Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

"Esztergom-típusú" botrány volt a XV. kerület első önkormányzati ülésén (+videó)

2014.11.01. 13:55 | balközép | 107 komment

Címkék: fidesz hajdú lászló XV.kerület

2010-ben nagy meglepetés volt, hogy a korábban Fideszes vezetésű Esztergomban a kormánypárt elvesztette a polgármesteri széket és Tétényi Évát választották meg. Azonban a képviselő-testületben a Fidesz volt többségben. A városházán folyamatos botrányok voltak az első pillanattól kezdve. Nehezen megalakuló önkormányzat, bekiabálások, egymásra mutogatások, polgármesteri hatáskörök csorbítása, minden ami nem a városról szólt.

2014-ben is született ilyen helyzet. Budapest XV. kerületében, ahol Hajdú Lászlót választották meg polgármesternek. Hajdút először 1998-ban választották meg polgármesternek MSZP-s színekben. 2010-ig vezette a kerületet, de akkor a fideszes László Tamás győzött. 2014-ben Hajdú egy szélesebb baloldali összefogás támogatásával újra polgármester lett. Azonban a testületben az őt támogató pártoknak csupán 9 szavazata van, míg a Fidesznek 10. Árnyalja a helyzetet, hogy a Jobbiknak is és az LMP-nek is van egy-egy képviselője. Így ez a két párt akár lehetne is a mérleg nyelve.

Meg sem alakult a XV. kerület önkormányzata, már botrányok voltak. A Fidesz megóvta Hajdú választási végeredményét. A bíróság elutasította ezt az óvást. Kíváncsiak voltunk, hogy vajon folytatódik-e az esztergomi botrány politizálás, ezért egy kamerával ellátogatunk a XV.kerület alakulóülésére.

Sajnos nem csalt a szimatunk, hamisíthatatlan esztergomi hangulat várt minket, Tétényi Éva szerepében ezúttal Hajdú László

 

Nagyon hasonlóra sikerült a két önkormányzat alakuló ülése. Először is a Fidesz nem vett részt az alpolgármesterek megválasztásában. Így a XV. kerületben nem lettek megválasztva az alpolgármesterek. Az előzményeket lehetetlen volt kibogózni. Annyi bizonyos, hogy Hajdú tett ajánlatot a Fidesznek...

Az önkormányzati szakbizottságok sem tudtak felállni. A baloldal szerint a Fidesz egy olyan javaslatot tett, ami nem a szakpolitikai működésről szól, hanem arról, hogy a polgármesternek semmi hatásköre ne legyen. Pintér Gábor, a Fidesz frakcióvezetője is elismeri, hogy az általuk felvázolt struktúra vett volna el hatásköröket a polgármestertől, de a baloldal meg kihagyta volna őket a bizottságokból.

Az egész ülést a bekiabálások jellemezték. Többször szünetet rendelt el a polgármester. Gyurcsányozás, netadózás minden volt... Végül is a két oldal nem tudott dűlőre jutni, így a polgármester a körülmények miatt berekesztette az ülést.

Érdekes különbség Esztergom és a XV. kerület között, hogy míg Esztergomban a Fidesznek önállóan többsége volt, a XV. kerületben senkinek sincs többsége. A Fidesznek 1 képviselővel van kevesebb, míg a baloldalnak kettővel. Többször elhangzott, hogy létrejött egy Fidesz-Jobbik együttműködés. Erre a felvetésre a Fideszes politikusok ellentmondásosan nyilatkoztak: László Tamás, korábbi polgármester azt mondta ügyek mentén van a Jobbikkal együttgondolkodás, míg Pintér Gábor ezt cáfolta.

 

Piroslap. Tények balról. Kövess minket Facebookon! ITT!

A Fidesz szeretné elkerülni azt, hogy a kerületből Esztergom legyen. Hát az első képviselő-testületi ülésen nem sikerült. A kérdés az, hogy hogyan tovább. A Fidesz frakcióvezető szerint lehet kompromisszumot találni a kialakult helyzetre.

Mi minden esetre kíváncsian várjuk a folytatást.

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr626853933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wallenberg88051005 2014.11.01. 17:06:47

Az Esztergom-típusú botrány vége az lett, hogy a nem fideszes polgármester megbukott.

Rodolfo63 2014.11.02. 00:28:33

@wallenberg88051005: az a képviselőtestület is megbukott, szóval...

Orbán a magyar nép ópiuma! 2014.11.02. 01:04:37

Esztergom?
Nézzük csak meg, hogy mi lett a vége?
Full fideszes lett az önkormányzat, a s fideszes a polgármester is!
Tétényi épphogy, de kikapott, viszont az is igaz, hogy mindenki kiállt mögüle.
Észbontó!

2014.11.02. 01:52:55

"A Fidesz szeretné elkerülni azt, hogy a kerületből Esztergom legyen."

A magyarok megbuktatják Orbánt még az év vége előtt, kár a gőzért. Inkább kezdjenek el munkát keresni.

Blogger Géza 2014.11.02. 05:19:12

Egy okos polgármester tisztában van vele, hogyha nincs párttámogatásból többsége, akkor meg kell állapodnia a nem őket támogatókkal is, mielőtt szavazásra viszi a kérdést. Mondom: egy okos polgármester. Ha most ő elkezd kisebbségi helyzetből izmozni, hát annak bizony lehet, hogy csúfos kudarc lesz a vége, akárcsak Esztergomban. Ráadásul itt a Fidesznek nincs meg az 50%-a, tehát pusztán a Fideszre kenni a dolgokat enyhén szólva röhejes.

Nem nézem végig a felvételt, de hogy a tökömbe jön ide a netadó? Ezek országos parlamentnek képzelik magukat? Miért nem azzal foglalkoznak, ami a hatáskörük? Hát így nehéz lesz egy kerületet irányítani...

Blogger Géza 2014.11.02. 05:20:19

@Jules Verne: A nap vicce rovatot olvashattuk. :)

bölcsbagoly 2014.11.02. 06:39:08

@Jules Verne: ezeket a "magyarokat" netán Gátinak, Sorosnak hivják?

