Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Schmitt honlapjáról eltűnt a Fidesz

2010.08.24. 10:04 | szocdemman | 3 komment

Címkék: fidesz schmitt pál

Lekerült Schmitt Pál honlapjáról a Fidesz-logó, igaz, csak az után, hogy a stop.hu szóvá tette: az elvben független államfő oldalán még mindig ott virít korábbi pártja jelképe.


A cikk vasárnap este jelent meg, és mire lapunk tegnap délelőtt meglátogatta a honlapot, a jelkép - mindenféle magyarázkodás, vagy közlemény nélkül - már eltűnt róla.

A portál azt írta, hogy "az államfőnek elméletileg pártok felett kellene állnia, és a hatalomtól függetlenül végeznie a feladatát. Schmitt Pál saját honlapja azonban arról árulkodik, hogy a szíve még mindig a kormánypártté (sic!)". A stop.hu felidézte azt is, hogy az alkotmány köztársasági elnökre vonatkozó összeférhetetlenségi passzusa szerint: a tisztség "összeegyeztethetetlen minden más állami, társadalmi és politikai tisztséggel vagy megbízatással." Mindezek ellenére volt ott a logó, noha a stop.hu szerint a weblap szerkesztői még jóval Schmitt hivatalba lépése után is dolgoztak.


A köztársasági elnök több hasonló bakit is elkövetett már. Fidesz tagságáról például zavaros körülmények között mondott le. A Népszava augusztus 5-i - azaz a hivatalba lépése előtti napon történt - megkeresésekor az államfői titkárságon például még nem tudták rögtön megmondani, hogy kilépett-e a pártból. Aztán végül kiderült, hogy a Fideszből való távozást Schmitt az utolsó pillanatra hagyta: épp 5-én szüntette meg tagságát.

 

A Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) ugyanakkor továbbra is tagja az államfő. A MOB elnöki posztjáról ugyan lemondott, ám mivel - ez Schmitt érvelése - a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot hazánkban ő képviseli, így a MOB-nak hivatalból tagja maradt. Schmitt magyarázata a legkevésbé sem nyerte el a Népszava által korábban megkérdezett Lövétei István tetszését. Az alkotmányjogász szerint ugyanis a magyar köztársasági elnök semmilyen szervezetnek nem lehet a tagja, amelyben hierarchikus viszonyok vannak. Ha Schmitt tisztességes és becsületes ember, akkor kérdést kell intéznie az Alkotmánybírósághoz, hogy kiderüljön: az államfői tisztség összeférhetetlen-e a MOB-tagsággal - mondta a téma kapcsán Lövétei.

(népszava)

· 1 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr522243195

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schmitt honlapjáról eltűnt a Fidesz 2010.08.24. 20:20:38

A köztársasági elnök több hasonló bakit is elkövetett már. Fidesz tagságáról például zavaros körülmények között mondott le. Piroslap

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemlak 2010.08.24. 10:14:52

Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár honlapja se semmi:
basahalom.blog.hu/2010/08/23/tiszta_lappal_kommunikal

anagyárpi · http://nagyarpi.blog.hu/ 2010.08.24. 10:17:08

"új dalra táncol minden ember..."
A Fidesz kampánydala mindent megmagyaráz.
nagyarpi.blog.hu/2010/08/23/uj_dalra_tancol_minden_ember

grimbusz 2010.08.25. 08:42:03

Azért ha az ember most megnyitja ezt az oldalt, még láthat érdekeset:
www.schmitt.hu/cms/kapcsolat

Az oldalon a felirat: Schmitt Pál A Magyar Köztársaság elnöke
Kapcsolat:
MOB
Fidesz
süti beállítások módosítása