Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Orbán Viktor hazudik a menekültekről és a terrorakcióról

2015.11.17. 07:00 | Brendel Mátyás | 103 komment

orbanhazudik.jpg
Orbán Viktor aljasul kihasználja a párizsi terrortámadásokat: hazudott a parlamenti beszédében, és az M1-en is, ahol riportot készítettek vele, és természetesen alákérdeztek, egy kritikus kérdést nem szegeztek neki, hanem teljes nyelvbedobással asszisztáltak a hazugság-kampányához. Menekültek tömegeit mutatták, miközben a párizsi terrortámadásokról, és Orbán beszédéről ment a szöveg. De az egész hazugság volt.

1) Orbán szerint: "a bevándorlással romlott a bűnözés". Ez nem igaz. A Német Bűnügyi Hivatal felmérést készített, mely szerint a sok bevándorlóval alig nőtt Németországban a bűnözés. Mivel több ember szükségszerűen nem kevesebb bűntényt követhet csak el (matematika), ezért az, hogy kevéssel nőtt, nem meglepetés. Konkrétan viszont az "alig nőtt" azt jelenti, hogy a menekültek körében a bűnözési ráta nem nagyobb, mint a németek körében. Ezt megállapították. A bűnözés fajtái is bagatellek, mert személyben és vagyonban keletkezett kár helyett inkább csak a papírok hamisításáról van szó. Ami mégiscsak kisebb dolog, mint az emberölés, betörés, és hasonlók. A cigány-gyilkosságokról, az állami vagyon elsikkasztásáról, a pályázati csalásról nem is beszélve.

2) Orbán szerint: "bebizonyosodott, hogy a terroristák felhasználják a migrációt, hogy elvegyüljenek". Sajnos ezt a nácihorda gondolkodás nélkül ténynek fogja venni. Na most a 7 halott, és még néhány élve elmenekült elkövető közül eddig egy kivételével mind francia vagy belga állampolgár volt, és Franciaországban vagy Belgiumban élt. A terrorakciót pedig egészen valószínűleg Belgiumban tervelték ki, ott szervezték, onnan irányították. Egyetlen kétes hír van arról, hogy találtak egy útlevelet az egyik robbantás mellett, amely útlevél állítólag megjárta a menekültek útvonalát, regisztrálva volt. Ennek az útlevélnek az ujjlenyomata lehet, hogy egyezik egy a helyszínen talált ujj lenyomatával. Szándékosan fogalmazok ilyen körülményesen. Orbán következtetése innen elég alaptalan:

A) Amilyen extrém helyzetről van szó, én egy a helyszínen talált ujjat nem tekintenék az elkövető ujjának. Lehet áldozat ujja is. De más vad dolgokat is el lehet képzelni. Például, hogy az Iszlám Állam valakinek a családját túszul ejtette, és elküldték Európába, hogy robbantson, különben lemészárolják a családját. Ebben az esetben el tudom képzelni, hogy az illető a menekültekkel próbálkozik, mert nem profi terrorista, nincs pénze, vízuma, hogy repülőn jöjjön. Annyit nem fordít rá az Iszlám Állam. A fontos terroristákról továbbra is azt mondom, hogy nem éri meg nekik a menekültekkel, kockázatos, hosszú úton végigmenni Párizsba. És nem is volt így.

B) Az egészen abszurd hipotézisnek tűnik, hogy egy elkövető magával vitte a robbantásra az útlevelét, hogy azonosítani tudják, és vissza tudják követni. Ennyire a terroristák nem hülyék. Lehetett viszont a terroisták szándékos megtévesztő akciója.

C) Azóta találtak ugyanolyan útleveleket, tehát az útlevél hamis volt, és nem világos, hogy valóban bebizonyosodott-e, hogy egy terrorista a menekültútvonalon jött-e. Az ujjlenyomatokról még nincs világos információ.

D) Legrosszabb esetben is a támadás egyetlen mellékszereplője volt olyan, aki a menekültekkel érkezett. A többségük, az irányítás francia és belga volt, akiknek nem kellett beszivárogniuk Európába. Maximum az egyik bombatöltelék tette ezt. Emiatt aztán nem túlzás azt mondani, hogy enélkül is megtörtént volna a támadás. Nem volt a támadás szükséges része.

E) Az útlevelet a Stade de France-nál találták. Itt egyetlen egy embert ölt meg három öngyilkos merénylő. Az útlevél állítólagos tulajdonosa tehát várhatóan egyharmad embert ölt meg. Azt mondom, ennél egy átlagos magyar családi vérengző veszélyesebb.

Orbán a tévében csodálkozik azon, hogy "Brüsszelben", de persze ebbe benne foglaltatik a német és a francia politikai vezetés is, a szerb elnököt, beleértve még a bajor miniszterelnököt is, mást mondanak, mint ő. De az egy pillanatig eszébe nem jut, hogy mi van, ha ő maga a hülye, és nem mindenki megy szemben az autópályán. Mi van, ha mégsem az európai elit a hülye, hanem a felcsúti paraszt a hülye?!

Mivel a terrorista akciót szinte biztosan Belgiumban tervezték, szervezték, és francia és belga állampolgárok, ezért a probléma megoldása nem az, hogy nem engedünk be több menekültet. Hanem az, hogy:

1) Többet kell a titkosszolgálatoknak fejlődnie, több pénzt, energiát kell rájuk fordítaniuk, és többet együtt is kell működni.

2) A szélsőséges imámokat ki kell toloncolni Európából, és a mecsetjeiket szükség esetén be kell zárni. A baj nem a menekültekkel van, hanem a vallással. Én azt se bánnám, ha az összes vallás teljesen eltűnne, de betiltani nyilván nem lehet őket, illetve az nem volna eredményesebb.

3) Az Iszlám Államot fel kell számolni! Ennek részleteibe nem megyek bele, mert bonyolult kérdés, és én sem tudnám megmondani, hogy mi a legjobb megoldás. Például-hogy kell-e szárazföldi invázió.

Van tehát tanulsága a terrorista támadásnak. Van, amit rosszul csináltak, nevezetesen nem figyeltek eléggé a brüsszeli gyanús személyeket, és nem vették szigorúan az iszlám, gyűlölet-beszédet hirdető imámokat. Bizonyára nem figyelték elég jól az interneten folyó beszervezéseket sem. A francia rendőrség nem vette komolyan a németek és a törökök egy-egy figyelmeztetését sem, továbbá az egyik elkövető családtagjainak figyelmeztetéseit.

A menekültek befogadását nem kell megállítani, és nem is fogják. Kerítést építeni megint nem éri meg, mert valakinek ezeket a menekülteket "be kell fogadnia". Orbán a kerítésével csak másokra tolta őket. Ezek a mások, Németország pedig hosszú távon jól fognak járni velük, mivel meg fognak birkózni az integrálásukkal, munkát fognak tudni nekik adni, és hozzá fognak járulni a német gazdasághoz. Ahogy a törökök is hozzájárultak. Pár év múlva ki fog derülni, hogy Orbánnak nincs igaza, és Angela Merkelnek van igaza. Ugyanis Magyarország pár év múlva súlyos demográfiai és gazdasági válsággal fog küzdeni. A németeknek lesz nyugdíja. Angela Merkelnek lesz nyugdíja. Orbán Viktor is biztos kibulizza magának, de nem minden magyarnak lesz nyugdíja.

És emiatt a demográfiai probléma miatt érdemes befogadni a menekülteket, és megbirkózni a feladatokkal. Az, hogy a bevándorlók második, harmadik generációjából páran radikalizálódnak, az egy probléma. De amíg egy ilyen második vagy harmadik generációs menekült felnő, addig számos lehetőség van ez ellen tenni. Menekülteket azért megbélyegezni, mert majd az egyik gyereke esetleg terrorista lehet, ez nácizmus. Ez gyávaság. Itt van egy megoldható probléma, ami elől Orbán elmenekül.

Cinikusnak hangzik, de az egyik német minisztertől vagy szakembertől hallottam a bajor B5 Aktuell rádióban (útközben ért a hír), hogy természetesen tragédia nagy a több, mint száz halott a terroristák miatt, de hát a német autópályán kétszázzal száguldani sokkal veszélyesebb, és mégis csináljuk. Sokkal több ember hal meg évente autóbalesetben Németországban. De ezt már megszoktuk, beáraztuk. Ez cinikusan számító meggondolásnak hangzik, de aki azt mondja, hogy a menekülteket ne segítsük meg, mert így-úgy-amúgy nem éri meg, az is ilyen számító. Plusz még hazudik is, és hülye is.

Magyarországon nem a menekültek erőszakolnak meg nőket, hanem az olyan férfisoviniszta, asszonyverő hülyék, akikből a Fideszben is van elég. Magyarországon nem a muszlimok lövöldöznek idegenekre az utcán, hanem a Jobbik ideológiáján nevelt cigánygyilkosok. Magyarországon náciveszély van, és nem muszlimveszély. Sajnos ezek a nácik ma már kormányon is vannak. És ennek nagy ára lesz.

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr968084482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beflower 2015.11.17. 08:39:53

Nem nőtt a búnözés Németországban?Ez a legnagyobb hazugság,mert nem hivhatnak rendőrt a menekültek által elkövetett esethez!A bliccelőt nem büntetik a vonaton,buszon.Semmi nem kerül be a statisztikába.Ennyi.

beflower 2015.11.17. 08:42:59

Ez az idióta nem csak az ateista blogon szórja marhaságait?Piros lapot neki, aki össze-vissza hazudozik a neten,meg is érdemli!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 08:51:19

@beflower: én láttam már sok bliccelőt a BKV-n, aki nem került be a statisztikákba. Annyira pitiáner kis barom vagy!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 09:07:37

@beflower: azért komolyan bazdmeg, irigy, kutya, pitiáner faszfej kell, hogy legyél, ha te azon akadsz ki, hogy egy menekült egyszer bliccelt valahol. ha a Budapesten rendszeresen bliccelőket kitoloncolnánk, akkor Budapest kicsit elnéptelenedne, te náci fasz!

gebacsi 2015.11.17. 09:09:31

Sőt, maga OV rendelte meg a IÁ ismert tenoristáitól ( fegyverekkel muzsikálók ) a párizsi akciót.
Sőt Te kapod meg elsőkézből a hiteles információkat a vizsgálóktól, hogy kik követték el a mészárlást.
Az összes humanista bölcsész és polihisztor kényszeresen OV-zik egy olyan témában amiben csendben maradhatna.
Az biztos, hogy a jelenlegi NYE meghatározó politikusai mélyen a bányász béka segge alatt teljesítenek a választóikat illetően.
OV-zni és fideszezni lehetne bőven és joggal, csak valahogy nem ebben a tárgykörben kellene. Nekem lenne pár témám, de leszarom - szélmalomharc.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 09:27:41

@gebacsi: "Te kapod meg elsőkézből a hiteles információkat a vizsgálóktól, hogy kik követték el a mészárlást."

speciel hamarabb, és többet tudok ezekről, mint ez a náci elnök, ugyanis értek németül és franciául, nemcsak magyarul és angolul.