Ali Lali 2014.11.02. 07:50:46

Lassan az emberekben kialakul az a vélemény, hogy a fideszesek olyanok mint a főnökük a Vitya. /Kompromisszumra képtelen, úrhatnám kapzsi pávatáncos. Ha ez a felismerés megszületik, akkor nekik is annyi, mint a mostani ballibsi ellenzéknek lett. Csak az a baj, hogy nincs reális alternatíva./

s.g.l. 2014.11.02. 07:57:30

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy a fidesz 2002-es vereségük óta - A haza nem lehet ellenzékben, kijelentés után,- napi-heti szinten MO ellen dolgozik, ill. bármit akar a baloldal azonnal támadja, ellenzi, még akkor is ha az MO javára van.

Kijelentették, amit nem ők csinálnak azt mindíg támadni fogják, Parlamentben leszavazzák, mindenütt támadják.

Ha belegondolunk a képviselők arra esküsznek fel: MO és népe érdekében fognak cselkedni, dolgozni, akkor ez a fidesz hozzállás esküszegés hazaárulás.
Ezt nem látják a f

s.g.l. 2014.11.02. 07:58:42

@s.g.l.: Pardon a vége lemaradt:

Ezt nem látják a fidesz szavazók?

Nem veszik észre egy gazember csak pártérdeket ill. annak szűk vezető rétegének akaratát követik?

s.g.l. 2014.11.02. 08:01:29

Bosszúlépések Fidesz-vereségek után
2014. november 02., vasárnap
Címkék: Fidesz; választás 2014;

Átköltöztetett megyeszékhely, a polgármesteri hatáskör korlátozása – ilyen lépesekre szánta el magát a Fidesz, miután néhány város „átállt” az ellenzékhez.

HVG.

s.g.l. 2014.11.02. 08:25:18

Tóta W. " Magyarország nem győzött.
Közismerten korrupt, kiskirály vagy egyenesen bűnöző hírében álló, orrmótlanul rongyrázó, felkapaszkodott prolik maradtak a helyükön annak ellenére, hogy harácsolásuk és alkalmatlanságuk országos hír volt, a városukban vagy kerületükben pedig mindenki tudott róluk.
És még a tiszta kezűekre is igaz közülük, hogy asszisztáltak az önkormányzatiság turbó-Bokros-csomagjához: feladták szó nélkül iskoláikat, kórházaikat és intézményeiket. Azóta is kussban nézik, ahogy állami kézben rohadnak. "
hvg.hu/w/20141013_Esemeny_utan#rss

OkoskaTo:rp 2014.11.02. 08:26:14

Nem egészen értem, a Fidesz nélkül miért nem lehetett az alpolgármestereket megválasztani. Az ő 10 képviselőjük nélkül is meg tud lenni az 50% az érvényességhez, legfeljebb a Jobbik és az LMP kapja meg a helyüket.

űrszelvény (törölt) 2014.11.02. 08:34:55

Ilyenkor itt visítotok, hogy milyen szemét a fidesz, de mintha az októberi választásokon valami olyan célt tűztetek volna ki, hogy a fővárosi közgyűlésben meg kell szerezni a többséget, és akkor "a Tarlós legfeljebb kávét rendelhet". Majd jól rövid pórázra fogjuk nyehehe...

♔bаtyu♔ 2014.11.02. 08:35:00

Ballibsik ne görcsöljetek már, a két alpolgármestert azért nem sikerült megválasztani, mert a BALLIBSI pártok képtelenek voltak megegyezni a személyükben. Magyarul mást akar Hajdú (aki nyilván nem akarja, hogy a XV ker. DK és hasonlók kifizetőhelye és mást akarnak azok, akik úgy gondolják, végre pénzforrásra bukkantak)

Elég szép, hogy a Fideszt kritizáljátok ezért.

♔bаtyu♔ 2014.11.02. 08:37:52

@űrszelvény: Itt a Fidesz "kért egy kávét", a ballibsik egymást szívatják. Illetve még a XV-kerületi lakosokat.

(Tájékozatlanoknak elmondanám, hogy az ügyintézés, ahogy ilyenkor szokásos, több fontos dologban is és több ezer ember ügyeit érintően addig áll, ameddig a helyzet nem rendeződik).

s.g.l. 2014.11.02. 08:49:54

Ballibsizőknek eszükbe sem jut, hogy a fideszben lehet a hiba, hogy ők a gazemberek, mert nem tudják elfogadni sehol ha nem az ő akaratuk teljesül.

AZ hogy az ország beledöglik ezeknek a gazembereknek a hataqlmi harcukba az nem számít!

Kis ember 2014.11.02. 08:50:46

Ez az a Hajdú, amelyik a kilencvenes években azzal kampányolt, hogy "Metrót palotának!"? És amelyik húsz éve ígérgeti, hogy megcsináltatja a Szerencs utcai felüljárót? Igen?
Köszönöm, nincs több kérdésem.

♔bаtyu♔ 2014.11.02. 08:53:02

@s.g.l.: Itt miért a fideszben "lehet a hiba"? Esetleg megindokolnád?

totalnick 2014.11.02. 08:53:42

Ezt a botrányt nem követem, de emlékszem, hogy Esztergomban lekapcsolták a közvilágítást, és talán a szemétszállítással is voltak gondok. Mindezt bizonyíthatóan a fideszes bagázsnak köszönhetően. -akik egy olyan jelölt bukása miatt duzzogtak, akinek a korrupt botrányaitól volt hangos a sajtó.Szégyen. Ezeket a szarháziakat bilincsben kellett volna elvinni garázdaság, és költségvetési csalás miatt.

s.g.l. 2014.11.02. 08:58:52

@♔bаtyu♔:
Ha nem veszed észre akkor reménytelen, mert egy vak fideszhívőnek elmagyarázni valamit tényekkel alátmasztva annyit ér mint kopasz pinán a paróka.

Búj ki OV seggéből, szedd ki a szart a szemedből és füledből, figyelj és gondolkodj ha még tudsz ilyen agymosás után!
:((

s.g.l. 2014.11.02. 09:11:22

@Kis ember:

Ok köszi, látom, isemerem a fajtájukat régóta, de néha élvezet rájuk borítani a szart.

Bloggerral és hasonlókkal együtt bértrollkodnak, nyomják a kiadott mantrát.

