam.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 20:40:29

@Bathory: Milyen 1000 év ? Eleinte alig voltunk párszázezren.
Volt, hogy majdnem kihaltunk.
Németeket telepítettek be, hogy legyen lakosság.

Nem a népességszám csökkent az átkosban - az sose volt ilyen nagy szerintem.
A születésszám csökkent.
Dolgoztak már a nők.
De ha megnéznénk, majdnem biztos, hogy a házasságok és a születések száma is több volt az átkosban, mint azóta, hogy megint keresztény iskolákban tanulunk és megint szabad a vallás.
Huszonévesen már illett akkoriban családot alapítani.
Vénlány volt, akinek nem sikerült.
Most meg ...

Swanö 2011.04.02. 20:40:48

@Viktor_Viccnélkül: ajaj, szerintem éppen hogy téged agymosott a jobbos széles gábor szennymédia. komolyan elhiszed azt, amit irsz, vagy csak trollkodsz?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:40:50

@Kristl: bocs, de az, hogy a Szentkoronatan nem egyeztethető össze a modern, alkotmányos felfogással, nem kommunista ideológia, hanem a nyugati, modern ideológiának felel meg.

egy francia, republikánus, mérsékelten jobboldali ember is elszörnyülködne ezen az alkotmányon.

personal non grata 2011.04.02. 20:41:14

@Bathory: Gyomorforgató a stílusod és a stílus ugy aza maga az ember... no comment

Swanö 2011.04.02. 20:41:42

@Bathory: ez azt jelenti, hogy BA-s politologus hallgato vagy?

Lacdelo 2011.04.02. 20:42:54

@Bathory:

Fogadd meg OV hitvallasat, es ne bancsd a baloldaliakat, mert akkor ADDIG UGYANIS SE BÉKE, SE SZABADSÁG, SE EGYETÉRTÉS NEM LESZ.

@Viktor_Viccnélkül:

"Inkább dolgoznátok, ti semmirekellők" = "Annyit is er" Lazar jo tanito volt. Errol beszelt Lazar tanar ur is. Latom a Fidesz filozofia melyen gyokeret vert benned.

Egy kis szellemi csemege neked:

" Az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként”

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:43:00

@Viktor_Viccnélkül: "Attól, hogy leírjak valahol hogy a család fontos, még nem mondanak rosszat sem a szinglikre"

azon szinglikre sem, akik szerint a család nem fontos, és tudatosan szinglik?!

tehát az alkotmány az semmitmondó faszságok gyújteménye, amelynek ellenkezőjét is nyugodtan vallhatja az ember, nem jelent semmit?!

ilyen üres, semmitmondó baromságból áll ez az Orbán-féle az alkotmány?

Behajtó70 2011.04.02. 20:43:46

Beteges izzadtságszag árad a cikkből, értelmetlen kuszaság az egész. Tényleg szűrni kéne az ilyen agyhalott cikkeket...

arton88 2011.04.02. 20:43:47

@Viktor_Viccnélkül: Jó tudni, hogy ez a két figura szerkeszt elég sok neves külföldi lapot.

Lucky Larry Silverstein 2011.04.02. 20:44:51

@arton88: A nagy helyzet az hogy ettől még a kommerek alatt indult el a népességfogyás. Nem az abortusz az egyetlen ok, persze, de akkor volt tömeges. A nyugdíjat persze elvárná a suttyó banda, de szülni nem szült és az a generáció járulékot sem fizetett, mert nem volt vagy minimális volt. Ők mondják a leghangosabban hogy végigdolgoztam az életemet, csak az a gond hogy az elvonásaik nagyságrenddel kisebbek voltak, ma meg miattuk nagyok.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.04.02. 20:45:10

@Swanö: Már bocs, de a forint/eur 265 mindenhol a világon, nem csak a "széles gábor" médiában.
Hasonlóan , ha tudsz egyáltalán angolul, ezt is elhallgatta az index feltehetően:
www.eppgroup.eu/press/showpr.asp?prcontroldoctypeid=1&prcontrolid=10236&prcontentid=17341&prcontentlg=en

Igen, Daul nemcsak beszólt Viktornak a kettős állampolgárság miatt (ott is egyébként kiforgatták valamennyire a szavait a balliberális szennymédiák), hanem most a készülő magyar alkotmányt dícsérte

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 20:45:11

@Swanö:

Uram, örvendenék, ha nemcsak általános semmitmondásokat eszközölne, hanem konkrétan leírná:
melyik liberális elvet/elveket nem képviselte az szdsz, melyeket nem tűzte ki célul?

Lucky Larry Silverstein 2011.04.02. 20:45:35

Ugyan az mint a drog, attól még, hogy illegális ugyan úgy csinálják csak veszélyesebb, ennyi értelme van a tiltásnak.-ezt a saját gyerekeidnek magyarázd, ne az enyémeknek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:46:09

@Chicano: te is egy rakás szerencsétlenség vagy, mert előadod a nagy elméletedet, amelyet magad cáfolsz. csak megnyitod a blogot, csak kommentelsz, de anyázol. szánalmas vagy.

Lacdelo 2011.04.02. 20:47:01

@Viktor_Viccnélkül:

"Ne vegyétek már be az indexes szennyet vazzeg
Ha dolgoznátok rendesen, akkor nem 3 év mulva, hanem 2 év mulva kezdődhetne el az épülés.
Túl sok komcsi maradék gyökér" =

" Az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként”

A ket velemeny kozott mi a kulonbseg? Es meg a Fidesz tagadja, nemhogy bele vennek az alkotmanyba. Csak nehogy otleteket adjak itt nekik. :)

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.04.02. 20:47:51

@Lacdelo:
A Lázár beszéd ki van forgatva. A képviselőtestület EMBEREIRE értette az összes szót, nem mindenkinre ez kiderül az eredeti leiratból.
Pl.:

„Ugye Gyurcsány Ferenc havonta olyan húszmilliónyi osztalékot vesz föl adózott formában, jelzem, tehát ott azért van jövedelem, ennyi után fizetnek legalábbis adót. Persze úgy könnyű, ha valaki olcsóbban kap áramot, ugye. Olyan miniszterelnöke van az országnak, aki az emberek zsebéből kiveszi a pénzt gátlástalanul, és van bőr a pofáján a saját cégének olcsóbb áramot vetetni. Ez egészen megdöbbentő, szóval ez a mélypont. […] Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben.”

alex4 2011.04.02. 20:47:52

@mrteacher:

„Milyen hitről beszélnek ezek?..."

Hát, gondolom, ugyanarról a hitről, mely a pápabácsit is megvédelmezi - nem is értem, miért kell golyóálló üvegkalitkában hurcolászni...

Ez a hit ugyanaz lehet, mely a püspököket is védelmezi - csak liberálbolsevista ármány lehet az a két villámhárító a Városligeti fasorban lévő püspöki palota tetején...

S ez a hit ugyanaz lehet, melynek az intézményei a magyar állami költségvetésből csak imádkozásra (hitéleti tevékenység - LOL!) MINDEN EGYES NAP! kb. 100 millió forintot kapnak (az összes egyház havonta majd' 3,5 milliárdot...)

Lucky Larry Silverstein 2011.04.02. 20:48:56

@simonmondja.: Igazad van, nem népességfogyás, hanem születésszám csökkenés, de a lényeg hogy ez rossz.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:49:09

@malacz69 eurofanyalgó:

"A freeblog nem kerülhet index.hu főlapra, ezt tudhatnád, így az összehasonlítás irreveláns. "

azért releváéns, mert te azt írtad, ezt a blogot a kutya se olvasná, ha nem volna index főoldalon. neked ez volt az érved arra, hogy ez egy rossz blog. ha a te blogod nincs index főoldalon (mert freeblogos), és a kutya sem olvassa, akkor ezek szerint ugyanott van, mint ez a blog lenne szerinted index nélkül.

egyébként megsúgom neked,e zt a blogot, amikor az indexre nem kerü ki, akkor is napi sokezren olvassák. az indexről az olvasóknak kb csak a fele jön akkor, amikor kikerül.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:50:50

@arton88: "Szerintem annak, hogy büszkék vagyunk a történelmünkre(nem taglalva), őseinkre és I. Szent Istvánra az belefér a többi nem."

ez megint egy illogikus szarkavarás, ha nem taglalunk, akkor nem tagalalunk, és kész, akkor nem szentistvánkodunk itten! miért szentistvánt taglalod, és másokat nem? Én Mátyásra sokkal büszkébb vagyok. és 1848-ra is.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 20:51:58

@Bathory:

A melegek jogaiért ebben az országban melyik párt harcolt leginkább? Melyik párt jelentette ki egyértelműen, h legyen legális a melegházasság? Ki vagy kik képviselik a világban általában a melegeket, ha nem a liberális pártok?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 20:52:02

@Bathory:
Azért lett több az öreg, mert nem halunk meg fiatalon valami piti torokgyíkban, vagy valami világháborúbam...
Ez viszont jó.

thinker_ 2011.04.02. 20:52:19

@Chicano: teljesen igazad van. sajnos nehezen bírja ki az ember igazságérzete, hogy kommentár nélkül hagyjon egy ilyen szennyet.

arton88 2011.04.02. 20:54:26

@Viktor_Viccnélkül: Kibővítve csak rosszabb szvsz.
@Brendel Mátyás: Istvánt csak ezért írtam mert csak ő alapította ezt az országot, csak emiatt írtam. Ez kb szerintem olyan mint Amerikában a függetlenségi nyilatkozat.

Lucky Larry Silverstein 2011.04.02. 20:55:16

@alex4: Nézd meg hány iskolát tart fenn az egyház, gyökér. 'Imádkozásra kapják'. Persze nem csoda, hogy a kommerek utáltak minden egyházat, volt nekik saját ideológiájuk. Csődbe is mentünk vele röpke 40 év alatt, míg a magyar egyház vagy 1000 éves.

arton88 2011.04.02. 20:55:22

@malacz69 eurofanyalgó: Teljesen jogosan (teljes egyenlőség)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 20:57:13

@Brendel Mátyás:

Megsúgom neked, sosem tartanátok pár ezernél naponta, ha soha, egyetlen egyszer sem kerültetek volna ki az index főoldalára. Természetesen, ha sokszor kiteszik, egy idő után ideszokik jónéhány ember. De ez nem minősít.
Ott van a vöröscsajok blog, ne félj nekik is megvan a napi többezer, mert rendszeres index főoldalasok. És? Akkor az most minőség? Na neeeee!

anyu 2011.04.02. 20:57:58

Nem ismerem el a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, miért kell a vallást belevenni az alkotmányba ?? Egy okból érdemes megemliteni, az pedig a szabad vallásgyakorlás.

Tisztelem az egyes ember hitét, ennyi.

A kereszténység nevében mészároltak le , égettek meg milliónyi embert a középkorban , tudósokat, más vallásuakat, másként gondolkodókat.

A zsidók, ateisták, betelepültek, ugyanannyit tesznek-tettek hozzá ehhez az országhoz, ahol szerintem nincs is már senki tisztán magyar származású , mindenkinek kell, hogy legyen német -török- szláv-akármilyne más őse, akkora volt itt a keveredés az évszázadok során. Be kéne fejezni ezt a keresztény mélymagyarkodást, mert sértő a kisebbségekre nézve .

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 20:58:13

@vkaresz6:

"Ez azért erősen elfogult kormányellenes cikk."

kormányellenesnek kormányellenes.

" Azt írja "Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.""

de én, és sokan nem ismerjük el. ha nem sérti az alkotmányt az, hogy nem értek egyet egy pontjával, akkor mi a fene sérti?! akkor mi a fene szerepe van annak a pontnak, ha simán lehet egyet nem érteni? és egyébként is, ki ismeri el a dolgot, ha vannak, akik nem? miféle szarkavarás ez az "elismerjük"? kik ismerik el?! sok magyar nem ismeri el. miféle hazugság ez?!

"Nem csak nálunk még a brazil őserdőben is alapvetően a család az együttélés alapegysége. "

a brazil őserdőkben igen, de nálunk egyre kevésbé. ez pont egy olyan dolog, ami kezd idejét múlttá válni. minek ezt erőltetni, ha már részben nem is igaz?!

"A maradék két pontban sem találok kivetnivalót és ha jól látom az ötödikben te sem mert a 49 es alkotmányról van szó te pedig a 89 esről beszélsz."

igen, de Orbánék ezt a kettőt egyként kezelik. a jogfolytonossággal. itt ez a gond.

arton88 2011.04.02. 20:58:25

@Bathory: Arra nem lennék büszke, hogy vérrel megtartották hatalmukat. Az egyházi iskolákat ne állami pénzből tartsuk fent, ha a híveknek annyira fontos fizessék ők.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 21:00:12

@anyu:

"Nem ismerem el a kereszténység nemzetmegtartó szerepét"

Úgy érted, a jelenben? Vagy úgy érted, h a történelmi múltban sem?

Valóban úgy gondolod, h a magyar történelemben nem volt a keresztény egyházaknak nemzetmegtartó szerepük?

arton88 2011.04.02. 21:01:09

@malacz69 eurofanyalgó: Biztos volt, ahogy más vallásnak is lett volna.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 21:01:55

@Bathory:
Az egyház nehezen mehetne csődbe.
Nincs kiadása, csak bevétele.

Húsleves 2011.04.02. 21:03:48

Szerintem azt kellene belevenni az alkotmányba, hogy a Ku Klux Klán takarodjon Gyöngyöspatáról.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 21:04:01

@arton88: István előtt ez az ország fejeldelemség volt, nem István alapította. tudatlan hülye vagy.

arton88 2011.04.02. 21:04:14

@simonmondja.: Azért van kiadása, pl nem fával fűtenek, és áramot is használnak (nem mind ámis).

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 21:04:16

@arton88:

"Az egyházi iskolákat ne állami pénzből tartsuk fent, ha a híveknek annyira fontos fizessék ők."

Ez kérem kapitális ostobaság! A kémia, a matematika, a fizika, stb... tanítása éppen úgy történik ott (vagy még jobban), mint az állami iskolákban. Ezt az államnak az aléapján kell megfizetni, mert szabad iskolaválasztás van.

Ha nem jelentkeznének egyházi iskolákba a gyerekek, akkor nem menne oda a fejkvóta, aszt avval annyi. De jelentkeznek, tehát jár nekik az, ami más iskoláknak. Látom, nem érted az iskolarendszer lényegét. Tanulj, okosodj!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 21:06:54

@malacz69 eurofanyalgó: mint kiderült, neked az nem minsőg, ami kikerül az index főoldalra, az sem, amire odaszoknak az emberek.

a saját blogodat nem olvassa senki.

most így konkrétan nem maradt semmi, ami minőség menne, dugába döltél.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 21:07:05

@arton88:

Az alkotmányban benne lesz más vallások tisztelete is, mindössze azt ismeri el, h ebben az országban a kereszténységnek volt legnagyobb megtartó ereje. Ezt kár vitatni, ez maga a történelem.

arton88 2011.04.02. 21:08:14

@Brendel Mátyás: Bocs én nem sértegetlek (max megértlek, hogy rakd ki a forrást mert nem tudtam, hogy a másik blog a tiéd, és utána elnézést is kértem) örülnék ha te sem tennéd. Az pedig, hogy előtte fejedelemség volt az már csak szőrszál hasogatás, de ha ennyire gondod van ezzel akkor írjuk bele a hét vezért, de az sem lenne jó mert előtte is volt valami. Te az ősrobbanásba is belekötnél mint Magyarországot létrehozó erő?

alex4 2011.04.02. 21:08:51

@Viktor_Viccnélkül:

„...a forint/eur 265 mindenhol a világon, nem csak a "széles gábor" médiában..."

Mihez képest csökkent? A Kósa-Szijjártó féle riogatás előtt is kb. ennyi volt (tán egy forinttal kevesebb).

Talán inkább a magyaréhoz hasonló méretű gazdaságú Csehország valutájához kellen mérni a dolgot. Ez a Bajnai korszak végén 10,4 forint/korona volt - most 10,842. Ez alapján (hiszen a két valutát hasonló külső hatások érték) az euró most 254,6 Ft lenne, a svájci frank pedig 193,37 Ft. Tehát az euró „fidesz-felára" jelenleg kb. 20 forint, a svájci franké pedig kb. 8 Ft.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 21:09:01

@arton88:
Én még nem jártam fűtött templomban.
Vagy van olyan ?
Az állam, ha nem fűt egy középületet, az már botrányos.

sárkányfő 2011.04.02. 21:11:07

@malacz69 eurofanyalgó:
a tudományoknak semmi köze az egyházhoz, ha valaki egyházi nevelést akar, sulin kívül járassa templomba a gyerekét. az én adómból az egyház egy fillért se kapjon, az adó nem azért van, hogy bármiféle közfeladat ürügyén az állam fenntartson egyházi szervezeteket.
ha akarnak valamit szabad. a saját pénzükből.

és mesélj, mit tanítanak az egyházi iskolában az ember eredtéről? csak nem az én adómból hülyítik a népet?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 21:11:35

@malacz69 eurofanyalgó: "Valóban úgy gondolod, h a magyar történelemben nem volt a keresztény egyházaknak nemzetmegtartó szerepük? "

nem bizony.

a magyar nemzet a í9 században alakult ki. előtte nem volt magyar nemzet, illetve amit magyar "nemzetnek" tartottak, abban az ország népének 9ö százaléka nem volt benne. a jobbágyság. a magyar "nemzet" a 19 század előtt a nemesi rendet jelentette. ebben sem volt a kereszténységnek szerepe, hanem a hűbéri rendszernek volt benne szerepe, meg aranyszarvasos ideológiának.

amikor a 19 században a magyar nemzet tényleg a mai fogalma szerint alakult át, akkor pedig a vallásnak már csak igen gyenge szerepe volt.

a magyar nemzet megtartó ereje olyanokon alapul, mint a magyar nyelv, bizonyos magyar szokások. a szokásokon belül kifejezetten a nem keresztény szokásoknak van nemzetformáló ereje, hiszen a keresztény dolgok nem különböztettek meg minket más keresztényektől. ma meg hát ugye a többség nem is igazán keresztény.

arton88 2011.04.02. 21:13:04

@malacz69 eurofanyalgó: Sajnos (ki, hogy érzi) ma sokkal igényesebb oktatás folyik az egyházi iskolákban mint az államiakban, nem is lenne velük bajom, ha a teológiát nem emelnék ki és nem erölttetnék a gyerekre a kereszténységet+ úgy tudom alapvető felvételi követelmény a megkeresztelés, és ez diszkriminatív amit szerintem nem állami pénzből kellene finanszírozni.

sárkányfő 2011.04.02. 21:14:03

@malacz69 eurofanyalgó:
ezzel két baj van. egyrészt a mondta jelenidőben fogalmaz, és ma már ez nem igaz.
másrészt nem a kereszténység a múltban sem tartotta meg az országot, hanem politikai, gazdasági tényezők, meg a nemzeti öntudat, a magyar nyelv, a magyar kultúra, a nacionalizmus és társai.

és ez nagy szerencse, mert ha a kereszténységen múlna, akkor ma nem nagyon lenne magyar nemzet...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 21:14:10

@malacz69 eurofanyalgó: "ebben az országban a kereszténységnek volt legnagyobb megtartó ereje. Ezt kár vitatni, ez maga a történelem. " bocs, de ez nem igaz.

szerintem például az a sok 1848-as katona, aki meghalt a csatamezőn nem a kereszténység miatt halt meg.

Húsleves 2011.04.02. 21:14:53

@simonmondja.:
Olyan templomban még én sem jártam, ahol befűtötték volna azt a hatalmas légteret, viszont az ülés alatt fűtöttek.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 21:15:27

@Brendel Mátyás:

"a saját blogodat nem olvassa senki. "

:-))) Azt te csak szeretnéd! Van olyan blogom, amiben index főoldal nélkül is 12ezer feletti az olvasottsági mutatója egyik-másik posztnak. Nemigen találsz (persze van, de nem sok) olyan freeblogot, ahol több komment lenne átlagosan egy-egy posztnak, mint nálam.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 21:15:40

@arton88: "de ha ennyire gondod van ezzel akkor írjuk bele a hét vezért, de az sem lenne jó mert előtte is volt valami. "

lassan kezded pedzegetni azt, ami az én álláspontom lenne. ne írjunk bele semmiféle történelmet!

látod, nem vagy te olyan nagyon hülye, idővel belátod azt, ahonnan én indultam.:)

arton88 2011.04.02. 21:16:07

@simonmondja.: Nem csak templom van az egyház kezében (+azt is tatarozni kell néha).
@alex4: Nem az adja meg egy ország gazdasági erejét stabilitását, hogy mennyit ér a valutája más valutával szemben, hanem az, hogy mennyire ingadozik.

alex4 2011.04.02. 21:17:22

@Bathory:

Hát, ezzel mellélőttél - ajánlanám a szövegértés, mint tantárgy felvételét!

Azt írtam, hogy CSAK imádkozásra kapnak ennyit! Ezen kívül kapnak minden másra, sőt, iskolára minden más fenntartónál többet!

Talán én is elég jól tudnék villogni, ha állami tízmilliárdokat kapnék iskolákra és kórházakra - és még a vallásos népbutítás sem lenne kötelező!

Mivel M.o.-on majd' 850 éven keresztül a dolgozók jövedelmének 10 százalékát az egyház zsebelte be, nem volt nagy kunszt - különösen azon évszázadok általános természettudományos ismereti és kommunikációs viszonyai között - a az egyház(ak) fennmaradása, pláne, ha még katonai támogatást is kaptak a szövetséges állami vezetéstől a dolgozók elnyomása, mint közös érdek fenntartása érdekében...

arton88 2011.04.02. 21:17:37

@Brendel Mátyás: Te azt bizonygatod mennyire jó "gyökértelennek" lenne?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 21:17:58

@malacz69 eurofanyalg kamuzni könnyű.

arton88 2011.04.02. 21:19:46

@Brendel Mátyás: + örülnék ha továbbra sem sértegetnél. Ennyire nehéz?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 21:20:30

@arton88: De hát a tatarozást is állampénzen csinálják.
Agyam eldobom, amikor sorolják, hogy az egyház tulajdonában álló templomot, hány milliárdért tatarozzák.
És ezt az állami apanázsukon felül pályázzák meg és kapják.

sárkányfő 2011.04.02. 21:22:22

Ha Kölcsey ma élne, nem hiszem hogy beleírná istent a himnuszba. Okos, felvilágosult ember volt, arról meg nem ő tehet, hogy még azelőtt meghalt, hogy Darwin kiadta az elméletét.

anyu 2011.04.02. 21:22:26

@malacz69 eurofanyalgó: A kereszténység történelmi kényszer volt a letelepülő magyarok számára. Nagyon kegyetlen , véres módszerekkel kényszeritették a kereszténységet az emberekre évszázadokon át . Persze voltak kiemelkedő szemlyiségek, tisztelem a betegápoló rendeket, a tudósokat , caritast, tisztelem a hitben élő embereket, de ne legyen benne az alkotmányban. Az egyházat külön kell választani az államtól.

Vagy már Mikszáth is libbant volt ?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 21:23:03

@arton88: én azt bizonygatom, hogy az alkotmány nem történelemkönyv, és még csak nem is history for dummies. az alkotmány előszavába semmi ilyet nem kell beleírni, minden történelmi utalás kockázatos.

sok ország alkotmánya megvan történelmi utalások nélkül. sok országban van pár történelmi eseményre utalás, de arról óriási konszenzus van.

ma Magyarországon konszenzus 1848, Mátyás király, a Rákóczi szabadságharc megítéléséről van. ezeket lehetne a legkisebb kockázattal belefoglalni, de nem muszáj.

a szentkorona meg szentistván az kifejezett baromság, mert megosztja az országot, a szentkorona kifejezetten kisebbségi ideológia. 1956 is hűzüs.

az a mondat, meg ami szerepel 56-ról egy kifejezett hülyeség. nem 1956 sebezte halálra a kommunizmust. a világban elég nagy konszenzus van arról, hogy a legdöntőbb ellenállás a lengyel szolidaritás volt, nem 56.

