Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Egymillióan buknak az egykulcsos adó miatt

2011.02.21. 11:22 | balközép | 615 komment

Címkék: fidesz adó 2011 egykulcsos

A Napi Gazdaság ma megjelent cikkében elég világosan levezetik a Fidesz által bevezetett egykulcsos adó hatásait. Elöljáróban annyit, hogy amelyik adórendszerben egymillió ember bukik, biztos hogy nem igazságos és ha ez az egymillió ember az alsó 5 millióból kerül ki akkor társadalmi katasztrófa. Én személy szerint is vagy 2000 forinttal kevesebbet keresek… pedig most elméletileg 16%-on adózom. Azt hiszem erre mondta valaki, hogy trükkök százai… No de a szocik megmondták… és ki emlékszik mi volt a Fidesz válasza erre? Senki sem fog rosszabbul járni. Ilyen se volt még, hogy a kormány egymillió embert nyíltan lesenkizzen…

Aki fent van az marad a legvastagabban...

Azt, hogy pontosan hány munkavállaló fog kevesebbet keresni a Fidesz családbarát politikájának köszönhetően egyelőre nagyon nehéz megmondani. Annyi bizonyos, hogy évente nagyjából 4,4 millióan készítenek szja-bevallást – ebbe a számba az önfoglalkoztatókat is beletartoznak -, közülük pedig 3,74 millióan keresnek 250 ezer forint és négymillióan 333 ezer forint alatt. Vagyis közelíti a négymilliót azok száma, akik az adórendszeren buknak. Közülük a gyerekeseket kompenzálja az adókedvezmény, így a nagyjából négymillió potenciális vesztes közül kell kiszűrni a gyermekteleneket.


A KSH adatai szerint tavaly valamivel több mint egymillió gyermektelen pár élt az országban, ehhez a kétmillió főhöz jön még újabb több mint 1,1 millió egyszemélyes háztartás ez összesen 3 millió fő. Ebben a körben azonban nyugdíjasok is vannak, akik nem adóznak. Támpont híján azt feltételezzük, hogy a kör fele aktív és dolgozik, ami több mint 1,5 millió alkalmazottat, adófizetőt jelent.


Az adóhatóság kimutatása alapján az összes szja-fizetésre kötelezett 85-90 százaléka keres kevesebbet 300 ezer forintnál. A több mint 1,5 milliós gyermektelen munkavállaló jó része is idetartozhat, ennyien szembesültek azzal, hogy csökkent a nettó keresetük.

Azonban a közszférában megtörtént szokásos béremeléssel az idén az ott dolgozok nem visznek haza többet, igaz kevesebbet sem… azért már ez is valami nem?

Sajnos, a táblázat nem pontos, mivel az egészségügyi hozzájárulás is emelkedett... azzal meg nem kalkulál... tehát a veszteség mértéke még nagyobb....

Ugyanezt azonban a versenyszférában nem garantálta semmi, vagyis nagyjából egymillió munkavállaló keresetének alakulása teljesen bizonytalan - az Országos Érdekegyeztető Tanácsban csak a minimálbérről és a garantált bérminimumról állapodtak meg. A kormány most azt próbálja számonkérni a vállalkozásoktól, hogy a 4-6 százalékos bérajánlást mindenki hajtsa végre. Erre azonban nem kötelezhető senki. De azt hiszem, erre mondta Gyurcsány az évértékelőjében, ha tetszik ez egy újabb adó mely a kis- és középvállalkozásokat is sújtja…

Az adójóváírás okozta mínuszt már az egy gyermek után járó kedvezmény is kompenzálja, ez a kör tehát nagyjából nullszaldósnak tekinthető. Ide a KSH adatai szerint mintegy egymillió háztartás tartozik. Két gyermek után sem jár még gigantikus kedvezmény, ám ez a kör már biztos nyertese az új rendszernek, ez 700 ezer párt jelent. A valódi nyerők azonban három- és többgyermekesek, esetükben akár 90 ezer forinttal is kevesebb lehet az adó havonta. Ebbe a körbe 200 ezer család tartozik, ez nagyjából ugyanennyi munkavállalót is jelent.


A KSH a gyermekek és családok számát csak tízévente, a népszámláláskor veti össze, a legfrissebb adat már nagyon régi, 2001-es - a gyermektelenek adatai frissek. A családok száma, a nevelt gyermekek száma alapján néhány tízezres eltérést mutat egy évtized alatt.

Tehát a gazdasági lap kalkulációja szerint az idén a munkavállalók kb. negyedét érintheti negatívan az egykulcsos adórendszer, ez egymillió főt jelent. A szigorúbbá vált adójóváírás és a gyerekkedvezmény bevezetése miatt a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet kereső gyermektelenek kénytelenek finanszírozni a kedvezményeket és a felső kulcs megszüntetését. Magyarul a pályakezdők, friss diplomások… akiknek így is alacsony a jövedelmük… Hogy mekkora is pontosan ez a kör, azt csak a 2011-ről szóló, 2012-ben elkészítendő adóbevallásokból lehet majd megtudni.
 

· 3 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr652676632

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bölcsődés korba lépett az LMP?! 2011.02.22. 09:47:16

Atyafiak, sztoikus mosollyal az arcomon dőlök hátra és várom a fejleményeket. Ám fejlemények nincsenek, van helyettük idiotizmus, dekadens, álfelszegett menetelés előre, és most infantilizmus. Idióta, hiszen hosszú távon lehetetlen helyzetet teremtett...

Trackback: Index, 2004: Gyurcsány támadja a jegybankot 2011.02.21. 22:57:25

Egy kis archív. Index-címlap 2004. decembere. Gyurcsány támadja a jegybankot - a maga módján. Lássuk be. Van támadás és Támadás.   A szöveg teljes egészében: A miniszterelnök szerint, ha az MNB jól csinálja a dolgát, nem szalad el egyik vagy má...

Trackback: Adóváltozás - nem járhat jól mindenki 2011.02.21. 13:35:13

 Úgy látom kedves Árpád, a januári fizetési papírok kézhez vétele után nagyon sokan meglepődve tapasztalták, hogy a „mindenki jobban fog járni”-elv alapján nem hogy jobban nem jártak, hanem még a fizetésük is csökkent. Az állami szférá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brlv24 2011.02.21. 13:08:48

"Senki sem fog rosszabbul járni. Ilyen se volt még, hogy a kormány egymillió embert nyíltan lesenkizen…"

Play on words :) Egyebkent, ha viccnek szantad jot rohogtem, de sztm komolyan gondoltad, ez a baj:)

"egyenlőre" n.c.

Egyebkent reszben egyetertek, reszben meg faszsagokat irsz, de ezt mar megszoktuk:)

sóhegy049 2011.02.21. 19:10:58

@brlv24:
Akkor kérdezd kőrbe az ismeretségi körödet. Ha van vállalkozó, azt is, akinek cége van azt is, olyat ne, akinek 3 gyereke van és az átlag felett keres, úgy 270 bruttótól már nem lesz olyan rossz. Én építőiparban mozgok, itt azért nem járt rosszúl senki, mert a munkáltatók benyúltak a zsebükbe és kipótólták, mert nem akarták, hogy az "akciócsoportok" menjenek basztatni.

sóhegy049 2011.02.21. 19:12:23

Még annyit hozzá, hogy a kormány roppant módon leszar mindenkit, nem ez a lényeg most, hanem a hatalom betonozása. 2014-ig megildja ezt, szóval még sacc 2 évig szívás van.

Gempacsöki boborján 2011.02.21. 23:06:53

Alapjában véve ostoba és átgondolatlan döntés volt a 16%-os adókulcs,mert így a gazdagabb réteg most viheti a többletfizetést a bankba,vagy a multikhoz shopingolni és elköltheti a plázákban lévő üzletekben,de semmiképp sem a kisekereskedelmben.Ergo a gazdaságból mégtöbb pénz áramlik így majd ki (külföldre) azzal,hogy a multiknál és a plázákban költik a pénzt.

Gempacsöki boborján 2011.02.21. 23:08:33

Továbbá az egymillió ember irreálisan alacsony szám volt.Sokkal többeket érint és nehezen,(sőt egyáltalán nem) hiszem.,hogy ezt nem tudták előre mikor megálmodták.

Gempacsöki boborján 2011.02.21. 23:11:51

Hazugság hogy a 3 gyerekeseket támogatják ezerrel,mert én nem egy családot ismerek és ők mondták,hogy mindent az égvilágon megvontak tőlük!Az egész családi adórendszer egy médiahazugság úgy ahogy van!

káposzta 2011.02.21. 23:13:04

Nekem több mint havi öt rugó a mínusz. Az éves emelés jó, ha 2-3% lesz. A nyugdíjamat is lenyúlták :) Ezt mind leszarnám, mert nemcsak pénzből él az ember, de ha közben hülyének is néznek, akkor már felmegy bennem a pumpa.

káposzta 2011.02.21. 23:19:02

Egyébként meg röhejes, hogy az eleve sokat keresők havi 100-200-as "fizuemelésének" a fedezetét több tucat ember adóterhének a növelésével sikerül előállítani :) Ez roppant igazságos :)

Severus Tobias Snape (törölt) 2011.02.21. 23:20:34

balközép: sokat nem tettél hozzá a Napi Gazdaság cikkéhez... szinte szóról szóra átmásoltad.

Másrészt a táblázatban 2010-es adójóváírással növelt nettó bért hasonlítasz össze a 2011-es adójóváírás nélküli nettó bérrel... Almát a körtével.

Bruttó 73.500 Ft
- 2010-ben, adójóváírás nélkül nettó 45.137 Ft,
- 2011-ben, adójóváírás nélkül nettó 45.703 Ft.
Tehát 566 Ft-os növekedés. +1,25%

Az adójóváírás
- 2010-ben 15.100 Ft
- 2011-ben 12.100 Ft
Tehát 3000 Ft-tal kevesebb adójóváírást kap.

Ha a kettőt együtt nézem, akkor
- 2010-ben nettó 45.137 + 15.100 = 60.237 Ft
- 2011-ben nettó 45.703 + 12.100 = 57.803 Ft

A kettő egyenlege: -2.434 Ft -> -4,04%

Tehát a táblázatban szereplő -18,2% erős csúsztatás! Ha már összehasonlítasz valamit, akkor azt hasonlítsd össze, amik párban vannak!

Az egy másik dolog, hogy eddig az adójóváírással "eltakarták", hogy valójában mennyit kell az adótábla szerint adózni. Nyilván a munkáltató is kiszámolta, hogy ahhoz, hogy neked 60.000 Ft körüli nettót tudjon adni, azt kétféleképpen tehette meg: vagy figyelembe vette az adójóváírást vagy nem, és ennek alapján állapította meg a bruttó bért.

A példánál maradva: nettó 60.237 Ft kifizetéséhez
- adójóváírást figyelembe véve bruttó 73.500 Ft kell
- adójóváírást nem figyelembe véve bruttó 98.088 Ft kell (ekkor persze az adójóváírással együtt 75.337 Ft lesz a tényleges nettó összeg)

Ha demagóg akarnék lenni, akkor fel lehet ezt úgy is fogni, hogy eddig a gazdagoktól levont 32%-os (valójában 40,64%-os) SzJA-ból pótolták ki az alacsony jövedelműek 17%-os (valójában 21,59%-os) SzJA-val terhelt nettó bérét, és idéntől erre a célra 3.000 Ft-tal kevesebbet szánnak.

Severus Tobias Snape (törölt) 2011.02.21. 23:27:59

@káposzta: Eddig az adójóváírást vajon miből fizették?
Lásd előző kommentem: mondhatnánk, hogy a gazdagok dobták össze a szegények adókedvezményét az arányaiban(!) is nagyobb (17% vs. 32%) adóterhelésükből.

A minimálbér emelése is csak arra jó, hogy csökkentse a képzetlen munkaerő iránti keresletet. Minél magasabb a minimálbér, annál kevésbé fognak a képzetlen emberek munkát találni. Nincs mese, tanulni kell. Ma olvastam, de már régebb óta is ismert tény, hogy egyre nagyobb a hiány a profi szakmunkásokból, mert a legtöbben diplomára hajtanak.

Ppix 2011.02.21. 23:30:04

Nem értem, mi a gond?
5X% birka ezekre szavazott. Majd máskor jobban meggondolják.
Pontosan lehetett tudni, hogy 2/3-al az előzőnél is parasztabb Orbán kormányra lehet számítani.

Nem értem mire fel a meglepetés? Vagy talán azok közül, akik itt sírnak, senki sem szavazott a fideszre?

Cradle 2011.02.21. 23:40:42

15 éve dolgozom és fizetek adót. De velem eddig évről még világnézettől függetlenül az összes eddigi kormány kicseszett amikor változtatott az adótörvényeken. Most az egyszer jól jártam a Fidesz 16%-val.

Közepes 2011.02.21. 23:44:56

Arról sem nagyon cikkeznek, hogy a 3 gyerek után járó teljes kedvezményt csak 500eFt bruttótól lehet élvezni. Alatta nincs elég adó amiből kijönne a 99eFt adókedvezmény.
Üdv.

Árpi 2011.02.21. 23:45:21

Nekem 3 gyerekem van. Mégis szopni fogok, mert ketten már felnőttek. Tanulnak. Nem kevésbe kerülnek. Eldönthetik. hogy tanulnak vagy dolgoznak. Kell az okos ember az országnak? NEM! Kit támogatnak? Aki nem tanul tovább. Nekem lesz jobb, ha tanul? Csak akkor, ha a gyerekeim világgá mennek, és én is velük. Mert ha itthon maradnak, akkor mindenüket elveszik majd, hogy olyanok nyugdíját (is) fizessék belőle, akik nem neveltek gyereket.
De nem baj, lesz nekünk 5 millió új szavazópolgárunk, akik majd megszavazzák, hogy mindenki kapjon gyest. Az is, aki máshová adózik.

2011.02.21. 23:48:30

Ismeretségi körömben (volt osztálytársak, munkatársak, vagy két tucat ember) mindenkinek több lett a fizetése. Igaz, mindenki adózik is rendesen, úgyhogy van miből levonni a gyerek utáni kedvezményt.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.02.21. 23:50:56

"Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája!"

Erőt, egészséget, pupákok!
Remélem jól vagytok. Mert én igen! Sajnos a szociokulturális determináció benneteket az ideológiai vörös tenger partján helyezett el képletesen és szó szerint is, de akik eladták nektek képmutató ideológiájukat, rendszerint virtigli kapitalista zsiványok.
De ne törődjünk ezzel a semmiséggel, igaz? Utoljára Ságvári Endrének volt ilyen jó dolga mint nektek, egy cipősdoboz röplappal a hóna alatt, az illegalitás bizsergető izgalmával lépteiben ahogy a falak mellett osont csendőrök szúrós tekintetétől kísérve... Hát igen, a régi szép idők, ma meg ugye marad a blogolás mindenféle fórumokon.
Na igen, nem könnyű egy olyan kormányon fogást találni, aki annyi mindenkinek tette könnyebbé az életét, például én nagyon jól jártam gyerekek, de rajtam kívül még az aktívak 3,9 milliónyi tömege hasonlóan gondolja, nem véletlen hogy nem tudott a kormány számottevő népszerűségvesztést elkönyvelni a hiszterikus sipákolásotok ellenére sem. Aki pedig még gyermekeket is nevel, annak aztán tényleg megfordult a pozíciója, a szopóálarcot végre levehette, így hadd ne morzsoljak könnyeket értetek.

Hogy a megkezdett, mérhetetlenül képmutató és hazug mondatotokat helyesen fejezhessem be:
Amelyik adórendszerben 1 millió bukik (hazugság), de 3 millió nyer (tényleg és a gyerekeket bele sem számítottuk, pedig ők fogják megtermelni a vén hülye szocik nyugdíját is) az csak jó lehet!

Ééééééés a végére a meglepetés: hülyegyerek te is járhatsz jól, érd el a főnöködnél, jelentsen be végre, mosakodj meg, öltözz fel, feleséged is lehet, pályakezdőből tapasztalt vén geci leszel, és a végén ha akad tisztességes munkád és családod, meg is fogsz élni és a végén még jól is jársz te is meg az Ország is. Pedig önző, szűklátókörű, kapzsi kis szoci bloggerként kezdted.

Helló, mi? :-)

Dexter007 2011.02.21. 23:51:15

ne higgye senki hogy ez a cinikus mocskos számító tolvaj g*ci banda nem tudta, h milyen sok emberrel b*sznak ki, csak épp magasról leszarják a még jobban megnyomott fizujukkal. ekkora szemétséget még nem csinált qrmány, mint amit ezek!
mikor esik már le a hályog az emberek szeméről??? vagy ilyen birka nép vagyunk??
én soha a büdös életben nem szavaztam erre a tróger bandára, mégis itt kell szívnom, amit kitalálnak a saját gazdagodásukra, hogy dögölne meg mind egy szálig!!

káposzta 2011.02.21. 23:54:47

@Severus Tobias Snape:
A gond csak az, hogy ha mindenki "tanul" is, ahogy te tanácsolod, akkor sem tud minden egyes ember olyan állást szerezni, ami magas fizetéssel jár. Mindig lesznek pályakezdők, gyári munkások, takarítók, építkezésen dolgozók stb., akik messze az átlag alatt keresnek.
Az valóban nem méltányos, hogy a többet keresők termelik ki az alacsonyabb keresetűek adójóváírását, az viszont igazságtalan, ha egy olyan adórendszert hoznak létre, mely a szegényebbeket rosszabb helyzetbe hozza a "gazdagabbak" jutalmazása mellett. Ha legalább lenne egy második, az előző 32%-osnál kedvezményesebb, 25%-os kulcs, ami a kiemelkedően magas fizetéseket sújtja (tegyük fel a havi bruttó fizetés 500e Ft feletti részére), akkor az alsó kulcs lehetett volna mondjuk 12-15%, és akkor MINDENKI JOBBAN JÁR. Csak arányosabb és igazságosabb lett volna maga a változtatás.

Árpi 2011.02.21. 23:55:25

@Om nom nom nom: Kérdezz már meg olyat is, aki felnevelte a gyerekeit, de már nem kap kedvezményt! A két nagyot beszámolják, persze. Így a kicsi után a 3 gyerekesekének az egy harmadát megkapom. Közben a nagyok eltartása még évekig az én dolgom.
Szóval az is egy ordas hazugság, hogy a családokat támogatják. Az ostobákat támogatják, akik örülnek, ha 18 éves koráig iskolában bírják tartani a gyereket.
És ki teszik ezt? Akik úgy tanulhattak anno, hogy fillérekért kaptak kollégiumot, kaptak jó vastagon szoctámot, mert a papa vállalkozó volt, és olyan kevés volt a jövedelme...

Szóval semmivel nem jobbak ezek se, mint az előzőek. Ráadásul úgy hozzák a nyakunkra a szélsőségeseket, mint őket a szocik. Szóval ez olyan közepes kormány. Rosszabb, mint az előző, de sokkal jobb, mint a következő.

Dexter007 2011.02.21. 23:55:54

@agyamelhagyom: igen , érdemes megnézni Mire futotta egy átlagos magyar dolgozó egynapi keresetéből 1997 végén és 2001 végén! ez a büdös tróger banda akkor is jól megszedte magát, miközben a nemzet szegényedett. most sajnos hatékonyabbak, alig 1 év alatt több pénzt habzsoltak össze, mint amit valaha el tudnak költeni!

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.21. 23:59:36

Alapvetően azzal nönmagában nincs bajom, ha egy kulcsos a rendszer, de azzal, hogy sokaknak csökkent a nettójuk, már igen!

Az sem volt igazságos, hogy aki eddig 10-szer többet keresett valakinél, az nem 10-szer többet adózott, hanem aránaiban jóval többet. Aki jól keres, az alapvetően most is sokat adózik. Mert nem mindegy, hogy 100 e Ft, vagy 500 e FT után vetnek ki 16 %-ot. Igazságosabb, hogy annyival adózzon többet, amennyivel tényleg többet is keres, erre megfelel az egykulcsos rendszer. Nem keveset adóznak így sem a jól keresők (plusz egyéb adók, járulékok tekintetében sem). Részükre eddig nagyon igazságtalan volt a rendszer.

De akkora hottantották hogy lehettek a t. kormánynál, hogy úgy hjtározták meg a kulcsot, hogy az eddig is rosszzul keresők, még rosszabbul keressenek? Nonszensz.

A tehetősebbek, eddig sem hitelből vettek pl. plazma TV-t, és nem fognak rohanni ha van már nekik még hármat venni, és nem fognak rohanni még 5 pár cipőt venni sem, és nem fognak napi 20 kg kenyeret sem venni, túlságosan nem hinném, hogy fellendítenék a forgalmat.
Külföldi nyaralással pl. úgy sem itt költi el apénzét. Akinek esze van, az meg félreteszi, megtakarítja, avagy kiviszi a többletjövedelmét külföldi számlára...stb.

káposzta 2011.02.21. 23:59:43

@Cradle:
Hát ez meg hogy lehet? Az egykori 20-30-40%-os adókulcsok folyamatosan csökkentek az utóbbi x évben (most lusta vagyok utánanézni, hogy pontosan mióta). Emellett a sávhatárok is emelkedtek évről-évre.

kukatr 2011.02.22. 00:00:04

@Severus Tobias Snape: Ennyit a blog hozzáértéséről.:S
És még csodálkoznak egyesek, hogy miért utálják az emberek a (magyar) politikát... mindenki a saját ízének megfelelően tájékoztat félre.

Dexter007 2011.02.22. 00:00:32

@Om nom nom nom: oké, akkor nyaljál be még jobban Viktorkádnak, hátha ad még további adókedvezményt az én kontómra, váljék egészségedre!

agyamelhagyom 2011.02.22. 00:00:56

@Dexter007: Mi balekok vagyunk, mert hagyjuk. De valljuk meg az igazat, a politikai elit - bármelyik oldalról is dumál, egyforma. Élősködő. De itt megint a mértékkel van a baj, mint 1998-2002 között. Emlékszem - sajnos - akkor is az újabb botrány oltotta ki a még frissen sokkoló előzőt. A Budai meg alig talál valamit az előző 8 évből - és itt visszatérek a második mondatomra.

Tibike15 2011.02.22. 00:04:11

Micsoda egy adórendszer volt eddig, ha a 18% kulcs 16%-ra csökkentése azt eredményezte, hogy csökkentek a nettó bérek. Abszurd. Jó lenne végre egy megtisztított, egyszerű adózás, ahol mindenki befizeti a jövedelme x %-át és jónapot.

Bikli néni 2011.02.22. 00:06:17

"Azonban a közszférában megtörtént szokásos béremeléssel az idén az ott dolgozok nem visznek haza többet, igaz kevesebbet sem… azért már ez is valami nem?"

Jelezném, hogy a közszférában a bérek kb. 3 éve be vannak fagyasztva.

Dexter007 2011.02.22. 00:07:15

@tüke_: érdemes lenne meghallgatniuk hozzáértőket, mint pl. Fodor Éva, aki ma volt a Zárórában! ő is megmondta, mennyire növeli az egyenlőtlenséget az egykulcsos adó és a gazdagok ettől nem fognak több gyereket csinálni, mert kaptak adókedvezményt, ami nekik csak zsebpénz. semmi hatása nem lesz a gyerekszámra, Fodor Éva szerint inkább bölcsődékre költöttek volna, az egyértelműen növelte volna a gyerekvállalást!! és a 3 éves gyes is nonszensz, bebetonozza a régi kádári modellt, a nőknek sem jó, ennyi évig kiesni a munkaerő-piacról, amellett semmi lehetőség nincs részmunka-vállalásra, és elmondta mennyire szembe megy a kormány az EU céljaival! irány a balkán!

Turo Rudi - ElelmiszerIpari Hulladek 2011.02.22. 00:10:01

"A szigorúbbá vált adójóváírás és a gyerekkedvezmény bevezetése miatt a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet kereső gyermektelenek kénytelenek finanszírozni a kedvezményeket és a felső kulcs megszüntetését."

Ez igy baromsag. Aranyaiban eddig is es most is a magasabb keresetuek tobb kozterhet viseltek(nek). Nem ok fizetik meg, ez hulyeseg. Az adocsokkentessel (nem ezzel, hanem altalaban) is egyetertek, mert k. nagy volt az elvonas bizonyos fizu felett. A szolidaritasnak is van hatara!
Orulnek is az egesznek, ha nem latnam, hogy ez igy eleg mukodeskeptelen. Es sajnos tul nagy reteg az aki ebbol a "kedvezmenybol" semmit nem erez. Az adofizetesi moralt ez nem javit, beveteleket nem fogja erositeni es a nagy gazdagsagot se tamogatja, mert akinek munkabol, bejelentetten van penze, az ugyis kimenekiti hatoron tulra.
Ha meg kozgazdasagilag nezem, akkor egyik oldalrol kapok tobb nettot, de kozben pofancsapjak a nyugdijjamat, a kulonadokkal a bonuszom. Mikozben a tomegeknek vagy semmi nem valtozott vagy kevesebbet keresnek. Azaz semmit nem valtozott a vasarloero. Na ez meg szepen meglatszik majd az ingatlanom araban. Ha meg nem jelentenek be tovabbi valodi allami koltsegcsokkenteseket, akkor lehet vizslatni az eurot/frankot megint. Es utana lehet szamolni, hogy vegul is kinek erte ez meg!
Fel labbal a Lajtan tulrol is kisse szomorkas a helyzet.

SzocsO 2011.02.22. 00:11:40

Én annyira jól jártam, hogy 15 E forinttal kapok kevesebbet. De hát én csak egy vagyok a millióból : )

Dexter007 2011.02.22. 00:12:43

@agyamelhagyom: én törvényes eszközökkel próbálok mindent megtenni a söpredék fityisz ellen, de már az is egyre kevésbé nyugtat meg, hogy sosem szavaztam rájuk... és még elkeserítőbb, hogy mondjuk az LMP, akik az egyetlen értelmes tényező a Házban, nagyon messze van attól, h komoly bázist építsen ez ellen az ellenszenves undorító söpredék ganajtúrónak is kevés banda ellen!

Bikli néni 2011.02.22. 00:13:39

@SzocsO: Én meg annyira jól jártam, hogy nem is kell számolgatnom, mennyivel keresek kevesebbet, mert nekem azóta már munkahelyem sincs :(
Én nyertem :P

2011.02.22. 00:16:24

@Árpi: Ok, az egyik titkárnőnek nagy gyerekei vannak, majd megkérdezem nála mi az ábra. Mondjuk az tény, hogy mindenki a saját érdekét nézi elsősorban. Mivel nálunk kicsik a gyerekek, nem néztem utána, hogy mi van akinél már felnőttek. De az is tény, hogy nekünk az előző kormány alatt rosszabb volt, csomó kedvezményből kimaradtunk, mert "gazdagok" voltunk. Egyébként alkalmazott vagyok, nem minimálbéres vállalkozó, soha nem dolgoztam feketén, és gyakran szombat-vasárnap is be kell jönni. A jelenlegi támogatás nekünk jól jött, feleségem iszonyúan megnézi mire költi a pénzt, és így is elég húzós volt az elmúlt nyolc év. Nem értem mások kevesebb, pl. 150 ezres nettóból hogy nevelnek gyereket. Kajára, gyógyszerre elmegy a 90%-a.

Dexter007 2011.02.22. 00:16:42

hihetetlen, de az 1976-os NETWORK c.film mondatai annyira nagyon idevágnak arról, amit érzek most:
'I'M AS MAD AS HELL, AND I'M NOT GOING TO TAKE THIS ANYMORE!' I want you to get up right now, sit up, go to your windows, open them and stick your head out and yell - 'I'm as mad as hell and I'm not going to take this anymore!' Things have got to change. But first, you've gotta get mad!... You've got to say, 'I'm as mad as hell, and I'm not going to take this anymore!' Then we'll figure out what to do about the depression and the inflation and the oil crisis. But first get up out of your chairs, open the window, stick your head out, and yell, and say it: "I'M AS MAD AS HELL, AND I'M NOT GOING TO TAKE THIS ANYMORE!"

Dexter007 2011.02.22. 00:17:17

"I'M AS MAD AS HELL, AND I'M NOT GOING TO TAKE THIS ANYMORE!"

agyamelhagyom 2011.02.22. 00:18:57

@Bikli néni: Sorstársak vagyunk! 11 hónapja várom a csodát, hogy ovi 1 millió új mhelye közül én is kapok egyet... De nem. És a helyzet egyre szarabb.

Dexter007 2011.02.22. 00:21:38

@Om nom nom nom: hát hallod, te sem vagy tisztában a mai magyar rögvalósággal, menj le egy borsodi faluba, és nézd meg hogy élnek egyesek havi 20-30 ezerből! úgy sajnálom, hogy nélkülöznöd kellett az elmúlt kormány alatt, nem tudtatok naponta csak hat rúd szalámit venni, most meg már 10-et is tudtok?

agyamelhagyom 2011.02.22. 00:22:29

@Dexter007: szerintem a teljes 90-es rendszerváltó garnitúrának el kellene menni valahová (a Holdra?), és újra az alapokról felépíteni az országot. Az egyik fele már lehúzódott, most a másikon van a sor... De mennyit kell még addig várni?

Dexter007 2011.02.22. 00:23:22

@agyamelhagyom: még egy plusz m.helyet sem alkottak, hanem 40 ezer munkahely veszett el hathatós országlásuk alatt eddig! persze nagyon hatékonyak a baráti kör zsírosításában...

SzZ 2011.02.22. 00:23:40

Tényleg sajnálom a majd' egymilliónyi minimálbér köröl keresőt, akik rosszul jártak az új adórendszerrel.

Ja, hogy közülük már az egy gyerekesek is jobban jártak?
Ja, hogy jövőre már a gyerektelenek is szinten lesznek?
Ja, hogy az egymillióból kb. 80000-nek ténylegesen minimálbér a jövedelme, a többiek részéről mindez csak adóoptimalizáció?

Akkor inkább csak ezt a 80000 embert sajnálom. Ti meg befejezhetnétek a hisztit az egymilliós ráfizetővel - valójában 920 ezer potyautast védtek!

Bikli néni 2011.02.22. 00:23:55

@agyamelhagyom: Én egyelőre még "csak" másfél hónapnál tartok, de nem tudom, mi jön még... Lejárt a határozott időm, és persze itt volt a legkönnyebb elkezdeni a "tisztogatásokat". Ügyesen leplezik a dolgot, de a közszférában most jön még csak a tömeges elbocsátás. Egy - egyébként pocsék - munkahelyre 100+ jelentkező van, és mindegyiknek megvan a szükséges felsőfokú végzettsége. Ezt egy interjún mondták.

Amúgy ne félj, kidobnak másfél millió embert, majd felvesznek egymilliót, meglesz az :)

FlybyWire 2011.02.22. 00:26:04

Én ezt nem értem. Mindig utáltam iskolába járni, de azért egy nyelvet 18 éves koromra elég magas szinten megtanultam. Elmentem bölcsésznek nyelv szakra, amin átdöcögtem valahogy (a buli mindig jobban érdekelt). Utána elmentem egy multihoz nettó 90 körüli kezdővel (11 éve). Ott nem (sem) könyököltem, még csak nem is végeztem a munkámat sokkal nagyobb nyelvcsapással, mint mások. Sok ismerőst szereztem, átkerültem másik céghez többért. Közben elvégeztem egy gagyi külkeres közg. diplomát amit sose kért senki és sose használtam. Elmentem egy harmadik céghez, ahol jött egy lehetőség, hogy külföldre menjek. Volt párom, már majdnem családom, de belevágtam. Még csak azt se mondhatom, hogy összeszedtem volna sok pénzt, vagy karriert csináltam volna. Hazajöttem pár év után egy 1 fokkal magasabb szintű melóra, mint amiről kijöttem (csoportvezető vagyok egy egyéb multinál). Az új adóval én havonta csaknem 70 ezer nettóval viszek többet haza, mint 2009-ben.

Hogy az istenbe keres ilyen sok ember ennyire szarul? A fenti sztorit azért írtam le, mert szerintem az átlagnál jóval kevesebb szorgalommal, és még csak nem is túl sok szerencsével ha én 11 év alatt eddig eljutottam, akkor mások mi a ló****t csináltak? Már bocsánat... az orvosoknak tisztelet és kivétel, de semmi egyéb közszolga, beleértve a tanárokat se ne jöjjön nekem magasztos kifogásokkal.

agyamelhagyom 2011.02.22. 00:27:22

@Dexter007: Igen, ezt sajnos tudom. Majd kuncsorgok az önkorminál 4 órás munkáért. 3 hónapig csinálgathatom. Jó éjszakát!

FlybyWire 2011.02.22. 00:27:26

Ja és gyerekem továbbra sincs, sajnos...

a-kis-herceg 2011.02.22. 00:27:31

@Ppix: egyetértek. értelmes ember nem lepődött meg.

sőt. aki nézi a Hofi felvételeket az elég jól emlékezhet...

választási, kormány stb programjuk nem volt/nincs és nem is lesz...

viszont van párt alapító amire felesküdtek a Szövetség tagjai... kassza megszerzése + őrzése...

1010 éves feudalizmusra felteszi V.Orbán a koronát...

FlybyWire 2011.02.22. 00:29:38

@Karmadealer: na végre egy értelmes :) de mit itt csak trollok leszünk, ugye tudod?

Na persze, én mit képzelek, majd egy helyesen írni egyáltalán nem tudó blogszerzőtől és még nála is analfabétább élkommentelőitől kérem számon a diplomát, nyelvtudást meg józan észt... hát, ilyen hülye naiv vagyok :P

dr. Aullah 2011.02.22. 00:31:49

Elég nevetséges ez a "nekem nőtt a fizetésem, tehát jó ötlet volt" vs "nekem csökkent, tehát hülyeség volt". Mindenki magából indul ki.
Az viszont tény, hogy nagyon sok embernek csökkent és ezt nem lehet annyival lerendezni, hogy "de nekem és a barátaimnak nem, tehát hazudsz"...

Persze jöttök, hogy aki többet keres, az eddig többet is adózott... igen ám, de azoknak marad is, ellentétben azokkal, akik eldönthetik, hogy a minimumból esznek, vagy számlákat fizetnek... és most még kevesebb lett.

Nekem is csökkent a minimumom kicsit, de mondjuk én szinte nem járok sehova, így meg tudok élni belőle. Anyám 20 éve tanár. Na most neki is csökkent pár ezerrel a fizuja + az új fideszes önkormányzat úgy döntött, hogy nem fizeti továbbá a tanárok bérkiegészítést, amit meleg-étel utalványban kaptak meg. Na most ez éves szinten 100e forint... Összes tanártól megvonták... HUSSS volt pénz, nincs pénz.

agyamelhagyom 2011.02.22. 00:32:26

@FlybyWire: Hát halld a sztorimat. A külföldi kitérőtől eltekintve hasonló életutat jártam be. Tényleg jól kerestem. (igaz, a 96-os Bokros csomag visszavett eppicit - akkor született a nagyobbik lányom). Csakhogy a cég úgy döntött, hogy bezárja a magyarországi leányát, mert gáz a helyzet. Így várom a csodát. Egy jó tanács: bármilyen szarul is érzitek magatokat a cégnél, tartsatok ki, mert más most nincs.

FlybyWire 2011.02.22. 00:37:21

@Aullah: Itt annyi a lényeg, hogy egy országot leginkább a magasan képzett, jól megfizetett, full bejelentett értelmiség húzhat csak ki a szarból (nem én). Ha valami, hát emiatt jobb ez a mostani 1 kulcs. Az, hogy a segélyen élőket (nem öregségi nyugdíj!) és egyéb eltartottakat kényeztetjük, a fenti réteget szarrá véreztetve, eddig nem hozott semmit, sőt, elriasztotta az értelmiséget. Én is leléptem nettó 140 ezer helyett nettó 2000 EUR-t keresni havonta. Ilyen szimpla.
Aztán ahogy adódott itthon egy normálisabb lehetőség, ÉS már nem akarták lehúzni a 9. bőrt is rólam (megintcsak SZJA), egyből haza is jöttem.
Most már csak az értelmiség többi, tényleg hasznos részénél is el kellene érni ezt (fejlesztők, tudósok, orvosok). Ja és persze hogy egy magyar magáncég is adhasson végre versenyképes fizuti, ne az amcsi cég részvényének értékén dolgozzak már én is végre.

agyamelhagyom 2011.02.22. 00:39:13

@Bikli néni: A csúcsom egy megpályázott állásnál 250 (!) konkurrens jelentkező volt...

Goompah 2011.02.22. 00:40:11

@Severus Tobias Snape: Mindez mit sem változtat azon, hogy hazudtak, amikor azt ígérték, hogy senki nem jár rosszabbul.

Azt a cinikus megjegyzést meg inkább hagyjuk, hogy akinek csökken a nettója, az is jobban jár, mert egyszerűbb lesz kitölteni az adóbevallását (amit ált. eddig is a munkaadó végzett). Ez a megjegyzés übereli még Gyurcsány beszólását is, hogy el lehet innen menni.

FlybyWire 2011.02.22. 00:40:46

@agyamelhagyom: Ez szopóág, de azzal nem értek egyet, hogy mindenképp maradni kell, mert nincs jobb. Ha én kint havi nettó fél milla fölött keresve is találtam olyan céget itthon, amihez megérte hazajönnöm (még azt sem mondhatom, hogy a bruttóm nominálisan sokkal kevesebb lenne, tán ha 10%-kal), akkor már nem állíthatjuk, hogy itthon ne lenne lehetőség. Pedig nem vagyok se mérnök, se programozó, se pénzügyes. Ebben a háromban triviális elhelyezkedni mostanában itthon.

agyamputáltak 2011.02.22. 00:42:16

@FlybyWire:
nagyszerű és akkor mindenki csoportvezető legyen??? :D

2011.02.22. 00:42:18

@Dexter007: Feleségem szülei pont Borsodi kisvárosban laknak. Kb. az utca 50%-a rokkantnyugdíjas (ezt tudom, és nem vádaskodás, szépen elmesélték, hogy hogy kellett elintézni), vagy szociális segélyt kap. Ami mondjuk nem sok. Mellette feketén dolgozik, például takarít a gyógyfürdőben, könyvel, burkol, fuvaroz, német cégnél hőkezel (szintén feketén), bőrüléseket varr autókra, vagy kocsit javít az udvaron. Ha hazautazunk, akkor olyannal jön át a szomszéd, hogy "mit csináljon, mert a gyereknek túlmelegedik az X-Box". Elhiszem (?) hogy van aki havi 20-30 ezerből (???) él meg, de én eddig inkább ilyesmiket láttam. Valahogy azt kéne elérni, hogy bejelentett munkából is normálisan meg lehessen élni, "káposzta" (2011.02.21. 23:54:47) kétkulcsos adója nem rossz ötlet.

FlybyWire 2011.02.22. 00:42:27

Egyébként ha folyékonyan tudtok angolul, és nincs túl sok specifikus szakmai tapasztalatotok egy irányban, akkor nettó 150 feletti állást kapásból tudok mondani, nem is egyet (a saját cégemnél).

Goompah 2011.02.22. 00:42:43

@tüke_: "Az sem volt igazságos, hogy aki eddig 10-szer többet keresett valakinél, az nem 10-szer többet adózott, hanem aránaiban jóval többet."

Szar ügy, de a legtöbb fejlett államban ez így van.

FlybyWire 2011.02.22. 00:43:17

@agyamputáltak: nem kell, van junior pozi is 160+ nettó + havi 25k egyéb juttatásért, ha folyékonyan tudsz angoll (és semmi más tudás nem kell, még diploma se kötelező)

agyamputáltak 2011.02.22. 00:43:24

@Goompah:
pláne, hogy 99%-nak fogalma sincs, pontosan kinek és miért mondta :)
csak pofázza a baromságát

agyamputáltak 2011.02.22. 00:43:57

@FlybyWire:
akkor mindenki mehet annak? :)

FlybyWire 2011.02.22. 00:45:20

@agyamputáltak: még van 7-8 nyitott pozíció, a cégem 50+ ember vesz fel folyamatban egy ilyen munkakörre.

agyamputáltak 2011.02.22. 00:45:22

@FlybyWire:
ja és nehogy azt hidd, hogy sajnálom tőled, csak ez millióknak nem opció :)

FlybyWire 2011.02.22. 00:46:43

@agyamputáltak: pedig millióknak ott volt a lehetőség, hogy tanuljanak nyelveket, és mondjuk egy jó -bármilyen- szakmát mellé. A bölcsészdiplomáma felét sem éri egy CNC marós szakvizsgájának, pl. :D

agyamputáltak 2011.02.22. 00:46:47

@FlybyWire:
nem vonom kétségbe, de ettől még a probléma valós marad milliósnagyságrendről beszélünk ugyanis

Árpi 2011.02.22. 00:47:19

@Om nom nom nom:
Amikor egy rendszert jónak vagy rossznak minősítesz, talán úgy kéne gondolkodni, hogy megnézzük, mi lesz a hatása, ha ez marad sokáig. Na, akkor rájönnél, hogy mi történik, amikor a 3 gyereket becsülettel nevelő házaspár egyik évben az egyik, másik évben a másik gyereke után veszíti el a családi pótlékot, az adókedvezményt. Miközben a terhei egyáltalán nem csökkennek! Nekik bizony úgy csökken akár 100 ezer forinttal a nettójuk, hogy semmi mást nem tesznek, csak becsülettel nevelik a gyerekeiket! Nem 2-3000 forintról beszélek! 100 ezerről!
És mire fel ez a súlyos büntetés? A mocsok burzsuj "jól keres" (vajon miért? netán mert keményebben dolgozik, hiszen ahhoz szokott, hogy kettőjüknek 5 emberre kell előteremteniük mindent?), és még gyereket is nevel!
Vagyis, ha ez a rendszer marad, 20 év alatt mindenki, aki kettőnél több gyereket nevel, megtapasztalja, hogy milyen érzés a legerősebben büntetett rétegbe tartozni!
Tessék végig gondolni a dolgokat! Tovább látni az orrunk hegyénél? Jó lehet-e az a rendszer, amelyik azt bünteti, aki az állítólagos alapértékekért a legtöbbet tette 20-25 éven át? (Vagy csak kamu, hogy a család és a tisztességgel végzett munka az alapvető értékek?)

dr. Aullah 2011.02.22. 00:48:10

@FlybyWire: "Itt annyi a lényeg, hogy egy országot leginkább a magasan képzett, jól megfizetett, full bejelentett értelmiség húzhat csak ki a szarból "

Nem. Nekik nem érdekük, amíg azt csinálnak amit akarnak. Nézzük csak meg az elmúlt 8 évet... vagy az elmúlt egy évet. (Ma pl 4-5 fityiszes sunyiság is szárnyra kelt).

agyamputáltak 2011.02.22. 00:48:23

@FlybyWire:
és mit kezdenél 1millió CNC-sel? :)

FlybyWire 2011.02.22. 00:49:54

@agyamputáltak: a probléma az, hogy több is, mint 1 millió ember a sültgalambot szokta meg ebben az országban, és nem a tanulást és a boldoguláshoz való küszködés szükségességét. Nem akarok képmutatni, ezért írtam le, hogy én se voltam az a pedálbajnok, mégis teljesen jól megélek - na nem európai szinvonalon, de itthon átlag felett.
Ha abból a lemaradt 1 millióból csak a fele kicsit jobban (vagy egyáltalán) erőlködött volna, akkor nem itt lenne. Mindig lehet tanulni, és ha ahol lakunk, nincs semmi, akkor lehet költözni. Tessék megnézni a törököket, lengyeleket.

Otthon ülni és nyivákolni lényegesen könnyebb...

Goompah 2011.02.22. 00:50:43

@agyamputáltak: Aha, a fennmaradó 1% véleménye meg nem számít. :) Értelek.

FlybyWire 2011.02.22. 00:51:28

@agyamputáltak: nyilván értetted a kiragadott példát, de ha mégsem, lásd az előző kommentem....

@Aullah: nem tudom, mi az érdekük, az is lehet, hogy erre nem is gondoltak, de ettől függetlenül igaz, hogy egy ország szarból való kihúzásához először az értelmiséget kell megtartani és megfogni.
Ha belehibáztak csak, ez akkor is igaz :)

agyamputáltak 2011.02.22. 00:51:34

@Árpi:
erre nem gondolnak, de ha gondolnak is, akkor pl. aki egy-két év múlva kifut a csoportból, az nem költi el a pénzt, hanem megtakarít, gazdasági fejlődésre gyakorolt hatása 0. persze oké a "butábbja'" majd jól feléli, aztán meg majd les ki a fejéből, hogy miből finanszírozza a havi x tízezer ft mínuszt, holott pl. ha főiskola/egyetem irányába megy akkor még nagyobb is lesz a kiadási oldal

Árpi 2011.02.22. 00:52:19

@Árpi:
Megjegyzem, eközben Érden, ahol lakom, az 5. éve regnáló fideszes városvezetés durván megemelte az ingatlanadót. Mire hivatkoznak közben?
"Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Fidesz Önkormányzati Tagozatának elnöke a következőket nyilatkozta nemrég a sajtóban: “A kormány személyi jövedelemadó- és társaságiadó-csökkentése lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok esetlegesen a helyi adók emelésével növeljék a pénzügyi mozgásterüket.”"