Akik ennyi hülyeséget és hazugságot hordanak össze a tények teljes figyelmen kívűl hagyásával azok vagy pénzért vagy elmeállapot miatt firkálnak.

s.g.l. 2014.11.02. 09:14:25

@Kis ember:

Azért a csúcsot hülyeségben Schmitt kopi Pál vitte anno a főpolgármester választásko 2002-ben, amikor azt mondta a metró zsúfoltságot azzal csökketnené, hogy egy plusz kocsit akasztana a szerelvényre!

Azért ezt nehéz überolni!

bölcsbagoly 2014.11.02. 09:14:47

@s.g.l.: na ja, ha te a hülye Tóta után mész! Zsák a foltját...folt a zsákját....

Sir Galahad 2014.11.02. 09:28:51

A választópolgárok voltak a hülyék. A polgármester mögé be kell szavazni egy stabil többséget, másképp nem megy, ez a tanulság.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 09:29:25

@s.g.l.: de a Tóta is hülye, mert leírta, hogy a Tarlósra szavaz. szóval ezek után mit kritizál másokat?! Ugyanolyan barom ő maga is.

2014.11.02. 09:35:55

@Ali Lali: " Csak az a baj, hogy nincs reális alternatíva."

Ez csak az agymosás része, hogy nincs alternatíva. Bár a mostani korrupt banda ellen még egy döglött kutya is jobb alternatíva, ne feledjük hogy egy szakértői kormányt bármikor fel lehet állítani kevésbé párthoz köthető szakemberekből. Ha emlékeztek, a felcsúti zseni is ezzel próbálkozott, amikor pofán rúgta az MDF.
Szóval, mindig van lehetőség, a blogokat renszeresen megfertőző ebolás troll bandát egyszerűen nem kell figyelembe venni, legföljebb el kell küldeni őket a retkes anyjukba, mert az szimpla agymosás, hogy Orbánnál nincs jobb, csak rosszabb.
Különben a kollaboráns Orbán-troll bagázs nem volt hatékony: ki gondolta volna, hogy ilyen sok ember utálja a sarcoló kormányt és képes kimenni ezért az utcára? Na ugye?
És nem csak a netadó miatt, hanem főleg azért, hogy a fidesz kommunisták takarodjanak a hatalomból, mert becsapják és meglopják a népet.
Na ugye?

s.g.l. 2014.11.02. 09:39:01

@Brendel Mátyás:

Azért amit bettem tőle az nagyon ül!

Ott van mintának a székháztolvaj!
Milliárdos vagyont harácsolt közpénzből, budija sarkaiba 10 mrd közpénzből stadiont és focisulit építtetett, de a fideszhívek másokat tolvajoznak és ezt a cezaromániás egoistát meg egekig magsztalják.
Érted ezt?

Arról nem beszélve az ellenzéki médiának napi szinten kéne foglakozni ezzel, de csak meg sem amlítik, Szíjjártóznak stb.

A nagyhal árnyékában a kishalakkal foglakoznak, pedig csak nagyhalat kell leszedni és rögtön bukik mnden.

dr doktorka 2014.11.02. 09:41:32

@♔bаtyu♔:

Te betanított majom, mi az a ballibsi?

Amikor a felcsúti MSZMP-s párttitkár Orbán elvtárs fia a Liberális Internacionálé alelnöke lesz?
Soros pénzén?

Netuddki. 2014.11.02. 09:41:47

@Blogger Géza: @bölcsbagoly: @♔bаtyu♔: @űrszelvény: "Kedves", közismert fidesztrollok! Csak így tovább! A nyilvánvaló adócsaló, sikkasztó, netadó botrányok után hergeljétek csak a jónépet! Ezzel ti magatok is hozzájárultok az orbán rezsim mielőbbi bukásához. (taps, taps)

Netuddki. 2014.11.02. 09:42:41

@dr doktorka: De már nem az! Vagy igen? Muhaha!

Netuddki. 2014.11.02. 09:47:30

@s.g.l.: Hát az orbán sokak szemében a megváltót testesíti meg. Azokéban akik a saját munkájukkal soha nem tudtak volna a maihoz hasonló vagyon vagy pozíciót összelopni. De még többen vannak azok akik vesztesei az orbán rezsim ténykedésének. Ezért is csak 20% körüli a fidesz támogatottsága, bár szeretik magukat bolsevikeknek hívni. Azt meg végképp nem tudni hányan szavaznak majd át ha végre lesz egy fidesz által nem kikezdhető, lekaraktergyilkolászható alternatíva.

2014.11.02. 09:49:03

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Nincsenek ezek annyian. Egy-két fizetett hazaáruló Orbán-nyalonc csinálja ezt több néven, azt a látszatot keltve, hogy sokan vannak. Ezek az úgynevezett "polgári körök" tagjai, bolsevik mintára létrehozott sejtek, amelyeknek azt adták ki feladatként, hogy agymosó propagandával mérgezzék a blogokat, a közvéleményt, mikor milyen igény van bolsevik párt részéről. Köztudat mérgezésnek nevezném, ezt Rákosi idején az "agitátorok" csinálták.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 09:51:22

@♔bаtyu♔: ne hazudozz, Fidesznyik!

www.valasztas.hu/hu/onkval2014/990/990_0_index.html

a 15 kerületben a

Fidesznek van 10 képviselője

A balliberális oldalnak 9

Az LMP-nek 1

A Jobbiknak 1.

Tehát a balliberális oldalnak még LMP-vel együtt sincs többsége.

Ellenben a Fidesznek a Jobbikkal együtt van.

Netuddki. 2014.11.02. 09:52:06

A netadóval kapcsolatban meg, ha már a közgyűlésen is szóba került. Nem szeretem a hasonlatokat, de most kivételt teszek a vitya kedvéért.