56 sem első, sem legjelentősebb, sem utolsó nem volt. egy állaomás volt a kommunizmus elleni harcban. semmi több.

felesleges ilyen öntelt hülyeségeket írni az alkotmányba.

arton88 2011.04.02. 21:23:33

@simonmondja.: Egyetértek, erre írtam, hogy ha kell a híveknek tartsák fent ők (konkrétan iskolára írtam). Én arra a hozzászólásodra reagáltam, hogy nincs az egyháznak kiadása.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 21:23:49

@arton88:

A helyzet az, h annak az iskolának kell odaadni a fejkvótát, az állami támogatást, amelyikre igény van. És a jó iskolákra van igény. Az átlagos egyházi iskola valóban jobb, mint az átlagos állami. Ha elvennék tőlük az állami támogatást, nem az egyházzal tosznának ki, hanem azokkal a szülőkkel, akik odajáratják a gyerekeiket. És nemcsak azért hatékonyabb az egyházi suli, mert jobbak a tanárok, hanem mert nagyobb a rend, a konzervativizmus, a tekintélyelvűség, a tudás tisztelete, stb... ergo kisebb a libsizmus.
Magyar Bálint mondotta vala, az iskola szolgáltató intézmény. Az egyházi sulik jól szolgáltatnak, hát miért lenne ebből baja az államnak, a társadalomnak?

alex4 2011.04.02. 21:26:07

@arton88:

„...Nem az adja meg egy ország gazdasági erejét stabilitását, hogy mennyit ér a valutája más valutával szemben, hanem az, hogy mennyire ingadozik."

Így van - s mikor ingadozott jó nagyot legutóbb, ahonnan azóta sem állt oda vissza, ahol a magyarhoz képest a cseh valuta volt és a forint ennek alapján várható lenne?

A fent említett két nagyokos rémísztgetése idején...

sárkányfő 2011.04.02. 21:27:04

Járt itt valaki egyházi iskolába?

Mit tanult a világ keletkezéséről, az élővilág kifejlődéséről, az ember kifejlődéséről?

vkaresz6 2011.04.02. 21:27:18

@Brendel Mátyás:
1: Nem ismered el rajtad ál ettől az én szememben és remélem mindenki máséban is se kevesebb se több nem vagy. Ez egyéni vélemény. A mai alkotmányban is szerepel a család védelme ha jól tudom. Akkor a válás alkotmányellenes? 10 millió ember él magyarországon irreális elvárás bárkitől is egy olyan sok oldalas dokumentum elkészítését elvárni amivel 10 millió ember maradéktalanul egyetért. 100% os egyetértés nincs és nem is lesz. Ez soha nem lehet elvárás de nem is baj mert ettől színes a társadalom.
2: Akkor nálunk mi kezd az együttélés alapegysége lenni? A swinger kolóniák? Vagy esetleg faluhelyen már nincsennek is családok hanem az asszonyok közösen nevelik a gyerekeket míg a férfiak vadásznak? A család apuka anyuka és a gyerek. Nem pedig férj feleség és egy fiatalkorú. A mondat a család szót tartalmazza nem pedig a házasságot.-->> Amúgy meg gondold végig és kérlek ha válaszolsz a válaszod tartalmazza ezt is mit írttál volna ha az alkotmányba bekerül hogy a társadalom alapegysége nem a család? :))Olyanokat kommentelne mindenki hogy öröm lenne nézni.

A harmadik pontal nem vitatkoznék mert itt súlyos fogalmi problémáim vannak. Többek közt a jogfolytonosság jelentését csak sejtem de nem vagyok benne biztos hogy igazam is van szóval itt legyen neked igazad.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 21:28:44

@Húsleves: Na. Az is valami.
Bár nem hinném, hogy
a Parlamentben, vagy az Operában, vagy a fedett stadionokban, uszodákban - megelégednének az emberek egy fűtött paddal...
Ilyen spórolás már botrány lenne.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 21:29:51

@anyu:

Az új alkotmány szerint nem lesz szétválasztva az állam és egyház? Mit nem mondasz?

Mit értesz alatta, ha úgy gondolod, nem lesz szétválasztva?

Amerikában szét van választva? Mire tesz esküt egy tanú? És az elnök?

Bajnai az esküje alkalmával így fejezte be: "Isten engem úgy segéljen", pedig ez nem kötelező része a min.elnöki eskünek.

Na de kérem, ettől még nem fonódik össze állam és egyház! A jogrend a lényeg, a törvények, nem egy alaptörvény preambuluma.

mrZ (törölt) 2011.04.02. 21:30:10

A kereszténység inkább nemzetvesztő volt, ez tény.
Az ellenkezője meg hit.

arton88 2011.04.02. 21:31:17

@Brendel Mátyás: A kereszténységnek mint minden vallásnak van nemzet megtartó ereje, de ezt nem kell be emelni az alkotmányba, mivel minden vallásnak ami Magyarországon volt, van, lesz van nemzet megtartó ereje.

56' ne kerüljön bele mert nem lehet objektíven megítélni. Abba belekötni, hogy Istvánnak kijárt egy elég komoly nemzetközileg elismert titulus mert az sérti a vallásszabadságot és ezért vitákra adhat okot, érdekes elmélet. Olvasd vissza, hogy mért kezdtem bele ebbe. Nem értek egyet a történelem beemelésével az alkotmányba, de ha ezen múlik az Alkotmány széleskörű elfogadottsága akkor mehetnek ezek (büszkék vagyunk történelmünkre, őseinkre és I. Szent Istvánra).

fakopács 2011.04.02. 21:32:28

A tököm. Az Alkotmány a legfontosabb? Ez csak pótcselekvés, mert kiderült hogy a világon semmit semmit sem tudnak csinálni a gazdasággal. matolcsy egy fasz, csak orbán seggnyalásához ért.
Sok jobbos hülyegyerek! Jobban éltek mint egy éve?

alex4 2011.04.02. 21:34:30

@malacz69 eurofanyalgó:

Igény arra lenne, hogy a kisebb iskolákat is megtarthassák az önkormányzatok, de nem tudják, mert nem kapnak annyi pénzt rá, mint az egyházak.

Sajna, ez van!

A fentebb említett NAPI 100 millió költségvetési forint még ezen felül jön, mintha imádkozni ingyen nem is lehetne. By the way, annyira hülyének nézik a vallásosok az általuk minden6ónak képzelt aktuális istenséget, hogy a nagy minden6óságában imádkozás nélkül nem tudja mit gondol a benne (tév)hívő?

Kalmár 2011.04.02. 21:35:46

Szomorú nyomorúság, ahogy vinnyogtok a szégyeneteket leplezve.
Jó, hogy kisöpörjük a 6 évtizednyi szemeteteket.
Jó, hogy kiszellőztetjük a fülledt bűzös mérget, amivel tönkretettétek 3 generáció életét.
Tudom, hogy fáztok, féltek.
Nem baj.
Ilyen is van.
Majd megszokjátok, hogy mostanában az isten, haza, család újra értékként fog szerepelni, bár a ti szótáratokban szitokszó.
Ti pedig a mienkben lesztek az örökre.
A szabadosság, individualizmus mint erkölcsi irány, a pénz és piac, mint isten, most kicsit nyugdíjba megy.

sárkányfő 2011.04.02. 21:37:09

@malacz69 eurofanyalgó:
ha nem tudnád, a KDNP az egyház politikai szerve. így nyíltan nincs képük kimondani, de a vak is látja. Semjén már el is intézett tavaly egy 5 milliárdos plusz pénzecskét a magyar egyháznak.
magyarul az egyház a kdnp-n keresztül benne van a magyar kormányban.
hogy még szebb legyen, a kdnp-t a kutya nem szavazná meg, támogatottsága valahol a 0% környékén van, ki se lehet mutatni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 21:41:15

@Kalmár: Én nagybetűvel írom az Istent.
Te valami többistenhívő szektát népszerűsítesz itt éppen ?

arton88 2011.04.02. 21:41:26

@alex4: Mint írtam nem a tanítás rendjével van bajom, ha rajtam múlna be is vezetném államiba. A diszkriminatív hozzáállásukkal van bajom ami szerintem nem támogatandó (főleg nem állami pénzel). Az, hogy ez rossz lesz egyes szülőknek nem érdekel, ahogy az sem, hogy valaki nem tud agyonütni egy négert, cigányt, fehért (ki mit utál).
@vkaresz6: Csak a vallás pont olyan dolog ami a történelemben és ma is a legnagyobb feszültségeket okozza.
@malacz69 eurofanyalgó: Szét van választva de ezt egyes jobbos emberkék eléggé tágan értelmezik ott is. Magyarországon sincs teljesen szétválasztva, lásd állam tarja el az egyházat, és szerintem az se jó, hogy az állam mondja meg miként kell értelmezni a bibliát, egyháznak államnak semmi köze egymáshoz.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 21:42:01

@alex4:

Honnan veszed, h az egyházi suli többet kap, mint az állami?

Azt tudtad, h egy állami iskola nemcsak a fejkvótából jön ki? Hanem pl. eu-s/állami/önkormányzati pénzből kurva drágán eszközöket vesznek bele, felújítják az épületet, vagy éppen bővítik.

Fogalmad sincs az iskolák finanszírozásáról. Fogalmad sincs arról, h az állami esetén más tulajdonban van az épület, mint az egyháziban.

De nem is ez a lényeg: igény van rá, minőségi, és a szülők lennének leginkább szopatva, ha tönkretennék őket.

Szted hol végzett Kóka vagy Kuncze?

sárkányfő 2011.04.02. 21:45:52

@malacz69 eurofanyalgó:

elárulnád már végre, mit tanítanak az egyházi sulikban az emberi faj eredetéről?

mrZ (törölt) 2011.04.02. 21:48:30

@malacz69 eurofanyalgó:
>>Szted hol végzett Kóka vagy Kuncze?
Na, erre én nem lennék büszke.

arton88 2011.04.02. 21:48:44

@Kalmár: Szomorú nyomorúság, ahogy vinnyogsz a szégyened leplezve.
Jó, hogy előtérbe helyezzük a 70 évvel ezelőtti romlást.
Jó, hogy istenítjük több tucat generáció tönkretételét.
Tudom, hogy fázol, félsz.
Nem baj.
Ilyen is van.
Majd megszokod, hogy mostanában az elnyomás, pofátlanság, rablás megint értékként fog szerepelni, bár a ti szótáratokban szitokszó.
Ti pedig a mienkben lesztek az örökre.
A kizsákmányolás, megtévesztés mint erkölcsi irány, a szabadság és egyenlőség, mint isten, most kicsit nyugdíjba megy.

Én is tudok demagóg baromságokat írni.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 21:48:47

@sárkányfő:

Írj a konteo blogra!

@fakopács:

"Sok jobbos hülyegyerek! Jobban éltek mint egy éve? "

Balos hülyegyerek, mi nem 1 évben gondolkodunk. Azt a tieid csinálták, el is szaladt az államadósság nominálisan majd 2,5-szeresére, gdp arányosan pedig több, mint 50%-kal azaz 53%-ról 80%-ra nőtt. Fasza. Carpe diem. Ezek vagytok.

Kalmár 2011.04.02. 21:49:54

@fakopács:kiderült hogy a világon semmit semmit sem tudnak csinálni a gazdasággal."

Neked Gyurcsány seggében van a fejed, hogy nem látsz ki az ablakon sem????

Mai hír:Mint ismert, múlt héten a forint folyamatosan újabb és újabb éves csúcsokat döntött a főbb devizák ellenében. Ennek eredményeképp az első negyedévben a 25 feltörekvő deviza közül végül a forint hódította el az első helyezést. Karsai Péter, a Commerzbank Treasury Sales munkatársa ennek kapcsán legutóbb úgy fogalmazott, hogy "a magyar kamatprémium vonzereje és az egyre nyugodtabbá, stabilabbá váló gazdasági környezet jótékony hatással van devizánk árfolyamára".

alex4 2011.04.02. 21:51:15

@Kalmár:

„... isten, haza, család újra értékként fog szerepelni..."

A mi családunkban a család és a haza eddig is az volt isten meg ezután sem lesz az!

A kismillió minden6ó egyike sem - csak nézzetek utána: az emberiség a több százezer éves történelme során hány istent, szellemet, boszorkányt,
angyalt, stb. talált ki magának! Melyiket pécézzem ki magamnak és miért azt, miért nem a többit?

Kalmár 2011.04.02. 21:51:48

@arton88: te tényleg barom is vagy.

Kalmár 2011.04.02. 21:53:16

@simonmondja.: csak a többistent írod kicsivel? Beszarás, milyen mélyen szántottál...

sárkányfő 2011.04.02. 21:53:58

@malacz69 eurofanyalgó: írj te ha akarsz...

az egyház nyilván a saját iskoláiban a saját elméletét tanítja, magyarul ókori babonákkal mossák a diákok agyát... és erre még állami pénzt is kapnak. na ez a középkor.

alex4 2011.04.02. 21:54:51

@Kalmár:

volt honnan visszaerősödnie - lásd a fenti kommentjeimet! Az euróval szembeni erősödés a zlotynál, a cseh koronánál és a lejnél már korábban megtörtént, pedig ott felelős (LOL!) állami vezetők nem is beszéltrk összevissza saját gazdaságuk ellen...

mrZ (törölt) 2011.04.02. 21:54:52

@malacz69 eurofanyalgó:
>>Inkább azt kérdezd, ők büszkék-e rá?
Örülök ha nem hallom/látom őket.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 21:58:11

@Kalmár: A többisten az kicsivel. Stimmel.
Ha egy istened van, akkor az Isten.
Egyébként meg nem kéne annyit nyafogni a család után, mert még azt kell hinnem, hogy nincs neked olyan.
Azért remélem az emútnyolcévben, vagy az átkosban nem a lelencben etted a menzakosztot.

arton88 2011.04.02. 21:58:50

@alex4:
"az emberiség a több százezer éves történelme során hány istent, szellemet, boszorkányt,
angyalt, stb. talált ki magának!" nem tudhatod biztosan lehet valamelyik igaz, nagy számok törvénye a vallásra is igaz.
@Kalmár: Mert elkezdtél demagóg értelmetlenségeket leírni és azt ellened fordítottam?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 21:58:54

@malacz69 eurofanyalgó: azért ez olvasottságban és színvonalban is elég szerény.:)

egyébként van egy nagy tévedésed az egész felvetésben.

1) az igazság nem ugyanaz, mint a színvonal. van, amikor igaz dolgokat alacsony színvonalon mondanak, és van, amikor egész magas színvonalon adnak elő hamis dolgokat

2) én erről a blogról semmiképpen nem állítom, hogy az én írásaim közül a legszínvonalasabbakat tartalmazzák, azt sem, hogy ez a tőlem tellő legmagasabb színvonal. ez egy blogszínvonal. azt állítom, ahogy a blogoszférában ez egészen színvonalas, és a magam blogos stílusában igazat írok. előadhatnám én ezt magasabb színvonalban is, csak nem fizetnek meg érte. és a hülye újságok hülye szerkesztőivel meguntam a huzavonát.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 21:59:09

@sárkányfő:

Idiótaságokat írsz! És mondom, nem ez a lényeg, hanem az igény, ami fennáll az egyházi iskolákra, _még- _ateista_ körökben is!!!!
Leszarja anyuka, h imádkozni kell reggel az első óra előtt, ha a gyerekét felveszik jogra vagy orvosira nagyobb eséllyel, mint az államiból.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:01:15

@Kalmár: 3 év múlva ezért fogtok nagyot szívni. megéri a 4 év ideológiai ámokfutás?

Szállasinak, Hitlernek megérte, hogy tiszavirág életű uralkodásuk alatt az ő bornírt ideológiájuk kisöpört mindent?!

ezzel a kisöpréssel csak azt éritek el, hogy végül titeket kell kisöpörni.

arton88 2011.04.02. 22:02:14

@malacz69 eurofanyalgó: Ha lenne gyerekem én speciel nem szarnám le. Nem tudom mért egy kereszténynek kell elmagyarázni, hogy nem minden a pénz körül forog.

Viktor_Viccnélkül (törölt) 2011.04.02. 22:02:49

@alex4: Legalább utanánéznél, mielőtt írsz valamit. Semmirekellő barom. Először idézlek:
------------------------------------

alex4 2011.04.02. 21:08:51
@Viktor_Viccnélkül:

„...a forint/eur 265 mindenhol a világon, nem csak a "széles gábor" médiában..."

Mihez képest csökkent? A Kósa-Szijjártó féle riogatás előtt is kb. ennyi volt (tán egy forinttal kevesebb).

Talán inkább a magyaréhoz hasonló méretű gazdaságú Csehország valutájához kellen mérni a dolgot. Ez a Bajnai korszak végén 10,4 forint/korona volt - most 10,842. Ez alapján (hiszen a két valutát hasonló külső hatások érték) az euró most 254,6 Ft lenne, a svájci frank pedig 193,37 Ft. Tehát az euró „fidesz-felára" jelenleg kb. 20 forint, a svájci franké pedig kb. 8 Ft.

-----------------------------------------------

Az "egy forinttal kevesebb"-hez képest a valóság az, hogy majdnem tíz forintról van szó, lásd alább:

Forrás: origo.hu
"Mind a két bejelentés lejtőre küldte ugyanis a forintot, Szijjártó szavai után egy éve nem látott szintre ment fel a magyar deviza árfolyama. Csütörtökön 273,50 forintról 282 forintra emelkedett az euró árfolyama, péntek reggel pedig volt ugyan egy kisebb korrekció, de az újabb politikusi bejelentés 280 forintról 288 forint fölé vitte az árfolyamot."

Idióta

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 22:03:22

@Brendel Mátyás:

Amit ti itt csináltok, az egész egyszerűen semmilyen színvonalat nem képvisel. Ez egy pártlap a neten. Piroslap.
Olvasottság meg azért van, mert rendszeres a címlap az indexen. Kezeld helyiértékén a dolgaitokat!

Tóta legalább tud írni, van eredeti gondolata. Nálatok egyik sem jellemző.

arton88 2011.04.02. 22:04:06

@Brendel Mátyás: De bekerültek örökre a történelem könyvekbe+ elég sokat kiírtottak az általuk utált "fajok" közül. Nem tudhatod mi a cél.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:04:35

@malacz69 eurofanyalgó: "el is szaladt az államadósság"

Bajnai tarotta a kitűzött hiányt,. Orbán elbaszta. 3,8 helyett 4,2 lett.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.02. 22:05:33

@Kalmár:
Beszűkült gondolkodásmód, hogy a vallásosság és a család kizárná egymást.

sárkányfő 2011.04.02. 22:06:00

@malacz69 eurofanyalgó: ja, mert ateista szülők tolonganak az egyházi iskolák ajtajában, és direkt nem viszik jó minőségű de világi iskolába a gyerekeiket... igen ez kurva reális... és szerinted orvosi felvételin beveszik a szakállas bácsis mesét az ember keletkezéséről?

megjegyzem ha elvennék az egyháztól a sulipénzt, akkor több jutna állami sulikra, tehát azok fejlődhetnének. de hagyjuk i

és igen is lényege, hogy 2000 éves idióta fasságokat tanítanak nekik, vagy a modern tudományt. ha a valaki hülyíteni akarja a gyerekét, akkor tegye, de erre az állam egy fillért ne adjon.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:07:18

@Kalmár: "múlt héten a forint folyamatosan újabb és újabb éves csúcsokat döntött a főbb devizák ellenében"

hát hallod. Orbán nemrég elfoglalta a Magyar Nemzeti Bankot. az azelőtt haldokló forint most megerősödött. látszólag minden rendben, ugye? a bugyuta fideszes örül. de tudod, kinek az adópénzéből megy ez? mindenkiléből.

és tudod meddig lehet ezt csinálni? mondjuk fél évig. aztán csőd.

champagneM 2011.04.02. 22:07:28

@sárkányfő: azt hiszed, ismersz néhány közhelyet, tudsz bármit is? Na akkor elmagyarázom, az egyházi iskolákban ugyanúgy mint máshol, vannak történelemórák, amiket kötelező jelleggel történelem szakos, képzett tanárok tartanak. Tehát nem a pap bácsi. Még a legszigorúbb bencés, ferences iskolákban is tanítják a darwinizmust, ugyanis arra gyúrnak, hogy tanítványaikat magas szintű képzésben részesítsék. Persze ettől még sugallhatják a transzcendens előbbségét egy elmélettel szemben, de teóriákat nem hallgatnak el, akkor sem, ha a történelem tanár nagyritkán mellesleg bencés szerzetes is. A reformátusoknál olyan szinten tart a szekularizáció, hogy én találkoztam olyan református iskolában tanító történelem tanárral, aki masszívan ateista és maszopos volt. Az egyházi felsőoktatásban (hacsak nem hittudományi karról van) a hallgatók ritkán találkoznak papokkal, lelkészekkel, a tanári kar 99%-ban világi. Érdekük, hogy találjanak kapcsolatot a külvilággal, tehát meghívják a lehető legrangosabb világi oktatókat, akik azt tanítanak amit akarnak. Történelem szakosok fél éven át tanulnak őstörténetet, darwinista alapon, abszolút világi oktatóktól, aki máshol is ugyanazt tanítják.
"Édes" ez a jakobinus duma, ami ezen a blogon zajlik. Merthogy ez nem liberális duma. A liberálisok arról ismerhetőek fel, hogy képesek az alázatra, a tiszteletre, akár a hívőkkel szemben is. Ti úgy gyűlölködtök, hogy süt belőletek a lenézés, a megvetés, a felsőbbrendűségi tudat. Ami gáz, lévén, hogy ti "liberálisoknak" valljátok magatokat, tehát nektek elvileg tilos lenne. De nem baj, a jakobinusok is a történelem szemétdombján végezték. Mondom ezt helyeslően, ateistaként.

arton88 2011.04.02. 22:08:41

@alex4: A JPY 2X(picivel több) erősebb mint a forint a CZK meg 10X. A ti gondolat menetetekből alapul véve a cseh gazdaság kb 5X erősebb mint a Japán.

No Comment.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:10:36

@Kalmár: "csak a többistent írod kicsivel? Beszarás"

Ez a magyar helyesírás szabálya. Persze nem a Shitt Pali szerinti.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 22:10:43

@sárkányfő:

Az egyházi suli 1 főre (diákra) vetített összköltsége kevesebb, mint az állami suliban, ha az épületek állagmegóvására fordított költségekkel, azaz mindennel együtt számolunk, és jobb a minőség is.

Te beadod szépen az államiba a gyereked, lehetőleg roma gyerekek társaságában, mert nagyon szolidarizáltok velük. És ez így helyes. Mások meg egyháziba, mert szerintük meg az üdvös.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 22:12:43

@Brendel Mátyás:
Vagy csak elég kinyitni a Bibliát - egyszer.

Félelmetes, hogy olyanok isteneznek, akik még nem látták leírva az Isten nevét.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.02. 22:14:13

@malacz69 eurofanyalgó:
Nem olvastam el a hozzászólásaidat, de valszeg magad ellen írsz. Az egyházi iskoláknak éppen azért könnyebb fenntartani magukat, mert ugyanannyit kapnak az államtól, mint az államiak(illetve az államiak ennek 1/3-át az önkormányzattól kapják), ha ezen felül az egyház ad rá, akkor már többet költhetnek. Éppen ezért tudnak magasabb színvonalat fenntartani, ez nem általános igazság, mert vannak jó állami gimnáziumok is, de jellemzően az utóbbi idő az egyházi iskolák színvonal emelkedését, és az államiak esését hozta. Na de milyen alapon érdemli meg az egyház, hogy állami pénzből tartson fenn iskolát, ahol saját tanait hirdetheti? Miért nem inkább az állami iskolák kapják meg azt a pénzt is, és az egyház meg ha akar, fenntart saját pénzből iskolát, ahol hirdetheti a tanait ahogy akarja.

