Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Le a kalappal Bajnai Gordon előtt!

2014.01.10. 22:56 | Brendel Mátyás | 179 komment

Címkék: választások együtt összefogás 2014 bajnai együtt2014

bajnai.png

Most, hogy létrejött az összefogás, és eldőlt, nem Bajnai Gordon lesz a közös miniszterelnök jelölt, sokan nyilván automatikusan vesztesnek, losernek tekintik Bajnai Gordont. Vesztesnek gondolhatják azért is, mert Bajnai Gordon a zászlóbontásakor ama bizonyos október 23-án azt tűzte ki célul, hogy az Együtt 2014 zászlaja alatt, saját szervezete alatt létrehoz egy nagyon széles ellenzéki összefogást. Ehhez képest azóta az E14 támogatottsága elég alacsonyra ereszkedett. Az összefogás merítése és vonzáskörzete is valamennyivel kisebb lett - legalábbis a jelenlegi állapotok szerint - és közel sem az E14 alatt jött létre, hanem az E14-gyel.

Mégsem mondom Bajnait vesztesnek, mégis azt kell mondanom, örömmel elismerem, respektálom, amit Bajnai tett, és elért. Annak idején nem siette el a dolgot, akkor lépett a politikai színtérre, amikor már nem nagyon lehetett tovább halogatni. Az azóta végigjárt huza-vonát nézve, bizony életfontosságú volt, hogy akkor színre lépett. Mert ha nem is a saját szárnyai alatt, de bevitt a köztudatba egy elképzelést, az összefogás elképzelését, amely azóta már megkerülhetetlennek bizonyult. Bajnai nélkül aligha sikerült volna összehozni a fél LMP, a Szolidaritás, az MSZP, a DK, és egy bizonyos mennyiségű bizonytalan, másképp gondolkodó emberek összefogását.

Ha belegondolunk, Bajnai mentalitása a provinciális magyar reflexekhez képest is példamutató. Mert Bajnai vállalkozóként nyilván vígan eléldegélhetett volna élete végéig, neki nem volt szüksége politikusnak menni. Ahogy Gyurcsány szokta mondani, ő sem azért lett politikus, mert autófényezőnek nem lenne jó. Valószínűleg nem lenne jó, de üzletemberként, cégvezetőként gondtalanul élhetett volna. Ehhez képest a politika csak gondot hozott neki. A legtöbb vállalkozó Magyarországon nem foglalkozik politikával, vagy ha foglalkozik, akkor csak a korrupcióval, állami és európai pályázatokkal, és más mutyikkal. Nem azt nézik, mit adhatnak ők az országnak, hanem azt, hogy mit adhat a politika nekik.

Tehát már az is elismerésre méltó, hogy Bajnai nem tűnt el ismét az üzleti életen, mint sokan mások, hanem úgy döntött, tesz valamit, megpróbál valamit, ami az ország szempontjából nagyon fontos. Mivel ilyen embert a magyar vállalkozók között fémdetektorral is nehéz találni, ez már becsülni való dolog. Le a kalappal. Respect Bajnai!

A kihívás, amely Bajnai előtt volt, maga sem volt semmi. A Milla munkára alig fogható, civil rajongóit kellett egyesítenie a Szolidaritás csupán csak egy kicsit profibb, de valamivel kevesebb tagságával, valamint a PM még kevesebb, de eléggé kreatív és aktív, és mára már relatíve elég profi politikusaival, továbbá a maga szakértői csapatával, amely azonban szintén kicsi, és aktív politizáláshoz, tömegek mozgatásához nem ért. Nehéz lehetett egy Juhász Péterrel vagy egy Karácsony Gergellyel együtt dolgozni. A PM politikusaira azt mondtam, relatíve profik, de ez csak a magyar politikai élet szörnyű állapotához képest igaz. A PM politikusai egyáltalán nem jó politikusok. Csak ahhoz képest jók. A Milla civiljeihez képest például jók.