A fidesz az ecceri biztonsági őrhöz hasonlít amelyik éjjel felgyújtja a telepet, aztán még a tűzoltók kiérkezése előtt eloltja. Mindezek után pedig tartja a markát a hős cselekedetért:

index.hu/belfold/2014/11/01/retvari_jobban_mukodik_a_polgari_demokracia_mint_nyolc_eve/

Szóval viktornak ezen még dolgozni kellene!
Ja, és vitya! Az ecceri biztonsági őrt is lecsukják ha kiderül a turpisság. te meg gyakorlatilag egy svejci út alatt lezavartad a dolgot pont az orrunk előtt. Vagy te vagy ostoba, vagy minket nézel annak. Egyik verzió se tetszik...

sielfis 2014.11.02. 10:47:12

@s.g.l.: szerinted gyurcsányék mire esküdtek fel??? fastfej

ügyelő 2014.11.02. 10:52:16

@Kis ember: Miért, L.T. úr megcsinálta? És a volt orosz-kórházat rendbe tette? Pedig emiatt néhány éve (2010 előtt) nekiment az akkori vezetésnek!

hanta boy 2014.11.02. 10:55:25

@Orbán a magyar nép ópiuma!:

"Tétényi épphogy, de kikapott, viszont az is igaz, hogy mindenki kiállt mögüle.
Észbontó!""

Hát tényleg "Észbontó"....

A TÉNYEK egy csöppet se zavarjanak!

Igaz függetlenként indult, de őt támogatta az Esztergomért Egyesületen kívül az MSZP, az Együtt-PM a DK és a Liberálisok.....

Traktoros lány 2014.11.02. 10:56:13

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: A Vida Ildire gondolsz, aki - nem mellesleg - ZsiCi? Na ezek mind ilyenek! Te ezt nagyon jól tudod...
Persze a Fideszesek tették oda, de azért a fajtájára is jellemző a viselkedése, nem? ;)

hanta boy 2014.11.02. 10:58:17

@Brendel Matyi!

A Fidesz + a Jobbik kb.ugyanazt csinálja, mint a Parlamentben a DK.....soha semmit sem szavaz meg!!!!!!!

Ugye mindjárt milyen más a leányzó fekvése...

Matyi!

te most komolyan azt várod, hogy pl. a JOBBIK-os képviselő támogassa a DK-s polgármestert?

Matyi!

Te hol élsz?

Traktoros lány 2014.11.02. 11:01:41

Tegyük hozzá, hogy Hajdú a lumpen cigányok kifizetőhelyévé silányította a kerületet! Polgármestersége idején nem volt fejlődés.

hanta boy 2014.11.02. 11:02:43

@dr doktorka:

"Te betanított majom, mi az a ballibsi?

Amikor a felcsúti MSZMP-s párttitkár Orbán elvtárs fia a Liberális Internacionálé alelnöke lesz?
Soros pénzén?"

Tévedsz!

Ez csak VOLT A BALLIBSI!!!!

Hála a magasságos Jó Istennek, MÉG IDEJÉBEN FELÉBREDTEK ÉS OTTHAGYTÁK!

A mai ballibsik meg főjenek meg saját levükben.....

hanta boy 2014.11.02. 11:05:24

Hát, ha annyira ügyes politikus a DK-s Hajdú, akkor oldja meg a helyzetet,...... vagy mondjon le!!!!!

De mihamarabb oldja meg, mert rámehet a kerület.....
(persze a dékás berendelt csürhe a közgyűlésbe ebben nem igazán tud segíteni....)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 11:07:44

@hanta boy:

"A Fidesz + a Jobbik kb.ugyanazt csinálja, mint a Parlamentben a DK.....soha semmit sem szavaz meg!!!!!!!"

A DK sokkal több Fideszes javaslatot szavaz meg, mint amenni MSZP-SZDSZ-es szavazatot a FIdesz korábban megszavazott. A Fidesznek volt ez a politikája.

De itt más a helyzet, mert ha a parlamentben az ellenzék nem szavaz meg egy törvényt, akkor egyrészt a többség úgyis megszavazza, másrészt, nem bénítja le az ország kormányzását.

Az önkormányzatot viszont lebénítja a dolog. Pont ezért jó az Esztergom párhuzam. Erre hívja fel a figyelmet.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 11:11:35

@hanta boy:

"Hát, ha annyira ügyes politikus a DK-s Hajdú, akkor oldja meg a helyzetet,...... vagy mondjon le!!!!!

De mihamarabb oldja meg, mert rámehet a kerület....."

az imént igazoltam, hogy Hajdú nem tudja megoldani. a Fidesz meg tudja.

magyarul azt mondod, és ezt mondja a Fidesz-Jobbik, hogy a megválasztott polgármester vagy lemond, vagy tönkreteszik az egész kerületet. na, ezek vagytok ti, faszfejek. inkább dögöljön meg az egész tehéncsorda! a hülye, fasz magyarokra jellemző mentalitás. ezért van szarban ez az ország.

hanta boy 2014.11.02. 11:41:49

@Brendel Matyi!

Ott az egyszerűbb megoldás....mondjon le!
(vagy a még egyszerűbb...csinálja azt amit a Fidesz javasol....)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 11:48:26

@hanta boy: igen, a Fidesz demokrácia ez. A többség által megválasztott polgármester csinálja azt, amit a Fidesz javasol! Látod, látod, geci kis parasztok vagytok. Ezért mentek majd a levesbe.

Traktoros lány 2014.11.02. 11:54:03

@Brendel Mátyás: Majd akkor ugass, ha a XV. kerületben laksz.

hanta boy 2014.11.02. 12:08:50

Matyi!

Csak a tények kedvéért.

Hajdú (DK) 44%
Pintér (Fidesz) 41%
Monostori (JOBBIK) 9%
Szilvágyi (LMP) 6%

Milyen többség választotta meg a polgármestert?

Egyébként gyakorlatilag ez az arány képződött le a képviselő-testületben is....

Jó politikus oldja meg!

Matyi!

"Látod, látod, geci kis parasztok vagytok. Ezért mentek majd a levesbe." --- írod.

Kb. hasonló baromságokat írogattál 2010-ben is....
(legközelebb, ha lehet, írd már oda azt is hogy, mi "kis geci parasztok mikor megyünk a levesbe"?.....)

Előre is köszike!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 12:09:01

@Traktoros lány: majd akkor ugass, ha tudod igazolni, hogy a XV. kerületben laksz!