@sárkányfő:
"ja, mert ateista szülők tolonganak az egyházi iskolák ajtajában, és direkt nem viszik jó minőségű de világi iskolába a gyerekeiket... "

Meg vagyok keresztelve, bérmálkoztam is, de gyakorlatilag ateista vagyok, ahogy szüleim is. Mégis egyházi iskolába jártam, öcsém is, bátyám is. Nálunk 1 kivételével az állami iskolák haldokolnak. A leggazdagabb egyházi iskola meg tüntetni vitte a gyerekeket, akik nem is ismerték az egyházi iskolák finanszírozását...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:14:16

@malacz69 eurofanyalgó: ez kb akkora érdem, mint az, hogy az átkosban pártttagnak kellett lenni ahhoz, hogy egyetemre bejuss. és akkor az emberek beléptek a pártba akkor is, ha nem voltak kommunisták.

most az állam pumpálja az egyházi iskolákba a pénzt, ha azok jobbak, az nem az egyház érdeme.

egyébként meg még nem jobbak, amit írsz, az mese mese meskete.

vkaresz6 2011.04.02. 22:14:52

@arton88: Csakhogy az alkotmánynak nem feladata a vallás világtörténelmi szerepe felett ítéletet mondani viszont feladata (szerintem) ideológiailag meghatározni az országot. Teljesen más kérdés annak a megítélése hogy a vallások pozitív vagy negatív irányba befolyásolták a történelem alakulását. Teljesen egyetértek azzal hogy vallások nélkül nem itt tartanánk ahol most. (sokkal sokkal előrébb)

Kalmár 2011.04.02. 22:15:24

@simonmondja.: Szóval kispöcs továbbra sincs értelmes gondolatod?
Rugózzál még kicsit rajta, hátha elélvezel tőle.

arton88 2011.04.02. 22:15:57

@malacz69 eurofanyalgó: Bocsi, ezenkívül szerintem minden helyes.
@Szun vu kung: Nem tudom, hogy nekem is címezted-e mert többes számba beszéltél. Nekem nem azzal van bajom, hogy tanítanak vallást aminek nincs helye egy iskolában, amit állami pénzből tartanak fent, ha szülő fizet az oktatásért (nem adó formájában) akkor felőlem azt tanítanak amit akarnak (magániskola)+ a felvételi diszkriminatív, amit szerintem nem kellene államilag támogatni.

sárkányfő 2011.04.02. 22:16:07

@Szun vu kung: honnan tudod, szerencsétlen, hogy én minek vallom magam? honnan tudod, szerencsétlen, hogy kit tisztelek és kit nem? nem tudsz semmit, csak fröcsög belőled az előítélet és a sötétség.

és épp az a baj amit írsz! világi tanárok tanítanak, tehát ugyanazon a pénzen ugyanazok a tanárok, ugyanolyan minőségben világi iskolában is taníthatnának.
de nem, az állam, az elvileg világi állam, közpénzből tart fent egyházi szervezeteket. na ezt kéne sürgősen elfelejteni. ha te ezt nem érted, sebaj, ne erőlködj.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:16:11

@malacz69 eurofanyalgó: itt a középiskolák rangsora:

www.alon.hu/kozepiskolak-rangsora-2010-ben-tablazatokkal

az első helyeken szerintem nem egyházi iskolák vannak.

the church sucs. még több lóvével is szarok.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 22:19:09

@Zabalint:

De én is azt mondtam fentebb, h az államnak (beleértve az önkormányzati részt is) kevesebbe fáj egy egyháziban tanuló diák, mint az államiban/önkormányzatiban. Egyet ne felejts: az állami iskola épülete közösségi tulajdonban van, az egyházi meg nem. Emiatt nem egészen ugyanazok a feladatok és költségek a társadalom szempontjából.

nu pagagyí 2011.04.02. 22:19:12

@malacz69 eurofanyalgó:
A jó iskola mást jelent falun, mint a Rózadombon. Egy liberális nem azt mondja, hogy egyféle suli legyen hanem azt, hogy ezerféle. Nem egységes tantervet kell nyomatni, hanem elősegíteni a kreativitás kibontakozását. Ezt az országot nem az állam építi és tartja el, hanem az emberek. Hagyni kell, hogy kibontakozzanak. Tőlem lehet egyházi iskola is, de ne legyen kényszerzubbony. Az államnak viszont semlegesnek kell lennie, az egyházi iskola se kapjon többet az adófizetők pénzéből, mint a többi. Pontosabban az kapjon többet, amelyik rosszabb környezetből próbálja felhozni a gyerekeket az általános szinvonalra. Az elitiskola elitszolgáltatásaiért szedjen díjat, ne a szegények adójából mélyítsék a társadalmi különbségeket.

Az állam az iskolatipusok közti átjárás érdekében az elérendő szükséges tudásanyagot és képességeket szabja meg és ellenőrizze, de a metodikát és tantervet jobb ha az iskolafenntartókra bízzák, ami ugye nem feltétlenül az állam.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:19:15

@malacz69 eurofanyalgó:

szerintem Tóta színvonalát megütöm, bár van köztünk különbség. ő sokkal inkább elereszti magát. én nem szoktam nagyon egyoldalú, szubjektív dolgokat írni, csak mert jól hangzik, és provokatív. én olyan provokatív dolgokat írok, amelyeknél az igazságról is meg vagyok győződve.

például József Attilánál is kitettem, hogy nem radikálisan értelmezem a versét. Tóta simán leadta volna neked egy az egyben.

Zsolt501 2011.04.02. 22:19:54

Megvédjük szabadságunk
Orbánnak ellenállunk
Nem kell a sápadt Istenség
Árpád szabad népe
honfoglalóknak vére
nem tűr meg Fideszes zabolát
Álmunk valóra válik
vagy elveszünk egy szálig
De inkább halál, mint szolgaság

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.02. 22:19:55

@Brendel Mátyás:

Az az érdekes, hogy a székesfehérvári Teleki Blanka gimnázium ezek közül a 23., de konkrétan tudom, hogy nem egy nem tanító, nagyon szar tanár tanít ott, és ezt a nagyszerű eredményt úgy érik el a diákok 99%-a magántanárhoz jár valamiből, főleg nyelvből. Ugyanakkor ugyanott a Ciszterci Szent István Gimnázium nagyon jó, de papiron még sehol nincsen, mert rosszabb diákok járnak oda.

Ugyanez igaz Sopronban Széchenyi-Orsolya viszonylatban.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 22:20:30

@Brendel Mátyás:

Nincs több lové, és átlagról beszéltem, nem a csúcsról, a topról!

Egy átlagos egyházi jobb egy átlagos államinál.

Kalmár 2011.04.02. 22:20:34

@Brendel Mátyás: Az adófizetők pénzéből erősödik a forint?
A befektetők az adófizetők pénzéből jegyzik túl az állampapírokat??
Az hogy?
Inkább kutass a vesszőhibák után, abban jobb vagy.
Látod nem tudsz örülni semminek. Minél jobban fog állni az ország, te annál szarabbul érzed magad.
Szomorú nyomorúság. De hagyok helyet vonyíts még. Olyan jó, hogy fél év múlva szerinted csőd lesz.
Majd ha mégwsem, akkor kitalálod, hogy ez miért a Gyurcsány érdeme.
Menthetetlen.

-JzK- 2011.04.02. 22:21:01

A szingliségnek miért is kell valami "laza, cool, modern" imidzset adni? Szerintem olyan ember a világon nincs, akinek eredetileg is az volt a szíve vágya, hogy egyedül éljen, legfeljebb olyan, akinek nem jött össze a megfelelő alany. (Most arra nem térek ki, hogy erről nyilván az egyén sokat tehet, hiszen az ember tulajdonságai, szokásai, igényei változtathatóak, stb.) Oké, valakivel ez történt, de miért kell ennek ideológiát csinálni? Vagy ez tipikusan az, amikor az ember akár véletlent, akár a saját hülyeségét megideologizálja? Kuss, én így szállok le a lóról?
Egyébként arra nem tetszett gondolni, hogy egy szingli-társadalom szükségképpen ki fog halni? Ez nem világnézet kérdése, hanem matematika. Mint ahogy ez is szépen halad: www.youtube.com/watch?v=6-3X5hIFXYU

arton88 2011.04.02. 22:21:52

*Nekem nem azzal van bajom, hogy egyházi felőlem papok is taníthatnak, de ne tanítsanak vallást aminek...

Ez kimaradt :D

mrZ (törölt) 2011.04.02. 22:21:57

@malacz69 eurofanyalgó:
>>Az egyházi suli 1 főre (diákra) vetített összköltsége kevesebb,
Nem baj fizessen a szülő ha már annyira hisz benne.
>>és jobb a minőség is.
Miért is? Pont ellenkező a tapasztalatom.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:22:54

@arton88: ja, hát ha Orbán célja, hogy Szállasi és Hitler mellé kerüljön a történelem könyvekben, akkor jó úton halad. még egy kicsit azért kéne kepesztenie hozzá, mert ez annak is kevés.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 22:23:00

@Kalmár: Menj, keress egy Bibliát, mert
újabban a kereszténység a nemzet megtartó ereje és ezért kéne ismerned az alapokat.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.02. 22:23:08

@malacz69 eurofanyalgó:
Nem, nem kerül kevesebbe, éppen ezt mondom. Ugyanazt a normatívát kapják, csak a különbség, hogy azt teljes egészében az államtól, tehát az önkormányzatnak nem kerülnek semmibe, de ennyivel többe az államnak. Éppen ezért gazdagabbak, mert az egyház ha akar, ehhez még hozzátesz. Hozzá teszem nálunk volt iskola, ahol sírás ment, hogy nincs pénz, mert nem bírt az iskola lobbizni egyházon belül, na de az állami iskola pont ugyanazt kapja, azok meg nem ríttak ugyanígy.

sárkányfő 2011.04.02. 22:23:30

@malacz69 eurofanyalgó: hol az a független intézmény, amelyik mind a jobb minőséget, mind a kevesebb pénzt megállapította? elég ha belinkeled a jelentést.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:25:49

@Szun vu kung: most jakobinus? eddig marxista volt.:) összeszedhetnéd már magad, mert ez az ideológiai ámokfutás, amit itt előadsz, szánalmas.

MP 2011.04.02. 22:28:15

Az alkotmány ezen részei egyértelmű "mélymagyar" baromságok. Ezt van aki belátja s van akin a szemellenző nem engedi.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:28:52

@Szun vu kung: az nem lehet, hogy a szekularizmus az se nem marxizmus, se nem jakobinus, hanem egy önmagában létező, a nyugati világban elismert, sőt uralkodó irányzat?

mert ha igen, akkor te a kisebbség nevében rugdosod a többségi irányzatot, és úgy próbálod rugdosni, hogy lejakobinusozod meg marxistázod, igyekezvén kisebbséget csinálni belőle.

a helyzet az, hogy te a kisebbségi, konzervatív, intolreáns jobboldalt képviseled, és csak felfújod magad, hogy nagyobbnak látszódjál.

és ugyanez igaz a fideszes ideológiára, ami az alkotmányban megjelenik: a kisebbségi, avít, konzervatív, bigott, bornírt ideológia akarja ráerőltetni magát a többségre, amely ugyan sokféle, de mondjuk abban egyetért, hogy nem kér a szentkoronamarhaságból.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:30:28

@malacz69 eurofanyalgó: "Te beadod szépen az államiba a gyereked, lehetőleg roma gyerekek társaságában, mert nagyon szolidarizáltok velük. És ez így helyes. Mások meg egyháziba, mert szerintük meg az üdvös. "

azt akarod mondani, hogy az egyházi iskolákból kirekesztik a többségében hívő, keresztény romákat?:) nocsak, nocsak.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:35:11

@malacz69 eurofanyalgó: ez egy ex cathedra kinyilatkoztatás volt, hivatkozott adatok ellenében.

ezt tanultátok az egyházi iskolában?:)

arton88 2011.04.02. 22:35:41

@Brendel Mátyás: a konzervatív nem negatív dolog, ahogy a liberalizmus sem egymáshoz elég közel álló nézetek (nem a szélsőséges megnyilvánulásaira gondoltam).

champagneM 2011.04.02. 22:35:45

@sárkányfő: tudod picur, egy oktatási intézmény sikeressége azon múlik, hogy milyen a menedzsment, a pénz csak egy alap, azt jól kell felhasználni, nem mindegy, hogy állítod össze a csapatot, jó gazdája vagy-e a rád bízott pénznek. Valamiért az van, hogy az egyház több jó, mint rossz iskolát hoz ki ebből a pénzből. Attól hogy ateista vagyok, ezt az egyszerű tényt még képes vagyok felismerni, és élni a lehetőséggel. A gyerekemet biztos a szentendrei ferences gimnázium és nem a kőbányai Giorgio Perlasca felé fogom terelni, ha tehetem. Konkrétan tudom, hogy ott akkora a túljelentkezés, hogy a töredéke kerül be. Van tehát kereslet, olyanok köréből is bőven, akik ateisták, vagy akiket gyakorlatias szempontok motiválnak, ezért vissza az agarakkal.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:37:16

@Kalmár: "Az adófizetők pénzéből erősödik a forint?"

ühüm, amikor az MNB intervenciót csinál a tulajdonképpen reális árfolyam felett, azt ki fizeti szerinted?

"A befektetők az adófizetők pénzéből jegyzik túl az állampapírokat??"

pontosan. ők megveszik az MNB irreális intervenciós ajánlatát, amin szépen gazdagodnak. és az adófizetők pénzéből.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:39:10

@-JzK-: a szinlgiségről előadott kis ideológiád semmit nem ér, mert a saját kis képzelgésed, nem több.

"Egyébként arra nem tetszett gondolni, hogy egy szingli-társadalom szükségképpen ki fog halni? Ez nem világnézet kérdése, hanem matematika. "

matematikából gondolom, sokszor buktál. a stingliség nem azt jelenti, hogy nincs gyereke, te agyatlan!

champagneM 2011.04.02. 22:39:43

@Brendel Mátyás: most megkérdezzem, hogy egyáltalán tudod-e mi a Szent Korona - tan? :) úúúú, nem, még a végén megint beégnél.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 22:40:52

@arton88: "nem a szélsőséges megnyilvánulásaira gondoltam"

a szentkoronatan a konzervatívizmus szélsőséges megnyilvánulása. helyben vagyunk,

ez az alkotmány egy szélsőséges konzervatív alkotmány.

arton88 2011.04.02. 22:41:20

@Brendel Mátyás: Lehet arra gondolt, hogy 30 évvel ezelőtt megszületett az összes szingli, és úgy durván 40-50 év múlva eltűnik az összes.

sárkányfő 2011.04.02. 22:41:48

@malacz69 eurofanyalgó:

"Egy átlagos egyházi jobb egy átlagos államinál."

most, hogy ezt 25-jére leírtad, talán mellékelhetnél egy független statisztikát is alátámasztás céljából.

és ha így is van (?), akkor is felmerül a kérdés, hogy vajon az egyház hány iskolát tart fent pl. a leszakadt borsodi nyomorrégiókban, amik amúgy nyilván lehúzzák az állami iskolák átlagát?

champagneM 2011.04.02. 22:41:53

@Brendel Mátyás: te balfasz, még ha nincs is történeti folytonosság a kettő között, ha ismernéd az ideológiát, rájöhetnél arra, hogy bőven vannak hasonlóságok, ííííj:)

arton88 2011.04.02. 22:43:03

@Brendel Mátyás: inkább nacionalista, kommunista. Közelebb állnak egymáshoz mint a liberalizmushoz vagy konzervativizmushoz.

-JzK- 2011.04.02. 22:45:20

@Brendel Mátyás: Ez nem ideológia: cáfold meg, ha másként gondolod. Tipikus agresszív ballib: nekem rontasz a motivációimat és a hozzáértsemet vitatod. Te neked milyen diplomád is van ebből?
Tudom, hogy attól, hogy valaki szingli, attól még ELVILEG lehetne gyereke, de kérlek szépen: hánynak is van?
Megjegyzem, a klasszikus definíció szeirnt egy középkorú elvált személyt, az nem szinglinek, hanem elváltnak szokták nevezni. Szingli elvileg olyan fiatal személy elsősorban, aki tudatosan, afféle ideológiából nem akar magának hosszútávú partnert.
De ha esetleg tévedek is (előfordul), azt le tudod írni anélkül, hogy "hülye vagy, menjé" stb?

champagneM 2011.04.02. 22:45:47

@Brendel Mátyás: te idióta, éppen a Szt Korona tan az, ami korlátozó erővel bír a mindenkori vezetőre nézve, mondhatni egy fék a diktatúra ellen.:) Garanciaként találták ki, hogy az uralkodó ne érezze azt, hogy bármit megtehet.:) Na de ez az utolsó, hogy szóba álltam veled, seggfej:)

arton88 2011.04.02. 22:46:51

@sárkányfő: Normális táblázatot nem fogsz kapni, nem lehet kiszámítani.
Szerintem azt te sem gondolod komolyan, hogy állami (olvasztótégely) iskola jobb mint egy magán (megszűrt) iskola.

FritzTata 2011.04.02. 22:47:13

@sárkányfő: én jártam egyházi gimibe... utána meg két évet államiba. Néhány különbség (az állami gimi is elég jónak minősült a környéken, az egyházi gimi pedig elvileg egy vaskalapos, katolikus gimnázium) a saját tapasztalataim alapján:

- biológia, kémia, fizika, matek - egyértelműen az egyházi iskola volt erősebb. Mondom ezt úgy, hogy az egyházi gimiben nem volt tagozat, az államiban pedig matek-fizika tagozatos spec osztályba jártam.

- latin és angol - harmadik-negyedikben megegyeztem a tanárral, hogy ő békén hagy engem, én meg nem megyek be órára, mert nekem nem fog tudni mit tanítani már. (angolból tudott volna, de 17-18 évesen lógni jobb volt :-))

- magyar, történelem - szintén az egyházi gimi nyert. Az államiban belénk erőltették a szutykot (én pl simán igazgatóit kaptam azért, mert el mertem mondani a saját véleményemet az egyik agyonajnározott költőről, ezzel szemben az egyháziban csak elbeszélgetett velem az osztályfőnököm, meghallgatta a véleményemet és vitáztunk egy jót - ami érvek és ellenérvek ütköztetése)

- hittan - nem, nem csak a katolikus hittételekről tanultunk. Megismerkedtünk a világ többi nagy vallásával is. A nem keresztény vallások alapjával is tisztában kellett lennünk. Sőt, nevetni fogsz, de beszélgettünk olyan dolgokról is, hogy pl milyen közös dolgok vannak a vallások között és milyen különbségek. Olyan közös dolgokat is találtunk, ami sok-sok embernek eszébe sem jutna...

- egyéb - tudod, óriási dolognak tartom, hogy bármilyen problémámmal bármikor fordulhattam a legtöbb tanáromhoz. Hogy voltak hagyományok, amiket folytattunk, hogy volt az iskolának múltja.

Javaslom egyébként, hogy nézzetek körbe az egyházi iskolák tablóin. A legtöbb mai pártvezér és a régiek is nagyrészt ezekben végeztek...

sárkányfő 2011.04.02. 22:47:47

@Szun vu kung:
kicsit le vagy maradva aranyom, már előbb belinkelték hogy a világi sulik a legjobbak:

www.alon.hu/kozepiskolak-rangsora-2010-ben-tablazatokkal

de azért te nyomulj az egyháziba :)

hogy az egyház hogy gazdálkodik a rá bízott milliókkal, arról gondolom sokat tudna mesélni mayer misi bácsi is, ha épp nem pedo-pornót tölt le a netről. csak ha már általánosítunk, tudod, ne álljunk meg félúton...

arton88 2011.04.02. 22:48:43

@-JzK-: Ebben igazad van, de akkor baromságot ne mondj, hogy ki fognak halni. Mindig is voltak és mindig is lesznek.

FritzTata 2011.04.02. 22:48:47

@FritzTata: Ja, és mindezek miatt az általános alapismereteimet nagyon jól megalapozta az egyház gimnázium.

mrZ (törölt) 2011.04.02. 22:50:35

@Szun vu kung:
>>Valamiért az van, hogy az egyház több jó, mint rossz iskolát hoz ki ebből a pénzből.
A lexikális tudást nézve talán igen. Szerencsére az ÉLET-ben más fontos dolgok is vannak.
>>A gyerekemet biztos a szentendrei ferences gimnázium és nem a kőbányai Giorgio Perlasca felé fogom terelni,
Jogod van hozzá. Sajnos.
>>akik ateisták, vagy akiket gyakorlatias szempontok motiválnak,
Dehogy is: információhiány, butaság, lustaság tudnak csak valakit arra kényszeríteni hogy a gyerekének a fejlődését egy bigott/elmaradott vallási corporationra bízza.

-JzK- 2011.04.02. 22:52:22

@arton88: Én nem a szinglikről mondtam, hogy ki fognak halni, hanem azok a nemzetek, kultúrák fognak kihalni, ahol ez erősen teret nyert. Ilyen formán a szinglik is el fognak persze tűnni, hiszen a sikeres civilizációk nem tűrik meg a haszontalan, pláne nem a társadalmilag destrukív életformákat.

sárkányfő 2011.04.02. 22:52:35

@arton88: ha nincs táblázat, mire hivatkoznak a többiek?
de előbb másoltam be egy linket, a legjobb sulik világik.

@FritzTata: ezek szerint van az országban egy világi suli, amelyik biztosan rosszabb volt a te idődben egy konkrét másik egyházi sulinál. nahát.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 22:53:49

@Brendel Mátyás:

1. Csak középiskolákat hoztál, általános iskolákat nem.
2. A top20-as lista semmit sem mond az átlagról.
3. Semmit nem bizonyítana az sem, ha belinkelnéd az 50 legrosszabbat, és abban egy sem lenne egyházi.

Tényleg, belinkelnéd az 50 legrosszabb sulit?

mrZ (törölt) 2011.04.02. 22:56:01

@FritzTata:
>>Javaslom egyébként, hogy nézzetek körbe az egyházi iskolák tablóin. A legtöbb mai pártvezér és a régiek is nagyrészt ezekben végeztek...

Meg is látszik az ország állapotán.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 22:56:12

@sárkányfő:

Mit kell ezen bizonygatni? A szülők fokozódó igénye éppen elég bizonyság. Csak nem olyan hülyék, h direkt szar suliba küldik a gyereküket.

champagneM 2011.04.02. 22:56:23

@sárkányfő: Ok, nyomulok. De akkor csönd legyen, ameddig a jóember adózik, és keresletet támaszt az egyházi iskolákra, addig leszel szíves eltűrni a létüket, és a létjogosultságát nem megkérdőjelezni. Liberáliska:) Vagyis ki is a kirekesztő, intoleráns faszfej?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.02. 22:57:27

@sárkányfő:

"a világi sulik a legjobbak:"

És valszeg az 50 legszarabban is csak azok vannak. És?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.02. 22:58:00

@Szun vu kung:
A Szent Korona tan egy jogi atombomba.

Minden tulajdont, törvényt és szerzett jogot érvénytelenít egy új király a Korona hatalmával...

" Magyarországon viszont még ha minden rend egyetértésével és szavazatával kiáltják is ki a királyt, és az ország kormányát sok éven keresztül dicsôségesen tartja is, ha ezzel az ôsi Koronával fel nem ékesítik és meg nem szentelik, minden engedélye, adománya, kiváltságlevele értéktelen, semmis, és méltán tartják csak kormányzónak. Könnyű volna számos példával bizonyítani ezt, de a többit elhagyva csak kettôt hozok elô. Mindenki tudja, hogy Ulászló Magyarország választott királya volt, és hazánk védelmében Várnánál nyílt ütközetben vitézül, bátran, nagyszerűen küzdött Muráddal, a törökök hatalmas császárával, és hogy e csatában életét vesztette. De mert a Szent Koronával koronázva nem volt, egyetlen kiváltságlevele sem számít érvényesnek. Ugyanígy Elsô Mátyás adománylevelei, melyeket koronázása elôtt majdnem hat egész éven át kibocsátott, nem érvényesek és nem hatályosak, hacsak a koronázás után ugyanô meg nem erôsítette és újította ôket. Bizony, úgy vélik, hogy Magyarország királyai méltóságuk teljét, dicsôségüket a Szent Koronától kérik és kapják, neki tulajdonítják az üdvös és hasznos törvények kibocsátását, a fölöslegesek eltörlését. A Koronát mintegy a törvények törvényének tekintik, a magyarok neki szoktak fizetni büntetést és váltságdíjat, neki tesznek ünnepélyes esküt, neki hagynak és ígérnek egyházi és világi örökségeket, neki adják vissza minden vagyonukat, mint valami forrásnak, melybôl minden ered, ezért számos várat és a szabad királyi városokat a Szent Korona tulajdonának nevezik, szentül és sértetlenül megtartják a törvényt, hogy ezeket sem magának a királynak, sem bárki más halandónak nem szabad más hasznára vagy javára fordítani vagy (ahogy mi mondjuk) elidegeníteni. Végül is akkora ereje van, hogy aki megsérteni szándékozik, nemcsak felségsértésben bűnös, hanem a vallás és az istenség ellen is vétkezik.” 366 – 214-216. "

champagneM 2011.04.02. 22:59:13

@mrZ: Mit tudsz te szerencsétlen az egyházi iskolákról?:) Én jártam, sőt tanítottam egyházi iskolában, igaz, ateista vagyok. Ez azonban mind nem számít, Az számít, hogy szart sem tudsz, de véleményed azért van.

arton88 2011.04.02. 22:59:36

@mrZ: "információhiány, butaság, lustaság tudnak csak valakit arra kényszeríteni hogy a gyerekének a fejlődését egy bigott/elmaradott vallási corporationra bízza."
Nem középkori szinten megy az oktatás templomban.

