Orbán és VI. György között van egy óriási különbség. György nem tör a trónra, és csak akkor fogadja el azt, amikor az ország érdeke ezt diktálja neki. Ekkor elfogadja a pozíciót, de a vele járó kihívásnak végül is megfelel. Azt látjuk, hogy egy ember képességeit fejleszti, és végül felnő a feladathoz. Orbán Viktor ezzel szemben szerény képességeihez képest mérhetetlenül szerénytelen és hatalomvágyó. Valószínűleg nincs tudatában hibáinak, gyenge képességeinek, és nem is képes ezek fejlesztésére. Ne is várjuk tőle azt, hogy felnő a feladathoz, a helyzethez, amelybe sajnos a szavazók naiv bizalma helyzete.
***
Az, hogy az idei Oscar-díj "nyertese" „A király beszéde” című film lesz majdnem ugyanolyan biztosan borítékolható, mint ahogy biztosra lehetett venni azt, hogy a tavalyi, parlamenti választásokon a Fidesz és Orbán Viktor nyer. Mindkét esetben annyi volt csupán a kérdés, hogy mennyivel. A film előtti kihívásoknak ezzel valószínűleg nagyjából vége is lesz, Orbán Viktor feladatai viszont csak ekkor kezdődtek (újra).
Ebből a felütésből már sejthető, hogy cikkem nem filmkritika lesz, azt bizonyára fognak írni mások. Mondandómhoz a filmről csak annyit szükséges megjegyezni – bizonyos ellenvetéseket elkerülendő – hogy tudatában vagyok annak: a film történelmileg nem teljesen hiteles. VI. György (leendő) király beszédhibáját dramaturgiai szempontból kicsit eltúlozták, és a helyzetet is élesebben ábrázolják, mint ahogy a valóságban az lejátszódott. Valójában a brit kormány bizonyára nem kockáztatta volna meg, hogy a király élőben, az egész országnak és fél világnak beszédet mondjon, ha nem lehettek volna biztosak abban, hogy tisztességesen el tudja mondani. Ennél azért az angolok jóval praktikusabbak. Sőt, ennél majdnem minden politikai rendszer racionálisabb, majdnem minden esetben. Mondandóm lényegében mégis arról fog szólni, hogy a sok praktikusság mellett mennyi irracionalitás van politikai rendszereinkben. Ebben a témában természetesen nem csak cikkeket, nem csupán beszédeket, de„regényeket” lehetne írni. Én itt csupán arra vállalkozhatok, hogy vezetők személyéről és képességeiről fogalmazzak meg pár gondolatot.
„A király beszéde” túlzásai mellett azt mégis hitelesen ábrázolja, hogy mi a nagy gond a királysággal általában: egy ország vezetését olyan vezetőre bízzák, akinek pozíciója öröklődik. Márpedig sem a biológiai leszármazás, sem a nevelés nem képes azt garantálni, hogy egy dinasztiában a sokadik leszármazott is kiváló személyiség legyen. Sokszor még az is előfordulhat, hogy az ixedik leszármazottal már súlyos genetikai és személyiségi gondok vannak.
A „történelem menete” azt ugyan sokszor biztosítja, hogy a dinasztia első uralkodója rátermett legyen, hiszen ő még megharcol a trónért. Vagy valamilyen kritikus helyzetben valamilyen kiválasztás (lásd a Duna jegén...) eredményeként kerül oda. Így például I. István, Károly Róbert vagy Hunyadi Mátyás királyunk uralkodásra termettségét nehéz volna teljesen kétségbe vonni. Ellentétes végletként viszont ott van például V. Ferdinánd királyunk, akiről azt olvasni, hogy szellemileg szinte elmaradott volt, és Metternich kormányzott helyette. Mi sem illusztrálja az egész monarchikus rendszer tarthatatlanságát hosszú távon.
Ez a kérdés Magyarországon a múlt évben lett kicsit megint aktuális, mert voltak olyan hangok, akik királyságot akartak volna létrehozni, és a kétharmados többség, az alkotmányozás erre lehetőséget is adhatott volna. Bár szerencsére, úgy tűnik, ennyire azért Orbán Viktor nem vesztette el az eszét. És reméljük, a jövőben sem fogja.