Traktoros lány 2014.11.02. 12:14:43

@Brendel Mátyás: A lakcímkártyám elég lesz? :) Amúgy nem értem, hogy állítólag külföldön jól élsz, akkor mit izgat egy Bp.-i kerület belügye? Csak nem maszopos csikcsa vagy és össze-vissza hazudsz a külföldi életedről. Láttunk már pár ilyet...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 12:20:07

@hanta boy:

"Hajdú (DK) 44%
Pintér (Fidesz) 41%
Monostori (JOBBIK) 9%
Szilvágyi (LMP) 6%

Milyen többség választotta meg a polgármestert?"

Fideszes terminológiával a 45 százalék már kétharmad, szóval a 44 százalék is kétharmad, vagy ha a Fidesz pont itt húzná meg a határt, akkor közel kétharmados, elsöprő többség.

"(legközelebb, ha lehet, írd már oda azt is hogy, mi "kis geci parasztok mikor megyünk a levesbe"?.....)"

a népnek úgy tűnik kell két ciklus ehhez mostanában. ami késik, nem múlik, és akkor te hirtelen el fogsz innen tűnni. én viszont itt vagyok 2010 óta. nekem van hitelességem.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 12:22:00

@Traktoros lány:

"A lakcímkártyám elég lesz?"

elég lesz. várom.

" Csak nem maszopos csikcsa vagy"

maszopos csicska a kurva anyád. a következőnél kitiltalak. egyébként is, ma már töröltem pár ilyen vádaskodást, és mostantól ez rendszer lesz. mindkét oldalon.

bölcsbagoly 2014.11.02. 12:30:47

@Brendel Mátyás: a 2/3-ok mindig a győztes egyéni jelöltek számának köszönhetőek! Mikor fogjátok ezt tudomásul venni?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.11.02. 12:42:36

höhö.fidesszel megegyezni?Ugyanmár.
Kíváncsi vagyok,ha beüt a szar,hogy fogjátok megtagadni más néven a viktootokat.

♔bаtyu♔ 2014.11.02. 13:07:44

@dr doktorka: A ballibsi az olyan mint te, mi a faszt értetlenkedsz b+, nézz tükörbe.

Ilyenkor minden ballibsi adja a hülyét. "Én nem vagyok ballibsi, mi az a ballibsi, magyarázd meg".

Nem kellett volna elbasznotok a renométokat és akkor nem kellene szégyellni.

♔bаtyu♔ 2014.11.02. 13:08:33

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Ja, ehhez képest 2010 óta zsinórban nyer te ostoba:))))

Traktoros lány 2014.11.02. 13:26:47

@Brendel Mátyás: Persze, tiltsál ki, akkor majd igazad lesz! :)))
Amúgy én nem párt alapon ítélem meg a polgármestert, hanem azért, mert 19 éve a kerületben lakom és ismerem. Egy doboz hangyát sem bíznék rá, nemhogy egy kerületet!
Tőlem sátánista és/vagy anyagyilkos is lehet a polgármester, csak jól vezesse a kerületet! Ez is a különbség köztünk. Nem a párt számít...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 13:26:54

@bölcsbagoly: tudjuk, hogy ez a rendszer, azt mondjuk, hogy ez szar. továbbá most az volt a kérdés, hogy a 44 százalék miféle többség. rámutattam, hogy Feszéknél ez az. akár kétharmados is.

szerintünk meg relatív többség, ami elég alap

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 13:29:19

@Traktoros lány: "Persze, tiltsál ki, akkor majd igazad lesz! :)))"

neked sincs attól igazad, hogy vádaskodsz. azt továbbra sem igazoltad, hogy kerületi lakos vagy, úgyhogy egyelőre én is tovább ugatok, meg te is ugathatsz. de a következő rágalmazásnál kidoblak.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 13:30:54

@Traktoros lány: "Persze, tiltsál ki, akkor majd igazad lesz! :)))"

egyébként attól van igazam, hogy a valóságban nem vagyok mszp-s, és az mszp egy fityinget nem fizet nekem. és én ezt tudom, te viszont kurvára nem tudsz semmit erről, csak ömlik a szádból a szar, és nélkül rágalmazol.

ja, azt tudod, hogy ezért egyébként perelni lehet téged?!

Traktoros lány 2014.11.02. 13:31:29

@Brendel Mátyás: Persze, majd beszekknelem és egy nyilvános fórumra felteszem a lakcímkártyámat! Hol élsz? :D

Traktoros lány 2014.11.02. 13:34:00

@Traktoros lány: "ja, azt tudod, hogy ezért egyébként perelni lehet téged?!"
Perelj be! :D Franciaországból(?) Az anyámat szidni azt lehet? "Maszoposozni" meg nem? Nagyon érzékeny vagy... Furcsa ez.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 13:34:49

@Traktoros lány: én nem számítottam rá, hogy kiteszed, csak, ha nem teszed ki, akkor el kell fogadnod, hogy itt bárki ugathat, mert nem tudjuk ellenőrizni, ki kerületi lakos, és ki nem. bemondani meg bárki bármit mondhat, pláne névtelenül, a sötétségben bujkálva, mint te.

úgyhogy marad az, hogy mindenki ugat, lakcímkártya nélkül semmiféle előjogod nincs itt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 13:37:39

@Traktoros lány: "Az anyámat szidni azt lehet? "Maszoposozni" meg nem? "

így van.

index.hu/belfold/2014/10/30/facebook_email_jogsertesek/

az a rágalom, hogy én mszp-s vagyok, egy pillanat alatt cáfolható, objektív tény.

bölcsbagoly 2014.11.02. 13:39:20

@Brendel Mátyás: 94-ben mennyi volt az mszp nyertes többsége? Az meg nem hat meg, hogy letagadod az mszp-t, hisz kedvenceid (szdsz) már nem is léteznek, de a zsák a foltját és d folt a zsákját ...

Traktoros lány 2014.11.02. 13:41:14

@Brendel Mátyás: Attól még igaz marad, hogy Te a kerületi vezetést párt alapon ítéled meg én meg tapasztalat alapján.

u.i.: Nem vagy mszp-s!