Tanultam állami iskolában keresztény hittant (kötelező volt), tehát még a hülyeséget sem lehet csak az egyházi iskolákra fogni.

@sárkányfő: Újra megkérdem szerinted az államiak verik a magániskolákat?

www.alon.hu/kozepiskolak-rangsora-2010-ben-tablazatokkal ezzel meg kitörölheted a se**ed, a "jobb" iskolákban (magánban is előfordul) jegy javítás, érettségin "kis segítség" stb., hogy ilyen listákon feljebb kerüljenek.

Ennek ellenér mélyen megvetem egyházi iskolák adóból való fenntartását fentebb leírtam mért, de ne nézzük le őket alapvetően jobbak mint az államiak (megszűrt alapanyag).

arton88 2011.04.02. 23:02:48

@sárkányfő: normális objektív "független" táblázatról írtam. Nincs olyan matematikai, statisztikai képlet amivel normálisan meg lehet adni melyik a jobb iskola.

arton88 2011.04.02. 23:04:03

@Szun vu kung: És lehet is, mindenkinek van vélemény nyilvánítási joga, ezt ne próbáld aláásni.

mrZ (törölt) 2011.04.02. 23:13:12

@Szun vu kung:
>>Mit tudsz te szerencsétlen az egyházi iskolákról?:) Én jártam, sőt tanítottam egyházi iskolában, igaz, ateista vagyok. Ez azonban mind nem számít,
Ha nem számít minek tanultad?

>>Az számít, hogy szart sem tudsz, de véleményed azért van.
Hát persze hogy van véleményem, de stílusom is.

Itt van:
Az egyház a hitről az iskola a tudásról szól.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 23:22:14

@Szun vu kung: persze, a kereszténység és a kommunizmus között is van ideológiai kapcsolat. most ez alapján elég hülye következtetésekre jutnánk.

Mr. Waszabi 2011.04.02. 23:23:02

Idevág. Most olvastam a Petrétei-féle alkotmány tervezet egy részét, mind a 75 oldalhoz nem volt türelmem.(Letölthető: www.mno.hu/upload/docfiles/1104/petreteialkotmany.pdf)
Na, mondjuk ez korrekt szöveg, kidolgozott. Nem fércmunka, hablattyal tele Szent Istvánról meg egyéb semmitmondó mókusvakításokról, hanem jogokat definiál. Ráadásul az alapjogokat tartalmazza konkrétan, nem egy linket egy külön törvényre. Asszem, öngól volt az MNO részéről nyilvánosságra hozni, mivel ennek fényében jobban látszik a FIDESZ (felké)sületlensége. Az meg pláne, hogy ugyan a szocik loptak, herdáltak (na, a FIDESZ nem különben, amint már láthatjuk), de jogainkat nem szándékoztak korlátozni a tervezet szerint. A vicces az, hogy az említett tervezettel nem az MSZP állt elő, hanem a Magyar Nemzet, pedig korrekt alkotmány tervezet, nincs benne semmi szégyellni való, ellentétben a FIDESZ-ével.

Jaffar 2011.04.02. 23:26:25

Tehát, ha a kereszténység benne lesz az alkotmányban, akkor mostantól a pedofil pap bácsik már erre is hivatkozhatnak, miközben rakják hátulról a kisgyerekeket?
(Jaj tudom, nem mind pedofil, csak a 2/3-a:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 23:29:20

@-JzK-: ja nem tudtam, hogy neked szinglisztikai diplomád van.:)

"Tudom, hogy attól, hogy valaki szingli, attól még ELVILEG lehetne gyereke, de kérlek szépen: hánynak is van?"

nagyon soknak.

"Megjegyzem, a klasszikus definíció szeirnt egy középkorú elvált személyt, az nem szinglinek, hanem elváltnak szokták nevezni. Szingli elvileg olyan fiatal személy elsősorban, aki tudatosan, afféle ideológiából nem akar magának hosszútávú partnert."

sok értelme nincs ennek a kötözködésnek, mert az elvált, gyerekét egyedül nevelő anya ugyúgy gyerekét egyedül nevelő anya, mint aki sosem házasodott meg. ugyanannyira nem család, vagy család. a fene se tudja, hogy Fideszországban annak számít-e.

és ha valaki elvált és tudatosan nem akar ájra házasodni, akkor kb ugyanaz a nézete mint annak, aki eleve sem akart. csak volt előtte egy másik időszaka.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 23:31:48

@Szun vu kung: "éppen a Szt Korona tan az, ami korlátozó erővel bír a mindenkori vezetőre nézve, mondhatni egy fék a diktatúra ellen.:)"

köszönöm, de nem kérek a négyökrös szekéren használt fékből az audiba.:)

champagneM 2011.04.02. 23:31:48

@simonmondja.: te nagyon hülye vagy:) De ez nem újdonság itt a blogon! Úristen!! Ha gondolkodnál, rájönnél, nem arról van szó, hogy a Szt Korona tan korai változatát és a tan korai gyakorlatát akarják bevezetni, amikor még voltak királyok:) Ok, na lássuk.
Igen, régen nem volt érvényes az uralkodó hatalma, ha nem a Szt Koronval koronázták meg, ráadásul ahhoz még az is kellett, hgy az esztergomi érsek koronázza meg Székesfehérvárott. Tehát ha gondolkodnál, rájönnél, hogy nem arról van szó, hogy ezután az a legális vezető Magyarországon, akit a Szt Koronával koronáz meg az esztergomi érsek, Székefehérvárott, és aztán a Szt Korona nevében kormányoz, hiszen attól nyeri a hatalmát a koronázást követően.:)) Hehe
Itt arról van szó, hogy a Szt Korona tannak van egy fontos alkotóeleme, pillére, mégpedig az, hogy a hatalom nem a semmiből keletkezik, a hatalom ered valahonnan, tehát nem a tiéd, hanem megkapod, használatra, és jól kell sáfárkodni vele. Nem felelőtlenül. Tehát hogy értsd, tilos az egekbe felbaszni a hiteleket, csak mert éppen olyanod van, hogy eladósítsd az országot. Ha olvasol Werbőczyt, ezt könnyen megérted, világosan leírja, hogy az uralkodás nem veleszületett jog, hanem kapott kötelesség, amit nagy felelősségtudattal és belátással kell használni. Tehát nem a tiéd a hatalom, hanem a Szt Koronán keresztül arra kapod meg, hogy a jó érdekében használd.
Itt alapvetően a FELELŐSSÉGen van a lényeg, ha nem használod felelősséggel (pl 8év alatt szétbaszod az országot), a hatalom visszaszáll a Koronára, és baszhatod, az utolsó senki leszel megint.:) Ez a diktatúra elleni fék ideologikus megfogalmazása... Egy szimbólum apafej, ha érted:)
A Szt Korona ugyanakkor a népet is szimbolizálja, vagyis a Szt Korona maga a nép, de ugyanoda lyukadunk ki akkor: a hatalom ilyen formán a natiotol, a "néptől" ered (a natio-t koronként másként definiálták), tehát nem az uralkodó veleszületett tulajdona, és jól kell sáfárkodni vele, amíg a fején van.
Ez a diktatúra korlátozásának és a felelősségérzetnek az ideologikus megfogalmazása, és emiatt veritek a nyálatokat:) Lehet nem a legkorszerűbb a nyelvezete, és a Jobbikosok imádják, mert szép nagy szavak vannak benne: korona, natio, kötelesség, felelősség a nemzet iránt, de tényleg ez a legnagyobb problémátok, seggfejek?
Mennyi lúzer apám.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 23:33:17

@arton88: "Szerintem azt te sem gondolod komolyan, hogy állami (olvasztótégely) iskola jobb mint egy magán (megszűrt) iskola.
Válasz "

én komolyan gondolom, és még sok szociológus is, de ez offtopic.

Tedat 2011.04.02. 23:37:31

@nu pagagyí: "Az elitiskola elitszolgáltatásaiért szedjen díjat, ne a szegények adójából mélyítsék a társadalmi különbségeket."

Milyen szegenyek adojabol?? Az elit szakmak sokkal tobbet keresnes es sokkal tobb adot fizetnek!

Tokom tele van ezzel az MSZPs szoveggel, hogy aki minimalber felett keres, az gazdag szemet, es attol el kell venni annyit, hogy neki is csak minimalber maradjpn adozas utan!!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.02. 23:37:58

"2012 január elsejétől szingliknek, homoszexuálisoknak, ateistáknak, történészeknek, Szörényiknek és Bródyknak, József Attiláknak kuss. Addig érdemes kiélni magunkat!"

Te melyik vagy a felsoroltak közül?

Mi ez a többes szám az írásodban? Kiknek a nevében beszélsz?

Amúgy tudhatnád, hogy a korona az nem csak egy történelmi emlék, hanem a magyar történeti alkotmány alapja. Jogi személy.

Még a 2006-os Gyurcsány alkotmány is rá hivatkozik.

Hiába köztársaság az ország mégis koronás a címer, mégis a parlamentben érzik szükségét a korona jelenlétének és nem múzeumban.

Ez egy koronás köztársaság.

Kicsit túl aggódod a dolgot. Jövőre is fel fog kelni a Nap minden hajnalban.

Hiába várod a munkatáborokat, ahogy tavaly az "elemi erejű felháborodást" vizionáltad, nem fog bejönni.

Neked azt nehéz elviselni, ha nem a piros szegfűsök vannak hatalmon, a jelenlegi többségnek meg azt, ha ők.

Van annak egy huncut diszkrét bája, ahogy a vörösök aggódnak a demokráciáért, meg a munkatáborokért.

Az 1949-1989-es alkotmányt pedig éppen ideje lecserélni. Sőt, késő is. Az csak 2-3 évre készült, egy átmenetei korra, átmeneti jelleggel. Már 1992 körül alkotmányozni kellett volna.

Magyarország az egyetlen volt kommunista ország, amelyiknek még ma is a kommunista időkhöz köthető alkotmánya van érvényben. Szégyen.

Persze lehet nyugodtan továbbra is összecsomagolt bőröndökkel várni, hogy a narancsosok munkatáborba zárjanak titeket, de a vörösöknek még ez sem bír összejönni.

József Attila, amúgy írt mást is:

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!!
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

champagneM 2011.04.02. 23:38:34

@arton88: Persze hogy lehet, de én sosem védem a végsőkig az álláspontom, ha valamihez nem értek. Van véleményem pl. a halálbüntetés kérdéséről is, de nem válok egy eszetlen agyatlan tagadó- vagy állítógéppé, hog de de de de de akkor is, még csak azért is; ugyanis közelről még nem láttam hétpróbás bűnőzőt, viktimológiával sem foglalkoztam, stb. Tehát aki nem elég képzett egy kérdésben, nincs elég rálátása, lehetne egy csöppet alázatosabb is, de legalább nyitottabb. It tmidnig mindenkinek mindenről van szilárd véleménye, és még csak meg sem inganak:) Na innentől kezdődik az ostobaság.

mrZ (törölt) 2011.04.02. 23:39:05

@Szun vu kung:
>>Tehát hogy értsd, tilos az egekbe felbaszni a hiteleket, csak mert éppen olyanod van, hogy eladósítsd az országot.
Aért Adam Smith és a modern pénz fogalma jóval később született meg.
>>A Szt Korona ugyanakkor a népet is szimbolizálja,
Én eddig az istenkirály-ról tudtam, újradefiniálták? Én is kapok egyet otthonra?
>>Ez a diktatúra korlátozásának és a felelősségérzetnek az ideologikus megfogalmazása, és emiatt veritek a nyálatokat:)
Jobban bízok a közvetlen választásban, független bíróságban, és ha lehetne a nehézfefegyverzet tartási jogában. Biztos nem kellene kétszer kérnünk a lézerjani leváltását.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 23:39:28

@-JzK-: kihalás szempontjából mindegy, hogy a gyermekét egyedül nevelő mama vagy papa előtte házas volt, vagy sem, szóval ne handabandázz itt össze-vissza!

Lacusru 2011.04.02. 23:40:12

@sárkányfő: Nagyon egyet értek az állami - egyházi iskolával kapcsolatos írásaiddal... élő példa van előttem arról, hogy szó szerint tönkre teszik, meghülyítik a gyerekeket az egyházi iskolákban. (gondolom nem sok különbség van bennük, max. annyi, hogy melyik egyház üzemelteti)
A barátnőm szerencsétlen egyháziba járt. Olyan szinten ferdítették el, hogy majd 3év alatt nem sikerült még visszatéríteni a való világba. Valami álom szerű képe van az életről... ahhoz képest, hogy kitűnő tanuló volt, mondhatni semmi számomra egyértelmű és általános dolgot nem tud. Igaz, nálam is vannak ilyen "emlékezet kiesések" nyelvtanból, irodalomból és történelemből. Ez a három tárgy soha nem érdekelt! Viszont ismeri a sok szent szart, profin imádkozik és persze mindenről isten tehet. Melyik? passsz... az állítólagos egyetlen.

Ha engem kérdeztek, az egyház csak egy törvényes maffia és átnevelő tábor. Sok mocsok legalizálására alkalmas, az tuti és sok mindent bele lehet magyarázni.

Az pedig, hogy némelyik "mezei" iskolában milyen állapotok vannak, arról tehetnek a tanárok is, a szülők is és persze a gyerekek is. Persze sokat tehet az iskola fenntartója, vezetése is.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 23:41:48

@-JzK-: "iszen a sikeres civilizációk nem tűrik meg a haszontalan, pláne nem a társadalmilag destrukív életformákat. "

a cölibátust fogadó, per definicionem gyerektelen papokat is megtüri a társadalom. sőt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 23:46:34

@malacz69 eurofanyalgó:

"1. Csak középiskolákat hoztál, általános iskolákat nem."

te meg semmit sem hoztál, csak handabandázol.

"2. A top20-as lista semmit sem mond az átlagról.
3. Semmit nem bizonyítana az sem, ha belinkelnéd az 50 legrosszabbat, és abban egy sem lenne egyházi."

az a hipotézis, hogy az egyházi iskolák átlagban jobbak, csak éppen a topon rosszabbak, lehetséges, de igen valószínútlen. figyelembe véve, hogy az égadta világon semmi empirikus igazolást nem hoztál, hanem csak kiniyilatkoztatsz, ez vitában alulmaradt hülyegyerek kétségbeesett utolsó próbálkozása.

egyébként ez a "semmi igazolást nem hozok, de spekulálok" tipikusan vallásos gondolkodási hiba.

Tedat 2011.04.02. 23:48:53

@mrZ: "Én eddig az istenkirály-ról tudtam, újradefiniálták? Én is kapok egyet otthonra?"

Miert kellene kapnod? Nem erted azt a szot, hogy "szimbolizal"??

Most is a neptol kapja a hatalmat a kormany, az orszaggyules..

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.04.02. 23:52:35

mi a faszt akartok a kurva istenetekkel meg mindig????????????

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 23:52:59

@Szun vu kung: "nem arról van szó, hogy a Szt Korona tan korai változatát és a tan korai gyakorlatát akarják bevezetni, amikor még voltak királyok"

az alkotmány-tervezetből nem derül ki, hogy miféle változattal és mit kívánnak csinálni. ez a második legnagyobb baja. egy olyan gány az egész, amelyben van néhány fokhegyről odavetett utalás, és a fene se tudja, hogy abból mi fog kinőni Orbán piszkos keze alatt.

szaszni 2011.04.02. 23:54:55

Ez az írás nekem nem nagyon tetszett. Sajnos a szerző kissé utálja a kereszténységet, a családot, az általában mércének tekintett erkölcsöt és morált. És legfőképp természetesen Orbán Viktort, amit nem is csodálok, mert Viktor igen alacsony növésű és nincs rajta sapka.

champagneM 2011.04.02. 23:55:44

@mrZ: Szerinted az a cél, hogy felváltsák az egyiket a másikkal?:)))) Megint egy okos:)
Istenkirály:))) Hehe:))) Talán Egyiptomban, és talán a középkori Franciaországban egy bizonyos ideig:) De nem Magyarországon!
Mit fáj nektek az, hogy oda tesznek még egy ilyen blablát, szép gondolat, van aki még hisz is benne. Nem jelent semmiféle veszélyt, sőt, még egy plusz intés a hatalmon lévőnek, mégis kötözködtök. Mibe fáj ez nektek? Semmibe. A baj veletek van, a kákán is csomót kerestek, és imádtok baszakodni. Belevonni ebbe miden szart, pedofíliát, cölibátust, egyházi iskolák finanszírozását, meg faszomtudja milyen irrelevanciákat, csakhogy legyen mivel kapálózni ellene. Egy bagatell ügy, kicsinyes idióta kritikusokkal.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.02. 23:57:27

@Szun vu kung:

"uralkodás nem veleszületett jog, hanem kapott kötelesség, amit nagy felelősségtudattal és belátással kell használni. Tehát nem a tiéd a hatalom, hanem a Szt Koronán keresztül arra kapod meg, hogy a jó érdekében használd."

ami ugyebár a demokráciával úgy mond ellent, hogy bődületes.

ugyanis a demokráciában a hatalom forrása a nép. és ez még Orbán alkotmányában is benne van. namost ha ezt összekutyulja szentkorona faszsággal, akkor a hatalom forrása az egyik helyen a nép, a másik helyen a szentkorona. ellentonmdásos faszságot kapsz.

namost a néptől származó hatalom az egy létező, dolog. a nép tényleg létezik, a nép tényleg tud számon kérni. a szentkorona meg ugyan létezik, de hallgat mint a kuka, nem kér számon semmit, egy merő mese mese meskete az egész. a mese féken tartó hatalmában meg a hülye hisz csak.

ez kb annyira hatásos, mintha abban bíznál, hogy Orbán jó lesz, mert virgácsot kap a mikuálstól.

maradjunk a dolog konzisztens, demokratikus, modern, tiszta, valamennyire működő változatánál! a hatalom forrsáa a nép, és a nép kér számon, nem a mikulás!

mrZ (törölt) 2011.04.03. 00:00:13

@Tedat:
>>Miert kellene kapnod? Nem erted azt a szot, hogy "szimbolizal"??
Akkor meg miért vitte be a kisméretű nagyfőnök magához az országházba a koronát? Neki lehet? Nekem nem lehet itthon szimbolizálni?

champagneM 2011.04.03. 00:00:48

@Brendel Mátyás: nem, mert nem feltételezik, hogy vannak olyanok, akik ilyen bődületes olvasatokkal, marhaságokkal állnak elő mint ti.
Ez egyfajta "üzlet", vagyis direkt a legidiótább, legképtelenebb olvasattal álltok elő, hogy szarásig tudjátok kritizálni. :) Különben nem működne ez a blog. Nevezzük provokációnak. Különben azt kell feltételeznem hogy kb. 10/7 ember tényleg ennyire setét...

szaszni 2011.04.03. 00:03:44

@Brendel Mátyás: De a nép azt is számon kérné, hogy miért nincs neki minden nap pisztáciás fagylaltja! Úgyhogy az istenadta nép - mint olyan - igen szerény képességű.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:03:48

@Akitlosz: ""2012 január elsejétől szingliknek, homoszexuálisoknak, ateistáknak, történészeknek, Szörényiknek és Bródyknak, József Attiláknak kuss. Addig érdemes kiélni magunkat!"

Te melyik vagy a felsoroltak közül?"

ha 90 felett lenne az IQ-d akkor tudnád.

"Hiába köztársaság az ország mégis koronás a címer"
annak nincs jogi jelentősége.

", mégis a parlamentben érzik szükségét a korona jelenlétének és nem múzeumban."

ennek egy ici pici van. érezni Orbán érzi így.

"Ez egy koronás köztársaság."

olyan nincs.

"Már 1992 körül alkotmányozni kellett volna."

az jobb lett volna, mint ez a szemét. de a 89-es is jobb

"Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!"

de nem erről híres, ez egy szar vers,

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.04.03. 00:03:49

nagy bajban van az orszag , az isten hit a primitiv emberek sajatja, mindig is az volt, sok jora ne szamitsatok

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:05:51

@Tedat: "Most is a neptol kapja a hatalmat a kormany, az orszaggyules.. "

tehát nem a szebtmikulástól. mi a fasznak a szentjoronás maszlag?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:08:15

@Szun vu kung:

"Tehát hogy értsd, tilos az egekbe felbaszni a hiteleket, csak mert éppen olyanod van, hogy eladósítsd az országot. Ha olvasol Werbőczyt, ezt könnyen megérted, világosan leírja, hogy az uralkodás nem veleszületett jog, hanem kapott kötelesség, amit nagy felelősségtudattal és belátással kell használni."

és ha Viktor mégis felbassza a hiteleket, akkor Werbőczy felkel a sírjából, és elnáspángolja?! ez lenne a szentkoronatan?! te igenhülye. hogy lehetsz ekkora agyhalott?!

Martian (törölt) 2011.04.03. 00:09:27

Na, akkor én legközelebb a Szent Koronára fogok szavazni és nem jöttment pártocskákra! :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:09:35

@Szun vu kung: "szép gondolat, van aki még hisz is benne. Nem jelent semmiféle veszélyt,"

a pokolba vezető út ilyen naív, szép, "nincs benne semmi veszély" hülyeségekkel van kikövezve.

mrZ (törölt) 2011.04.03. 00:10:46

@Szun vu kung:
Azért vagyunk hogy megbeszéljük és bizony a pedofil papok és a szentkorona agymosás összefügg. Itt két választás van: maradunk, vagy előremutató (progresszív) társadalmi-gazdasági-kultúrális változást produkálunk.
Ez az alkotmány az előbbi.
Ha pédául azt írták volna le mik a jogai és kötelességei az allamnak és polgárainak, miért is tevékenykedünk, mindjárt más volna a helyzet. De ne gyere a 21. században szentkoronával, meg teremtéssel, meg meg....