Bajnai maga sem bizonyult tömeget mozgatni képes figurának. Ebben nem bizonyult elég tehetségesnek. De hát van ilyen. Én se tudok például tömegeket megmozgatni. De az nem bűn, ha valakinek vannak gyengébb oldalai. Nem ez a bűn, a bűn az, ha valaki lusta, ha meg se próbálja, ha annyit sem ad bele a közösbe, amit tud. Bajnai megpróbálta, és nem tudta azt adni, amiben gyenge volt, de adta azt, amit tudott, és legfőképpen nem volt lusta lépni, nem volt gyáva kiállni. Megtette, amit a haza megkövetelt: rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.

Ha én Bajnai Gordon lennék, lehet, hogy nem ugrálnék örömömben, de szégyenkezni semmiképp nem volna okom. Biztosan büszke lennék arra, amit elértem, mert kevesen tesznek meg ennyit ebben a "kurva országban". Az kicsinyelje le elsőnek, aki vállalkozó, és többet tett az országért!

Bajnainak végül volt nagysága visszalépni, engedni. Elismerem, joga volt ahhoz is, hogy harcoljon azért, hogy ő legyen a közös miniszterelnökjelölt. Még az is lehet, hogy Mesterházy nem jobb jelölt nála. Az is igaz, hogy a lépésben végül az a kényszer is közrejátszott, hogy az E14-nek már bejutási gondjai voltak a választásokon. De lehetett volna olyan makacs, hogy nem lép vissza, schiffer andársi alapon. Kényszeríthette volna a PM-et, hogy olvadjon be, és akkor az 5 százalékot csak megugrották volna. De a választás megnyerése szempontjából ez már mit sem hozott volna. Ahhoz most már valakinek vissza kellett lépnie, és Bajnainak volt ehhez lélekjelenléte. Ez is tiszteletet érdemel.

Végül azt szeretném még hangsúlyozni, hogy írásom nem holmi emlékbeszéd. A történetnek nincs vége. Ennek az összefogásnak nagyon sokat kell tenni ahhoz, hogy megnyerjék a választásokat, és nagyon kevés az idő. És itt azt gondolom, Bajnainak, vagy Gyurcsánynak megint csak olyan szerepet kell betöltenie, amelyet csak ők tudnak hozzátenni. Szükség van rájuk, szükség van a támogatóira, szükség van a hozzájárulásukra, szükség van arra, hogy ellensúlyt képezzenek, és kipótolják, ellensúlyozzák az MSZP hibáit, mert az sem kevés. Szükség van a programjukra, amely jól ki van dolgozva. Szükség van azokra az ügyekre, melyet csak ők képviselnek. Ez az összefogás remélem, hogy nem csak a kényszerről fog szólni.

Ha pedig sikerül megnyerni a választásokat, akkor az Együtt 2014-nek fontos szerepe lehet egy koalícióban, akárcsak a DK-nak. Hogy ebben Bajnai vállal-e posztot, azt én nem akarom találgatni, de ha csak az E14 politikusai kerülnének bizonyos pozíciókban, akkor is azt gondolom, ez nagyon fontos dolog. Ma Magyarországon a koalíció gondolata egy kissé le van járatva. Most, hogy létrejött az összefogás, az emberek jelentős része máris fanyalog, fanyalog amiatt, amit eddig annyira akart.

No mindegy, én azt gondolom, a koalíció jó dolog. Jobb, ha az MSZP nem egyedül kormányoz. Jobb, ha vannak fékek és ellensúlyok. Jó, ha valaki megmondja a miniszterelnöknek, ha hülyeséget csinál, a vezető kormánypártnak azt, ha rossz irányba megy. Jó, ha van két kisebb párt, amelyik képvisel és be tud vinni a kormánypolitikába olyan dolgokat, amelyet az MSZP nem képvisel.