"Az összes humanista bölcsész és polihisztor kényszeresen OV-zik egy olyan témában amiben csendben maradhatna."

én úgy emlékszem, hogy a bölcsész polihisztor Orbán Viktor. bár ez nem látszik meg rajta, mert paraszt maradt. nekem meg reál a végzettségem.

lehet még vaktölténnyle lövöldözni, kishülye, csak minek, ha magadat lövöldözöd tökön?! tökön persze élessel lövöd magad.:)

gmihaly621 2015.11.17. 09:28:03

Volt kivétel, seggfejbej! Az is lehet, hogy a migránsáradattal érkezők csak ezután kerülnek bevetésre, primkó álfirkászkám. Ha repülővel érkeztek volna, már rég lekapcsolták volna őket a franciák. A "belga gettó" - szál pedig egyéb tanulságokat is ad a "proletariátusi" alávetettség és a kritikátlan multikulti "élni, és élni hagyni" (Leben und lében hagyni) szemléletmód káros hatásairól, akárcsak az észak-párizsi banlieue-k problémahalmaza, az integárció nuku, illetve az integráció fuccs példáival.

gebacsi 2015.11.17. 09:43:06

@Brendel Mátyás:
Mert az akkor teljesen hiteles ha nem magyarul van világgá kürtölve ?! Hülye vagy, csak így szimplán, én sem bölcsész vagyok, de, hogy Te mérnök vagy műszaki ?! Na az gáz komám vagyis "kishülye".
Lövöldözés ? és tökön, gyenge poén. Volt már fegyver valaha a kezedben ? Jó, vedd úgy, hogy erre nem kell válaszolnod.
OV-z tovább abban jó vagy, a műszaki területtől meg maradj távol, jobb lesz mindenkinek.

szilmi 2015.11.17. 09:43:08

Egyetértek a cikkben foglaltakkal.
Mintha én írtam volna.

baby joe 11 2015.11.17. 10:15:48

@Brendel Mátyás: Olvasva szánalmas kirohanásaidat ami főleg Orbán fóbiából táplálkozik rá kell jöjjek:akkora liberbolsi tahó vagy ,hogy párját ritkítja!Folyik a szar a szádból és ezt a bárgyú gyűlölködő cikket mentegeted,hát nagy broki vagy!!

2015.11.17. 10:28:32

Segítség jövőkép ügyben

Miskolc város (szocialista párti) alpolgármestere (2003. dec. Városi TV) kifejtette
azon óhaját, hogy vajon milyen lesz a város ötven év múlva? Mert ő néki, mint annyi
másról, fogalma sincs.
Másrészt pártja visszautasítja az ellenzék vádjait, miszerint nekik ne lenne
jövőképük? Sőt nagyképük is van! Önmagukat illetően. Segítsünk hát az E-U (értsd:
Elvtárs Úrnak, és a szocializmus, valamint az Európai-unió birodalom, a vörös-kék
Köpenyegforgatás felkent bajnokának) vegye elő a régi módszert: a nagy példakép példáját.
Mit mutat ez? A Szovjetunió 1960-ban úgy állt össze, hogy 150 millió orosz és 70millió
egyéb kisebbségi nemzet. 2000-re, negyven év alatt, ez egy az egyre alakult úgy, hogy
150 millió orosz és ugyanannyi egyéb nemzetiségű! Fel is bomlott a birodalom. Trianon se
Kellett hozzá. A prognózis szerint hazánk lakossága sem nő, hanem hatmillióra csökken,
Úgy, hogy a „kisebbség” aránya szintén egy az egyhez szintet éri majd el! Viszont a kor-
Meg oszlás aránya húsz a hetvenhez, magyarul, a magyarok átlagéletkora lesz a hetven év!
A demokrácia aranyszabálya szerint a többség kormányoz, így az előírja majd, mivel az
Idősek a lakosság reprodukálására nem képesek, így ők az arra képesek ellátására, eltartására
kötelezendők! Míg a „fiatalok” a népesség számának növelésével lesznek, vannak elfoglalva.
A (kisebbségi származású) aktívak életkori többsége okán törvényhozás törvénybe iktatja, hogy a kukázóknak joga a szemetet a lakásokban, házakban is összegyűjteni, és a helyszínen eldönteni, hogy ott, ők mit minősítenek szemétnek. Amely lakás-ház tulajdonos havonként nem szolgáltat elegendő szemetet, annak lakója köteles a többség számára szemét adót fizetni, a környezetvédelem EU komfortossága indokával.
A törvényhozás kiterjeszti a szabadságjogokat, a „szabadelvű” kisebbség ajánlatára. Nemcsak a felsővezetők, képviselők lophatnak büntetlenül, hanem mindenki, aki hozzáfér. A mezei, tyúk és zseblopást munkajövedelemnek ismeri el, mivel az megélhetését biztosítja a
széles néptömegeknek. A szabadságjog kiterjesztése folytán a börtönök köztörvényes elítéltjei
azonnal szabadon bocsátandók. A szabadságjog kiterjesztendő a szabadrablásra, valamint az
élvezeti szerek szabad használatára: alkohol, drog, nők.
A lakosságszám növelésére képtelen egyedek, idősek, rokkantak, meddők, kötelesek a
többség számára fűtési célú erdőt, valamint gyümölcsöst telepíteni, és azt őrizetlenül hagyni.
Kötelesek továbbá mezőgazdasági és konyhakerti művelést folytatni, melyet a többség éjszakánként és hétvégeken, szabadon, szükségletei beszerzése céljából látogathat.
Közelebbről Miskolcon mi lesz? Mivel a többség a közüzemi szolgáltatásokért fizetni nem lesz képes, vagy hajlandó, az a bevétel híján összeomlik. Előbb a fűtés, majd a gáz, villany és az ivóvíz szolgáltatás szűnik meg. Újjá éled a népi kultúra, verem, vályog és paticsházépítés. A PVC padló a tetőre kerül, padlókon járnak majd a fellegek! Beérik a szocialista párt idegenforgalmi célú fejlesztése: az „India Európa közepén” project meg való-
sításával! Ez tovább erősíti szavazó bázisukat is.
Városunk az amerikai turisták számára közelebb hozza Indiát. Ha már átruccannak
Párizsba, ahol arabok, négerek kóborolnak, Berlinbe, ahol a török mecsetek között megnézik a német kolóniát, Budapesten, Miskolcon hamísítatlan indiai élménytúrát, szafarit élvezhetnek: A Germanus Gyula által megírt 1920-30-as szegénység, a kosz, és a tunyaság
Indiáját.
Fel kell ugyan a turisták figyelmét hívni, hogy a bennszülöttek ingerlése kihívó öltözködéssel, arany ékszerekkel, Malbóró cigarettával, videó felvevővel, stb. saját érdekükben tilos. Ezt ugyanis a bennszülöttek azonnal elszedik. Ellenállás esetén a turistát
Nyolc napon túl gyógyuló atrocitás éri. 2004. Hol volt még akkor Szögi Lajos tanár megölése
10 év, és valóság!

2015.11.17. 10:30:22

Aktuális Kossuth nóta!

Orbán Viktor azt üzente:
Elfogyott a munkahelye!
De ha még egyszer azt üzeni,
Mindnyájunknak el kell menni!

Orbán Viktor az üzente:
Kékebb ma, az ég kékje!
Országunk jobban teljesít!
Mint roma lova, megdöglik!
Mikor egy szál szénát eszik

Orbán Viktor azt üzente:
Mindenki Őtet kövesse!
Ő az új csoda, a messiás!
Ki jövőnknek új sírt ás!

Esik eső Karikára!
Orbán Viktor kalapjára!
Valahány csepp esik rája!
Annyi átok szálljon rája!

Ha az mind kővé válna!
Ráesne, mint választása
Az se volna néki elég!
Hogy méltón büntesse az ég!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 10:43:08

@gmihaly621:

1) ha a mostani menekültekkel érkező "terroristákat" majd csak később vetik be, akkor azok gondolom, nem is terroristák. továbbá akkor volna lehetőség ezt megelőzni, és azzal kéne foglalkozni!

2) a francia vagy belga banlieue-kből kikerülő terroristák nem jelentik azt, hogy ott mindenki terrorista, és nem integrálódott. ezek a terroristák például X-box-szal kommunikáltak, eléggé integrálva voltak ezek, csak egy jelentős részük a bűnözésbe integrálódott, és mindegyiket elkapta a vallás. na ilyen is vanminden közösségben. mindenesetre ott kellene megfogni a dolgot, ahol a vallás, a terrorista szervezetek hatása alá kerülnek, és nem a szlovén határon, ahol egyébként nem is jártak.

pottompanna 2015.11.17. 10:47:31

Pontosítom

@Brendel Mátyás: azért komolyan bazdmeg, irigy, kutya, pitiáner faszfej kell, hogy legyél, ha te azon akadsz ki, hogy egy menekült egyszer bliccelt valahol. ha a Budapesten rendszeresen bliccelőket kitoloncolnánk, akkor Budapest kicsit elnéptelenedne, te náci fasz!

a.te.ervelesi.hibad.hu/naci-kommunista-liberalis-kartya

István Tamasi 2015.11.17. 10:54:30

@lényeglátó: További megfontolásra ajánlom: Milyen lesz Magyarország 50 év múlva amikor a költségvetésnek meg kell fietnie az elrabolt magánnyugdíjvagyont, az elrabolt (most készülődik a rablás) milliárdokat Paks 1 felszámolásának alapjából, Paks 2 árát, a mutyiqrmány által tönkretett oktatásügy követklezményeit, stb. stb ?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 10:55:02

@gebacsi:

"Mert az akkor teljesen hiteles ha nem magyarul van világgá kürtölve ?!"

nem, hanem a franciák hamarabb tudják a saját eseményeikről az információkat, illetve egy pár fordítással kevesebbet torzul a hír.