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:11:51

@Szun vu kung:

"Mit fáj nektek az, hogy oda tesznek még egy ilyen blablát, szép gondolat, van aki még hisz is benne. Nem jelent semmiféle veszélyt,"

hogy te mekkora naív fasz vagy. Orbán például a kettős állampolgárságról mondta ezt az elején. nincs benne semmi veszély, csak egy kis szimboliikus dolog. szó sem lehet szavazati jogról.

most meg szóü van szavazati jogról.

ennek a hazug, gátlástalan baromnak a kezében minden ártatlan baromság olyan veszélyes, mint egy atombomba. egy egy őrült, hatalommániás fasz. ennek te csak ne adjál a kezébe ilyen kisded játékokat!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:13:07

@Szun vu kung: "nem feltételezik, hogy vannak olyanok, akik ilyen bődületes olvasatokkal, marhaságokkal állnak elő "

sajnos tudjuk, hogy vannak ilyenek. a Fidesz tele van ezekkel. nem feltételezem, hanem tudom. látom., eddig is ez történt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:14:20

@szaszni: "De a nép azt is számon kérné, hogy miért nincs neki minden nap pisztáciás fagylaltja! Úgyhogy az istenadta nép - mint olyan - igen szerény képességű. "

és a szentkorona azért jobb, mert nem kér pisztáciás fagylatot, vagy azért, mert kap?!

nagy az isten állatkertje, te vagy benne a fő mutatvány.:)

sárkányfő 2011.04.03. 00:16:31

@malacz69 eurofanyalgó: akkor a szülők fokozódó igényéről mutass egy hihetőnek tűnő statisztikát... mert az üres blablával már tele a padlás.

champagneM 2011.04.03. 00:20:02

@Brendel Mátyás: Elég nagy idióta lehetsz, ha a vegytiszta demokratikus teóriát kéred számon egy korai tanon. Ahelyett, hogy azt értsd, hogy mi az, ami közös és mi a jó benne, mi az ami belőle hasznosítható, okulásként...
Amúgy a vicc az, hogy a Szt Korona tan összecseng a demokratikus elvvel, ugyanis van benne egy csavar. A communitas (közösség) a kormányzás jogát a korona joghatósága alá helyezte, amit a király a koronán keresztül kap meg. Viszont a törvényhozásban való jogot részben megtartotta a communitas (ezért volt kötelező országgyűléseket összehívni a rendek részvételével), tehát a koronában "rejlő" hatalom a közösségtől ered.:) Sőt, minden egyéb lényeges hatalom is a közösségtől származik, pl. a birtokadományozás joga, amit a koronázáson és a koronán keresztül a királyra ruházott. Werbőczy ezt elég szépen leírta.
Én értem hogy dilettáns vagy, de ez csak neked nem esett le eddig.:)

szaszni 2011.04.03. 00:20:08

@Brendel Mátyás: Kedves Mátyás! (vagy ki a faszom) Eléggé korlátolt vagy te is és felettébb gyűlölködő! Mert most a szavaidból az derül ki, hogy nemsokára itt a világvége. De te mégis itt osztod azt észt Orbán Viktor elmekórjáról. Nincs itt valami ellentmondás? Téged már régen el kellett volna vigyen az Orbán rendőrség. Ne szarjál be. Itt leszel te holnap is, meg holnapután is és úgy alázhatod Viktort, ahogy akarod!

pirimogyoró 2011.04.03. 00:21:47

@Szun vu kung: Pannonhalmán nem tanítanak világiak. Mellesleg megnézném, mit tanít egy katolikus pap a keresztes háborúkról...

champagneM 2011.04.03. 00:23:16

Brendel, reménytelen vagy:) De azért jót kacagtam rajtad.:)

sárkányfő 2011.04.03. 00:23:22

@Szun vu kung:

ó, már faszfejezel, miközben eleve csekély kis érvkészleted végére értél, igen ez így szokott lenni, szeméskedés érvek helyett, olyan jellemző.

nos az a helyzet, szerencsétlen agyhalott, hogy egy percig nem kérdőjeleztem meg a létjogosultságukat, hiába hazudod hogy azt tettem, a finaszírozásukat kérdőjeleztem meg, teljes joggal. akkor lennék kirekesztő, agyhalott barom, ha be akarnám tiltani őket. eszemben sincs. csak ne a mi pénzünket nyúlják. fel bírod már fogni végre?

de ha mégis finanszíroz az állam egyéni vagy kisközösségi hobbikat, akkor én is benyújtanám az igényem pl. felvilágosító képzés indítására, amely felhívja a figyelmet arra például, hogy nem jó ötlet olyan könyvet mérvadóként beállítani, amelyik lányok rabszolgaságba adásól értekezik (Kivonulás könyve (21,7)).

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.04.03. 00:24:13

@Szun vu kung: es a 21 -ik szazadban mert vagy buszke egy szaros fejpantra?
fingom nincs mennyit er, de talan celszeru lenne beolvasztani vagy piacra dobni , annyival is kevesebb lenne az allamadossag

pirimogyoró 2011.04.03. 00:24:30

Félrevezettelek. Megnéztem a honlapjukat, úgy látszik, már tanítanak. Régebben nem.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:28:27

@Szun vu kung:

"Elég nagy idióta lehetsz, ha a vegytiszta demokratikus teóriát kéred számon egy korai tanon."

Dehogy kérem számon. Pont azért hülyeség, mert a demokrácia messze jobb, korszerűbb, értelmesebb, és jobban működik.

" Ahelyett, hogy azt értsd, hogy mi az, ami közös és mi a jó benne, mi az ami belőle hasznosítható, okulásként..."

Semmi.

" Viszont a törvényhozásban való jogot részben megtartotta a communitas (ezért volt kötelező országgyűléseket összehívni a rendek részvételével), tehát a koronában "rejlő" hatalom a közösségtől ered.:)"

Csakhogy a rendek igen ritkán váltottak le királyt, és az ország népességének tíz százalékát sem alkották. Szóval ez a demokráciához képest alig valami, és még az se működött. Nyilván azért, mert csak afféle duma volt, mint a kommunizmusban a néphatalom.

Sokat rizsálsz, de mindig mellébeszélsz.

Te előadod a szentkoronatan demokratikus szempontból kifényezett mese-változatát. És azt hiszed, hogy ezzel meghatsz. De még a kifényezett változat is szar.

Nem volt ugyanis jobbágyi rend. Konyec filma.

sárkányfő 2011.04.03. 00:29:38

@arton88: ezt a malacnak írd, ő jön állandóan ezzel.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:30:22

@szaszni: "Téged már régen el kellett volna vigyen az Orbán rendőrség."

olvastad az elsőp bekezdést? tudsz egyáltalán olvasni?!

Lacusru 2011.04.03. 00:32:26

Jól belegondolva az egészbe, tegye fel a kezét az (őszintén) aki pontosan tudja, mi van a mostani alkotmányban! Én is csak azért tudok róla ezt-azt mert anno a kreditrendszerben felvettem, mint tantárgyat... és fél éven keresztül heti 2 x 1,5 órában hallgattam róla, sőt jó eredménnyel zh-ztam is az alkotmányból.
Jól feltételezem, hogy max. az ország pár %-a van így ezzel?
De bevallom őszintén, hogy egyébként pont leszarom, mi van az alkotmányban... ha lett volna értelmesebb felvehető tárgy, akkor azt választottam volna. (vallástörténet helyett csak jobb volt)

Ugyan ilyen mértékben nem fogja ismerni az új alkotmányt sem a nép. Valószínűleg nem is érdekelné a nagy többséget, ha most nem foglalkoznának vele ilyen sokat a médiában! Hozzá teszem, jobban belegondolva pont leszarom, hogy mi van benne! Embert ölni ezentúl sem lehet majd, lopni csalni pedig csak a kiváltságosoknak, akiknek erre állami vagy egyházi felhatalmazásuk van.
Más egyéb? apróság... túl kell lépni rajta, mert tulajdonképen semmi nem fog változni!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:38:23

@Lacusru: "lopni csalni pedig csak a kiváltságosoknak, akiknek erre állami vagy egyházi felhatalmazásuk van."

egyházival ezentúl többet lehet majd.

embert ölni nem, de mondjuk tönkretenni. ez nem érdekel?

champagneM 2011.04.03. 00:43:17

Te hülye, te azt az egyszerű dolgot sem érted meg, hogy a Szent Korona tanban az áll, hogy a natiotól ered a hatalom (a koronán keresztül), de a natiot mindig másként definiálták!!! Szt Korona tan a 19. században is volt, amikor már rég nem a nemességet vagy a rendeket értették alatta. A natio/nation/nemzet jelentése bővült, egyre többen számítottak a natio teljes jogú tagjainak (a 19. század második felében voltaképp az adófizetőket jelentette), de attól a tan még maradt!! Ma megint mást értünk nati/nation/nemzet alatt. Okos:) Mindig ugyanoda lyukadunk ki, egy akadékoskodó műveletlen fasz vagy, de azért mantrázol.

mrZ (törölt) 2011.04.03. 00:43:41

@version:
>>fingom nincs mennyit er, de talan celszeru lenne beolvasztani vagy piacra dobni , annyival is kevesebb lenne az allamadossag
Kettő is van belőle, a másolattal szimbolikáznak a népnek, az eredetivel meg eljátszanak ők.

Lacusru 2011.04.03. 00:45:09

@Brendel Mátyás: Valahol érdekel, persze... de eddig is bármit megtehettek az egyházak. Én kerülöm őket, ahogy csak tudom... és próbálok úgy élni, hogy tőlem ne tudjanak mit elvenni, vagy csak a lehető legkevesebbet!

Németországra mit mondjak, ahol kötelező egyházadó van? Ha oda születtem volna lehet természetes lenne. Most azt mondom rá, hogy tuti nem fizetném... bár, lehet nem érne annyit, hogy a szaros egyházadó miatt leadjam a német állampolgárságomat és kivándoroljak az országból.
De milyen érzés lehet egy muzulmánnak pl? Gondolom szar :-(

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:49:59

@Szun vu kung: ezzel azt mondod, hogy legjobb esetben a szentkoronatan alulról konvergál a demokráciához. azt meg ugyan mi a szarnak odatenni az alkotmányban, ami alulról konvergál?

ez kb olyan, mintha paksi atomerőmű biztonsági leírásába a szélmalmok hajtómáveire hivatkoznának. amolyan "szép mese, biztosan nem árt" alapon.

a fastz nem árt. ha valaki az atomerőművet szélmalomnak képzeli, az kurvára veszélyes.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:52:00

@Lacusru: az, hogy Németországban van hülyeség, nem mentség arra, hogy Magyarországon is vannak.

nem lehet mindentől akármeddig elmenekülni, előbbutóbb elég nagy lesz ahhoz, hogy mindenkit utolérjen, mert mindenre ki fog terjedni.

például előbb.utóbb nem lesz nem egyházi iskola, mindenre ráteszik az enyves kezüket. és akkor a gyereked hova jár?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 00:53:55

@Lacusru: az egy gyáva dolog, hogy elkerülni a konfliktust, és azt mondani, hogy akkor nincs nagy baj.

ja, ha nem szállsz velük szembe, akkor egy ideig nincs baj. megúszod. de erre azt mondani, hogy rendben van, nincs jelentpsége, az a fejed homokba dugása.

tudod, "először elvitték a komcsikat, aztán a zsidókat, aztán amikor engem vittek, akkro már nem volt, aki kiálljon a védelmemben. " kb idézet.

champagneM 2011.04.03. 01:00:38

@Brendel Mátyás: Veszélyes? Nemhogy nem tudod bebizonyítani miért veszélyes a Szt Korona tan, hogyan fenyegeti ez az alkotmányban és a törvényekben garantált demokratikus rendet, de te még csak azt sem tudod, mi a Szt Korona tan maga:)))) De azért osztod róla az észt.:) Ok, legalább látjuk mennyire vagy vitaképes.:) Tóta - noha ugyanolyan intellektuális suttyó, mint te -, legalább gazdag a szókincse, vannak jópofa metaforái, eredeti hasonlatai, van stílusa.

Lacusru 2011.04.03. 01:01:11

Egyet értek... de mit tegyünk?
Én nyomnám szivesen a "donate" gombot, hogy eltüntessük innen ezt a narancssárga, rothadó vészt! Ez az éghajlat nem a narancsnak való és kész... nem értem, mit erőlködnek!

Megmondom őszintén, ebbe a fertő országba nem tudnék jó szívvel gyereket vállalni... de még csak ebbe a haldokló világba sem szívesen! De amint találok egy szimpatikus országot, aszzem lelépek valahogy...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 01:10:00

@Szun vu kung: elég érvet mondtam. egyébként sem lényeges, hogy epszilon vagy két epszilon a veszély. értelmes ember epszilon veszélyt sem vállal be feleslegesen.

a kérdés, hogy mio a jó büdös szűz máriának van a szentkoronatan az alkotmányban? mi a fészkes jó fekete levest keres ott?

Lacusru 2011.04.03. 01:11:22

@Brendel Mátyás: Ha jól érzem, nem vagyunk egy korosztály... így a világnézetünk is egy picit más. Ez persze nem is baj, mert így fejlődhet mindannyiunk gondolatvilága, ha megosztjuk egymással a gondolatainkat.

A blog a Tied? Komoly nagyon... kár, hogy a könyv még nem megrendelhető :-(
Ezért nem keresett még meg a titkosszolgálat?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 01:13:08

@Szun vu kung: a kérdés, hogy mit keres a szélmalom működésére való halvány mese a paksi erőmű biztonsági leírásában? ha nem volna veszélyes, akkor is röhejes volna.

és ha más nem, akkor az veszélyes, hogy egy olyan agyalágyult vezeti az országot, aki a Paksi Atomerőmű biztonsági leírásába a szélmaloml szóló meséket teszi be.

ez önmagában egy veszély, aminek kárát nap mint nap látjuk.

Lacusru 2011.04.03. 01:20:11

Muszáj tele írni unalmas faszságokkal, így legalább kevesebben fognak beleolvasni. Ha mégis foglalkozni kell vele, akkor ott van kézzel fogható témának benne ez a koronás hülyeség, ami teljesen felesleges.

Én azt látom, hogy ebben az országban az emberek több mint 2/3-a leragadt valahol, pár száz évvel ezelőtt, és ahogy ott topog, már akkora gödröt taposott maga köré, hogy nincs az a daru, amivel kiemeljék onnan. Szerintem földet rájuk, el kellene temetni ezeket, az a biztos! Csak nem tudom, mit képzelnek... osztják az észt, de a luxusautók, meg a mindenféle luxuscikkek azért kellenek. Járjon lovon, és írja madártollal az alkotmányt gyertya mellett... felőlem még azt a fejdíszt is magára teheti, ha úgy jobban hatnak a pszichiátrián kapott gyógyszerei!

fakopács 2011.04.03. 01:33:09

Nem veszitek észre hogy az egész alkotmányozás dolog csak gumicsont, mert képtelenek a gazdasággal bármit is tenni? Jól rágcsáltok rajta.
No meg a hatalmuk bebetonozása.
Mocskos narancsosok! Mindenki aki a fideszre szavazott, most köpje le azt a kezét amellyel behúzta az ikszet!

android165 2011.04.03. 01:34:41

mérhetetlenül mulatságos az összes összes komment. találkozunk 2014. májusában, addig lehet tépkedni egymást, meg kaparni a falat, SEMMIT NEM ÉR AZ EGÉSZ! :)))))
loooool nagyon jókat lehet rajtatok röhögni! :)))) köszi a műsort!

mrZ (törölt) 2011.04.03. 01:43:29

@Lacusru:
>>>>Megmondom őszintén, ebbe a fertő országba nem tudnék jó szívvel gyereket vállalni... de még csak ebbe a haldokló világba sem szívesen!
Hát ne vállald el, nem te leszel az egyetlen. Majd lesznek bevándorlók az üres helyekre.

>>Egyet értek... de mit tegyünk?
Várunk. Hova sietsz, még csak most jöttek. Még az is lehet hogy maradásra kérjük őket.

fedkvas 2011.04.03. 02:30:03

@geusz: 9 év ámokfutás, 2000-2009-ig, Fidesz főszerepben, MSZP assziszt, aztán MSZP-SZDSZ főszerepben Fidesz assziszt. Azóta hála a jó istennek olyan kényszerpályán vagyunk, hogy nem lehet matolcsyskodni, meg medgyessiseskedni orrba-szájba, vidáman. Gyurcsányoskodni azonban még simán lehet, látjuk is premier plánban a névadó, és OV részéről is.

rémusz bácsi 2011.04.03. 02:57:13

Ezt a sok hozzászólást nem olvastam el,mert már a topik címe a "piros lap"
sem igazán bizalom gejesztő.Gondolom aki ide ír azt nem rögtön teszitek ki a hóra.
Figyelmetekbe ajánlom a szocik által kreált tervezetet.
Ennek fényében azt mondom szép csöndben oldalogjanak el a témától.
Jobban járnak!

rémusz bácsi 2011.04.03. 03:11:08

most látom ti igazi kommunisták vagytok.
Voltak nemzeti szocialisták is (NÁCI PÁRT)
a ti partneretek, a Jobbik, de belőlük is hamarabb lenne nyilas, mint munkasSör
Tipikus prolik vagytok. Bocs nekem ez jön le.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 06:27:27

@Szun vu kung: Amit én mutattam, az egy hivatásos koronaőr szakvéleménye a Szent Korona-tanról.
Révay Péter koronaőr alaposan elmagyarázza, és képezhetnéd magad Szent Korona-tanból, ham már ábrándozol róla.
www.szent-korona.hu/szentkor.htm

Hogy a Fidesz mit akar a történelmi alkotmánnyal meg a Szent Korona-tannal, azt meg nem tudhatja más, csak Orbán Viktor.
A nyugdíjpénzeket is eleinte csak kölcsönvették volna, aztán meg rekvirálták.
A határon túliak is eleinte csak szimbolikus állampolgárságot kaptak, aztám mostmár a Gyeset követelik és választók lesznek.

Úgyhogy az, hogy mit akarnak a Szent Korona tannal, az majd később kiderül.

Amit te irkálsz, azt meg te gondolod, és mivel amúgy hülyézel is, leszarom.

FritzTata 2011.04.03. 06:37:42

@mrZ: nem. Az egyház a vallásról szól, nem a hitről. A kettő nem ugyanaz. Az iskolával egyet értünk.

@Brendel Mátyás: a sok szociológus szerint a deszegregált iskolák is kurva jók, érdekes módon a tanár ismerőseim szerint be ne adjam olyan iskolába a gyerekemet, ahol a hátrányos helyzetűek aránya magasabb, mint 1-2%...

@Lacusru: ez nem feltétlenül csak az iskola hibája. Szerintem a szülei és az egész környezete erősen vallásos, és így a nevelése is. Ha meg zavar téged a vallása, akkor szakíts vele, ezt nem nagyon szokták az emberek eldobálni. Téged meg nagyon zavar.

@fakopács: ezzel most tökéletesen egyetértek.

@pirimogyoró: nem azt, hogy jajdemekkora jo volt... Ugyanazt tanítja, mint amit állami gimiben tanítanak.

Pluszban teszem hozzá, hogy leszarom az alkotmányozást. Nem ezzel kellene most foglalkoznia a kormánynak, mert van jópár más dolga is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 06:54:17

@simonmondja.:

A szent korona szerzi meg a hűtlenek birtokait is. (291 – 95-96; 216; 218.)

“A királyi fôtulajdonjog fô tételei:

1. Eredetileg minden birtokjog a szent koronától ered, és a szent koronára háramlik vissza megszakadáskor, mert a nemesek közössége (com­mu­ni­tas) a szent korona joghatósága alá helyezte (in jurisdictionem Sacrae Regni Coronae) (HK. 10. c. 1. §, 3. c. 6. §).

2. A birtokadományozás jogát a közösség a koronázással a királyra ruházta (HK. 3. c. 6. §).

3. A király a szent korona e joghatóságánál fogva minden elhunyt magvaszakadtnak birtokjogai felett teljes hatalommal szabadon rendelkezhetik, vagyis: megtarthatja magának vagy újból eladományozhatja (13. c. 4. §).

4. Ezenkívül nemcsak a magvaszakadtnak, hanem azoknak a birtokjogai is még életükben a “szent koronára háramlanak s következésképpen adományozás alá kerülnek”, akik a hűtlenség elnevezés alatt értett bűncselekményeket elkövetik (13. c. 5. §).”

Hogy kik azok a hűtlenek, azt megmondja - a nemesek közössége - .
Hogy kik a nemesek közössége, azt megmondja - Orbán Viktor.

A hűség sem véletlen került a fideszalkotmányba.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.03. 07:14:07

@Brendel Mátyás:

Ami linket hoztál, az szart sem ér. Buta vagy, ha nem fogod fel, h az, h a 20 legjobban hány egyházi van, az éppúgy semmit mondó, minthogy a 20 legrosszabban sincs valszeg egysem. A szerencséd csak az, h arról nincs adat a neten.

Amit igazolásnak vélsz az a következő:
ha a top20-ban alig van egyházi, akkor a világiak jobbak.

Ennek analógiája:
ha a 20 legrosszabban nincs egyházi, akkor a világiak a szarabbak.

Egyik logika sem helyes. Egyetlen igazi mérce van: melyikre mekkora igény van. És ami igény van, azt kötelessége az államnak támogatni. Ha majd nem lesz igény az egyházi sulikra, akkor majd nem lesznek. Fentebb írták, nem vallásosak, mégis odajártak, és elégedettek voltak. Ezen kéne elgondolkodni, nem böszmeségekkel traktálni a publikumot.

VaTi 2011.04.03. 07:15:48

@version: "az isten hit a primitiv emberek sajatja, mindig is az volt"
Kepler, Boyle, Newton, Pasteur, Ampere, Copernicus, Planck, Rutherford, Schoedinger - pl

igényes 2011.04.03. 07:53:20

"Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait, és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát."

Most akkor innen felejtős az egész kereszténység, csupán a koronát nem szabad megérinteni, és meghajtjuk elötte a fejünket. Mindenki csemegézhet, majd a 900 év alatt hoott neki tetsző törvényekből.

Történeti alkotmánynak nevezi a történettudomány a magyar szokásjog és az azt kiegészítő, magyarázó királyi és országgyűlési törvények azon összességét, mely hazánk berendezkedését, államszervezetét a keresztény államiság kiépültétől nagyjából az 1848-as polgári átalakulásig meghatározta. A hagyomány szerint ennek legelső megnyilvánulása a vérszerződés volt, amit – miként a Gesta Hungarorum írja – a Tarján, a Jenő, a Kér, a Keszi, a Nyék, a Megyer és a Kürtgyarmat nemzetségek vezérei: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm kötöttek egymással.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 07:56:39

@igényes: Ja, akkor remek. Már 1848 is illegitim.
Át fogják nevezni a Kossuth, Petőfi és a Széchenyi nevű utcákat és középületeket is.

cogito verus 2011.04.03. 07:58:20

Az egész "Hitvallás" valami totális képtelenség:
- a hitvallás csak és kizárólag vagy legalábbis alapvetőenvalláshoz kapcsolódó fogalom. A polgári szabadság jogok egy legsarkalatosabb pontja a lelkiismereti és vallási szabadság. Ez ellentmond neki.
- kontinuitást vállal az un. "történelmi" alkotmánnyal, amely nem létezett. Nincs deffiníciója. Ha a magyar jogtörténetet érjük alatta, akkor része a rendi jogrendet megalapozó (de később az ellenállási záradéktól megfosztott Aranybulla, a király által aláírt, de soha ki nem hirdetett viszont alkalmazott Werbőczy féle Tripartitum, amely a lakosság legnagyobb részét, a jobbágyságot földhöz kötötte. Része lenne az 1948-as Áprilisi Törvények, amelyet V. Fedinánd aláírt és amelyet a forrdalom elbukása és a szabadságharc leverése után sem mertek nagy részben visszavonni. De része az 1944. március 19.-e előtti numerus clausus, a zsidó törvények, amelyek az állapolgári jogok mellett a tulajdonjogot is korlátozta, a lelkiismereti és vallási szabadság jogok mellett..

De nem lenne része az elmúlt 20 év Alkotmánya, amely össznépi egyetértés mellett született meg és amelynek egyetlen hibája az alkotmány eredeti évszáma.-
Más hiba, amely ne lenne összhangban a polgári szabadság jogokkal, nem volt benne.
Az új tákolmány tervezetben viszont - Bokros vonatkozó levele szerint is - hemzseg a politikai centralizációt, a szabadság jogok (munkához, sztrájkhoz, egyesüléshez stb) csorbítását jelentő szabályoktól. Kurtítja a következő kormányok intézkedési szabadságát bizonyos állami intézmények vezetésének 9-12 évre (ha jól emlékszem) való bebetonozása által. A Költségvetési Tanács és az Állam Elnök jogkörének kibővítése révén alkotmányos puccs lehetőségét vési kőbe.
A Orbán Kormány Tákolmánya minden csak nem XXI. századi jogalkotás, bár egyes fdeszes mameluk politikusok egyszerüen egész Európának példát mutató alkotmányak próbálják beállítani.
A fejétől bűzlik a hal is, Orbán meg nem hall, nem hallja meg az ésszerü érveket.
Küldjük Döblingbe, de Gráz is jó lesz (állítólag azt már belülről is ismeri).

kaqkkfioka 2011.04.03. 07:58:37

@igényes:
Legegyszerűbb ha újból bevonulunk a Kárpát-medencébe.

matyesz007 2011.04.03. 08:00:02

biztos valami geciséget akarnak ezzel megint. Leölni az ártatlanokat, több pedofil papot, meg börtönbe csukni a szingliket. huhhuhuuuu

kaqkkfioka 2011.04.03. 08:04:17

@igényes:
Jó akkor kezdjük elölről.
Kezdjük a vérszerződéssel.:):):):)

matyesz007 2011.04.03. 08:12:48

írjá szamizdatot, hehe

igényes 2011.04.03. 08:14:21

Nagyon jól tudja mindenki, hogy maga a Fidesz-Kdnp mint párt sem felel meg az erkölcsiség alapvető követelményeinek sem.

Fiatal demokraták, keresztények? Valójában ez nem így van, de mondjuk Wittner Mária egyesek szemében igen jól néz ki, és "valóban" demokratikus érzelmű.

A "demokraták" éppen most alkotmányoznak "demokratikus eszközökkel". Az erkölcsös keresztények akár háromszor is házasodnak, gyermekeik házasságon kívűl születnek, nevelkednek.