De Te kurva anyádat. (Tudod, ezt lehet). :)))

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 13:41:16

@Traktoros lány: "Az anyámat szidni azt lehet? "Maszoposozni" meg nem? "

továbbá, ha nem akarod, hogy szidják az anyádat, akkor ne maszoposozzál! ilyen egyszerű ez, értelmes emberek között.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 13:45:00

@bölcsbagoly: 94-ben az mszp az szdsz-szel együtt alkotott kormányt. kétfordulós volt a választás, a másodikban olyan 64 százalékot szereztek

hu.wikipedia.org/wiki/Jelenkori_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok#Az_1994-es_v.C3.A1laszt.C3.A1s

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 13:46:07

@Traktoros lány: én a videóban szereplő affért a tények alapján ítélem meg: a Fidesz blokkolja a kerületet. ez tény

Traktoros lány 2014.11.02. 13:46:17

@Brendel Mátyás: Öööö. Ezt nem értem. Hát ördögtől való az, ha valaki mszp-s, netán az mszp-nek dolgozik? Az egy legális párt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 13:50:04

@Traktoros lány: nem ördögtől való, de ha egyszer hamisan rágalmazol, akkor megvédem magam, és megérdemled az anyázást.

egyébként én büszke vagyok arra, hogy független vagyok, szóval ezért is fontos nekem.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 13:51:42

@Traktoros lány: ha már egyszer független vagyok a pártoktól, és nem élvezem a pártok támogatását, és lemondok erről, mert nem megélhetési újságíró vagyok, akkor te ne gyere nekem azzal, hogy minden alap nélkül itt hamisan rágalmazol!

Traktoros lány 2014.11.02. 14:16:13

@Brendel Mátyás: Tehát, ha jól értem, akkor Te független baloldali vagy. Nincs olyan párt a baloldalon (sem), ami megfelelne?

micsoda? 2014.11.02. 14:29:30

@s.g.l.: Pedig érthető volt a vége " f " :)

Különben nagyon igazad van. A személyes érdekük, sérelmük a legfontosabb, miközben pénzünkből élnek. Hova jutottunk? Ha főváros nem lesz kitartó, még hová juthatunk?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 16:04:31

@Traktoros lány: kavarod azt, hogy valamilyen pártnak tagja lennék, illetve valamilyen pártnak fizetett ügynöke lennék, és azt, hogy van-e olyan párt, amely megfelelne, amelyre szavaznék.

egyébként nincs olyan párt, amelyik jól megfelelne, mindegyikkel van jelentpősnek mondható bajom.

inuitdog 2014.11.02. 17:44:34

Állandóan Putyinhoz hasonlítják vezérünket. Aki már látta egyszer is hogyan számoltatja el a minisztereit rendszeresen TV adásban az soha nem fogja ezt a két embert összehasonlítani. Itt mindenki a miniszterektől a polgármesterekig azt csinál amit akar és sütögetheti a pecsenyéjét érdekei szerint akár az őt megválasztó közösség ellen is. Ha Viktor rendet akarna tartani és az ország érdekeit szolgálná akkor az esztergomi helyzet nem húzódhatott volna évekig. A miniszterei is kezdenek a fejére nőni, olyan mintha anarchia lenne. Úgy tesz vagy valóban nem tudja mi zajlik az országban melynek első embere. Tényleg csak ezzel foglalkozik, hogy milyen új adókat lehetne bevezetni még?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.02. 18:32:18

"Aki már látta egyszer is hogyan számoltatja el a minisztereit rendszeresen TV adásban"

ez ugye nem Orbán?

inuitdog 2014.11.02. 18:44:52

Nem fogalmaztam pontosan, nem Orbán hanem a nagy példaképe tart rendszeres beszámoltatást a minisztereknek és állami vezetőknek. Lehet, hogy csak egy performance de hatásos.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2014.11.02. 19:16:26

@hanta boy:

Mondjuk ha a Pornóbbik-ZsegediZsanádik a maga kőkemény pár százalékával nem "izmozik", akkor megint nyerhetett volna Tétényi. Más kérdés, hogy a narancsos bolsevisták felsőbb parancsra ugyanazt tették volna, mint eleddig: gáncsolni, ahol lehet.
Esztergom megérett a pusztulásra.

Kandabula 2014.11.02. 20:23:33

Micsoda szégyen! Ahelyett, hogy a kerület érdekében közös javaslatokat dolgoznának ki és valósítanának meg, egymást marják. Akárhogy nézzük, a Fidesz sara ez. Valószínűsítem, meg lett nekik parancsolva, hogy álljanak ellent, bármit akarna a polgármester. Sunyi politika ez, nem vezet jóra.

♔bаtyu♔ 2014.11.02. 20:43:14

@Kandabula: Ez a XV. ker eléggé elmaradott volt. Aztán 2010-ben mintha picsánrúgták volna, a fideszes pm idején megújultak a panelok, játszóterek, dőlt a pénz.

Erre vissza szavazzák Hajdút. Szerintem meg is érdemlik.

Kandabula 2014.11.02. 22:52:12

@♔bаtyu♔: igen. Dőlt a pénz... Én speciel ott lakok. Tele vagyok pénzzel.

bölcsbagoly 2014.11.03. 13:51:35

@Brendel Mátyás: csúsztatás! az mszp 31%-kal szerzett több mint 50%-ot. A második fordulóban már nem volt lista ugyebár? a+ 14% a kompenzációs listáról jött. DE 45%-al is majdnem megvolt a 2/3! S ugyanezt van képetek felróni a fidesznek?
DE mindig figyelmen kivül hagyjátok, hogy az mszp egyéni mandátumai arányaiban (a 376-hoz) közel sem járnak a fidesz 173-ához (176 ból) vagy 96-jához (106 ból) az egxéniekből! Ez adja a 2/3-ot ugyanis.

bölcsbagoly 2014.11.03. 13:54:15

@Kandabula: no igen, döklt a pénz, csak nem a ti zsebetekbe, ez volt vele a bajotok! Ha nektek nem, akkor másnak se legyen! Tipikusan osztályharcos proli gondolkodásmód.

bölcsbagoly 2014.11.03. 13:57:00

@Brendel Mátyás: ha mindegyikkel ban bajod, akkor részvétem a frusztráltságod miatt. ismerem az ilyen mindig, mindennel elégedetlen emberek fajtáját. szánalomra méltó figurák. sorry...

bölcsbagoly 2014.11.03. 14:03:50

@bölcsbagoly: u.i. ezért is támadtátok annyira az új kompenzációs rendszert, mert nemcsak a vesztes egyéni körzetek szavazatait, hanem a nyertesek + szavazatait is beszámitották. Pedig pont így az igazságos! Miért csak a vesztesek részesüljenek a kompenzációs listáról?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.03. 17:13:25

@bölcsbagoly: ha neked van olyan párt, amelyik tökéletesen megfelel, akkor sajnállak. igénytelen fasz vagy. nincs személyiséged.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.03. 17:19:55

@bölcsbagoly:

"csúsztatás! az mszp 31%-kal szerzett több mint 50%-ot. "

hazudsz, faszfej. az mszp-nek az első fordulóban önmagában valóban 31 százaléka volt. de, hogy ebből nem kapott 50 százalék mandátumot.