Vagyis amit állítólag adnak az egyik kezükkel, azt a másikkal gyorsan vissza is veszik. Aztán még az is kiderült, hogy nem is osztogatnak, hanem fosztogatnak...

Ritka hazug banda. És még a pofánkba is röhögnek. Nézd csak az arcukat, miközben arról van szó, hogy nekik mi jár! Két fizetés (mert ő bizonyára napi 30 órát dolgozik,mert az egy is annyi, hogy más, okosabb ember is legalább 15 órát kulizna annyiért), meg lézerblokkolós Audi S8... És közben vigyorognak!

Örüljél, vazze, most, és sokat! Mert amikor a gyerekeid idősebbek lesznek, üvöltve fogod szidni az anyjukat ezeknek az egymást váltó tolvajbandáknak!

Árpi 2011.02.22. 00:53:54

@agyamputáltak:
Megtakarít, 3 gyerek mellett? Biztosan... Nyelvtanfolyam... Egyéb külön órák... Aha... Sokat lehet ám megtakarítani, ha nem teljesen agyhalott a gyereked...

agyamputáltak 2011.02.22. 00:53:57

@FlybyWire:
szerintem értjük a dolgot, de én is rá akartam világítani a másik oldalra (pedig szerencsére nem oda tartozom, mégha nem is jártam jobban az új szja-val)

egyébként ez igaz, de most sem efelé halad a dolog és az egész fidesz bagázs az állami csöcsöt erőlteti újra/még mindig

FlybyWire 2011.02.22. 00:54:00

Egyébként meg nyugdíjig van még majdnem 30 évem (sőt, lesz az több is, jól kitolják halálig a limitet....), de már rég lemondtam az állami nyugdíjról.... most már csak azon dolgozom és reménykedem, hogy a cégem részvényopciót tesz lehetővé itthon is :P

agyamelhagyom 2011.02.22. 00:54:21

@FlybyWire: Hol van ez a cég? Mert nekem már a második mondja azt a második kör után, hogy bocs, szimpi vagy, de a tulajdonosok most mégsem vesznek fel embert. Mert a nyakunkba nyomták az extra adót... Gyűjtik az önéletrajzokat, hogy ha majd jobb lesz, gyorsan fel tudjanak venni embert. Én sem a fenti háromból szereztem diplomát. De az angolt napi szinten használtam a külföldi menedzserekkel és partnerekkel való kommunikációban. Persze az interjúkon is angolul adtam elő magam. És mégsem. Sőt, már azt is hozzám vágták, hogy túlképzett vagyok. Röhej.

agyamputáltak 2011.02.22. 00:55:27

@Árpi:
???
én a többlet adójóváírás "elköltéséről/nem elköltéséről" beszéltem, az általad megvilágított csoportba tartozás majd kiesés kapcsán

agyamputáltak 2011.02.22. 00:56:00

@Goompah:
ugyanarról beszélünk, vagy csak ironizáltál? :)

FlybyWire 2011.02.22. 00:56:40

@agyamputáltak: Ó, hát tele van a fityisszel is az összes f... bugyrom, alig 2,5 misit buktam MNYP-n, úgyhogy még véletlen sem sáncolni jöttem ide, de azért az a szélsőséges ugatás ami itt folyik, néha kiakaszt (többnyire csak röhögtet). Azért néha előfordulnak itt értelmes emberek is :)

Sajnos én sem látom az irány még mindig igazán. Úgyhogy egyelőre örülök a több nettómnak, és dolgozom a 3 gyereken :P Bár még nagyon pre-alpha a stádium, a nő sincs meg :P
Ja és persze ahogy előbb írtam, igyekszem a saját jövőmről saját magam, az államtól TÖK függetlenül gondoskodni :)

Goompah 2011.02.22. 00:57:20

@agyamelhagyom: Angoltudás ma már - kb. 30 éves kor alatt - alap. OK, találkozom angolul nem vagy alig tudókkal, de szerintem csak kifogom a kivételeket.

dr. Aullah 2011.02.22. 00:57:52

"Úgyhogy egyelőre örülök a több nettómnak, és dolgozom a 3 gyereken :P Bár még nagyon pre-alpha a stádium, a nő sincs meg :P"

Na ez jó volt :D

MyOpinion 2011.02.22. 00:58:01

"Elöljáróban annyit, hogy amelyik adórendszerben egymillió ember bukik, biztos hogy nem igazságos és ha ez az egymillió ember az alsó 5 millióból kerül ki akkor társadalmi katasztrófa"

Vagy az előző volt qrva igazságtalan, mert jobban élhettek mások kárára.

agyamelhagyom 2011.02.22. 00:58:15

@FlybyWire: Ezt éppen a fidesz vitte vakvágányra a Pokorni idején. Emlékszel? A diploma megszerzését támogatták, és tönkrevágták a szakmunkás képzést. Tele vagyunk diplomás marketingessel, a bölcsészekről ne is beszéljünk. Pécs környékén román marósok dolgoznak - állítólag - 600 ezres fizuért, mert nincs magyar marós...

FlybyWire 2011.02.22. 00:58:34

@agyamelhagyom: a túlképzettség sajnos nálunk is gond, leginkább friss diplomásokat veszünk fel, és tényleg nagyon jó angol kell. Ja és baromi sürgős, 2 héten belül kell kezdeni.
Ha tényleg érdekel, akkor küljd egy üzenetet.

sóhegy049 2011.02.22. 01:00:35

Pro és kontra...

Akárhonnan nézzük ezt az egy kulcsos témát és a hozzá kapcsolódó gyermekkedvezményt, igazságtalan és szerintem ennyi. Aki eddig is elvolt, az meg még jobban el van. Akinek-akiknek meg masszívan jó fizetése van, meg mellé 3 gyerek, hazaviszi a szuperbruttóját, nettóban és még családi pótlékot is kap? Ez korrekt...
Ami még eszembe jut:
-munkát, kenyeret!
-aki nem dolgozik, ne is egyék
-aki többet dolgozik, jobban fog élni

Mint, ha valamikor már hallottam volna eme eszmés beköpéseket! Rákosi, Kádár?

agyamelhagyom 2011.02.22. 01:02:16

@Goompah: Igazat adok neked, normális fizetési szintet ma már csak tárgyalási szintű angol - (és/vagy) német nyelvtudással lehet megpályázni. Az EU országok közül mi magyarok mégis a lista végén kullogunk ezen ismérv alapján.

Goompah 2011.02.22. 01:02:26

@agyamelhagyom: A sok marketingesre 3 év múlva még szükség lehet, amikor a csődöt kell eladni gazdasági fejlődésként. Pokorni csak előrelátó volt.

agyamputáltak 2011.02.22. 01:06:19

@FlybyWire:
nem célzás volt, csak ha már felmerült az állam téma

sóhegy049 2011.02.22. 01:06:37

@MyOpinion:
"Vagy az előző volt qrva igazságtalan, mert jobban élhettek mások kárára."

Most ezt ugye nem a foglalkoztatottakra, azaz a minimálbéren tengődökre írtad?
Nehogy elkönnyezzem már magam, hogy havi 1 millából is éltek az előző adórendszerben, azok most meg, 1,16millából él? De szar lehet?! Azért ez a 3 kiló, ami a határ, sokaknak megadatik, de akik ennek a kárvallotjai, azok meg 8X annyian vannak?

FlybyWire 2011.02.22. 01:06:51

@sóhegy049: Jó sok szép nagy hülyeséget írtál, bravó.
Nem, nem igazságtalan. Többet keresek, de még így is sokkal többet adózok, mint az átlag. Ezek szerint nálad is.
"Aki eddig is elvolt, az meg még jobban el van"
Akit eddig szarrá véreztettek, picit fellélegezhet, és már csak arányosan többet adózik, mint a kisebb fizetésű, nem pedig hatványozottan.
"-munkát, kenyeret!" - nem muszáj, mehetsz guberálni is. Én mindig leviszem a már nem friss kenyeret a ház elé a kukák tetejére.
"-aki nem dolgozik, ne is egyék" aki nem is akar munkát keresni, és/vagy semmit nem is tesz érte, az ne várja a galambot.
"aki többet dolgozik, jobban fog élni" - aki többet tanult és többet dolgozik, jobban fog élni.

Egyéb kérdés?

FlybyWire 2011.02.22. 01:09:58

@sóhegy049: Ja és még valami, csak neked. Voltam munkanélküli, majdnem 1 egész évig. 11 éves karrierem alatt eddig 2szer álltam fel a teljes nulláról.
És tudod, mit? Örülök neki. Nyíghattam volna fórumokon, de inkább tanultam belőle, máshogy és másként futottam neki. Úgy is kaptam a pofonokat.... és aztán egyszer csak nem. Ennyire egyszerű. Elméletben.
De még mindig sokkal nehezebb, mint fórumon nyígni.
40 év felett is lehet tanulni. Akkor is lehet költözni. Új szakmát tanulni, máshol próbálkozni.
A kifogáskeresés, az k.vára megy, ennyi a baj.

agyamputáltak 2011.02.22. 01:10:12

@MyOpinion:
ja dögöljenek meg a kiskeresetűek? :)
ezt is lehet képviselni, de akkor menj a picsába :)
és ez nem arról szól, hogy aki jól keres annak ne kelljen kevesebb adót fizetnie, igen majd ha normálisan átstruktúrálták az országot minden téren, úgy, hogy a kiskeresetű is kaphasson normálisabb bért és ne lopják el a bevételeket a sleppben pl. de hosszasan lehetne sorolni a problémás területeket

sóhegy049 2011.02.22. 01:12:32

@FlybyWire:
Ki keresett kifogást? :-)
Tanultam én is eleget, csináltam már mindent. A többséget is szem előtt lehet tartani, nem csak önzőnek lenni. A kormány szarára akartam rámutatni. Ennyi.

agyamputáltak 2011.02.22. 01:12:40

@FlybyWire:
családdal már nem ugrálhatnál te se így ám :)
egyébként igaz

FlybyWire 2011.02.22. 01:12:57

@MyOpinion: nem a kiskeresetűek voltak a gond, őket is adóztatták, de őket legalább ésszerű mértékben.
A sok szottyadt elkényeztetett potyautas, meg a sok g...i korrupt politikus és családjuk (előző és mostani kormányok is), EZEK voltak és még mindig ezek a gond.

Az a főgeci, aki még akkor is egymás ellen fordítja az aktív keresőket, amikor egy részükkel jót cselekszik :(

sóhegy049 2011.02.22. 01:13:43

@FlybyWire:
Az adózás már csak ilyen, nálunk civilizáltabb államokban is.

FlybyWire 2011.02.22. 01:14:54

@sóhegy049: én se rólad írtam, csak amit elsőre kommenteltél, elég demagógnak tűnt. Sajnos az ország jelentős részét már több generáció óta rászoktatták az ingyenélésre. Ez a nagy büdös helyzet.
Leszoktatni meg csak nagy-nagy traumákkal lehetNE, de annyira sokan vannak és (sajnos) az ő szavazatuk is pont 1 szavazatot ér, hogy mindenki beszarik az "oktatás"tól.

@agyamputáltak: Ja, hát anno csak menyasszonyom volt, de 1-2 gyerekkel még sokkal nehezebb, ez tény. :(

Árpi 2011.02.22. 01:15:17

@agyamputáltak:
Én is. Arról, hogy aki a kedvezményezett csoportba tartozik, nem nagyon tud megtakarítani. Majd ha lesz 3 kamasz (majd felnőtt) gyereked, rádöbbensz.

agyamelhagyom 2011.02.22. 01:16:16

Off :) Már ennyi az idő? Jó éjt mindenkinek!

Goompah 2011.02.22. 01:17:07

@agyamputáltak: Mindkét oldalon van igazság is. Sok szükséges reform azon bukott meg, hogy "a mai hekyzetben nincs rá lehetőség, majd ha jobban megy". Ez nyilván nem mehet. Másfelől eg yáltalános visszaesés közben meg jobban elnyomorítani a kis keresetűeket szinté nem megy - ill. llátjuk, hogy megy, de ki tudja, mi lesz az ára.

A jelen esetben bőven belefért volna egy olyan adórendszer, amely megtartja a kétkulcsos progresszav adót, de erősen csökkenti a felső adókulcsot. A jó lkeresők így is jól jártak volna (max. picit kevésbé jól, mint most), a keveset keresők meg legalább szinten maradhattak volna, tehát nem lennének a rendszer vesztesei. Az meg ugye sak jó, ha senki nem érzi magát vesztesnek.

FlybyWire 2011.02.22. 01:18:56

@Goompah: elvileg 2 év múlva már a kiskeresetűek is jobban fognak járni, a közhiedelemmel ellentétben még nem 16% az SZJA, ha jól tudom, és 2 éven át csökkenve éri majd csak el.

sóhegy049 2011.02.22. 01:19:20

@FlybyWire:
Akkor rendeztük, mert egyet értünk, ahogy olcaslak...
Az ingyenélő cigányok, rokik, korkedvezményes rendőrök és van még elég ingyenélő. Én 18 éves koromban megszoktam a munkát, így nem idegen. Tanultam én is eleget, mint írtam csináltam elég sok dolgot. Villanyszerelő, lakatos, kamionoztam, stb... Azért 1-2 államtól messze vagyunk ám.

agyamputáltak 2011.02.22. 01:19:26

@sóhegy049:
érthető amit írsz, nem most jött el az ideje ennek a csökkentésdinek, csak a pofájuk túl nagy volt a választások előtt, és muszáj volt valamit lépni, hogy legalább egy rétegnél fel tudjanak mutatni valamit az óóóriási, egyszeri, nagyarányú stb. adócsökkentés maradványaként :)
nagyon nem mindegy, hogy ha nem is dőzsölve normálisan megéltél hónapról hónapra (nyílván mindenki többet akar de nem mindig veszi észre, hogy amiben van, az bizony kegyelmi állapot, még akkor is ha megérdemelten jutott el idáig), vagy épphogy kajára, meg a rezsire futja stb.
a probléma ezzel csak az, hogy ha ez tömeges, annak nagyon megissza a levét a jómódú is (bűnözés, egészségügy/szociális kiadások stb.)

agyamputáltak 2011.02.22. 01:20:11

@FlybyWire:
kivéve, ha a terveknek megfelelően eltörlik az adójóváírást, akkor ugyanis nagyon nem, hanem még rosszabbul!

Goompah 2011.02.22. 01:20:35

@FlybyWire: Akinél már ma az a kérdés, hogy rezsit fizessen vagy egyék, azon nem segít egy 2 év múlva vagy betartott, vagy megszegett ígéret.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.22. 01:22:54

"Ilyen se volt még, hogy a kormány egymillió embert nyíltan lesenkizzen…"

Forrás?

A lökött vörös gondolataidat ne kend másra!

sóhegy049 2011.02.22. 01:22:55

@agyamputáltak:
Az adók, csak mi, mint foglakoztatottak irányába csökkentek, az SZJA terén. A munkáltatókat meg tovább terhelték, így lett az, hogy kevesebbet kaptak tömegek, mint tavaly. Ez is egy aberrált gazdaságpolitika.

FlybyWire 2011.02.22. 01:24:15

@sóhegy049: én csak tudom, mivel kint éltem, meglehetősen nyugatabbra....

@agyamputáltak: hát elvileg a 100% legálisan bejelentetteknek úgysem szabad, hogy rosszabb legyen, de majd kiderül...

@Goompah: akinek ezen a havi pár ezer forint átmeneti kiesésen dől be a költségvetése, az már korábban is elcseszett valamit... nekem 2 CHF hitelem van 2007ből és 2008ból, és a mai napig nem érték el a nettó fizetésem felét sem a törlesztők. De ebbe inkább ne is menjünk bele, csúnya téma.... :/

agyamputáltak 2011.02.22. 01:24:18

@Árpi:
nem így értem
ha valaki eddig megélt, hisz nem mindenki nyomorgott azok közül akik valóban igénybe tudják venni a nagymértékű kedvezményt, annak ez az ölébe pottyant plussz amit nyílván ha van esze hozzá, mérlegel, hogy hoppá ez rövid időn belül el is tűnik. az bizony ebből megtakarít. nyílván aki erre a megfontoltságra képtelen az feléli, aztán jön az általad említett krach.

A szerelő 2011.02.22. 01:25:57

@FlybyWire: "Itt annyi a lényeg, hogy egy országot leginkább a magasan képzett, jól megfizetett, full bejelentett értelmiség húzhat csak ki a szarból "
LOL, hogyan? :) semmilyen értékteremtő munkát nem végeznek. A szarból tényleges munkával lehet kikerülni. És ennek a munkának a hatékonyságát lehet növelni a diplomásokkal. De előbb tényleges munkát kéne végezni! Az aktatologatás is valós munkára alapul.

sóhegy049 2011.02.22. 01:26:20

@FlybyWire:
Én kamionoztam, melóztam, akkor együtt ezt csak-csak jól látjuk.
Most már ez is döglött, mert szárnyalnak ki az új állampolgársággal, aztán napi 6 ezerért vezessen az anyja 10 órát!

Goompah 2011.02.22. 01:27:32

@FlybyWire: Lehet, mégis sokan vannak ilyenek. Ne feledd, a havi pár ezer elbukása emelkedő inflációval is jár (árfolyamromlás, különadók áthárítása, megemelt inflációs cél, energia folyamatos drágulása). Ezek együtt már többet tesznek ki havi párezernél.

agyamputáltak 2011.02.22. 01:28:17

@Akitlosz:
ez inkább cinizmus lehetett, de nem védem a szerzőt, csak tippelek :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 01:28:30

@Severus Tobias Snape: És mit csináljon egy 59 éves, ai régebben mérnökasszinsztensként dolgozott, majd munkanélküli lett, és majd 50 éves fejjel kapott munkát megint, de csak segédmunkát és a szalag mellett? Vidéken alig van unka!

Édesnyám majd 10 ezer forinttal kap most kevesebbet, hála ennek a törvénynek. Az hogy két gyeremeket felnevelt, az nem számít, már "nagyok vagyunk".

Röhej.

FlybyWire 2011.02.22. 01:30:09

@A szerelő: kicsit szedd össze magad. Később azt is kifejtettem, hogy a következő lépés az, hogy itthoni cégek is meg tudják adni a versenyképes fizut a fejlesztőknek, mérnököknek, kutatóknak. 1-2 fecske már van (főleg programozásban), de még kevés, nagyon kevés. Sajnos.

agyamputáltak 2011.02.22. 01:30:16

@FlybyWire:
átmeneti kiesés? nem átmeneti, de még ha átmeneti is lenne, két év kurvahosszú idő annak aki már épphogycsak kinyögi a számlákat
i@Goompah:
így van

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 01:32:14

@FlybyWire: Van akinek ezen dől be. Menj már el, nézzél szét vidéki falvakban. Bejárnaka városba, mert ott van munka, annyi bevételük sosem volt és nem is lesz, hogy az ország másik végébe költözzenek ( az én szülőfalumban konkrétan 3-4 millát érnek max a házak) .
AMi lehetőség meg van , az kb 70 ezerért dolgozni a gyárban.

FlybyWire 2011.02.22. 01:32:54

@sóhegy049: engem lepett meg a legjobban, hogy olyan céget, olyan állást találtam itthon, amilyet ideálisan szerettem volna, és még meg is adták azt a fizut, ami költségeket és mindenféle külföldi extra kiadásokat is beleszámolva már itthon is biztosítja azt az életszínvonalat, amit kint a nomimálisan azért még viszonylag magasabb nettó fizum tudott. Ahogy írtam is fentebb, a bruttóm pedig itthon alig 10-15%-kal kevesebb! Azaz még mindig k.va nagyok itthon az elvonások, csak már nem az SZJA, hanem a TB a brutál (kint volt vagy 3%, itt meg 12? Köszi szépen....

a-kis-herceg 2011.02.22. 01:33:45

@Akitlosz: még itt vagy? megcsalod a TG klubot? pedig Gábor rakott fel neked újat...

agyamputáltak 2011.02.22. 01:33:55

@tildy:):
az nem számít, mert ilyen nincs, hisz senki nem jár rosszabbul megmondta a viktor nem??? :)
viszont ha a többség erre bólogat, akkor ez van. a fülkeforradalom győzött! :D a kisebbség nem számít, éljen a bolsevik hatalomátvétel.

na jó ennyire tényleg nem vicces ez.. okádék nah

Árpi 2011.02.22. 01:34:06

@agyamputáltak:
Ne mindenki nyomorgott. De a többség, ha nem is nyomorgott, de kénytelen volt nagyon takarékosan élni, és meggondolni, hogy mit fizet a gyereknek. És eddig 23 éves korig számított eltartottnak (vagyis az állam elismerte, hogy aki egyetemre jár, az is méltó valami támogatásra), mostantól meg 20-ig...

FlybyWire 2011.02.22. 01:34:57

@tildy:): jó, azzal azért egyetértek, hogy nem kellett volna pont az egyik legérzékenyebb, de még dolgozó és adózó rétegnek szívnia, ez nem is kérdés. Ezzel együtt az 1kulcsos adóval (bizonyos feltételek mellett) egyetértek, ennek okait már fentebb kifejtettem.
Ez válasz goompahnak és agyamputáltaknak is.

agyamputáltak 2011.02.22. 01:37:31

@Árpi:
szerintem nincs köztünk vita, egyetértünk

sóhegy049 2011.02.22. 01:38:49

@FlybyWire:
nekem ne mondd. Most ne érts félre, de gondolom, hogy nem kétkezi melós vagy? Itthon, persze, hogy orbitális terhek vannak, de ezt nem képesek csökkenteni, rövid időn belűl nem. Pedig ha a zembereknél hagyják a pénzt, azt úgy is elkülti, befekteti, stb... Ez a fogyasztói társadalom alapja. Valaki olyat kellene a posztra ültetni, aki látott már működő makrogazdaságot! :D

agyamputáltak 2011.02.22. 01:38:52

@Árpi:
egyetértünk, szerintem nincs vita köztünk

agyamputáltak 2011.02.22. 01:40:42

@FlybyWire:
nos ilyen alapon (ahogy itt most zajlik a vita) kellett volna ezt az egészet elintézni/megvitatni/kiszámolni ott fenn, de szarfaszúak nah

FlybyWire 2011.02.22. 01:40:47

Hát mondjuk én lelkem mélyén valahol biztosan elfogult vagyok, mert az új SZJA törvény nélkül esélyem sem lett volna, hogy hazajöjjek olyan nettó fizuval, amilyen kellett ahhoz, hogy egyáltalán fel tudjam adni a kinti munkát. A régi SZJAval annyit buktam volna, hogy nem tudtam volna jönni.
És már nagyon honvágyam volt pedig, mert imádok itt élni, az országunk minden szerencsétlenségével együtt :)
Ha kipróbáljátok pár évig máshol, rájöttök, ezt garantálom.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 01:41:08

@FlybyWire: Értem én miért lett ez a lépés meghozva. Értem, mert jómagam is kerestem jól - bár valaki nevezett már gyökértelennek, mert oda megyek ahol a munka van, é nem köt senki és semmi.

De ez én vagyok. És ott vannak azok, akik már nem pattoghatnak. Mert fiatalon még egyszerűbb, de egy 50 évest már másképp kezelnek. És ők is dolgoznak.
Én spec nem bírnám azt, amit anyum: reggel 4 kor kell, hogy reggel 6-ra beérjen a gyárba , van amikor tizenkettezik, egész nap áll a porszívók felett, és kap érte mennyit is? Ja , eddig annyit, mint 2004-es nettó keresete volt. Eztán majd kevesebbet.
Nem tudom elmondani mennyire dühös vagyok emiatt.

Amúgy jómagam is leléptem az országból, programozó létemre. Amerre néztem, rengeteg helyen borítékot akartak még a fizu mellé adni. De még úgy se kerestem volna halálra magam. Hát inkább ezt nem.

Árpi 2011.02.22. 01:43:03

@agyamputáltak:
De ezekből a dolgokból is látszik, hogy nem lehet úgy jól politizálni, hogy mindent kitalálnak központilag, senkit nem kérdeznek meg, mert náluk a Bölcsek Köve. Kisebb arc, több alázat, és mindenekelőtt szakértelem kéne a jó kormányzáshoz.

sóhegy049 2011.02.22. 01:44:27

@tildy:):
Szerintem ebben semmi különleges nincs, hogy külhonban dolgozol. Sokak tettük ezt, én is tervezek visszamenni. Amit meg a szélsőjobb skandál, hogy gyökértelen, antimagyar, hazaáruló és társai? Ez megint csak beteges.

FlybyWire 2011.02.22. 01:44:33

@sóhegy049: hát igen, irodában dolgozom, és egyelőre még nem magyar (US) cégnek hajtom a bevételt... ez van, pénz beszél, az okok az előző kommentemben.
Szerintem amúgy nagyon sokan látják odafent, hogy mit kellene tenni (teljes TB- és egyéb költségvetési reform, legfőképp a segélyezési részekkel), de egész egyszerűen félnek tőle, mert nem akarnak instant bukást elkönyvelni a választások előtt X évvel. Hát ennyi, az ingyenélők túszul ejtették az országot, immár 20 éve :( És egyelőre nincs az a Dugovics titusz, aki a saját tündöklése és bukása árán magával rántaná őket, ezzel megmentve kb. az országot.

sóhegy049 2011.02.22. 01:46:16

@Árpi:
"Kisebb arc, több alázat, és mindenekelőtt szakértelem kéne a jó kormányzáshoz"

...és akkor nem mosnának fel velünk? :D ...meg hozzáértő szakemberek? Nem Matolcsy és Viktor!

FlybyWire 2011.02.22. 01:48:26

@tildy:): az én anyukám 54 évesen váltott munkahelyet.... és várost is! Na persze, azért az átlagnál jobb fizuért. És ő a kivétel, ez is tiszta helyzet.
Szóval nehéz, és tényleg van olyan, aki nem tud mit tenni, de többnyire amúgy nem ők nyígnak a leghangosabban.

Szerintem ennek a blognak a történetében ez kb. eddig a legkulturáltabb vita, és ez kb. annak köszönhető, hogy pár élkommentelő (az elejéről) már rég alszik. Na, köztük tuti van olyan, akinek az első pár, kissé indulatosabb kommentem eléggé betalálhat. Mindig az kiabál, akinek a háza ég.

sóhegy049 2011.02.22. 01:49:00

@FlybyWire:
Itt még a hatalommámor diktál, nem a józan ész.
Az etnikumi ingyenélés kérdését passzolom, hogyan tudnák rendezni... Annyira pofázik az EU miattuk, be lehet őket fogadni, de ők is űzik őket? Szerinted? :D

2011.02.22. 01:49:50

Több cikkben írták, hogy az utóbbi pár évben Romániát 2-4 millió ember hagyta ott. Van köztük cigány és alkalmi eperszedő is, de a többség jól képzett, külföldön megbecsült szakember. A jót könnyű megszokni, ez a réteg SOHA nem fog visszatérni Romániába. Gyakorlatilag az ország szellemi potenciál szempontjából iszonyú nagyot csökken. Hasonló tendencia volt megfigyelhető Magyarországon is; sok évfolyamtársam ment ki jó pár éve Angliába, Dániába, Németországba, Finnországba. Közülük sokan ősszel hazajöttek, és itt rendezkedtek be újra, pedig előtte nem tervezték biztosra. Egy jó SAP-programozó vagy 3D grafikus nem fog visszajönni fele-harmada fizetésért, de a családi kedvezmény miatt talán nem akkora a különbség.

Árpi 2011.02.22. 01:57:44

@sóhegy049:
Ki kivel mos fel? Velem csak a magyar kormány mos fel, amikor bizonytalanságot okoz a gazdaságban, amitől a munkalehetőségek száma lecsökken, és a bevételem visszaesik, a munkalehetőségem bizonytalanná válik. (És vagyunk így pár százezren.) Inkább ne lenne semmilyen, de semmilyen kedvezmény senkinek se, de amit tisztességgel megkeresek, annak egy elviselhető részét vennék el!
De itt a fő szempont (és ebben az eddigi kormányok legtöbbje sáros) az, hogy legyen miből szavazatot vásárolni. Ehhez kell a sok pénzt elvonniuk. Hogy a nép azt érezze, hogy a "kormány kifizeti". Fenét. Mi fizetünk mindent. Őket is mi fizetjük, mégsem nekünk dolgoznak, hanem a saját hasznukra és dicsőségükre.

FlybyWire 2011.02.22. 01:57:50

@sóhegy049: Hát szerintem egyelőre örülük, hogy jó melót és céget csíptem meg, hogy stabilnak néz ki és meg is élek belőle, azaz végülis annak, hogy luk van a seggemen :D
És persze reménykedem a józan ész eljövetelében, mert már ilyen reménytelen optimistának születtem. Hátha nyerünk még focivb-t is :D

Árpi 2011.02.22. 01:59:13

@Om nom nom nom:
Az adókedvezmény miatt nem akkora a különbség??? Attól sokszorosára nő a kereseted? Számolj még ennek utána kicsit!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 02:05:39

@FlybyWire: Ez így van. Ezek az emberek sokkal kevésbé sírnak. Lehet belefáradtak? Fene tudja.

Nekem nagyon sok ismerősöm most jön kifele, sokan gyerektelenek, de van olyan 40 fölötti 3 gyerekes anya is, aki odahaza hónapokig nem talált munkát, itt pedig 1 hónap alatt lett neki.

És a durva, hogy egyre inkább látom, hogy a magasabban képzettek is lelépnek. És nem feltétlen csak a pénz miatt. Ez kell ?

VOGAben 2011.02.22. 02:10:41

Egy ilyen túlnépesedett bolygóra minek is még több gyereket gyártani?
Három milliárd ember volna a fenntartható létszám, nem a hét.

A nyomor felemészt minket az aktuálpolitikától függetlenül. Itt semmi nem lesz olcsóbb és semmilyen fellendülés nemvárható. Visszatér a középkor. Unokáink megfizetik ezt a pazarlást.

ave 2011.02.22. 02:15:52

FlybyWire,
Hat van akinek nem kenyere a multi let. :)
En pl. 10 ev utan koszonom, inkabb keresek kevesebbet, minthogy azt a szart nyomjam. (kozepvezeto voltam)

A penz egyebkent csak nyomtatott papir.

Árpi 2011.02.22. 02:17:59

@Om nom nom nom:
Én is magyarnak nevelem a gyerekeimet, de már ott tartunk, hogy arra is kell nevelnem őket, hogy szükség esetén bárhol boldogulni tudjanak. Mert szép dolog a magyarság, szép a hazaszeretet, de a boldogsághoz valamivel több kell. Pl. hogy azt lássa az ember, hogy nem hiába dolgozik.

Árpi 2011.02.22. 02:19:57

Ja, és tegyük hozzá, hogy ennek az egykulcsos adónak valójában nagy az ára. Mert az állam összes bevétele ettől nem igazán csökkenhet. Tehát valahol beszedik ezt. Bújtatva. Mert az osztogatást meg kell előzze egy kis fosztogatás. És ugye a 40 millás luxusautót is mi fizetjük.

vernarancs 2011.02.22. 02:31:41

Az elmult 20 evben a rendesen bejelentett, tisztessges adozokat szopattak. Segelyezte a normalis reteg a csalokat a rokkantakat, a minimalbereseket stb. Ez most kicsit meg lett kavarva. En tavolrol sem vagyok fidesz szinpatizans, de ez az irany igenis rendben van. Aki 3 gyereket vallal az igenis legyen kiemelve. Es minden kedvezmeny legyen adokedvezmeny alapu. Ne legyen segely meg rokkantnyugdij. Igenis kedvezzunk vegre a rendesen dolgozo, adot fizeto retegnek. Aki szeretne jobban keresni az lepjen at a legalis szferaba. En unom a kurva sok minimalberes adocsalot, meg ha nem is maguktol elnek igy.
A 16%-rol meg annyit, hogy az a szuperbrutto miatt igazabol 20%.
Tessek gyereket vallalni, dolgozi. Ahol nem jelentik be az embert azt fel kell nyomni a gecibe. En 30 eve dolgozom ugy, hogy rendesen adozom, nem csalok, lenezem a csalokat.

VOGAben 2011.02.22. 02:10:41
Azert te nagyon egyszeru, mert a magyaroszagi nepesseg akkor is csokken, ha a vilag nepessege no. Lehet, hogy a kinaiak szporodnak mint a nyulak, de a Te nyugdijjadat kurvara nem fogjak megtermelni. Nekunk kell felulkerekedni, lenyomni az olcso szart, a kinai mocskot. Szerinted ha Te nem gondoskodsz utodokrol ki a fasz fog rolad gondoskodni??? En fizessem a nyugdijjadat?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 02:38:37

@Om nom nom nom: Gibraltár "részben" ilyen, azért nem teljesen:D . Az angolok nem igazán akarják adni , cserébe nincs munkanélküliség megvan a megélhetés.

@vernarancs: Oke , Feher Anna 52 evesen vallal gyereket, de alapbol kb 45 eves kor a noknel a max. Aki efelett van , es videki az dobja fel a talpat inkabb?

Amugy azt a ygereket valamibol fel is kell nevelni, etetni , ruhazni iskolaztatni. Es az a plusz penz arra lazan el is megy, lehet meg keves is.

Árpi 2011.02.22. 02:43:03

@Om nom nom nom:
Azért, mert nem lenne, aki koncesszióba vegye. Aki akar, enélkül is idejön. Aki meg nem, az csak akkor fog, ha mi fizetünk neki érte. Na de miből?

vernarancs 2011.02.22. 02:47:57

@tildy:): WTF? Szerinted Feher Anna nem tudja felnevelni a gyereket? En nem ertek egyet azzal, ha valaki 50x evesen szul, de nem anyagi szempontbol. Sokkal inkabb FA mint kolompar dzsoki karl lujiz.
Vagy nem is ertem mi a felvetesed. Videken se dobja fel senki a talpat, de a csaladtamogatas legyen adokedvezmeny alapu. Aki nem dolgozik ne akarjon 59 gyereket, mert MI nem tamogatjuk. Aki dolgozik AZ vallalhasson, mert azt tamogatjuk. Ennyi.

Árpi 2011.02.22. 02:50:02

@vernarancs:
Ha olvastad a korábbiakat: én is 3 gyereket nevelek. Azaz kettőt már csak eltartok, egyet meg még nevelek is. :o)
Szóval úgy gondolom, én lennék az, akit támogatásra érdemesnek tartanál. Mivel a két nagy betöltötte a 20. évét, az egyik után már nem kapok semmit, a másik után még tanév végéig kapok. Utána orbitális szopás következik. Csak mert azt szeretnénk, hogy a gyerekeinknek is legyen diplomájuk, vagy valami rendes végzettségük.

Köszönöm Fidesz, hogy így jutalmazzátok a becsületes munkát és a gyereknevelést! És mi várható öregségünkre? Szép nagy nyugdíj? Azt ám, a f@szt! Mire odáig jutnék, 93 év lesz a korhatár, és minden évben megemelik majd 3-mal! Majd mehetek könyöradományért az akkori kormányhoz.

Mint a mostani nyugdíjasok: a kormány ad nekik emelést! Milyen kegyesek! Meg ők adnak nekik nyugdíjat! Mintha a nyugdíj nem egy szerzett jog lenne, amit ki kellett fizetni előre! Persze, vannak, akiknek nem kellett. De talán nem belőlük kellene kiindulni! Nem őket kellene preferálni!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 02:56:00

@vernarancs: Ezek szerint nem ertetted meg a lenyeget. Azt akartam mondani, hogy nem mindenki tud vallali gyereket, ki olyan okbol , hogy nem lehet neki, mas meg olyanbol, hogy mar klimaxol. MErthogy azt irtad, tessek gyereket vallalni. Erre irtam, hogy nem mindenki tud, es azok akkor mit csinaljanak?

Vagy akinek felnott gyerekei vannak, es nincs meg a 300 bruttoja? De még a 100 se sok esetben ? Az bocsánat, de így járt? Tetszenének fiatalabbak lenni....

Nem és nem értek egyet azzal, hogy kvázi a vidéki, már felnőtt gyerekkel rendelkező , de még szinte éhbérért dolgozó réteget szivassák meg. Tanárokat, óvodai gondozónőket, gyári munkásokat. Kvázi a 45 év fölötti korosztályt.

Severus Tobias Snape (törölt) 2011.02.22. 03:04:12

@Goompah: Igazad van, csak a táblázatban szereplő csúsztatásra akartam felhívni a figyelmet.

Nyilvánvaló volt, hogy az adójóváírás paramétereinek megváltoztatása meghatározott jövedelem alattiakat negatívan érint. Tehát amikor azt ígérték, hogy "senki nem fog rosszabbul járni", akkor vélhetően arra számítottak, hogy a munkaadók önként és dalolva kompenzálják a veszteséget béremeléssel. Mivel ez nem történt meg sok helyen, ezért kellenek most az akciócsoportok... Nonszensz.

A söralátét méretű adóbevallás meg tényleg röhejes, egészen addig, amíg bármilyen kivétel és egyéb kedvezmény létezik.

Árpi 2011.02.22. 03:08:21

@tildy:):
Ne de akkor kitől szedjék be a sok pénzt, ha nem a 45 év fölöttiektől?
Ez a korosztály már felnevelte a gyerekeit, de még élnek a szülei. A gyerekek még, a szülők már nem tudnak meglenni a 40-esek támogatása nélkül. Vagyis ez a réteg akkor sem megy világgá, ha vért pisál az erőlködéstől. Mert nem viheti ki a másik két nemzedéket, aki még rászorul, és itt sem hagyhatja őket.
Ugyanakkor ez a nemzedék jól fejhető: hiszen már felépítette az egzisztenciáját, épített valami karriert, már nem megy el szülni sem. Vagyis ez a korosztály adja az állam bevételei össztömegének a legjelentősebb részét. 2 millió kis vagy közepes jövedelműtől elvenni 10-10 ezret, az 20 milliárd. 10 ezer gazdagabbtól ehhez fejenként 2 milliót kellene elvenni. Ráadásul ők pillanatok alatt kiviszik a pénzüket, ha el akarják venni tőlük. Azt a lovat ütik most is, amelyik húz. És ez nem dakota közmondás, hanem régi magyar.

vernarancs 2011.02.22. 03:20:55

@Árpi: Hm. Tudom, hogy ez nem fair, de egy 20 eves EMBER manapsag mar ne az allam tamogatasat elvezze. Megertem, hogy nem olcso meg a 20 eves eltartasa sem, de ez azert nem ugyanaz mint egy palyakezdest tamogatni. Nemtom, nyilvan mindenki orul minden plusz fillernek, de nem mindenkinek van ra igazabol szuksege.

@tildy:): hm, en ugy gondolom, hogy aki nem TUD gyereket vallalni az mas kategoria. A kedvezmeny jarjon annak aki vallal gyereket. Aki nem tud azt nem terheli a gyerekneveles problematikaja. Azt segitsuk, hogy sikeruljon neki. De ha nins gyereke akkor azert nehogy mar elsobbseget elvezzen azzal szemben aknek VAN 3 gyereke. Barmennyire is faj, de jelenleg kurva nagy szukseg van arra, hogy az emberek gyereket vallaljanak es el is tudjak tartani, mert FOGY a nepesseg. Nem lesz eleg pozitiv adofizeto, pozitiv nyugdijfizeto. Ezzel szemben minden masodlagos. Senkit nem erdekel, hogy ki szeretn gyereket vagy ki nem, mert az "kenyelmetlen". Az szopjon, kemenyen.

Severus Tobias Snape (törölt) 2011.02.22. 03:24:30

@tildy:): Valóban kitoltak sok emberrel, és az itt megjelenő "jó tanácsokat" nem mindenki tudja megfogadni ilyen-olyan okból. Mondhatjuk rájuk, hogy ők az átalakítás vesztesei.

DE: Akiket a szüleik kitaníttattak és jelenleg is dolgoznak, azok most nagy valószínűséggel nyertek a változáson és valamennyire tudják támogatni a szüleiket vagy kompenzálni a kieső jövedelmet.

Te leléptél az országból a nagyobb jövedelemért, itt nem fizetsz adót és azt várod, hogy az állam gondoskodjon a szüleidről?

Tény, hogy nem szép dolog megszívatni azokat, akik már felneveltek egy vagy több gyereket, de ha itt lennél Magyarországon, akkor valószínűleg te nyertél volna a változással, amiből támogathatnád a szüleidet.

Goompah 2011.02.22. 03:29:58

@Severus Tobias Snape: Erre szokták azt mondani, hogy más péniszével könnyű a csalánt verni. Jelen esetben a vállalatokéval. Vagyis a kormány ne ígérgessen a vállalatok nevében. Ez lényegében a munkaerő megdrágítása, burkolt adóemelés a cégeknek. Nem éppen a célul kitűzött egymillió új munkahely felé mutat.

Ha a vállalatok kiegészítenék a kisebb béreket, hogy ne csökkenjen a nettó, akkor ez eleve igazságtalan lenne, hiszen a gyerekes munkavállaló nettó bére nem csökken, tehát csak a gyerek nélkülieknek adnának béremelést. A gyerekes dolgozó ekkor joggal reklamál, hogy pedig ő sem dolgozik kevesebbet. Ha viszont neki is emelnek, akkor az más esetleg túl nagy teher a cégnek.

De az alapvető gond ezzel a megközelítéssel az, hogy a szociálpolitika NEM a vállalatok dolga. A vállalat fizet a munka után, elvileg egyenlő munkáért egyenlő bért. Az állam meg csinálja csak a szociálpolitikát.

Aki esetleg félreértene: Semmi bajom azzal, hogy a gyerekes család adókedvezményt kap, bár igazságosabb lenne a fix összegű gyereknevelési támogatás, DE munkaviszonyhoz kötve. (Ezzel elkerülhető lenne az a visszásság, hogy a jobban kereső család gyereke többet ér az államnak, mint a kevesebbet keresőé.) Hiszen jogos, ha az állam elismeri valahogyan a gyereknevelés költségeit.

Severus Tobias Snape (törölt) 2011.02.22. 03:46:51

@Goompah: Egyetértek.

Mint ahogy az első kommentemben is kifejtettem:

Nettó 60.237 Ft kifizetéséhez
- adójóváírást figyelembe véve bruttó 73.500 Ft kell
- adójóváírást nem figyelembe véve bruttó 98.088 Ft kell

Nyilván a 98.088 Ft után jóval nagyobb a bérköltsége cégnek. Anno számolgattam, nem tudom, hogy most pontosan milyen az arány, de úgy rémlik, hogy a munkáltatónak körülbelül a bruttó bér 2,5-szeresébe kerül a munkavállaló. A fenti 24.588 Ft-os bruttó bér különbség így 61.470 Ft-nyi többletköltséget okoz a munkáltatónak csak ennél az egy dolgozónál.

Ezek után nem kérdés, hogy a munkáltató melyik opciót választja, főleg, ha egynél több alkalmazottja van.

vernarancs 2011.02.22. 03:58:55

@Goompah: Aki tobb adot fizet az kapjon tobb kedevzmneyt is. Kb. ez a mai rendszer lenyege.Szerintem ezzel nins semmi baj. Lehet, hogy a magas fizetesuek ezzel joban jarnak, de vegulis, ok tobbet is adoznak es varhato, hogy a gyerekeik is "jo" adofizdetok lesznek. En nagyon is udvozitem, hogy vegre a kozeposztalynak kedveznek es nem a nincsetelnek segget polirozzuk. Ki a pero fogja kiemelni a tarsadalmat mint a rendesen dolgozo reteg? Eddig ez a reteg csak szopott, ezert is menekult a fekete gazdasagba. Most vegre nekik is jut valami es vegre orommel mennek elore. En legalabbis igy vagok ezzel. Vallalok plusz gyereket es latom, hogy fel tudom nevelni es az az ember nem segelyert fog sorban allni.

vernarancs 2011.02.22. 03:59:46

@Goompah: Aki tobb adot fizet az kapjon tobb kedevzmneyt is. Kb. ez a mai rendszer lenyege.Szerintem ezzel nins semmi baj. Lehet, hogy a magas fizetesuek ezzel joban jarnak, de vegulis, ok tobbet is adoznak es varhato, hogy a gyerekeik is "jo" adofizdetok lesznek. En nagyon is udvozitem, hogy vegre a kozeposztalynak kedveznek es nem a nincsetelnek segget polirozzuk. Ki a pero fogja kiemelni a tarsadalmat mint a rendesen dolgozo reteg? Eddig ez a reteg csak szopott, ezert is menekult a fekete gazdasagba. Most vegre nekik is jut valami es vegre orommel mennek elore. En legalabbis igy vagok ezzel. Vallalok plusz gyereket es latom, hogy fel tudom nevelni es az az ember nem segelyert fog sorban allni.

vernarancs 2011.02.22. 04:00:39

@Goompah: Aki tobb adot fizet az kapjon tobb kedevzmneyt is. Kb. ez a mai rendszer lenyege.Szerintem ezzel nins semmi baj. Lehet, hogy a magas fizetesuek ezzel joban jarnak, de vegulis, ok tobbet is adoznak es varhato, hogy a gyerekeik is "jo" adofizdetok lesznek. En nagyon is udvozitem, hogy vegre a kozeposztalynak kedveznek es nem a nincsetelnek segget polirozzuk. Ki a pero fogja kiemelni a tarsadalmat mint a rendesen dolgozo reteg? Eddig ez a reteg csak szopott, ezert is menekult a fekete gazdasagba. Most vegre nekik is jut valami es vegre orommel mennek elore. En legalabbis igy vagok ezzel. Vallalok plusz gyereket es latom, hogy fel tudom nevelni es az az ember nem segelyert fog sorban allni.