Hűségesek a mindenkori pártjukhoz, van olyan, aki maár a harmadik párt tagja.
A keresztények nem vállalják fel önálló indulásukat a választásokon. Az egyház kap szerepet és anyagi támogatást, de gyakorló pap képviselőt nem indítanak, csak "beépített" embereik vannak?

Nagy valószínűséggel a három éves föld moratórium sem lett hiába kiharcolva, retteghet minden telek és földtulajdonos, mert ugye egy tagban lesz érdemes megművelni a földet.

A zalaegerszegi barátunk, kap majd földet esetleg a Nyírségben.

matyesz007 2011.04.03. 08:16:25

vergődés ez vazze, hehe

igényes 2011.04.03. 08:17:08

@simonmondja.: Óriási 10-100 milliárdok vannak az utcatáblák készítésében. Szerintem már a Feriheggyel kapcsolatos pénzekre kész is van egy Fidesz közeli nyomda, utcatáblákra szintén, lásd BKV táblák, melyek szintén újulni fognak az átnevezések miatt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.03. 08:19:57

@Brendel Mátyás:

"Neuwirth Gábor kutató úgy fogalmazott, hogy nem feltétlenül az az iskola a legeredményesebb, amelyik a legtöbb tanulmányi versenyt nyeri, sokkal inkább az, amelyik a legtöbbet tudja tenni a hozott hátrányok ledolgozásában, a képességek kibontásában. E tekintetben a budapesti Patrona Hungariae Gimnázium vezet. Az esélyteremtő rangsorban az egyházi iskolák nagyon jól állnak, hiszen ennek a listának az egynegyede egyházi intézmény - írja a lap."

www.rtlklub.hu/cikk/72561

Kalmár 2011.04.03. 08:24:22

@cogito verus:
" nem lenne része az elmúlt 20 év Alkotmánya, amely össznépi egyetértés mellett született meg"
Nem volt össznépi egyetértés. Olyanok írták akiket sohasem választott meg a NÉP. Nem mondták el az elveiket, értékeiket és ezek alapján nem lettek "megmérve". Az milyen egyetértés??? (elitista)
A Fideszt, a választók döntő többsége küldte a parlamentbe. Mivel a 2. forduló csak arról szólt, hogy a Fidesz 2/3-os fölénye alkotmányozást jelent és Orbán Viktor ezt a választások előtt be is jelentette, így azzal a tudattal szavaztak az emberek rájuk, hogy új Alkotmány lesz. Az a mszpszdsz(tudom új nevük van LMP) szégyene, hogy kifarol a vitából.

"Kurtítja a következő kormányok intézkedési szabadságát bizonyos állami intézmények vezetésének 9-12 évre (ha jól emlékszem) való bebetonozása által."

Az Alkotmány nem 9-12 évre születik.
A kormányokat ellenőrző szervek és a jegybank függetlenségét garantáló passzusok, nagyon helyesen csökkentik a következő kormányok befolyását.Európában ez nem egyedülálló.Sőt.

"A Költségvetési Tanács és az Állam Elnök jogkörének kibővítése révén alkotmányos puccs lehetőségét vési kőbe."

Az nem helyes, hogy alkotmányos kötelesség bizonyos határok közt tartani a hitelállományt??
Ha lett volna komoly KT 8 éve is akkor nem jutunk ide, ahová a teljesen impotens szoci párt vitt minket. Minden kontroll nélkül vették fel a hiteleket és szórták korrupt beuházások, pályázatokra. Kötél járna a gazembereknek ezért.
A K. elnök jogköre pedig még nem végleges. Vitaanyag. Nem lesz könnyen feloszlatható a palament, bár ha Öszöd után megtörtént volna akkor, most sokkal előrébb járnánk. Az elvtársak ahelyett, hogy elmondanák a véleményüket, inkább kampány gyűléseken parádéznak félinformációkkal.

Nekem tetszik. Sőt vagyunk vele így pár millióan.
Pont ezért választottuk meg őket.

fakopács 2011.04.03. 08:25:51

@igényes: Hehehe.. ez nagyon jó volt. A háromszor házasodó, balkézről született gyerekű fiatal demokrata keresztény. :-))

matyesz007 2011.04.03. 08:29:25

@Kalmár: hát igen, sok millióan vagyunk

fakopács 2011.04.03. 08:30:09

@Kalmár: "Az nem helyes, hogy alkotmányos kötelesség bizonyos határok közt tartani a hitelállományt??"

- hát ez még hiteles lenne, ha nem most számolták volna el a költségvetési hiányt.
Amely tévedés többségében a FIDESZES ÜNKORMÁNYZATOK MIATT VAN.

"Nekem tetszik. Sőt vagyunk vele így pár millióan.
Pont ezért választottuk meg őket. "

- nem azt csinálják amit igértek. 2.7 millióan szavaztatok rájuk. Szerintem meg a 2.7 millióból már több mint a fele leköpné a kezét amivel az x-et húzta, úgy hogy ne dobálózz a pár millióval!

matyesz007 2011.04.03. 08:33:29

@fakopács: - "nem azt csinálják amit igértek. 2.7 millióan szavaztatok rájuk. Szerintem meg a 2.7 millióból már több mint a fele leköpné a kezét amivel az x-et húzta, úgy hogy ne dobálózz a pár millióval!"

cccc, szeretnéd ha így lenne

Őszintén szólva igencsak örülök hogy nem egy 5 százalékos párt alkotmányozik. Persze az rendben lenne.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 08:37:47

@matyesz007: Ezaz. Hogy egy párt alkotmányozik.
Ez itt nem Fideszország , ugye.

igényes 2011.04.03. 08:40:03

És bizony itt fázott rá az összes nem keresztény! Erre is fognak hivatkozni.
Az utolsó mondat mindent elárul!

A történeti alkotmány tehát a legfontosabb, legerőteljesebb – mai kifejezéssel sarkalatos – törvények gyűjteménye volt. Legalapvetőbb lényegét az ezen összességből kikristályosodó Szent Korona-tan foglalja össze. Eszerint a Szent Korona önálló, a mindenkori király fölött álló entitásként az alkotmányosság biztosítéka, az alkotmány megtestesítője, ugyanakkor kapocs az isteni szféra felé, s ezáltal minden hatalom forrása. E gondolat fontos eleme, hogy a Szent Korona minden tagját (tehát nemcsak a magyarok, hanem a Szent Korona fennhatósága alatt élő minden más nemzetiség közösségként és egyénenként is) egyazon szabadságok és kötelezettségek illetik. A Szent Korona ugyanakkor nem csupán minden hatalom forrása, hanem minden jog és birtok forrása is, vagyis – mai praktikus és igencsak időszerű példát hozva – a föld, a víz, a föld alatt lévő kincsek az egyetemes magyarság elidegeníthetetlen tulajdonának tekintendők, s a Szent Korona testén belül csak a Szent Korona tagja szerezhet birtokjogot.

matyesz007 2011.04.03. 08:40:43

@simonmondja.: meg kéne próbálni azon gondolkodni például, hogy hogy jutott ide az szdsz. Nem történtek hibák? Feltárni ezeket a hibákat és elgondolkodni rajtuk. Talán így tudnál tovább lépni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 08:44:33

@igényes: Nagy szarban vannak a románok, szlovákok szerbek és ukránok.
No meg az osztrákok is.
A Korona hatalma nem ismer országhatárt.

Kalmár 2011.04.03. 08:45:38

@fakopács: Az feltűnt, hogy a Fidesz kormány alatt csökken a hitelállomány a szocik alatt pedig MINDIG egekbe szökik??
Kár a tényeklet kerülgetni.
Ezt a hitel hegyet a Fidesz nyakába varrni enyhén szólva erőltetett próbálkozás.

Egyébként keress egy választási igéretet amivel szembemennek.
Én rájuk szavaztam, ezt vártam.
Örülök, hogy így van.
Furcsa, hogy a nem rájuk szavazók szerint nem ezt ígérték. Vicces.

kaqkkfioka 2011.04.03. 08:47:59

@Kalmár:
A szinte semmit be lehet tartani.

matyesz007 2011.04.03. 08:48:18

@simonmondja.: na, nem akarom itt tovább osztani az észt, de a kommenteket olvasva úgy gondolom a Szent Korona tan körül elég sok a félreértés. Lehetne például ennek szentelni egy ne fikázó normális posztot. Munka lenne vele, de talán értelmesen lehetne gondolkodni az ügyben.
Ja, és egy szdsz hogyan basztuk el posztot.
Most miért ne? Nem lehet?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 08:50:59

@matyesz007:
Most, hogy már nincs is szdsz, minek kéne rajta gondolkodni ?

matyesz007 2011.04.03. 08:53:28

@simonmondja.: jaja, végülis tényleg. Aha

"A jelent csak a múltból lehet megérteni, a jövőt csak a múlt alapjára lehet felépíteni"

Azért mert akkor nem kéne itt fikáznod folyamatosan.

Petyhüdt Petymeg a dinamikus kritikus 2011.04.03. 08:55:48

mondjuk én mindig furcsálltam ,hogy ennyire elnéző a társadalom a társukat megcsaló, átverő emberekkel, pedig valójában gyakran nagyobb kárt okoznak tettükkel, mint sok sok bűncselekmény elkövetője. konkrétan életeket lehet vele tönretenni, milliós kárt lehet vele okozni. miért ne lehetne büntetni? különben is szerződésszegés, ha házasságról van szó.. igenis büntetni kellene!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 08:57:04

@matyesz007:
Szerintem azoknak kéne posztolni a korona tanról, akik beleírták a fideszalkotmányba.
Hogy mégis mit értenek rajta.
Kezdhetné Orbán Viktor a részletes magyarázatot.
Mert őt nem válthatja le Orbán Viktor, ugye, ha elszólja magát.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.03. 08:57:44

@simonmondja.:

Az előző alkotmány egy paktum. Soha senki nem szavazott róla, senki véleményét nem kérdezték róla soha. Egy háttéralku. Ennek az újnak erősebb legitimációja lesz.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 08:59:59

@matyesz007: Ja, hogy csak cseszegetsz...Jó szórakozást.

matyesz007 2011.04.03. 09:01:19

@simonmondja.: ja, tényleg, szóljunk a Miniszterelnöknek, hogy magyarázza meg. Szerintem itt üzenj neki.
jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaajj

Azért ő egy nagyon magas méltóság, bármennyire is úgy hiszed, hogy mindenki ugyanazon a polcon van barátom. És mégis lehet fikázni. Ugye milyen jó?

ius murmurandus - még megvan, de már mondtam, hogy írjatok szamizdatot

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 09:03:51

@malacz69 eurofanyalgó: Az előzőről is szavazott az országgyűlés.

És ezt is háttéralkuban barkácsolják.
Hogy kik, még az sem világos.
Eleinte azt mondták, hogy az ötösfogat Boros Péter, meg Pozsgay, meg a többi nyomi.
Most meg itt van a Szájer-Szili szuperkettős.
Néha földobnak valami infót, aztán vagy úgy csinálják, vagy nem.

igényes 2011.04.03. 09:04:07

A hűség nagyon fontos, Szájer, Deutsch, Gulyás ezek a szép emberek tudják valószínűleg, hogy miért is árulják el saját fajtájukat.

Szent László Király Dekrétomainak Első Könyve
10. Fejezet a zsidókról, ha keresztyén asszonyt vesznek társul magokhoz
Ha zsidó keresztyén asszonyt veszen társul magához, vagy valamely keresztyén személyt szolgaságban tart az ő házánál, vegyék el tőle és adják vissza annak szabadságát; a ki pedig eladta volt, attól az árát vegyék el és legyen az a püspökök jövedelme.

Félő, hogy hamarosan A Fidesz-KDNP-ből hamarosan egy sor püspök lesz.

Arany Bulla szerint Deutsch, Szájer, Gulyás, Lázár bajban lesznek.

24. CZIKKELY.

Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek.

Pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek.

1. §. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.

25. CZIKKELY.

A sóról.

Továbbá, sót az országnak közepette ne tartsanak, hanem csak Szabolcson és Regéczen és a végekben.

26. CZIKKELY.

Hogy az országon kivül valóknak birtokot adni nem kell.

Továbbá, birtokot az országon kivül való embernek ne adjanak.

1. §. Ha valamelyest adtak vagy eladtak, azt a haza fiai válthassák meg.

cogito verus 2011.04.03. 09:04:46

@Kalmár:
Csak a rend kedvéért: a jelenlegi alkotmány biztosítja mindazokat a szabadság jogokat, amelyek a polgári társadalom alapvetései. Nincs benne semmi preferencia sem valláshoz, sem meggyőződéshez köthetően.
A Fidesz egy árva szó nem sok, de még ennyit sem mondott az alkotmányozási szándékáról. Aki a parlamenti 2/3-ra hivatkozik az félrebeszél. Nem volt felhatalmazás. A Fidesz szavazati aránya a szavazók között 52-53%, az össz választó joggal rendelkező felnőtt lakosságban pedig meg alig több mint 1/3.
Csak az igazság kedvéért.
Úgy gondolom, hogy a saját politikia nézetednek és meggyőződésednek adsz hangot - ami persze nem baj -, amikor azt írod, hogy akik a Fideszre szavaztak azok tudták, hogy alkotmányozni fog. Még ha ez igaz lenne akkor is kérdés, hogy bianco csekket írtak-e alá ebben az ügyben? Szerintem becsapták az embereket, magyarul hazudtak.
Valami információ hiányban szenvedsz: szó sincs arról egy normális európai országban, hogy egy párt állami, elvileg pártsemleges pozíciókba pártkatonákat ültetne és pláne nem a parlamenti ciklust 2-3x meghaladó időszakra.
Kár erölködnöd, hogy megmagyarázd a megmagyarázhatatlant.
Az egy érdekes kérdés, hogy az állam eladósodosodásának fokát alkotmányban kell-e rögzíteni. Szerintem nem. A költségvetési tanács hatáskörének problematikája nem ez, de lehet, hogy ezt nem érted. Gondolkodj rajta.
Az eladósodottság okait objektíven kell vizsgálni:
mire ment, hol van, ha van eredménye. Vannak új autópályáink. Jelentősen emelkedett a közalkalmazottak jó részének a fizetése, növekedett a nyugdíj (más kérdés, hogy helyes volt-e), de ezeket a Fidesz is megszavazta. Ergo legalábbis "bűnpártolók". Ami a lincs hangulatot tükröző véleményedet illeti, az a Fidesz féle demagóg populista magatartás hű tükre.

Szemérmes módon elkerülted a "hitvallás" meg a hozzá kapcsolódo kérdések pertraktálását.
Egyetértesz az álatalam leírtakkal vagy még keresed a magyarázkodás indokait?

matyesz007 2011.04.03. 09:06:09

á bazmag, az indexet is tönkre fogjátok így baszni, mint az szdsz-t

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 09:06:53

@matyesz007:
Hát, pedig ha Orbán akar valamit, akkor neki kéne elmondani, nem itt találgatni évszámra.
Nem ártana, ha egyenesen beszélne.
És szólítsd méltóságos uramnak, ha már olyan nagy méltóság.
Gyurcsányt is úgy szólítottad ?

Kalmár 2011.04.03. 09:08:05

@kaqkkfioka: Na most döntsd el, hogy semmit sem ígértek, vagy teljesen mást, mint amit csinálnak. Értem én, hogy utálod őket, de legalább valami logika mentén tedd.
Íme a Fletó alkotmány tervezet. 2006-ból. Nocsak benne van a korona???

www.mno.hu/upload/docfiles/1104/petreteialkotmany.pdf

matyesz007 2011.04.03. 09:09:22

@simonmondja.: Most tényleg nem értem miért kéne neki megmagyaráznia. Egyszerűen nem az a feladata.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 09:16:35

@matyesz007:
Azért kéne, mert ő akarja. Vagy nem ?

Mindenki el tudja magyarázni, ha akar valamit.

Kapott felhatalmazást, hogy vezesse az országot. Erre ő úgy gondolta, hogy az alkotmányozást akarja és a korona tant, meg a történelmi alkotmányt bele.

Mivel ezek nem konkrét szövegek, hanem sok verziójuk fut,
ezért nyilatkoznia kéne, hogy pontosan mit ért rajta, minz kormány feje és mint alkotmányozó többség vezetője.

Ki más mondhatná el hitelesebben ?

nu pagagyí 2011.04.03. 09:21:04

@Kalmár: Azért vállalhatóbb módon van benne: jelkép, amit nem kéne beolvasztani. Az új tákolmány viszont egyenesen jogfolytonosságot tulajdonít a svájci sapkának, felteszem erre lehet majd alapozni a jobbágyi rendszer visszaállítását.
Amúgy az MSZP tagadja, hogy alkotmány-tervezetet készített volna, de ha igen csak kétharmados konszenzussal tudta volna elfogadtatni. A mostani erőből való alkotmányozáshoz nem kell asszisztálnia egy demokratikus pártnak. Alkotmányozni majd akkor kéne, amikor senkinek sincs kétharmada.

matyesz007 2011.04.03. 09:22:24

@simonmondja.: hát, már megbocsáss, de abszolút komolytalan és gyerekes vagy. Mi az, hogy ő akarta? Most azért nem ő vezeti egy személyben az országot LOLOLOLOLOL csak már nem tudod megkülönböztetni az orbánvezér szólamot a valóságtól. Magas méltóság, de nem egy személyben irányítja az országot. Mit magyarázzon a Miniszterelnök? :p ?xy%/:))))))&#@
Te hol élsz? Szerintem gondold azt amit úgyis fogsz: feudalizmus lesz, feltámasztják Horthyt. De nem látod mekkora röhej?

sárkányfő 2011.04.03. 09:27:07

@matyesz007:
"Őszintén szólva igencsak örülök hogy nem egy 5 százalékos párt alkotmányozik."

ez így van. legőrültebb álmaiban szerepelhet talán a távoli 5% -os támogatottság a kdnp számára, ugyanis a támogatása hosszú évek óta egyszerűen mérhetetlen, azaz 0%.

matyesz007 2011.04.03. 09:27:26

svájci sapka hehe megmondtad. Te mit csinálsz az országban? Turista vagy?

matyesz007 2011.04.03. 09:28:36

Többek között ezért szavaztam a Fideszre : svájci sapka és társaik. Úgy látom jól tettem. Mit képzelsz magadról? Ezzel engem is sértegetsz.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 09:35:37

@malacz69 eurofanyalgó:

"a 20 legjobban hány egyházi van, az éppúgy semmit mondó"

sokatmondó, csak neked nem tetszik.

"Amit igazolásnak vélsz az a következő:
ha a top20-ban alig van egyházi, akkor a világiak jobbak."

ez egy elég erős érv.

"ha a 20 legrosszabban nincs egyházi, akkor a világiak a szarabbak."

ez egy spekuláció, mert nem tudod, hogy a húsz legrosszabban mik vannak, spekulációval érvelni meg a hülye vallásokon kívül nem érvényes.

"Egyetlen igazi mérce van: melyikre mekkora igény van. És ami igény van, azt kötelessége az államnak támogatni. "

semmi okom azt gondolni, hogy az egyházi iskolákra igény van. az állam nyomja beléjük a pénzt. az igény esetleg a jól ellátott iskolákra van, nem az egyházi iskolákra. ha az állam az állami iskolákba nyomná a pénzt, azokra lenne igény.

az orbánista egyházállam pont, hogy manipulálja, megvezeti az embereket, torzítja az igényeket, és te ennek tapsolsz.

ez ment a középkorban, ez ment a kommunizmusban, és ez megy a Viktatúrában is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 09:36:58

@matyesz007: Hát ezaz. Nem szólamokat kéne kántálnia, hanem néha előállhatna a valósággal.
Hogy mégis, mi a pék faszát akar.

Hogy mások mit nyilatkoznak, az ugye szóbeszéd és pletyka...
Legalábbis a Fidesz-KDNP nem tartja magát ahhoz.

inforadio.hu/hir/belfold/hir-309918
vagy
mandiner.hu/cikk/valasztojog_nelkuli_allampolgarsagot_adna_a_fidesz

Most pont mégis mást csinálnak.

matyesz007 2011.04.03. 09:37:52

jah a középkorról és a feudalizmusról is kéne egy poszt Brendel. Vagy ez ijesztés most? Feudalizmus huhuuuúúúúú hheheheheheheheheheheheheheheheeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 09:40:32

@Kalmár:

"Ha lett volna komoly KT 8 éve is akkor nem jutunk ide"

akkor az, hogy Orbán felszámolta a KT-t a legnagyobb disznóság kell, hogy legyen. ugye?

és egyébkétn el is szállt a költségvetés megint. 3,8 helyett 4,2 lett. ez Orbán Viktor eladósodást csökkentpő programja?

hogy te mekkora naív kis hülye vagy. mindent beveszel, amit a Viktor hazudik?!

Kalmár 2011.04.03. 09:44:46

@cogito verus: Hű. Nem semmi.Az igazság kedvéért???
Nem lehetne visszatérni csak egy kicsit az igazsághoz??
Tudom, hogy a tieitek másra szoktattak, de az már unalmas, hogy a sok hazugságot kell cáfolgatni, forrást keresgélni, de nem számít mert 2 nap és újra elfelejtitek.
Egyszerűen fárasztó.
ORBÁN VIKTOR KIJELENTETTE, HOGY ÚJ ALKOTMÁNYRA VAN SZÜKSÉG.
Ezt a választások előtt többször több helyen elmondta.
Nézz utánna ne hazudozzatok már, mert a tököm tele van vele.
Nem csak mi tudtuk, hogy alkotmányozni fog, aki nyitott füllel- szemmel jár az mind tudta. Nézz vissza blog kommenteket a választás előttről.

A választáson rugózni is képtelenség.
Van egy választási törvény. Nem a Fidesz írta. Eszerint 2/3 jár. A kampányban elmondta minden párt, hogy ha a Fideszre szavaztok 2/3 lesz, és alkotmányozás.
Csak erről szóltak a kampányrendezvények. TÚLHATALOM, rémlik??
SZóval ennek teljes tudatában ment a nép tömött sorokban és küldte a Fideszt a kormányrúd mellé 2/3-os többséggel.

"szó sincs arról egy normális európai országban, hogy egy párt állami, elvileg pártsemleges pozíciókba pártkatonákat ültetne és pláne nem a parlamenti ciklust 2-3x meghaladó időszakra."

Elképesztő a tájékozatlanságod.
A Német jegybank elnök 8 éves mandátummal rendelkezik, az Olasz 6 évvel de újra választható.
A média hatóságoknál is bevett szokás a mandátumon átívelő kinevezés.
Az Olaszoké 6 év, de számtalan helyen van 5 év vagy több. Sőt őket a kormány, vagy a miniszterelnök egyszemélyben nevezi ki. Nálunk a parlament.

"Szerintem becsapták az embereket, magyarul hazudtak."

Ha mi akik rájuk szavaztunk, nem ezt érezzük, akkor neked honnan van jogod ezt felülbírálni?

Kicsit több tájékozódást és kevesebb alaptalan kritikát kérünk.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 09:44:47

@malacz69 eurofanyalgó: "Az előző alkotmány egy paktum. Soha senki nem szavazott róla, senki véleményét nem kérdezték róla soha. Egy háttéralku. Ennek az újnak erősebb legitimációja lesz."

soha senki nem fog szavazni róla.

matyesz007 2011.04.03. 09:47:01

@Brendel Mátyás: "hogy te mekkora naív kis hülye vagy. mindent beveszel, amit a Viktor hazudik?!"

Ön a posztoló? Ilyen stílusban osztjuk a kommentelőket? Asszem ez mindent világossá tesz.

nu pagagyí 2011.04.03. 09:47:28

@matyesz007: Nem vagyok túrista. Én fizetem azt az adót, amit ez a kormány magára óhajt költeni és a tököm tele van, hogy teljesítmény-elv helyett ismét születési jogon óhajt egy here-réteget az ország nyakára erőltetni.
A korona, mint jogforrás, a vallásosság pénzben kifejezhető erőltetése, az életfogytig fizetést adó tekintetetes testületek szaporítása, az autonóm és civil szerveződések folytogatása, a véleményszabadság nem tisztelete, a pökhendi és alpári viselkedés kb. amből egy picit sok lett. Ehhez jön még a totális hozzá nem értés. Aki ezeket támogatja az vagy hülye, vagy haszonélvező.

kaqkkfioka 2011.04.03. 09:48:07

@Kalmár:
Inkább ez:
"vagy teljesen mást, mint amit csinálnak."
'98-ban náluk volt az X.
Utána nem voltak szimpatikusak. Lehet akkor is túl sokat vártam tőlük.
"http://www.mno.hu/upload/docfiles/1104/petreteialkotmany.pdf"
Elolvastam. Ez is lehet vitaalap.
És nem állítom, hogy ez a tuti.