Magyarországnak ma van egy olyan "tehetséges" miniszterelnöke, aki egyedül is képes volt tönkretenni az országot. Nincs olyan elfogadott, tehetséges, karakteres demokratikus ellenzéki politikus, aki egymaga rendbe tudná tenni. Tehát többen fogják, együtt rendbe rakni. Én ebben sem látok semmilyen problémát. Egy koalíció kollektív bölcsessége nagyobb, jobban bízok benne. A magyar közvélemény az elmúlt hónapok civakodásában csak a negatívumokat látta. Én azt mondom, egy nehéz szülésnek voltunk tanúi. Hát nem kapkodták el, de ez a nehéz szülés legalább kiérlelte a helyes döntést. Addig hányták-vetették a kérdést, hogy most már aligha lehet azt gondolni, nem ez volt végül is a helyes megoldás. Én remélem, az MSZP látja, miért van szükség az Együtt 2014-re és a DK-ra. Én remélem, ez a sok idő legalább ezt meghozta,

Nagyon akarták másképp csinálni a felek, de nem ment. Nem ment az MSZP egyedül nyer, nem ment a külön indulás, nem ment a középre és jobboldalra kacsintás, befuccsolt az LMP harmadik útja, nem ment az, hogy komplett új jelölteket kell indítani. Kiderült, bebizonyosodott, hogy bizony a régi, öreg MSZP-re van jelentős igény, Gyurcsányra is van igény, Bajnaira van igény, és a PM politikusaira is van igény. És nincs annyira igény új arcokra, hogy csak új arcokkal lehetne választást nyerni. A nép végül is ezt akarta, nem állt oda egyetlen igazán új arc, teljesen új párt mögé sem. Ez volt tehát a helyes megoldás, az élet, a civakodások ezt hozták, a zemberek ezt mondták.

És még egyszer mondom, mindez Bajnai nélkül aligha lett volna meg, tehát köszönjük neki!

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr425751976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

imres 2014.01.10. 23:45:18

"...létrehozott egy elképzelést, az összefogás elképzelését..."
B+ Brendel! Te tényleg nagyon hülye vagy.
Milyen elképzelést hozott létre?
Feltámasztotta a 2010 előtti MSZP-t. Csak most máshogy hívják. És kevesebben vannak még annál is, amennyien 2010-ben voltak.
Ez lenne Bajnai sikere?
:)

Venyigeszu 2014.01.10. 23:58:33

Respect Bajnai!

Lehet őt fikázni ( van akiknek kötelező is), de ha minden politikusunk csak fele annyira lenne értelmes mint ő. ma nem itt tartanánk.

Szúrófény 2014.01.11. 03:02:44

Állambölcseleti aforizmák

„…nem szabad, hogy egy államban kiemelkedő tisztességeket nyerhessen valaki azon az alapon, hogy gazdagságával kitűnik, sőt az erény sem lehet jogcím, ha hiányzik belőle a józan meggondolás” Platón — 32/7288-729

„Ha hitvány gazemberek kerülnek magas polcra, amennyivel méltatlanabbak erre, ugyanannyival gondatlanabbak és felelőtlenebbek lesznek, s eltelnek esztelen hetykeséggel és vakmerőséggel” (Demokritosz — 41/48)

„Ha valaki a közvagyon megdézsmálásában találtatik vétkesnek, csak akkor szabaduljon a börtönből, ha kiengesztelte a várost, vagy pedig az okozott kár kétszeresét térítette meg.” (Platon — 32/917)

„… nem nevetséges-e ha egész államok, népek közösségben, hivatalosan hazudnak?”
Lukianosz.