Árpi 2011.02.22. 04:42:01

@vernarancs:
És a 19 éves? Az mivel jobb? Lehet, hogy ugyanarra az egyetemre jár. Csak az egyik tavasszal, a másik ősszel született. Az egyik mégis kap támogatást,a másik meg nem. És a 4 éves? Pl. egy 4 évesnek az anyagi szükséglete töredéke a 20 évesnek. Nem azért, mert a 20 éves szórakozni jár. Hanem mert pl. tanulni akar.
Miért nem lehet az első (rendes) diploma megszerzéséhez szükséges elméleti minimumig támogatni, azaz 23 ill. 24 éves korig (ha nem 6 évesen kezdte az iskolát). Ha tanul. Ha valóban fontos lenne az államnak a kiművelt emberfő, akkor ezt is kellene támogatni. Vagy ha nem, akkor mi az indoka, hogy a kisebbeket támogatják, a nagyokat meg nem? Menjen kapálni, ne akarjon okosodni? Álszent hazug banda, és ezzel intézik el, hogy az értelmesebb fiatalok elvágynak innen. Mert pont akkor nem kapják meg a támogatást, amikor a felnőtt-tudatuk kialakul. Én se maradnék itt a helyükben ezek után.

Árpi 2011.02.22. 04:48:39

@vernarancs:
"Aki tobb adot fizet az kapjon tobb kedevzmneyt is."
Vagyis, aki több adót fizet, az fizessen kevesebb adót?

"Vallalok plusz gyereket es latom, hogy fel tudom nevelni es az az ember nem segelyert fog sorban allni. "
Aha... Hány évesek a gyerekeid? És mi lesz, ha mind a hárman egyetemre akarnak menni? És mi lesz, ha amiatt nem t udnak majd időben végezni, mert közben dolgozniuk kell? És az utolsó éveket vagy el sem végzik emiatt, vagy már fizetniük kell majd érte? És ha emiatt a lányod nem tud gyereket vállalni csak 30 éves kora után? Ezt egészségesnek tartanád? Ha nem vennéd észre, ezzel éppen azt a középosztályt sújtják, amelyiket támogatni akarnád. Ők lesznek azok, akik elfogynak, és azok fognak többet szülni, akik már 20 éves koruk előtt abbahagyták a tanulást. Ezzel bizony a diplomások reprodukciójának a kitolódását okozzák. Persze ez hosszútávú hatás, a politikusok meg leszarják, hogy mi lesz 20 év múlva.Ők mindig csak a következő választásra gyúrnak. Nekik minden hónap nyereség, amit abban a székben tölthetnek, mert a civil életben a legtöbb párt-gombnyomó-automata éhenhalna, de legalábbis csak a töredékét keresné annak, mint amit ott összelophat. És ezekért a hónapokért áldozzák fel a nemzet jövőjét, miközben teli szájjal üvöltik, hogy jajjj, jajj, fogy a magyar.

Goompah 2011.02.22. 05:23:06

@vernarancs: El kéne választani az adózást a szociálpolitikától. A deklarált cél kb. ez volt, de kurvára nem sikerült. Amit te mondasz, annak is van alapja, de ezzel azt a kérdést állítom szembe, amit már többször is feltettem: Miért ér az államnak kevesebbet egy rosszabbul kereső pár gyereke? Aki kevesebbet keres, eleve kevesebbet tud a gyereke oktatására áldozni, plusz büntessük még a kisebb adókedvezménnyel is?

"nem a nincsetelnek segget polirozzuk"

Értelek, tehát egy tanár vagy orvos (nem hálapénzes) vagy kutató stb. házaspár (ugye nem sokat keresnek) gyereke ne vehessen különórákat, ne menjen egyetemre, ne kaphasson drága könyveket, mert úgyis csak a nincstelenek számát szaporítja. Aha.

venszivar 2011.02.22. 05:35:02

@Aullah: Nem kell feltétlen nő hozzá....Lehet Józsi is.Akkor meg ha egyedül álló,3 gyerekes vagy,nos akkor dől a lé!Fene a gusztusunkat: DDD

szokecsaj12 2011.02.22. 05:56:59

"Azonban a közszférában megtörtént szokásos béremeléssel az idén az ott dolgozok nem visznek haza többet, igaz kevesebbet sem… azért már ez is valami nem?"

Na ezt a mondatot nem tudom honnan dobtad össze.

Szokásos béremelés nem volt. Illetmény alap emelés úgy emlékszem cirka 2006-ban volt utoljára. Asszem. Azóta semmit nem változott az illetményalap a közszférában. 5 év és egy válság után sem. Egyszóval amit emelkedett ez alatt a bér, az a besorolás előrehaladásának morzsája (havi 2-3 ezer forint), ami még az inflációt sem fedezi.

Tavaly a minimum kafetériát "szavazta meg" nekünk a minyisztérijum. Gondolom csak a "favágóknak", mint én. És nem a fehérgallérosoknak, akik feltették erre a kezüket (azért volt vetítés: válság van, szívjunk mi is). Idén ezt az összeget 25 %-kal még csökkentették, így az összes nettó fizetésem CSÖKKENT pár ezerrel.

Mindezt úgy, hogy még gyerekem is van. A gyerekkedvezményem nettóban még 10 ezer sincs, mint amit belengettek (lévén épp hogy nem szívok az adóváltozással). De amivel több, azt elviszi a többi juttatás csökkentése. Sőt, így már mínuszban vagyok.

Szép új narancsvidék.

Egyre többet gondolkodom azon, hogy ez nem az az ország, ahol a gyerekem fel akarom nevelni....

kpityu2 2011.02.22. 06:21:22

Az egykulcsos adó nem azért van, hogy ezentúl mindenkinek kevesebbet kelljen adóznia.

Én is akarok kommentelni 2011.02.22. 06:48:04

@Severus Tobias Snape:
"Anno számolgattam, nem tudom, hogy most pontosan milyen az arány, de úgy rémlik, hogy a munkáltatónak körülbelül a bruttó bér 2,5-szeresébe kerül a munkavállaló."

Ezt akkor is, most is rohadtul elszámoltad.
Mivel a munkáltatót terhelő járulékok 27%, illetve összesen más esetben 28,5%, így a munkáltatónak a bruttó bér 1,27 illetve 1,285-szeresébe kerül a munkavállaló. Ez azért kb fele a te általad írt számnak!

Ha esetleg nettó bért akartál írni, ami ugye a munkáltató szempontjából teljesen irreleváns, emiatt hülyeség is lett volna, de az az arány most adójóváírás nélkül 2,09-szeres. A 2010-es szabályok szerint, adójóváírás nélkül, és a felső adókulcsba csúszással nem számolva (az az adózók 10%-át se érintette annó, az idei évtől pedig az 1%-át se érintette volna) ez az arány 2,05-szeres volt. Sokat tett tehát a kormány ennek javításáért :o

magyar ember teli szájjal 2011.02.22. 07:04:29

"Ilyen se volt még, hogy a kormány egymillió embert nyíltan lesenkizzen…"
Anyád nem volt. Az egész komcsi kormány így csinált nyolc évig.

Starlark 2011.02.22. 07:06:00

@szokecsaj12: És mivel kapod a gyerek kedvezményt a kompenzáció sem jár...
Kezet foghatunk.
/Bár az őszintét megvallva nem értem miért jár a közszférában kompenzáció, amit mellesleg csak 1 évre ígértek meg.../
Nálunk van olyan kolléga aki az új besorolások miatt nettó 600K-t veszít évente, pedig neki se millás fizuja volt havonta. Nem baj viktor 500K-val többet vihet haza minden hónapban.

Az a baj ezzel az új rendszerrel hogy pont azoktól vesz el pénzt akiknek minden forintjának meg volt a helye. Ebből hol lesz belső fogyasztás élénkítés? Aki most nagyon jól járt nem fog még 1kg libamájjal többet venni. Luxusra meg utazásra költi azok meg nagy részt nem itthon jelentenek élénkítést. Esetleg befekteti vmi külföldi papírba mert ott jobb hozamot remél.

A gond amúgy véleményem szerint az hogy páran képtelenek belátni hogy itthon kurva szar fizetések vannak. Pedig a tekintetes kormánynak csak néha fel kéne nézni a húsosfazékból amire most nagy mohón ráraboltak.
Néha nem tudom hogy most tényleg ennyire hülyék, hogy most veszik észre hogy ezektől az intézkedésektől nem jött el a kánaán, sőt... vagy minket néznek ennyire hülyének...

esef 2011.02.22. 07:07:19

nem értem a gondot. a kormányszóvivő csajszi megmondta, hogy ez az új adórendszer nagyon is igazságos, mert a magas jövedelműekre ugyanúgy vonatkozik mint a csórókra...
az első gondolatomat nem írom le, mert Annamaris asszony bezáratná az egész blog.hu-t... :-(

doktor.dikhed 2011.02.22. 07:07:28

Az a szép, hogy ez a politika legalább ösztönzi a fiatal pályakezdőket...hogy elhagyják az országot.

Kivlov 2011.02.22. 07:18:07

leírtam már máshol is. a fő baj, azzal van, hogy 20 éve az a cél h a béka s*gge alatt keressen a dolgozó. ha 3-400E lenne az átlagnettó a kutyát nem érdekelné ez.
ja! és az adójóváírás kivezetéséről: az olyan mint a 13. havi nyugdíj (volt)... be sem kellett volna vezetni...

úgyiselfelejtem 2011.02.22. 07:22:18

ma reggel(most), tv2, Mokka: szakállas adószakértô szerint az emberek jól jártak a 16%-os adóval, mert az éves adóbevétel 400 millió forinttal kevesebb lesz.

Könyörgöm kerdezzék már meg, hogy KI NEM fizeti be ezt a hiányt!

úgyiselfelejtem 2011.02.22. 07:28:27

@Starlark:
irónia ON:
Nem tudom mi a bajod, dolgozz többet, napi 28-30 órát, és többet fogsz keresni.
irónia OFF:

A kormány úgyis a falhoz állítja a nem állami cégeket is, hogy fizessék ki azt a pluszt, amit ôk most elszednek az emberektôl.
Vajon a saját cégeiknél mi a helyzet? Biztos lesznek "páran"(2-5 fô) akik megemelik, aztán ezt bôszen kommunikálják kifelé.
Most jut eszembe talán a többieknek nincs is cége(, csak a feleségének, gyerekének, stb.)

különvélemény 2011.02.22. 07:30:32

"közszférában megtörtént szokásos béremeléssel"

Szokásos?
Látom megint nagyon tájékozott vagy.

sprenczl 2011.02.22. 07:30:40

Tetszettek volna gyereket csinálni! Vagy normális európai bért kiharcolni....

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.02.22. 07:32:00

Miért fogadjuk el az előző adórendszert igazságosnak? Mert a post első mondata csak ebből levezetve igaz. Szerintem meg most lett igazságosabb, hiszen mindenki annak arányában adózik, amennyit keres. Az hogy ezzel vannak, akik rosszabbul jártak annyit jelet, hogy eddig mások adóztak helyettük. Ez volt igazságos?

KATZE 2011.02.22. 07:35:53

Milyen szokásos béremelés a közszférában? Ezt honnan szedted, te kafferbivaly?
A közszférában utoljára Medgyessi emelt bért!

3 éve vagyok közalkalmazott, és a bruttó bérem egy forinttal nem emelkedett!
Szóval milyen szokásos béremelés? Amióta itt dolgozom, MINDEN ÉVBEN BEJELENTIK, HOGY NINCS BÉREMELÉS!

Remélem érthető voltam!

B%rom%llat

Magas Keresetu Magyar 2011.02.22. 07:37:50

Van egy vicc, kicsit szakallas, elnezest.

Harman jarnak sorozni. Kulonbozo a keresetuk, ezert a keresetuk aranyaban jarulnak hozza a sorozes koltsegeihez. A sor ara 30 forint, a jol kereso fizet 50 forintot, a kozepes fizet 30-at, a minimalberes fizet 10 forintot. Osszesen 90 Ft-ot fizetnek egy korert.
A kocsmaros kedvezmenyt ad nekik tekintettel a torzskozonseg statuszra. A kedvezmeny merteke 45 Ft, azaz 50% (korsonkent 15 ft az ara sornek). A kedvezmenyt a valodi fizetes aranyaban adja. Igy a jol kereso 25 Ft, a kozepes 15 Ft, a minimalberes 5 Ft kedvezmenyt kap. A minimalberes elkezd hozongeni, hogy O miert csak 5 Ft-ot kap, a gazdag meg 25-ot. Szovetkezik a kozepsovel, jol megverik a gazdagot. A gazdag erre masnap nem jott, mert talalt 50 Ft-ert jobb sort es jobb tarsasagot.

A minimalberes nem hajlando 15 forintot sem fizetni, ezert megbeszeli a kocsmarossal, hogy emelje a sor arat a kozepsonek 10 Ft-tal. Erre a kozepso besokall es elmegy mashova, ahol jobb sor es elorelatobb kocsmaros van. A vegen marad egy hulye kocsmaros es a minimalberes, aki nem tudja kifizetni a sort sem. A kocsmaros tonkre megy, a hulye minimalberes meg szomjas marad.

Azt hiszem nem kell magyarazni, hogy ki kicsoda ebben a viccben es mi tortenik a kocsmaval, ha van egy hulye kocsmaros meg egy rovidlato minimalberes osszezarva.

MekkMester 2011.02.22. 07:41:47

Nem tudom miért meglepő ez?
Minden szinten magasan lenyúlnak minket (és lenyúltak, nem csak a fidesz), és messze az európai átlag alatt keresünk.
Valamiből fenn kell tartani a takarékos (hahaha) közigazgatást, tehát úgy kell a bevételeket növelniük, hogy az egyszerű nép elhiggye, értük szól a változás.
Ez egy birka ország, birkákkal tele ( én nem, én kecske vagyok! ), itt bármit meg lehet csinálni.
Hol van az régi szép taxis blokád, amikor egy ország mozdult meg és kiáltott, hogy ELÉG!!??

Joc 2011.02.22. 07:41:55

@sagia77: Igazad van. Itt a rengeteg rinyáló csak az elveszett kiváltságait siratja, adót fizetni meg egyik sem akar. Szerintük aki jól keres attól el kell venni mindent. Ez azért van, mert az emberek irigyek, és még mindig a szociban élnek... Ébresztő 2011 és kapitalizmus van!!!!

Roy 2011.02.22. 07:43:29

Ezt elqrtátok t. Fidesz!!!
Kompenzálja a kormány a kiesett bért, ne a munkaadókra hárítsák. Nem ők tehetnek arról, hogy egy rossz adótörvényt hozott a Fidesz.
Egy néhány főt foglalkoztató kisvállalkozás miből tudna többet fizetni?
@sprenczl: Gyereket csinálni, Hova, mire? Lakás nincs, létbizonytalanság van.
@sagia77: Ki fizetett, ki helyett adót? Pont a kiskeresetűek járnak rosszabbul. A magasjövedelmőek meg jobban járnak. Nem értem miről beszélsz. Gondolkodhatnál!

kofitüsi 2011.02.22. 07:46:09

@FlybyWire: Szerencsés ember vagy, hogy találtál normális munkát és sikerült felállnod. Nekem nagyon szorgalmas és okos ember a férjem, 48 éves és évek óta "normális" munkát keres. 10 évvel ezelőtt teljesen más életet éltünk. Most csak vergődik ide-oda. Mert szerencsére dolgozik, de nagyon keveset keres. Egymaga nem tudna megélni belőle. Ennyi idősen más a helyzet az álláskereséssel, nem ítélheted el azt aki nem tud munkához jutni. És nem ugrálhat mindenki más városba és nem tud mindenki tanulni, mert egyéb kötelezettségei vannak. Mi két egyetemista gyerekkel adózás szempontjából éppen "gyerektelennek" számítunk, és lám mégis eltartunk kettőt. Nem sírok, mert megélünk, de nehéz és valahogy nem érzem hogy ez olyan nagyon igazságos lenne. Se családi pótlékot, se kedvezményt nem kapunk, mint akinek kisebbjei vannak... inkább pelenkát vennék.

Gempacsöki boborján 2011.02.22. 07:56:14

@MekkMester: Nincs ország!A nyuggerek és a romák pedig nem fognak sztrájkolgatni!A többi normális pedig külföldre menekült innen.OV-nak nem maradt rabszolga,csak nyugger,roma és rokkant.Ezektől vonhat amit csak akar!

Morrancs 2011.02.22. 08:06:58

Most szerezem a harmadik diplomámat. 18 éves korom óta nagyrészt vagy tanulok, vagy gyereket nevelek, vagy dolgozom. Van két gyerekem.
Szóval az aki nem dolgozik ne is egyék, nem vonatkozik rám. Aki nem tanul, nem keres, az sem vonatkozik rám. Akinek nincs gyereke, járjon rosszabbul, az sem vonatkozik rám.
Mégis kevesebbet fogok hazavinni.
Erről ennyit.

MekkMester 2011.02.22. 08:08:30

@Gempacsöki boborján: Nem kellene szerintem megosztani és bűnbakot keresni. A nyuggerek ( remélem a szüleidet is nyuggerezed - bocs ) és a romák kiszolgáltatott helyzetben vannak, és nem tudom elitélni őket, ha eladják a szavazatukat egy tál babért.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.02.22. 08:09:42

Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a magyarok megérdemlik, amit Orbán Viktortól kapnak. Sírás helyett inkább azon kellene elgondolkodni, hogy ha elegünk van az egyik tolvaj bandából, akkor nem kell rögtön a másik tolvaj bandára szavazni.
Tiltakozni otthon maradással is lehet, nem kell feltétlenül gyűlöletből szavazni, ahogy most a narancsos bolsevikok rávettek sok százezer embert. Ráadásul olyan pártra szavazott most a nép, amelyik eddig soha semmit nem adott a dolgozó embereknek, még csak választási programja sem volt, és végig hazudták a kampányt. Sőt, azt hazudta a Kedves Vezető, a nyolcéves polgárháborúja alatt többször is, hogy bármikor készen állnak a kormányzásra.
Mondjuk, ezek a dolgok hihetőnek tűnhettek azok számára, akik lábon hordták ki az agyhalált...

Morrancs 2011.02.22. 08:10:09

@KATZE:
Én három éve vagyok szintén, azóta 4x csökkent az, amit hazaviszek. Nem a reálérték, hanem amit kézbe kapok.
Van aki nagyon álomvilágban él, vagy továbbra is szeretné, ha a pártja megvezetné.

Kivlov 2011.02.22. 08:14:26

@Morrancs:
és mi az a 3? kommunikáció, művelődésszervező, magyar-töri vagy milyen kamuk közül válogattál?
nekem csak 2 van, de mindkettő értékes és úgy is fizet...

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.02.22. 08:15:11

@sprenczl: "Tetszettek volna gyereket csinálni!"

Mért, téged megrendelésre csináltak, te ökör?

Senkifia 2011.02.22. 08:20:15

azért annyira ne dobjuk el magunkat az ezelőtti adórendszer igazságos voltától. Mert az ugye senki szerint nem volt OK,hogy azt a középosztályt,aki gyakorlatilag nagyrészt működtette a társadalmat, az ő adójából,illetve utána fizetett munkáltatói járulékból, fizették ki nagyrészt az állam fenntartását,orvos,tanár,rendőr,postás fizetését, étkeztetési hozzájárulás a csóró gyerekének,segély,stb,ÁFA,jövedéki adó bevételekről nem is beszélve, szóval ezt a középosztályt sarcolták úgy,hogy a nejem bruttójának kb 60%át elszedték....érdekes adókulcs lehetett. És nincs kocsink,nem dőzsöltünk,két gyerekkel a panelban nem volt olyan borzasztó fényűző életünk,két diplomás létünkre. Persze ne sarcolják meg a csórót. De azért ha ő is hozzájárul picit a közös háztartáshoz,az annyira nem lenne nagy baj. még ha 1000 forinttal kevesebbje is marad,mint eddig.Vagy nem. Ja és mielőtt még meglincselnének: abszolút támogatom az APEH átalakítását, vagy olyan tipusú adórendőrség létrehozását,akinak van lehetősége, és eszköze arra,hogy a szájába lépjen annak a vállalkozónak,cégnek,aki fiktív minimálbéren tartja,próbaidőn az alkalmazottait,és nem fizet utánuk. És ettől csóró a csóró,egyrészt,nem csak az "igazságtalan" adórendszer miatt. Illetve a milliomosnak,aki minimálbéren van bejelentve,és három autója,meg két háza van közben, a segílyesnek ,aki mercedesszel jár a segélyért,miután beszedte az uzsorakamatot,ezeknek is mind lépjen a szájába az apeh. A fiktív rokkantnyugdíjastól vegye vissza rokkantnyugdíjat,és szüntesse meg az állam azt a helyzetet,miszerint 8millió felnőttkorú választópolgárból 4millió munkavállaló,és ebből másfél aki nem minimálbéres..... Na ettől megnőne igazán az államháztartás bevétele. És lenne pénz segélyezni azt,aki valóban rászorul. És a sok acsarkodó megmondóember ne csak és kizárólag attól a másfél millió nem minimálbérre bejelentett ,munkavállalótól várja az állam, és a fennmaradt 8 és fél millió ember üdvözülését meg jólétét.....
Ja és természetesen ha holnaptól az APEH mindenkinek minden pénzügyébe belátást és intézkedési hatalmat nyerne,és bárkit,aki csak 1000 ftot adócsal, keresztre feszítene,mint mondjuk Ámerikában, amit oly szívesen majmolunk,ugyanezek az emberek acsarkodnának,hogy jön a diktatórikus világvége Magyarországon,mer' nini,az állam miket csinál... a mocsokrohadtak ....

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.02.22. 08:21:17

Másrészt meg a kormánynak nincs joga ahhoz, hogy a gyerektelen emberektől elvont pénzzel támogassa a gyerekes családokat. Ez erkölcstelen, talán a kommunista országokban van ilyen. Mindenki nevelje a saját gyerekét úgy, ahogy akarja. A nagyszüleink fel tudtak nevelni 3-5 gyereket is, pedig két világháború is volt közben.

BlahBlah 2011.02.22. 08:23:11

ekkora szoci propaganda szöveget, mint ez a bejegyzés, nézzen már mindenki utána, mielőtt bármiben is hinne.

1. 73500-at nem kereshet senki napi 8 órában, mert a minimálbért nem éri el
2. a számok kurvára nem igazak

www.hrportal.hu/index.phtml?page=berkalkulator_2011

3. lehet igazságtalannak minősíteni az adózást (én is szívom), de 2006-ban többet vettek el, de egyetértek ezzel az adózással, aki nem adózik, és nincs gyereke, az miért fontos egy nép/állam szemszögéből, annak miért adjunk több segítséget, aki meg sokat adózik (még 16%-on is) azt miért adózzon 2 ember helyett, mert megteheti? talán ezért hagyják el az országot a mérnökök?

okostojgli (törölt) 2011.02.22. 08:26:52

"Vagyis közelíti a négymilliót azok száma, akik az adórendszeren buknak"

Ezt elmagyarázná valaki az okostojás Gíró-Fordítsuk-Orbánt-Magyarra-Szász Andrásnak?

atv.hu/videotar/20110217_a_tet_2011_02_16_2_resz

-24 perctől

2011.02.22. 08:27:01

@FlybyWire: és itt roskadoznak a kórházak, külföldön meg (Ausztriától nyugatabbra) magánklinika szintűek

carlo68 2011.02.22. 08:33:59

@sóhegy049: Nyugaton nincs egykulcsos személyi jövedelemadó,mert igazságtalan szerintük is! Egy éve még a fidesz szerint is az volt,csak azóta HATALOMRA kerültek és szarnak mindenkire.10 százalékkal nem lehet majd választásokat nyerni,ezt jó ha tudják! Az elitista autokrácia már sehol nem divat a világban!

Morrancs 2011.02.22. 08:36:22

@Kivlov:
Aki egy kulturálatlan barom, annak ezek mondjuk feleslegesek valóban. Amúgy az egyik mérnöki diploma, a másik meg humán.
Igen, értem én, hogy teljesen felesleges a műveltség. Ez az egyik oka, hogy itt tartunk ahol. Mert mindenki tuskó, és még büszke is rá.

Coyote82 2011.02.22. 08:38:38

Talpraesettség + jó végzettség = siker.

Kösz, jól vagyok.

A sok szerencsétlen meg legalább azt vette volna komolyan, amikor a tanárok a szájába rágták, hogy ha nem szorgalmas, lófasz se lesz belőle (és itt nem (csak) a tanulásra gondolok, hanem úgy általában, a hozzáállásra).
Leszartátok az egészet magasról, felnőttként meg sírtok, hogy szarul kerestek. Szánalmas.

De nem várom el, hogy megértsétek, úgysem fogjátok fel, csak anyázás lesz, jó magyar szokás szerint.

carlo68 2011.02.22. 08:39:00

@okostojgli: Az a gusztustalan ,mániás fideszes seggnyaló Gíró!
A cégét nem századvégnek hanem világvégnek kellene nevezni!

Vörösliba 2011.02.22. 08:40:40

Én 46 évesen nevelek egy egyetemista gyereket (családi támogatás semmi) egyedül (édesapja meghalt miután elváltunk), a fizetésem bruttó 150 ezer alatt egy picivel, és január óta csökkent a fizetésem 2 ezer forintta, jövőre meg mégtöbbel fog. Ebből kell devizahitelt fizetni az 1+2 feles lakásomra, meg rezsit, ja meg kaját venni. Viktor, mondd meg hogy?! Baromi kíváncsi vagyok rá!

carlo68 2011.02.22. 08:41:25

@Coyote82: Elitista ,hülye szöveg!

BlahBlah 2011.02.22. 08:43:25

jah és mikor fogjuk azt látni, hogy "csökkent a fizetésem, és miből veszek a gyereknek cipőt?" hozzászólást? mert akkor fogok leesni a székről, mivel 1 gyereknél is többet keres mindenki a 2010-es nettó béréhez képest...

Tehát tessék gyereket csinálni, és nem csak szórakozni, kevesebb pénz lesz vodkára, na végre :)

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.22. 08:43:53

@Coyote82: te egy seggfej vagy. Anyád is jobban tette volna, ha egyenesen az emésztőgödörbe hajít, amikor a világrajöttél.

BlahBlah 2011.02.22. 08:45:37

@Vörösliba: ne hazudj

Ki után járhat még a kedvezmény?

A 18 éven aluli gyermeken és a 20 éven aluli középiskoláson túl családi pótlékot folyósítanak, vagyis adókedvezmény jár a 23 éven aluli sajátos nevelési igényű tanulók, valamint a súlyos, halmozottan fogyatékos gyermekek után a tankötelezettség teljesítésének végéig. A PricewaterhouseCoopers (PWC) igazgatója hozzátette: saját jogán jogosult családi pótlékra, így érvényesítheti a kedvezményt a 18 év feletti árva vagy félárva személy, aki még tanulmányokat folytat, a 18. életévét betöltött tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személy, ha már nem folytat tanulmányokat, valamint a rokkantsági járadékban részesülő magánszemély is.

Kivlov 2011.02.22. 08:45:53

@Morrancs:
Nem mondtam, h felesleges.
Viszont nincs szükség ennyi könyvtárszakosra, kommunikációsra és egyéb ilyen gittegyleti szakmára.
Így is elég vicces, hogy az utolsó WCpucoló cégnek is szóvivője van meg ilyenek. Minek???

Strici · http://birkanep.blog.hu 2011.02.22. 08:49:12

@sóhegy049: Azért az lenne a normális, hogy itthon dolgozz, nem? ha már itt neveltek föl Téged.

Parajpuding 2011.02.22. 08:51:53

...a kormány egymillió embert nyíltan lesenkizzen…

Már megszokhattuk, hogy aki nem fideszdroid, az senki, az kizárta magát, az nem a nemzet tagja stb. Őszintén szólva egyrészt nem bánom, hogy nem vagyok egy olyan nemzet tagja, akiknek orbán a nemzetvezetője, másrészt amikor adót kell fizetni, akkor is tessék rám úgy gondolni, mint aki nem a nemzet tagja és egy senki.

okostojgli (törölt) 2011.02.22. 08:53:49

@BlahBlah:
Ezeket a kérdésekre adott válaszok részleteit éppen pont egy választási kampányban kellett volna kibontani.

És miért nem történt meg, kedves Fosós-Báncssák-a-Magyart Viktor?

mp1526 2011.02.22. 08:57:08

jók a számok, frankó a kalkuláció! csak nekem tűnik úgy, hogy kimaradtak az ex has becslésekből azok a durva tömegek, akik ugyan papíron tényleg vesztesek, de mivel zsebbe kapják/veszik ki a többi pénzt. ezért tényleg csak papíron??? jó lett volna belevenni a képletbe, ha már ennyi időt töltött a szerző saccolással... kb. a magyar KKV szektor 80-90%-a!

Vörösliba 2011.02.22. 08:59:30

@BlahBlah: Bocsi, de nem hazudok! A gyermekem 23 lesz, és már tavaly elutasították a családipótlék igényét.
De ettől függetlenül: a bérem kevesebb lett, és jövőre még kevesebb lesz!!!
Te meg gondolkodj, mielőtt azt írod, hogy bárki hazudik! Gondolom magadból indulsz ki!

My Name is Nick 2011.02.22. 09:02:11

Nem vagyok egy fülkeforradalmár típus, de azért az alábbi cikken érdemes elgondolkodni:
penzcentrum.hu/cikk/1027117/1/42_millio_fantomadozo_285_ezer_magyar_fizeti_az_szja-bevetelek_80-at

BlahBlah 2011.02.22. 09:02:14

@okostojgli: Én tudom mit kapok tőlük, és a programjukat is, mivel volt, csak az nem látta aki nem akarta (kezd a 1998-es programjukkal, haladj tovább 2002, stbl), annyi, hogy nem foglalták össze, mivel nagyon sok múlt azon, hogy mekkora szart kapnak, hát nagyot, meg már párszor leírták....

aki meg 4 év alatt csodát vár, annak 1 valamit mondok, mivel azért van elkeseredve, mert tuti van 1 halom hitele, amit vissza kell fizetni és nem bírja, az állam is így áll, majd ha havonta el tudsz tenni a fizetésedből 10%-ot megtakarításra, akkor fog tudni az állam is mindenkin segíteni, ő is a hiteleket nyögi, és nem tudja 1 csapásra visszafizetni, mint ahogy te sem

Alikam 2011.02.22. 09:03:13

@sóhegy049: nincsen semmi gond a külhoni munkával ha az normális. Ne adj isten, esetleg egy magyar céghez mész. De kulizni külföldinek - úgysem kezel egyenlőként, tudom, sok külföldi cégnek dolgoztam már - csak azért mert többet keresel, lealázni magadat, áhh...

Igen, itthon is van sok munkaadó aki lealáz, de annak legalább vissza tudok kurvaanyázni.

mp1526 2011.02.22. 09:05:41

ja, és még egy dolog: sokaknak nem esett még mindig le, hogy nem az egykulcsos adó miatt buknak, mert az adó tényleg kisebb mértékű lett! Hanem van egy olyan kompenzáció (nevezzük segélynek, vagy aminek akarjuk, ami egy régi és számomra érthetetlen csökevény), amit adójóváírásnak neveznek! Most ezt a segélyt csökkentették kicsit, innen a bukta, nem az adókulcsból! Már rég el kellett volna amúgy ezt törölni... Akkor aztán lenne hőbörgés!

global001 2011.02.22. 09:08:42

Ha jól emlékszem ez a 16%-os faszság az SzDSz "zseniális agyából" pattant ki !?
Akkor ez a banda volt ellenzékben és "hazaáruló, nemzetromboló, igazságtalan" jelzőkkel illették a Szadeszt. Akkor most ki a liberálbolsevik ????

BlahBlah 2011.02.22. 09:09:36

@Vörösliba: Tavaly? 2011 van, új adó, talán most kéne megpróbálni? néma gyereknek....
ha elutasították, annak csak 1 oka lehet, nincs rászorulva, akkor pedig valami nem stimmel a leírásoddal, ezért mondtam...
23 évesen pedig már kereshetne pénz, amivel besegítene, nincs olyan egyetemi szak, ami mellé ne fér be egy kis diákmunka

BlahBlah 2011.02.22. 09:11:47

@global001: és ők is adtak volna, így családiadót stb. a körülményeket nézd, mindenki szarik, a kérdés, hogy hova

My Name is Nick 2011.02.22. 09:16:46

@mp1526: Valahol itt van a kutya elásva. Aki már látott adóbevallást, tuhatja, hogy hány fajta adókedvezmény van (k.va sok). Az összeset el kéne törölni, kivéve a gyerekek után járót (a jövő adófizetőjébe történő befektetés). Ugyanis ahol, a gyerekek után igénybe tudják venni a kedvezményt ott valószínű a felnövő gyerek is egyszer adófizető lesz (nem minimálbér után :-) s nem a másik oldalt (akiket az adófizetők pénzéből tart el az állam) gyarapítja.

anyahajókabinajtóhajtogató 2011.02.22. 09:21:03

jó és ki csodálkozik most?
Ki hitt ezeknek?
Az megérdemli, hogy pofára ejtették! Nem azt, hogy rosszabbul jár hanem azt, hogy még rájuk is szavazott...

mp1526 2011.02.22. 09:22:17

Amúgy akik szerint nem igazságos az egykulcsos rendszer, annak ajánlom, hogy találjon ki egy fix összeget és mindenki fizessen akkor egyforma adót! Ez legalább akkora ökörség lenne, mint az, hogy az fizessen 2x annyit, aki egy picivel jobban keres (mert sajnos itt a sávok se jól voltak belőve korábban! No.-ban 4x akkora fizuval csak 2/3-a volt az elvonás az itteninek!) És főleg, mert Mo.-on a picivel jobb kereset mögött gyakran csak az áll, hogy az illető normálisan be van jelentve és nem trükközik, feketézik meg adót csal...

mp1526 2011.02.22. 09:27:00

A jobb keresetűek közül így is sokan és jogosan mérgesek pl. a Tb rendszer és ellátás miatt! Azért miért nem hőbörög egyik kis keresetű sem??? Hogy én és a cégem befizeti egy kezdő orvos bérének a 60-70%-át utánam/hó, és ezért milyen ellátást kapok? Pont olyat, mint aki ennek a töredékét fizeti, vagy semmit se fizet! Nincs egy kiemelt Tb-kártya, amivel mondjuk ha bemegyek az orvoshoz (ami hagyjuk milyen színvonalú, tehát inkább magánba megyek, de akkor meg mire fizetek???), előre vesznek, hogy minél hamarabb mehessek vissza dolgozni és termelni a sok Tb-t! Inkább a hőbörgő kisebbségieket veszik előre, akik csinálják a fesztivált, 10 gyereknek van 1 Tb kártyája és egy fillért se fizetnek... Mo., én így szeretlek...

Senkifia 2011.02.22. 09:33:03

...ééés gyerekekről még nem is beszéltünk...lévén,hogy 1 gyerek már meg is szüntette a borzasztó igazságtalanságot,amit az új rendszer hozott. És azt se felejtse el senki kedves hőbőrgő,hogy aki 1-2-3 gyereket nevel,nem csak magának neveli.Hanem a 20-30 év múlvai társadalomnak(persze nem a megélhetési gyerekgyártásról beszélek,ahol azért nem dolgozik senki,mert a gyerek hozza a pénzt az államtól...ezt nem is támogatja az új rendszer). Mert ugye 20-30 év múlva a mostani gyerektelen háborgó azért mehet nyugdíjba 70 éves kora előtt(kis szerencsével),és nem kell 80 évesen is dolgoznia,mert a mai gyereknevelő nevelt munkavállalót,aki majd fizeti az állam fenntartását és a nyugdíjakat is, 20-30 év múlva. Szóval nem kötelező gyereket csinálni. Csak azért azt,akinek van, támogassuk,amennyire lehet. És ugye azt is elfelejtjük, az "igazságos"régebbi adórendszer kapcsán,hogy egy gyerek gyakorlatilag több költséggel jár egy felnőttnél. A ruhája majdnem ugyanannyi,csak gyakrabban kell venni, a rezsiből ugyanannyit,vagy többet fogyaszt mint egy felnőtt, az óvóda-iskola csomó pluszba kerül. Tehát két gyerekes családban a két kereset 4 fele oszlik. A gyermektelenben meg 2 fele. Na egy röpke számítás: 2gyerekkel,minimálbéren eddig volt 120ezer(30ezer per fő), ezután lesz 140ezer,ha jól nézem,ergo 35ezer per fő. Gyerek nélkül eddig volt 60ezer per fő,ezután lesz 50ezer per fő. És a gyerekesnél még mindig 15ezerrel kevesebb jut egy főre. De eddig havi 10ezerrel kevesebb volt összesen....
Szóval kicsit vegyünk vissza a felesleges kétségbeesésből,és gondolkozzunk realistán,és igazságosan.

Senkifia 2011.02.22. 09:35:34

piroslapot a "Piroslap" blognak...ekkora elfugult ,mellébeszélő szutyok... :)
na így kell féligazságokból kétségbeesett rendszerellenességet gyártani :)
Nem mondom,hogy minden amit a mostaniak tesznek ,jó,mert nem, sőt. de speciel az egykulcsos adórendszer+gyermekkedvezmény az egyik legjobban sikerült,társadalmi igazságtalanságot kiegyenlítő, eleme az egész pakknak.

My Name is Nick 2011.02.22. 09:35:46

@mp1526: Az Mo-n mindenki szívesen elfelejti, hogy a TB-járulék is gyakorlatilag adó: a befizetett összeg és a kapott szolgáltatás SEMMILYEN viszonyban sincs egymással, tehát itt is sokkal többet fizet akinek magasabb a jövedelme (azok ellátását is ő fizeti részben v. egészében akik nem v. csak alig fizetnek)

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.02.22. 09:36:27

@FlybyWire: Nem csak magasan képzett 2-3 diplomás értelmiségiekre van szükség egs ország"felvirágoztatásához". Ahhoz szakmunkások is kellenek. Vagy te a 2-3 diplomáddal megcsinálod a gázkazánodat vagy az autódat ha elromlik? Az egyéb szakmákról már nem is beszélve. Tele van a hócipőm ezzel a diplomások majd felvirágoztatják az országot dumával. Egy diplomás kisköcsög, majd el megy dolgozni egy gyárba vagy üzembe esztergályosként vagy asztalosként? Nem majd otthon fog ülni s várja, hogy valaki olyan állást kínáljon fel neki amit elfogadhatónak talál az ő "szintjén", pl. kommunikációs igazgató, vagy valami hasonló. Az átlag melósok meg dögöljenek meg.

orient 2011.02.22. 09:41:26

Vonjuk már le az egymilliónak a 80%-t kérem aki zsebbe még viszi haza a pénzt.

A maradék 20%-t (kb. 200 ezer ember) még sajnálom is. ŐK valóban kevesebbet visznek haza. A többi meg kezdjen el adót fizetni vagy kiharcolni magának 100% FEHÉR jövedelmet és akkor legközelebb ő sem fog rosszul járni egy adócsökkentéssel.

Mellesleg a maradék 200ezer aki most rosszul járt az is jól fog valószínűleg 2012-től mert akkor a szuperbruttót nem fogják ilyen mértékben figyelembe venni, tényleg közelít majd a 16%-hoz, mert most inkább 20% még...

mp1526 2011.02.22. 09:42:30

@My Name is Nick: én ezért számolok mindig teljes elvonással, nem SZJA-val vagy munkavállalói járulékkal, mert nekem tök mind1, hogy hívják, ha megy be a nagy közösbe... Az baromi igazságos volt, hogy tavaly 48%-át vonták el a bruttó normál havi béremnek, jutalomnál pedig 52%-ot!!! Nem keresek rosszul, de azért messze nem a milliós sávban tanyázok és baromira nem éreztem igazságosnak! Ráadásul dolgoztam No.-ban és Ausztriában is, van rálátásom az ottani rendszerre is! Már nagyon a csomagoláson voltam ezek az elvonások miatt, most az új rendszerrel sikerült egy kis tyúklépést tenni a kinti járulék-és bérrendszer felé, amivel talán itt maradok kicsit hosszabb távon is. Azt is sokan elfelejtik, hogy aki jól keres, az általában tanult és nyelveket beszél. Ha elkezdik ész nélkül fejni, akkor hamar ráun és összepakol. Akkor aztán nem lesz kit fejni... Így meg jobb a sűrű pengő, mint a ritka forint! :D

Figyel Castro 2011.02.22. 09:46:43

Az a durva, hogy ettől nem sokkal többen dolgozunk, versenyszférában meg... Vagyis akkor...

Senkifia 2011.02.22. 09:47:11

@the_lonewolf: nem is a diplomásról van szó.hanem a "jól" kereső,adózó középosztályról. Mert ugye a vízszerelő, egy olyan munkáért,amit,mint utólag rájöttem,jómagam is meg tudtam volna csinálni(nagy részét ma is én csinálom,víznek,villanynak,festés,kőműves munka,ez-az...amihez mind nem kell diploma), szóval egy 3 perces alkatrész-cseréért elkért 13 ezer forintot,amiből a "munka" volt 3 perc, az alkatrész 500 ft... Nem is a diploma miatt keres,és fizet adót. Viszont nem is minimálbéren van. Asszony üzemvezető mérnök, beosztottjai közt van olyan 8 osztályos, aki nemrég,mikor még csak technológus volt az asszony, többet keresett jóval a 8 osztályával,mint az asszony a mérnöki diplomával ... Szóval igen, az a 8 osztályos is lehet középosztály. És nagyon sok diplomás(tanár,pl, vagy kezdő orvos) a szakmunkásnál sokkal szarabb fizetésért tanítja a jövő nemzedékét,vagy menti meg az életedet,ha épp úgy hozza a sors.
Szóval nem a diplomások,hanem a középosztály viszi a hátán az ország és a társadalom nagy részét. A munkásparasztértelmiség közti ellentétszítást hagyjuk meg a komcsiknak :)

mp1526 2011.02.22. 09:47:44

@the_lonewolf: egyértelmű, hogy nem csak rájuk van szükség, de ők a legmobilisabbak! Általában kurrens végzettséggel, 2-3 nyelvtudással bárhol el tud helyezkedni a világban! Ha itt nem kell, vagy nagyon fejik (52% elvonás, lsd, korábbi hozzászólásom), összepakol és elmegy... Ezt egy átlag gázkészülék-szerelő nehezebben teszi meg! Ja, és még egy apróság: egy mai átlag szaki (tök mind1, hogy gázkészülék szerelőről vagy autószerelőről beszélünk) Mo.-on baromi jól keres, csak feketén! Ez 90%-ban igaz! Tehát kár őket sajnálni, lehet szépen adóztatni... Nem beszélve a sok egyéb ügyeskedési lehetőségről (autószerelős példákat talán nem kell külön sorolnom)! Ami egy normál "irodistának" nulla!!! Annyi mellékesem lehet, hogy hazaviszek 2 tollat, de én még ezzel se foglalkozom...

mp1526 2011.02.22. 09:49:34

@Senkifia: úgy látom nagyjából egy rugóra jár az agyunk! :) Legalább valaki még gondolkodik és nyitott szemmel jár ebben az országban...

My Name is Nick 2011.02.22. 09:51:44

Azt azért nem árt észben tartani, hogy A Bajnai-kormány2011-es adótábla-tervében 15 milliónál volt az alsó (17%-os) sáv határa. Mindebből látszik, hogy nem csak a Fidesz ment volna ebbe az irányba (jó kicsit túllőttek a célon+sz@r kommunikáció).

eremita 2011.02.22. 09:54:54

Az egykulcsos adóval (mindegy, hogy hány százalék) az a legnagyobb baj, hogy a társadalmi szolidaritással teljesen szembemegy. Ebben a rendszerben a jól keresők még jobban járnak, a rosszul keresők még rosszabbul járnak. Nem véletlen, hogy a legtöbb országban nem alkalmazzák ezt a módszert.