Kalmár 2011.04.03. 09:49:08

@Brendel Mátyás: Először is naív kis hülye a ......... Megint kiderült, hogy az érveket csak trágársággal tudod pótolni.
A KT nem számolták fel kisbogár. Sőt megerősítették a jogkörét.
Eddig csak véleményt alkothattak, mostantól megkerülhetetlenek.
Nem ciki, hogy okoskodsz és fogalmad sincs a Kt-ról??
Segítek.
DE.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 09:49:13

@Kalmár: abban a tervezetben a szentkorona az egyetlen marhaság a bevezetőben. és az is sokkal gyengébben szerepel benne, mint Orbán faszsáégában. mindenesetre abból sem lett semmi, nem is lehetett semmi, és nem is kellett, hogy legyen semmi. ebbből sem kéne.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 09:49:54

@Kalmár: "A KT nem számolták fel kisbogár. Sőt megerősítették a jogkörét."

mondom, te Viktor meséin csüngesz.

sárkányfő 2011.04.03. 09:49:56

@Kalmár:
na ha olyan sokszor elmondta orbán a választások előtt, hogy kell új alkotmány, akkor mutass egy ilyen híradást, linket, bármit tavaly április előttről. köszi.

megjegyzem ha mondott is ilyet (?), akkor sem tárta a nép elé annak tartalmát, tervezetét, szóval népszavazás nélkül ez nem lesz legitim.

miért nem lehet népszavaztatni most? erre miért nem válaszol senki? a 300 ft-ért bezzeg milyen lelkesen szavazott a fidesz, de az alkotmány, na arról nem. ezek szerint a fidesz úgy gondolja, hogy az új alkotmány nem ér 300 ft sem? mondjuk ebben igaza van...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 09:51:38

@matyesz007: "Most azért nem ő vezeti egy személyben az országot LOLOLOLOLOL csak már nem tudod megkülönböztetni az orbánvezér szólamot a valóságtól. Magas méltóság, de nem egy személyben irányítja az országot."

kis naív. Orbánnak gyakorlatilag teljhatalma van a kormányban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 09:54:13

@matyesz007: "Többek között ezért szavaztam a Fideszre : svájci sapka és társaik. Úgy látom jól tettem. Mit képzelsz magadról? Ezzel engem is sértegetsz. "

na erről van szó vazze.

ha valaki lesvájcisapkázza a szentkoronát, akkor te azt személyes sértésnek veszed, és kiborulsz.

de annyi empátia nincs a rohadék fideszesekben, hogy a szentkoronázás meg minket sérteget.

a kocsmában meg egy blogban nyugodtan sértegethetjük egymást szentkoronázással és svájci sapkázással.

de azt az intoleráns geci faszságot, hogy az alkotmányban sértegessenek minket a szentkoronával, azt csak a fidesznyikes seggfejek voltak képesek elkövetni.

Kalmár 2011.04.03. 09:54:21

@Brendel Mátyás: Ja mégegy apróság. Ha a poszt írójaként naív hülyézel akkor segítek benne, hogy kevesebb ellenvéleménnyel találkozz.
Többet nem írok a blogjaidhoz. (gondolom hiányozni fogok.)
Böfögj tovább a saját meleg, egyvéleményű akolodban.

matyesz007 2011.04.03. 09:55:47

@sárkányfő: miről legyen népszavazás? Csináljanak 10 változatot és lehessen választani? Vagy hogy képzeled? Miért kéne népszavazás? (demokratikus?)
Bárki kezdeményezhet népszavazást. Nem? Miért nem gyűjtesz aláírást?

Kalmár 2011.04.03. 09:56:17

@Brendel Mátyás: Uccsó : te intoleráns geci fasz.
A gyurcsány alkotmánytervezetében is benne van a korona.

matyesz007 2011.04.03. 09:57:13

@Brendel Mátyás: Miért sérteget téged a Szent Korona az alkotmányban? Erre kíváncsi vagyok tényleg.

sárkányfő 2011.04.03. 09:58:01

ne rákerestem a Fidesz tavalyi választási programjára, itt van:

static.fidesz.hu/download/481/nemzeti_ugyek_politikaja_8481.pdf

egy kurva szó sincs benne új alkotmányról.

erről ennyit.

nu pagagyí 2011.04.03. 09:59:21

@Kalmár: Döntsd el, hogy a dokumentum vagy a duma számít. Dokumentumban nincs benne új alkotmány igénye: lásd választási program. Épp ellenkezőleg, a meglevő be nem tartását olvassa az előző kormányok fejére. Ha viszont a duma számít, akkor kérném az azonnali radikális adócsökkentést. Orbán emlékeim szerint, csak "nagy" változásról beszélt "nagy" felhatalmazás esetén.

matyesz007 2011.04.03. 10:00:42

@sárkányfő: keress rá a többi pártra, hogy van e olyan kitétel kidolgozva, hogy mi lesz ha kétharmaduk lesz.

sárkányfő 2011.04.03. 10:01:30

@matyesz007:
te észnél vagy, szerencsétlen? NEM LEHET népszavazást kezdeményezni sem a a manyup pénzek elrablása sem az alkotmány ügyében, mert a fidesz eltörölte ezt a jogot? mond te hol élsz? lövésed sincs semmiről, de dumálsz összevissza?

és népszavazást úgy kell tartani, mint más országokban, pl. két hete egyiptomban: a kormány által javasolt alkotmányt szavazásra kell bocsátani. ha valóban kifejezi a nép akaratát, pl. valódi együttműködéssel készült, akkor meg fogják szavazni, egyiptomban is megszavazták.
de mivel nálunk fideszes pártalkotmány lesz, és ez nem kapna többséget, ezért nem engedik népszavazásra. tudják hogy buknának. miközben folyamatosan a népre hivatkoznak... gyáva cinizmus.

sárkányfő 2011.04.03. 10:02:49

@matyesz007: miért, nem a fidesz nyert, te szerencsétlen? miért keressek rá más pártokra? nem a fidesz saját programját kell számon kérni a fideszen? nem a fidesz készült 2/3-os győzelemre? miről hablatyolsz?

kaqkkfioka 2011.04.03. 10:04:06

@matyesz007:
Hát ha a választási program a 2/3 eléréséről szól az elég érdekes.
Illetve mit csinálunk 1/5-nél, 5/24-nél, 45/2-nél.

matyesz007 2011.04.03. 10:04:37

@Brendel Mátyás: te kész vagy ember. Lerohadékozol másokat. Én nem rohadékoztalak le téget.
Nagyjából ki tudom következtetni hova jártál iskolába, mit eszel, hol laksz, ki vagy, hova jársz szórakozni, nincs ezzel semmi baj. Egy baj viszont van veled: rosszul végzed most a munkádat, ha a posztolás és a kommentelés neked munka.
Egyébként senki se szereti ha sértegetik, gondolom te sem.

nu pagagyí 2011.04.03. 10:06:18

@matyesz007: Ön igényli-e, hogy a meglévő Alkotmány helyett új készüljön Boros Péter, Pozsgay Imre, Szili Katalin, Semjén Zsolt, Lázár János, Rogán Antal, Szájer József, Schmitt Pál irányításával? Igen/Nem?

hhh. 2011.04.03. 10:06:28

mellesleg az index is lejtőn van...

matyesz007 2011.04.03. 10:07:36

@sárkányfő: legitim, jogszerű, stb értsd meg ha fáj is. "a gyógyszert be kell venni"

matyesz007 2011.04.03. 10:08:16

@nu pagagyí: gyűjts aláírást, civil power hehe hol vagy vazze?

kaqkkfioka 2011.04.03. 10:09:33

@matyesz007:
De most nem a tartalmi elemekről van szó? (nem a Szent Korona!)

matyesz007 2011.04.03. 10:10:52

@kaqkkfioka: gyűjts aláírást, hogy ne legyen új alkotmány he? nem érted?

sárkányfő 2011.04.03. 10:12:34

@matyesz007: látom már érvelni sem próbálsz :) a fidesz választási programjában nyoma sincs új alkotmánynak, tehát erre nem kaptak felhatalmazást, bár akkor is csak úgy működne, ha teljes tervezetre kértek volna felhatalmazást, nem pedig egy biankó csekkre.

népszavazást kezdeményezni meg nem lehet, mert ezt a jogot a fidesz eltörölte. megjegyzem ha lehetne, az se érne semmit, a fidesz akkor is lesöpörné, mint tette azt Seres Mária 600.000 aláírást tartalmazó kezdeményezésével, a szocikkal együtt simán lesöpörték.

hagyjuk a süket dumát. a fidesz nem mer, mert gyáva kiírni népszavazást. ami nem is csoda mert nem nemzeti, hanem pártalkotmány készül, amit nem szavazna meg a nép.

kaqkkfioka 2011.04.03. 10:13:51

@matyesz007:
Haggyá mán. Fotó kiállításra mék.

matyesz007 2011.04.03. 10:15:56

Nekem tetszik az új alkotmány. Csak mondom, inkább az a baj, hogy nem lehet ezekről a dolgokról értelmesen beszélgetni: például, hogy mi a szerepe a Szent Koronának, mi következik abból, hogy belevették. Kell e emiatt félnie valakinek? Ezt miért élik meg kirekesztésként emberek.

midnight coder 2011.04.03. 10:18:31

Én legszívesebben kettéosztanám az országot. Legyen egy balliberális rész és egy jobboldali. Az előbbibe beköltöztetném Fletóékat, az összes cigányt, zsidót, bevándorlót és MSZP szimpatizánst, a másik országrészben pedig maradjanak a többiek. Aztán majd 20 év múlva megnézzük hogy kinek volt igaza, melyik rész mire jutott.

matyesz007 2011.04.03. 10:19:29

@sárkányfő: attól még megpróbálhatod, de nagyon nehéz lesz és nem biztos, hogy az lesz az eredménye amit vársz.

nu pagagyí 2011.04.03. 10:25:42

@matyesz007: Minek? Saját dugájába fog dőlni. Mire elkészül nem marad támogatója.

mrZ (törölt) 2011.04.03. 10:25:59

Jó reggelt mindenkinek

@midnight coder:
>>Én legszívesebben kettéosztanám az országot.
Ha lehetne sopron környékét a libsikhez tegyed, ott jobban érzemném magam. Cigókkal és nyugdíjas házmesterekkel együtt is.

matyesz007 2011.04.03. 10:27:04

@Brendel Mátyás: bahalok vazze, mert amit én fontosnak és értékesnek tartok azt lekicsinylően svájci sapkának nevezed. ???????? mit nem értesz ezen?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 10:28:29

@matyesz007: amit én fontosnak tartok, azzal meg ellenkezik a szentkoronatan.

mit nem értesz ezen, hülyegyerek?!

matyesz007 2011.04.03. 10:30:53

@Brendel Mátyás: nem tudjuk még mindig, hogy neked mit jelent a Szent Korona tan kedves "gyökér stílusú" Mátyás. :)))))))))))))))))))))))

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 10:33:58

@matyesz007: szerintem lehet sejteni. viszont arról fogalmunk sincs, neked mit jelent a svájci sapka.:)

sárkányfő 2011.04.03. 10:34:34

@matyesz007:

aha. oké, akkor maradjunk abban, hogy egyetlen érved, mely szerint orbán erre is kért felhatalmazást, hamis. nem mutattál, mert nem tudsz, mert nincs egyetlen olyan választások előtti hírt mutatni, amelyben orbán új alkotmány ígért volna.
a fidesz választási programjában nyoma sincs semmi ilyesminek.

ennyi.

ja, amúgy normális ember amúgy sem támogat abortuszellenes, történelemhamisító, fideszt bebetonozó pártalkotmányt...

midnight coder 2011.04.03. 10:37:51

@mrZ: Szerintem jobb helyetek lenne az ország keleti részében. Moszkva is csak közelebb esik...

matyesz007 2011.04.03. 10:38:03

Nem gondolom, hogy választani kell svájci sapka és korona között.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.03. 10:38:15

@Brendel Mátyás:

Azt látom, hogy a logikád csapnivaló, de még a szemed is kurva szar, mert ügyesen átugrottál két cikket, amiket linkeltem.

Az egyik ott van 08:19:57-nél

A másik pedig 08:34:49-nél

Mindkettő igazolja, h a hamis logikád hamis eredményt hozott ki!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 10:39:16

@matyesz007: normális embernek nem kell elmagyarázni, hogy ma Magyarországon egylegalább akkora embercsoportot sért a szentkoronatan, mint amekkorát sértene a szentkoronatan lesvájcisapkázása.

ennek felfogásához kb kilencvenes IQ kell. ezt nem kéne magyarázni.

éppen ezért az alkotmányban a szentkoronatannak ugyanúgy semmi helye nincs, mint a szentkoronatan lesvájcisapkázásának.

mi soha nem aakrtuk a szentkoronatan lesvájcisapkzázását az alkotmányba erőltetni, a szentkoronatant az alkotmányba erőltetni viszont akarják az olyan antiszociális félkegyelmű hülyék, mint Orbán Viktor.

neki és neked sincs meg az a kilencvenes IQ.

matyesz007 2011.04.03. 10:43:42

@Brendel Mátyás: mindig élvezettel tanulmányoztam a gyűlölet ilyen mértékű megjelenését. Mondjad még. Több posztot. Ismerjük meg Brendel Mátyást.

matyesz007 2011.04.03. 10:45:01

Még egyszer: nem tudjuk, hogy mit értesz Szent Korona Tanon. Ezzel még tartozol az olvasóknak, ha már elkezdtél kommentelni. Csapda Mátyás.

matyesz007 2011.04.03. 10:49:05

Azért érdekes kérdés, mert a Szent Korona Tan változik. Nem írhatod le két mondatban. Azt sem tudod pontosan mi ellen írsz. Nyilván reflexszerűen védekezel a nemzeti jelkép megjelenésétől.

matyesz007 2011.04.03. 10:50:58

most jön: wikipedia ctrl+c :)))))))

nu pagagyí 2011.04.03. 10:51:29

@matyesz007: Beszéljünk értelmesen. Magyar nemzetről 1848-49-től beszélhetünk. A korona nélküli címer mindig a szabadságot, a nemzet egységét és tagjainak egyenlőségét fejezte ki: 1849, 1946, 1956. Ezzel szemben a koronás címer ennek ellenkezőjét jelentette: az egyenlőség felrúgását és/vagy a szabadság elvesztését. A jelképekhez betegesen vonzódó előemberek most valószínűleg az előbbin mesterkednek (egyelőre nem gyanúsítom őket az ország kínai gyarmattá züllesztésének kísérletével), készülődő alkotmányuk is ezt a sunyi számítást testesíti meg.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.03. 10:52:41

@Brendel Mátyás:

Megint idióta vagy!

Az eddigi alkotmányról semmilyen szinten nem kérdezték meg az embereket. A mostaniról - ha nem is a leglényegesebb témákban - megkérdezték az embereket. Volt egy hely, ahová bármit beírhattak. Aki akarta, elmondhatta a véleményét. Még Gerő András egyik javaslatát is figyelembe vették ( a zászló színeinek értelmezéséről)!!!!! Pedig hát balos is, meg ugye zsidó is, és ti mondtátok Hellerék ügye kapcsán, h hát azt azért gerjesztik, mert zsidók azok a filozófusok.

A Fidesz 2/3-a legitim választáson keletkezett, amit megszavaz, az teljesen törvényes! Ha ferinek lett volna 2/3-a, ő is csinált volna alkotmányt, lásd a tervét. Gondolod, h azt megszavazta volna a Fidesz? És akkor az is pártalkotmány lenne?

A mostani alkotmány maga deklarálja, h ideiglenes. Olyan alkotmányra esély sincs, h a bal- és jobboldal közösen szavazza meg. Lesz egy olyan alkotmány, amiről megkérdezték az embereket, és legitim parlament szavazza meg, és amelyről mindenki tudhatta a választás előtt, h erősen sanszos, ha a Fidesz nyer, ugyanis
1. ezzel riogattak a két forduló között a 2/3 ellen,
2. Orbán is elmondta: kis győzelem, kis változás, nagy győzelem, nagy változás.

Még valami:
feri 4/5-höz kötötte volna saját alkotmánytervezetének módosítását, ami szinte lehetetlen. Ha most meghagyják a 2/3-os egérutat, akkor éppúgy lehet módosítani a baloldalnak, ahogy azt '94-'98 között is tették néhányszor. Nézz utána!

gyermekeim 2011.04.03. 10:53:09

@rémusz bácsi: Rémus bácsi, Te meg egy primitív barom vagy. Nekem meg ez jött le.

sárkányfő 2011.04.03. 10:53:34

Azért ez nem semmi :) nem csak itthon nem gyáva a kormány népszavazást felvállalni az alkotmányról, de az EU előtt sem vállalja :)

ez azért elég egyértelmű:

Szerinted miért tér el tartalmilag az eredetitől az alkotmánynak a kormány által készített első angol verziója?
Csupán véletlen fordítási hibákról van szó. 3% (304)
Tudatos megtévesztési kísérletről van szó. 94% (11445)
Nem tudom megítélni. 3% (405)

stratez 2011.04.03. 10:55:35

Nagy erők mozognak, "demokratáink" kizárólag a demokrácia védelmében mindent bedobnak, ami azt jelenti, hogy a tavalyi választási eredményeknek nem ér a neve. Ha nem kellünk a választóknak, akkor minden egyéb megoldásra vevő a mi kis úgynevezett baloldalunk, a repertoár ilyenkor rendkívül széles, történelmi léptékkel mérve a szovjet tankoktól Cohn-Benditig terjed. Jelenleg sajnálatos módon be kell érniük az utóbbival.

nu pagagyí 2011.04.03. 10:56:59

@malacz69 eurofanyalgó: Akkor kell alkotmányozni, ha lesz esély a két tábor egyetértésére. Addig a jelenlegi is prímán megfelel.

matyesz007 2011.04.03. 10:58:17

@nu pagagyí: 1848-tól van magyar nemzet? 1956-ban nem a koronát vágták ki a zászlóból.

sárkányfő 2011.04.03. 11:01:17

@nu pagagyí:

van még egy módszer. a minimalista alkotmány. mindkét oldal elfogadja, hogy nem erőlteti rá saját értékrendszerét a másikra, mert belátják, hogy azokban nem osztozik az egész nemzet. ez a gyakorlatban egy minimalista alkotmányt jelent. nincs benne sem isten sem darwin, nem szól az abortuszról egy szót sem, nem értelmezi sem így sem úgy a történelmet, stb. arról kell írni, amiről tényleg egyetértés van, pl. általában a magyar nyelvről, kultúráról, a jogrendszerről, stb.

persze ezt nem bírja elviselni a jobb oldal, ők rá akarják erőltetni az egész nemzetre a saját hülyeségeiket. a nép nevében, természetesen :)

matyesz007 2011.04.03. 11:01:33

@nu pagagyí: két tábor? talán több. Sosem lesz egyetértés.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.03. 11:04:11

@nu pagagyí:

A jelenlegi alkotmány elbaszott.
Abból is látszik, h nem tudta kezelni a 2006-os válságot. Kérdem én, bizalmi szavazás nyíltan? Az egész akkori cirkusz alkotmányos volt. És? Megérte? Megérte a baloldalnak, h akkor hatalomban tartotta gyurcsányt? Nem.

Nincs alkotmányozási kényszer, ez igaz.
De ami készül, az legitim, és az meg már egy értelmes vita, h melyik jobb: a régi vagy az, ami most lesz.
Persze lehet feudalizmussal riogatni, mint Pityu bácsi, de hát valljuk be, marhaság.

Egység pedig sosem lesz. 2/3-a viszont lehet még bárkinek. Ha valami nem tetszik majd annak a 2/3-nak, módosít. De legyen már hozzá 2/3-a, pls!

sárkányfő 2011.04.03. 11:06:08

@malacz69 eurofanyalgó:
nem legitim. egy pártalkotmány eleve nem is lehet nemzeti.

szerinted miért gyáva orbán népszavazásra bocsátani, miközben folyton a népre hivatkozik? :)

Papo 2011.04.03. 11:07:52

@Kalmár: " Nekem tetszik. Sőt vagyunk vele így pár millióan.
Pont ezért választottuk meg őket. "

Választottad te, meg a behülyített emberek.

Csak emlékeztetőnek a "mélyen tisztelt" Fideszről:

a parlamentben vannak: 8/12
a választáson 52,3% iksz, azaz: 6/12
a választójogúak harmada, azaz: 4/12
az ország 27%-a, azaz negyede: (3/12)

érted? 2 706 292 iksz... pontosan szépen.

Na kéremszépen, ez a helyzet. Lehetne népszavazás erről az alkotmánynak sem nevezhető orbán irományról, de ott pofára esnének, pontosan a fentiek miatt.

Fosnak, ez a helyzet. Nem lenne fülke alkotmány, az biztos. A Vezér egy ilyen vereséget nem viselne el, megint vihetnék Ausztriába a dili szanatóriumba, mint 2002-ben. De ami késik, nem múlik. Én kivárom. És akkor nagyon fogok örülni.

matyesz007 2011.04.03. 11:08:04

de miért nem legitim - nyomassad már, hogy hol van ez leírva. Bizonyítsd be dokumentumokkal stb

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.03. 11:08:54

Az a legviccesebb, h kritizálja a baloldal azt, h a név: Magyarország, miközben benne van a későbbiekben, h az államforma köztársaság. Elképzelem, amint hónapokkal ezelőtt ment a magyar turista a párizsi utcán, és az inkriminált kérdésre, h ő melyik országban lakik, nem azt válaszolta, h "Magyarországon", hanem azt, hogy a "Magyar köztársaságban". LOL

nu pagagyí 2011.04.03. 11:10:04

@stratez: Mit csodálkozol? Csak nem szoptad be NENYI-t? Nektek sem tetszett az előző kurzus, nekünk sem a mostani. De azért minden rosszban van valami jó, minél többet beszéltek, annál szerencsétlenebbnek tűntök.

AczélGyuribácsi 2011.04.03. 11:15:54

Nem értem a vitát.
A parlamenti 2/3 nem azonos az állampolgári felhatalmazással arra, hogy a komplett állami berendezkedésünket megváltoztassák!
Egy új alkotmányra a lakosságnak kell(ene) rábólintania és nem egy olyan bagázsnak a kénye-kedvére létrehozni, mely a magyar állampolgároknak még a felét sem képviselik!
A társadalom kb. 35%-át képviselő kisebbség kötelezi a többséget olyanokra, mint vallás, családi állapot, szexuális beállítottság stb?
Ezt lehet, de akkor írjuk le: Sztálin, Rákosi, Hitler, Pinochet, Castro stb.
El lehet térni a demokráciától, de arra az ORSZÁG TÖBBSÉGE adjon felhatalmazást!!!!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.03. 11:16:18

@sárkányfő:

Az előző alkotmány volt népszavazáson? Nem. Na ugye!