H.Sandor 2014.01.11. 05:51:38

Vagy kell nekünk az Orbán-banda vagy nem kell,ha pedig nem kell,akkor támogatni kell az összefogást,ami talán segít megszabadulni tőlük !!!
Viszont szükség lenne a 150 oldalas program közérthető,rövidebb formájára,amivel az összefogást segíteni lehetne.
Én a demokráciára szavazok,hajrá ÖSSZEFOGÁS !

demobacsi 2014.01.11. 06:40:59

Talán mindenekelőtt megkérdezném azon családoik véleményét,akiket ennek a féregnek a cégei tönkretettek !!

Bogas 2014.01.11. 07:22:34

Hát igen, brilliáns egy szakember a libatolvaj. Kellett is a kreatív elme a megszorításokhoz, amit csinált.

"Jobb, ha az MSZP nem egyedü kormányoz." - Ezt mondta a szadesz is :)

"Bajnainak végül volt nagysága visszalépni, engedni." - Komolyan nem fogod, hogy miről van szó? Bajnaiéknak 10% kellett volna listán a bejutáshoz, a közvéleménykutatók meg 5% alá mérték őket. Ha nincs közös lista, be sem jut az országgyűlésbe. Akkor most mitől lépett vissza ez a derék ember???

Bogas 2014.01.11. 07:33:38

"Biztosan büszke lennék arra, amit elértem," - Mit ért el ez a drága ember? Hogy megint összeállt a régi MSZP? Hogy akinek nem tetszik Orbán Viktor rendszere, annak azokra kéne szavaznia, akiknek a kétharmadot köszönheti az ország?

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.11. 08:02:47

Bajnai egyszerűen beismerte több hónap durcáskodás után, hogy nem áll mögötte semmi, s csúnyán elvesztette a játszmát.

Doberdo 2014.01.11. 09:00:24

Szerintem sem keveset ért el Bajnai. Nagyon jó és megvalósítható programot alkotott
és ezután átengedi a politikai terepet olyanoknak,akik jobban értenek a kampányoláshoz. Nem lehet még leírni ezt az összefogás nevű képződményt.
Nem beszélve róla, hogyha 2014-ben nem is szerzik meg a kormányt, 2018-ig
az orbán rendszer megbukik és lesz, aki átvegye tőlük....

Gazsi bácsi lótetű 2014.01.11. 09:54:09

Hát, tisztelt demobácsi és Bogas. Egy dolgot nem szabad elfelejteni. Banai eddig minden pert megnyert, ami a libázással kapcsolatos. Sokat fizetett már emiatt hű újságotok az MN. Szánalmasak vagytok narancsbohócok, hogy más témátok nincs. Amúgy a Hajdú-Bét tönkretételéről Orbán és szakértő bandája tehet leginkább.

Végre akad valaki, aki hajlandó összefogni a baloldalt, és leváltani a felcsúti törpe elvadult, nemzetrontó, hazaáruló tolvaj világát, ahol Rákay Kálmánkák, Kerényi MSZMP Imrék, és Selmeczi "Elbasztuk a nyugdíjvagyont" Gabikák a sztárok. De büszkék lehettek Dajcs Tompikátokra is, hogy a főnökötökről, Simicskáról ne is beszéljünk. Ha ezekre az emberekre büszkék vagytok, akkor írjatok újra, addig merengjetek magatokban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.01.11. 09:59:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: van egy bizonyos Schiffer András, aki inkább beledüglik, de nem fog össze. Ehhez képest a belátás pozitívum.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.11. 10:36:45

@Brendel Mátyás:

Schiffer taktikája teljesen helyesnek bizonyult, az idő őt igazolta.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.01.11. 10:46:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: amennyiben a parlamentből kiesés a cél, akkor zseniálisan csinálta.:)