Természetesen a királyságok manapság már szinte mindenhol alkotmányos monarchiák. A valódi monarchiák problémáit a már említett praktikus politika - azokon a helyeken, ahol a királyságot nem köztársaság váltotta fel – úgy oldotta meg, hogy a király személye reprezentatív lett: gyakorlati hatalmát szinte a semmire fokozták le. VI. György egy alkalommal panaszkodik is erre a filmben: intézkedni semmiről nem tud, a beszédeit mégis rendkívül fontosnak tartják. Pontosan ez az a bizonyos reprezentatív szerep. Olyan ez, mint a magyar Köztársasági Elnök pozíciója az elmúlt húsz évben, amikor is az ország egységét képviselte, és reprezentálta. Sajnos ez a szerep is átalakult Sólyom László erősebb elnökségi felfogásával, és Schmitt Pál ama szerepével, amelyet ő maga eufemisztikusan „a törvényalkotás motorja” kifejezéssel fogalmazott meg.
Mindeme bajok mellett azt jó, ha látjuk, hogy amennyiben ez a szerep öröklődik, az még rosszabb megoldás. Kínos, ha az országot olyan emberek reprezentálják, akik nem éppen rátermettek, mert születésük, neveltetésük okán bizonyos határaik vannak. Igen, a királyi családok egy idő után nem éppen a genetikai kiválasztódás csúcstermékei. Elvben jobb, ha a reprezentatív szerepre is közvetlen vagy közvetett választások útján kerül valaki, még ha látjuk is azt, hogy ez sem mindig garancia. Még a minimális rátermettségre sem.
Nemrég vettem észre, hogy életem folyamán mindig köztársaságban éltem. Németországban, Magyarországon, Ausztriában, Finnországban és Franciaországban. Egytől egyig köztársaságok. Véletlenül sem éltem alkotmányos monarchiában, és bár ez lehet véletlen - hiszen csak nemrég vettem észre - mégis némileg büszke vagyok rá. Természetesen ez a trend megszakadhat, hiszen van azért ennél fontosabb szempontom is, ha netalántán tovább költöznék.
Természetesen Angliában is lehet élni, mert a valódi hatalmat már VI. György idején is Churchill gyakorolta. Mellesleg Churchill rátermettségét is igen nehéz volna kétségbe vonni. De azért mégis, van abban valami irracionális, ha egy ország vezetője, akár csak reprezentatív szempontból is valamiféle középszerű ember, akinek egyetlen „érdeme” a születése. Merthogy pontosan arról van szó, hogy ez nem érdem. A „szabadság, testvériség, egyenlőség” jelszavaiból az utolsót egy ilyen - még csupán reprezentatív szerep is - szembe köpi. Persze tudatában vagyok annak, hogy az egyenlőség eleve csak esélyegyenlőség értelemben kívánatos, és gyakorlatilag úgy sem valósul meg, de legalább az elvek legyenek a helyükön!
A filmben igazából tragikus, hogy egy olyan ember volt Nagy-Britannia trónján - és emiatt olyan embernek kell beszédet mondania - akinél szinte bárki más alkalmasabb lett volna erre a szerepre. Ha figyelembe vesszük azt, hogy nagy nyilvánosság előtt kellett beszélni, akkor is több ezer ember könnyedén el tudta volna mondani helyette a beszédeit, és általában is értelmesebb, határozottabb lett volna, tehát alkalmasabb a vezetésre. Több száz ember pedig maga is tudott volna beszédet írni, illetve nagyságrendekkel lett volna kiválóbb Györgynél. Az alkotmányos monarchia abszurditása az, hogy mégis ennek az embernek kellett megküzdenie azért, hogy helyt álljon, mert a rendszer merevsége ezt tette szükségessé. Az talán túlzás, hogy egy ország sorsa teljesen függött ettől, de mégiscsak meredek dolog, hogy akár csak részben is függjön egy ország jövője attól, hogy egy ember vajon mennyire birkózik meg személyes gondjaival.
Egy másik igazán abszurd momentumot akkor fedezhetünk fel, ha belegondolunk VIII. Eduárd lemondatásába. Miért mondatták le? Azért, mert el akart venni egy olyan nőt, akit szeretett, de elfogadhatatlan volt a király feleségének. Persze a szónoki képességek mellett az erkölcsi tartásnak is különleges szerepe van egy reprezentatív pozícióban. De gondoljunk csak bele, micsoda álszenteskedésről van itt szó! Mert hiszen Wallis Simpson nem betörő volt, hanem csak elvált asszony. Mai szemmel ebben már nincs semmi erkölcstelen. Ez csak az akkori, maradi szemléletnek volt az.