" Hülye vagy, csak így szimplán, én sem bölcsész vagyok, de, hogy Te mérnök vagy műszaki ?! Na az gáz komám vagyis "kishülye"."

bírom, hogy általában az agyhalott náci szakmunkások hiszik azt, hogy ők az okosak, és a magasan képzett másik a hülye. Én le merem fogadni, hogy mind reál, mind humán területen magasabb a képzettségeim, és színvonalasabb helyeken kamatoztatom, mint a te.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 10:58:55

@lényeglátó: elég pitiáner rémálmaid vannak. sajnállak.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 11:07:34

@gebacsi: itt egy kis IQ teszt műszaki területről:

van egy dominós dobozunk, amely 50x2 nagyságú. van 50db dominó "kockáink", amelyek 1x2-es méretűek. a dominó kockákon nincs semmilyen minta, megkülönböztethetetlenek. hányféle különböző módon lehet berakni a dominókat a dobozba?

ha megmondod a választ, eldönthetjük egy go meccsen, hogy ki a hülye kettőnk közül.

ha nem, akkor maradjunk annál, hogy te!

gebacsi 2015.11.17. 11:19:21

@Brendel Mátyás:
Kamatoztasd a tudásod, de látatlanban nagy kockázat fogadni :)
Te kezdtél el hülyézni, gondoltam igazodom hozzád.
Magas képzettséggel tényleg ekkora marhaságokat összehordani komám ?! Tényleg tehetség vagy.
Idióta feladványokkal ne szórakoztass kinőttem a hülyeségekből, elég ha a fiaimmal kell megküzdenem. Go meccsek ?! Ja az élet csupa go meccs.
Miért lennék náci, azért amiért nem azt gondolom amit Te ?
És miért lennék hülyébb amiért nem játszom a szabályaid szerint ?
Csak úgy mellékesen a francia sajtó biztos egyesen a szolgálatoktól kapja a hiteles információt és közli is PC korrekten mindenfelé érdek figyelembevétele nélkül.
Ezt meg simán tényként fogadod el.
Na hagyjuk. Légy boldog.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 13:03:13

@gebacsi:

1) aha, tehát ha alacsony a képzettségem, akkor szerinted azért mondok hülyeségeket, ha magas, akkor viszont annak ellenére. a lényeg, hogy hülyeségeket mondok, és ennek a bármilyen képzettségem a bizonyítéka. neked a kazánkovácsképzőben ezt tanították érveléselmélet órán?!

2) tehát hülye vagy a feladványhoz. QED. ennyi. negatív lett az IQ teszted.

3) náci azért vagy, mert nácik a nézeteid. ezek a nézetek természetesen eléggé másak, mint az enyéim. ez természetesen minden nácival így van. elemi logika. és igen, azért vagy náci, mert az enyémmel szögesen ellentétesek a nézeteid. én nem vagyok náci. szóval ez így logikus. neked ennek felfogása intellektuális kihívást jelent, amelyet nem sikerült abszolválnod

4) azt nem sikerült felfognod, hogy a francia sajtóhoz képest Orbán még több áttétellel kap híreket, kevesebbet kap. láthatóan kurvára tájékozatlan. de ráadásul a hírektől viszonylag függetlenül, mindenféle érdekeket figyelembe véve hazudik.

valahogy az a tézised, hogy a francia sajtó ferdít a híreket, ellenben Orbán a kristály tiszta uptodate híreket mondja, elmegyógyintézetbe való feltételezés.

én egyébként nem azt mondtam, hogy a francia újságok nem szűrnek, csak annyit hogy közelebbi források, és nem rakódott rájuk még további hazugságréteg. valamelyik francia újság meg azért csak megírta volna, ha valami nem stimmel. aztán meg Orbán sem tud többet, csak amit a francia sajtóból átvett az angol sajtó, és azt lefordította a magyar sajtó, és a tanácsadója azt még széthazudva adta át Orbánnak.

és akkor te ezt hiszed el. szánalom vagy.

4)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 13:04:20

@gebacsi: legutóbb például Orbán maga hazudta, hogy Röszkénél terroristát fogtunk, azt azóta sincs sehol. nem lát el ez a hülye még a Parlamentből a Margit hídig sem.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 13:06:54

@gebacsi: de komolyan nem értem, hogy miért mindig a náci kazánkovácsok hiszik, hogy ők mindenkinél okosabb. meg miért a felcsúti parasztok.

jakirte jak 2015.11.17. 15:51:10

Mindenki náci! Mindenki náci! Kivéve Elek Gábor!!(jotunder)

szárny 2015.11.17. 16:37:54

@Brendel Mátyás: "Hogy ki a náci kazánkovács, azt én döntöm el!" (Brendel Mátyás)

Öreg, neked tényleg agyadra ment az ateizmusnak nevezett nihil.

gmihaly621 2015.11.17. 17:30:10

@Brendel Mátyás: Ez ákádémikus, elméletieskedő okoskodás. Az, hogy az immigrációs regisztrációnak nem voltak hajlandók alávetni magukat, az több, mint gyanús. Bezzeg az Amerikába kivándorlók Ellis szigetén nem kekeckedtek, mert tenger vette őket körül, parti őrséggel ellátva. A brüsszeli, párizsi banlieue-k lakói pedig nem igazán motiválódtak az befogadó országba, nemzetbe integrálódni. A franciák szerették volna, de nem sikerült, a belgák nem is erőltették: "virágozzék száz virág". Az egyik a fuccs, a másik a nuku, ha még nem jöttél volna rá. Mellesleg az 1848-ban mifelénk fellobbanó "nemzetiségi kérdés" is bír ezekhez hasonlatos összetevőkkel, "walakik" biztatták a nemzetiségeket, hogy ne is akarjanak integrálódni.

1bitang 2015.11.17. 18:27:47

Ennyi +/- baromságot összehozni nem kis teljesítmény.
Gratula a "kommentelőknek".

1bitang 2015.11.17. 18:29:03

Különben: Viktor mikor NEM hazudik?

gebacsi 2015.11.17. 18:37:57

@Brendel Mátyás:
Tahó brendel, jól figyel egyszer mondom el, vagyis írom. A feladványod köröm alatti piszkot nem ér. Dobozról beszélsz, tehát térbeli tárgy és két dimenzióban adsz méretet hozzá. Beveheted a hozzád legközelebbi lófarkat.
Jó k.va anyád a náci. És ki mondta, hogy hiszek OV-nak vagy a hazai sajtónak, meg hazai internetes bloggereknek - beleértve téged is.
Ne csodálkozz ha, mint agyon képzett fasz vagy, aki semmihez ért és ilyen kommenteket kap egy okádékra.
A nyelvtudás és rakat diploma érték vagy színvonal ? Egy gyakorlott szakmunkás és több, mint te.
Le se köpnélek még a fideszesek egy bitjét sem éred el - számodra akkor csak kétfajta ember létezik, náci meg nem náci.......... Baromarcú. Írhatsz amit akarsz, ha ez megnyugtat.

2015.11.17. 18:43:07

1. Most biztos nagyon meglepőt mondok, de egyetlen miniszterelnök sem maga olvassa át a teljes világsajtót, mert akkor azzal telne az egész napja, és nem maradna ideje érdemi munkára. És még egy meglepő dolog: egyetlen miniszterelnök sem csak a sajtóból tájékozódik.

2. Az, hogy valaki kényszeresen közli mindenhol, hogy ő mennyire okos, nagyon súlyos komplexusokról árulkodik. Az pedig, hogy go játékkal akarja eldönteni, hogy ki az okos és ki a hülye, egyrészt infantilis, másrészt butaság is, mert attól, hogy valaki nem tud gózni, még lehet nála sokkal okosabb.

szárny 2015.11.17. 19:10:05

@gebacsi: látom, beláttad, hogy ilyen észkombájnnal szemben esélyed sincs... :-))))

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 19:31:42

@szárny: nem tiltakozott, hogy nem kazánkovács, szóval valami olyan szint lehet.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 19:35:03

@gmihaly621:

"Az, hogy az immigrációs regisztrációnak nem voltak hajlandók alávetni magukat, az több, mint gyanús."

tudjuk, hogy miért nem,de hát a hajdúborzasztói paraszt erre miért emlékezne?!

"A brüsszeli, párizsi banlieue-k lakói pedig nem igazán motiválódtak az befogadó országba, nemzetbe integrálódni."

de motiválódtak.

""walakik" biztatták a nemzetiségeket, hogy ne is akarjanak integrálódni."

jaja, láttam Sorost Chartres-ben beszélni a terroristával, hogy ne integrálódjon, inkább deriválódjon, az is egy matematikai művelet, jó lesz az is!:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 19:41:19

@gebacsi:

" A feladványod köröm alatti piszkot nem ér. Dobozról beszélsz, tehát térbeli tárgy és két dimenzióban adsz méretet hozzá."

100-as IQ felett felfogtad volna, hogy azért, mert nem releváns. azért amikor valaki egy matematikai feladatot még felfogni sem képes, nemhogy megoldani, az már kérem szint. fogadjunk, hogy integrálódni meg deriválódni sem tudsz!:)

" És ki mondta, hogy hiszek OV-nak"

akkor ki a jó kurva anyáddal vitatkozol, te húgyagyú!