megfigyelt 2014.01.11. 12:14:51

@Gazsi bácsi lótetű:
Tejesen egyetértve a leírtakkal, kiegészíteném azzal,hogy a sok narancsvérű csőlátónak fogalma sincs ar5ról,hogy mi történt a baromfi ágazatban és hány MILLIÁRD adófizető pénzel sem sikerült megmenteni a BÁBOLNAI baromfi ágazatot az Orbán féle BARMOKNAK. Bajnai nem a hatalom megtartására törekedet mint a jelenlegi RABLÓVEZÉR,meg merte szüntetni a vérlázítóan igazságtalan 13-ik havi nyugdíjat amit a SZŐKEKIFLIS jelenleg is a szemére vet,pedig ORBÁN 2009 őszén kijelentette " VISSZATÉRÜNK A 2002-ES NYUGDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSHOZ " azonnal 20%-ot csökkent a FIDESZ népszerűsége ,azóta hallgat mint szar a fűben a hatalom a fontos nem az igazságosság-.arányosság.Sajnálatos,hogy a baloldal nem találja helyét és sikerült a számba jöhető miniszterelnök jelöltek közűl a legkevésbé alkalmasat megnevezni, ahelyett ,hogy egy külső támadhatatlan személyt kerestek volna Pl. GLATZ FERENC személyében. Ennyire hatalom éhes szép fiúnak semmi esélye.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.01.11. 14:31:46

@Brendel Mátyás:

Kérdés, hogy összeadhatók-e az Mszp-E2014-DK szavazatai, vagy lesz lemorzsolódás. Például a Milla mintha már kezdene is lemorzsolódni.

Ezeknek a lemorzsolódóknak pedig valóban az LMP jelenthet alternatívát, vagy a nem szavazás.

Az is kérdés, hogy a "Gyurcsány-veszély" hány inaktív jobboldalit aktivizál majd a Fidesz mellett.

Mint ahogy az is kérdés, hogy megfordul-e az utóbbi másfél évben tapasztalható trend, vagyis hogy a Fidesz erősödik..

Cirmos Cica 2014.01.11. 15:26:00

Egyetértek a kommetelők többségével, ez valóban már-mr álamférfiúi cselekdetre vall. A válsaztások uyganis valóban arról szólnak, hogy Ukrajnához, Észak-Koreához fogunk.e hansonítani vagy Nyugat Európához akarunk felzrkózni, amelyre lenne esély. ( Lásd Lngyelország, Szlovákia) A bizonyralan szavóknak- aki nem szerettek volna az MSZP-re is szavazni azt kell belátni, hogy a jelenelgi véalsztsi rendszer miatt a kisebbik rosszra is szavzni kell. Az MSZP koalícióvan a liberlisokkal meg sem közelítették korrupcióban a jelenlgi kormányt!
Csak a KÖZGÉP több száz milliárdot vitt el az állami és EU pályázatokon, itt van a földmutyi, trafikmutyi. Én magam tudok olyan jelenleg is folyamatban lévő korrupciós ügyet, ahol a pályázatot még ki sem írték de már tudták ki a nyertes. Minden helyen benne vannak a FIdeszes polgármesterek keményen, mennek a visszaosztások.
Miből telt a Deusch családnak az MTK-ra, miből vette meg Rogán a Tv2-t, a Simiscska a Class FM-t? Egyszerű kérdések és egyszerű a válasz is: a fizetésükből biztosan nem akkor pedig honnan? Mondjanak nekem olyan MSZP-st, SZDSZ-st aki amikor kormányon volt hirtelen nagyon gazdag lett és ilyen vásárlásokra tellett. Én nem tudok. Akkor pedig ki korruptabb és hazugabb, ha nem a jelenlegi kormányzat fideszesei?
Nemcsak emiatt, de gazdasági fejlődás szempontjából egyértelműen jobb lenne egy új kormány, mert ha ez így marad lassan mi leszünk az EU legszegényebb országa, miközben Orbán és bandája milliárdokon csücsül és napi 24 óra alatt el kell viselnünk, azt a hazug propagandát, hogy amit a szemünkkel látunk az nem igaz, mert Mo. jobban teljesít. Érdekes miért nem szól arról a propaganda hogy jobban élünk mint 4 éve? Azért mert ez nyilvánvaló hazugság lenne. Be kell látni: az MSZP alatt mindannyian jobban éltünk.