Ilyen álszent problémák vissza-visszaköszönnek az európai uralkodói házakban, amikor egy-egy trónörökös polgári feleséget akar magának. A világ azonban változik, és így ma már elfogadottabbá váltak az ilyen döntések, gondoljunk csak a svéd és dán királyi menyegzőkre a legutóbbi években. De mégis, milyen irracionális, hogy ez valaha is problémát okozott.
VIII. Eduárddal egyébként volt komolyabb gond is: némileg szimpatizált a nácikkal. Ezt az okot lemondatásakor viszont nem nagyon hangsúlyozták. Pedig ezért sokkal inkább jogosan lett volna lemondatni. Ez ugyanis gyakorlatibb és objektívebb erkölcsi probléma.
És ha már a nácizmusnál tartunk, akkor szóljunk arról is, hogy Adolf Hitler a filmben megjelenik egy percre. Nyilvánvaló az ellentét a szónoki képességekben közte és György között. És itt már azt is látjuk, hogy van az éremnek másik oldala is. Hitler a legeklatánsabb és leggonoszabb példa arra, hogy egy jó szónok nem jelent jó vezetőt. Legalábbis, ha a jó vezetésbe a jó irányt is beleértjük. És Hitler arra is jó példa, hogy a tisztán köztársasági demokrácia sem garancia arra, hogy mindig kiváló vezetők kerüljenek hatalomra. Bár persze Hitler bizonyos képességeihez nem fér kétség, de ezt pozitívumként felfogni elfogadhatatlan cinizmus volna.
A szónoki képességekkel kapcsolatos ferdeségek enyhébb mértékben ma is szerepet játszanak. Úgy látom, hogy éppen ebben az évtizedben a világ számos országában mintha rendre olyan vezetők kerülnének hatalomba, akik jó szónokok, és csupán jó szónokok. Ez a benyomásom Nicolas Sarkozy-ról is, de Barack Obama talán nála is sokkal ismertebb példa. Obama nyilvánvalóan jó szónoki képességeivel nyerte meg a választásokat az Egyesült Államokban. A nagy várakozásokhoz képest politikai teljesítménye viszont inkább közepes: az egészségügyi reformja felemás lett, a Mexikói-öbölben pusztító olajszennyezéskor pedig azt mondták, igen határozatlan volt a fellépése. Szónoki képességei sokat ígértek, de kevés valósult meg ebből.
És akkor itt jutunk el Orbán Viktorhoz, akinek véleményem szerint egyetlen, viszonylag kétséges képessége a retorika. Kétségesnek azért kétséges, mert ezzel csak rövidlátó embereket tudott átverni. Kétséges azért is, mert beszédei azért elég hamar unalmassá is váltak, és hát például nemrég Strasbourgban David Cohn-Bendit még szónoki téren is rendesen helyben hagyta.
Legutóbbi országértékélő beszédére már egészen általános reakció volt az, hogy nem mondott semmit. Persze György sem mondott olyan épületes dolgokat, de akkoriban kritikusabb volt a helyzet, és ilyen helyzetekben a lélekerősítő beszéd is fontos. Másrészt nem győzöm ismételni, György szerepe tényleg csupán ennyi volt, de Orbán nem reprezentatív elnök, hanem elvben a kormány miniszterelnöke, aki még olyanokról is szokott beszélni, hogy negyven markos legény kell ide, és megcsinálni a dolgokat. Ám a negyven markos legény, és a nagy víziók között hiányzik az a konkrétabb terv, amit Orbán nem képes szolgáltatni. Nem volt képes választási programként, nem volt képes kormányprogramként, és nem képes még most sem.
És mondjuk ki! Orbán már igen unalmas is volt. Technikáját már ismerjük: viszonylag általános, ideológiai maszlag, sok lelkesítőnek szánt nagyívű, semmitmondó vízió. Ezeket pedig teletűzdeli viccekkel, fordulatokkal, furcsa hasonlatokkal és párhuzamokkal. Szinte magunk előtt látjuk, ahogy a kész beszédhez az ötleteket keresi, és beleerőlteti a szövegbe. Mára már annyira kiszámíthatóvá vált, hogy a beszédére legtöbbekben, mint a „Fülig Jimmy”-s beszéd fognak emlékezni. Hát nekünk ilyen már csak ilyen „Fülig Jummy miniszterelnök” jutott. (Jutott a fenét, 53 százalék szavazta meg).