"DE 45%-al is majdnem megvolt a 2/3! S ugyanezt van képetek felróni a fidesznek? "

a kétharmadot az mszp-szdsz-asz szövetség kapta meg, amely az első fordulóban is megszerezte a több, mint 50 százalékot, a másodikban meg. 73 százaléknál is többet.

hu.wikipedia.org/wiki/Jelenkori_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok#Az_1994-es_v.C3.A1laszt.C3.A1s

ezzel az eredménnyel kétharmadot szerezni kurvára nem hasonlítható a FIdesz-KDNP 45 százalékos kétharmadához.

azonkívül az MSZP-SZDSZ kétharmad nem írta át az alkotmányt, csak egy kis helyen módosította. azok demokraták voltak, a te minidiktátor kis baromállat uracskáidhoz képest.

csaltok, loptok, hazudtok és még hülyék vagytok. húzzatok a faszba, hülye Fideszesek!

bölcsbagoly 2014.11.03. 17:23:40

@Brendel Mátyás: figyelj ide öcsi! Sohasem tudhatod, hogy kivel kötekedsz. lehet, hogy az többre vitte már mint te! Capisci?
Amúgy, soha sem állítottam, hogy létezik tökéletes párt, vagy bármilyen már emberek által létrehozott szervezet. Ugyanis maga az ember sem tökéletes!
Ha pedig így van, akkor dőreség mindig a tökéletest keresni, elvárni s nyafogni, ha nem találjuk. Jelenleg Mo-on a Fidesz a legjobb párt és a legjobb eredményeket produkálták kormányzás terén. Hogy nem tökéletesek, hogy hibáznak, az természetes. DE amíg nincs jobb,addig őket kell támogatni, már csak a magunk érdekében is, mert mi itt élünk. Te persze szövegelhetsz a csigaevőktől, te ott élsz, neked ott van a kormányod, velük elégedetlenkedj.

bölcsbagoly 2014.11.03. 17:31:38

@Brendel Mátyás: fene egy cizelált személyiség lehet, de ha buzi vagy, akkor érthető hogy miért minden második szavad (a szádban) a férfi nemiszerv.
Amúgy, az mszp 31%-ot szerzett listán és a II. forduló egyéni mandátumaival tornázta fel magát 45-re s ez ért végül 54%-ot!i A fidesznél ez 2010-ben már 68-ra rúgott! Az ideit nem lehet hasonlitgani ezekhez, mert egyfordulós volt a választás és mert a győztes mandátumok + szavazatai után is járt kompenzálás. De ez a rendszer nem a fideszre van szabva, hiszen minden párt ugyanúgy élvezhet/sirathatja az előnyeit vagy a hátrányait.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.03. 17:33:29

@bölcsbagoly:

"Sohasem tudhatod, hogy kivel kötekedsz. lehet, hogy az többre vitte már mint te! Capisci? "

bemondani könnyű. igazolás?

"Amúgy, soha sem állítottam, hogy létezik tökéletes párt, vagy bármilyen már emberek által létrehozott szervezet. Ugyanis maga az ember sem tökéletes!
Ha pedig így van, akkor dőreség mindig a tökéletest keresni, elvárni s nyafogni, ha nem találjuk."

nem nyafogtam. válaszoltam egy kérdésedre. ez nem dőreség, a véleményem nem dőreség, és a kivitelezésem sem dőreség.

" Jelenleg Mo-on a Fidesz a legjobb párt és a legjobb eredményeket produkálták kormányzás terén."

egyáltalán nem a Fidesz az.

"amíg nincs jobb,addig őket kell támogatni"

én a legjobbat támogatom. idáig azonos az elvünk. te egyszerűen vagy olyan hülye, hogy azt hiszed, ez a Fidesz.

"Te persze szövegelhetsz a csigaevőktől, te ott élsz"

látod, ebben is tévedsz. az a baj, tudod, hogy nagy a pofád, és ehhez képest kevés az eszed.

bölcsbagoly 2014.11.03. 17:38:56

@Brendel Mátyás: ajánlok egy fogadást: pl. millió frontba! Utána megadom a wiki-s elérhetőségem, te meg utalhatod az összeget, OK? (bár úriember biztosra nem fogad, de most a pofátlanságod miatt ettől eltekintek büntetésből).
A pillanatnyilag legjobb pártot, ahogy bármilyen szervezete vagy akár oci/kézilabdacsapatot /zongoristát vagy kizárólag az eredményei alapján lehet megitélni. ne téveszd össze a valóságot a szimpátiával.
Érdekes, te a való életben is hazudozni szoktál? Miért nem javítod a wikis lapodat?

bölcsbagoly 2014.11.03. 17:42:32

bocsi, az elütéskért

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.03. 17:52:45

@bölcsbagoly:

"ajánlok egy fogadást: pl. millió frontba!"

semmi értelme, ugyanis a "többre vitte már az életében" állítás nem objektív, és így nem dönthető el objektíven. de egyébként sem tudom, mit akarsz azzal, hogy mutogatod a farkad. senki nem volt rá kíváncsi.