Jelzem, sztem is jobb lenne a népszavazás, és simán megnyerhető is volna ez a csata, de nem szükségszerű megtartani a legitimitás miatt, és nem fognak kockáztatni.

matyesz007 2011.04.03. 11:16:54

Értem, hogy sokan itt nemzetellenesek, de miért kell ezt állandóan dörgölni. Legyél az és? Van ilyen. Olyan ez, mint egy melegfelvonulás.

sárkányfő 2011.04.03. 11:18:18

Na jól van, akinek van kedve még a narancs droidokkal szórakozni, annak hajrá, nekem elég.

igen, igen, igen, az alkotmány legitim lesz, bár nem kért rá felhatalmazást a fidesz, bár egy szó sincs róla a választási programjukban, bár egy más párt sem fogja megszavazni és persze: eszük ágában sincs kikérni annak a népnek a véleményét, amelyiké lesz.
igen, igen ez ám a nagy legitimáció! :)

na csá

matyesz007 2011.04.03. 11:20:41

@sárkányfő: na látod, most mondtad, hogy legitim. :)

cogito verus 2011.04.03. 11:22:32

@Kalmár:
Kedves Kalmár:
1. Rajtad kívül senki, hansúlyozom senki nem emlkészik arra - nézd meg az ezzel kapcsolatos híreket - hogy akár Orbán, akár más alkotmányozásról beszélt volna.
Légy olyan jó és ha ilyen biztos vagy benne, akkor idézd, hogy mikor, hol, a választási program hányadik oldalán és pontosan mit mondott az Orbán ezzel kapcsolatban. Meg fogom köszönni. Ergo ürítsd ki a töködet és ne füllents.
2. A népnek elege volt, ez tény. A 2/3-dal lehet élni és visszaélni. Ez történik most. Az MSZP-SZDSZ nem élt vele, mert nem tartotta etikusnak. Orbánnak nincsenek ilyen skrupulusai. A jelenlegi alkotmány az összes mérvadó párt egyetértésével jött létre ezt kár vitatnod. Most egy párt akaratából, párt alkotmány fog születni.
3. Nézz már utána, hogy szakembereket vagy pártkatonákat ültetnek 2-3 ciklusra pozícióba a Fideszesek. Egyes esetekben nem is az időtartammal, hanem a pártkatonákkal van baj. Ezt te is tudod, de úgy teszel, mintha nem tudnád. Lágy néha őszinte.Az hogy az emberek, akik a Fideszre szavaztak ma nem kevesen a bizonytalanok csoportját szaporítják talán még előtted sem ismeretlen.
Változtalnúl félsz mint az ördög a tömjén füsttől, hogy az egyéb kérdéseimre válaszolj. Ne légy ilyen gerinctelen.
Ja meg gondolkodj. Ne a szivedre, ne az indulataidra, hanem az eszedre hallgass, persze ha tudsz és kész is vagy racionálisan gondolkodni.
Kétlem.

Psyman 2011.04.03. 11:24:19

Erre a cikkre nem lehet érdemben reflektálni.... Ez a szánalmasság olyan foka, hogy arra már nincsen megfelelő jelző.

matyesz007 2011.04.03. 11:26:18

Hát, igen, a felkészületlen posztoló sértegeti a kommentelőket, de azokat ez nem érdekli, mert ugyanazon az oldalon állnak. Ez Magyarország.

nu pagagyí 2011.04.03. 11:31:39

@sárkányfő:
A mostani pont megfelel a minimalista alkotmánynak.
@malacz69 eurofanyalgó:
Két akútt kérdést kellett volna megoldani, de ezt a jelenlegi alkotmány keretei közt is meg lehetne tenni:
1. A kétharmadot igénylő kinevezéseket kellene újraszabályozni konszenzusképtelenség esetére.
2. Budapest kerületi kiskirályságait gyengíteni a főpolgármesteri jogosítványok javára.

Az 1. kérdésben én sorsolást tartanék a legjobbnak, ha nem tudnak kétharmados konszenzussal jelöltet választani, akkor tegyék bele egy dobozba annyiszor minden párt jelöltjének a nevét, amennyi a párt részaránya a parlamentben, majd húzzák ki a nyertest.
A 2. pontot azt hiszem nem kell magyarázni, Demszki valós hatalom híján kendeként viselte a szardobálás következményeit.

És most lássuk a fenti ügyekben mit is csinál a Fidesz?
A kétharmados posztokra, amelyek feladata kormányzó és végrehajtó hatalom kordában tartása, többciklusra kinevezett gerinctelen alvóügynököket nevezett ki azzal a céllal, ha esetleg (jujj) megbuknának aktivizálódjanak és minden erővel gátolják a kibontakozást. A második ponthoz meg elfogyott a szufla, mivel túl sok helyi lopási lehetőséget akadályozna.

cogito verus 2011.04.03. 11:36:02

Kalmár: engedj meg még néhány kérdést:
1. Ha olyan nagy a támogatásotok, akkor miért nem meritek népszavazásra bocsájtani?
2. Mit jelent az, hogy az alkotmányt a Hitvallás szerint kell értelmezni?
Aki nem hiszi azt amit a kormány, az akkor alkotmánysértő? Ha valaki a tények alapján a "Szent Koronát" nem tartja szent ereklyének, meg pláne I. Istvánhoz tartozónak, az alkotmányellenes?
Ha valaki nem vallja, hogy a rendi alkotmányoknak bármilyen köze lenne a XXI. századi valósághoz az alkotmányellenes?
Gondolkodj!
Többet ésszel, mint észnélkül!

nu pagagyí 2011.04.03. 11:36:12

@matyesz007: Hivatalos címerként a Kossuth címert ismerték el.

www.inf.u-szeged.hu/~tanacs/cserkesz/cserk/cimer.html

Az 1956-os forradalom hatására újra a Kossuth-címert használják egészen az 1957-es új törvényi szabályozásig.

a-kis-herceg 2011.04.03. 12:06:11

@simonmondja.: viki bá mondta hogy sajnálja a gyerekszavazatokat... mert abból lett volna a nemzeti gyarapodás...

hm ezekkel egyáltalán nem érdemes foglalkozni... ezek kamu, ÖSSZEFÜGGÉSTELEN gügyögések

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 12:10:29

@malacz69 eurofanyalgó:

"A mostaniról - ha nem is a leglényegesebb témákban - megkérdezték az embereket. Volt egy hely, ahová bármit beírhattak."

a régi alkotmányról is bárhova beírhattál bármit.:) én páéldául ide írtam:

piroslapok.blog.hu/2011/02/18/valasz_a_kormany_12_kerdesere_az_alkotmanyrol

nem az számít, hogy kérdeztek-e, hanem az, hogy nagy ívben leszarták a válaszokat.

"Ha ferinek lett volna 2/3-a, ő is csinált volna alkotmányt"

ha a nagymamának kereke lenne, ő lenne a villamos.

"feri 4/5-höz kötötte volna saját alkotmánytervezetének módosítását, ami szinte lehetetlen. Ha most meghagyják a 2/3-os egérutat, akkor éppúgy lehet módosítani a baloldalnak, ahogy azt '94-'98 között is tették néhányszor. Nézz utána!"

ennek az lesz a vége, hogy a Fidesz óriásit fog bukni, pont azért, hogy ezt a szemetet el lehessen törölni.

Orbán egy akkora marha, mint a ház. saját sírját ássa.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 12:14:01

@malacz69 eurofanyalgó:

"Abból is látszik, h nem tudta kezelni a 2006-os válságot."

kezelni tudta.

"Egység pedig sosem lesz. 2/3-a viszont lehet még bárkinek. Ha valami nem tetszik majd annak a 2/3-nak, módosít. De legyen már hozzá 2/3-a, pls! "

lesz hozzá, és a Fidesznek vége lesz, mint a botnak. ez ebben az egészben az öngyilkosság.

ha a Fidesz kétharmaddal a saját marhaságát erőlteti rá az országra, azzal a saját sírját ássa meg.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 12:19:27

@Papo: a Fidesznek jelenleg már az a 2,7 millió szavazója sincs meg.

csak kb 2 millió.

a 2,7 milliót sem kérdezték meg az alkotmányról, átvágták őket. a 2 milliót sem kérdezték meg.

a kérdések, amiket kiküldtek, marhaságokról szóltak, és a1 millió válasz sem érkezett.

ez lenne a demokratikus legitimáció:! a faszt. meg vagytok ti huzatva. mármint a fidesznyikek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 12:23:25

@nu pagagyí: "A mostani pont megfelel a minimalista alkotmánynak."

így van. ehelyett itt kétharmados ideológiai totális háborút játszik a jobboldal.

csak a vége ennek is az les,z hogy Orbán a bunkerében fogja felgyújtani magát

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 12:31:53

@a-kis-herceg:
Érdekes, hogy a választási kampányában nem sajnálkozott és tervezgetett ilyeneket.

A nyugdíjbalhét sem,
az alkotmányozást sem,
az eu elleni szabadságharcot sem,
a határon túliak választójogát sem,
a gyerekszavazatokat sem....

És még sincs illegitim kormány és morális válság, meg spontán székházostrom az elcsalt választások miatt.

Sólyom sem csóválja a fejét a nagy morális válságtól.
Az Alakartban nem búsul rajta Schmidt Mária és az ország krémje.

Hát nem fura ?

nu pagagyí 2011.04.03. 12:47:44

@simonmondja.: A morális válság megoldása: alkotmányba foglalni, hogy nincs morális válság.

a-kis-herceg 2011.04.03. 12:52:29

@simonmondja.: meglátjuk.

összegzem:
1.§ a politikai pártok, "állami" intézmények válságban vannak. magán cégek (+pártok) és személyek szabad rablása, ami most már intézményes
2.§ a politikai elit egy blokkba szorul az előző miatt... érdekük a feudális tudatlanság fenntartása. mindent meg is tesznek (média, hűbéri függőviszonyok, félelem keltés, rétegek összeugratása-oszd meg és uralkodj stb)
3.§ a többség mindenképp mást akar... az 1-2.§ től eltérő új tisztességes rendszert. ez a feudalizmus kontra polgárosodás
4.§ sokan eszmélnek, hogy polgárok akkor lesznek, pont az a különbség, ha tesznek és gondolkodnak a KÖZért...
5.§ ha az aktív gondolkodó polgár kerül túlsúlyba akkor lehet forradalom. hazánkban az első...

a polgárosodás és "tudatosodás" stb miatt én örülök a fides villámháborús taktikájának. nagyon sokat tesznek a bukott "párt (nak csúfolt) rendszer" gyors eróziójáért... minden érték megkérdőjeleződik. helyette az új keresését a többség egyértelműen nem a pártoktól várja.

gyorsul a társadalom...

ehhez hozzájön a "feudális mellékhatás". az ország és az egyének elszegényedése, koldusbotra jutása...

ez utóbbi miatt a folyamatok kiszámíthatatlanok...

jóslatom: államcsőd+véres polgárháború-forradalom kombó. 2-3 éven belül. sajnos akár előbb is, tekintve a fides "speed"et.

a-kis-herceg 2011.04.03. 12:55:02

ha lesz polgári forradalom, akkor ebben is késtünk 250 évet, de jobb későn mint soha...

Inno 2011.04.03. 12:55:53

@simonmondja.: Sólyom kifejtette, hogy ez az alkotmány komoly visszalépés lenne, ha elfogadják. Volt róla cikk, csak nem kapott elég nagy publicitást. Csodálkoztam is :) A többi viszont nem furcsa, mert sosem lett volna 2/3-uk, ha ezeket előre bejelentik.

LAVÓRVAGÁNY 2011.04.03. 12:58:06

Ti tényleg ilyen hülyék vagytok???

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.03. 13:03:50

@Inno:
Hát, akkor csaltak.

És sehol a spontánok.

EddieCivic4g 2011.04.03. 13:22:25

Azt meg tudná mondani valaki, hogy a jelenlegi alkotmánnyal mi a baj?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 13:27:58

@a-kis-herceg: polgári forradalom volt már 1848-ban 1918-ban és 1956-ban. ahhoz, hogy ezek a mocskok itt ne szentkoronázhassanak, hány forradalom kell még?

Lacusru 2011.04.03. 13:58:25

@midnight coder: "Én legszívesebben kettéosztanám az országot. Legyen egy balliberális rész és egy jobboldali. Az előbbibe beköltöztetném Fletóékat, az összes cigányt, zsidót, bevándorlót és MSZP szimpatizánst..."

Ne haragudj, de a cigányokhoz mi közünk van? Ők mennek szépen a jobb oldalra... Ti szeretitek őket annyira, hogy egy cigány pártjára szavaztatok!
Nem igaz, hogy ilyen sűrű a szempillátok, hogy nem veszitek észre, hogy mennyire elbasztátok!
Megszavaztatok egy olyan cigány vezetést az országnak, akik még az életükben nem dolgoztak, csak loptak-csaltak-hazudtak. Mit vársz tőlük? Fogalmuk sincs arról, hogy lehetne másként is csinálni valamit... csak elvenni a másiktól és megalázni!
Javasolnám mindenkinek, aki ezekre a tetves narancsosokra szavazott, hogy fogadjon örökbe egy cigány gyereket és minden hétvégén lásson vendégül egy random kiválasztott cigány családot! Csak hogy ismerkedjetek, és hogy összecsiszolódjanak a gondolataitok, az érzéseitek, stb.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.03. 14:27:28

@Brendel Mátyás:

Majd meglátjuk!

Annak beismerésével viszont tartozol, h hibás logikából hamis következtetésre jutottál.
Lásd a már említett linkeket!

Így vagytok ti, képtelenek vagytok beismerni, ha tévedtetek. Ezt tette feri is 2006. őszén, és ti, balosok szívtátok meg. Sosem lett volna 2/3 feri hatalomhoz való makacs ragaszkodása nélkül. Minden rossz, ami sztetek rossz, azt ferinek köszönjétek, őt basztassátok miatta. Ennyi eszetek lehetne, mielőtt még újra rátok szabadítja magát.

nu pagagyí 2011.04.03. 14:38:16

@malacz69 eurofanyalgó: Téves a logika. Feri lemondott, Bajnai javára.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.03. 14:48:56

@nu pagagyí:

Jesszus, de buta vagy!
2006. őszén kellett volna lemondania, nem 2009. kora tavaszán.
Ekkora böszmeséget hogyan írhattál!

A 3 év görcsös kapaszkodás bőven elég volt arra, h a Fidesz elképesztően erős bázist építsen a 2/3-hoz.

Aki még ma is azt hiszi, h nem gyurcsány ferenc felel Orbán 2/3-áért, az az én szememben rettenet buta. Ez van.

Papo 2011.04.03. 17:59:32

@Brendel Mátyás: " ... meg vagytok ti huzatva. mármint a fidesznyikek. "
Hú, vazze, te nagyon félreértettél valamit. Én pont azt akartam leírni, hogyan lesz 1/3-ból 2/3. És mitől van ekkora arcuk. Mert nincs mögöttük már az az 1/3 sem, pont ahogy írod.
Én fidesznyik. Jaj. Még a hátam is borsózik.

Az a baj, hogy nincs valamirevaló ellenzék, aki a pofájukba vágná MINDEN NAP (ahogy ők csinálták), hogy hazudnak, nem ezt ígérték. Meg lopnak, mint a szarka. és még ki is magyarázzák. A sok hülye meg bedől.

Én még emlékszem, hogy nézett ki egy híradó 1970-ben. Hát most pont olyan. A kormány (pártunk) így meg úgy, és ezen kívül csak semleges győzelmi jelentések: átadták az óvodát, elvetették a búzát, stb. M1, M2, Duna. Ha híreket akarsz látni, marad az ATV, esetleg RTL, de még a Hír tv is jobb. A közszolgálatnak vége.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 19:22:13

@malacz69 eurofanyalgó: az aligha érv, hogy találtál a sok év listáiból egyet, amelyben egyházi iskola van az élen.

egyébként teszerinted ezek a listák nem mondanak semmit, emlékszel?! ha viszont azt hiszed, hogy igazolnak, akkor mindjárt megváltozik az álláspoontod. szánalmas vagy.

szerintem, ha Gyurcsány lemond, és Bajnai több évig van, akkor is lett volna kétharmad. nincs sok ráció abban, amit mondasz.

egyébként sem gondolom, hogy egy olyan zsarolás-szerű érvelés helyes lenne, hogy ha Gyurcsány nem mond le, akkor majd sokkal több hülkyét tud megvezetni Orbán, tehát le kell mondania.

a helyes tettek tekintetében aligha számít egy olyan zsarolás, amely hülye szavazókon, és egy trágya Orbán Viktoron alapul. ilyen zsarolásnak nem szabad engedni.

továbbá, a vége ennek az lesz, hogy Orbán fog vesztesként vinnyogni a sarkokban. az nevet, aki a végén nevet. és az nem Orbán lesz. csófos véget fog érni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.03. 19:26:08

@Papo: nem értettem félre. azért tettem oda a "mármint a fidesznyikek" kitételt, mert nem neked szólt, csak a te bejegyzésedhez tettem hozzá.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.03. 19:43:02

@Brendel Mátyás:

Na figyelj, hülyegyerek!
1. sötétebb és butább vagy, mint gondoltam.

2. nem mondtam, h igazolnak, hanem arra hoztam példának, h a te logikád szerint (ami szar, ostoba) még cáfolni is lehet azt a buta, fajankó fejed

3. nemcsak 1 év eredményeit hoztam, hanem egy szakember friss véleményét is a hozzáadott értékről, ami szintén cáfol téged, de már érdemben

4. gyurcsányista vagy, ez napnál is világosabb ebből a kommentből, ennél pedig aligha van szánalmasabb dolog a baloldalon...

5. amit állítasz ("ha Gyurcsány lemond, és Bajnai több évig van, akkor is lett volna kétharmad. nincs sok ráció abban, amit mondasz.") azt egyetlen politológus sem helyeselné. Még akkor sem lett volna 2/3, ha Bajnai a miniszterelnök-jelölt, s nem a béna, retorikai totálisan balfasz Mesterházy

6. Fogalmad sincs (nyilván mert egy fiatal kis pöcs lehetsz és buta is vagy pszichológiailag), hogyan működnek az emberek. Nézd meg, mi volt a 2006-os önkorm. választáson: a Fidesz nem tarolt: Bp maradt, Pécs, Szeged és még egy csomó nagyváros szintén. 2010-ben viszont már ennyi sem maradt. Ez azt jelenti, ha mártírként lemond feri, akkor jóval kisebb arányú vereséggel abszolválhatták volna egy előrehozott választást. Ha meg átadja Bajnainak, 3,5 év alatt kifuthatott volna. Számtalan ember ismeri el Bajnait, akik rühellik ferit. Beszélj már normális emberekkel is, ne csak szocifanokkal, idióta.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.04.04. 00:53:16

örülök h végre valaki (Brendel Mátyás) írt egy rendes posztot az alkotmányozásról, a készülő alkotmányról.

Congratulaccijjjaa :)))

Komolyan ebben a kib.szott országban, már annak örülni kell, ill gratulálni kell, aki végre újságíróhoz méltón MÉLTÓ helyén kezeli a kérdést.

mert egy alkotmány minimum 10-20 de akár 40+.. évig is maradhat
és mégha szabad az unión belül is migrálni, akkor sem lehet azt gondolni, h egész mo-nyi népesség képes kivándorolni, ha épp nem tetszik neki,
sőőőt még azt sem lehet elvárni, h a szavazók kb 1/3-a (fidesz kormány 2/3-a kivonva az egyből) ki tudjon vándorolni, ha neki nem tetszik itt .....
mert irreális.

szóval nagyon sok ember életéről van szó
és hosszú időtartamról.

tehát egy ÚJSÁGÍRÓNAK (nagy betűvel, aki hivatásból is teszi) a
helyén kellene ezt a kérdést kezelnie, és nem leszarnia, v félvállról vennie.

nem úgy, mint pl a vastagbőrön, ahol IDÁIG egy rendes posztot nem voltak képesek összerakni az alkotmányozásról, (ez az én véleményem, ők biztos az ellenkezőjét mondanák).

szóval Brendel Mátyás
kösz és grat mégeccer !

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.04. 01:24:41

@malacz69 eurofanyalgó:

"egy szakember friss véleményét is a hozzáadott értékről"

ami fél légyfinggal erősebb érv, mint az, hogy szerinted márpedig úgy van. a szakember szubjektív vélemény nem sokat jelent, ha a listák mást mondanak.

"azt egyetlen politológus sem helyeselné"

ezt sem tudod igazolni, csak handabandázol.

"Nézd meg, mi volt a 2006-os önkorm. választáson: a Fidesz nem tarolt: Bp maradt, Pécs, Szeged és még egy csomó nagyváros szintén. 2010-ben viszont már ennyi sem maradt. Ez azt jelenti, ha mártírként lemond feri, akkor jóval kisebb arányú vereséggel abszolválhatták volna egy előrehozott választást."

ez nem jelenti azt.

"Ha meg átadja Bajnainak, 3,5 év alatt kifuthatott volna. Számtalan ember ismeri el Bajnait, akik rühellik ferit. "

azoknak a 3,5 év Bajnai lehet, hogy jobb az 1 év Bajnainál, de mivel Bajnaira nem lehetett szavazni, szavazás szempontjából ez édesmindegy.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.04.04. 01:34:00

@Brendel Mátyás:

ha te választottad az Orbán-Mátyás (Róth Manó) képet, akkor azért
külön +1 gratulaaaa :D

a-kis-herceg 2011.04.04. 06:48:12

@Brendel Mátyás: a francokat

1848 és 1956 egyértelműen SZABADSÁGHARC (külső megszálló hatalom ellen)

az 1919 on (nem 1918!) még gondolkodom

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.04. 07:44:00

@Brendel Mátyás:

Hát öregem, te birtoklod az összes segghülye pötsch minden ismérvét:
félműveltség, tudálékosság, logikai bukfencek.

De az, h egy szakember véleményét leszarod, az tipikusanaz igazán hülyék metódusa. Ilyen alapon ne orvossal gyógyíttasd magad, hanem sarlatánnal. Kb. az járna a hülye fejednek.

Tedat 2011.04.04. 08:54:08

Onnan lehet tudni, hogy a Fideszes alkotmányban mégis jó dolgok lehetnek, hogy az MSZP most bőszen elkezdte ellenezni azt, hogy az új alkotmány lehetőséget ad arra, hogy kevebb önkormányzat legyen. (Mint a mostani 3200.)

Pedig ez egy nagyon jó irány, szerintem nem kell minden 100 fős falunak 10 fős képviselőtestület!

Tedat 2011.04.04. 09:01:24

@malacz69 eurofanyalgó:

Bajnai hatalmas bűnöket követett el!

Bajnainak gyakorlatilag teljhatalma volt (mint most Viktornak), mégis fosott, hogy bármi komolyat lépjen!

Pl. a 700 ezer rokkantból csinálhatott volna 200 ezer valódi rokkantat, a többit meg kirakhatta volna. De nem tette. Miért? Mert beszari volt.

És még sok hasonló téma van... A MÁVot is ki lehetett volna pucolni egy év alatt valamennyire, de hozzá se mert nyúlni!

Lószart tudott ez a Bajnai!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.04.04. 11:23:28

@Tedat:

1. én aztán rühellem a szocit, azt elhiheted
2. ettől függetlenül a Bajnai-Oszkó párosnak komoly érdemei vannak a kiadási oldal radikális átalakításában
3. MÁV---> igazad van
4. nincs 700ezer rokkant, mert kb. a fele már túl van a 65 életéven, őket át kellett volna már rég sorolni, nem azon a jogcímen adni, amivel nyugdíjba kerültek
5. gyurcsányhoz képest Bajnai: nem dumakormányzás, hanem valódi. Abszolút értelemben nem tudjuk megítélni, ahhoz nem volt elég ideje. És ne feledjük azt a mondását, h szerinte Orbán is és Mesterházy is demokrata és hazafi

Lacdelo 2011.04.04. 11:27:57

@Tedat:

A Bajnainak nem volt ideje es tarsadalmi tamogatottsaga komolyabb, atfogo reformokat bevezetni. A szandeka es szellemi kapacitasa meg lett volna neki. Ha Bajnai vagy egy Bokros-fele kormanynak lenne 2/3-a 4 evig az orszagot gatyaba tudtak volna razni gazdasagilag.

Erre megszavaztunk egy populista partot, aminek az ideje es tarsadalmi tamogatottsaga meg van hogy Mo-t rendbe tegyek, csak sajnos a szandekuk es szellemi kapacitasuk hianyzik. Egy tonkre ment orszagban ugyanis konnyebb ures lozungokkal es populista szolamokkal es igergetesekkel hatalomra kerulni es kormanyozni es/vagy megrendszabalyozni, hiszen az emberek mar teljesen ketsegbeesettek. Ezeket az embereket konnyebb befolyasoni es megteveszteni, mint az eleteros, anayagilag fuggetleneket.

Matolcsy es OV gazdasagpolitikaja a szakadek szelere fogja az orszagot vezetni egy par ev mulva. Ha 10 ev mulva is Fidesz lesz, akkor mar 2 millio uj munkahely kell majd az 1 millio uj helyett. NE NEKEM LEGYEN IGAZAM.

a-kis-herceg 2011.04.04. 11:31:07

végre a nemzeti kormány legfontosabb intézkedése...
történelmi egyház lesz a hitgyüli...

alkotmány védi a hitgyülit is?

index.hu/belfold/2011/04/04/tortenelmi_egyhaz_lesz_a_hit_gyulekezete/
süti beállítások módosítása