Orbán nem dadog. Legalábbis formailag. De dadog Orbán gondolatmenete – ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni – dadog ideológiája. A szó nem akad meg benne, de a gondolat valójában már rég megakadt. Ha egyáltalán volt valaha is bármi tartalom az ideológiája mögött, ha lehetett egyáltalán bármikor is valamilyen tervről beszélni Orbán fejében, akkor mára ez már elveszett.
Gyurcsány Ferencről sok rosszat mondanak, de legalább tudott konkrétumokat mondani. Amikor beszélt, akkor abban volt konkrét terv, abban voltak adatok. Gyurcsány képes volt a Közgazdasági Egyetemen gazdasági pályákat felvázolni, adatokkal, diagramokkal. Ezeket lehet kritizálni, és lehet azt is kérdezni, hogy mi valósult meg ezekből. Lehet Gyurcsányról embereknek az a véleménye, hogy ezt a szakértői részt nem jól csinálta. De akár jól, akár rosszul, de csinálta. Orbán pedig képtelen erre.
Mert például azt azért jegyezzük meg, hogy Orbán Viktor mindmáig ezen a gyurcsányi pályán halad. Továbbra is a konvergencia-program szerint ütemezik az adósságot, a hitelek fizetését, és a GDP is kb. ezek szerint alakul. Sokáig volt egy olyan nézet, hogy a szocialisták tudnak kormányozni, Orbán pedig nem. Aztán volt egy olyan ellenreakció is, hogy ez egy mítosz. De a helyzet az, hogy Orbán mindkét kormánya a szocialista kormányok által kicövekelt pályán haladt végig, és nem sokban tért el tőlük. A Fidesz valójában gazdasági értelemben nem tud kormányozni.
Nem mintha bármikor is tetszettek volna Orbán beszédei, de szerintem ma már nyilvánvaló, hogy Orbán szónokként is kiégett. Cselekvésre, tervezésre, intézkedésre pedig végképp alkalmatlan. Érthetetlen, hogy egy ország miniszterelnöke hogy lehet egy ennyire közepes képességű ember. Érthetetlen, hogy egy ország sorsát – mert Orbántól Magyarország sorsa bizony erősen függ – miért egy ilyen nagyzoló, „szürke eminenciásra” bízták az emberek. Egy „Fülig Jimmy”- miniszterelnökre.
Az alkotmányos monarchiákban, ahogy rámutattam, létezhet az, nagyon is könnyedén, hogy közepes, vagy egyenesen rossz képességű emberek reprezentálják az országot. Azonban minden demokráciában benne van a pakliban egy sokkal súlyosabb hiba: az, hogy közepes személyek kerülhessenek az ország tényleges vezetői posztjába. Mert az emberek még mindig hajlamosak arra, hogy egy rétort válasszanak meg egy jó vezető helyett. Még nem jutottunk el odáig, hogy valóban a kiválókat emeljük magunk fölé. És ez nem rendszer kérdése, hanem az emberiség érettségének kérdése.
Orbán és VI. György között van egy óriási különbség, amely miatt az utóbbinak meg lehet bocsátani. Legalábbis a filmben ábrázolt karakternek, a valódi György személyét én ilyen részletesen nem ismerem. A filmbéli karakter egy olyan ember, aki nem tör a hatalomra, nem nagyképű. Képességei szerények, de maga is szerény: tudatában van hibáinak. Még a film elején szerepel egy ilyen mondat, ahol utal rá, hogy az egyik hibája csak egy a sok közül. György nem tör a trónra, és csak akkor fogadja el azt, amikor az ország érdeke ezt diktálja neki. Ekkor elfogadja a pozíciót, de a vele járó kihívásnak végül is megfelel. Azt látjuk, hogy egy ember képességeit fejleszti, és végül felnő a feladathoz. Ahhoz képest, hogy milyen irracionális, hogy egy szerény képességű ember személyes helytállásán ennyi minden függjön, a történet pozitívan fejeződik be.
Orbán Viktor ezzel szemben szerény képességeihez képest mérhetetlenül szerénytelen és hatalomvágyó. Valószínűleg nincs tudatában hibáinak, gyenge képességeinek, és nem is képes ezek fejlesztésére. Ne is várjuk tőle azt, hogy felnő a feladathoz, a helyzethez, amelybe sajnos a szavazók naiv bizalma helyzete.