"Ne csodálkozz ha, mint agyon képzett fasz vagy, aki semmihez ért és ilyen kommenteket kap egy okádékra."

az ilyen kommentek a kommentelőt minősítik, például téged. senki nem kap jobbakat, mert az olyan agyhalottak, mint te mindenütt ott vannak.

" számodra akkor csak kétfajta ember létezik, náci meg nem náci.."

ez elég fontos jellemzője tud lenni valakinek. főleg, ha náci. az olyan "ember" számomra egyébként inkább nem létezik. képletesen persze.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 19:42:26

@gebacsi: figyelj, kis szakmunkás, ha a szakmunkásokat szereted, akkor a kollégákkal beszéld meg a hülyeségeiteket egy láda sör mellett a pöcegödörben, és ne itt! maradj a kaptafánál, hülye szakmunkás!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 19:48:24

@grundigg:

" egyetlen miniszterelnök sem maga olvassa át a teljes világsajtót"

biztos nagyon meglepőt mondok, de erre utaltam. Orbánnak a tanácsadói is hülyék. de ő is, mivel ő fogadta fel és bízik meg a hülye tanácsadókban.

" Az, hogy valaki kényszeresen közli mindenhol, hogy ő mennyire okos, nagyon súlyos komplexusokról árulkodik."

valóban az, kivétel, ha valaki megkérdőjelezi. ha ezt nem olvastad el, akkor ne szólj bele, kisköcsög, nem telefon! ha elolvastad, de nem fogtad fel, vagy elfelejtetted, akkor kuss, kisköcsög!

" Az pedig, hogy go játékkal akarja eldönteni, hogy ki az okos és ki a hülye, egyrészt infantilis, másrészt butaság is, mert attól, hogy valaki nem tud gózni, még lehet nála sokkal okosabb."

nem nagyon sikerült ezt neked felfognod, kisbutus:

1) a gózás egy olyan játék, amelynek vannak jól definiált szabályai. ott nem lehet azzal jönni, hogy "én vagyok a helikopter, mert én azt mondtam". a matekfeladvány is ilyen, bár valaki próbálkozik a feladvány szabályainak lesöprésével.

2) ha valaki nem tud gózni, az persze nem jelenti, hogy buta. ellenben az, hogy valaki magas szinten tud, az azért jelez valamit. még van egy pár dolog, ami igazolja azt, hogy a hülye kommentelőnél, beleértve téged, pár fényévvel magasabb szinten vagyok.

Gipsz Ödön 2015.11.17. 20:36:23

Ez az egész oldal szánalmas, úgy a cikk, mint a kommentek.

Gipsz Ödön 2015.11.17. 20:36:24

Ez az egész oldal szánalmas, úgy a cikk, mint a kommentek.

gebacsi 2015.11.17. 20:59:25

@Brendel Mátyás:
tahó idézlek :
"hogy integrálódni meg deriválódni sem tudsz!:)"
az integrálódást nem tanították csak az integrálást, valami Riemann neve még rémlik a tanulmányaimból és deriválásról magyarázott a tanár és nem deriválódásról. Ritka pökhendi seggfej vagy és tudatlan.
Az integrálódást te erőlteted a migránsokkal. Ennyit a szintedről
Nem vitatkoztam csak a cikkedről mondtam néhány keresetlen szót. Ne dumálj arról kit érdekel, mert beletoltad az éterbe, ergo véleményezhető kvázi szabadon.
Nekem semmi bajom a szakmunkásaimmal és másokkal sem, tudni kell velük bánni, utasítást adni. Az ilyen pökhendi majmokat már elásták volna, mint te.
Ritka primitív barom vagy és remélem nem vagy fontos és embereket érintő beosztásban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 21:12:51

@Gipsz Ödön: az a nácikat minősíti hogy nem bírnak semmiféle tartalmi vitára a kommentekben

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 21:17:17

@gebacsi: informatika doktorinál az integrálás és deriválás alapművelet, te seggfej. nem értetted a viccet. ennyit rólad.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.17. 21:58:24

@gebacsi: olyan beosztásban dolgozok, hogy az elkövetkező 10 évben több milliárd ember élete függ a munkámtól, köztük nagy valószínűséggel a tied is. nem fogsz tudni róla, de függeni fog. méghozzá oly módon, hogy csak akkor lesznek biztonságban, ha én hiba nélkül megoldok egy eléggé nehéz fejlesztési feladatot. mely fejlesztésnek a lényegét te fel sem tudod fogni. de ne zavarjon, hajdúborzasztói faparaszt, azért csak legyen nagy a pofád, hogy te tudd jobban a dolgokat!

kniezsa.istvan 2015.11.17. 23:08:31

@Brendel Mátyás:
Azért az utolsó röffentésedből mindenki tisztán láthatja, hogy kétségtelenül egy orvosi eset vagy. Ezért inkább javasolnám a piroslap helyett a sárgalap címet a blognak.

Na és hogy áll kedves Mátyás az emberiséget megmentő szuperintelligens számítógépe tervrajzaival? :)))

kniezsa.istvan 2015.11.17. 23:13:05

Elképzelem ahogy az Észak amcsi kontinenst idepöckölnék közvetlen Europa mellé és megindulnának a szír, afgán, iraki, stb bevándorlók USA felé, akkor ők milyen politikát alkalmaznának... Fantáziálgasson mindenki kénye-kedve szerint. :)
Vagy Bibi Netanjáhú lenne Párizs polgármestere. A zsidóktól is lenne mit tanulnunk, ez tiszta sor.
De az is lehet hogy egy náci-fasiszta-masiniszta vagyok. Vagy írsz majd jobbat, nem zavar. :P

Bernard 01 2015.11.17. 23:35:51

Elolvastam néhány kommentet, és felfordult a gyomrom. Ez a szellemi sivárság és sötétség ami ezekből a baloldali firkálmányokból árad, egyszerűen elkeserítő! Nem gondoltam volna, hogy ennyi szellemi toprongy létezik ebben az országban. A cikket író is egy primitív ösztönlény, akinek nincsenek értelmes gondolatai, és csak köpködni tud, értelmetlenül, és alpári stílusban, amelyet csak a gyűlölet fog össze egy WC csészébe való írománnyá. Itt nem működnek moderátorok, akik
megakadályozhatnák az efféle vicsorgások megjelenését? Ezzel a hozzáállással az értelmes embereket elriasztják attól, hogy a baloldal érveit meghallgassák, hiszen nincs is nekik, csak egy van, a gyűlölet, hpgy ők nem lophatnak, mert kiestek a hatalomból. Nem hiába mondja mindíg a barátom: tudod "A baloldali elnevezés a balfasz szó szinonimája" És ez így is van. Dobbal nem lehet verebet fogni.

2015.11.17. 23:43:58

@Brendel Mátyás:

1. Értem. Tehát nem csak Orbánnál vagy tájékozottabb, hanem az összes miniszterelnöknél, hisz nem olvassák azokat a lapokat, mint te.

2. Olvastam a kommenteket, de olvastam már korábbi szövegeidet is: rendszeresen előjössz a tudományos fokozatoddal, a nyelvtudásoddal, de ha belegondolok, úgy rémlik, még a go tudásodról is hallottam már (tőled). Már csak az elsőben kapott piros pontjaid számát nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy sokkal több, mint bárki másnak. Folyamatosan magadat dícséred, és valami furcsa oknál fogva nem látod, ez mennyire ciki. A "munkámtól függ többmilliárd ember élete" pedig egy Monty Python jelenetbe illik.

3. Amellett, hogy nevetséges vagy, a stílusod alpári, képtelen vagy úgy kommunikálni, ahogy civilizált emberek szoktak. Nem tanultad meg.

Bernard 01 2015.11.17. 23:54:54

@Brendel Mátyás: Elolvastam néhány öntelt másokat lenéző bejegyzésedet, és megállapítottam, hogy te (szándékosan kisbetű) egy gátlásokkal küzdő, intelligencia hiányos, kis akarnok vagy, aki
nem bírja elviselni, hogy vannak nála sokkal okosabbak is. (ami nem nehéz)
Az emberi viselkedés ott kezdődik, amikor tiszteljük a másikat, és csupán észérvekkel, és nem ordítva, próbáljuk meggyőzni az igazunkról. Ha valaha is sportoltál volna valamit, megtanultál volna veszíteni is, és bármennyire meglepő számodra, de létezik a döntetlen is. Ne válaszolj, mert értelmes ember nem áll le veled vitatkozni.

kniezsa.istvan 2015.11.18. 00:16:18

" Orbán szerint: "a bevándorlással romlott a bűnözés". Ez nem igaz. A Német Bűnügyi Hivatal felmérést készített, mely szerint a sok bevándorlóval alig nőtt Németországban a bűnözés. "

Érteeed?

Orbán szerint ROMLOTTAK az adatok. DE HAZUDIK! Hisz a Német Bűnügyi Hivatal felmérése is bebizonyította hogy ALIG NŐTT! :)

Arról nem is beszélve, hogy Orbán nem az utóbbi pár hónapra vonatkozó statisztikára hivatkozva tette "ezt" az állítást, mintahogy azt Matyi a német cikkel próbálja szembeállítani.