Amikor az SZDSZ még kormánypárti erőként javasolta egykulcsos megoldást a jobboldali média és a jobboldali véleményformáló elit elképesztő ricsajjal támadta az ötletet.

orient 2011.02.22. 09:54:59

@Om nom nom nom: MIntha rólam írtál volna. Lehet ismersz? :)))

Finnországból jöttem haza mint SAP tanácsadó. Most már nem 50%-t csak mondjuk 35%-t viszik el a fizetésemnek. Helsinkiben többszörösét kerestem és így is kevesebbet adóztam mint most. Ha visszavinnék akkor lépnék is megint a francba az biztos mert mégegyszer az életben nem fogom a fizetésem 50%-t a közösbe adni.

Ez mellett szívesen hallanám hogy az orvosok fizetését is megduplázzák, hogy ők is jöjjenek vissza vagy ne menjenek el. És az sem lenne rossz ha végre rendeznék a közszférát és nyugdíjasok sem lennének szent tehenek. (pl. utazási kedvezmények, nem kell megszüntetni de mondjuk ha nem ingyenes hanem 50% akkor már valami bevétel lenne a több millió ingyen utazás helyett...).

Finnországban ahol sokkal jobb az élet az itteni kedvezmények 1/10-de sincs meg mert nem engedheti meg magának az állam. Cserébe adók még ennél is alacsonyabbak jóval. Közszférában is 1/10-d annyian dolgoznak még is jobban működik. Minden adóval kapcsolatos ügyemet még mai napig is el tudom intézni innen telefonon keresztül, mindenki beszél angolul a hivatalban...stb.

Starlark 2011.02.22. 09:56:24

@BlahBlah: 1 gyerekkel máris többet keres jah lehet, ha tudja érvényesíteni a kedvezményt.

Nálunk a férjemmel mind a ketten épp a határon keresünk a még rosszul jártak térfélen ez nálam a tavalyi béremhez képest -6K/hó úgy hogy volt fizu emelés egy leheletnyi /tavaly ezzel az emeléssel 9k-val kerestem volna többet havonta/. A férjem is kb ennyivel hoz kevesebbet haza. A gyerek után jár + 10K ez még mindig -2K/hó.

tingli-tangli 2011.02.22. 09:57:30

Az hogy a 16 % nem 16 %, az a gaz szocik műve. Bevezették a szuperbruttót és látványosan 17 %-os alsó kulcsról beszéltek, ami ugye valójában 21,59 %. Most viszont sajnos a csontvázak miatt nem lehetett kivezetni a szuperbruttót. De az igazmondás jegyében sem kommunikálják 20,32 %-nak az szja kulcsát. Viszont csökkentették az adójóváírást.
Továbbá a nemzetközi, leginkább német javuló gazdasági mutatók, valamint a társasági adó csökkentés hatására sem emeltek a vállalkozások kellő mértékben bért a szegény alkalmazottaknak.
Hajmeresztő, hogy bérkommandót találnak ki.
Ez az időszak az adóbevallás mizéria kellős közepe. Nem tudom, milyen hatást fog okozni, hogy sok alkalmazott most kapja vissza az adójóváírást, mert év közben nem kérte.

Exploiter 2011.02.22. 10:03:26

@Senkifia:

"Mert ugye 20-30 év múlva a mostani gyerektelen háborgó azért mehet nyugdíjba 70 éves kora előtt(kis szerencsével)"

Nem fog.

"és nem kell 80 évesen is dolgoznia"

De kell majd.

",mert a mai gyereknevelő nevelt munkavállalót,aki majd fizeti az állam fenntartását és a nyugdíjakat is, 20-30 év múlva."

Hát persze.

" Szóval nem kötelező gyereket csinálni. "

Nem csak nem kötelező, de nem is ajánlott.

mp1526 2011.02.22. 10:03:27

@eremita: hagyjuk már a társadalmi szolidalitást!!! Az nem elég szolidális, hogy 100 Ft után 16 Ft-ot fizet valaki, 1.000 után meg 160-at??? Akkor legyen egy fix összeg, mindenki fizessen ugyanannyit! Találjátok ki, hogy mennyit bír el mindenki! És adójóváírást is töröljük már végre el...

My Name is Nick 2011.02.22. 10:04:08

@eremita: Nem hiszem, hogy az a helyes szolidalitás ha a minimálbér 6-szorosával, 30-szor több szja-fizetek + 6-szor több TB-járulékért ugyanazt a "magas színvolalú" ellátást kapom.
Itt nincs szó "jól járásról", egyszerűen csak nem jár olyan sz@rul mint eddig :-).
Vagy talán dögöljön meg a szomszéd tehene?

Amundsen73 2011.02.22. 10:05:10

Végigolvasva, igencsak elgondolkoztam. Ha ennyi okos ember van akkor miért nem tudott a szavazóurna előtt gondolkozni.... jó lesz nekem a beígért egykulcsos adórendszer?...... az a sok álomgőzős fideszputnyik, akik ...igen, Viktor jó ember,... bólogatás mellett most vérben forgó szemekkel sír gondolkozott volna és emlékezett volna, hogy miféle banda ez itt kérem. Hányszor beszéltek a nép nyelvén és valamiért mindig másként cselekedtek. Már voltak a tűz közelében és soha de soha nem a hazai emberek boldogsága lebegett a szemük előtt, hanem a sajátjuk... Nakéremszépen most lehet sírne. Itt az idő ---- fity/i/esz.....

Mocskos politikus 2011.02.22. 10:05:14

@mp1526: NAGYON IGAZAD VAN!

Nem az adókulcs csökkentése miatt van szopás, hanem azért mert mindenki az adójóváírást eltünését fájlalja! De miért is? Hisz a nevében is benne van, ez egy kedvezmény, amit viszont nagyon sokan alapnak tekintettek. Most visszaveszik és megy a hőbörgés. Nem arra kellett volna apellálni hogy ez mindvégig lesz, és nem erre kell felvenni hitelt.

És azt se felejtsük el, hogy a társasági adó is csökkent szépen, ergo jut(hat) bérfejlesztésre.

És pontosan az eddigi adójóváírás az oka, hogy ennyi csóró van. Mert mindenki fosott eddig attól hogy nehogy má megemeljék a bruttóját, mert akkor nem fogja kapni. Azt, ami eddig is csak kedvezmény, ajándék volt valahol és egyben egy elhibázott lépés amikor bevezetésre került.

És senki nem gondol bele a túloldalába, akinek eddig is jobban ment a szekér, miért fizetett aránytalanul többet a kasszába a 2-ik,3-ik adósáv miatt? Az igazságos volt? Dehogyis, mégsem sírtak a csórók.

És nem vagyok fideszes, se mszps, csupán józanul gondolkodom.

orient 2011.02.22. 10:06:45

@eremita:

1.A "jól keresők" , nem gazdagok csak jobban keresnek az átlagnál ami az miatt van ,hogy ők az egyetlenek akik adóznak.

2. Akik rosszul rátak azoknak a nagy része eddig is, ezután is visz haza zsebben pénzt.

3. aki jobban járt (mint pl. én) ne tőlem sajnáld ezt a 10-20,000 ezer forintot havonta mert nem miattam élsz te rosszul, hanem az miatt, hogy fent ellopkodnak x milliárdot minden évben, nem 10-2000 ezret, hogy a nyugdíjasok mindent ingyen kapnak, és senki sem mer hozzájuk nyúlni, sőt megint van előnyugdíj és sokan mennek nyugdíjba 56-58 évesen már ami nonszensz. Ehelyett kéne inkább támogatni adókedvezményekkel azokat a cégeket akik ezt a réteget még foglalkoztatnák. Ezzel a munkaerőpiacon lehetne tartani őket még pár évig, több értelme lenne mint mindenkit a nyugdíjba zavarni jóval a nyugdíjkorhatár előtt. És mondjuk valaki hozzányúlhatna a 800ezer! közalkalmazotthoz is (szemléltetésképpen Németországban van valamivel több mint 900 ezer közalkalmazott...nem kell magyarázzam mennyire aránytalan ugye?)

Starlark 2011.02.22. 10:08:07

@the_lonewolf: Néha egy-egy CNC-s jóval többet keres mint némely diplomás...
A baj viszont ott kezdődik hogy ha egy gyerek picit is értelmes /értsd nem funkcionális analfabéta/ már gimnáziumba adják majd utána elvégez vmi büfé szakot.

Barátnőm műszaki szakközépben tanít, a normálisabb végzettjeiknek azonnal van melója nem is rossz fizuért. Utána még mindig elvégezhet egy fősulit/egyetemet ha van hozzá affinitása.
Anno anyám is meló mellett csinálta a műegyetemet mint vállalati ösztöndíjas.

Exploiter 2011.02.22. 10:08:11

@mp1526:

Az egy kulcsos adóval nincs semmi gond. Mindenki fizethetné a saját adóját, ami összesen, mindennel együtt, szuperbruttósítva, agyonbonyolítva, mindent összevetve nem lehetne több 30%-nál és a dolgozó haza fényre derülne végre.
Ja és az áfát is felejtsétek el meg a jövedéki adókat.
Oszt hadd menjen.

mp1526 2011.02.22. 10:12:14

@orient: ja, hát a közig. az vicc!!! konkrétan! ki fogja már végre felvállalni, hogy elzavar 500e embert? már nagyon aktuális lenne!! Az valakinek feltűnt, hogy azzal, hogy az elmúlt jónéhány évben számítógépes rendszert vezettek be, tehát kevesebb élőmunkát kell végezni és kb. egy okmány is (lsd. jogosítvány vagy személyi igénylés) automatikusan elkészül pár kattintásra, nem lett eggyel se kevesebb munkahely??? Ez hogy lehet... Valami kis prüci van a rendszerben sztem...

My Name is Nick 2011.02.22. 10:14:03

@Mocskos politikus: lájk.
"És nem vagyok fideszes, se mszps, csupán józanul gondolkodom." Lehet, hogy konzervatív gondolkodású vagy?
A probléma csak az hogy ma Mo-n ilyen párt nincs.

sirsteve 2011.02.22. 10:14:37

Én mondjuk kormánytisztviselő vagyok, és mégis csökkent a fizetésem, mert a gyerekek utáni adókedvezményt a feleségem veszi igénybe. Bezzeg azoknak, akiknek nincs gyerekük, mindenképpen emelkedett a bruttó bére a közszférában. Meg azoknak is, akiknek van gyerekük és mindkét szülő állami alkalmazott.

kicsi11 2011.02.22. 10:15:56

Fogalmazzunk már egy kicsit másként.
A magasabb jövedelműek és a gyerekesek nem jobban járnak, mint a többiek, hanem nem járnak olyan rosszul, mint eddig.

Vimi 2011.02.22. 10:16:43

Ez a cikk megerdemel egy piros lapot.
Atvesz egy cikket de nem nez utana az igazsagtartalmanak. Ebben az orszagban eveken keresztul 300-400 ezer fizetett szjat... Akkor nem volt ilyen hoborges, es ajvekolas??

Egy olyan orszagban ahol tobb mint 1 millio minimalberes van papiron ?????

A minimálbéresek

Az APEH legfrissebb adatai szerint 2008-ban a 4,5 millió adóbevallóból 1 098 000 vallott be minimálbért, vagy annál alacsonyabb összeget. Ennek nagyjából az ötöde, vagyis 220 ezer lehet munkaviszony alapján foglalkoztatott minimálbéres alkalmazott - mondta az [origo]-nak Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH egykori elnökhelyettese, az Ernst and Young adószakértője.

Magyarországon jelenleg valamivel több mint 1 millióan vannak minimálbéren bejelentve, közülük csupán minden ötödik dolgozik alkalmazottként, a minimálbéres vállalkozók száma 800 ezerre tehető

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100611-a-minimalberes-vallalkozok-biztosan-nyernek-az-uj-szjaval.html

A KOZTHERERVISELES nem az, hogy nem fizetek adot, es 300 ezer adozo fizeti az osszes adoteher 2/3-at es aki a minimalbert adomentesse tett, igy elhitette, hogy a "szegenyeknek" nem kell adoznia, az tehet egy szivesseget..

mp1526 2011.02.22. 10:18:04

@kicsi11: pontosan erről van szó!!! Itt nem lehet jól járni, főleg, ha megnézed milyen ellenszolgáltatást is kapsz a befizetett adóforintjaidért...

Badbitie 2011.02.22. 10:18:14

@tingli-tangli: Emellett bevezették az alsó sávban a 0%-os adókulcsot, amit a mostani kormány felemelt 16%-ra. Mivel az alsó sávban eddig is mindenkinek benne volt a jövedelme, meg ezentúl is benne lesz (hiszen már csak ez az egy sáv van...), ezért lényegében az összes munkavállalónál adót emeltek, csak aztán van akinek elég nagy része esik a fizujának a korábban felsőbb sávnak számító részbe, így az ellensúlyozza ezt a hatást, de akinek nem, az így járt.

A jövedelem csökkenés oka tehát az adóemelés, és a járulékemelés, merthogy a nyugdíjjárulékot is emelték azért biztos ami biztos. Az adójóváírás átalakításának a szerepe marginális, nem értem miért azon pörög mindenki.

Starlark 2011.02.22. 10:18:32

@sirsteve: Hát ezaz amit én se értettem... és igazából jogosnak sem tartom ezt a kompenzációt.
1, bérfeszültséget okoz
2, akkor a versenyszférában miért is nem jár?

nettó igazságtalan.

Ettől függetlenül nem sajnálom egyik kollégától sem aki megkapta. De ezzel példálózni a tv-ben elég felháborító.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.02.22. 10:18:38

ÉS MÉG NEM KAPTÁK ELŐ A FEGYVEREKE A HÜLYE MAGYAROK??????????

Kíváncsi vagyok, meddíg tűrik a Nemzeti Szarban való merülést!

Vimi 2011.02.22. 10:20:42

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:

Ezert aztan erdemes volt hozzaszolni...

Tessek tudomasul venni, hogy adozni kell, es nem csak a burzsujoknak, mert kevesen vannak 10 millio ehes szaj eltartasahoz...

Jo reggelt Vietnam

mp1526 2011.02.22. 10:21:26

@Badbitie: felejtsétek már el az adóemelést könyörgöm!!! SZJA 17%-ról 16%-ra csökkent, nyugdíjjárulék pedig 9,5%-ról 10%-ra nőtt. Akkor mennyi is az elvonásemelkedés?

okostojgli (törölt) 2011.02.22. 10:22:18

@BlahBlah:

Ha te láttad a Fidesz programját akkor te a Debreczeni vagy.

Most lebuktál.

Vörösliba 2011.02.22. 10:22:26

@BlahBlah: Úgy látom, te csak a pénztárcámban túrkálsz, fogalmad nincs róla mennyi egy lakás rezsije, a kaja, és ráadásul a tárgytól is eltértél: KEVESEBB NETTO!!! De azért válaszolok: az idén is próbáltuk, még nincs válasz (most kell beküldeni az igazolást, hogy elkezdte a félévet), de nem reménykedek.Rászorul, de az egyfőre jutó jövedelmünket te is kiszámolhatod. Dolgozna ő szegény, de semmi munka! Hidd el, még buszt takarítani sem veszik fel, annyian jelentkeznek!
Úgy tűnik, neked soha nem voltak megélhetési gondjaid, tehát fingod nincs arról mit jelent ennyi pénzből megélni, tehát ne dumálj! Majd ha kipróbáltad, és tudod a megoldást. Na akkor oktass!

Dubito 2011.02.22. 10:25:30

A számok tények, az elvekről meg lehet vitatkozni, de azzal nem értek egyet, hogy "amelyik adórendszerben egymillió ember bukik, biztos hogy nem igazságos".

Egy áfa-emelésnél 10 millió ember bukik, a jövedéki adó emelésnél 3 millió, a nyugdíjjárulék 9,5%-ról 10%-ra emelésénél kb 5 millió.

Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a közös nemzeti tortából úgy lehet szeleteket osztogatni, hogy mástól nem veszünk el. Erről már bebizonyosodott, hogy zsákutca.

A Fidesz azzal juttatta magát zsákutcába, hogy egyszerre ígért adócsökkentést, az állami költekezés fenntartását (vasúti szárnyvonalak, nyugdíjaskedvezmények, gyes, nem lesz gázáremelés stb), illetve az alternatív bevételi források (vagyonadó, vizitdíj) elutasítását - vagyis a lehetetlent.

Badbitie 2011.02.22. 10:25:31

@mp1526:

Teljesen el vagy tévedve. Alsó sávban 0% volt tavaly az adókulcs, az is felment 16%-ra. Nézz utána mielőtt hülyeségeket beszélsz. A 17% már a második sáv volt, és volt egy harmadik sáv, meg korábban egy negyedik, a szolidaritási adós, amit 2010-re már eltöröltek.

Raoul Duke01 2011.02.22. 10:25:36

PERSZE A FIDESZ MEGINT ELINTÉZTE MAGÁNAK A HAVI + 400.000.FT-OS FIZETÉSEKET.

AZ A HÜLYE AKI MÉG FIZET ADÓT.

Vimi 2011.02.22. 10:29:06

@Raoul Duke01:

"AZ A HÜLYE AKI MÉG FIZET ADÓT. "

En akkor hulye voltam, vagyok, es leszek amig dolgozok..

De akkor miert megye a siras ?? Kevesen adoznak az orszagabn, es mindenki ezen a koncon marakodik, es megy az ajvekolas a "szegenyekert"..

Ezténírtam 2011.02.22. 10:29:06

Nem vagyok FIDESZ-párti, de ez a hisztériázás az új adórendszer miatt nettó baromság. Ahogy itt már többen levezették, a minimálbéresek jó része vállalkozó, vagyis kamu-minimálbérre van bejelentve.

A táblázat nem számol a gyerekek után járó adókedvezménnyel, ami egy gyerek esetén 10 000 Ft, vagyis az alsó 3 sávban kompenzálja is a veszteséget.

Egyébként meg azért néhány dolgot ne felejtsünk már el a nagy szociális szájhabzás közepette:

1. Alapvetően az állam feladata (is) az, hogy mindenkit minél magasabb fizetés elérésére és minél több gyerek vállalására ösztönözzön, márpedig ebben a rendszerben éppen a sokat kereső, sok gyereket nevelő szülők járnak jól, akik, tetszik vagy nem, a fennmaradásunk és boldogulásunk szempontjából a legfontosabb tagjai a társadalomnak.

2. Legyünk őszinték, ezzel a rendszerrel a vidéki, gyermektelen emberek járnak rosszul. Ennek az az oka, hogy a fővárosban, aki dolgozik,valójában nem a minimálbérért teszi, még ha arra is van bejelentve. Igen ám, csak a FIDESZ-nél gondolom, kiszámolták, hogy mekkora is ez a réteg, de ha valaki józan ésszel végiggondolja, vidéken a "szingli-lét", vagy magyarosabban a vénlány életforma nem annyira jellemző.

Ezért lehet az, hogy sokan sokféle számot írtak már, de a "vesztesek" tömege valójában valahol 2-300 ezer körül lehet, ami nem nagy szám, ha a 4,5 M dolgozót vesszük alapul.

A lényeg mindenesetre sajnos alapvető, még ha elég bénán is hangzik: A gyarapodás és a sokasodás a fő cél, ezt pedig ez az adórendszer jobban szolgálja a korábbiaknál.

gazoló 2011.02.22. 10:30:05

Két egyetemista és egy gimis gyerekkel,/utiköltség,jegyzetek ,kaja,kolesz,rezsi,stb./ dr./demokráciaromboló/ orban hogy is gondolja?? CSÖKKENŐ FIZUVAL,NÖVEKVŐ ÁRAKKAL,TANÁRI FIZETÉSBŐL...RÁADÁSUL ÚGY HALLOM AZADÓJÓVÁÍRÁST IS KI AKARJÁK "VEZETNI" JÖVŐRE,A NYUGDÍJPÉNZEK LERABLÁSA UTÁN.../amiből a hírek szerint a reálhozamnak csak a töredékét folyatja vissza/kpják be!!! HAJRÁ EGYKULCSOSADÓS GYEREKTÁMOGATÁS!!! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!

eremita 2011.02.22. 10:31:32

ORIENT, MP1526, My Name is Nick:

Nektek legalábbis nem furcsa az a tény, hogy a mostani rendszerben a legrosszabbul kereső 1 millió munkavállaló dotálja a legjobban kereső felső 100.000 munkavállaló fizetésemelkedését?

Ugyanis a kormány semmi mást nem tett a 16%-os adókulccsal, mint átcsoportosított egy nagy halom pénzt a keveset keresőktől a sokat keresőkhöz.

Erre mondják azt , hogy ehhez azért pofa kellett.

mp1526 2011.02.22. 10:31:57

@Badbitie: www.apeh.hu/adokulcsok_jarulekmertekek/adotablak/sav.html

nézz már itt körbe adókulcsok tekintetében! Gazd. ig. vagyok amúgy, szóval kicsit már utánanéztem a témának... :D

Badbitie 2011.02.22. 10:32:47

@Badbitie: Bocsánat, én nem néztem utána rendesen, szóval nem volt 0%, ezzel az adójóváírással ment a trükközés, hogy 0% legyen a minimálbér adója. De így legalább már értem mi ez a nagy nyálverés ekörül.

Szóval sorry mindenkitől, különösen mp1526-tól.

undorgrund 2011.02.22. 10:33:27

@vernarancs:
Az elmult 20 evben a rendesen bejelentett, tisztessges adozokat szopattak. "Segelyezte a normalis reteg a csalokat a rokkantakat, a minimalbereseket stb."

Valóban nagyon sok csalót is segélyeztünk, de talán ez a rendszer hibáiból és a hatalmas méretű korrupcióból adódhatott. Itt még senki nem gondolkodott gyakorlatiasan, mert íróasztalok mögül hozzák a szabályokat.
A rokkantakat meg társadalmi kötelességünk segíteni, úgymint a nyuggereket, akik a szüleink.
Rengeteg, Budapesten kívüli településen örülnek, ha 60ezret kapnak, ha egyáltalán van munka, de többnyire nincs, mert nincs piac, nincs semmire kereslet. Persze kérdezhetjük, miért nem műveli a földjét? Talán, mert nem éri már meg, mert bár a Kárpát-medence Európa egyik legjobb minőségű termőterülete, az eddigi összes kormány a bankokat, és az urbánus szolgáltatások fejlesztését preferálta. Miért is?
Persze az agyonsegített multiknál dolgozva és keresve 2-3 kilót, én megértem, hogy azt gondoljuk vállaljanak több fehér munkát és több gyereket azok is, de mit vállaljon. Ha meg megműveli vki a kertjét magának, abból nem fizet több adót, és nem keresi meg a villanyszámlára valót. Ne legyünk már ennyire demagógok!
Akinek nincs munkája, nincs keresete, hiába adunk adókedvezményt! A normális piaci körülményeket kellene megteremteni, ami itt 20 év alatt nem sikerült, mert hiába végez egy politikus a közgázon, csak a saját pénze számolását tanulja meg.
A minimálbéresek, akik nem a valós bérükkel vannak bejelentve a kisebb-közepes cégeknél, az azért lehet, mert nem bírná el a vállalkozás az egész terhet és csődbe menne és nagyon sok munkanélküli lenne, akik nem tudnak majd elmenni sehova dolgozni, mert nincs hova! Annyi multi nincs ebben az országban!
És a kis karosszériás vagy asztalos szaki menjen az obiba pakolni ahelyett, hogy értékteremtő szakmunkát végezzen a kis műhelyében?

Starlark 2011.02.22. 10:33:49

@Ezténírtam: "A táblázat nem számol a gyerekek után járó adókedvezménnyel, ami egy gyerek esetén 10 000 Ft, vagyis az alsó 3 sávban kompenzálja is a veszteséget."

Igen 1 embernél, de még a fidesz szerint is 2 ember alap esetben a családfenntartó, ha mind a kettő 6-10K-val visz haza kevesebbet hol kompenzálja ezt a 10K?

+ ugye pedzegetik a fizetős bölcsődét, elvették a munka melletti gyest stb...

mp1526 2011.02.22. 10:35:43

@eremita: nekem az volt furcsa, amikor tavaly a jól megérdemel és megdolgozott célprémiumom után 52% elvonást fizettem, aki meg minimálbéren volt bejelentve (és történetesen vállalkozó lízingelt S8-as audival) az meg nulla adót fizetett! Kinek mi a furcsa...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 10:36:35

@vernarancs: Ezzel tehát azt mondod, hogy aki már dolgozott mondjuk 20-25 évet, felnevelt két gyereket, de már nem jogosult a támogatásra , mert a gyerekek felnőttek, az szopjon, mert megérdemli.

My Name is Nick 2011.02.22. 10:37:17

Kamu rokkantnyugdíjasok,
álminimálbéresek,
folyamatosan veszteséges vállalkozások,
állami és önkormányzati bürokrácia,
nyugdíjas utazási kedvezmények
Szent tehenek. Ideje valamit kezdeni velük (pártállástól függetlenül) , mielőtt még nem késő.

vernarancs 2011.02.22. 10:38:33

@Árpi: Habar en szeretnem ha mindegyik gyermekem diplomat szerezne, de az a helyzet, hogy nem kell feltetlenul mindenkinek diplomat szereznie. Tul sok a diplomas es tul keves a szakember mar most is. Probalj meg egy valamire valo asztalost talalni. Nem lesz konnyu. Ellenben a gyorstalpalos kommunikacios szakon vegzettekkel Dunat lehet rekeszteni. Es ezek a frissen vegzettek nem allnak am be a letra aljara, nem, mert ok diplomasak es nekik jar a brutto 300+ kezdesbol. Aki diplomat akar szerezni az szerintem dolgozzon meg erte, tanuljon, vallaljon plusz terhet, mert igy lesz presztizse a diplomanak es igy tudja majd sajat maga is ertekelni. Ne az allam tolja ala az iskolat. Tudom, hogy ez nem hangzik tul jol, de a mai netto befizeto reteg nem tud mindenkit eltartani. A 800.000 rokkantnyugdijjas orszagaban ez nem megy. Majd ha mindenki vallalja a ra eso terhet akkor talan...

@Goompah: Nem er kevesebbet a kevesebb fizetesu gyereke sem. Irjon le az adojabol o is arányosan annyit mint a jobban kereso. Ha kevesebb az adoja akkor kevesebbet. De ne segelyekkel tartsuk el azokat akik tobbe gyereket vallanak mint amit el tudnak tisztesseggel tartani (leginkabb a tucskok).

Fideszman 2011.02.22. 10:40:06

@Dexter007: igen he? és? borsodi falu meg 20-30 ezer ft igen? Mérnem tanultak he? Mindenkinek ott a lehetőség hogy milliárdos legyen. Ha tanultak volna a borsodi faluban akkor most kereshetne havi másfél milliót ahelyett hogy siránkozna. Nekem 4 diplomám van, vállalkozó vagyok és 3 cég tulaja. Beszélek olaszul, angolul, spanyolul és németül. A borsodi haverjaid lusták voltak tanulni mi? Szerintem aki nem tud félretenni havi legalább 2-300ezret tisztán a számlák és egyebek kifizetése után az egy vesztes lúzer aki csak egyet tanult az életben, hogy kell lábat lógatni.
Szerintem aki ilyen 100-150ezreket keres az elég szánalmas, én annyit se adnék nekik, hol érne már ennyit egy tanulatlan bunkó. Az én adómból kapod a fizetésed, nem kell panaszkodni, mert most 1800 ftal kevesebbet kapsz. Tanultál volna többet.

árnyékgyuri 2011.02.22. 10:40:07

Én jól jártam, pedig nem keresek jól. Három gyermekem van, és talán most először nem én vagyok az adórendszer szopóágán. Diplomám, állásom van, a feleségem is dolgozik szintén diplomás, és a családi jövedelmünk a jóváírással együtt nem éri el a nettó 70-et fejenként.

smartdrive 2011.02.22. 10:41:36

@Senkifia: "azt a középosztályt,aki gyakorlatilag nagyrészt működtette a társadalmat, az ő adójából,illetve utána fizetett munkáltatói járulékból, fizették ki nagyrészt az állam fenntartását,orvos,tanár,rendőr,postás fizetését"

az orvos, tanár, rendőr, postás működteti a társadalmat

Ezténírtam 2011.02.22. 10:42:45

@Starlark: Hát ja, de alapvetően annak, aki elégedetlen a jövedelmi viszonyaival, keressen akár 90ezer, 500ezer vagy 5 millió Ft-ot, az alábbiakat javaslom:

- Költözzön el oda, ahol van munka
- Ezt úgy értem, hogy külföldön is szét lehet nézni
- Tanuljon
- Dolgozzon szorgalmasabban és többet

Ha ezek egyikére sem hajlandó, akkor pedig: FOGJA BE A POFÁJÁT!

Ebben az országban (ez nem kritika, csak tény, mert persze Laoszban valószínűleg sokkal rosszabb a helyzet, Svédországban meg sokkal jobb) sokan azt hiszik, hogy a szociális háló az alábbiakat jelenti:

- Ha nincs kedvem dolgozni és erőlködni, nem baj, mert az állam kötelessége, hogy valamilyen szinten eltartson
- Az alapvető szolgáltatásokat az államnak kötelessége biztosítani
- Nem kell erőlködni már az iskolában sem, nem kell tanulni, az idegen nyelv ismerete baromság
- Felnőttként is elég egy alibi-állás, átlógni az életet

Pl. az előbb írt egy tanár, neki a következőket tudom tanácsolni:

- Adjon különórákat
- Dolgozzon naponta hatékonyan 8-9 órát
- Fogja fel úgy, hogy a tanítás egy művészet, az ő hobbija, ehhez azonban meg kell termelnie a pénzt, mint mindenki másnak
- Ha nem így fogja fel, takarodjon a tanári pályáról és menjen el egy boltba eladónak vagy biztosítási ügynöknek, és dolgozzon, mint az állat, ha elég bevételt generál a tulajdonosnak, jól fog keresni (persze alkudjon ügyesen)

Joc 2011.02.22. 10:44:50

@eremita: Te nagyon demagóg vagy. Eddig nem fizettek semmit a rosszul keresők, és most az a bajuk, hogy nekik is hozzá kellene járulni a közöshöz. Ne ködösítsünk, az a baj, hogy elvesztettek egy kiváltságot, az adójóváírást. És nem ők dotálják, hanem végre ők is adnak valamit a közösbe. Neked se tetszene, ha a bruttód 50%-át se vihetnéd haza, mert eddig ez volt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 10:45:50

@Severus Tobias Snape: Nem nyertem volna, mivel nincs gyerekem és 300 bruttó alatt voltam.

Nem várom el az államtól, hogy "támogassa" a szüleim, de ha nem érted, hogy nem fair egy egyébként is kevés pénzért foglalkoztatott ( mert ne feledjük, az alacsony jövedelműek köz rengetegen vannak, akik tényleg annyit keresnek ) embereknek a fizetésük egyhetedével kevesebbett adni idén a tavalyihoz képest, akkor nem tudom hogyan magyarázzam el.

Nem várok sokat, még béremelést sem, de ezeknek az embereknek ne csökkentsék már.

El lehet szépen menni a különféle gyrakba ( multihoz) ott nem kamu minbéreseket találni, hanem valódiakat.

Fideszman 2011.02.22. 10:47:37

@smartdrive: Nagy tévedésben vagy te öregem. Az gazdagok adójából tartják el az orvost a postást a rendőrt is. Többek közt azért is kerestél annyit, mert a másfél millós fizetésemből leadóztam 400ezret. Szerinted ez igazságos volt? Éljél már meg te havi 1.1 millióból öreg. Neked mennyit vontak le a 120ezerből? 10ezer ftot? 450ezer vs 10 ezer nem érzed a különbséget? Elég szomorú. Ez volt az igazságtalanság.

eremita 2011.02.22. 10:47:53

@Ezténírtam:

Szakértők szerint a vesztesek száma a te általad említett 2-300 ezres létszámmal szemben 1 millió. És hidd el, hogy ez pontos szám, itt nem kell becsléshez folyamodni.

A FIDESZ is érzi, hogy nagy a baj. Ekkora szavazói létszám már komoly tényező. Nem véletlenül lépett akcióba Rogán Antal. A FIDESZ a felső közép osztály pártja, de még ezt sem meri nyíltan megvallani.

hirtelendi 2011.02.22. 10:47:59

Milyen remek kis kamupropaganda ez a poszt.
1. A minimálbéresek jó része vállalkozó, ügyvéd, ilyesmi, akiknek ez csak fiktív bér.
2. Kár rinyálni, hogy nem lehet igazságos az a rendszer, amin 1 millió ember bukik, mert még ha 1 millió ember is bukna rajta, egy sokkal igazságtalanabb rendszert vált, hiszen a korábbi rendszerben majd 200 ezer forintig semmilyen adót nem kellett fizetni az adójóváírás miatt. Nehogy már az igazságos legyen, hogy az adófizetésre elvileg kötelezettek fel nem adózik semmit, azaz a többiek fizetnek helyettük is.
3. A táblázat tiszta demagógia, adójóváírás nélkül mutatja a veszteséget, csak ugye adójóváírás az van.
4. Aki gyereket nevel, a társadalom fönntartásához járul hozzá, ezt támogatni kell, ez nem hogy nem igazságtalan vagy erkölcstelen, de ez a normális.

hirtelendi 2011.02.22. 10:49:20

@smartdrive: "az orvos, tanár, rendőr, postás működteti a társadalmat "

Szóval ők is, de nem ez volt a kérdés, hanem hogy a rávalót ki termeli meg.

mp1526 2011.02.22. 10:49:29

@Ezténírtam: szociális háló!!??? Haha... Én fizetek a saját béremből havi kb. 240e járulékot, a cég fizet utánam 180e-t. Ha esetleg valami balul üt ki és munkanélkülivé válok, jogosult vagyok 3 hónapig havi 93,6e, majd kövi 3 hónapig 46,8e munkanélküli segélyre! Összesen "kiveszek"a rendszerből 421e Ft-ot! Remélem mindenki érzi, hogy feszül alattunk a szoc. háló... :D

Starlark 2011.02.22. 10:49:47

@Ezténírtam:
Oh az bizonyára nagyon jó lesz neked is ha a tanácsaidat megfogadva pl az összes fiatal orvos lelécel téged meg majd gyógyít az indiai, etióp vagy román... ha egyáltalán ide jönnek.
kezdhetsz ismerkedni ezekkel a nyelvekkel hogy el tud magyarázni mi is a bajod.

De em csak ők tesznek majd így ahogy tanácsolod hanem a mérnökök, szakmunkások, ápolók....

hirtelendi 2011.02.22. 10:50:06

@Ezténírtam: Minden szavaddal egyetértek.

hirtelendi 2011.02.22. 10:51:09

@eremita: Nem nem ez a pontos szám, ez demagóg propaganda, nem pontos szám.

becketman · http://putritours.blog.hu 2011.02.22. 10:51:10

@Kivlov:
nem a végzettség, hanem az állás a kamu (ha az), Egyszerűember...

vernarancs 2011.02.22. 10:51:39

@tildy:): Nem mondtam, hogy szopjon. De mivel mar nem terheli a gyerekneveles pont ugyanaz a kedvezmeny illesse meg mint aki nem nevel gyereket. Amig gyereket nevel addig kapjon kedvezmenyeket az adobol (nem segelyt). A keresetevel aranyos mertekben. Ennyi. Vagy te ugy gondolod, hogy aki felnevelt 2-3 gyereket az orokos adokedvezmenyben reszesuljon? Szerinted mennyi kieses lenne az a koltsegvetesben? Meddig mukodne az orszag egy ilyen rendszerben? Ez szep lenne, de nem kivitelezheto.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.02.22. 10:51:48

@Coyote82: "Talpraesettség + jó végzettség = siker." Próbáld ezt elmesélni mondjuk egy orvosnak, egy pedagógusnak ,egy ápolónak vagy egy tűzoltónak (és reménykedj, hogy nem vernek pofán). Mind tehetségtelen naplopó bizonyára, de Te, az elit, nyugodtan lenézheted őket. Legyen mindenki bankár meg mérnök, különben semmirevaló lúzer marad, sikertelen senki? Ha meg hivatástudatból, szívből orvosnak, óvónőnek ment, és így szar a végzettsége akkor meg szopjon csak nyugodtan, legyen sikertelen az élete, mert az az ELITNEK jár. Észre kéne már venni, hogy hiába talpraesett és sikeres a szakmájában, lófaszt se lesz megbecsülve és elismerve, és hónapról hónapra él abból az éhbérből, amit kap - miközben jó eséllyel többet dolgozik, mint te vagy én.
(mérnök vagyok, jól keresek, köszönöm - csak hogy ne jöjjön senki azzal, hogy irigy vagyok)

mp1526 2011.02.22. 10:52:19

@tildy:): nincs 1/7-edes bércsökkenés!!! Ez kamu! Pár ezer Ft-ról és néhány %-ról lehet max. szó, nem 14%-ról...

hirtelendi 2011.02.22. 10:53:17

@Starlark: Talán ha végre olyan adórendszerünk volna, ahol nem 800 ezer ember tart el 10 milliót, több jutna az orvosokra is. Egyébként meg nem kell félni, hogy elmennek, vannak jól fizető állások, a paraszolvencia virágzik, és az orvoskamar ameg is tesz mindent, nehogy valami változás legyen.

Ezténírtam 2011.02.22. 10:54:43

@tildy:): Ja, csak aki egy gyárban dolgozik betanított munkásként, az mennyit tett bele a rendszerbe? Mennyit tanult, hogy a testi erején kívül más eladható dolga nincsen? Az a baj, hogy ő a kínai munkás konkurenciája, aki havi 30 000 Ft-ért dolgozik napi 12 órát iszonyat hatékonyan egy szó nélkül.

Az a baj, hogy sokan azt gondolják, hogy ez méltatlan, de miért lenne kötelessége az államnak megmenteni azt, aki olyan helyzetbe hozta magát, hogy betanított munkás lehet csak gyárban? Ezt sose fogom megérteni, egyetlen okát látom: ha nem transzferálunk ezeknek az embereknek elég pénzt, fellázadnak és legyilkolnak minket, amit nem szeretnék.

De azt nekik is meg kell érteniük, hogy a zsarolási potenciáljuk kicsi, mert a fegyverek nálunk vannak....

Ezért egyébként az USA a világ legsikeresebb országa, mert ott nem egy csomó idióta él egymás hegyén-hátán, akiket összesorsolt az élet, hanem oda úgy mentek a lakosok vagy az őseik, valószínűleg nem a leghülyébbek (ahogy ma pl. Magyarországról sem a leghülyébbek mennek ki dolgozni külfölre).

becketman · http://putritours.blog.hu 2011.02.22. 10:55:05

@Ezténírtam:
"Adjon különórákat
- Dolgozzon naponta hatékonyan 8-9 órát
- Fogja fel úgy, hogy a tanítás egy művészet, az ő hobbija, ehhez azonban meg kell termelnie a pénzt, mint mindenki másnak
- Ha nem így fogja fel, takarodjon a tanári pályáról és menjen el egy boltba eladónak vagy biztosítási ügynöknek, és dolgozzon, mint az állat, ha elég bevételt generál a tulajdonosnak, jól fog keresni (persze alkudjon ügyesen)"

Ez szép volt, köszönöm. Remélem elmagyarázod majd a gyereked tanárainak is az elméleted. Fésztufész más ám a helyzet...

hirtelendi 2011.02.22. 10:55:05

@nagymagyarmagyar: Ezek szerint a nagy adószakértők szerint igazságos, ha tzíszer annyit keresel, fizess 100x annyi adót.

ursus artos 2011.02.22. 10:55:12

A következő két évben kivezetik a szuperbruttót a rendszerből és akkor minden a helyére kerül!
Mindenki jól fog járni!
Most ugyanis az borítja a rendszert.
Mindazonáltal a gyerektelen min. béres nem kap kevesebb pénzt, mert megemelték a min. bért. Pont annyival.
Azonkívül orbán azt nyilatkozta még 2-3 hónappal ezelőtt, hogy a magánszféra bérmozgása kb. fél év múlva követi az államit, vagyis addigra az ebben a szférában dolgozóknak is emelkedik a fizetése.
Ha meg valaki 56 éves és 130 ezret keres, es a gyerekei már nagyok, az gondoljon arra, hogy amennyivel kevesebb lett a fizetése (lb. 2000 Ft) legalább annyival jár jobban a fia, aki a sajátjait, tehát az 56 éves ember unokáit neveli.

szokecsaj12 2011.02.22. 10:56:27

Senkifia 2011.02.22. 09:33:03

"Szóval kicsit vegyünk vissza a felesleges kétségbeesésből,és gondolkozzunk realistán,és igazságosan."

Én aztán realista vagyok.

Habár én vagyok az a bizonyos "léhűtő közigazgatás", aki egyedül egy egész megye ügyeiért felel (ugye milyen sokan vagyok????), túlórázom, ha tudok, ingyen (mert túlórapénzt nem fizetnek, de a melót meg kell csinálni), hogy mindenki időben megkapja az engedélyét, és ezen túl még kedves is vagyok, meg ügyfélbarát. Ha valakinek valami sürgősen kell, akkor megoldjuk, ha nem aznap, akkor legkésőbb másnap. Most kaptam még plusz feladatot, kormányzati integráció ügyében, és örömmel látom, hogy végre négy oldalas a munkaköri leírásom. Milyen régóta vártam már erre!

És igen, piszok igazságosnak érzem, hogy én, az egyedülálló anyuka, most még kevesebb pénzt kapok, mint eddig. Igen, tudom, kapok emelt összegű családi pótlékot. 700 forinttal több, mint a rendes családi pótlék. Havonta. De leadózom a felét (és nem a 700 forintnak), mert az adó szempontjából a szülők közti felezés nálam ugye nem áll. És baromi igazságos az is, hogy nekem, aki épp hogy kijövök minden hónapban a gyerekkel a pénzünkből, nem kerül olcsóbba a gyerekruha, nem kapok támogatást az óvodai költségekre (mert csak a nettó osztva kettőre kíváncsi a magyar állam), nem kapom olcsóbban a gyereknek járó gyógyszert, nem olcsóbb a bérlet, stb., stb.

És igen, én már nem "szaporodom" tovább, ha ennyi falttal társra találok sem. Bármennyire is szeretném, az orvosok másképp látják.

De mindezt ti, kedves tisztelt ügyfelek nem látjátok rajtam, ha felhívtok telefonon, ha az ügyetekben tárgyalunk, ha a papírjaitokat azonnal megcsinálom, mert mosolygok, segítek, mert ez a DOLGOM.

De attól még fáj....

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.02.22. 10:57:21

@Ezténírtam: "Tanuljon
- Dolgozzon szorgalmasabban és többet

Ha ezek egyikére sem hajlandó, akkor pedig: FOGJA BE A POFÁJÁT!"

Remélem az orvosnál is hangoztatni szoktad ezt a zseniális elméletet. Mesélek neked valamit. Ott van a párom, és igen, van olyan "idióta", hogy ő óvónő akar lenni, és gyerekeket nevelni, tanítani. Rengeteg energiát fordít tanulásra, továbbképzésre, sokat foglalkozik problémás, sérült gyerekekkel is. Tőle szorgalmasabb és tehetségesebb pedagógust keveset láttam. És ha nem együtt élnénk, akkor szinte képtelen lenne megélni a fizetéséből. De ugye ő és a hozzá hasonlóak fogják be a pofájukat, és elégedjenek meg az éhbérrel, mert ezt érdemlik. A te elméleted szerint a szorgalmat, tudást igénylő, ám de nem túl megbecsült szakmákban ki fog dolgozni, éhbérért? Vagy az mindegy?

mp1526 2011.02.22. 10:57:21

@xcrow: orvosok és pedagógusok közt is sokan keresnek jól, nem mindenki 80e bruttóból él! Alapjában véve az élet minden területén csak szorgalommal, talpraesettséggel és jó végzettséggel tudsz érvényesülni! Csók nélkül, mezei emberként... Nekem is bejött és még sokaknak...

becketman · http://putritours.blog.hu 2011.02.22. 10:58:43

@ursus artos:
Orbánnak már azt sem hiszem el, amit néz....

hirtelendi 2011.02.22. 10:58:51

@ursus artos: Nyugat Magyarországon már most megvoltak a bérelemelések, itt már régen nincs még betanított munkás se havi 100 bruttó alatt, és az elmúlt években is az alacsony bérűek bére emelkedett sokkal jobban a piaci verseny miatt, komoly munkaerőhiány van, még ha a munkaerőpiaci statisztikák nem is ezt mutatják, de regisztárlt munkanélküli 4 éve nem volt hajlandó nálunk pl. munkát vállani, a fent ír bér mellet, mert köszönök a mindenféle szociális juttatásból, meg feketemunkából jobban elvannak.

mp1526 2011.02.22. 10:59:18

@xcrow: ismerek sérül gyerekkel foglalkozó pedagógust, aki Kuwaitban 600e nettót keres! Értsd már meg, hogy minden végzettséggel lehet jól keresni, ha hajtod a lehetőséget, szorgalmas vagy és szakmailag is penge vagy...

vernarancs 2011.02.22. 10:59:41

@árnyékgyuri: En is pont erre gondoltam meg a poszt elejen. Vegre most az egyszer nem a kozepreteg van a szopoagon. A segelyesek mindig is szopoagon vannak, mindig is arra vannak utalva, hogy az allam eltartsa oket. De a kozepreteg eddig mindig csak adott es nem kapott semmit. Ez az egy dolog amit a jelen kormany jol csinalt. Ezeket az embereket kell tamogatni mert itt kell szulessen tobb gyerek nem a tucskoknel.

