Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Debreceni vagyonkezelő titkos szerződései

2009.12.05. 15:09 | balközép | 1 komment

Címkék: mszp fidesz debrecen vagyonkezelő kosa lajos

Zsiros Zsolt, a debreceni önkormányzat MSZP frakciójának vezetője és Varga Zoltán önkormányzati képviselő még valamikor 2008-ban olyan részinformációkhoz jutottak, hogy bizonyos gazdasági, politikai körök, finoman szólva, nem igazán jól sáfárkodnak Debrecen vagyonával. Nyilván a képviselők meg szerettek volna győződni a hallottakról, annak valós vagy valótlan voltáról. De hiába. Mert például a város vagyonának jelentős részét kezelő, százszázalékosan helyi tulajdonban lévő Vagyonkezelő Holdinggal kapcsolatos, annak gazdálkodását firtató kérdéseiket a Fideszes többségű közgyűlés rendszeresen lesöpörte az asztalról. Ezért önkormányzati képviselőkként nem tehettek mást, mint hogy tavaly tavasszal közvetlenül a holding vezetőihez fordultak előbb személyesen, ezután levélben, majd a sajtó nyilvánossága előtt is. Kérdéseik két konkrét ügy hátterének, egyrészt a repülőtér területén végzett bontási munkák több százmillió forint értékű szerződésének, másrészt egy magánbefektető által épített, és a Gyógyfürdő Kft. által bérbe vett és veszteségesen üzemeltetett Hotel Lycium bérleti szerződésének megismerésére irányultak.

 

Természetesen szerették volna megnézni, átvizsgálni ezeket a dokumentumokat, ami egyébként önkormányzati képviselőkként nemcsak joguk, de kötelességük is. Igen ám, csakhogy a Vagyonkezelő Zrt. egyik igazgatója többször is elutasította kérésüket, mondván, hogy neki mint vezető tisztségviselőnek kötelessége a társaság üzleti titkait megőrizni. Tetszenek érteni, ugye? Annak a társaságnak a gazdálkodásába nem nézhettek bele a képviselők, amelyiknek az önkormányzat az egyedüli gazdája, s az érdeklődők pedig nem csak úgy az utcáról kopogtattak be, hanem az önkormányzat, vagyis a tulajdonos képviselő- testületének tagjai. A két szocialista képviselő nem hagyta annyiban a dolgot, és 2008. július 18-án keresetet nyújtottak be a bíróságon a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. ellen. A több mint egy évig tartó per eredménye kétségkívül precedens értékű, mert egyértelműen rávilágított arra, hogy az alkotmányt, a demokratikus alapjogokat ma sem írhatja felül senki, legyen az akár Debrecen fideszes politikusa vagy gazdasági vezetője.

 

Ugyanis a bíróság helyt adott a két MSZP-s önkormányzati képviselő keresetének, s kötelezte a holdingot és az érintett tagvállalatait, hogy mind a szerződéseket, mind pedig az azokat megalapozó előkészítő anyagokat 15 napon belül adják ki számukra. A bíróság ítélete és annak indoklása egyértelműen kimondja, hogy az önkormányzati vagyont kezelő gazdasági társaságok a közérdekű adatok nyilvánosságát – a tevékenységükre vonatkozó adatok megismerhetőségét – kötelesek biztosítani, és azokat bárki megismerheti. Mindezeket egy, a napokban tartott sajtótájékoztatón mondták el a képviselők, hozzátéve, hogy természetesen az ügy további fejleményeiről, a közérdeklődésre számot tartó adatokról tájékoztatják a közvéleményt. Annyi azonban megjegyzésként még ide kívánkozik, hogy a taláros testület döntése és indoklása minden közösségért felelősen gondolkodó politikus és állampolgár számára eddig is egyértelmű volt. Akik most Debrecent irányítják, még ezt sem tudják? És még ők készülnek kormányzásra? Hm…

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr531575963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pír 2010.01.26. 16:26:59

Hát ez nagy baj, hogy érdekes módon a köztörvényes ügyekre van, a politikai vétségekre alig akad retorzió, néha nagy ejnye-bejnye.
Hol itt a felelős és számonkérhető törvényhozás, jogalkotás?
süti beállítások módosítása