Ergó Brenner Mátyás hazugozik és hazudozik.

beflower 2015.11.18. 05:23:36

Ez az idióta Brendel képtelen felfogn ihogy,amit irtam személyesen láttam többször!Igen nem lehet rendőrt hivni a bolti tolvajhoz.Svédországban a lányát megerőszakolni próbáló jöttmentek miatt,az apa ledózerolta az egész menekült tábort.Jól tette.A rendszeresen felgyújtott "menekült"szállások vajon mitől égnek le,ha a lakosság itt Németországban rokonszenvez a "menekültekkel".Elegük van az embereknek Ebből a liberális maszlagból!Ki velük Európából!

megamedve 2015.11.18. 07:19:51

Ez a mátyás nem olyan rossz gyerek ám. Járt erre-arra, meg okos is. Van egy véleménye, és vannak hozzá érvei is. Csak nem veszi észre, hogy ugyanolyan elfogult a saját álláspontjával szemben, mint a másik oldal a sajátjával szemben. A vallást azt nagyon rühelli (ebben még egyet is tudok érteni).
De sajnos nagyon elborult a saját témájában, és agresszív is. Valamiféle lelki orgazmust okozhat neki, hogy folyton az ellenvéleményesei arcába tolja a gondolatait, aztán meg beleáll az acsarkodásba, és elég gusztustalan a felsőbbrendűségi önképe is.
Hát nincs mit tenni, ez van, így érzi jól magát.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 10:54:16

@betamàs: ja, hát Orbán is belehalhat a pálinkázásba.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 10:57:13

@kniezsa.istvan: ha fantáziálgatsz, azt nem kell ám ide beírnod! otthon a négy fal között fantáziálgass Netanjahuról!:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 10:59:45

@Bernard 01: "csak köpködni tud, értelmetlenül, és alpári stílusban"

magadról adtál leírást, balfaszkám!

az én érveim ott vannak a cikkben, kurvára senki egyetlen tartalmi ellenérvet sem hozott. erről nem én tehetek, ilyen a magyar bloggerkommentelő patkányvilág.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 11:06:28

@grundigg:

"az összes miniszterelnöknél, hisz nem olvassák azokat a lapokat, mint te."

nem, egy csomó miniszterelnök mondott ellent Orbánnak. Orbán nyivákolt is a riportban, hogy milyen dolog az, hogy a legfontosabb miniszterelnökök még mindig ellent mernek neki mondani.

látom, te kurvára nem vagy képben. pedig ezek nem friss hírek. utánanézhettél volna.

"rendszeresen előjössz a tudományos fokozatoddal, a nyelvtudásoddal, de ha belegondolok, úgy rémlik, még a go tudásodról is hallottam már"

hazudsz. rendszeresen nem én jövök elő ezzel a kérdéssel. itt sem. ha tovább hazudozol, kiraklak, mint macskát szarni. azt nem kell elviselnem, hogy arról is hazudozol, ami itt kommentben történik.

"A "munkámtól függ többmilliárd ember élete" pedig egy Monty Python jelenetbe illik."

te meg egy elmegyógyintézetbe illesz. mit a faszt akarsz ezzel mondani?! azt én is mondhatom, hogy egy Monty Python jelenetbe illesz, ez neked érv, te húgyagyú?!

"3. Amellett, hogy nevetséges vagy, a stílusod alpári, képtelen vagy úgy kommunikálni, ahogy civilizált emberek szoktak. Nem tanultad meg."

de képes vagyok rá, megtanultam. annyi eszed lehetne, hogy felfogd, nem is lehet tudományos fokozatot kapni, ha nem tudnék.

a cikkről egy kurva büdös gondolatod nincs, mert ahhoz hülye vagy. te csak engem tudsz anyázni, ezt tanultad a kurva anyádtól.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 11:10:33

@Bernard 01:

1) sportoltam. ha elolvastad volna a kommenteket, tudtad volna. szóval olvastad el a faszt. egyébként snowboardazok és síelek, és nemrég futottam le egy maratont.
2) arról nem én tehetek, hogy a kommentelők, beleértve téged semmit nem tudnak a cikkhez hozzászólni, csak anyáznak.
3) az nem intelligens dolog, hogy a cikkhez nem tudsz észérvekkel hozzászólni, csak anyázol
4) olyan szabály viszont nincs, hogy hülye, anyázós parasztokat ne lehetne elküldeni a kurva jó anyádba

5) intelligens érvekről beszélsz. hol a jó kurva anyádban vannak neked érveid? (nekem a cikkben)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 11:19:27

@kniezsa.istvan: a német hivatal kimutatta, hogy a bevándorlók körében NEM NAGYOBB A BŰNÖZÉSI RÁTA. ez azt jelenti, hogy NEM ROMLOTT A BŰNÖZÉS.

az, hogy több emberre több bűneset jut, nem a bűnözés romlása.

egy évben például egész biztosan több gyilkosság történik egy évben Németországban (662), mint az Egyenlítői Guineában (142). Ennek ellenére a bűnözés az Egyenlítői Guineában (28,3) rosszabb, mint Németországban (0,8). Ennek kifejezésére találták fel a rátákat. Itt az egy évben százezer lakosra jutó gyilkosságokat adják meg.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_intentional_homicide_rate

Érted, nyuszókám?! Ha bejön a szobába még három ember, akkor a bűnözők száma nem csökkenhet. De ettől még a bűnözők relatív száma nem kell, hogy nőjön.

TUudom, ez egy náci fasznak magas, mert matematika.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 11:20:53

@beflower: én is személyesen láttam bliccelőket a BKV-n. nem tudod felfogni, hogy ez pitiáner dolog.

és azt sem, hogy Magyarországon nulla menekült erőszakolt meg idén nőket, ellenben kurva sok magyar.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 11:22:44

@megamedve:

"Valamiféle lelki orgazmust okozhat neki, hogy folyton az ellenvéleményesei arcába tolja a gondolatait, aztán meg beleáll az acsarkodásba"

szépen jellemezted magad.

az köztünk a különbség, hogy én írtam egy normális cikket, érvekkel. te meg egy nagy nullával a kezedben acsarkodsz.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 11:26:53

írtam egy cikket. több, mint 300 ember like-olta.

ehhez képest az, hogy volt pár tucat acsarkodó, az nem jelent sokat. az acsarkodóknak a legnagyobb "ellenérve" az volt, hogy látott már bliccelő menekültet, illetve egy másiknak az, hogy nem fogta fel, hogy a bűnözési ráta nem nőtt, tehát a bűnözés nem romlott Németországban. és ezt kimutatták. Orbán tehát hazudott.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 11:29:31

@grundigg: Orbánnál egészen pontosan abban biztosan tájékozottabb vagyok, hogy olvastam azt a német felmérést, ami cáfolja Orbán hazugságát. Orbán meg minden alap nélkül okádta a nézők pofájába a hazugságát a tévében.

www.tagesschau.de/inland/fluechtlinge-kriminalitaet-101.html

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 11:35:11

@beflower: egyébként én is saját szememmel láttam, hogy Németországban a nácik éjjel négereket sütögettek.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 11:44:09

@grundigg:

"Tehát nem csak Orbánnál vagy tájékozottabb, hanem az összes miniszterelnöknél, hisz nem olvassák azokat a lapokat, mint te."

néhány miniszterelnök, és más meghatározó politikus, akik kifejezetten ellent mondanak Orbánnak:

www.ma.hu/kulfold/266227/Seehofer_nem_szabad_osszekeverni_a_terrorizmus_es_a_menekultvalsag_ugyet

444.hu/2015/11/16/a-szerb-allamfo-szerint-a-muszlimok-ellen-uszitok-ugyanolyanok-mint-a-parizsi-terroristak

444.hu/2015/11/17/nemet-kulugyi-allamminiszter-a-terrorizmus-elleni-harc-pedig-nem-moshato-ossze-a-migranskerdessel-meg-magyarorszag-eseteben-sem

444.hu/2015/11/16/sosem-volt-meg-ilyen-durva-a-vita-a-menekultekrol

epic fail, hülyegyerek, nézzél már utána, mi van a világban, mielőtt böfögsz!

kniezsa.istvan 2015.11.18. 17:18:53

@Brendel Mátyás:
"a bűnözési ráta nem nőtt, tehát a bűnözés nem romlott Németországban. és ezt kimutatták. Orbán tehát hazudott."

de ki a fasz kérte hogy kiselőadást tarts a rátákról?
Onnan indítasz, hogy Orbán szájába adsz olyat, amit nem mondott, tehát HAZUDSZ!!! Hallgasd már meg azt a kibaszott felvételt, malacka!
Esetleg más német vonatkozású hivatkozást is olvass el,
pl:
hvg.hu/vilag/20151109_Nem_csak_szivsebeszek_vannak_a_migransok
És ha a német bűnügyi rendőrség, a Kriminalpolizei szakszervezetének elnökének Die Weltbe megjelent nyilatkozatát elfogadjuk, akkor még az általad Orbánba nyomott mondatok is megállják a helyüket.
Vagy ez esetleg megfelel Svédországból, egy tendenciát alátámaszandó?
www.atv.hu/egyeb/20130530_zavargasok_oka_integracio_hianya_svedorszagban
"A bevándorlók egyébként túlreprezentáltak a bűnügyi statisztikákban. 1997 és 2001 között a másfél millió bűnelkövetés 25 százalékát nekik tulajdonították. Ötször annyi esetben vonták őket felelősségre nemi bűncselekményekért, és háromszor több alkalommal gyanúsították őket erőszakos bűntényekért, mint az őslakosokat."
(csak mert ugye Orbán nem a mostani pár hónapos épp németországban sétálgató bevándorlókról beszélt, hanem : "... ahol Európában sok bevándorló van, ott jelentősen megnőtt a bűnözés...")

Úgy HAZUDSZ brenner, mint a gyurcsányferi!
Amúgy meg a büdös kurva anyád a náci, te patkány!

megamedve 2015.11.18. 18:58:08

@gebacsi:
Sajnos mátyás ezt nem érti meg.
Neki mindenki náci, aki szembejön.
A hozzá hasonló alakok miatt fog erősödni a jobboldal, mert attól még az egyébként balra húzók is megrettennek, hogy mi lenne, ha a mátyásfélék kerülnének hatalomra.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 22:24:27

@gebacsi:

1) kösz, hogy visszaidézted a bizonyítékot, hogy te hoztad fel a végzettségem, és nem én

2) én arra a rágalmazásodra (amely általánosítással volt tetézve), hogy "csak" bölcsész végzettségem van csupán annyit válaszoltam, hogy "nekem meg reál a végzettségem." ha neked ezzel problémád van, akkor dugd fel magadnak, faszfejkém!

3) a doktorit akkor hoztam fel, amikor a matematikai viccemet nem értve letudatlanoztál. jeleztem neked, hogy integrálás és deriválás kérdésében te vagy hozzám képest tudatlan. de ezek után még neked áll feljebb, te pöcs?!