Fideszman 2011.02.22. 10:59:55

@szokecsaj12: tanultá volna rendesen, most nem kéne sírnod. Egyébként valószínű te is az én adómból élsz szóval csak telefonálgassál tovább csendben és örüljél, hogy a havi másfél milliós fizetésemből ennyi adót fizetek és eltartalak téged is. Komolyan mondom a tököm teli van a sok tanulatlan véglénnyel.

Bikli néni 2011.02.22. 11:01:07

@FlybyWire: Ha itt vagy még, ezt komolyan gondoltad? Mert akkor dobok életrajzot...

mp1526 2011.02.22. 11:01:16

@Badbitie: nem nehéz kiszámolni... :)

Starlark 2011.02.22. 11:02:32

@Ezténírtam:
Szóval mit kezdenél egy olyan országgal ahol mindenkinek minimum érettségie van, és senki sem hajlandó kétkezi munkát végezni? Minden termelés Kínában lesz itthon meg jó sok munkanélküli.

Az írásodból látszik hogy életedben nem voltál az USA-ban.
De hidd csak azt hogy ott csak is szép, okos, talpraesett emberek élnek... Elárulom nem így van ez ott sem...

szokecsaj12 2011.02.22. 11:02:33

És még valami.

Jó ideje jár már a fejemben, hogy létre kéne hozni egy egyedülálló szülők egyesületét is. A nagycsaládosok egyesülete mintájára.

És lobbizni, harcolni, buzogni azért, hogy a hozzám hasonlókra is végre felhívjuk már a figyelmet. Hogy ne kerüljünk minden egyes, forintokat érintő repi-döntéssel egyre közelebb és közelebb a társadalom pereméhez. Gyerekestül.

Mert hiszem és vallom, hogy amíg ez a létbizonytalanság fennáll, addig az emberek nem fognak több gyereket vállani. És nem lesz felszámolható a családon belüli erőszak sem. Mert amíg az, hogy kilépj egy erőszakos, alkoholista pacák mellől azzal egyenlő, hogy éhen halsz a legközelebbi híd alatt, addig nem fogjuk tudni ezt megállítani. És csak "gyártjuk" a lelki és fizikai sérült gyerekeket.

A gyerekek jelentik a jövőt. Lássuk már be. Rajtuk spórolni, nos ez a legnagyobb szemétség a politikában.

szokecsaj12 2011.02.22. 11:03:09

nagymagyarmagyar 2011.02.22. 10:59:55

Drága barátom, négy diplomám van. Neked?

Állásrafal 2011.02.22. 11:04:03

Itt pontosan arról van szó, hogy akik kitalálták, nem számoltak, mint ahogy eddig is figyelmen kívül hagyták azokat, akik keveset keresnek, akiknek pár ezer forint is a létüket veszélyezteti.Nekik a pár ezer forint is sokat jelent, többet, mint akik ezt a kiváló munkát elvégezték. A kényszervállalkozók például, akik havi járadékuk kifizetése után szinte semmi nem marad, csak annyi, hogy amennyit a munkaügyi központban megállapítanának nekik, őket is közmunkára kényszerítik ezzel a lépéssel.
Urak??????????????????????????????????????????????????????????, vagy .......................................................

Nazgûl 2011.02.22. 11:04:45

@nagymagyarmagyar: Neked egyrészt nincs 4 diplomád, másrészt akkora faszparaszt vagy mint egy utolsó borsodi cigány, csak nem veszed észre magad. Kopasz-e vagy Jani?

hirtelendi 2011.02.22. 11:05:33

@xcrow: Érdekes, én ismerek egy csomó orvost, meg tanárt, aki a "Talpraesettség + jó végzettség = siker." formulával csinált karriert, sőt nehezen találok olyat, aki nem így. Se éhező orvost, se éhező tanárt nem láttam még, ezzel szemben szinte csak jól menő orvost ismerek, és tanár ismerőseim között sincs olyan, akire azt mondanám, hogy rosszul él. Persze nem 25 évesen kell 1,5 millás fizetésről álmodni, és meg kell becsülni ami van, a legnagyobb baj, hogy ebben az országban valamiért a többség azt képzeli, hogy mindenkinek alkotmányos joga anyagilag gondtalan, sőt kifejezetten felső középosztálybeli létet élni. Hát nem, meg kell dolgozni érte, és adottságai, képességei, és képzettsége szerint mindenkinek lesz helye a társadalomban valahol, de fölül kevesebben lesznek, minta lul, viszont egyenlőre még a felül lévők tartják el az alul lévőket, és ez a jóléti társadalmakban így is van, nincs bele baj, csak nem kéne rinyálni, hogy de m,ég jobbat akarok, amikor nincs rá pénz.

randomuser1 2011.02.22. 11:05:44

3gyerek, oszt béke van, ennyit kértőlünk vikikirály...

Starlark 2011.02.22. 11:05:56

@hirtelendi: Én se mondom hogy minden orvos rosszul keres, de egy kezdő orvos fizetése egy vicc.
A kollegám lánya jövőre végez az orvosin, nem hiszem hogy itthon fog maradni. A legtöbb orvostanhallgató már a szakvizsgáját sem itthon tervezi letenni, és azzal se fogják őket itthon tartani hogy kifizettetik vele a diplomáját, mert Norvégia még erre is hajlandó, hogy megelőlegezi ott szakvizsgázz és szépen visszatörleszted az ottani 10szeres fizuból amiért feleannyi melót végzel.

ursus artos 2011.02.22. 11:06:13

@gazoló: hazudsz!
A két egyetemista és egy gimis után a 210 ezer forint adókedvezményt vehetsz igénybe.
(Ha mind a három gimis lenne, akkor 3*210 ezret.)
Igen, az egyetem pénzbe kerül. És még több kerülne, ha annak idején Orbán Nemzetromboló Viktorék nem vezetik be a diálhitel intézményét, melyet roppant komoly 6%-os kamattal lehetett igényelni és a fizetés min. 6%-val kellett törleszteni, ami mondjuk egy kezdő tanári állás esetében 6000 forintot jelentene.
Tényleg szemét ez az Orbán!
Egyébként meg most nem devizahiteles lakáskölcsönöd lenne hanem államilag támogatott 3%-os forintos törlesztőd, ha 2002-ben nem dölsz be a maszopos demagógiaának (több pénzt az embereknek) és a fideszre szavazol.
Nem így tettél, akkor fizess.

hirtelendi 2011.02.22. 11:07:25

@szokecsaj12: Négy diplomával nem tudsz megélni? Akkor igazán fölöslegesen költöttük el a képzésedre a rengeteg adóforintot...

carlo68 2011.02.22. 11:07:47

@Ezténírtam: Meg is érdemelnéd,hogy legyilkoljanak!
Ha ők nem lennének talán te dolgoznál helyettük ?30 ezerért?

Ezténírtam 2011.02.22. 11:09:03

Az összes tanár-óvónő stb. kommentelőnek:

1. Az én gyerekem magániskolába fog járni, ha majd lesz, mert megkeresem rá a pénzt, én pedig magánorvosokhoz járok most is, akik nem akarnak kivándorolni, mert itthon is Porschével járnak
2. Az orvosok, tanárok, óvónők itthon tartása úgy lehetséges, ha több pénzt adunk nekik és bevonjuk a magántőkét nagyon masszívan. Igenis legyenek sokkal elterjedtebbek a magániskolák, magánóvodák, magánorvosok, ott viszont olyan emberek dolgozzanak, akik nagyon jól keresnek
3. Az állami rendszerben pedig, amit azok vesznek igénybe, akik nem tudják megfizetni a magánszolgáltatásokat, dolgozzanak "egyiptomi stb. orvosok", ahogy valaki fentebb írta. Még egyszer: AKI NEM TESZ BELE ELEGET A RENDSZERBE, NE VÁRJA, HOGY JÓL FOG MAJD ÉLNI!!!!!!!!!!!!

hirtelendi 2011.02.22. 11:09:48

@Starlark: Egy kezdő banki ügyintézőé is vicc, meg egy kezdő autószerelőé is. A gyakorlotthoz képest. De ne az állam dolga legyen, hogy valaki karrierválasztásával járó indulási költségeket kompenzálja, legyen elég, hogy támogatta az oktatását.

carlo68 2011.02.22. 11:10:08

@hirtelendi: Normális vagy ? KI tart el kit?
Téged tartanak el ,mert csak a hülye dumához értel!

MaciWorks 2011.02.22. 11:10:12

Köszönjük tisztelt Orbán Viktor Királyságos Főméltóságos Úr, hogy megint a dolgozó, átlagkeresetű magyart sikerült megszivatni a Főméltóságos Urak keresetnövekedését elősegítendő! Én személy szerint, mint gyermektelen, magánszférában dolgozó, egyébként világéletemben rendesen bejelentett munkavállaló (alkalmazott) , ~5e forinttal kapok kevesebbet ennek a "senki rosszabbul nem járhat" akciónak köszönhetően. Bár szemen tudnám köpni a Méltóságus Urakat! De ez csak az egyik probléma.
Minden cikkben, blogban az olvasható, hogy a gyerekkedvezmény kompenzálja a
keresetcsökkenést. Ez hazugság!
nem egy kollégám van, akik gyerekesek, mégis kevesebbet visznek haza, ugyanis a jövedelmük olyan alacsony, hogy nincs miből a kedvezményt érvényesíteni! Erről miért nem beszél senki?

carlo68 2011.02.22. 11:10:49

@hirtelendi: Mintha te finanszíroztad volna!

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.02.22. 11:10:59

@Ezténírtam: most olvastam el az okosságod második felét: "- Adjon különórákat
- Dolgozzon naponta hatékonyan 8-9 órát
- Fogja fel úgy, hogy a tanítás egy művészet, az ő hobbija, ehhez azonban meg kell termelnie a pénzt, mint mindenki másnak"
Látszik, hogy FOGALMAD sincs arról, amiről osztod az észt. Pedagóguscsaládban nőttem fel, van némi fogalmam arról, hogyan él és dolgozik egy JÓ pedagógus. Ajánlom próbáld ki, és majd utána kíváncsi leszek a véleményedre.
Abban egyetértünk, hogy a szar pedagógus takarodjon a pályáról, nem ott a helye.
Az meg a pofátlanság teteje, hogy azt mondod, tekintse úgy, hogy ez a hobbija és teremtse meg rá a feltételeket. Barom vagy, röviden ez a véleményem. Az öcsém és a szüleim szinte minden hétvégét meg a szüneteket is végigdolgoztuk, mezgazdasági munka amennyit csak bírtunk, hogy éppen valahogy megéljen a család. És azóta a helyzet nem sokat változott. Apámék pl csak azért tudnak viszonylag normálisan megélni, mert főállás mellett két helyen dolgozik. Szerinted hogy tud ilyen terhelés mellett egy pedagógus teljesíteni? Hidd el, mérnökként néha én is azt érzem ki van facsarva az agyam nap végére, és mikor hazaérek, párom még órákig dolgozik, pedig reggel 7kor már óvodában volt - és látom mennyire készen van már az erejével, de küzd, csinálja. Éhbérért. Ezek után van pofád azt mondani, hogy fogja fel a hobbijaként, vagy takarodjon? Le kéne szállni a magas lóról, nem gondolod?

hirtelendi 2011.02.22. 11:12:04

@Ezténírtam: Megint csak azt tudom mondani, magam sem írhattam volna jobban.

Fideszman 2011.02.22. 11:12:06

@szokecsaj12: nekem 3 van de 4 nyelven beszélek és többet adóztam mint amennyit te valaha is keresni fogsz az életedben. Én az ilyen alja munkákat, mint pl eladó, vagy gyári munkás, szemetes, postás stb mélyen lenézem. Hányinger tölt el ha meglátok, egy ilyen lusta taplót valahol. Ezek akik egész életükben kerülték a tanulást most sírnak amiért 80-100ezret keresnek. Szerintem ez bőven sok azért a társadalomnak semmiféle hasznot nem hozó "munkáért" amit ők végeznek. Én az adómból rengeteg ilyen ingyenélőt eltartok, elvárom hogy ha már én tartom el őket ne óbégassanak annyit. Éveken keresztül kerestem havi 800 ezret, most másfél milliót kapok kézhez az egykulcsos adónak köszönhetően. De az ingyenélőkkel szemben én tanultam is szorgalmasan, a szülőktől kaptam lakást meg autót, ennél több segítséget nem kaptam, úgyhogy mindenkinek ott a lehetőség, csak van aki lusta és azt hiszi hogy egy gyárban ellóghatja az életét. Szívem szerint adnék nekik havi 30ezret és akkor nem lenne ennyi idejük siránkozni. Egyébként meg tessék gyerekeket vállalni mindenkinek ott a lehetőség.

carlo68 2011.02.22. 11:12:46

@Miért csak a női hallgatók dughatnak a jobb jegyér: Ezt már a választások előtt kellett volna tisztázni!
Hazug elit!

kicsike viktorka 2011.02.22. 11:13:17

@nagymagyarmagyar: hát öregem nem irigylem a dolgozóidat nagy tahó vagy cimbi!gondolom nagyon csípi a szemed,hogy a hátad mögött szarba sem néznek.amúgy meg te vagy az élő példa arra,hogy a diplomával nem osztanak észt+kultúrát.

ursus artos 2011.02.22. 11:13:31

@MaciWorks: egyszerűen nem igaz amit írsz!
Aki min. béres és legalább 1 gyereke van, az legalább annyit haza visz, mint tavaly. (Azt hiszem min. 3000-rel többet.)

szokecsaj12 2011.02.22. 11:13:47

hirtelendi 2011.02.22. 11:07:25

Tudod, a versenyszférához egyrészt túlképzett vagyok, másrészt meg kisgyerekes egyedülálló. Tudod, az ilyeneket be se hívják egy jobb állásra, mert na ne má' a gyerek beteg lesz, és a többi, csak táppénzen lesz és ilyenek. Igen, jogtalan a kérdést feltenni, de felteszik. Tudom. Próbáltam.

A közszférában meg kötött a bér. Megélünk, de egyedül vagyok egy kisgyerekkel. És nekem is ugyanannyiba kerül minden, mintha valaki még 300 ezret keresne itthon.

És igazán az a gáz, hogy pl. az egyik irodista kolleganőm egy link ürgével él együtt, akinek sajnos gyereket is szült. Minimálbéres szegény csaj, eltartja a fazont meg a gyereket. Pasi dolgozni nem akar, állítólag vannak neki mindenféle maszekmelói, de az nem hoz többet havonta 20-25 ezernél. Eljönni sem tud. Nincs hova és nincs mire.

hirtelendi 2011.02.22. 11:13:53

@carlo68: Egyenlőre az, hogy ki tart el kit még matematikai tény. Aki többet vesz ki a rendszerből, mint amit betesz az az eltartott aki meg fordítva az az eltartó. Ezen lehet vitatkozni, csak nem érdemes.

mp1526 2011.02.22. 11:14:02

@MaciWorks: akkor valamit nagyon rosszul csinálsz! Kb. 280e bruttótól már nincs keresetcsökkenés, a kezdő közgazdász bérem pedig ennél több volt... Tehát megint csak aki taplraesett és jó, annál nem lehet kerestcsökkenés...

Starlark 2011.02.22. 11:14:51

@hirtelendi: Az orvosok bére nem titkos meg lehet nézni mennyit fog keresni 10-20 év után is. Az is egy vicc.
Akinek nincs kedve nevetni elmegy. Ez már most is óriási probléma az országban.
Lehet példálózni más keresetével csak nem érdemes...

navrang 2011.02.22. 11:15:58

Végre egy értelmes adóátalakítás! Végre valaki felismeri, hogy a dolgozó, adózó, sok gyereket vállaló családokat kell támogatni. És ezeknek a feltételeknek egyszerre kell teljesülni, hogy az áldásos hatásaiból részesüljünk, ami nagyon helyes. Az sajnos igaz, hogy bizonyos feltételek mellett vannak akik kevesebbet visznek haza, ezt tervezési hiba, és orvosolni kell(ene). Ettől függetlenül az irány maximálisan támogatandó. Így tovább!

Mitya Ivanov 2011.02.22. 11:16:23

az új adórendszer változásának a része a gyermekek utáni járó kedvezmény is, nem csak az egy kulcs.
Ezért az adórendszer változásával nem bukott egymilllió ember. Nekem 300 ezer alatti a fizum de a gyerekkedvezményekkel mégis többet keresek mint tavaly. Olyan nehéz ezt felfogni?

mp1526 2011.02.22. 11:16:34

@xcrow: ismerős tanár pár, Mo.-on, nem is külföldön: munkaidő 8-tól max. 3-ig. Utána egyik nagykertben gyümölcsöt termel, másik mivel nyelvtanár, órákat ad! Szép nagy ház, autó, egész nyáron szabi... soroljam még??

Fideszman 2011.02.22. 11:16:50

@xcrow: "Az öcsém és a szüleim szinte minden hétvégét meg a szüneteket is végigdolgoztuk, mezgazdasági munka amennyit csak bírtunk, hogy éppen valahogy megéljen a család."

LOL mezőgazdasági munka? és ennek mi haszna van a társadalom számára? SEMMI ezért ne csodálkozz. Mentél volna te is marketing managernek.

carlo68 2011.02.22. 11:17:17

@ursus artos: Hűde boldog a minimálbéres!Mindjárt vállal még két gyereket,hogy legyen rabszolgátok később is!Majd nem csökken a születés 6 % -ot egyből.

hirtelendi 2011.02.22. 11:17:57

@carlo68: Miért te finanszírozta a minimálbéred után fizetett nulla adóddal, és a minimálbéredből származó minimális fogyasztásodat követő fogyasztáshoz kapcsolódó adóddal? Ez puszta matek. ha én többet tettem be, mint amit kivettem, akkor nyilván én finanszíroztam olyanokat, akik ennek a fordítottját tették. De nincs ezzel semmi baj, hiszen azért teszem mert arra számítok, hogy majd hasznát látom, ha pl. valakinek 4 diplomát adunk, akkor azt feltételezem, hogy előbb-utóbb képes lesz nettó befizetővé válni, 2-3 gyereket vállalni, és ezzel a társadalom, és benne az én jövőmet is egyszerűbbé tenni. A baj az, ha valaki azzal jön, hogy 4 diplomája van, és nem tud munkát kapni, vagy megélni. Ez nem a társadalom vagy az állam hibája, hanem a személyé, rosszul választott, és kidobott pénz volt amit a társadalom ráköltött.

ursus artos 2011.02.22. 11:18:19

@nagymagyarmagyar: egészségedre a fizetésed.
Mindazonálta ha most gyurcsány lenne akkor 8 helyett hatot vinnél haza és a többi menne az inaktívak és az alkalmi munkát sem vállalóknak.

mp1526 2011.02.22. 11:18:21

@Starlark: ja, a hivatalos bérét látod, és amit zsebbe kap? Hogy a havi keresetem megvan egy jó nap alatt 3-4 térdműtéttel??? Már megint az a fránya feketekereset...

ursus artos 2011.02.22. 11:19:48

@carlo68: mégis mit basszak a min. béreseknek? Ők kapjanak még külön húszezer forintot kápé?

Fideszman 2011.02.22. 11:20:22

Nem értem én ezt, mindenkinek ott a lehetősége hogy pl közgazdász legyen. Mindenki kereshetne jól és mégis vannak akik alja munkákat végeznek minimálbérért és sírnak.

orient 2011.02.22. 11:20:51

@eremita: Na akkor most kezdj el számolni.

Aki 400 bruttót keres, nevezzük középrétegnek és eddig kapott 200 nettót kézbe ez igazságos? Miközben ezzel a módosítással elmegy mondjuk 300 milliárd évente, viszont a szociális juttatásokra, önkormányzati rendszerre, nyugdíjakra, közszférára meg min. 8000-10,000 milliárd évente. Köszönőviszonyban sincs a két szám viszont ez a réteg fizeti be ennek az adónak a nagy részét hogy legyen pénz nyugdíjra, segélyre...stb.

Komolyan azoktól sajnálod akik kidolgozzák a belüket ezért viszont rohadt sokat adóznak és fizetésük 10-20 ezer forinttal több lett idén? Sajnáld a politikusoktól meg azoktól akik ellopnak 100 milliókat ne azoktól akik 20,000 -rel többet kapnak havonta, becsületes, kemény ADÓZOTT munka után és eddig 50%-t elvették a fizetésüknek, mert kell a nyugdíjasok ingyen utazására, a 800ezer rokkantra akinek a 80%-a munkaképes lenne(nem a 20% valóbban rokkanttól sajnálom mielőtt belekötnél), a 800 ezer nonszensz mennyiségű közalkalmazottra akik 60% tök felesleges,emberek 56-58 éves előnyugdíjazására, MINDENKINEK ingyenes egészségügyi ellátásra...stb.
Nem miattunk élsz rosszabbul megnyugtatlak, hanem inkább 9millió ember él azért mert kb 1 millió rendesen és keményen adózott eddig is, ha nem tettük volna akkor már rég államcsőd lenne. Ennek ellenére még mindig a nem termelő szociális rétegek, nyugdíjasok érdekeit keresi mindig az aktuális rend, nem azokét aki kitermeli azt.

Fizess adót te is, ismerőseid is mind és valószínűleg még nagyobb adócsökkentés, járulékcsökkentés lesz. Ennyire megfordult az értékrend hogy azokat utáljuk most akik pár ezer forinttal kapnak többet nem azokat akik mondjuk adót csalnak, jogtalan segélyeket kapnak, vagy nagyságrendekkel többet lopnak el?

Gunboat-Diplomat 2011.02.22. 11:21:28

"Sajnos, a táblázat nem pontos"

Bizony, hogy nem pontos, miután adójóváírás nélkül számol, míg a valóságban havi 180e bruttóig teljes összegben megmarad, és csak 330 bruttó fölött szűnik meg.

Dehát megszoktuk a szociktól, hogy hazudnak, mint a vízfolyás.

Ezténírtam 2011.02.22. 11:21:37

Most már kezdünk személyeskedni, ezt szeretem:

1. Senki ne jöjjön a saját/családja/nagynénje példájával, mert senkit nem érdekel és nem jellemző tömegekre. Aki így szereti nyomni, menjen a már nem létező Mónika-showba fröcsögni

2. 30 000 Ft-ért a kínaiak elvégzik a munkát, nem kell nekem, mert én megtehetem, hogy mást dolgozzak. Téged is legyilkolnának, mivel ha ide írogatsz, vagyis van neted és tudsz írni-olvasni, a társadalom legalább felső 50%-ába tartozol, én pedig az alsó 20-ről beszéltem, vagyis abban a harcban együtt fogunk küzdeni, ha egyszer kitör, amikor már nem tudjuk pénzelni azt a bizonyos alsó 20%-ot

Szóval nagyon meghatóak az óvónénis meg tanáros sztorik, de:

- Én 15 éve kezdtem el tervezni a továbbtanulást és úgy 5 évvel ezelőttig figyeltem a viszonyokat, mindig a tanári szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár, vagyis oda a gyengébbek mennek, kontraszelektált szakma, kicsi a lobbierejük, ráadásul sokan is vannak, mivel egyre csökken a gyerekszám, egyszerűen nincs szükség ennyi tanárra
- A kezdő orvosi fizetés valóban kevés, de azt fontos látni, hogy egy orvos az egyetem után még vagy 10 évig csak tanul, olyan 40 évesen kezdi a valódi karrierjét. Ennek oka, hogy ki a fene merne rábízni emberi életeket olyanra, aki nem tuti biztos a dolgában? Ahhoz képest még jól is keresnek, 40 felett meg már kevés éhező orvost láttam...

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.02.22. 11:21:37

@hirtelendi: hehe, orvost is ismerek én is, de valahogy egyikük sem a hó végi fizetésből él jól. Ismerek oylat, aki vállalkozik, és tőlük nem is sajnálom. De félre kéne tenni az álszentséget, és belátni, hogy többségük a paraszolvenciából él igen jól. Ezt tehetségnek és szorgalmonak beállítani khm... eufemizmus.
Éhező tanár, hát igen. "Persze nem 25 évesen kell 1,5 millás fizetésről álmodni, és meg kell becsülni ami van, a legnagyobb baj, hogy ebben az országban valamiért a többség azt képzeli, hogy mindenkinek alkotmányos joga anyagilag gondtalan, sőt kifejezetten felső középosztálybeli létet élni."
Mikor a páromat megismertem, 12 éve volt pedagógusi pályán, és hangsúlyoznám, nem az élhetetlen, tehetségtelen fajta, sőt. 107E Ft volt a havi nettója, ebből bérelt lakást (fele fizetés oda), ebből finanszírozta a nyelvtanulását és a továbbképzéseit (tehát tanult!) megélhetésre, BKV bérletre alig-alig maradt, hónap utolsó napjaiban rendszeresen pirítóst evett, mert másra nem futotta. Ha nagy volt a gáz, elment hétvégén (!) takarítani(!), vagy nem vett bérletet és gyalog járt jópár kilométerre dolgozni.
Igazad van, nem éhezett. De szerinted ez emberhez, jó szakemberhez méltó körülmény? Érezze, hogy meg van becsülve? Ez biztos háttér a jó és minőségi munkavégzéshez?
És neki lehet mondani, hogy nem kell 1,5 millás fizetésről álmodozni 12 év gyakorlattal? Megsúgom: egyikük sem erről álmodok. Hanem arról, hogy hónap végén ne legyen gyomorideg, hogy ha bedöglik a mosógép vagy elszakad a ruhája, vajon miből fogja megoldani. Én ezt látom, és nem 1-2 helyen.

Miért csak a női hallgatók dughatnak a jobb jegyér 2011.02.22. 11:22:50

@carlo68: OV megmondta 13 évvel ezelőtt más a választás, s más a kormányzás.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.02.22. 11:22:54

@nagymagyarmagyar: elnézést kérek hogy volt merszem vidékre születni és ott felnőni. tudom, lúzer vagyok. Vagyis voltam, mert mostmár pesti "sztármérnök" vagyok :-)

Globetrotter2014 2011.02.22. 11:23:29

A poszt szar. Keressetek valami értelmes témát, vagy tetszettek volna rendes gazdaságpoltikát folytatni korábban... Ha az alibi minmálbéreskre épített gazdaságpolitka egyszer már államcsődbe vitt 2 éve...

carlo68 2011.02.22. 11:23:45

@hirtelendi: Tisztelt seggfej, ha valaki sokat keres az még nem jelenti azt,hogy valami hasznosat is előállított!
Sokkal kevesebbet is adózhatnál ha annyit keresnél,mint amit megérdemelsz!

hirtelendi 2011.02.22. 11:24:18

@szokecsaj12: Be se hívják...na ne kamuzz már. egy 400 fős céget vezetek, és meg tudjuk tartani a munkaerőt, pl. félműszakokat szervezünk gyerekeseknek, hogy 6 órában tudjanak dolgozni, a gyerekszületésnél egyszeri támogatást adunk nem is keveset, és mindenkit visszaveszünk, kivétel nélkül Gyes után, ha neki is megfelel amit közösen kimunkálunk. Így könnyű, úgyse hívnak be, inkább nem is próbálkozom.

Más oldalról pedig, ugye nem a társadalom, az állam, vagy én hibám, hogy egyedülálló anya vagy? Ennek ellenére erre a helyzetre is vannak támogatások. Élj azokkal, és állj a talpadra, a sült galamb nem fog jönni, nem azért mert irigyek vagyunk, és nem akarunk adni, hanem azért mert nincs rá pénz, kész elfogyott, elköltöttük 20 évre előre

hirtelendi 2011.02.22. 11:25:36

@carlo68: Nem, az nem biztos, de adót azért fizet, nem?

mp1526 2011.02.22. 11:26:32

@xcrow: ha hálapénzből él jól, akkor abból... Most én ezzel mit csináljak? Akkor meg kell adóztatni és a plusz adóból lehet kompenzálni az alsó réteg keresetkiesését! Arról volt szó, hogy jól él, és így is van! Tanár: egy magán nyelvóra 3-4e HUF, heti 3 óra már havi 40e! És akkor összességében még mindig messze a heti 40 munkaórától és egész nyár szabad!! Hahóóó, ébresztő!!

becketman · http://putritours.blog.hu 2011.02.22. 11:26:42

sok itt az okos és nagytapasztalatú húszéves (vagy még kevesebb)...
meg a négydiplomás messzirőljött ember...
aki olyan jól keres, mint mondja, az nem ér rá itt írogatni, vagy ha igen, akkor nem olyan biztos az a munkahely, mint hiszi...
de lelke rajta, nyerje meg itt az okossági versenyt, én mentem dugni...

hirtelendi 2011.02.22. 11:27:41

@Starlark: Érdekes, de egyik orvos ismerősöm se a papíros béréből él, szóval ezt hagyjuk.

NA YA! 2011.02.22. 11:28:00

@ursus artos: olyan szánalmas ez az ovis (értsd: óvodás) visszamutogatás! Ha eddig fos volt, akkor annak kéne örülni, hogy most szar van (lesz)! Ha a két despotát egymáshoz hasonlítod attól elégülsz ki?:)

Starlark 2011.02.22. 11:28:42

@mp1526: Mindenki magából indul ki. Nem mind1ik kap zsebbe pénzt, no meg erre alapozni egy fizetést hogy úgy is kap zsebbe, ez nonszensz...

FlybyWire 2011.02.22. 11:28:59

@the_lonewolf: én sose írtam, hogy csak rájuk van szükség, de ahhoz, hogy versenyképes új magyar cégek jöjjenek létre, nem elég a marós meg az összes kétkezi szakember - akiknek a munkája legalább olyan értékes, csak máshogy. Ne értsük már direkt félre egymást a vita kedvéért!

igényes 2011.02.22. 11:29:33

"Senki sem fog rosszabbul járni. Ilyen se volt még, hogy a kormány egymillió embert nyíltan lesenkizzen…"

Számomra a fenti mondat többett mond!

Van aki jól járt!
Van aki maradt a jövedelménél (vásárlóérték persze nem)
Van a senki, aki nem jár rosszul.
Van a senki alatti mocskos banda, aki viszont rosszabbul járt. 1 millió ma, holnap már 2 millió lesz.

Le_Penseur 2011.02.22. 11:30:02

A minimálbéresekről nagyon sokan gondolják, hogy csak papíron minimálbéresek, közben meg vastagra keresik magukat, mert úgyis "zsebbe kapják a többit".

Tény, hogy van olyan minimálbérre bejelentett dolgozó, aki kap még a fizetésén felül zsebbe. Tény, hogy van olyan vállalkozó, aki papíron éppen csak nyereséges, a valóságban ennél többet keres.

De gondoljuk már azt, hogy minden minimálbéres csak papíron keres minimálbért, a valóságban meg kőgazdag burzsuj!

A környezetemben számtalan bolti eladó, pénztáros, gyári munkás van TÉNYLEGES minimálbéren! Bruttó 78 000 Forintból 60 600 Forintot visznek haza! Ezen kívül semmilyen plusz jövedelmük nincs!

A legnagyobb bajban azok vannak, akiknek van gyerekük, de a gyerekek után már nem jogosultak semmilyen kedvezményre, ugyanakkor a gyerekeiket még támogatni kellene.

ursus artos 2011.02.22. 11:30:58

@NA YA!: nem szoktam hátra mutodatni, de ez azért kell az ok és okozat megértéséhez.

Starlark 2011.02.22. 11:31:08

@hirtelendi: Talán mert nem tud megélni belőle, talán mert méltatlan a munkájához az amit keres?

Tartja a markát neked hogy a TB mellett fizesd a kereset kiegészítését, vagy másodállást vállal téged pedig fáradtan fásultan lát el?

De ez így biztos nagyon jó.

hirtelendi 2011.02.22. 11:33:03

@xcrow: Mit számít, hogy szerintem mi mihez méltó, itt kemény matematikai tények vannak, ha nincs rá pénz nincs rá pénz, állambácsitól nincs sültgalamb, és nem is jár.
A feleségem diplomás ápoló, több felsőfokú szakasszisztensi végzettsége van, amíg nem voltak gyerekeink is dupla annyit keresett , mint egy kezdő orvos, mert akart, és tudott magának állást találni, most meg nevelünk három gyereket, nem keres semmit, én tartom el őt is, és nem rinyálunk, a mi döntésünk volt, vállaltuk.

orient 2011.02.22. 11:34:02

@tildy:): Neked pedig meg kell érteni, hogy igen rossz hogy kevesebbet kapsz, vagy valóban kevesebbet kap egy bizonyos számú ember (bár közel sem 1 millió...) , viszont meg kell értsd ezért nem az a hibás aki most jobban járt. Ha egyszer valaki rendbe tenné ezt az országot (2/3-dal a kezében): Önk. rendszert rendbe tenné (2000 milliárd), nyugdíj korhatárt betartatná 65 évre, egészséges rokkantakat visszazavarná dolgozni, közalkalmazottak (szükségtelen) felét elküldené lehetne itt 5% egykulcsos adóparadicsom is nem 16%-os. És ehhez még az sem kéne hogy a jóléti rendszerekhez hozzányúljanak, nyugdíjak maradhatnának vagy emelhetnék picit, VALÓDI rokkantaknak rendes összeget lehetne utalni, orvosok és maradék közalkalmazottak végre rendes fizetést kaphatnának...stb.
Ameddig a fent említett dolgokhoz nem nyúlnak addig valaki mindig rosszul fog járni, jelen esetben TE és akik 300brutto alatti gyerektelenek. Tudom rossz, de akkor ki kellene kényszeríteni a fentieket és akkor jobb lenne. Akkor viszont az elbocsájtott közalkalmazott járna rosszul meg az aki nem mehet korán nyugdíjba, és az a ÁL-rokkant aki évekig vette fel a pénzt a te és én adómból, az adócsaló aki fizetésének jelentős részét zsebbe viszi haza de ugyan azt az ellátást kapja mint én aki rendesen adózok fehéren...stb. Na ők tehetnek arról hogy te most rossz helyzetbe kerültél nem az a réteg aki eddig is becsületesen dolgozott és adózott. Ennyit erről...

Fideszman 2011.02.22. 11:35:01

"A környezetemben számtalan bolti eladó, pénztáros, gyári munkás van TÉNYLEGES minimálbéren! Bruttó 78 000 Forintból 60 600 Forintot visznek haza! Ezen kívül semmilyen plusz jövedelmük nincs! "

Hát ez de szánalmas :D miért nem ment közgazdásznak az eladó haverod? Mindenki előtt ott a lehetőség. 78 ezer ft egy ilyen alja munkáért ami semmiféle hasznot nem termel. Ezeket is a gazdagok adójából tartják el. Örüljön az ismerősöd hogy a semmiért kap havi 60ezret. Bárcsak én is kapnék ennyit láblógatásért. De én keményen megdolgozom a havi másfél milliómért. Heti 4 órát ülök az irodámban.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.02.22. 11:35:49

@mp1526: bizonyára jól ismered őket, erről árulkodik az "egész nyáron szabi" mém is. Az "egész nyár" az max 1.5 hónap, jó esetben. Elismerem, több, mint legtöbb helyen. A másik, ez a 8-tól 3-ig. Bizonyára jó pedagógusok. Gondolom nem nagyon tudod, mit is kell egy pedagógusnak még csinálni. Szerinted órára nem kell készülni? Előkészíteni a másnapi órákat, kísérleteket, stb? Az csak úgy van, hogy bemegyek aztán majd csinálok valamit? Látszik, fogalmad sincs róla. Évtizedeket pályán töltött tanárok, jó pedagógusok igenis készülnek sok év gyakorlat után is a másnapi órákra. Persze simán lenyomnák rutinból is, de nem eszik, mert vannak ennyire igényesek, és nekik még van hivatástudatuk. Vagy mondjuk dolgozatot javítanak vagy állítanak össze. Ezeket rendszeresen kell(ene) csinálniuk, és erre bizony csak az emlegetett 3 óra után van lehetőségük. Szóval jó esetben nem úgy van ám, hogy a délutánt meg végigpénzkeressük különórával (szigorúan számla nélkül, ofkorsz).

Másik: szerinted egy értelmiséginek vajon mennyire jó, hogy munka után mehet ki a kertbe kapálni, metszeni, ásni? No nem hobbikertre gondolok, mert ha ebből megélni, fizetést kiegészíteni akar, akkor ahhoz jóval nagyobban kell csinálni. Gondolom nem ez a pedagógus életpálya-modell :-) Mint említettem, csináltam, csináltuk mi is jó pár évig. Amit te leírsz, az egy idealisztikus, romantikus álomkép. A valóságban ez úgy néz ki, hogy hétvégén, hóban-sárban 40 fokban vért izzadva dolgozol, hogy mondjuk a gyerekeid egyetemre mehessenek - és ne a te sorsod jusson nekik is... tudod te, hogy ilyen érzés úgy hétfőn dolgozni menni, hogy az egész hétvégét mondjuk almaszedéssel töltötted hajnaltól sötétedésig, de gyakran éjszakába hajlóan is? Nyilván nehéz így minőséget produkálni.Remélem valami okos majd erre megjegyzi, hogy úgy kéne felfogni, hogy megvolt a testmozgás is az egészséges életmódhoz...

mp1526 2011.02.22. 11:36:05

@Starlark: én pont nem kapok, de az orvos köztudottan kap! Ezt nem én találtam ki, nem én tehetek róla, ne engem utálj... :)) Abból lehetne adót csökkenteni! Tereljétek be a sok fekete pénzt az adórendszerbe!

James Pond 2011.02.22. 11:37:08

@Ezténírtam: nem fidesz párti vagy hanem fideszes. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az átlagfizetéssel rendelkező embereknek csökken a nettó jövedelme, mialatt a rezsi növekszik és ettől ezek az emberek még jobban elszegényednek. Valószínűleg ez a réteg van adósság csapdában, neki van frankhitele, tartzozásai a közüzemi díjakkal. A fidesz pedig még lejjebb nyomja a fejüket a szarban. Nem a minimálbéres vállalkozókat védem, azokat kellene inkább megfogni és adózásra szorítani. Itt azok védik ezt a 16 %-ot akiknek fingjuk nincs róla, hogy lehet annyi pénzből, gyerekeket nevelni és elfelejtik orvosok, pedagógusok és még jó néhány diplomás ember is csak ennyi pénzből él. Tehát tényleg támogassuk a gazdagokat, mert azoknak vannak egzisztenciális problémáik. Ez az egész csak tiszta matematika. Matolcsy még ehhez is kevés.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.02.22. 11:37:56

@mp1526: Bizonyára minden pedagógus nyelvtanár. Hahó, ébresztő!!!!!!

JohnHenry 2011.02.22. 11:38:22

@nagymagyarmagyar: "Én az ilyen alja munkákat, mint pl eladó, vagy gyári munkás, szemetes, postás stb mélyen lenézem. Hányinger tölt el ha meglátok, egy ilyen lusta taplót valahol."

nagymagyarparaszt vagy te.

egyébként már tudjuk néhány ezer éve, hogy az egykulcsos adó igazságtalan.
most viszont orbánéknak sikerült elérni, hogy egymást szapuljátok ahelyett, hogy pl. a nemlétező gazdasági programot kérjétek számon a kormányon.

Fideszman 2011.02.22. 11:39:20

@xcrow: a helyzet hogy lehettél volna közgazdász is, de te a tanári melót választottad. Na most ha tanár vagy ne akarják közgazdász fizetést jó? Te csinálsz valami hasznosat azon kívül, hogy a táblára firkálsz valamit a krétáiddal? Én milliókat hozok a cégemnek, te viszont csak viszed a pénzt. Többek közt tőlem is az adómon keresztül.

James Pond 2011.02.22. 11:39:54

@nagymagyarmagyar: hogy te mekkora egy paraszt vagy, garatulálok !
/vagy csak szórakozol/

Komcsinátor 2011.02.22. 11:40:01

Azt azért tényleg fel kell tudni fogni, hogy a "minimálbéresek" és a minimálbérközeliek
domináns része 15-20 éve nem valós bér alapján adózik, akár munkavállaló akár vállalkozó.
Vidéki városban, vállalkozóknál 17 évet ledolgozva, enyhe túlzással azt mondhatom nem találkoztam - nem ismerek olyan embert aki a VALÓS nettó fizetésének megfelelő bruttó fizetés után adózna.
A gyakorlat: kb. a megkapott nettó fiz. képezi a bevalott bruttó értéket!
Azaz: keresek NETTO 120e Ftot - a bevalott BRUTTÓ fizetésem szintén 120e Ft.
Ugyhogy erről az egész komcsi rikácsolásról ennyit...

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.02.22. 11:40:08

@mp1526: értem. Tehát akkor mindenki nyugodtan csaljon, "adóoptimalizáljon", ahogy tud, szerezzen pénzt, ahonnan tud, de legalább megél és nem rinyál. Szép elképzelés.

Komcsinátor 2011.02.22. 11:45:03

Azt azért tényleg fel kell tudni fogni, hogy a "minimálbéresek" és a minimálbérközeliek
domináns része 15-20 éve nem valós bér alapján adózik, akár munkavállaló akár vállalkozó.
Vidéki városban, vállalkozóknál 17 évet ledolgozva, enyhe túlzással azt mondhatom nem találkoztam - nem ismerek olyan embert aki a VALÓS nettó fizetésének megfelelő bruttó fizetés után adózna.
A gyakorlat: kb. a megkapott nettó fiz. képezi a bevalott bruttó értéket!
Azaz: keresek NETTO 120e Ftot - a bevalott BRUTTÓ fizetésem szintén 120e Ft.
Ugyhogy erről az egész komcsi rikácsolásról ennyit...

Fideszman 2011.02.22. 11:46:12

@JohnHenry: látom megjött az ügyeletes minimálbéres rokkant adócsaló is. Gondolom neked is nagy probléma, hogy a havi minimálbért kicsit megnyírták. De mindenki tudja rólatok, hogy feketén jobban éltek mint 10 másik becsületesen dolgozó ember. Tudjuk, hogy a romos ház, a turkálós ruhák meg a 20 éves autó csak álca.

mp1526 2011.02.22. 11:46:19

@xcrow: most velem vitatkozhatsz, a tények és az ismeretségi köröm akkor is mást mond! Nem mondom, hogy én a világ legelhivatottabb pedagóguspárját ismerem, de nem készülnek egész este a másnapi órákra, az biztos (aki készül sztem az is necces és lehetnek gondok, ha 20 év után egy biológia vagy földrajz tanár egész estéket tölt készülődéssel). Dolgozat 4-5 kérdés, javítás szünetben, mert sajnos olyan hülyék a mai vidéki ált. iskolás gyerekek, hogy ez is sok! Láttam a dolgozatokat... Bukás gyakorlatilag nincs, mert saját bevallásuk szerint nem akarnak plusz munkát, azt nem fizetik meg... A munkaidő is biztos, a nyári szabiban meg igazad van, tényleg csak bő 1,5 hónap, mert amúgy nagyon megterhelő napi 3-4 órás értekezletek meg gyűlések vannak előtte-utána 2-2 hétig... És akinek ez nem tetszik, irány a versenyszféra!!

gorcsev54 2011.02.22. 11:46:31

@Vimi: Nagy szart fizetett 3-400 ezer ember szja." 21 éve vagyok vállalkozó és 21 éve fizetek szja,a többiről nem is beszélve.Leírom még egyszer az igazi legalacsonyabb minimál bér is fizetett kevés szja, de az is csak a tavalyig elszámolható
15.100Ft/hó alkalmazotti kedvezmény miatt ami idén 12.500Ft/hó Jövőre 0 !Ezt a kedvezményt mindenki megkapta egészen ha jól emlékszem br.3.600 E Ft ig.Tehát a jövedelmek Kb 80% ka,Így aki már 73.500 Br kerestett az már fizetett ,ha nem volt más levonható kedvezménye (pl mint nekem előtakarékossági nyugdíj biztosítása, a nem említett
tavaly is létező szuperbruttót ami 1,27 szorzó. ,tehát ha utána számolsz akkor kicsit más jön ki, vagyis pl 1.120 E br.( Ami 73.500x 1,27 ) Kb 42.828 szja a tavalyi 20% szja val már levont alkalmazotti kedvezménnyel. Vagy br 92.800Ft/hó = 56.000Ft szja az alk. kedvezménnyel együtt, idén ugyanez a 76.283FT szja.Csak a pontosság kedvért.

hirtelendi 2011.02.22. 11:46:33

@JohnHenry: Hát az kétségtelen, hogy sikerült a zsigeri irigység felébresztésével elterelni a figyelmet a lényegről. Nem azért kevés a keresete annak kinek kevés, mert most egy szűk réteg sokkal jobban jár esetleg, hanem mert az állam sokkal többe kerül, mint amit megengedhetnénk magunknak. Mo-on Málta után a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta az EU-ban, mégis kétszer annyi köztisztviselőnk van, mint amennyi a 75%-os foglalkoztatottsággal rendelkező Svédországban. És szerintük az ő szociális rendszerük is túlterhelt. 95%-ban a magántulajdon termeli meg Magyarországon GDP-t, de ennek 60%-át az állam elvonja, és újraosztja, és ráadásul félelmetesen rossz hatékonysággal, hiszen a beszedő-eklosztó rendszer fönntartása a beszedett és újraosztott jövedelem közel 1/3-ba kerül. ha éna 3 gyerekemre kapok 50%-os óvodai kedvezményt, ami 3500 Ft kb gyerekenként havonta, az még 1200 Ft-omba kerül valahol. Miközben megtehetnék, hogy azt mondják, keresek én eleget, vonjam le az adómból. Gyes, Gyed, családi pótlék, ugyanez. Ja csak akkro a pecsétes embernek nem lenen munkája...