Utluk Feri 2014.01.11. 15:43:36

@Brendel Mátyás: Kérdés, hogy hosszabb távon a Bajnai-Jávor féle prosti-politika, vagy a Schiffer féle legalább az alapításkor kikötött elvekhez maradjunk konzekvensek állásfoglalás lesz-e a megnyerőbb. Ha előbbi akkor tényleg megérdemeljük hogy a két maffiabanda rotálódjon a végtelenségig és a pártkatonák minden megállapodás és koalíció után állva tapsikoljanak, nagyban fújolva és hülyézve a másik oldalt, ami akár időben eltolt tükörkép is lehetne. Volt egyszer egy ugyanilyen királydráma az szdsz-szel is, ott is az utolsó pillanatban sikerült összeállni, szépen ki is fizetődött a a parlamentben, amikor két párt ötféle véleményét kellett támogatást tekintve teljesen aránytalanul összehangolni, ez uraim a nem kormányzás művészete.

satibi 2014.01.11. 15:47:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Schiffer taktikája tönkretette az Együtt legalább 20% körüli lehetőségét, mert min. ennyit szereztek volna az LMP-vel. Ketté is szakadt az LMP és 2-3%-nál többet nem is fognak kapni, maximálisan megérdemlik, mert miattuk fog továbbra is nyeregben maradni a Fidesz. Igy Viktor legjobb szövetségese a maradék LMP lett.

Mesterházynak meg vissza kellene lépnie TÉTÉNYI Éva javára!

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2014.01.11. 15:50:46

A szocik után jövő fideszesek még rosszabbak mint szoci mentoraik. Sajnos a szarból a fosba léptünk. El kéne felejteni a jobb és bal váltógazdálkodást, ők már bizonyítottak hogy nullák.
Mi a baj az LMP vel, hisz a nevükben is benne van lehet más....?
Ők nem loptak, nem csaltak, nem hazudtak. Nem verik az asztalt, nem üvöltöznek habzó szájjal, nem borulnak össze a komcsikkal. Teszik a dolgukat, sok-sok simlis, korrupt, mocskos ügyet felszínre hoztak, de a hatalmi arrogancia és erőszak ellen egyelőre ennyire futja.
Amíg fidesz-szoci simli van a Parlamentben nincs igazi rendszerváltás.
Ha azokra szavazol, nyilván érdekelt vagy a maszatolásban, megvettek kilóra.
Én valódi rendszerváltást szeretnék ezért is szavazok az LMP-re!
Hajrá zöldek, hajrá LMP!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.01.11. 15:51:14

@megfigyelt: Ennél sokkal egyszerűbb a helyzet. A rabló-privatizáció során meggazdagodott apuka, minenhova benyomta a hülye fiacskáját, aki aztán amit lehetett el is b*szott. Lásd: Hajdú-Bét. Ezek után remek mszp-s politikus lett belöle... Igazi szakértő. :)

Apollo440 2014.01.11. 15:53:07

Bajnai egy gerinctelen, sunyi fasz, aki összelopott egy komoly vagyont és miután lapított a Gyurcsány haverja mellett miniszterként, visszatért mint megmentő? Na menjen a francba....egy bukott senki, akit röhögve bedarált a két szaros maszopos gazember. Akik most egymás torkát harapják el a hatalomért. Meg is érdemlik egymást

satibi 2014.01.11. 15:53:45

@ccactus: Az országos közvéleménykutató adatok nem mondanak semmit, mert a választási törvény szerint símán lehet olyan, hogy egy párt országosan szerez 30%-ot, a parlamentben pedig lesz neki 10 helye.