4) egy verekedős, agresszív fasz vagy. köztünk az is különbség, hogy én nem verném be senkinek az orrát azért, mert gondol vagy mond valamit. te igen, mert egy Európába integrálódni képtelen ázsiai barom vagy. te simán bevered mások orrát, de kényeskedsz, hogy mások hogy beszélnek.

a tettlegességgel való fenyegetőzés miatt le vagy tiltva, te faszfej. amit itt elkövettél az köztörvényes bűntény.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 22:31:10

@kniezsa.istvan: azt észrevetted, hogy az egyébként menekültgyűlölő ATV (Német Sándor miatt menekültgyűlölő) pont ama adatokhoz nem adott meg hivatkozást, amelyeket idézel?! tehát hasból írták, vagy valami náci blogról vehették, nem hivatalos adatokból. a "tulajdonítják" az eléggé arra utal, hogy itt nem egy tényleges adatról van szó.

tehát ezt nem hiszem el. ez nem érv.

Orbán riportját magam láttam, és idéztem.

tehát hazudsz és Orbán is hazudott.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 22:33:18

@megamedve: menekültkérdésben én nem vagyok náci. akinek szögesen ellentétes velem a véleménye, az természetesen náci. ez így logikus.

hasonlóan például ahhoz, hogy akinek istenről velem ellentétes a véleménye, az hívő.

most ezt így megállapíthatod, de mi a faszt akartál ezzel mondani?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 22:37:30

@kniezsa.istvan:

itt ugye arról van szó, hogy nem a menekültekkel (szírekkel) van a gond, hanem az afrikaiakkal, albánokkal, kaukázusiakkal (grúzokkal) van gond. ezeknek befogadását sem a német kormány, sem én nem támogatom. ezeket elkezdték visszatoloncolni.

szóval kivel vitázol, miféle baromságokkal vetítesz, te hazug, náci Orbánseggnyaló fasz?!

hvg.hu/vilag/20151109_Nem_csak_szivsebeszek_vannak_a_migransok

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 22:41:05

@kniezsa.istvan: ja és ez egy riport, a tíz százalék mögött itt sincs tényleges felmérés. és olyan dolgokról beszél, mint, hogy pénzt szednek zuhanyzásért. pitiáner dolog. persze nem helyes, csak ha az iskolában a gyerekek elveszik a másik gyerek uzsonnáját, azt nálunk nem számolják bele a bűnözői rátákban.

faszfej, hülye seggfej Orbánseggnyaló nácikám

kniezsa.istvan 2015.11.18. 23:10:06

@Brendel Mátyás:
"itt ugye arról van szó, hogy nem a menekültekkel (szírekkel) van a gond, hanem az afrikaiakkal, albánokkal, kaukázusiakkal..."

A kurva anyád mondta és írta, hogy a menekült szírekkel van a gond.
Te faszparaszt Orbán is bevándorlókról beszélt, te magad is ezt irtad, én is, most meg jössz azzal hogy én vagy ő a szír menekülteket bűnözőzte le???
Vagy szerinted a szír gyerekekre gondolt, amikor az erőszakos bűncselekményeket hozta fel? A háború elől menekülő családokra?
Persze az, hogy ha te egy bekezdés (1.) elején bevándorlókról kezdesz pofázni , kétszer is ezt a kifejezést használod és pár sorral lejjebb már menekültözöd ugyenezeket - na ez már a te primitív és szándékos szarkeverésed!
Az pedig hogy másodszor is letagadod, hogy Orbán nem a mostani német helyzetről pofázott a bűnözéssel kapcs, az megint csak a téged minősít.
Belezavarodsz a saját hazugságaiba te barom!
Menj és nyald ki papprékakingát te strici, aztán beszélgesd ezeket meg vele, ő nem fog veled vitázni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.18. 23:31:37

@kniezsa.istvan:

"A kurva anyád mondta és írta, hogy a menekült szírekkel van a gond. "

a kurva anyád mondta, hogy minden bevándorlót be kell fogadni. és a kvóták is csak a menekültekről szól.

szóval akkor itt tereltél, Orbánseggnyaló, náci fasz.

"Te faszparaszt Orbán is bevándorlókról beszélt"

de a menekültkérdés kontextusában.

"Az pedig hogy másodszor is letagadod, hogy Orbán nem a mostani német helyzetről pofázott"

de annak kapcsán pofázott. az volt a kérdés, amihez a példákat hozta.

hazudsz, köcsög, Orbánseggnyaló náci!

E.Katolnai 2015.11.19. 07:04:48

A társadalmi integrálódás nem azt jelenti (vagy csak részben jelenti), h munkát képesek vállalni, vagy h. a nyelvet elsajátítják, hanem az adott (befogadó) társadalomba mindenféle síkon történő harmonikus beilleszkedést. A sikeres integrációra nagyon jó példa az Ausztráliába érkezett magyarok, horvátok, maoriak, vietnamiak stb. példája, akik elsőgenerációs tagjai majdnem tökéletesen, de másodgenerációs tagjai már minden szempontból tökéletesen és teljes mértékben integrálódtak az Ausztrál társadalomba.
A mohamedánoknál ez a folyamat nem lehetséges, mert szentkönyveik (korán, hadisz, szira) világos különbséget tesznek az igazhitű és a hitetlen között. Kimondják egy igazhitű (közösség) semmilyen formában nem vetheti magát alá egy hitetlennek. Aminek az alapja nem az igaz hit könyveiből fakad pl. alkotmány, jogrendszer, törvényhozás, az minden elvetendő, értéktelen szemét. Egy mohamedán számára csak is az a törvény-jogrendszer érvényes, ami a három szent könyvön alapul.
A vallásos törökök cseppet sem integrálódtak, továbbra is lenézik az őket befogadó népek műveltségét, a szociális juttatásokat boldogan felveszik, de továbbra is elsősorban mohamedánnak tartják magukat, csak utána töröknek, németnek meg abszolút nem, még akkor sem, ha német útlevelük van. Csak azoknak a török mohamedánoknak sikerült integrálódniuk, aki hátat fordítottak a vallásnak – ám igaz, akkor többet már nem mondható rájuk, h mohamedánok.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.19. 08:11:29

@E.Katolnai:

"A társadalmi integrálódás nem azt jelenti (vagy csak részben jelenti), h munkát képesek vállalni, vagy h. a nyelvet elsajátítják, hanem az adott (befogadó) társadalomba mindenféle síkon történő harmonikus beilleszkedést."

ha ezt jelenti, akkor a határon túli magyarok nem integrálódtak az adott országba. ha ezt jelenti, akkor Magyarországon senki nem integrálódott, mert a keresztények nem illeszkednek minden síkon az ateistákhoz, az ateisták a keresztényekhez. ami egész konkrétan olyan konfliktusokhoz vezet, mint, hogy a fasz keresztény előírja az ateistának, hogy ne akarjon boltba menni.

"A mohamedánoknál ez a folyamat nem lehetséges, mert szentkönyveik (korán, hadisz, szira) világos különbséget tesznek az igazhitű és a hitetlen között."

ezt persze a keresztény Biblia is kimondja.

" Kimondják egy igazhitű (közösség) semmilyen formában nem vetheti magát alá egy hitetlennek."

a keresztény Biblia is kimondja azt, hogy például zsidó nem lehet rabszolga, ellenben nem zsidó lehet. a rabszolgatartást tökéletesen meg is indokolták a Bibliával, és még az olyan felvilágosult emberek, mint Voltaire is alacsonyabb rendűnek gondolta a négereket.

ateistaklub.blog.hu/2014/06/07/bible_defense_of_slavery

"Egy mohamedán számára csak is az a törvény-jogrendszer érvényes, ami a három szent könyvön alapul."

no hát akkor az orbáni keresztény tákolmány jó lesz neki.

"A vallásos törökök cseppet sem integrálódtak, továbbra is lenézik az őket befogadó népek műveltségét"

ezt te is megcsinálod, holott egy műveletlen barom vagy.

" a szociális juttatásokat boldogan felveszik"

az Aldiban dolgozó török pénztárosok kurvára nem vesznek fel szociális juttatásokat. te primitív barom azt hiszed hogy a törökök Németországban nem dolgoznak, mert egy műveletlen náci fasz vagy.

"Csak azoknak a török mohamedánoknak sikerült integrálódniuk, aki hátat fordítottak a vallásnak – ám igaz, akkor többet már nem mondható rájuk, h mohamedánok."

ez is egy út. nyilván sokkal egyszerűbb, ha az a török, keresztény elveszti a vallását. kevesebb gondja akad az Európában lassan többségbe kerülő ateistákkal. ez a keresztényeknek is jó tanulság.

megamedve 2015.11.19. 18:26:31

@Brendel Mátyás:
A hozzád hasonlók (meg persze te is) nyilvános megnyilvánulásai miatt fognak a hozzám hasonlók (meg persze én is) a liberalizmus ellen szavazni, mert nem akarják, hogy szír egyetemi tanárokkal, informatikus doktorokkal, orvosokkal, kutatókkal kompenzáljuk azt a demográfiai hiányt, ami ma M.o.-n erősen kibontakozni látszik.
Ilyen egyszerű. Ezért javasoltam neked inkább a méheket, ott kevesebbet ártanál a fidesz leváltásának (és persze nem a jobbikra).
A választás két rossz közül történik.
1, mindenkit elzavarunk a picsába, s elvesztünk valamennyi potenciálisan hasznos embert is
2, mindenkit befogadunk a picsába, s elfogadjuk az idegen kultúra elterjedését, potenciálisan veszélyes emberek megjelenését a társadalmunkban.

Nem kell válaszolnod, mert ismerem az álláspontodat, de elárulom fidesz ide-oda, korrupció, oligarcha, lopás ide-oda, a magyarok az 1-est fogják választani egészen addig, amíg a liberálisok ilyen dolgokkal nyomják tele a blogokat, mint amiket te szoktál.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.19. 18:51:28

@megamedve: A hozzád hasonlók miatt emigrált, emigrál, és fog emigrálni minden értelmes ember külföldre ebből a kurva országból, amely majd rátok fog dőlni. Mert nem valamennyi hasznos embert veszítetek el, hanem mindet.