Komcsinátor 2011.02.22. 11:46:49

Azt azért tényleg fel kell tudni fogni, hogy a "minimálbéresek" és a minimálbérközeliek
domináns része 15-20 éve nem valós bér alapján adózik, akár munkavállaló akár vállalkozó.
Vidéki városban, vállalkozóknál 17 évet ledolgozva, enyhe túlzással azt mondhatom nem találkoztam - nem ismerek olyan embert aki a VALÓS nettó fizetésének megfelelő bruttó fizetés után adózna.
A gyakorlat: kb. a megkapott nettó fiz. képezi a bevalott bruttó értéket!
Azaz: keresek NETTO 120e Ftot - a bevalott BRUTTÓ fizetésem szintén 120e Ft.
Ugyhogy erről az egész komcsi rikácsolásról ennyit...

orient 2011.02.22. 11:47:21

@James Pond: El vagy tévedve. Azok védik a 16%-t akiknek elegük van belőle hogy 20 évig olyan aránytalan magas adót fizettek, hogy fenn lehessen tartani egy olyan szociális és jóléti rendszert és politikusi ígéreteket amelyet MO gazdasága nem bír el és nem tud kitermelni. Ha valaki az igazságtalan szociális és egyéb rendszereket végre felszámolná (értem a sok milliárd ami olyanokra megy el akik dolgozhatnának), akkor máris olyan adórendszer lehetne akivel mindenki jól járhatna. Nem az miatt jársz te rosszul aki most jobban keres, hanem az ország egésze élősködik azokon akik eddig ingüket, gatyájukat a közösbe adták. Ezen kéne változtatni és máris fizethetnél kevesebb adót.

Aki bérből és fizetésből él az nem gazdag. A gazdag az másból él és nem fizet adót...

mp1526 2011.02.22. 11:47:35

@xcrow: most velem vitatkozhatsz, a tények és az ismeretségi köröm akkor is mást mond! Nem mondom, hogy én a világ legelhivatottabb pedagóguspárját ismerem, de nem készülnek egész este a másnapi órákra, az biztos (aki készül sztem az is necces és lehetnek gondok, ha 20 év után egy biológia vagy földrajz tanár egész estéket tölt készülődéssel). Dolgozat 4-5 kérdés, javítás szünetben, mert sajnos olyan hülyék a mai vidéki ált. iskolás gyerekek, hogy ez is sok! Láttam a dolgozatokat... Bukás gyakorlatilag nincs, mert saját bevallásuk szerint nem akarnak plusz munkát, azt nem fizetik meg... A munkaidő is biztos, a nyári szabiban meg igazad van, tényleg csak bő 1,5 hónap, mert amúgy nagyon megterhelő napi 3-4 órás értekezletek meg gyűlések vannak előtte-utána 2-2 hétig... És akinek ez nem tetszik, irány a versenyszféra!!

Ezténírtam 2011.02.22. 11:48:04

@James Pond:

1. kik az "átlagfizetéssel rendelkező emberek"?
2. kik "felejtik el, hogy orvosok, pedagógusok és még jó néhány diplomás ember is csak ennyi pénzből él"?
3. "Tehát tényleg támogassuk a gazdagokat, mert azoknak vannak egzisztenciális problémáik" Mivan?

1. Fogalmad sincs, hogy kik az átlagfizetésből élő emberek, mivel MO-n kb. 40-50% a feketegazdaság aránya a bevallotthoz képest. Remélem, átlagfizetés alatt azt érted, amit egy átlagember átlagosan nettóban tényleg hazavisz.
2. De mindegyik? Az is, aki a bhc-ben dolgozik (www.bhc.hu)? Vagy aki kiment külföldre? Vagy csak a balfasz vidéki alkoholista háziorvos? Vagy a 26 éves sebészgyakornok? Tanárokat pedig EGYÁLTALÁN NEM KELL KÉPEZNI!!!!!! Annyian vannak, hogy most jöhet 5 év szünet, rögtön fel fog értékelődni a munkájuk...
3. Nem, hanem mindenkit támogatni kell, hogy minél többet keressen és minél gazdagabb akarjon lenni. Aki pedig nem tud vagy nem akar ebben részt venni, üljön le a kispadra és kussoljon. Tényleg, az emberek miért nem követelik, hogy pl. a válogatottban a kispadhoz igazítsuk a dolgokat, és ne pl. Dzsudzsák legyen a sztár? Hahó, az élet is így működik, csak nagyban....

Starlark 2011.02.22. 11:49:02

Az a legszebb mikor vki lenézi a gyárimunkást....
Minden vmire való gazdasággal foglalkozó ember tudja hogy értéket egyedül effektíve ő állít elő minden más költség ami a termékre rakódik.

mp1526 2011.02.22. 11:49:44

@xcrow: aki akar, érvényesül! Ha nyelvtanár, ha biológia! Ezek a "gyengébb" szakos tanárok meg tényleg elképesztően keveset melóznak, nem tudom, mennyit szeretne keresni napi 4-5 óra melóval...

orient 2011.02.22. 11:49:55

@hirtelendi: Na erről pofázok már egy órája, de nem nagyon akarja senki sem érteni...

Komcsinátor 2011.02.22. 11:50:15

@nagymagyarmagyar:Hát te aztán egy igazi tapló vagy kispofám.
Nem lenne szemetes meg eladó meg postás, a sok k*baszott "értelmiségi" meg maga alól takarítaná a szart. Barom.

mp1526 2011.02.22. 11:52:10

@Starlark: ja, csak meghirdetek egy gyári munkás állást és jelentkeznek rá 200-an, akikből 198 alkalmas, a gyárigazgatót meg keresi 3 profi fejvadász fél évig... Akkor melyik is az értékesebb??? Minden értékét a gyakorisága határozza meg, tudod... Amiből sok van szart se ér, amiből kevés az meg sokat! Tudod, szén-gyémánt...

mp1526 2011.02.22. 11:53:41

@xcrow: pont azt mondtam, h be kell terelni a fekete jövedelmeket az adórendszerbe! És addig ne sírjunk 1m "rosszul jártról", amíg azoknak csak max 20%-a jár tényleg rosszul, a többi meg ugyan úgy feketézik, mint eddig és leszarja, h 2e-rel kevesebb a hivatalos utalt bére...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.02.22. 11:55:04

@xcrow: Hajaj... Nem szokta a cigány a szántást.. Bizony mondom Neked, hogy mások sem napi 7 órát dolgoznak, és bizony van úgy, hogy másnak is kell készülnie a másnapi munkájára. Sőt, nagyon sokan dolgoznak ám hétvégén is. Csak a pedagógusok ezt nem szokták meg, és most sírnak.

Starlark 2011.02.22. 11:55:07

@hirtelendi: No abban nagyigazságod van hogy az állami bürokráciában van egy jó nagy egyszerűsítési potenciál.
Ha maradunk a gyerekek után járó támogatásoknál, miért nem lehet ezt úgy elintézni hogy Jucika + Józsika ti eddig ennyit tettetek be a nagy közösbe, ezért nektek jár xft állami támogatás a gyerek születése után. Hogy kéritek ezt? Egyösszegben, 1 évre esetleg 2-3 évre elosztva havonta?
Mi a fenének kell különböző néven nevezni ezt és más hivatalokba TB, Államkincstár futkározni halom papírral amiről elvileg tudniuk kéne amúgy is.

Starlark 2011.02.22. 11:56:36

@mp1526: Félre értesz, nem azt mondom hogy a gyári munkásnak annyit kéne keresnie mint egy igazgatónak, ez baromság.

Csak megjegyeztem hogy lenézni nem kéne őket.

Fideszman 2011.02.22. 11:56:41

@Starlark: magyarázd már el miféle értéket termel az akinek egész nap annyi dolga van csak, hogy becsavar 2-3 csavart meg összeszerel két alkatrészt? Ezért nem adnék havi 40-50 ezernél többet, nemhogy 80-100ezret. Azt is csak akkor ha van gyereke. Az ilyen örüljön hogy lyuk van a seggén és ne akarjon több pénzt. Miért nem lett közgazdász vagy foglalkozhatna marketing kommunikációval is. Ott a lehetőség mindenki előtt. A gyári munkást is én tartom el. Szerinted milyen érzés volt amikor havi 1.5 millióból 400 ezret levontak? Tudod milyen érzés amikor nem tudsz minden hónapban venni egy új objektívet a DSLR gépedhez, mert a számlák és a kaja kifizetése után csak 400 ezret tudsz félretenni?

Fideszman 2011.02.22. 11:58:05

@Komcsinátor: majd, ha nem végzed el az alja munkát, jönnek a helyedre a kínaiak havi 30 rugóért. Probléma megoldva.

mp1526 2011.02.22. 11:58:22

@Starlark: ez azért jó! mert a kommunizmusban ugye ez volt és sokan hozzászoktak, most meg nem értik, hogy a "nagyfejű" az irodában hogy kereshet annyit, mint 8 szalagmunkás... Pedig le se izzad és nem is trógerol...

hirtelendi 2011.02.22. 11:59:26

@Starlark: Minden valamire való közgazdász tudja, hogy ez marxista demagógia. Egy termékben vagy szolgáltatásban az innováció a legnagyobb hozzáadott érték, példaként egy Mo-on kb 6 euróba kerülő betanított munkaóra kiváltható pl. egy 3,5 euróba kerülő szerelőgéppel, akkro mi a munkás hozzáadott értéke? -2,5 euró?

Az ilyen sarkos megállapításokkal az a baj, hogy a lényeg egy részére világítanak csak rá. Az élőmunka hozzáadott értékét nem szabad lebecsülni, de túlbecsülni sem érdemes.

hirtelendi 2011.02.22. 12:01:23

@orient: Mert sokkal egyszerűbb markot tartani, és fröcsögni, fujj fizessenek a gazdagok, nekünk ez jár! Kádár alatt megtanultuk, állambácsi majd segít, az utolsó 20 évben nem volt kormány aki ne ezt ígérte volna, bár az azért föltűnhetett volna, hogy azért egyik se tartotta be az ígéretét.

Fideszman 2011.02.22. 12:01:57

Szerintem a munkásokat táborokban kellene tartani és csak annyit adni nekik, hogy éhen ne halljanak. Kb ennyit ér a munkájuk, egy nagy büdös semmit. Arról nem én tehetek, hogy mindegyik lusta volt tanulni és hülyének született.

hirtelendi 2011.02.22. 12:02:16

@Starlark: 270 ezer pecsétes embert tartunk el, azért kell ez.

Ezténírtam 2011.02.22. 12:03:48

@Komcsinátor: nem takarítaná maga alól, mert idehozna Afrikából 1M készséges embert, akiknek havi 100 dollár (20-25 e Ft) is maga a mennyország. Azt meg ki nem szarja le, hogy a szemetemet egy magyar vagy egy nigériai szerencsétlen viszi el? Ugyanez igaz a gyári munkásokra (mondjuk ott működik is), még a nagy demokrata USA is simán megveszi, amit a kínaiak nem épp demokratikus körülmények között gyártanak...

@Starlark: aki foglalkozik közgazdaságtannal, az tudja, hogy az értéket nem a melós állítja elő, hanem aki megszervezi az egészet és működteti. Svédországban a Volvo-gyárban pl. dolgoznak vagy 100-an, meg nagyon sok robot... Valahogy így néz ez ki

- Betanított munkásnak, kukásnak alkalmas a munkaképes korú népesség 90%-a (kb. 10% a testi fogyatékos, tartósan beteg stb.)
- Szakképzett munkásnak alkalmas a népesség 60%-a (akik tudnak rendesen írni-olvasni)
- A kor színvonala szerint bonyolultabb feladatokat megoldani képest a népesség 30%-a (diplomások jellemzően)
- Komoly összefüggéseket átlátni, nagy rendszereket vezetni, képes a népesség 10%-a
- Valamilyen területen kiválóan dolgozni (akár emberi oldalról-felső vezetők, akár szakmai oldalról-kiemelkedő sportolók,brókerek, tudósok, stb.) képes a népesség 5%-a
- A kettőt ötvözni, vagyis nagyobb cégeket vezetni és fenntartani stb. képes a népesség 1%-a
- Az ország vezetésére, vagyis miniszterelnöknek alkalmas 3 ember

És a fizetések is eszerint nőnek. Aki a 90%-ba fér csak bele, háááát.....

hirtelendi 2011.02.22. 12:03:49

@nagymagyarmagyar: Gyakorló cégvezetőként mondom, ki lehet számolni mi értéket termel. Egzaktul, pontosan. Csak az meg sem közelíti mondjuk a fejlesztőmérnök által betett értéket, Vagy épp az értékesítő által betett értéket.

SZDSZPistike 2011.02.22. 12:03:56

Miért ilyen kövérek a betűk?

"Nagy itt a jó lét !"

:D

Starlark 2011.02.22. 12:04:27

@hirtelendi: Ha egy gyárban nincs termelés találhatsz te ki bármit, hogy termeljék meg, vagy újíthasz rajta hogy jobban működjön ha soha sem manifesztálódik.
Ami nincs azt nem lehet eladni.

Most nem a fizetésről van szó hanem arról hogy elismerjük-e vki munkáját vagy sem.
Soha nem mondtam hogy egy tervező mérnök munkája annyit ér mint egy sori dolgozóé, de a sori dolgozóé is kell ahhoz hogy a tervező mérnök munkájának legyen értelme.

hirtelendi 2011.02.22. 12:06:10

@nagymagyarmagyar: Ez is elég nagy hülyeség. Nem volt soha társadalom, amelyik ne viszonylag tanulatlan, olcsó munkaerőt biztosító tömegből, és viszonylag tanult, innovatív vezető rétegből állt volna, ez nem parazitizmus, hanem szimbiózis, mondhatnám, a természet rendje.

Starlark 2011.02.22. 12:06:44

Persze én nem vagyok cég vezető csak egy minőségügyis szakmérnök :)

Fideszman 2011.02.22. 12:07:07

@hirtelendi: Pontosan erről van szó. Az ilyen ne akarjon saját lakást meg autót meg ne akarjon annyit enni. Örüljön a bérelt garzonnak is meg a parizernek. Én tudom mi a nyomor, éjjel kettőkor mászkáltam a pottyantós budiba a kert végébe -20 fokban gyerekkoromban. Most viszont Japánból hozatott 550 ezres öntisztító forgó wc-m van, de ezért rengeteget tanultam.

foglalt1982 2011.02.22. 12:07:48

Sajnos a cikkironak nem sikerult vmi jol ez a tablazat...
:D

A 2011-es beradatok sehol, SEHOL nem stimmelnek, nem tudom, hogy mi alapjan szamolta... :D

James Pond 2011.02.22. 12:08:34

@orient: ez amit írsz csak félig meddig igaz.... a helyzet az hogy akkor talán nem így kellene neki fogni az egésznek. Van egy lányom 22 éves, igaz csak érettségie van, de 3 éve nem talál folyamatos, normális, bejelentett munkát, hol ott állítólag Budapesten rengeteg munka van. Egy - egy hirdetésre több százan jelentkeznek.
Az a baj hogy itt néhányan azért nem érzik át ezt az egészet, mert nem ebben élnek. Én 300 felett keresek, de ennek ellenére látom hogy hányan, állásban levők mit küszködnek a megélhetésért. Most azért mert van egy csomó munkakerülő léhűtő, segélyen élő, ezért most csesszünk ki azzal, akinek van állása csak keveset keres. Nem mindenkinek sikerült orvos, közgazdász, nagykövet családba születni és könnyebben tanulni. Orbán Viktor biztosan az 5 gyerek mellé rá volt szorulva, hogy még haza vigyen néhány százezer forintot, mert nehezen él miniszterelnöki rezidencián. Igaz tényleg csak 500 e volt a megtakarítása. Nem hiszem el, hogy komolyan gondolod amit leírsz...

gorcsev54 2011.02.22. 12:09:56

@Komcsinátor: Én is vidéki vállalkozóként dolgozom ,sőt vállalkozásokkal vagyok kapcsolatban és az általad leírt" mindenki" nem fedi a valóságot, sőt újabban már egyes vállalkozások kifizetik a minimál bér járulékait ( bár nem tudom melyik vállalkozásban lehet 73.500Ft ot szakmunkásnak fizetni mert az tavaly is 89.500 Ft volt,és ez vonatkozik a szakmunkát végző egyéni vállalkozóra is) és nem is tudnak annyi fizetést adni, és még nem számítottam hozzá a szuperbruttót ami 1,27 szorzó, tehát min feljebb is írtam az 113.665 Ft/hó- 15.500Ft/hó alk.kedvezmény -20% szja. az egyenlő 46.068 szja a pontosítás végett.Viszont az állíthatom mert tapasztaltam ,hogy szakmunkást az állam valóban 73.500Ft ért alkalmazott,láttam a
bérpapírt.Ha vállalkozó vagy akkor azt is tudod bért csak annyit lehet fizetni akár magadnak akár másnak amennyit az árbevétel és a költségek megengednek, kivétel ha számlagyáros vagy bodzaszedő vagy mit tudom én mi vagy és nem az "Alsomocsoládi " kis vegyes bolt tulajdonosa aki 30 km körzetben semmilyen más munkalehetőséggel nem rendelkezik,ráadásul ha utazna, akkor a bérének akár 20% át is elköltené közlekedésre, de lehetsz te a nagyvárosi üzlet tulajdonosa is ha kevés a forgalmad, a csóróság miatt , ami a látszattal ellentétben (új autók,nagy forgalom stb.) igaz, és ez már látszik a bevásárlásokon is személyes tapasztalatom mivel mióta családom van (30 éve) én vásárolok nap mint nap.

hirtelendi 2011.02.22. 12:10:32

@Starlark: Egyb gyárban nem a melósóktól van termelés. Ha úgy gazdaságosabb, akkro melósokkal oldom meg, ha úgy automatizálással. Van olyan termékünk, amin 80 ember dolgozik, és van 160 olyan termékünk, amin együtt 8, de azok is csak a raklapokat mozgatják. Egyébként is fölösleges ilyen ha kezdetű kijelentéseket tenni az emberi önfenntartási ösztönből következő gazdasági törvények miatt, nincs olyan, hogy nincs munkaerő. ha hosszú távon nem dolgozik éhen hal. És nem nem létezik olyan összefüggés, hogy a sori dolgozó munkája klell a tervező mérnökéhez vagy fordítva. A munkának akkro és csakis akkro van értelme, ha valaki hajlandó fizetni érte. Nem a termelés hatásozza meg az értékesítést, hanem visszafelé.

Sadist 2011.02.22. 12:11:20

@Starlark: A munkás csak TERMÉKET állít elő, aminek van értéke. A mérnök, aki megtervez egy autót, vagy egy hidat, ami 50 év múlva is bírni fogja a terhelést, az is értéket állít elő, amiből majd a munkás vagy a gyártórobot csinál terméket. Nagyon buta felfogás, hogy az az érték, amit le lehet gyártani, és az állítja elő az értéket, aki gyártja. Egy orvos több, mint 6 évig folyamatosan tanul, hogy másokat gyógyíthasson, semmilyen terméket nem állít elő, viszont értéket annál többet teremt.

Kivlov 2011.02.22. 12:13:59

@nagymagyarmagyar:
te féreg, akkor importáljad a kenyeret szlovákiából meg oda menjél hajat vágatni. gyökér.

Starlark 2011.02.22. 12:14:04

@hirtelendi: Ok, lehet kereslet vmire vagy teremthetsz keresletet vmire ha nem tudod megtermelni mert, nincs aki effektíve előállítsa. Mindent automatizálni nem tudsz, no meg azokat a gépeket is vki előállította. Gondolom a te vállalatodnál se úgy kezdődik a termelés hogy lementek a bányába a vasércért.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.02.22. 12:14:38

@hirtelendi: Sokan nagyon túlbecsülik ám az értékesítő és a fejlesztő által beletett értéket. Láttam én már azért csődbe menni céget, mert a fejlesztő diktálta, hogy mit merre, és az értékesítővel együtt kaszáltak, akik gályáztak, azok meg meg éhkoppon voltak. Aztán valahogy amikor már senki sem akart ott dolgozni, a k@rva drága fejlesztés elvitte a cég maradék lóvéját, az elkényeztet értékesítő pedig lelépett az első jobb ajánlatra.

janper 2011.02.22. 12:15:20

@tildy:): Figyelj, akinek nincs gyereke vagy felnott, az nem kap adojovairast, de joval kevesebbet is kell koltenie. A gyerek nem kifejezetten olcso dolog.

Fideszman 2011.02.22. 12:16:55

@Kivlov: Nekem nem gond, a fizetésemből amiért megdolgozok és sokat tanultam, akár Amerikába is járhatnék hajat vágatni mindennap te ingyenélő minimálbéres adócsaló rokkant majom.

Starlark:

Hülyeséget beszélsz, értsd már meg, ha te nem állítod elő nekem fillérekért akkor viszlát és jön az éhenhalás. A helyedre meg jön 10000 kínai meg nigériai aki negyed annyiért is boldogan fog nekem dolgozni. Hehehehe

Starlark 2011.02.22. 12:17:15

@Sadist: Az orvos szolgáltat annak is van értéke, amiért fizetsz mert az egészséged is vhol pénzben kifejezhető.
Igen a tervező mérnök munkájának is van értéke, de ha csak a fiókban porosodik a munkája, lehet az a világ legjobban megtervezett hídja az érteke a 0 felé tendál.

EnTeO 2011.02.22. 12:18:30

Mivel a nyugdíjat - a kormány színétőltól és hülyeségétől, okosságától függetlenül - minden állítás dacára az éppen aktuális dolgozó korosztállyal fizettetik meg ma és 40, sőt 100 év múlva is (másképp nem is megy, hiába próbálkoznak tenni vagy csak hazudozni érte), a gyermektelenek nagyobb adója nem azt jelenti-e, hogy most fizettetetik meg azt, hogy helyettük mások ruháznak be gyerekvállalással a mostani gyermektelenek nyugdíjába????

gorcsev54 2011.02.22. 12:20:53

@nagymagyarmagyar: Azért azt nem tudom ,ha a gyári munkás nem csavarná be "azt a 3-4 csavart " akkor te kinek marketingeznél közgazdászoznál ,vagy a munkád után beszaladnál a gyárba becsavarni a csavarokat?Nekem pl a fiatal barátom 50 milliós gépen termel naponta sok százezret a gyárban (ha nem is kell hozzá közgazdásznak lenni, de azért némi nemű tudás kell) 120E br-ért, és a cégének évente sok sok milliót termel ami után a cég még képzeld ip. adót is fizet, ha már a hasznosságról beszélünk, de beszélhetek magamról is aki évente közel egy millával toldom meg a városom költségvetését (hogy a képviselőknek legyen mit dobozokban osztogatni),pedig csak értéktelen szakmunkás vagyok.

Ezténírtam 2011.02.22. 12:21:09

@newtehen: ez most milyen sztori? Én meg láttam olyat, ahol az értékesítő kitalálta, hogy mi kell a népnek, a mérnök meg legyártotta és mindenki durván meggazdagodott (ők a Henry Ford - Galamb József páros voltak)

Kérlek, ne írjon senki ilyen sztorikat, hogy én ismerek valakit/láttam egyszer olyat/velem az történt, hogy, mert ez annyira bugyuta

Gondold már végig, hogy te a világ valaha volt összes történésének hány százalékát láttad??? vagy csak annak, ami eddig idén MO-n történt??? 1/10000000000000000000000000000000-át sem, vagyis amit így leírogatnak itt emberek, körülbelül annyira jellemző, minthogy én Renault-val járok, tehát a világon mindenki Renault-val jár, jééééééééézusom....

Globetrotter2014 2011.02.22. 12:22:21

Valaki nézzen már utána, hogy a munkavállalók között mekkora arányban vannak "gyári" / "fizikai" munkások esetleg "dolgos parasztok". Ha annyi a dolgot mint egy gépé, ne csodálkozz hoyg annira is fizetnek meg, esetleg le is cserélnek egy gépre. MINDIG a szellemi munkát fizetik meg, a fizikai dolgozónál is. És még valami, a legtrébb munkában dolgozó isemrősöm is a minimálbér felett keres. Más kérdés hogy meiyl kategóriát erősíti a statisztikában...

hirtelendi 2011.02.22. 12:22:24

@Starlark: De olyan helyzet nincs, hogy nincs aki előállítsa, értsd már meg, ez abszurd premissza, ennyi erővel kiindulhatnál abból is, hogy mi volna, ha a gravitáció fordítva hatna.

Fideszman 2011.02.22. 12:23:10

@gorcsev54: neked is azt mondom, hogy ha te nem leszel, akkor majd lesz 1000 másik külföldi aki még szarabb helyzetben van és havi 30 ezerért boldogan fog nálam dolgozni. Csak egy kérdést tennék fel a munkásoknak. Miért nem lettek közgazdászok, mérnökök vagy marketing managerek? Mindenki előtt ott a lehetőség, csak ők választották a könnyebb utat, hiszen azt gondolták, hogy majd napi 8 óra munkával a gyárban elszórakozunk, amíg a közgazdász kidolgozza a belét napi 14-16 órában.

Rozgo 2011.02.22. 12:23:11

@nagymagyarmagyar: Ez jó.:) Mit eszel ember? Nincs földműves nincs kaja, nincs kukás, neked kell élned a szemetedbe, mit csinálnál ha házad előtt maradna? Olaszok már tudják milyen. Igen aki tanult keressen többet. De ha nincsenek szolgák, akkor semmit nem ér a pénz, és ha a szolga nevet, nem bele köp a levesedbe, az talán neked se mindegy. Nem mindenki indul autóval, és házzal a segge alatt az életnek. És ha lenézed az út javítókat, akkor jobb ha tankot veszel, bár sárban az is el sűjed, és hiába lenne Ferrarid a garázsban, ennyit kéne csak felfognod. Ebben az országban sokan vannak akik nem villát akarnak csak normálisan élni. És az a termelő munka ami ételt tesz az asztalodra, felépíti a házad.
Hiába tervezel házat, ha nem építi fel senki. Mivel üzletelsz, ha nem gyárt senki terméket?

hirtelendi 2011.02.22. 12:23:45

@newtehen: Ez nem túlbecslés kérdése, ezek egzaktul számolható dolgok, és nem is magas matematika. És nem arról szól, hogy ki diktál, ennek köze sincs a hozzáadott értékhez, nyilván annak kell diktálnia, aki a pénzét kockáztatja az adott terméken.

Fideszman 2011.02.22. 12:24:31

@Rozgo: ó öregem, hát ezért vagy te is szánalmas munkás, mert nem érted meg. Majd jön helyetted a kínai meg a nigériai és ő megcsinálja negyed áron is

hirtelendi 2011.02.22. 12:26:29

@gorcsev54: Lehetetlen premisszából nem lehet helyes következtetésre jutni, és fölösleges demagóg költői kérdéseket is feltenni.

Kivlov 2011.02.22. 12:27:04

@nagymagyarmagyar:
egyikhez sem tartozom, te tajparaszt zsidócigány.
azt viszont látom, h a kötélgyáraknak potenciális célpontja leszel... :D

Starlark 2011.02.22. 12:27:20

@hirtelendi: Persze hogy nincs, mert a piramis alján is kell hogy legyenek emberek.

Továbbra is csak azt mondom hogy az ő értéküket sem szabad semmibe venni mert igenis értéket állítanak elő és lehetsz te a világ legjobb cégvezetője nélkülük nem mennél semmire.

venszivar 2011.02.22. 12:27:36

@nagymagyarmagyar: Anyádat,nejedet,lányodat,téged is húzzon meg 10 000 nigériai vendég munkás,persze AIDS,Hepatitis C-sesek !!!!! pákó is onnan jött,mi a szart tett hazánkért ?! Na te hozassál be pár száz ezret..........

Fideszman 2011.02.22. 12:27:45

@Rozgo: egyébként meg senkit nem fog meghatni ha éhen halsz, minden tanulatlan minimálbéres elgondolkodhatna magán, hogy mit is képzel. Belőlem élsz.

hirtelendi 2011.02.22. 12:28:28

@Rozgo: És most ezzel te is mit akartál mondani? A kőműves inkább éhen hal szerinted, mint hogy építsen, vagy mégis mire akarsz kilyukadni?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.02.22. 12:28:41

@hirtelendi: Jaja, persze, meg lehet magyarázni, hiszen ez is olyan mint a foci. 10 millió közgazdász országa vagyunk, mint ahogy a focihoz is mindenki ért. Nem is tudom, hogy a focistáink híresebbek, vagy az erős gazdaságunkat másolják többen?
Minden esetre manapság rohadtul az a jellemző, hogy ha valaki előállít valami terméket, akkor azon legalább még négyen meg akarnak gazdagodni. És ez így nem megy.

Sadist 2011.02.22. 12:28:56

@Starlark: Ha a fiókban porosodik, az értéke ugyanúgy megmarad, csak a pénzre való konvertálása válik lehetetlenné. Te összekevered az értéket a pénzbeli értékkel és egyenlőségjelet teszel közéjük, miközben a kettő nem mindig átváltható. A föld mélyén lévő ökölnyi gyémántnak van értéke akkor is, ha senki nem termeli ki, viszont pénzbeli értéke nyilván nulla.

James Pond 2011.02.22. 12:28:58

@Ezténírtam: komolyan azt hiszed, hogy akik az átlagfizetést keresik azok a legnagyobb adócsalók, mert akkor fingod nincs az életről. Részemről elhagyom ezt a blogot, mert úgy látom hogy teljesen megszállták a fidesz fanok, akikkel nem érdemes és nem is lehet vitázni, mivel a papagáj kommandó elkötelezettjei.
Csak egy évre cserélne Viktor és csapat egy átlag "munkással" az átlag munkás lakásában lakva, annak keresetéből élve, annak rezsijét, frankhitelét fizetve. Azt a kaját fogyasztva amire marad a pénzből. Azt gondoljátok, hogy ez sírás. Sajnos ez a magyar valóság, csak ti valami "narancssárga ködbe" búukolva azt látjátok csak amit ti akatok, szánalmas ez .....

Ezténírtam 2011.02.22. 12:30:02

@Rozgo: öööööööö, te nem tudsz helyesen írni, a "sűjed" magyarul így van: süllyed.

Olvasd el ezt a posztomat, és megérted, vagy nem:

- Betanított munkásnak, kukásnak alkalmas a munkaképes korú népesség 90%-a (kb. 10% a testi fogyatékos, tartósan beteg stb.)
- Szakképzett munkásnak alkalmas a népesség 60%-a (akik tudnak rendesen írni-olvasni)
- A kor színvonala szerint bonyolultabb feladatokat megoldani képest a népesség 30%-a (diplomások jellemzően)
- Komoly összefüggéseket átlátni, nagy rendszereket vezetni, képes a népesség 10%-a
- Valamilyen területen kiválóan dolgozni (akár emberi oldalról-felső vezetők, akár szakmai oldalról-kiemelkedő sportolók,brókerek, tudósok, stb.) képes a népesség 5%-a
- A kettőt ötvözni, vagyis nagyobb cégeket vezetni és fenntartani stb. képes a népesség 1%-a
- Az ország vezetésére, vagyis miniszterelnöknek alkalmas 3 ember

Persze, szükség van kátyúzókra, kukásokra meg földművelőkre is, csak az ő piacukon iszonyat nagy a konkurencia, mert ezekre a világon 5 milliárdan képesek... Házat tervezni meg csak 100M mérnök, ilyen egyszerű ez.

Lucernaböde 2011.02.22. 12:30:30

A blog állítása egyértelműen hazugság. Egyáltalán nem veszi figyelembe a családi kedvezményeket csak és kizárólag a bruttó bért. Ezért a blog hamis állításokat tartalmaz. Másrészt a 220 000 után - ami "mindössze 100 forint mínuszt jelent - rögtön a 300 000 -es sávra ugrik ahol - mit ad Isten ! - már plusz 15 000 forint az egyenleg. ez azt jelenti, hogy 230 000 forint körül fordul meg a trend, nem 300 000 forintnál.

Egészen biztos - a családi adókedvezményeket figyelembe véve - , hogy a cikk ill. a blog állítása nem igaz. Pár százezer embert érinthet a nettó bércsökkenés, ami valóban kezelendő állapot.

Rozgo 2011.02.22. 12:31:01

@nagymagyarmagyar: De ha valaki okosabb nálad is ki túr a helyedről, azt hiszed nincs nálad okosabb, és azt hiszed, hogy a kis kínai nem fog többet kérni?
Mert minden munkás többet fog kérni. Az emberek nem őrültek, attól, hogy feketék, vagy sárgák. De nem hiszem, hogy köztük szeretnél élni, mert ha igen lehetnél gazdag ott is, te is mehetsz oda, most is.:)

Lucernaböde 2011.02.22. 12:31:09

@Lucernaböde: bocsánat 100 ---> 1000 forint

Alamio 2011.02.22. 12:32:31

"és ki emlékszik mi volt a Fidesz válasza erre? Senki sem fog rosszabbul járni. Ilyen se volt még, hogy a kormány egymillió embert nyíltan lesenkizzen…"

Na ez az, amit csúsztatásnak hívnak. Kb. ott szerepelhetne az értelmező szótárban a szócikk mellett, mint példamondat.

janper 2011.02.22. 12:33:19

@ZF2: 100%-osan egyetertek.

Starlark 2011.02.22. 12:33:56

@Sadist: Az érték az érték, mindennek annyi az értéke amennyit adnak érte, nem több és nem kevesebb.
Olyan nincs hogy x dolog értéke y Ft, de most 0Ft-ot ér. Akkor az értéke egész pontosan 0. Ez a kereslet-kínálat.
Termelhetsz te vaskályhát 1000ft/db önköltség áron, ha a piacon csak 10ft-ot adnak érte akkor annak a vaskályhának az értéke 10ft.

Coyote82 2011.02.22. 12:35:04

@xcrow: " "Talpraesettség + jó végzettség = siker." Próbáld ezt elmesélni mondjuk egy orvosnak, egy pedagógusnak ,egy ápolónak vagy egy tűzoltónak (és reménykedj, hogy nem vernek pofán). "

Örülök, hogy felhoztad. Pedagógus végzettségem van, de többet hoztam ki belőle. Aztán lett egy mérnöki végzettségem is (még mindig pedagógusként), mikor aztán átpártoltam egy céghez, ahol azóta is épitgetem a karrierem. Én is a szarból kezdtem, de szerintem a kitartó hozzáállásom juttatott el idáig.

És igen, egyetértek az új adórendszerrel, mert megérdemlem a több pénzt, és nem akarom, hogy rajtam élősködjenek. A társadalmi felelősségvállalásnak is megvan a határa - nem hiába lett akkora divat külföldre "igazolni" az utóbbi években.

Az, hogy most kifizetem ezt az emelt árak miatt, nem akkora baj: legalább oda megy a pénzem, ahova nem sajnálom. De az én adómból ne a BKV, a MÁV meg a cigányok húzzanak hasznot (Itt a cigány az életformát jelöli, nem a népcsoportot)

Sadist 2011.02.22. 12:35:51

@ZF2: A szellemi munkánál azt fizetik meg, hogy azt nem képes (még) elvégezni egy gép, vagy egy átlagos ember. Ha ott tartanánk, hogy a gépek tudnak autókat, épületeket tervezni, szívműtétet végrehajtani, kreatív dolgokat alkotni, akkor a szellemi munkának is lejjebb menne az értéke. Az értékes, amiből kevés van. Ha mindenkinek diplomája lenne, akkor szart se érne, mert sok van belőle, ezért veszélyes, hogy a felsőoktatás diplomagyárrá alakult.

Ezténírtam 2011.02.22. 12:37:10

@newtehen: ezt írtad: "Minden esetre manapság rohadtul az a jellemző, hogy ha valaki előállít valami terméket, akkor azon legalább még négyen meg akarnak gazdagodni. És ez így nem megy. "

Pontosan milyen körben végeztél kutatásokat a témában? Hány olyan cég papírjait láttad, akik "terméket állítanak elő"? És ki az a négy, aki meg akar még gazdagodni rajta? Vagy csak beszélsz a semmibe? Itt szét tudsz nézni, ha legalább olyan cégeket ismersz, akikről irkálsz (2009-es adatok):

www.e-beszamolo.kim.gov.hu/kereses-Default.aspx

@James Pond: Szia, senkinek nem fogsz hiányozni, te kis buta...

Sadist 2011.02.22. 12:38:32

@Starlark: Tévedsz, megint kevered a pénzbeli értékkel. Egy dolognak nem pénzbeli értéke van, csak általában pénzzé konvertálható.

eos 2011.02.22. 12:40:14

Ugyanmár, nagymagyarmagyar csak erősen ironizál :)

Starlark 2011.02.22. 12:40:21

@Sadist: Ok tarthatsz te egy dolgot 1millára, álmodozhatsz róla ha ettől jobban érzed magad :)
Kaját nem kapsz érte a boltban.

Rozgo 2011.02.22. 12:41:33

@Ezténírtam: Látom nem értettél? Nem neked szólt amit írtam. De azért ott van.:)
Igen keressen többet aki tanult. Olvasd el még egyszer! Én nem is akarok annyit keresni mint egy igazgató. És a törvény elképzelése tetszik. De amíg minden drágul addig én ugyan annyit keresek, most még kevesebbet. Diplomás munka nélküliek is vannak, támogattad a tanulását és most is eltartod.:(

Coyote82 2011.02.22. 12:42:00

@Mocskos politikus:
Mocskos politikus 2011.02.22. 10:05:14

teljesen egyetértek!

Netuddki. 2011.02.22. 12:43:05

1. Igazságosság
Nos, az egykulcsos SZJA-val némi előrelépés történt az igazságosság felé. A progresszív adózás ugyanis csúfosan megbukott Magyarországon. Aki nem érti miért, az a többit se fogja...

2. 1 millióan rosszabbul jártak. Miért is?
Előtte túl sok adókedvezményt vehettek igénybe. Aminek egy része most megszűnt.
Túl kevés a fizetésük. Tudomásul kéne már venni, hogy szrér-hgyér nem kell minden munkát elvállalni. Nemcsak magaddal, a többiekkel is kicseszel. És viszont.

3. Mi a megoldás?
Nem az amit a fidesz kormány csinál. Erőszakkal sem fogja tudni rákényszeríteni a versenyszférát a béremelésre.
A munkával kapcsolatos adókat kéne DRASZTIKUSAN (mintha valami politikus fütyi mondta is volna ezt a szót) CSÖKKENTENI. Ez az egyedüli lehetőség, hogy emelkedjenek a bérek és nőjön a foglalkoztatás. Nem ússzátok meg ezt ti sem fideszesek! Hiába reménykedtek, nem fogjátok, mert nincs más választásotok!

Sadist 2011.02.22. 12:45:36

@Starlark: Én ezzel tökéletesen tisztában vagyok, pont erről beszélek, hogy a pénzzé konvertálás nem mindig lehetséges, és a pénzbeli érték sem ugyanannyi mindenki számára.

hirtelendi 2011.02.22. 12:46:43

@newtehen: Mesélj, ki akar meggazdagodni az én termékeimen pl? Ki az a négy? Egyet tudok. az állam által alkalmazottak, de más nagyon nem jön a képbe. Mert ugye nem arra akartál célozni, hogy egyszeri melós lenn a gyártósoron állítja elő a terméket és nem egy cég, egy szervezet? És a többi szemét csak élősködik rajta?

Rozgo 2011.02.22. 12:47:40

@nagymagyarmagyar: Semmilyen segélyt nem kapok, nem kérek. Segéd munkás se vagyok, tanulatlan se.:)

Ezténírtam 2011.02.22. 12:49:52

@venszivar: VONATKOZTASS EL!!!!!!!!!!!!!!! Pákó, ő mennyire jellemző??? Semennyire, 1 nigériai, 140M-an vannak...

Abban viszont, bár elég tróger a stílusod, igazad van, hogy a külföldi munkaerő importálásának vannak kockázatai (pl. ezek is), ezért fizetünk a mi hasonló szintű embereinknek kétszer annyit kb., mint amennyit ér a munkájuk, mert ők ilyen veszélyt nem jelentenek.

Két általános gondolat, aztán megyek:

1. Ahogy ebből a posztból is kiderül, SIRÁNKOZNI SZÁNALMAS! Ha szar a helyzeted, változtass rajta, ne rinyálj, ha pedig nem tudsz vagy akarsz, akkor kussolj.
2. Mindennek az ára a piacon alakul ki, ami egy bonyolult dolog, ha valaki valaha már üzletelt. Lehet, hogy ma megéri nekem befizetni évi 6 M Ft adót azután, amit keresek, mert még így is marad 12 (EVA), de lehet, hogy holnap, ha úgy gondolom, elmegyek külföldre, és nem fogok fizetni egy fillér adót sem. És akik itt hőbörögnek, higgyék el, hogy a sok adót fizetők nagy része így gondolja, ezért okos a FIDESZ döntése, mert itthon akarják tartani az értékes munkaerőt. És nem, a nyugdíjas, a segélyezett és a minimálbéres NEM értékes munkaerő, mert nettó haszonélvezői az államnak (én nettó befizető vagyok).

Várúr 2011.02.22. 12:53:23

A posztolót esetleg a barátnője senkizte le a minusz két rongy miatt. Meg én, hogy ilyen felületes ostoba blogot körmöl. Sivalkodhatna a munkaadójának, mivel a kormány felére csökkentette a tárasasági adót. Érdekes, ha havi két rongyra abból se futja, holott az Érdekegyeztető Tanácsban így állapodtak meg.

Rozgo 2011.02.22. 12:53:23

@hirtelendi: Ha a kőműves is el megy más országba nem fog éhen halni, de ha a román építi a házad abban, nem biztos, hogy élni szeretnél.:)
Állam által alkalmazott pl.: rendőr, katona, tűzoltó. Magán hadsereg nem tudná megállítani a csőcseléket. Dél Afrika jó példa erre.

orient 2011.02.22. 12:55:50

@James Pond: Valóban. Amiket írtam jól meg kéne nyirbálni a szociális rendszer (igazságtalan részét) és utána nemcsak adócsökkentés, hanem durva járulékcsökkentést is hozzátenni. Akkor valóban elkezdenének a cégek felvenni, bejelenteni...stb. és a lányod is találna munkát. De alapvetően még mindig az óriási újraelosztás a legnagyobb gondunk és az, hogy nagyon sok pénz megy el olyan rétegekre és támogatásukra akik munkaképesek.

campobaszo 2011.02.22. 12:56:11

"Azonban a közszférában megtörtént szokásos béremeléssel az idén az ott dolgozok nem visznek haza többet, igaz kevesebbet sem… azért már ez is valami nem?"