"A pillanatnyilag legjobb pártot, ahogy bármilyen szervezete vagy akár oci/kézilabdacsapatot /zongoristát vagy kizárólag az eredményei alapján lehet megitélni."

a kormányzati teljesítményt érted, akkor ezek alapján soha nem lett volna szabad új pártra szavazni, így a Fideszre sem.

de én azt gondolom, hogy ha kormányzati teljesítményeket vetünk össze, akkor sem a Fidesz a legjobb párt. ha létező pártok kormányzati teljesítményét, akkor sem. ennyi.

"Érdekes, te a való életben is hazudozni szoktál? Miért nem javítod a wikis lapodat? "

az, hogy nem updateltem egy régi adatlapot, nem jelenti, hogy hazudozok. ha te azt uptodate adatnak veszed, akkor te vagy a hülye.

ezt egyébként másból is látom, az egész performance-od itt egy nagy hülyéről árulkodik.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.03. 17:55:05

@bölcsbagoly: a farokméricskélésnek akkor van értelme, ha:

1) van relevanciája
2) le lehet mérni

esetünkben egyik sem teljesül

bölcsbagoly 2014.11.03. 20:43:56

@Brendel Mátyás: nekem meg arról árulkodik, hogy ismét egy infantilis libsibe botlottam, akinek a csillagos égig ér az egója! (ezt megszoktam az informatikusok esetében)
A méricskéléásnek márcsk azért is van értelme, mert egyrészt mivel majdnem kétszer annyi idős vagyok mint te taknyoska, másrészt mert vannak konkrétumok amiből ki lehet indulni (pl. saját erőből elért tudományos eredmények, a szamárlétrán elért fokok, társadalmi megbecsültség, vagyoni helyzet, stb).
Az meg magasan marhaság , hogy az eddigi kormányok közül melyiknek a teljesitményét lehet egyáltalán összemérni a második Orbán-kormányéval.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.03. 21:46:26

@bölcsbagoly:

" nekem meg arról árulkodik, hogy ismét egy infantilis libsibe botlottam, akinek a csillagos égig ér az egója! (ezt megszoktam az informatikusok esetében)"

az a baj, hogy én emiatt nem nagyon török össze, hogy ezt hiszed.

"A méricskéléásnek márcsk azért is van értelme, mert egyrészt mivel majdnem kétszer annyi idős vagyok mint te taknyoska, másrészt mert vannak konkrétumok amiből ki lehet indulni (pl. saját erőből elért tudományos eredmények, a szamárlétrán elért fokok, társadalmi megbecsültség, vagyoni helyzet, stb)."

1) a tudományos eredmények mérése már problematikus
2) a szamárlétra is
3) a pénz nem

de ráadásul, ha te ennyiben méred az eredményeidet, az kissé szűkös. továbbá, és ehhez úgy látszik, hogy egy informatikus kell, már az is kérdés, hogy 1,2 és 3-ból hogy csinálsz egy mértéket?!

"Az meg magasan marhaság , hogy az eddigi kormányok közül melyiknek a teljesitményét lehet egyáltalán összemérni a második Orbán-kormányéval. "

értem, hogy nem értünk egyet, betudom annak, hogy hülye, vén, szenilis vagy.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.03. 21:47:37

@bölcsbagoly: "mivel majdnem kétszer annyi idős vagyok mint te"

az ugye nem esett le a szenilis fejednek, hogy például ez is megnehezíti az összemérést.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.03. 21:48:43

@bölcsbagoly: plusz, arra nem tudtál válaszolni, hogy ugyan minek méricskélnénk, hogy kinek nagyobb a farka?! te csak nagyon akarod mérni, de, hogy miért, azt nem tudod.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.03. 22:31:14

@bölcsbagoly:

"A méricskéléásnek márcsk azért is van értelme, mert egyrészt mivel majdnem kétszer annyi idős vagyok mint te "

ha ez neked a te eredményed... megsúgom, ha nem tévedek, 32 év múlva minden erőfeszítés nélkül pont olyan idős leszek, mint te. én valószínűleg akkor még élni fogok, te meg valószínűleg halott leszel. mi ebben az eredmény?!

bölcsbagoly 2014.11.03. 23:04:25

@Brendel Mátyás: ugyan öcsike, te még egy átlagos informatikusnak is buta vagy. Jellemző, hogy felétek kik tudnak ebből doktorálni. sorry...
A kornak abban van jelentősége, hogy eleve többet lehet teljesiteni , de egy bunkónak ezt felesleges magyarázni. Mert bunkó vagy fiacskám, akkora mint egy ház! Amúgy, korántsem lehetsz benne biztos, hogy leszel annyi mint én most, de én biztosan voltam annyi mint te most.
A tudományos eredményt pedig egyrészt a tudomány számára létrehozott szellemi érték, másrészt az illető globális elismertsége jelenti. Igazad van, minek méricskélnénk a te niemand eredményeit az enyémekhez. No lődd be magad és aludd ki magad. Reméltem, hogy nem itthon rontod a levegőt. Semmi szükség sincs rátok ebben a hazában. Mars a francba. Adieu.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.03. 23:43:08

@bölcsbagoly:

"A kornak abban van jelentősége, hogy eleve többet lehet teljesiteni"

ühüm, pont ezért nem jogos a méricskélésed, ezt magyaráztam, te szenilis hülye!

"Amúgy, korántsem lehetsz benne biztos, hogy leszel annyi mint én most, de én biztosan voltam annyi mint te most."

Ez meglehet, de nem ez volt a kérdés, amnéziás!

"A tudományos eredményt pedig egyrészt a tudomány számára létrehozott szellemi érték, másrészt az illető globális elismertsége jelenti."

No, még ennek a nagyon szűk dolognak sincs problémamentes, objektív mértéke.

"A különböző tudományterületeken az elérhető eredmények számszerű értéke igen különböző, a teljesítmények ezért nem hasonlíthatók össze."
hu.wikipedia.org/wiki/A_tudom%C3%A1nyos_teljes%C3%ADtm%C3%A9ny_m%C3%A9r%C3%A9se

és te ugyebár paleo-ornitológus vagy, azt akarod méricskélni az informatikához. Hogyan lehetne ezeket egymáshoz mérni, te bugyuta, vén, öreg?!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.11.04. 09:37:50

@bölcsbagoly: A tetves riherongy kibaszott kurva anyád.
Ja,vagy a viktorodról beszélsz?
süti beállítások módosítása