Osztán majd megnézzük, hogy Orbán Ráchel fizet-e neked nyugdíjat, ha elzárják az EU csapokat, és kivonulnak a német autógyárak.

Angela Merkelnek lesz nyugdíja, mert lesz elég fiatal munkaerő, aki megtermelje. Orbánnak nem lesz nyugdíja, de Tiborcz eltartja a lopott pénzből, neked nem lesz nyugdíjad.

gmihaly621 2015.11.21. 23:45:26

@Brendel Mátyás: Azóta megtörténtek a párizsi vérengzések és beigazlódtak olyasmik, amiket eddig te is cáfolni óhajtottál A franciák bizony hajlanak annak belátására, hogy nem volt alaptalan az általad pinokkiósított OV "vélelme", amelyet egyre nehezebb megdönteni. Európai szolidarítás? Több mint 600 éve már volt egy másfajta beözönlés, és akkor Európa cserben hagyott minket. "Mással foglalkozott", ahogy ezt a suliban az intőkönyvbe szokták írni egykoron - vagy még most is? A csúnya kerítés hatására legalább nem hozzánk özönlenek be. Az is valami, még ha csúnya dolog is. Sorost pedig nem említettem.

gmihaly621 2015.11.21. 23:48:09

@Brendel Mátyás: Más: Azért a "schengeni határ megvédése" nem alaptalan állítás a magyar kormány részéről. A bírálatcunamit is más motívumok, érdekek vezérelték, nem holmi "alapelvek", "egyetemes és európai értékek".

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.22. 12:46:44

@gmihaly621:

"Azóta megtörténtek a párizsi vérengzések és beigazlódtak olyasmik, amiket eddig te is cáfolni óhajtottál"

nem. olvasd el rendesen a postjaimat, én nem fogok veled olyanról vitázni, amit már leírtam

" A franciák bizony hajlanak annak belátására, hogy nem volt alaptalan az általad pinokkiósított OV "vélelme""

hazudsz

" Több mint 600 éve már volt egy másfajta beözönlés, és akkor Európa cserben hagyott minket."

600 éve még valóban nem volt európai szolidaritás. akkor tényleg az volt, hogy egy bevándorlás vagy támadás tényleg azon ország baja volt, amelyik útba esett, és amelyik mögötte volt, remélte, hogy fennakad az előző országon. egyébként a törököket a Habsburgok űzték ki, ha még emlékszel rá

viszont 600 éve nem építettek kerítést. úgyhogy elég nagy botorság oda visszamutogatni. 600 éve egyébként bármely török nyugodtan átmehetett az országon, és bárhol letelepedhetett, ha valahol befogadta valaki

ne is Sorosozzál, nácifaszfej, mert kidoblak!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.22. 12:50:10

@gmihaly621: a schengeni határok megvédése olyan értelemben nem hülyeség, hogy ott erős határőrizetre van szükség. kerítésre nem. gyakorlatilag amit a horvátok, szerbek és osztrákok együtt csinálnak, az jó. az is jó, hogy aki nem menekült már ott visszaküldik. a baj ebben az, hogy ez Görögországnak nagyon nagy teher lesz.

a török-görög határ megvédése Orbán részéről marhaság. az is, hogy össze-vissza beszél. egyszer európai összefogásról, máskor meg ennek ellentétéről. egy húgyagyú barom.

összességében annyi baromságot, mint Orbán csak egy elmebeteg hord össze.

jedi9457 2015.11.22. 21:29:27

Amúgy valszeg ebből egyre több lesz, hogy a menekültek között fog érkezni a merénylő, eddig erről tabu volt beszélni, de most már tény, hogy az ellenőrizhetetlen tömegek közül esélytelen kiszűrni ki a terrorista és ki nem.

index.hu/kulfold/2015/11/22/parizs_stade_de_france_terrorizmus_ongyilkos_merenylo_menekultek_gorogorszag/

gmihaly621 2015.11.22. 21:41:03

@Brendel Mátyás: Inkább töröld le a szádról a habot. Másrészt úgy rémlik, mintha Merkelék is megkésve, de a törökökkel boltolnak. Az erős határőrizetet emberi sorfallal képzeled el, hogy aztán a rendfenntartók sebesüljenek meg ? Vagy mi a szösz? Ne már! Egyébként a "királyi" Magyarország is a Habsburg birodalom része volt. A katonák meg innen-onnan toborzott hivatásosok, zsoldosok voltak, reguláris haderő csak 1715-től lett. A szolidaritás akkori hiányát pedig te is elismered, de akkor eljátszhatjuk a "jogeljátszási elméletet" a mai szolidaritást kérő nyavalygás tekintetében. Sorost pedig változatlanul nem emlegetem.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.22. 22:00:23

@jedi9457: két bombatöltelék, akik legfeljebb egy embert öltek meg. nem ez a nagy veszély. és továbbra is gyanús, hogy miért volt nála az útlevél, tehát nem, nem biztos.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.22. 22:07:47

@gmihaly621:

"Másrészt úgy rémlik, mintha Merkelék is megkésve, de a törökökkel boltolnak. "

ez mire akar érv lenni?

"Az erős határőrizetet emberi sorfallal képzeled el, hogy aztán a rendfenntartók sebesüljenek meg ? Vagy mi a szösz? Ne már!"

nem, a rendfenntartást úgy képzelem el, ahogy az az EU-ban azelőtt is volt: a külső határoknál normális határőrzés, azon belül pedig mélységi ellenőrzés. ennek előnye például az, hogy eloszlik a feszültség. Görögországtól Németországig úgy kell fokozatosan ellenőrizni és szelektálni a bevándorlókat, hogy az biztonságos legyen, de ne egy országra háruljon minden feszültség.

a hülye Orbán például csak annyit tud, hogy dögöljön meg Szerbia, vagy Görögország.

"A szolidaritás akkori hiányát pedig te is elismered"

ez nem indok a mostanira. akkoriban tudod az ilyen Orbánféléket felkoncolták.

"eljátszhatjuk a "jogeljátszási elméletet" a mai szolidaritást kérő nyavalygás tekintetében."

ami marhaság.

gmihaly621 2015.11.23. 09:40:34

@Brendel Mátyás: Rég rossz, ha így centizel "bombatöltelék"-ügyben. A határőrizeti ábrándodat épp a migránstömeg támadó magatartása cáfolta meg. A "hülye Orbán" nem gondolja azt, amit ráfogsz, legfeljebb 600 éve és még 76 éve is gondolta úgy az "ütközőállamok"-logikát alkalmazkadó Európa. De ebben a helyzetben ezt kellett meglépni, pont az eddig összegyűlt, a háládatlan Európával kapcsolatos rossz tapasztalatok okán. A szolidaritáshiány bizony ok, mert azután is sok ilyen történt, a komprádor-kurzustörténészi munkákból is világosan kiderül. A "jogeljátszási elmélet" pedig nem működésképtelen, nem kizárt, hogy ez is "be van tárazva", ha az elveket mantrázó Európa sokat dumál, még elővehetik.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.11.23. 09:56:55

@Brendel Mátyás: "2) arról nem én tehetek, hogy a kommentelők, beleértve téged semmit nem tudnak a cikkhez hozzászólni, csak anyáznak."

De, e tehetsz. Ugyanis ez a hangnem, amit képviselsz, ez ellehetetlenít minden vitát.

kniezsa.istvan 2015.11.23. 12:33:35

Ha terroristákat küldenek a menekültekkel, akkor nem érdemes tovább tagadni, hogy terroristák is érkeznek a menekültekkel.

valasz.hu/vilag/egyszer-es-mindenkorra-lezarjuk-a-jonnek-e-terroristak-a-menekultekkel-vitat-116199

Ne felejtsd el korrigálni az irományodat a fejlemények tükrében. Két terroristáról már egyértelműen bebizonyosodott , hogy a migránshullámmal érkeztek Europába. Egyelőre kettő, de lehet 3 is lesz az még. Persze nem muszáj javítani! Akár hazudozhatsz továbbra is, szokásos módon, mint a vízfolyás. (pl "Orbán a szír menekültkérdésre akarja kenni a terrorizmust") A tények téged sosem zavarnak, ha primitív módon egy kis orbánozásra és nácizásra szottyan kedved.

" Orbán szerint: "bebizonyosodott, hogy a terroristák felhasználják a migrációt, hogy elvegyüljenek". Sajnos ezt a nácihorda gondolkodás nélkül ténynek fogja venni. "

Kiegészítve: ami egyértelműen bebizonyosodott az még az, hogy Brendel Mátyás egy krónikusan hazudozó degenerált ganajtúró, aki elmeroggyant módjára bohóckodik a piroslap nevezetű szarkupacán.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.23. 22:53:59

@gmihaly621:

"A határőrizeti ábrándodat épp a migránstömeg támadó magatartása cáfolta meg."

a migránstömeg csak egy-két kivételes esetben támadott. ha összevetjük, akkor a magyar jobboldal vagy futball-huligánok agresszívebbek náluk.

"De ebben a helyzetben ezt kellett meglépni"

a faszt. és más országok nem is lépték meg. inkább becsülettel kitartottak, nem úgy, mint a lusta, hülye, antiszociális Orbán.

"A szolidaritáshiány bizony ok"

az az ország, amelyik ezermilliárd eurókat kap az EU-tól, ne beszéljen szolidaritáshiányról, a jó édes kurva anyádat, te hálátlan majom!

" A "jogeljátszási elmélet" pedig nem működésképtelen, nem kizárt, hogy ez is "be van tárazva", ha az elveket mantrázó Európa sokat dumál, még elővehetik. "

azt is előveheti az EU, hogy amennyiben 2 terrorista tényleg a menekültekkel ment Párizsba, akkor a te hülye barom Orbánod volt az, aki ellenőrzés nélkül az osztrák határhoz buszoztatta vagy vonatoztatta őket. bele lehet fojtani a hülye Orbánodat a saját szarába.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.23. 22:56:18

@trolololol: a faszt. a cikk hangneme kifogástalan. ne akarj már olyan hülye lenni, hogy sokkal későbbi következményt teszel meg oknak! én az érveket nem mondó, anyázó, hülye nácikat letorkollom, de ez nem lehet oka annak, hogy nem mondanak érveket.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.23. 22:59:13

@kniezsa.istvan:

"Ha terroristákat küldenek a menekültekkel, akkor nem érdemes tovább tagadni, hogy terroristák is érkeznek a menekültekkel."

nem biztos a dolog, és nincs sok jelentősége. az a két terrorista totál mellékszereplő, nincs lényeges szerepük a támadásban, és mondom, maximum egy embert öltek meg, de lehet, hogy nullát.