A közszférában évek óta nem volt béremelés.A kompenzáció nem béremelés.A tizenharmadik havi fizetést pedig teljesen megszüntették.
Különben is: "mo money mo problems".A kormány csak azt szeretné,ha a zembereknek kevesebb problémájuk lenne,ezt sem lehet felfogni?
Elegem van ezekből a materialista,libsi nyafogásokból!
Dolgozzatok,ne itt kommenteljetek,mihaszna népség!

pottom01 2011.02.22. 12:57:18

Sziasztok!
Úgy látom, már megint megy az egymásra mutogatás.
Hát ez sem szép, de ami még fájdalmasabb, hogy egy rétegről mindenki hallgat, mint sz... a fűben!
Ők azok az aktív keresők,40-50 év között, akik már felneveltek 2-3 gyerkőcöt, akik már kirepültek a házból, így utánnuk semmiféle kedvezmény nem jár már.
Ilyen a kolléganőim zöme is, már dolgoznak a fiúk, lányok, jövedelmük tehát így most csökkent.
Már nekem is csak egy gyerkőc van itthon, az enyém is kevesebb, de hát mit lehet tenni, a versenyszférában véleményem szerint ezzel nem fognak foglalkozni.
Csak ennyit akartam, ha valaki már ezt felvetette volna bocsika!

fg56 2011.02.22. 12:57:38

Kedves Fidesz! Ezek megszorítások és az emberek éltének még nehezebbé tétele. Nem ezt ígértétek, hazudtatok és hazudtok folyamatosan. Nincs erkölcsi alapotok mostantól se komcsizni, se Gyurcsányozni. Egy grammal se vagytok jobbak - sőt.

Coyote82 2011.02.22. 12:57:50

@Ezténírtam: erről van szó. Ha nem tetszik a dolog, tiplizünk és akkor fog csak igazán szopni az aljanépe. Pont.

Ezténírtam 2011.02.22. 13:01:00

"ROZGO:

@Ezténírtam: Látom nem értettél? Nem neked szólt amit írtam. De azért ott van.:)
Igen keressen többet aki tanult. Olvasd el még egyszer! Én nem is akarok annyit keresni mint egy igazgató. És a törvény elképzelése tetszik. De amíg minden drágul addig én ugyan annyit keresek, most még kevesebbet. Diplomás munka nélküliek is vannak, támogattad a tanulását és most is eltartod.:("

Én erre a kommentedre reagáltam:

"@nagymagyarmagyar: Ez jó.:) Mit eszel ember? Nincs földműves nincs kaja, nincs kukás, neked kell élned a szemetedbe, mit csinálnál ha házad előtt maradna? Olaszok már tudják milyen. Igen aki tanult keressen többet. De ha nincsenek szolgák, akkor semmit nem ér a pénz, és ha a szolga nevet, nem bele köp a levesedbe, az talán neked se mindegy. Nem mindenki indul autóval, és házzal a segge alatt az életnek. És ha lenézed az út javítókat, akkor jobb ha tankot veszel, bár sárban az is el sűjed, és hiába lenne Ferrarid a garázsban, ennyit kéne csak felfognod. Ebben az országban sokan vannak akik nem villát akarnak csak normálisan élni. És az a termelő munka ami ételt tesz az asztalodra, felépíti a házad.
Hiába tervezel házat, ha nem építi fel senki. Mivel üzletelsz, ha nem gyárt senki terméket? "

Nem tudom, ezen mit nem értesz, de még egyszer, szótagolva, hogy te és a többiek is felfogjátok:

A KŐMŰVES, RENDŐR, KATONA MUNKÁJÁNAK ELVÉGZÉSÉRE KURVA SOKAN KÉPESEK. Most hoznék 4000 példát, hogy szarul érezd magad, de csak néhány:

- Igen, Angliában Thatcher bevetett sztrájktörő külföldi bányászokat, amikor az állami alkalmazott bányászok hisztiztek
- Igen, a Légió, a francia hadsereg egyik legfontosabb része jellemzően külföldiekből áll
stb.

hirtelendi 2011.02.22. 13:01:48

@Rozgo: És? nekem nincs bajom azzal, hogy adózok, de jól láthatóan elég sokaknak hirtelen lett baja azzal, hogy idéntől adózniuk kell, vagy majd jövőre, mire megszűnik az adójóváírás. Én nem kérem ingyen az állam szolgáltatásait, de sokan szeretnék.

Ezténírtam 2011.02.22. 13:04:20

ja, és még Rozgo: mi is a baj a román kőműves által épített házzal? Most is kb. minden, amit fogyasztunk, még az élelmiszer is, külföldi, abban megbízol? Vagy az autódban (ha van)? Nekem tök mindegy, ki építi, amíg az, aki a garanciát vállalja, megbízható...

hirtelendi 2011.02.22. 13:05:13

@campobaszo: "A tizenharmadik havi fizetést pedig teljesen megszüntették." Nahát, a versenyszférában meg nem is volt. Tudod miért? mert a naptárban csak 12 hónap van. Ha 12 hónapot dolgozol, miért akarsz 13 hónapra bért?

Fideszman 2011.02.22. 13:08:36

Munkások közül két fajta állít elő valódi értéket, egyik az aki összerakja a Bentley-met a másik aki a 10 milliós karórámon dolgozik 2 hónapig.
A többi csak ingyenélő aki olyan munkáért akar milliós fizetést amit másik 8 milliárd ember is el tudna végezni. Szerinted miért keresnek olyan sokat a sportolók? pl a teniszezők? Azért mert Roger Federerből csak 1 van. Ha lenne 2 milliárd Roger Federer a világon akkor szart se érne a teniszezés. Egyébként meg az alja népnek mindenhol kuss a neve, szóval csend legyen mert elhúzok az országból, viszem a cégeim és azt a 60 ezret se fogjátok megkapni, marad az éhenhalás.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 13:11:46

@janper: Vedd figyelembe azt is, hogy az, hogy valaki felnott (18at betoltotte) , meg nem jelenti automatice , hogy bevetele is van.

Csak peldanak okaert , ha van osszesen 2-3 gyereked, mind foiskola nappali tagozaton, nem fog jarni neked adokedvezmeny . Semmi. Holott meg -altalaban, tobbnyire - te tartod el oket.

gorcsev54 2011.02.22. 13:17:01

@hirtelendi: Ezt,hogy lehetetlen előzményekből nem lehet helyes következtetésekre jutni nekem írod (mármint az én gondolataimhoz) vagy csak megjegyezted

Ezténírtam 2011.02.22. 13:18:41

@tildy:): hát izé, ne tartsd el őket

van a diákhitel, úgy hallottam, meg nem tudom, hova járnak, de mivel a diákmunka-közvetítők virágzanak, gondolom, a főiskolák többsége mellett lehet dolgozni (én dolgoztam, az tuti, bár ez nem jelent semmit)

ha meg nem tudod eltartani őket, meg ők sem magukat, menjenek el dolgozni és járjanak estire vagy levelezőre, a felsőoktatás nem kötelező...

Rozgo 2011.02.22. 13:19:58

@hirtelendi: Kőműves is itt hagyhatja az országot, és a román kőműves, nem biztos, hogy olyan házat épít. De a lényeg az, ha túlzottan kihasználod a népet lázadni fog. És hidd el nem egyenlő eséllyel indul mindenki. De ehhez vidékre kéne menni és szét nézni. Az a gond, hogy állam pénzéből túl sokat kapnak a politikusok, és keveset a rendőrök, tűzoltók, katonák, akiket nagymagyarmagyar magánhadsereggel nem tudna helyettesíteni. És nem tudom mit nem lehet azon érteni, mindegy kit dolgoztatsz, ha egy színt alá nyomod lázadni fog. Dél Afrika jó példa szerintem neked és nagymagyarmagyarnak is.

Ezténírtam 2011.02.22. 13:20:03

JA, ÉS SAJÁT PÉLDÁS HÜLYESÉGEKKEL SENKI NE RINYÁLJON, MERT BÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉNA

Friedman 2011.02.22. 13:21:49

@nagymagyarmagyar: Hivatásos provokátor volnál? Remélem akkor legalább jól megfizetik.

Ha csak idiotizmusból csinálod, akkor szerintem sok lesz a jóból. Nem vagy túl szórakoztató. Inkább olvasnám helyetted az értelmes gondolatokat tartalmazó megnyilvánulásokat.

NA YA! 2011.02.22. 13:25:44

@Coyote82: "De az én adómból ne a BKV, a MÁV meg a cigányok húzzanak hasznot (Itt a cigány az életformát jelöli, nem a népcsoportot)"

A fenti dolgokat ki kell tiltani az országból és mindjárt megnyugszol tanárbácsi/tanárnéni!:)

Rozgo 2011.02.22. 13:26:27

@Ezténírtam: Próbálj meg nekik nem eleget fizetni.:) Olaszok úsznak a szemétben, erről hallottál?

histar007 2011.02.22. 13:26:27

A közteherviselés nem ott kezdődik, hogy mindenki beszáll a közösbe? A vörösök voltak nem is kicsit felháborodva az adómentes minimálbéren.
Most ilyen nem lesz. Mert egy javuló gazdaságban csak nagyon kevesen keresnek a minimálbér szintjén. A legtöbben felette. Ha a minimálbér adómentes, akkor oda fognak bejelenteni mindenkit.
Amúgy a havi 2000 forintodért meg rikácsolhatsz! Nem hiszem, hogy a nettó 137 és 139 között olyan hatalmas lenne a különbség.
Amúgy meg csinálj gyereket és akkor egyből többet fogsz kapni. Ja hogy a te oldalad nem preferája a gyereket. Meg a családot se? Ezen el kellene gondolkodnod.
Amúgy meg most az zavar, hogy sokak zsebében lett fizetőképes kereslet? Amit el fognak költeni, amitől élénkül a kereslet?

A növekedést leginkább a fogyasztás hajtja előre. Ha a Világbank azt tanácsolja, hogy nem kell agyonfizetni az ittenieket, akkor a te pártod nem is teszi. Ha az itteni bankok 2x akkor kamatot szednek mint otthonukban, akkor az szerinted jól van.
Hogy az ország ellenségei vagytok, azon nem lepődöm meg. De hogy néha a saját magatoké is...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 13:26:48

@vernarancs: " Vagy te ugy gondolod, hogy aki felnevelt 2-3 gyereket az orokos adokedvezmenyben reszesuljon? "

Nem , nem igy gondolom, nem tudom honnet vezetted ezt le.
Csak nem tartom korrektnek , hogy aki valoban 70 -80 ezret ( netto) keres , az 10 ezerrel kevesebbet kapjon.

@Ezténírtam: Sosem tudhatod. Edesanyam mernokasszisztenskent es muszaki rajzolokent dolgozott 20 evig mernokok mellett. Aztan jott a rendszervaltas, meg a kirugasok . Igaz csak "erosaramu technikusija" van .
Es rengeteg diplomas tanar is ott all a szalag mellett, mert enni adni kell a gyereknek , es a kis munkat is becsulik.

" Mennyit tanult, hogy a testi erején kívül más eladható dolga nincsen? "

Tudod kereslet-kinalat. Lehet lenne eladhato tudasa , csak egyszeruen nem tud(ott) elindulni oda. Mert hiaba akarnam en a programozo tudasom eladni kiskunrocsogen, ha kiskunrocsogon nincs szukseg programozoi tudasra

@orient: En szerencsere nem kerultem rossz helyzetbe , mert nem otthon elek. Ha otthon elnek kevesebbet kaptam volna, igen. Aki ismer tudja, hogy percig sem azokat szidom, akik most tobebt kapnak -> tobbet is adoztak,igen nagz mertekben ok tartjak el a nem dolgozokat is.

Nem tudom mi lett bvolna a jo megoldas , de legalabb a minber megemelese annyira, hogy aki keveset keres az ne kapjon mar kevesebbet, de megis adozzon.

Nem vagyok ellene annak, hogy az alacsony kereset is adozzon, sot... Az ellen vagyok, hogy ilyen mertekben csokkent az igy is keveset keresok jovedelme.

Nem tartom jo otletnek azt, sem, hogy belenyulnanak a maganszfera fizetesibe. Egy eszkozuk van - minber- probalkozzanak azzal , massal ne.

Meg lehet nezni a fenti tablazatot : brutto 90-100 ezer forintnal nettoban tizzel kevesebbet visznek haza ezek az emberek.

Rozgo 2011.02.22. 13:28:28

@hirtelendi: Adózok, mindent fizetek nem ez a bajom, az, hogy egyesek lenézik a másikat.

Friedman 2011.02.22. 13:29:20

A cikkhez annyit írnék, hogy az új szabályok szerint a minimálbéresektől 20% a teljes állami elvonás, 150 ezer Ft-ig 30% alatt marad, míg a jól keresőknél 37,8% ugyanez.

Abszolút értékben egy minmálbéres 17 ezer Ft-tal járul hozzá havonta a költségvetéshez, a 200 ezer Ft-t kereső 66 ezer Ft-tal, az 1 milliót kereső pedig 378 ezer Ft-tal. Jobb esetben mindhárom ember ugyanannyi szolgáltatását veszi igénybe az államnak (valszeg az 1 millió Ft-ot kereső kevesebbet is, mert magánkórházba megy, nem BKV-val jár stb.)

Ez nem azt jelenti, hogy nem kéne megbecsülni mindenkinek a munkáját, sőt... mindenkiét meg kell becsülni. De azért ne mondjuk már, hogy a sokat keresők semmit nem tesznek az országért. Sőt, ők teszik a legtöbbet. Helyesbítek, aki papíron is bevallja a magas keresetét. Őket is igazán megilleti a tisztelet.

NewWay 2011.02.22. 13:29:52

Azt szeretném megkérdezni, hogy MIÉRT HAZUDIK A POSZTOLÓ!?

www.nettober.hu
bruttó 73 500 Ft
2010-ben: nettó 60 237
2011-ben: nettó 57 803

A különbség 2434 Forint, nem pedig 10 991 Forint! Ez egy ordas hazugság!

Értem én, hogy célszerű volt az adójóváírást "elfelejteni", hogy jobban szóljon a propaganda, de ez akkor is csúsztatás és hazudozás!

A másik, hogy az 1 millió minimálbéres vállalkozó most jól vagy rosszul járt?
Rosszul járt, mert több adót kell fizessen?

Fideszman 2011.02.22. 13:30:26

@Friedman: Lassan vége a februárnak, fogyóban a lóvé mi? Munkásmajom.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 13:31:06

@Ezténírtam:a vegere : trollface. :D:D

Engem sem tamogattak a szuleim,( ilyen fizukbol nem is birtak volna) onerobol csinaltam a sulit, nade azert valahogy nem ennek kene az altalanosnak lennie.

No remelem az elozo valaszomban felreerthetetlenul benne van mivel van problemam, es az is, hogy EN IS HELYESLEM , hogy NE LEGYEN ADOMENTES a minimalber.

risso 2011.02.22. 13:32:09

A zemberektől ilyen módon beszedett többlet elmegy szépen az államgépezet fenntartására.
Amikor a Bajnai-Oszkó páros bevezette a szuperbruttót / átírták a közterheket nem kellett az alkalmazottainknak bért emelnem, mert ugyanannál a bruttó bérnél nőtt a nettójuk.

Friedman 2011.02.22. 13:32:15

@nagymagyarmagyar: Köszönjük az ismételt értelmes hozzászólásodat :) Hány blogról tiltottak már le?

Fideszman 2011.02.22. 13:32:44

@Rozgo: talán tisztelni kellene azt aki nem tanult és az eladó, postás, szemetes, kőműves, tűzoltó, rendőr stb karriernél nem jutott tovább? Jó hogy lenézzük az ilyeneket, akik csak lopják a pénzt az államtól.

orient 2011.02.22. 13:35:46

@tildy:): Igen, a min. bér emelése jó ötlet. Csak ahhoz járulékcsökkentés is kéne hogy a vállalkozások lazán tudják fizetni a megemelt minimálbéreket. Csakhát akkor még kevesebb pénz folyik be a kasszába, az sem baj csak meg lehetne spórolni olyan helyeken ahol meg a kiosztás magas. Milyen alapon utazik akárki is ingyen? nem mondom nem kellenek utazási támogatások diákoknak, időseknek...stb. de ingyen? Az ingyen az sosem jó mert az emberek nem értékelik, és azt gondolják, hogy minden ingyen van, semmiért nem kell dolgozni. Ez igaz az egészségügyre és sok minden másra is. Nem a bevételen van a hangsúly hanem a kádári örökség levetésére és gondolkodásmód változtatására: SEMMI SINCS INGYEN! De írtam másik millió dolgot amiben MO élen jár és sokkal gazdagabb országok nálunk sem engedhetnek meg maguknak ilyen nagyvonalú rendszert, nem vagyunk mi Norvégia meg Svédország...Ezeket a spórolt összegeket kéne fordítani a munka javítására csak senki sem meri érinteni őket. Semmi sem fog változni. Mi fogjuk továbbra is elvárni hogy a világ tanuljon meg magyarul nem mi más idegen nyelveket, ugyan így majd nem nekünk kell megdolgozni a javakért, hanem majd az állam úgy is gondoskodik rólunk...
Gond ott van hogy a magyar semmi erőfeszítést nem tesz csak siránkozik és mástól várja a megoldást...tudod a sült csirke példa...

Masni 2011.02.22. 13:36:17

@nagymagyarmagyar: csak azt nem tudom, hogy te mennyire tiszteled azokat, akik anno téged tanítottak, hogy aztán ilyen okos és arrogáns lehessél.
És szerinted, ha idejönnek a nigériaiak havi 20 e forintért dolgozni, mennyi ideig fogják bírni?

Friedman 2011.02.22. 13:36:24

@risso: Erre szoktam én mondani, hogy ha a 2009-es adórendszerhez viszonyítunk, mindenki jobban jár az idei adószabályokkal (2009-hez képest). Bruttó 180 ezer Ft felett legalább havi 10 ezer Ft a többlet 2009-hez képest. Aki nem hiszi keresse elő a 2009-es bérpapírját.

Bajnai-Oszkó a gyengébb keresetűektől vont el kevesebbet, most ezt kiterjesztették a magasabb jövedelműekre is. Ezt ne vegyük már zokon.

Rozgo 2011.02.22. 13:36:45

@nagymagyarmagyar: Akkor enni ingyen kapsz? Félek jönne helyetted más.
Amíg nem vagy isten, addig ne hidd a te helyedre nincs más jelentkező.:)
Még a diktátorok helyére is pályáznak, most van rá példa.:)

Friedman 2011.02.22. 13:37:12

@Masni: Nem kell komolyan venni, provokátor. Csak azt nem tudom ki pénzeli az ilyet.

MaciWorks 2011.02.22. 13:37:19

@nagymagyarmagyar: "nekem 3 van de 4 nyelven beszélek és többet adóztam mint amennyit te valaha is keresni fogsz az életedben. Én az ilyen alja munkákat, mint pl eladó, vagy gyári munkás, szemetes, postás stb mélyen lenézem. Hányinger tölt el ha meglátok, egy ilyen lusta taplót valahol. Ezek akik egész életükben kerülték a tanulást most sírnak amiért 80-100ezret keresnek. Szerintem ez bőven sok azért a társadalomnak semmiféle hasznot nem hozó "munkáért" amit ők végeznek. Én az adómból rengeteg ilyen ingyenélőt eltartok, elvárom hogy ha már én tartom el őket ne óbégassanak annyit. Éveken keresztül kerestem havi 800 ezret, most másfél milliót kapok kézhez az egykulcsos adónak köszönhetően. De az ingyenélőkkel szemben én tanultam is szorgalmasan, a szülőktől kaptam lakást meg autót, ennél több segítséget nem kaptam, úgyhogy mindenkinek ott a lehetőség, csak van aki lusta és azt hiszi hogy egy gyárban ellóghatja az életét. Szívem szerint adnék nekik havi 30ezret és akkor nem lenne ennyi idejük siránkozni. Egyébként meg tessék gyerekeket vállalni mindenkinek ott a lehetőség. "

Légy csak nagyon büszke arra, hogy a segged alá toltak egy lakást, meg autót, meg taníttattak. én tipikusan az ilyenre tudok köpni. Tudod, ha nem lenne az az eladó, meg a munkás, meg a szemetes, kitörölhetnéd a diplomáiddal a fényes valagad. Megdöglenél, ugyanúgy mint a többi nagyarcú élősködő.
Ugye el se tudsz képzelni olyat, hogy ahhoz, hogy van olyan, aki esetleg 14-16 éves korától fogva melózik, s nem tud továbbtanulni, még ha akar se. Gratulálok. Látod, pont az ilyen élősködőktől kellene megszabadítani az országot, nem azokat kell lesajnálni, akik lehetővé teszik, hogy te így élj.

Friedman 2011.02.22. 13:40:09

@MaciWorks: Ne húzd fel magad, csak provokál. Pont azt akarja elérni, hogy ilyeneket kezdj írni. Így lehet a legjobban egymásnak ugrasztani az értelmiséget és a munkásréteget. El kéne fogadni, hogy ez egy szimbiózis, egyik se létezhetne a másik nélkül (mérnök nélkül nem lenne mit termelni, munkás nélkül nem lenne ki termelje, és eltartsa a mérnököt).

Fideszman 2011.02.22. 13:44:00

@Friedman: téged honnan szalajtottak te buzeráns? melyik munkásszállón kötötték be a netet? Te mit gyakorló buzi, mit szólsz ahhoz hogy a gyerekesek több kedvezményt kapnak? Nincsenek így kirekesztve a fasszopók, mint pl te meg a barátnőd, Zsolti?

Fideszman 2011.02.22. 13:45:30

@Friedman: Na most miattad nem láttam mi volt a reklám előtt a Knight Riderben

MaciWorks 2011.02.22. 13:47:02

@nagymagyarmagyar: "Nem értem én ezt, mindenkinek ott a lehetősége hogy pl közgazdász legyen. Mindenki kereshetne jól és mégis vannak akik alja munkákat végeznek minimálbérért és sírnak."

Ó igen. Aztán ha mindenki közgazdász (megint csak ne felejtsd el, hogy tanulni nem kevés pénz...), akkor majd mit eszel, ki gyártja a ruháidat, honnan lesz meleged, honnan lesz áram stb.
Most őszintén: te komolyan is gondolod amit írsz?

Friedman 2011.02.22. 13:47:04

@nagymagyarmagyar: Fáj, ha valaki lebuktat, nemde? :) Munkaadód nem lesz elégedett! Új nicknév kell majd ;)

Rozgo 2011.02.22. 13:47:44

@nagymagyarmagyar: A postás, vagy az eladó nem az államból él. És örülj, hogy van olyan hülye aki téged is ki mentene egy égő házból, mert akkor is kimentene, ha tudná, hogy ide mit írsz. Tiszteld azt aki téged tisztel! Nem mindenki él a te adódból. És ha összes kínai a te gyáradban lesz, ki lesz aki megtermeli a gabonát?

Friedman 2011.02.22. 13:47:55

@nagymagyarmagyar: Gondolom a munka hőse lehetsz :) Melyik adón adnak még Knight Rider-t?

Fideszman 2011.02.22. 13:47:59

@MaciWorks: hogyne gondolnám komolyan

MaciWorks 2011.02.22. 13:48:18

@Friedman: igazad lehet, hagyom inkább...

BlahBlah 2011.02.22. 13:49:13

@orient: Minimálbér emelés volt, 73500->78000 tehát aki azon dolgozott, az nem visz kevesebbet, de aki 78000-t keresett, annak nem emelték, hanem ott a főnökeire van bízva, hogy emeli-e a béreket annyival, mint a minimálbér emelkedett...
(még az inflációt se szokták emelni, nem hogy ekkorát emeljenek)

Ha valaki meg érti, pont ezen megy a vita, hogy ezt az állam/kormány nem kérheti a versenyszektortól, hogy mindenkinek emelje a fizetését....

Friedman 2011.02.22. 13:50:04

@nagymagyarmagyar: Nagyon jó. Kár hogy a "gyárban" nincs Cool Tv :P

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 13:51:47

@orient: No igen. ismeros amit mondasz. En sem ertek egyet az utazasi tamogatasok jelenlegi rendszerevel. Diakoknal meg megertem, be kell jarni suliba, node korlatlan ingyenjegy nyugdijasoknak? Es kulfoldieknek is 65 felett?
Meg a regisztracios jegyert sem kernek penzt:(

nagymagyarmagyarnak meg azt tudom mondani, azert nezzen szet a munkasok kozt, foleg az idosebbek kozt, hany volt aki tanult ( meg a 90es evek elejen is max 10% jutott be felsooktatasba, akinek technikusija volt, mar legalabb annyit szamitott , mint ma egy alap diploma) , nem kene ezeket az embereket elbol lehulyezni, vagy legalabbis azt mondani rajuk, hogy kerultek a tanulast.

Inkabb rossz helyre szulettek es ragaszkodtak azon kis ertekeikhez ami mar biztosan megvolt .

Perillustris 2011.02.22. 13:53:15

Aki most kevesebbet kap pár ezerrel, "vissza fogja kapni", ha ő lesz jogosult. Aki már "lemaradt" erről, az esetleg megkapott más kedvezményt máshogy (pl. szocpolt, amiről én lemaradtam).

orient 2011.02.22. 13:53:35

@BlahBlah: Mondjuk én minimál emelésen nem ezt értettem. Hanem mondjuk 73500 ról mondjuk 90,000-re való emelést, az jelentős lenne. Csak ahhoz írtam ezt meg kellett volna támogatni járulékcsökkentéssel is. Csak ahhoz megint pénz kellett volna amit máshol kell elvenni. Pl. utazási kedvezmények megvonása, jelentős közszféra leépítés...stb. Olyan lépések amik fájdalmasak de hosszútávon javítanák az ország versenyképességét (alacsony munkáltatói járulékok révén...) és javítanák a foglalkoztatást.

gorcsev54 2011.02.22. 13:55:20

@MaciWorks: Én a "@nagymagyarnak"a hozzászólását nem is értem! Olyan ez mintha a világban csak közgazdászokra meg termék menagerekre lenne szükség ill. csak rajtuk múlna minden és csak ők érdemelnek fizetés( persze azt nem tudom ,hogy a buksi fejébe ki oltotta bele azt a nagy tudást, vagy talán úgy született?Ja és addig amíg tanult addig is dolgozott adózott valaki vagy neki csak az előző közgazdászok teremtették meg a lehetőséget?Azt már le sem merem írni neki ,hogy a fárasztó 14 órás munkája után a hobbi kertjében termeli meg a családjának a kaját,vagy milyen terméket" menagelne" ha nem gyártaná valki.Érdekes az én apám 45 évig tervezett épületeket ,és soha nem hallottam töle, hogy csak őt kell megfizetni.

Friedman 2011.02.22. 13:57:32

@gorcsev54: Áh, ne foglalkozzatok vele, tök hülye. Érdemes visszaolvasni néhány korábbi bejegyzését. Szerintem csak tiszta idióta, és önszórakoztatásból jár blogokra hőzöngeni. Mindig kispécéz valamilyen csoportot, aztán azt szidja ezerrel. Néha Fideszt anyázik, néha MSZP-t, most a "munkások" vannak soron.

gorcsev54 2011.02.22. 13:59:12

@nagymagyarmagyar: Ezt nem is érdemes válaszra méltatni!

Kismacska (BELLA) 2011.02.22. 14:05:14

@Om nom nom nom: És mások, mondjuk 65 ezres nettóból? Az olyan háztartások, ahol 100 nettó sincs meg (és még jót mondtam)?

Az egykulcsos adórendszer azért igazságtalan, mert NEM ugyanaz kifzetni (most tekintsünk el az adójóváírástól az egyszerűség kedvéért) 75000 forintból 16%-ot, mint 1 millióból.

Ezt azért beláthatjuk.

Valaki írta, hogy a többség valszeg jól járt. Oké, ha így nézem, akkor jé, tényleg jó az egész. Csakhogy itt a legrosszabbul az jár, aki a legkevesebbet keresi. Nem csak az, hogy amúgy is hót csóró, hanem az is, hogy még ebből is elvettek. És tegyétek csak hozzá, hogy vajon most mennyivel is drágább minden?

Igaza van Gyurcsánynak abban (évértékelő), hogy a hiány jó részét éppúgy ők generálják (kormány), mint anno Medgyessy-ék, hogy ígértek - osztogattak, nem kellett volna. Akkor ők generálták a hiányt. Most Orbán.

Mindegy, mi van, a hiányt a legszegényebbek fogják megfizetni.

Igazatok van. A régi jó szoci tábor, Szabolcs, Borsod, stb. Miért állt át? Nem kellett volna. Azóta is bünteti őket minden. A természet kezdte, Orbán folytatja. (A közmunka programot most nem is említem - csak így.)

Passzívak - érzitek a felelősséget, ugye? Hogy hány ember szív miattatok?? Ugye nem jöttök ide kommentelni és kritizálni azt a kormányt, aki a ti segítségetekkel IS regnálhat?

Köszönjük nektek IS.

És ne mondjátok, hogy nincs ki mellé állni. Ezeknél a szocik százszor jobbak voltak (demokrácia, külföldi elismerés, bezzeg-ország voltunk, NEM vett el a legszegényebbektől, stb.). Ezeknél bárki jobb. Na jó, a Jobbikot is hanyagolnám. :)

gorcsev54 2011.02.22. 14:07:57

@BlahBlah: !Kérni, követelni zsarolni mindent szabad!Azért kíváncsi vagyok, hogy a közszférában dolgozók (kompenzált ) fizetését ki fizeti? Vagy talán a felét hazaküldik?
Mert valahogy abban a csaló versenyszférában így megy , ha csökkenő árbevétel növekvő terhek mellett bért akarnak emelni.De lehet ,hogy tévedek és felveszik az itt megszólaló nagy tudású közgazdászokat termék menagereket és mindjárt megugrik a termelés meg a piac is, csak győzzük eladni a terméket meg a szolgáltatást.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 14:12:56

@Perillustris: vagy nem kapott . MErt az sem minden esetben jart.

@orient: valahogy en is inkabb a tamogatasok csokkentese + es a netto ber legalabb szinten tartasa vagy novelese mellett teszem le voksom.

NewWay 2011.02.22. 14:15:32

@Kismac:
"Az egykulcsos adórendszer azért igazságtalan, mert NEM ugyanaz kifzetni (most tekintsünk el az adójóváírástól az egyszerűség kedvéért) 75000 forintból 16%-ot, mint 1 millióból."

Megkeresni se ugyanaz 75000 Forintot, mint 1 milliót.

Másrészt annyi jutalmat már csak megérdemel, aki nem elcsalja az adót, hanem legálisan keres 1 milliót, hogy abból valamit meg is tarthasson!

Ne felejtsük el, hogy Magyarországon van 500 ezer - 1 millió kamu minimálbéres. Ők most többet adóznak. Nem sírok értük.

Tudom, sokaknak tetszene a kommunizmus:
Aki 1 milliót keres, az kapjon kézhez mondjuk 75000 Forintot
Aki 75 ezret keres, az kapjon kézhez 75000 Forintot.

A többit meg vegye el az állam, és ossza szét! Ezt hívják kommunizmusnak.

NewWay 2011.02.22. 14:19:21

@Kismac:
"És ne mondjátok, hogy nincs ki mellé állni. Ezeknél a szocik százszor jobbak voltak (demokrácia, külföldi elismerés, bezzeg-ország voltunk, NEM vett el a legszegényebbektől, stb.)."

Az a baj, hogy vannak még olyanok, akik szerint a szocik jobbak voltak. Ez a szomorú.

Mit csináltak a szocialisták?
Hitelből fizettek 13. havi nyugdíjat
Adót emeltek a dolgozóknak, AFA-t emeltek
Ingatlanadót vezettek be (hajszálon múlt, hogy elmeszelték)

A szocik egy dolgot tudtak: osztogatni a nem-adózóknak, és adót emelni a dolgozóknak. Ehhez aztán nagy ész kell!
Ja, meg lopni is tudtak.

Fideszman 2011.02.22. 14:20:06

@NewWay: majd eljön a sírás ideje neked is amikor a sok kilátástalan sorsú ember megindul és kirángat az autódból a lámpánál majd felhúznak az első villanyoszlopra

Mocskos politikus 2011.02.22. 14:22:05

@NewWay:
"Megkeresni se ugyanaz 75000 Forintot, mint 1 milliót."

Ebben minden benne van, így igaz!

"Az a baj, hogy vannak még olyanok, akik szerint a szocik jobbak voltak. Ez a szomorú.
Mit csináltak a szocialisták?
Hitelből fizettek 13. havi nyugdíjat
Adót emeltek a dolgozóknak, AFA-t emeltek
Ingatlanadót vezettek be (hajszálon múlt, hogy elmeszelték)
A szocik egy dolgot tudtak: osztogatni a nem-adózóknak, és adót emelni a dolgozóknak. Ehhez aztán nagy ész kell!
Ja, meg lopni is tudtak. "

Nagyszerű összefoglaló! Pontosan így van!

NewWay 2011.02.22. 14:24:28

@nagymagyarmagyar:
"majd eljön a sírás ideje neked is amikor a sok kilátástalan sorsú ember megindul és kirángat az autódból a lámpánál majd felhúznak az első villanyoszlopra "

Jajj, jajj. Majd lelépek akkor külföldre.

Amúgy persze ez is jellemző: az én adómból tartották el eddig, vagy támogatták a sok kilátástalan sorsú embert, és ez lenne a hála? Szép.

Lehet azt is csinálni, ami romániában történt tavaly. Visszafogták a kiadásokat:
- Közalkalmazottakból 400 ezret kirúgtak!
- A maradék közalkalmazottaknak 25% BÉR CSÖKKENTÉS!

Hogy tetszik?!

CubE 2011.02.22. 14:28:47

@nagymagyarmagyar: gondolkozz, te élsz a melósokból!! Ha magyarországon csak közgazdász lesz mi a túróból fogsz megélni!

Friedman 2011.02.22. 14:32:50

@NewWay: Az ingatlanadó szerintem elég jó ötlet lett volna. Azt pl. fizeti az is, aki minimálbéren van bejelentve, mégis az 1-200 milliós rózsadombi villájában ücsörög. Aki 30 millió Ft feletti ingatlant birtokol, ne már, hogy ne tudna évi 10-20 ezer Ft-tal hozzájárulni a közhöz... Ez pont a hozzánk hasonló rendesen adózókat segítette volna.

Az ÁFA emelés ugyanúgy, azt mindenki fizeti, nem könnyű elcsalni, szemben a munkajövedelemmel. Szerintem pont a fogyasztási és vagyonadók hatásosabbak Magyarországon, szemben a jövedelemadóval. Hiszen Mo. az 1 millió minimálbéres országa. De eleve alig több, mint 3,5 millió munkavállaló van. Ezt nem sokszor emlegetik, de az SZJA eddig alig fedezte az államadósság után fizetendő kamatot, az ÁFA bevétel pedig ennek közel duplája volt.

És azért sajna a Fidesz háza táján is vannak problénák, pl. különadók (válságadók), magánnyugdíjpénztári pénzek államosítása, kilakoltatási moratórium, és hasonló piacidegen lépések.

Akvyr 2011.02.22. 14:33:02

Hát, furcsa nekem ez a fidesz, mert még mindig 30 éves ideológiák alapján méri fel a terepet, és osztja a lapokat. Ez az egykulcsos adó egy baromság volt, pont az ellentétére lenne szükség, csak ahhoz előbb jó lenne hogy ha a saját embereik nem trükköznének ki 100 milliókat a cégeiknek.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.02.22. 14:33:13

@NewWay: "A többit meg vegye el az állam, és ossza szét! Ezt hívják kommunizmusnak."

Pont ez megy most is. Ellopják a nyugdíjpénzeket, hogy elosszák a többieknek. Elvesznek a gyerektelentől, hogy odaadják annak, akinek gyereke van (nem tudott csomót kötni a farkára, nem ismerte az óvszert, nem volt tisztában az anyagi lehetőségeivel). Akkor most a Viktor kommunista?

NewWay 2011.02.22. 14:33:18

@nagymagyarmagyar:
"majd eljön a sírás ideje neked is amikor a sok kilátástalan sorsú ember megindul"

Elmondanám, hogy például miért kilátástalan az emberek sorsa:
Jött a rendszerváltás, 1989. Ezután magyarországon volt 4-5 cukorgyár. Ezeket az állam (főleg az MSZP, de a többiek is) szépen eladogatta. A külföldi tulaj meg bezárta.

Most mi van? Bemész a Lidl-be, és megveszed a német cukrot. Mert magyar az nincs, de a Lidl-ben biztosan nincs. A német cukorhoz nem kell magyar munkaerő, máris megvan, hogy hová tűnt többszáz, vagy kapcsolódó beszállítókkal is számolva többezer magyar munkahely.

És ezt csak egy példa a sokból...

Ezért kilátástalan sorsúak az emberek, nem azért, mert akinek még van munkája, annak adót kellene emelni, meg nem azért, mert "csak" 16% SZJA-t fizetnek a bejelentetten sokat kereső emberek (+20-30% TB-t, stb).

Friedman 2011.02.22. 14:33:31

@nagymagyarmagyar: No mivan, nagymagy? Skizofrén állapotba kerültél? :D

Fideszman 2011.02.22. 14:34:26

@CubE: Én már kerestem annyit, hogy ha eltűnne az összes élősködő munkás a földről akkor is megélnék. Ne felejtsd el, hogy 75 ezret bárki meg tud keresni egy könnyű kis melóval, míg 1 millióért van hogy egy hetet is dolgoznom kell. Ilyenkor éjjel nappal bent ülök az irodában, nincs szabadidőm mint neked. Amíg te a moziban szórakozol esténként, addig én bent rohadok ugyanúgy az irodában és termelem a pénzt. Te mit termelsz közben? Csak üres poharakat meg popcornos zacskókat.

Vanek B. Eduard 2011.02.22. 14:37:25

A minap olvastam (nem keresem meg a linket, akit érdekel, megtalálja), hogy az Szja 80%-át az adózók 6% fizeti be. Ez olyan szinten gáz szám, hogy nem csoda, ha módosítani akarnak rajta.
És a rosszul járók között megbúvó pár százezer Audin járó "szegényemberről" se felejtkezünk el, aki nettó milliót, bruttó százezret keres.

Friedman 2011.02.22. 14:38:58

@nagymagyarmagyar: Ujjuj, kezd már fájdalmassá válni... :)

ionsrác 2011.02.22. 14:41:37

Érdekes megfigyelni, hogy magukat komoly, tanult embernek bemutatók (leszámítva persze a legostobább suttyókat, mint ez a nagymagyarmagyar nevű troll) is úgy képzelnek el egy társadalmat, egy országot, hogy vannak a fontos vállalkozók és manágerek, akik megtermelik a javakat (és szerintük azok termelik, akik eladják, nem pedig akik előteremtik), és vannak a TÖBBIEK, akiket nekik el kell tartaniuk.
:)
Ennyi, ilyen egyszerű. :D

ŐK tartják el az orvosokat, hivatalnokokat, tanárokat, óvónőket humanitárius szolgálatból, csak hogy azok életben tudjanak maradni. Mivel ezek a "sikertelenek" ugye nem termelnek értéket, javakat, azaz pénzt. A többi az nem érték, úgymint a tudás, az egészség, nevelés, tanulás, kutatás, stb. ezek csak hajléktalan hóbortok.

Nekik, azaz a valódi értékű embereknek (=marketing manager) ugyan nincs szükségük egyikre sem az eltartott szerencsétlenek közül, ők az Olimposzon születtek és élnek. Nem jártak iskolába, nem voltak tanáraik, ők TUDNAK. Nem vettek lakást, az VOLT, JÁRT. Nem betegek, nincs gyerekük, mert ők állandóak. Nem használnak műszaki vívmányokat, mert azokat sikertelenek hozták létre. Az aljanép.

A sok professzor csak legyen hálás, hogy eltartja őket ez a pár dolgozó nagyfényű ember! Ingyenélő ostobák.

De úgy is mondhatnám, hogy ma Noé bárkájára biztos, hogy csak marketing managerek és becsületesvállalkozók férnének fel, hisz ma ők a társadalom kizárólagos értékközpontjai.

Friedman 2011.02.22. 14:42:05

@sixx a bolsevik: Sajna vannak olyan jegyei neki is... de Magyarországon kb. minden politikusban van egy ilyen hajlam (LMP-ben is, mielőtt valaki őket hozná példának). Volt egy valaki, aki kiállt és megpróbálta elmagyarázni az embereknek, hogy hogy is működik az államháztartás, a gazdaság, hogy nincs ingyenebéd, stb. Nem is juttott be a Parlamentbe.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 14:44:05

@Vanek B. Eduard: Van ilyen is. Ok "megerdemlik" csokkenest . De nagyon sok olyan ember van, aki tenyleg ennyit keres. Csak el kell menni Szabolcs vagy Szolnok megyebe szetnezni. Na ok viszont nem.

fancy27 2011.02.22. 14:46:27

Jézusom, van még itt, aki komolyan veszi nagymagyart és nem látja, hogy csak szórakoztatja magát?

Timby 2011.02.22. 14:48:50

A poszt azon elvével egyet lehet érteni, hogy az új egykulcsos adórendszer a gazdagabb kereső rétegnek kedvez. A felhozott háttérszámítások viszont, pláne az 1 millió ember kiszámításánál erősen sánták és hipotetikus jellegűek. Ezt még ki lehetett volna küszöbölni a KSH adataiból.
A másik óriási tévedés az egykulcsos adózással kapcsolatban, az hogy 16%-al adózunk. Ez egyszerűen nem igaz, ugyanis meghagyták a szuperbruttó intézményét, ami kapásból 19,04%-ra viszi fel az egy kulcsot. Ja, hogy ezt a kormány nem szokta propagálni? Természetesen erre fáztak rá az alacsonyabb (291000 alatt) keresetűek, meg persze az adójóváírás csökkentésével és annak sávhatárának igénybevehetőségének lejebb vitelével.
A harmadik gondom az, hogy gőzöm sincs, hogy a poszt író honnan vette azt a táblázatot, kinek mennyi lesz a nettója, de teljesen hamis képet vetít a bérváltozásokról. Ugyanis a minimálbér nettója 200 FT-val emelkedett. A legnagyobb vesztesek az átlag jövedelemmel rendelkezők(kb. 210000 FT), nekik ugyanis több mint hétezer a nettó elvonásuk.
Így hirtelen ennyi. Az egymás gyilkolászását, meg ráhagyom, a fanatikusokra. Üdv: 1 kívülálló :-)

Fideszman 2011.02.22. 14:49:21

@fancy27: ha már szórakozás, hallgassunk egy kis zenét

www.youtube.com/watch?v=cavEiJfBQRE

lüke 2011.02.22. 14:51:06

4M a keresö,a a többség nyert
1M minimál béren van, nem fizet csak alamizsnát, azt is fog kapni
1M bukott
2M mégis jól járt

Sadist 2011.02.22. 14:56:03

Komolyan, miért foglalkoztok ezzel a nagymagyarral? Lerí róla, hogy figyeleméhes troll, a trollt pedig nem szabad etetni.
Elképzelt magának egy kis világot, ahol ő a sokdiplomás, jól kereső nagyhal, mert ezzel próbálja kompenzálni, hogy szakmailag és emberileg nulla. De nagy valószínűséggel még munkája sincs, különben nem volna ideje folyamatosan a blogokon lógni. Hagyjátok magára, majd szép lassan elsorvad, vagy elkullog máshova.

lina.hb 2011.02.22. 14:56:19

A közszférában bércsökkentés volt. Nem tudom miért kell mindig a közalkalmazottakkal - köztisztviselőkkel hergelni és az embereket... valóban évek óta nem volt béremelés, cserébe megszűnt a ruha pénz, a 13. havi, gyak. fele lett a caffeteria, ahogy számolom úgy havi 20-25.000,- Ft is lehet a csökkenés... A diploma nélkül, vagy diploma nélküli munkakörben dolgozó emberek szinte minimálbért kapnak. Ezt kell annyira sajnálni? Persze lehetne embert kirúgni és fizetni a munkanélküli járadékot, de ez jó lenne a sok fagyalgónak?

Egyébként sztem szinte senkire sincs jó világ. Mindenki örüljön aki dolgozik és kap fizetést. Sajnos észak-Magyarországon egyre kevesebben vannak.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.02.22. 14:56:35

@Friedman: "Volt egy valaki, aki kiállt és megpróbálta elmagyarázni az embereknek, hogy hogy is működik az államháztartás, a gazdaság, hogy nincs ingyenebéd, stb. Nem is juttott be a Parlamentbe."

Az emberek nem akarnak ilyenekről hallani, bár tudják hogy így van. Csak hogy ameddig kiáll eléjük egy hatalom mániákus vadbarom, és azt mondja, hogy majd az állam gondoskodik mindenkiről, semmi sem fog változni. Pont azért, mert a nép ezt szereti hallgatni és elhinni. Szóval kár volt a Kádár-rendszert megszüntetni, amikor ma is kétharmados igény van rá. Bár szerény véleményem szerint jobban tette volna Árpád atyánk, ha Ázsiában tartja a magyarokat. Barbároknak nem való Európa.

CubE 2011.02.22. 14:57:28

@nagymagyarmagyar: te egy nagy büdös francot termelsz, élősködsz ... ennyi :D

Sadist 2011.02.22. 15:02:07

@Friedman: Csak nem valami markáns bajszú úriember, akiről valami csomagot is elneveztek?

Fideszman 2011.02.22. 15:05:48

@Sadist: milyen az élet a panelházban prolikám?

Friedman 2011.02.22. 15:06:32

@Sadist: Valami olyasmire emlékszem én is. :) @sixx a bolsevik: Sajnos túl hosszú volt a Kádár rendszer. Azért nem voltak mindig ilyenek a magyarok.Sőt. A nagy feltalálóink sem úgy lettek nagyok, hogy várták a sültgalambot. Ez csak az utóbbi 30-40 év szüleménye.

Vanek B. Eduard 2011.02.22. 15:08:38

@Friedman: "Az ingatlanadó szerintem elég jó ötlet lett volna". Szerintem is, vagyonadó inkább, ahogy tán írod is: luxusautók (repülők, hajók) után is.
De mikor ezt a korábban regnáló 'ellenség' akarta bevezetni, pártunk és kormányunk kifejtette, hogy ez az ördögtől való ötlet. Azóta sem találta meg a kiutat ezen kijelentéséből. (OFF: nem mellesleg az egészségügy is a múltbéli kijelentések miatt kezelhetetlen.)

Egy milliárdos ismerősöm "panaszolta", hogy ő milyen szívesen adózna többet pl. vagyonadó formájában, de ennek hiányában "kénytelen" minimálbér után adózni, mert megteheti...

Gábor a Jobbszélső 2011.02.22. 15:11:44

nem lehet senki már annyira ostoba, hogy azt hihesse, bármit is számít ki van kormányzati pozícióban. Kicsit sem számít. A demokráciának nevezett jelenlegi rendszer egy négyévente a rabszolgáknak csinált cirkuszban hiteti el a rabszolgákkal, hogy ők tulajdonképpen szabadok. A kormányoknak nincs lehetőségük kilépni a háttérből irányítók elől, végrehajtják, és az elmúlt 20 évben is csak végrehajtották azok utasításait.

NewWay 2011.02.22. 15:16:02

@Friedman:
"Az ingatlanadó szerintem elég jó ötlet lett volna. Azt pl. fizeti az is, aki minimálbéren van bejelentve"

Nagyon jó ötlet. Nem elég, hogy 100 ezer ember a lakáshitelét nem tudja fizetni, mert annyi pénze nincs, még fizettessük be velük HAVONTA 10-20 ezer Forintot, mert a szemeteknek "vagyonuk van".

Az ingatlanadó 1-1,5% lett volna, ez egy 10 milliós panelnél kb. 100-150 ezer Forint/év lett volna. Az albérlők se menekültek volna, szépen átterhelték volna rájuk a tulajdonosok. Az, hogy kezdetekben csak 30 milliótól indult volna, ne tévesszen meg senkit, szépen csökkent volna a határ néhány év alatt, ismerjük mi ezt...

NewWay 2011.02.22. 15:17:01

@Vanek B. Eduard:
"Egy milliárdos ismerősöm "panaszolta", hogy ő milyen szívesen adózna többet pl. vagyonadó formájában, de ennek hiányában "kénytelen" minimálbér után adózni, mert megteheti..."

Gondolom most ez az ismerősöd az egyik, aki a neten panaszkodik, hogy csökkent a "nettója" és kevesebbet vihet haza, hiába csökkent az SZJA.

Állásrafal 2011.02.22. 15:24:50

Egy 8 általánossal rendelkező is különb törvényt tud hozni. A reményt vesztettek semmibevételét mutatja, őket leírják, velük nem számolnak, csak a járulékaikkal, megint mi fizessük meg mások kiemelkedő fizetéssel járó, kiemelkedő munkáját, dolgozni nem akarnak, mert nem látják át munkájukat, a pénz beszél, a ...

Senkifia 2011.02.22. 15:30:37

@ionsrác: na itt megint nagy tévedés vagyon.én is ilyet írtam,ha netán rólam beszélnél....de... én a közepesen és jól kereső középosztályról beszélek,akik igen,eltartják az államot,és nem a minimálbéres tartja el,vagy a munkanélküli. ez tény. és természetesen az orvos,tanár is középosztály,nem tartja el senki,hanem a munkájáért(viszonylag túl kevés) jövedelmet kap az államtól,annak fejébe,hogy a fennt említett társadalom gyerekeit (jövőjét) tanítják, a betegeket gyógyítják,stb. és a középosztálybeli fizetésükből ők is azok táborát gyarapítják,akik szja-val, áfával, jövedéki adó által, pénzelik az államot. ergo igen, a középosztály(nem,nem mind diplomások,sőt,villanyszerelőtől a vízgázszerelőig csomó jól kereső szaki van,de ide tartozik a mérnök,vállalkozó,művész,stb,és minden becsületes dolgozó,aki nem minimálbéres,se valós, se kitalált) tartja el az államot adóból, szja-ból,áfából,jövedéki adóból. nincs ebben semmi felsőbbrendűségi komplexus. csak sima tények. És hogy ennek fejébe ne ugyanezt a középosztályt zsigereljük ki a végletekig,mert a minimálbér nem adózik. és ne háborogjunk azon,hogy fúj a rohadékok bezzeg "megint" ők jártak jól.bár eddig nem ők,de az nem zavar senkit. ennyi.

cs0ki 2011.02.22. 15:34:11

én faterom 70000 Ft-tal keres többet havonta, sajnos így elég nehéz rosszat mondani a rendszerről, az viszont érthetetlen, hogy utánam, mint egyetemista miért nem jár kedvezmény? (még az a szerencse, hogy mint 3. gyereket figyelembe vesznek) nyilván nem kell albérletet fizetni és a családtól távol élni, ami jóval drágább itt Budapesten, mint otthon..

hogy ez mennyire lesz jó az országnak, afelől vannak kétségeink..

azt még azért hozzátenném, hogy lehet, hogy többet keres, de a manyupból 4+ milliót vettek el tőle..

Friedman 2011.02.22. 15:34:47

@NewWay: Úgy érzem, hogy a demagógia erősen felülírta a tényeket

1. Az ingatlanadó 0,3% lett volna, de csak a 30 millió Ft feletti vagyonúaknak kellett volna megfizetni. Ezen esetben évi 90 ezer Ft lett volna így. Az, hogy mi lett volna utána, kezdetben csak ennyi, aztán annyi, ez puszta spekuláció, semmi értelme nincsen.

2. Akinek 30 millió Ft feletti ingatlana van és nem tudja fizetni a hitelét, nos, ez enyhén szólva gáz. El kell adni, és kisebb lakásba költözni. Miért is azoknak az adófizetőknek kéne megmenteni a 30 milliós újépítésű penthouse-ban lakót, akik 10-15 millió értékű panelban vagy régebbi lakásban laknak? Vagy esetleg annak kéne fizetni, aki bérel, mint én? Ez hol lenne erkölcsös, vagy bármi?

Szóval Te azt állítod, hogy a 30 milliós lakást birtokló hadd ne fizessen már évi 90 ezer Ft-ot, aki pedig mondjuk jól keres, pl. havi 500 ezret,az fizessen csak tovább évi több mint 2 millió Ft-ot SZJA-ba. Kicsit mások az arányok, nem gondolod?

Az indoklásod más megvilágításban: Csak azért fizessek SZJA-t, mert jövedelmem van? (Csak azért fizessen ingatlanadót, mert vagyona van). A válasz: igen.

Csak épp a vagyonadó igazságosabb lett volna, mert nem az a gazdag (feltétlenül) aki sokat keres, hanem akinek sok luxuslakás, luxusautó, stb. van a birtokában. Nem egy ilyen minimálbérest ismerek, 0 Ft-ot adózik (persze sír, hogy most 2 ezer Ft-tal kevesebbet keres havonta)

Friedman 2011.02.22. 15:36:34

@NewWay: Persze, hogy sír, mert megszokta, hogy mindenért sírni kell, és megkapja. Ugyanúgy az ilyenek sírtak a vagyonadó bevezetésénél is.

campobaszo 2011.02.22. 15:39:39

@hirtelendi: "Nahát, a versenyszférában meg nem is volt (13. havi fizetés)."

A 13. havi fizetés intézményéről mindenki azt gondol,amit akar.
Viszont az szimpla tény,hogy eddig volt,idén megszüntette a kormány.
Vonjanak el 8-10%-ot a közszférától (tanár,orvos,ápoló,tűzoltó stb.),de ne mondják azt,hogy mindenki jól jár,meg hogy nincs megszorítás!
Emeljenek adót,de ne mondják azt,hogy adót csökkentenek!

A cikkben szereplő táblázatot pedig le kéne venni,mert teljesen rossz számokat tartalmaz!

Senkifia 2011.02.22. 15:42:46

@MaciWorks: tudod,azért ezen elgondolkodnék picit...ezek a "taplók"(ti. pl a szemetesek) pár éve el kezdtek sztrájkolni Nápolyban. 1hét után kezdett gáz lenni. 2 hét után,ahogya város utcáin már térdig ért a szemét, a magadfajta sokdiplomás tahó városvezetés napi szintű seggnyalást ígért nekik,meg mindent,amit kérnek,csak álljanak vissza dolgozni,és végezzék az általad lenézett,és szerinted semmi hasznot nem hajtó munkát :)
picit gondolkodj,mielőtt marhaságokat beszélsz...

Senkifia 2011.02.22. 15:44:03

@MaciWorks: neeeem neked ment :) nagymagyarnak...ez a fránya "válasz erre" gomb...bocsánat,elnézést,Maci :)

carlo68 2011.02.22. 15:45:08

@Senkifia: Nem kötelező minimálbéren tartani a dolgozókat!Fizetnének ők több adót is csak tisztességesen meg kellene fizetni őket!Az a bajod,hogy a rabszolgák keveset adóznak!Gondolkodjál már IQ király!

il_ 2011.02.22. 15:45:22

ez a blog mindig is ferdített, de már megszokhattuk.
Először is az összehasonlító táblázat félrevezető, mint azt kedves cikkíró nagyon is tudja, mert két különböző dolgot hasonlít, a 2010-esből egészen véletlenül kifelejtette az adójóváírást, ami innentől abszolút torz adatot mutat.
Másrészt senki ne magyarázza már meg nekem, hogy ténylegesen ennyi ember él minimálbéren, a minimálbéren bejelentett munkavállalók 90 %-a zsebbe kapja a többi pár ezertől sok tízezerig pénzét, ők ráadásul jellemzően nettó és nem bruttó bérben állapodtak meg anno, mint szerintem a dolgozók jó része, akkor meg miről beszélünk?
Aki pedig végül mégis rosszul járt annak sorry, ha jól dolgozik a főnöke úgyse hagyja, hogy megszívja, ha meg nem..
De minimál tudással és szemernyi talpraesettséggel szerintem szinte elképzelhetetlen hogy valaki ilyen munkát találjon csak

Timby 2011.02.22. 15:45:59

@Friedman: Nem a Lajossal volt ott a probléma, hanem az Ibi lehallgatási ügyével. Tudtommal a Lajos egymaga hozta volna a 15%-ot! Honnan ismered a nagymagyart? :D

Senkifia 2011.02.22. 15:46:40

@Sadiѕt: tudod,azért ezen elgondolkodnék picit...ezek a "taplók"(ti. pl a szemetesek) pár éve el kezdtek sztrájkolni Nápolyban. 1hét után kezdett gáz lenni. 2 hét után,ahogya város utcáin már térdig ért a szemét, a magadfajta sokdiplomás tahó városvezetés napi szintű seggnyalást ígért nekik,meg mindent,amit kérnek,csak álljanak vissza dolgozni,és végezzék az általad lenézett,és szerinted semmi hasznot nem hajtó munkát :)
picit gondolkodj,mielőtt marhaságokat beszélsz...

Friedman 2011.02.22. 15:51:09

@Timby: Hát igen, sajnos korpa közé keveredett a Lajos. :) Már nem először mondjuk (pl. Gyuszi). Pedig közgazdászként mondom, hogy a Lajos nagyon nagy szakember, és azt is hiszem, hogy tudott volna értelmes gazdaságpolitikát kiatálálni.

Nagymagy-ot nem ismerem, csak vettem a fáradságot, és visszaolvastam néhány korábbi bejegyzését. Nem kellett túl sokáig olvasnom, hogy rájöjjek, hogy provokátor, vagy csak egy idióta, akinek túl sok szabadideje van.

Senkifia 2011.02.22. 15:52:40

@carlo68: nem,nem az a bajom:) és ha olvasgatál kissé,IQ király:),akkor láttad volna,hgy azt is írtam: az apeh legyen olyan,mint Ámerikában az IRS,hogy mindenkinek(értsd:MINDENKINEK) belelép a szájába,ha adócsaláson kapja. És szinte minden pénzügyre betekintése van,bankszámlák,jövedelmek, miegymás.És igen, tapossa szét az apeh azokat ,akik kényszer-minimálbéren tartják a "rabszolgákat". De a "rabszolga" nevében ne kérd ki magadnak,hogy nem vagyok hajlandó a keresetem 60%át odaadni az államnak,a munkáltatóm is fizet még másfél ennyit ,két-három gyereket nevelve valahogy ne nekem kelljen eltartani kizárólag az államot,meg fizetnem a nyugdíjat,segélyt,étkeztetési támogatást,úgy,hogy közben egyáltalán nem dőzsölök. Biztos volt,aki igen. De én nem.
Úgyhogy IQ vezér(megennélek egy IQ teszten,valszeg :)),előbb még olvasgass,miket írtam,és ne egyből anyázz,mert nem szép dolog.... :D

carlo68 2011.02.22. 15:55:37

@il_principe: Mese habbal! Még,hogy a minimálbéresek 90% -a sokkal többet kap zsebbe!
Te most lettél 18 vagy...

Senkifia 2011.02.22. 15:56:20

@carlo68: amúgy meg nem fizetnének. mert ugye eddig se fizettek:) és az a helyzet,hogy sokaknak fekszik a minimálbér. már az ál-minimálbéresnek. van rokon,aki vállalkozóként családostól minimálbéres, 500nm-es házban 3 kocsival,és Mauritiusra járnak nyaralni. Na ezekknek lépjen az apeh a szájába,meg aki mercedes-szel jár segílyért. És azoknak is,akik kényszerből minimálbéren tartják az alkalmazottaikat(látom nem vagy tisztába a "rabszolgaság" fogalmával. nézz utána picit...)

ifjabb Hábetler János 2011.02.22. 15:59:28

Hááát.. Adva van egy csapat, amelyik már nevében is hazug. Úgy hívják, Fiatal (?) Demokraták (?) Szövetsége Polgári Szövetség. Nyolc évig hörgött, hogy a kormányon lévők hazugok, nincs elképzelésük semmiről, nyúzzák a népet, stb. Most lassan egy éve ötletelnek, amikor felhívják figyelmüket esetleges (?) hibáikra, jogkört vonnak el (Alkotmánybíróság), hülyeségekre hivatkoznak (Nemzeti együttműködés). Most hogy nyilvánvalóvá vált, hogy a saját magukra és néhány csókosukra szabott adórendszer hatásaiban (is) hazudtak, úgy próbálják megoldani a problémát, hogy igyekeznek más farkával (munkáltatók) széles rendet vágni a csalánosban. Ennyi.

carlo68 2011.02.22. 16:00:06

@Senkifia: Lenyűgöző a szerénységed! Egyszer még klasszikus leszel olyan OKOS vagy!

Timby 2011.02.22. 16:02:54

@Friedman: Igen kolléga, annó én is olvastam a "reformok kritikus tömegét" a Lajos tollából. Mondhatni átfogó, akár hiteles gazdaságpolitikát is lehetett volna rá építeni. Persze a Lajos neve egyes körökben nálunk (máshol Európában nem!) 1995 márciusa óta (egy fejezetet szenteltem neki a szakdoliba :-) )szitokszó.

Cserépke 2011.02.22. 16:12:53

@Árpi: Teljesen egyetértek a véleményeddel. És fel a fejjel! Mást úgy sem tehet az ember...

Vanek B. Eduard 2011.02.22. 16:14:19

@NewWay: "most ez az ismerősöd az egyik, aki a neten panaszkodik, hogy csökkent a nettója". Hadd védjem meg, ő ennél nagyvonalúbb: ha már milliárdos, oda se néz arra a párezer forintra. De persze többen vannak, akiknek ez valós hiány.
Az ingatlan- vagy vagyonadót annak ellenére jó ötletnek tartom, hogy ez (is) leginkább a középosztályt súlytaná: akinek már van valamije, de nincs akkora (eltitkolt?) jövedelme, hogy meg se kottyanjon neki. Az említett ismerősömnek ez se kottyanna meg, sőt, javítana az önbecsülésén az adófizetés ténye.

abaka 2011.02.22. 16:18:51

@il_principe: Szerintem olvasd ujra figyelmesebben. Semmi koze a minimalberhez. A 300 ezer brutto alatt kereso gyermektelenek rosszabbul jarnak. A 300e boven az atlag brutto felett van.

Vanek B. Eduard 2011.02.22. 16:23:34

@Friedman: "Hát igen, sajnos korpa közé keveredett a Lajos". Én úgy fogalmaznék, hogy azért vette meg őt Ibi néni, mert a politikai piac már telítve volt populista pártokkal, és abban bízott, hogy a józan szó hoz 5%-ot. No de az ő előéletével...? Lajos meg volt olyan lúzer, hogy hagyta magát megvenni, és zászlóra tűzni.

A politikai palettán meg csak az él meg e kies hazában, aki tódít-lódít-ígérget, esetleg semmitmond. Amúgy ez a demokrácia csődje, ha szabad így szétoffolni a témát.

ionsrác 2011.02.22. 16:27:22

@Senkifia:
Most mi a tévedés? Elég nehéz kibetűzni, mit akarsz írni.
Az orvos pénzeli az államot az államtól kapott pénzen? Ez már tuti?

Senkifia 2011.02.22. 16:40:53

@ionsrác: erőltesd meg az agyad :) megpróbálom a szintedre egyszerűsíteni...
van egy termelői réteg,ami ugye az eladható értéket termeli. Monnyuk a cukorgyáros. Megveszi a cukorrépát,ezzel támogatva a termelőt,aki a keresete után szja-t fizet.Utána a kitermelt cukrot eladja, a nyeresége után adót fizet,a munkásai után járulékot, a munkás a fizetése után szintén.... na az állam veszi ezt a pénzt és megpróbálja fenntartani belőle a saját működését. Ebbe beletartozik az orvos fizetése is,többek közt. Amiből az orvoos ugye egyrészt SZJA-t fizet,majd elkölti a pénzt,áfát, jövedéki adót adva az államnak...capisci? :)

Kismacska (BELLA) 2011.02.22. 17:07:21

@NewWay: higgy nekem.

Ha megtehetnéd, hogy választasz, BIZTOSAN a minimálbérre való lejelentést választanád. Ha megtehetnéd, hogy ügyesen, a törvény kiskapuit figyelve minél kevesebb, lehetőleg 0 forint adót fizess, megtennéd.

Ha megtehetnéd, hogy a Rózsadombi villádat társasházként tartsd nyilván, így megússz néhány millió adót - megtennéd. Higgy nekem, megtennéd.

Én is megtenném, és mindenki megtenné.
A baj az, hogy bejelentett béren vagy és semmiféle ráhatásod nincs arra, hogy mennyit adózz. És - főleg, ha bruttó 4-500 felett van a béred, na akkor fáj nagyon. Akkor, ha felszorzod az ÁFÁ-val, levonod mondjuk az EVA-t (mert találnál olyan ismerőst, aki számlázna neked), meg levonnád azt a sacc 60k-t, ami közteher a béreden - több tízezerrel vinnél haza többet.

Ami fáj, hogy te nem döntesz. Nem dönthetsz. Azaz: irigykedsz arra, aki ezt megteheti. De most tényleg: gondoljatok már bele, fröcsögők, hogy ha ti lennétek ilyen helyzetben, hogy megválaszthatnátok, mennyit fizettek: MENNYIT fizetnétek? Nem csökkentenétek ahol tudjátok?????

Amelie11 2011.02.22. 18:36:16

Milyen hülye demagóg szöveg ez, hogy rosszabbul jár valaki is az egykulcsos adórendszerrel? Attól még senki nem fizet többet, hogy egy kulcs lett, az adókedvezmények eltörlését érzik meg sokan.

Nem értem, miért sír az, aki eddig se fizetett százezreket adóra, hogy más 10ezrekkel kevesebbet fizet, mint eddig. Mi közük nekik más munkabéréhez? Talán ott voltak, amikor az a valaki elvégezte az egyetemet, 10-12 órákat dolgozott, hogy eljusson egy olyen pozícióba, ahol 300e forint feletti kereshet??? Egy cipőboltban álldogálva éri annyi stressz, mint egy multinál menedzserként? Egy kisvállalkozás alkalmazottjaként valószínüleg még zsebbe is kap néháy tízezret, ameddig a br 500 ezres menedzser valószínűleg teljesen béren be van jelentve és eddig a felét se kapta meg a fizetésének

Ezténírtam 2011.02.22. 18:48:35

visszajövök már

@Állásrafal:ezt írtad: "A reményt vesztettek semmibevételét mutatja, őket leírják, velük nem számolnak", de pontosan kik is azok a reményvesztettek? Ez valami egzakt kategória? Szerintem elég nehezen értelmezhető...

Az a baj, hogy van itt néhány ember, aki a lényeget jól látja, persze kis milyen hangsúllyal, a többiek meg ordas nagy baromságokat írnak, többnyire olyan felütéssel, hogy "velem az történt, hogy"

Ja, a nápolyi szemetesek sztrájkja is véget ért és nem hiszem, hogy ma kétszer annyit keresnek, mint a sztrájk előtt, meg a baj sem lehetett akkora, mert kevés orvos állt be szemetet szedni, gondolom. Persze a sztrájkot meg lehet oldani így is (csak angolul van):

en.wikipedia.org/wiki/UK_miners%27_strike_%281984%E2%80%931985%29

sóhegy049 2011.02.22. 23:48:28

@Jolie1:
Megfordítom és akkor nem az irígység ordít az egészből.
Akik 300 felett keresnek, nem kevesek, azok igen jobban jártak, nincs is semmi ellenvetésem ezen, mert elkölti a pénzt, így fogyasztóvá és ÁFA fizetővé válik.
Ez az érem egyik oldala...

Van a másik, aki nem járt jól, tehát csak rosszul járt. Az a vidéki réteg, még ha tanúlt is, csak nem igen van lehetősége normális bérezésű munkahelyeket választania. Vannak az északi és más országrészben lepukkantott területek, ahol ennyit fizetnek és pont ez a réteg van megszivatva.

DE(!) Akinél most családban ottmarad a két fél szuperbruttója, nettóban és van 3 gyerek, ott valahogy a fenti, 2, rétegnek kissé igazságtalannak tűnhet, hogy havi 6 kilóra még a családit is megkapja, míg a 2. réteg is, csak a havi 160-ra...

sóhegy049 2011.02.23. 01:08:32

@Strici:
Engem FEL és nem FÖL neveltek itthon! :-)
Most jön a nemzeti hipp-hopp? Hazaáruló nem vagyok, mert kint kotrok egy életképesebb fizetés után? Ne má'!!! XD

sóhegy049 2011.02.23. 01:12:59

@Alikam:
Nem tudom, hogy melyik országban melóztál? Én németeknél, de nem volt ott dráma, kamionoztam, ott sem volt soha semmi atrocity. Én bevallom, hogy kint mindíg kerültem a magyar munkaadót, mert akkor nem volt jóhírük. '90-es évek...
Ma sem igen hallok mindíg pozitívumokat, mert lehúznak. :-(

sóhegy049 2011.02.23. 01:14:31

@anyahajókabinajtóhajtogató:
LIKE! Láttam egy-két nick-et, de a tied mindent visz!!! XD

sóhegy049 2011.02.23. 01:25:10

@vernarancs:
Gondolom, hogy akkor neked is van gyereked? Én nem azért vállaltam 2 gyereket, akik nemsokára felnőttek, mert az adófizetőt akarom benne látni, mint az aberrál nemzeti buzerátor ige hírdet! Már bocs! Jövőre már nem kapok kedvezményt én sem, így igazad van, ott a nemzeti oldalon, hogy szopjak! Szép gondolat! Csak gratulálni tudok. :-) Ezt azért ugye a gyerekekkel is lezongoráztad? :-) Áááááá----.... XD

Árpi 2011.02.23. 01:40:30

@Cserépke:
És akkor most nézzük meg ezt az egészet a gyerekem szemével:
Elvégez egy egyetemet, 2x évesen.
Nem kap kedvezményt, mert nincs gyereke. Tegyük fel, hogy jó helyen végzett és jó eredménnyel, és ért is valamihez. Elkezd karriert építeni, hogy ne a csupasz fenekére szülje a gyereket. Amíg nincs gyereke, szív. Amikor egy van, szív, mert egy gyerekre kevesebb a családi pótlék is, meg az adókedvezmény is, mint a 3 gyerek után járónak az 1/3-a. Vagyis, ha van benne előrelátás, akkor bizony nem vállal gyereket, amíg nincs hol laknia, és nem tudja emberi módon eltartani. Mikorra érheti ezt el? 30-32 éves korára! Miközben mind biológiailag, mind szociálisan ajánlatos lenne ezt 25-28 éves kora között elkezdeni. Különben egészségi problémákat okozhat, és a társadalom elöregedésével a nyugdíjrendszert is veszélyezteti. És mikorra érheti el azt, hogy kap 3 gyerek után komoly adókedvezményt? Mondjuk 30 évesen 1, 32 évesen 2, 34 évesen 3 gyerek. Aha... Csak akkor éhen is hal! Mert ha otthon van a gyerekkel (és azért az talán nem ártalmas 2-3 éves korig), akkor 30-tól 35-36 éves koráig egy keresetből kell megélniük! Szerinted hány olyan fiatal van, aki 35 éves korában annyit keres, még adókedvezménnyel is, hogy "jól tud járni" ezzel az adórendszerrel, így? Vannak, persze, de nem ez a többség. A többség rosszul jár.

sóhegy049 2011.02.23. 01:50:57

@Coyοte82:
Hát mi van veled te raj??? :-)

Ha? Te tanúlt ember vagy, akkor maximum erőszakon, mert önállóan nem lehet ennyire gyökér valaki. Lehet, hogy keresel, de nem ennyit, de keress ennyit, csak az általában nem ezzel az IQ-val párosúl! :-) Szüleidtől kocsi, kégli? Igy könnyű, baszod! Én tanultam, a többiért meg melóztam. Lenézed a melóst? Akkor, ha elönti a szar a kéglid, nehogy hívd a melóst és szemetet se gyűjts, mert az a kibaszott csöves kukás fogja elvinni. Ja, meg te biztos nem szelektíven gyűjtöd, mindegy... Dráma!!! :-D

Árpi 2011.02.23. 02:07:07

@Jolie1:
Nem attól fizet valaki többet, hogy egykulcsos lett az adórendszer. Szerintem nem is attól igazságtalan. Hanem attól, ahogy megcsinálták! Alapvetően az a bajom, hogy ebben az országban évtizedek óta a legelképesztőbb módon vegyítik a szociális- és az adórendszert!
Először is olyan feltételeket kellene teremteni, hogy a magas jövedelem lehetőleg ne a lopásból-csalásból-korrupcióból származzon. Hanem a becsületes és értékes munkából. Hogy ne az legyen az alapállás, hogy akinek van, az gazember, és attól vegyük el, és csak a szegény ember a becsületes ember.
Utána már teljesen jogos lenne az, hogy nem támogatjuk jobban a kisebb jövedelműeket, mint a gazdagabbakat. Kiemelt támogatásra szerintem alapvetően az érdemes, aki nem azért szegény, mert lusta volt, vagy buta, hanem azért, mert pl. lerokkant. De ő se az adónkból kapjon többletet, hanem valóban biztosítási alapokon működjön a TB! Számolják ki az okosok, hogy mekkora kockázata van annak, hogy valaki X éves korában jogosulttá válik ilyen-olyan ellátásra, árazzák be, és fizessük azt a kockázatot. Ne szolidaritási alapon, mert ahhoz semmi szolidaritás nem kell, hogy mindenki mondjuk 8%-ot fizet, és ha lerokkan, akkor 80%-ot kap (a fizetéséhez viszonyítva).
És akkor a gyereknevelést is lehetne úgy támogatni, hogy minden gyerek "ugyanannyit ér" az államnak. És akkor nem zavar, hogy egy 8 gyerekes lumpen család 8x15000 forintot kap családi pótlékként, egy 2 gyerekes, havi 500 ezret kereső házaspár meg 2x15000-et.

Természetesen kell szociális háló is. Mert mindig lesznek, akik valami oknál fogva nem képesek megteremteni maguknak a megélhetés költségeit. De ezek az emberek is legyenek érdekeltek abban, hogy erejükhöz mérten járuljanak hozzá a saját ellátásukhoz! Ha hajlandóak tenni, emelkedhessenek! De akiből a szándék is hiányzik, bocs, azt hadd ne sajnáljam!

Szóval a lineáris adó nem lenne rossz. Ha valóban az lenne. De így nem is az! Így egyszerűen egy olyan rendszer, amely a gazdag, gyermekes fiatal-középkorúaknak kedvez, az életük egy kb. 16-18 éves szakaszában. És ez, ha így vesszük, bizony, csak egy szűk része a társadalomnak. Ha viszont nekik nem adnák ezt a kedvezményt, akkor mindenki más valamivel kevesebbet fizethetne. Azok is, akik voltak már 3 gyerekesek, meg azok is, akik csak lesznek. És ezek az utóbbiak így talán hamarabb válhatnának azzá.

Árpi 2011.02.23. 02:11:17

@Coyοte82:
Szerencsétlen, szánalmas ember vagy te. Kár beléd a diploma, meg minden más is. Mert azt hiszed, hogy azok az "alja munkák" nem igényelnek tudást. Közben egyiket se tudnád rendesen elvégezni, de ha más nem csinálná, te is éhen döglenél. Ők viszont akkor is életben maradnának, amikor kiesik a segged alól, amit a szüleid alátoltak.

vernarancs 2011.02.23. 09:30:57

@sóhegy049: Azt irod, hogy a gyerekeid nemsokara felnottek lesznek. Gondolom tudnak magukrol gondoskodni, erre nevelted oket. Ha mar onalloak akkor milyen segitseget varsz tovabbra az allamtol? Mar nem kell gyereket nevelned (eltartanod, mert nevelni meg sokaig kell a huszonevest is). Az allami tamogatast kapja az aki gyereket nevel es eltartja oket. Ezt felfoghatod ugy is, hogy szopatnak, lelked rajta. Nem kulonosebben szimpatizalok a jelen kormannyal es a "vezerrel" (az allami ny. rendszerbe sem leptem vissza) de azt az egyet el lehet nekik ismerni, hogy csaladcentrikus torekveseik vannak. Arra is kivancsi vagyok, hogy ekkora adokedvezmenyt mibol potolnak vissza a koltsegvetesbe. Meg csak most jon majd a fekete leves.

NewWay 2011.02.23. 10:06:01

@Friedman:
"1. Az ingatlanadó 0,3% lett volna, de csak a 30 millió Ft feletti vagyonúaknak kellett volna megfizetni."

Ja, persze, miután először 0, majd 10 millió lett volna a határ, felemelték 30 millióra. és a 0,3% is 0,5-1,5% lett volna, csak visszavettek átmenetileg.

Másrészt akinek van egy 30 milliós lakása, és azon 15 millió hitel, annak mennyi a vagyona? 30 millió vagy 15 millió? Szerintem maximum 15 millió, de inkább még annyi sem, mert ha pénzzé tenné, még a banki kamatokat is ki kellene fizetnie.

Amikor az MSZP bevezette a tandíjat az egyetemeken, akkor havi 2000 Forint volt. Fél évvel később már havi 6500 Forint lett volna, ha nem jön a Fidesz.
Ismerjük mi ezt!

NewWay 2011.02.23. 10:08:50

@Árpi:
"Amikor egy van, szív, mert egy gyerekre kevesebb a családi pótlék is, meg az adókedvezmény is, mint a 3 gyerek után járónak az 1/3-a."

Nem szív. Egy gyerekkel havi +10 ezer az adókedvezmény, és 12 ezer a csp.
Két gyerekre kétszer ennyi.
Három gyerekre háromszor ennyi, + egy bónusz.

Persze jellemző a magyar mentalitásra, hogy nem azt nézi, hogy mit kap, hogy mi van, hanem azt, hogy miért nem kap többet?

A te példádban ha 1 gyerek után havi 1 milliót adna az állam családi pótlékként, 3 gyerek után pedig 4 milliót, akkor az egy gyerekes "szív", mert kevesebb, mint 1/3-át kapja.

Kismacska (BELLA) 2011.02.23. 11:44:39

@NewWay: tudod... BÁRCSAK ez lenne most a legnagyobb bajunk. BÁRCSAK újra azon csámcsoghatnánk, hogy Nokiás doboz meg Hagyó meg 7. kerületi botrány, az ÓÓÓÓRIÁSI lopások!

BÁRCSAK, tényleg bárcsak.

De legalább nem próbálnák ellopni a MANYUP pénzemet (azért csak próbálták, mert nem hagytam, de ez NEM rajtuk múlt!!), mit vartyogsz itt lopásról az MSZP-vel kapcsolatban, mi? Hol vannak ők 3500 milliárd forint lopástól az ÖSSZ 12 év regnálásuk alatt?? De most komolyan. És akkor a Fidesz még nincs egy éve hatalmon. Mi a fenéről beszélsz te, de most komolyan?

Nem mintha a lopás jó lenne, de ebben egyik kutya, másik eb. Én viszont demokrata vagyok, nem szeretem a diktatúrát. Annak a kísérletét sem. Azt se, ha oda kell figyeljek, hogy az állam ne tegye a varos kezét a pénzemre, amit tizenx éve gyűjtögetek a nyugdíjamra.

Úgyhogy senki ne jöjjön nekem ezekkel a vérszegény példákkal, mert ezeken már csak és kizárólag nevetni tudok. (Szerinted 3500 milliárd forint hány Nokiás doboz???)

Ez nem menti az előző rezsimet a lopás bűne alól, de az új rezsim már eddig sokkal nagyobb károkat okozott, mint az előző 8 év alatt.

Szerintem.

Friedman 2011.02.23. 14:25:50

@NewWay: Te fizetsz adót? Nem kérem, hogy megmond mennyit egy évben, csak gondold végig.

No most az ingyen oktatás, ingyen egészségügy stb. a Te adódból megy. Azért, mert jön a Fidesz, és azt mondja, hogy legyen ingyen, azzal azt mondja, hogy fizessék meg az adófizetők. Persze az oktatás az rossz példa, mert szerintem a jövőbe való befektetést azt támogatni kéne minden erővel. De azért van elég sok minden, amit nem. No de azért 2000 meg 6500 Ft. Tudom, hogy 15 évvel ezelőtt, de akkor is kérem.

Meg kéne már tanulni, hogy mindennek ára van. Akkor is, ha speciel az egyén ingyen fér hozzá. Akkor is elő kell teremteni, kifizetni az oktatót, orvost, stb. Ha az oktatásért minimális hozzájárulást fizetnénk, akkor nem pazarolnának az emberek, olyanok, akik szorozni sem tudnak, nem járnának pl. a Közgázra (saját példámból tudom, hiszen ott tanítok).

Az egyetemeknek meg érdeke minél nagyobb keretszámokat kihozni, így egy okosabb majmot is felvesznek ma már... bárhova, mert onnan jön a pénz.

sóhegy049 2011.02.23. 17:01:36

@vernarancs:
A felnőtt alatt azt értem, hogy betöltik a 18. életévüket, de még nappali tagozaton tanúlnak. Tehát nem tartják még el magukat. Így a kalkulátorok, amik kamuk, mert a családi pótlékot is beleszámolják, az jön ki, hogy már buktuk.

A lényeg, hogy ez a hej, de jól jártak sokak? Talán, akiknek van is hozzá bruttóbér, de ahogy Te is írod, ezt mi a bánatból fogja a kormány kigazdálkodni? Mert 3 gyerek esetén nem hogy adót nem fizet, még a zállam ad pénzt és mellé a családi pótlékot is? Már itt a nagy jövedelem mellett csípi ez a szemem.

sóhegy049 2011.02.23. 22:21:03

Pállfy KDNP István, az ATV egyene beszéd műsorában aszonta, hogy a közszféra is nagyban hozzájárul a GDP-hez? Hogyan????
Az általa igazságosnak nevezett adórendszer olyan tuti, hogy azt mondta, a közszférában a zállam kipótolja a béreket, a zegyházaknál kiesőt is felesben kiegészítik. All right! De a zegyház és a zállam nem választható külön?

Árpi 2011.02.23. 22:34:40

@NewWay:
Elfelejted, hogy nincs ingyen ebéd. Az állam adja, Aha... Sőt! A kormány! Szegény kormánytagok mennyit gályáznak, hogy adhassanak a sajátjukból! Vagy... hogy is... ?
A MIÉNKBŐL!
Elveszik tőlem. OK. Ha mindenkitől elveszik, és arányos szolgáltatást kap érte mindenki, akkor tiszta ügy. De amikor azt mondják, hogy valakit preferálnak, akkor valóban azt tegyék, és ne valami mást! Mert teli pofával harsogják, hogy a család szent, és kell a fiatal, szakképzett munkaerő az országnak. Erre a családomat tönkreteszik (miközben másoknak osztogatnak), csak mert már felneveltem azt a három gyereket (azaz eddig kettőt), és emiatt a gyerekeimnek a tanulása aránytalanul nehezebb lesz. Korábban 23 éves korig ismerték el, hogy a tanuló gyerek eltartott, most 20-ig. És nem érdekel, melyik kormány melyik változtatást hozta. Nekem a lényeg csak az, hogy mások rám fújnak, hogy nekem milyen jó, háromgyerekesként, közben csak a kiadásom több, a kedvezményem nem. És még legyek hálás is!
De meg is fogom hálálni, ne félj! És a gyerekeim is... Aki meg marad, oldja meg!

Árpi 2011.02.23. 22:36:55

@Friedman:
"Persze az oktatás az rossz példa, mert szerintem a jövőbe való befektetést azt támogatni kéne minden erővel."
Ők azt állítják, támogatják. Én meg tapasztalom, hogy pont akkor nem, amikor a legtöbbe kerül nekem.
De nem is zavarna, ha nem azt látnám, hogy amit tőlem elvesznek, mások kapják meg, úgy, hogy semmi olyat nem kell tenniük érte, amit én ne tettem volna meg már többször is.

vernarancs 2011.02.24. 00:39:53

@sóhegy049: No no, az adokedvezmeny nem jelenti, hogy az allam ad pezt. Az teny, hogy akinek magas a jovedelme az vagy 230.000 ft-ot leirhat mint kedvezmenyt (3 gyerek eseten), de ez nem plusszos akkor sem ha csilliardos fizetese van. Ez az SZJA-bol jon le. En nem tartom jogosnak, hogy aki minimalberes az ne kapjon ugyanekkora adokedvezmenyt. Az ad abszurdum ne fizessen adot ha a "fejkvota" meguti a teljes SZJA-t. Ez lenne fair. En csak azt mondtam, hogy a jelenlegi kormany vegre valamelyest csaladcentrikus. Nem segely alapon adja a tamogatast. Ha a Te gyerekeid nagykoruak, de tanulnak akkor jarjon a tamogatas, ezt nem vonom ketsegbe.
Engem csak az zavar, hogy akit szopat az allam az most a magas jovedelmuekre mutogat, hogy ez megint miattuk van. Pedig nem. Nem miattuk rossz masoknak, nem ok tehetnek arrol, hogy masok nem kapjak ugyanazt a kedvezmenyt. En szivem szerint mindenkinek konnyitenek az adojan aki dolgozik es eltart 1+ gyereket. Ha ez nem igy van az rossz.

ps: utalok grammarnaciskodni, plane, hogy az en heJesirasom is pocsek, de a tanul az rovid u.

sóhegy049 2011.02.24. 00:54:03

@vernarancs:
Természetes, hogy nem az állam ad, ezért is "adókedvezmény", azaz nem szociális segély! :-) Érted... :-)
Én is a kisebb jövedelműek miatt járatom a számat, mert vannak a körömben sokan, önhibájukon kívül, mert ez van. Nem éheznek, de szerintem a kisebb jövedelem mellé is járna. Ezt valahogy úgy lehetett volna "igazságossá" tenni, hogy bizonyos jövedelem felett a családi pótlékot szabályozni. Itt egyedül az elcseszett jogalkotók és azok ámokfutása a hibás, nem az adóalanyok. Hirtelen és átgondolatlan volt, mint általában a cselekedeteik, sajnos. Viszont, azt továbbra is fenntartom, hogy ekkora kása mellett nem kellett volna egyelőre az adóhoz hozzányúlni. 1 évet kibírt volna mindenki, ha már annyira megfelelési kényszer van az államháztartási hiány szintentartására, ami ugye már megdőlt. Ez van!

Árpi 2011.02.24. 01:29:23

@sóhegy049:
Az államháztartás hiányát csak ne feszegessük! Azaz mégis.
1. Ha az új kormány semmit nem csinál, csak folytatja a Bajnai kormány irányvonalát, nem lett volna ekkora a baj. (Annak a Bajnai kormánynak, amiről szeretnek megfeledkezni a fülkeforradalom emlegetésekor, mintha nem is lett volna. Miért is, Mert ha nem Gyurcsányhoz, hanem Bajnaihoz mérnék magukat, a vak is látná a több osztály különbséget. Nem is egy bajnokságban játszanak. Bajnai: Olasz A, Orbán: Megye II.)
De OK? ez még akár vitatható is lenne.
2. Ami viszont nem vitatható: ha a Fidesz politikusai nem nyilatkoztak volna össze-vissza, nem romlott volna a magyar gazdaság megítélése, nem romlott volna a forint. De dumáltak! Ez önmagában olyan kamatfelár növekedést okozott, amely mind a családok (építési devizahitelek). mind az önkormányzatok (ők is baromira eladósodtak devizában), mind az állam adósságát durván emeli. Nagyobb összegekkel, mint amiről az egész adó-és támogatási rendszer változtatása szól!

Vagyis ha SEMMIT nem csinálnak, akkor is jobban állnánk. De csináltak...

vernarancs 2011.02.24. 01:39:42

@sóhegy049:
Ezt irtad:
"Mert 3 gyerek esetén nem hogy adót nem fizet, még a zállam ad pénzt és mellé"

Erre irtam, hogy sosem lesz plusszos, csak SZJA kedvezmeny. Erted :)
Itt nem a csaladi potlek a problema mert az egyreszt jar a kispenzueknek is (pont annyi mint a csilliardosoknak) es masreszt az egy "segely" jellegu juttatas. Jovedelemtol fuggetlen. Nem nagy osszeg egy 230.000 ft-os adojovairashoz kepest. En nagyon nem kultivalom a segely jellegu juttatast. Ha egy csalad szar helyzetben van, ekkor NE vallajon 10 gyereket mert fel lehet venni a segelyt minden gyerek utan. Ezt latjuk, hogy hova vezet... (koldulo, utcara kicsapott roma gyerekek). Dolgozzon a csaladfo es akkor van tamogatas az allamtol. Szemet mod hangzik, de en egyetertek azzal, hogy ha valaki nem dolgozik az NE vallajon 10 gyereket. Nem tudjuk helyette eltartani. Es en szemely szerint kurvara nem is szeretnem mas gyereket segelyezni. Ha nem talal munkat akkor ne csinaljon 10 gyereket!

sóhegy049 2011.02.24. 21:33:44

@vernarancs:
Erre meg alkotmányozni akarnak abortusz szinten? Aki szeretne gyereket vállalni, fedezete is van, mind otthon és anyagi téren, az biztos, hogy tudatosan vállalta. Akinél a "véletlen műve" és nem tudja felnevelni, gondozni, az meg segélyre, az adózók kontójára meg ne szűljön, ezzel maximálisan egyet értek Veled! Közben már a teljes adójogot átfutottam, Te nyertél. :-) Az a baj, hogy az összes ezzel foglakozó fórum és média, meg kalkulátor baromságokat hoz le, de gondolom, hogy nem véletlen? :-)

sóhegy049 2011.02.24. 21:50:23

@Árpi:
Az államháztartás hiányának keletkezését ismerjük, így ha a mai (nem) létező gazdaságot (nem) látjuk, akkor mindjárt magától kirakódik a puzzle? Ja!
A súlycsoportról annyit, hogy legalább az előző banda a diplomácia színterén megállta a helyét. Ezek meg, csak az ország lejáratását segítik elő, meg Európára zúdítják magyar okmányokkal a határon túl élőket, akik nem kellenek az országban, nem erről szól a sztori, csak szavazzanak. Ez annyiba fog kerűlni nekünk, az adópolitikával együtt, hogy ahhoz az IMF hitelünk, csak aprópénz.
süti beállítások módosítása