" Két terroristáról már egyértelműen bebizonyosodott , hogy a migránshullámmal érkeztek Europába."

nem bizonyosodott be. a dolog sántít. nincs arra magyarázat, hogy miért lett volna egy terroristánál útlevél.

gmihaly621 2015.11.24. 15:09:24

gmihaly621 2015.11.24. 15:07:58
@Brendel Mátyás: : A futballhuligános hasonlatod sántít. Bár, ha ott megléptük volna azt, amit az ángliusok évtizedekkel ezelőtt, most jobb lenne a helyzet. Mentség: Az elvtársvilágbeli "puha diktatúra" lelkiismeretfurdalásból fakadó "óvatos" kezelésmódjának továbbélő "hagyománya".
A kerítést nem építő országok eddig az észt osztogatták, most majd elválik, telik-e több is tőlük. A demográfiai érvekre is csak egyet mondhatok, azt amit a vak is: majd meglátjuk.
Az "Orbánom" és a határ-nem-ellenőrzés: Itt sajnos bizonyítási teher van, mert a görög és a nyugat-balkáni térség is csak a belépést ellenőrizte, a kilépést nem, tehát pont az nem bizonyítható, hogy belépett Magyarországra.
A kapott euromilliárdokkal kapcsolatban: id. George Bush amerikai elnökként talált valami olyasmit mondani, hogy a nyugat-európai államokat Amerika rekonstruálta, a volt szovjet érdekszféra államainak újjáépítése az már az ő feladatuk. Hát nem kapkodták el az Unióba való "belelépés" után sem. Amikor a keletnémeteket átengedtük Ausztriába, ahelyett, hogy a Stasi karjaiba visszakergettük volna őket, akkor a média azért szólt arról, hogy a hála nem politikai kategória. Szóval csak csínján azzal a háládatlanságosdival. És a továbbiakban kéretik tartózkodni a trágár szavaktól, én is megpróbálom.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.24. 17:49:25

@gmihaly621:

"A futballhuligános hasonlatod sántít."

nincs érved.

"A kerítést nem építő országok eddig az észt osztogatták, most majd elválik"

nincs érved.

" majd meglátjuk."

nincs érved.

"Az "Orbánom" és a határ-nem-ellenőrzés: Itt sajnos bizonyítási teher van, mert a görög és a nyugat-balkáni térség is csak a belépést ellenőrizte, a kilépést nem, tehát pont az nem bizonyítható, hogy belépett Magyarországra."

hát ha nem Magyarországon át jött, akkor végül is nem a menekültáradattal jött be az EU-ba, te faszfej. tökön szúrtad magad, hülye kis nácikám.

" Amikor a keletnémeteket átengedtük Ausztriába, ahelyett, hogy a Stasi karjaiba visszakergettük volna őket, akkor a média azért szólt arról, hogy a hála nem politikai kategória. Szóval csak csínján azzal a háládatlanságosdival."

az, hogy először mi engedtük át egy pár kelet-németet sehol nincs ahhoz a milliárdokhoz képest, amit kapunk. szóval még mindig egy hálátlan, hülye, magyar nomád náci fasz vagy, aki a markát tartja, aztán azt hiszi, hogy okoskodhat. az Orbánoddal együtt. ha sokat játssza a minihitlert, elzárják a csapot, oszt nézhet.

" És a továbbiakban kéretik tartózkodni a trágár szavaktól, én is megpróbálom."

próbálj meg megtisztelni azzal, hogy nem játszod a hülyét! persze lehet, hogy nem játszod, akkor próbálj meg kussban maradni! amíg hülyegyerek létedre okoskodol, addig neked ez jár. így jártál. nehogy azt hidd, az életben mást fogsz kapni!

gmihaly621 2015.11.24. 18:28:53

@Brendel Mátyás: Nem érvelni kell, hanem figyelni a történésekre. Némi történelmi ismeret sem ártana, amelynek a jelek szerint híján vagy. A keletnémetek átengedése volt az első komolyabb jelzés, és lépés a német egyesülés felé. Arról nem mi tehetünk, hogy nem "Fackelzug" az összeilleszkedés. Egyébként te okoskodsz ezerrel, arról pedig halványlila segédfogalmad sincs, mi az, hogy náci, hogy is lett Adolf olyan, amilyen, milyen eseményeket élt meg, amik olyanná tették. Persze, ezek jó részét még az egyetemen sem tanították az elvtársi agyonhallagatások 45 éve alatt. Elvbarátaidnak sem. Ők a fényező gigahamisított történelmekkel ámítják magukat, tisztán látásukat elvesztették.

gmihaly621 2015.11.24. 18:32:10

Jut eszembe, Orbán "minden terrorista migráns" - szövegéből kifelejtette Breiviket. De ha olvasol skandináv, köztük norvég krimiket, akkor megsejtheted, hogy vált Breivik ilyenné. Amúgy pedig meglehet, hogy a muszlimok egykori keresztény honfitársaikat mennek oda "meglátogatni", akik tévedtek, amikor azt hitték, hogy most már jó messze vannak tőlük.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.24. 19:47:03

@gmihaly621: "Nem érvelni kell"

de, itt érvelned kell, vagy kidoblak.

" A keletnémetek átengedése volt az első komolyabb jelzés, és lépés a német egyesülés felé."

azért ugye nem vagy olyan hülye, hogy azt hidd, Horn Gyula csinálta a német újraegyesülést?! nem ezen múlott. pár német pár nappal korábban mehetett át. ennyi. ez nem ér fel ezermilliárdokkal.

"halványlila segédfogalmad sincs, mi az, hogy náci"

de van. Orbán népeket kollektíven ítél el egy pár terrorista miatt. ez nácizmus.

" Ők a fényező gigahamisított történelmekkel ámítják magukat, tisztán látásukat elvesztették. "

úgy látom, hogy ismerem én a történelmet, csak a te összeesküvés-elméleteidet nem. ha itt elkezdesz elmenni olyan irányba, hogy az egész történelem nem is úgy volt, akkor kidoblak nm érdekelnek elmebetegek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.24. 19:49:06

@gmihaly621:

"De ha olvasol skandináv, köztük norvég krimiket, akkor megsejtheted, hogy vált Breivik ilyenné."

nem az a kérdés, hogy vált Breivik ilyenné, hanem az, hogy cáfolja Orbánt. ennyi. Orbán egy hazudós, hülye náci . Breivikkel egy szinten van agyilag, csak Breivik szerencsére nem egy egész ország tönkretételével kompenzálta az agybaját.

gmihaly621 2015.11.25. 00:07:38

@Brendel Mátyás: Az összeesküvés-elmélet nevű leugatást már a diktatórikus kommer eefftaarsak is előszeretettel alkalmazták, csak úgy, mint olyasvalamit ráfogni valakire, amit az illető nem is állított. Azt sem írtam, hogy Horn csinálta a német egységet. Egyáltalán, éltél te már akkor? A náciságról alkotott meghatározásod elég gáz. A nácizást eredetileg nyugati balos elvbarátaid használták, ellenfél-ellenségeikkel szemben, mifelénk szovjet elvtársi hatásként fasisztaként bélyegezték meg az ilyeneket. A Horthy-korban a Moszkvából ideküldött elvtársak is ezen a szóhasználaton buktak le, mert akkoriban ráadásul nemzeti szocialistáknak hívták a nácikat. A történelem pedig tényleg nem csak úgy volt, van, ahogyan azt tanítják. Tetszik, nem tetszik, a politika sajnos uralja a történetírást, emiatt van elhallgatott történelem is. És vannak a kurzustörténészek, akik ezt szolgálják ki. De maga a történelem nemcsak ez. Amúgy pedig Te egy dühöngő, labilis érzelmű méregzsáknak tűnsz az eddigi megnyilatkozásaid alapján.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.25. 12:22:22

@gmihaly621:

"Azt sem írtam, hogy Horn csinálta a német egységet."

no tehát, amit Horn csinált az szimbolikusan szép dolog volt, de nem döntő. a németek ezért hálásak, például a Reichstag oldalán van erről egy plakett. és a németek sokáig nagyon is jóban voltak Magyarországgal. aztán jött az Orbán kormány. főleg a második. de ez nem a sok milliárd forintos EU támogatással egy szinten lévő kategória.

" Egyáltalán, éltél te már akkor?"

1) igen. ezt egyébként tudhatnád, ha lenne IQ-d, de nincs.

2) ez hogy a kurva anyádban releváns érv vagy kérdés?!

" A náciságról alkotott meghatározásod elég gáz."

ez nem érv.

" A nácizást eredetileg nyugati balos elvbarátaid használták, ellenfél-ellenségeikkel szemben, mifelénk szovjet elvtársi hatásként fasisztaként bélyegezték meg az ilyeneket."

érvelési hiba. attól, hogy X jogtalanul lenácizza Y-t, attól még Z lehet náci, amikor U lenácizza. a két dolognak semmi köze egymáshoz. és elvbarátai a jó kurva anyádnak az, akikre gondolsz. te sírsz, hogy lenácizom Orbánt, amikor az, és meg is tudom mondani, mely nézetei azok, aztán meg le "elvbarátozol" engem minden alap nélkül.

elmész te a jó kurva anyádba!

" A Horthy-korban a Moszkvából ideküldött elvtársak"

mi a jó kurva anyád köze van ennek ehhez a cikkhez, vagy a vitánkhoz?! mi a jó kurva anyádnak terelsz, büdös náci?!

összességében egyetlen érvet nem írtál, büdös náci.

azt sem, hogy szerinted mi a nácizmus, és, hogy te vagy Orbán miért ne lennétek nácik.
süti beállítások módosítása