Mensikov 2014.01.11. 15:55:52

@H.Sandor: mert neked a 40 %-os adókulcs kell meg gázáremelés, villanyáremelés stb.
Meglepődöm, ha bebizonyítod mért jó ez nekem...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.01.11. 15:56:00

@Apollo440: Sajnos, már akkor látszott, amikor az Internacionálét énekelte is meg nem is. Aztán meg az "Orbán-szobor" ledöntésénél ott is volt meg nem is...

satibi 2014.01.11. 16:04:20

@Apollo440: Hát, én még a Fidesztől sem hallottam olyat, hogy a bajnai lopott volna, biztos jobb forrásai vannak erről, mint a selmeczinek. Hogy mitől sunyi, gerinctelen, biztosan spanok, ezért ismeri ilyen közelről.
Ami viszont még most is lóg a levegőben - éppen bajnai véleménye miatt - az az, hogy fletó bekerüljön-e a közös listára. mert bajnai nem szeretné.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.01.11. 16:05:13

@Utluk Feri: Schiffernek nincs 2014-en túlmutató hosszabb táv. az LMP megdöglött

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.01.11. 16:08:45

@Mensikov: neked az miért jó, hogy mondjuk 2016-tól ingyen, de nem lesz gáz?! ha neked ez jó, menjél Észak-Koreába, ott még mindig ez van!

a tervgazdálkodásos állami irányítást már egyszer megszívtuk. kurva olcsón nem volt semmi.

is 2014.01.11. 16:08:50

Azért ez a poszt egy wishful thinking, meg egy utólagos racionlizálás, és mítoszteremtés. Én a jelenlegi választékból Bajnaira szavazok, azt meg megértem, hogy a FIDESZ undorító választási törvénye miatt össze kell állnia másokkal, de ez a poszt túlságosan benyalósra sikerült.

Cirmos Cica 2014.01.11. 16:15:45

@Mensikov: A tényszerűség kedvéért: A Mostani FIDESZ kormány alatt volt a legnagyobb gáz és villanyáremelés! Megnéztem a 2010-es gázszámlámat (amelyet a 2009-es alapján számláznak) és a 2012-es gázszámlámat, 10 ezer forinttal ment fel- A villanynál 4-5 ezer forintról 7 ezer forintra ment fel ( 2-3 forint különbség) A rezsicsökkentéssel a gázszámlámból levonnak 2 ezret, de még így többet fizetek 8 ezerrel mint a 2010-ben, a villanyból levonta 700 forintot de még így többet fizetek 2 ezer forinttal havonta! Jól lenne egyszer megnéznetek a számláitokat nem pedig bevenni a rezsi-rizsát!
Akkor beszéljünk a telefonszámláról: 2009-ben 10 forintot fizettem, most 15 ezret. 5 ezer forint áremelkedés!
Víz: havonta 2 ezer forintot fizettem, most 5-6 ezer forintot. Mindezek úgy emelkedtek, hogy próbáltam kevesebbet fogyasztani mindből!! Akkor milyen rezsi-csökkentésről beszélünk és ki az a hülye a ki beveszi?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.01.11. 16:16:21

@Brendel Mátyás: Az külön vicces, hogy Te franciaországból akarsz egy magyart elküldeni magyarországról. Vicces egy gyerek vagy..! :)

2014.01.11. 16:19:26

Először arra számítottam a címből kiindulva, hogy ez egy ironikus írás, de csak szimplán naív, vagy talán szándékosan megtévesztő.

Wilson 2014.01.11. 16:20:15

Bajnait az USA-ban jelölték ki leendő miniszterelnöknek. Mostanra derült ki, hogy harmat gyenge ehhez, karizma nélküli, valódi gondolatoktól mentes, steril, bamba, antipolitikus alkat, különösebben nem kiemelkedő elme, sem nem szakember. Egy állami pénzekből megtollasodott szép(kisz)fiú, tehetség, karizma és víziók híján.

Minden megszólalásából árad a kín, úgy beszél, néz, mozog, mint akit épp a nyaktilóra vinnének - valszeg neki is a töke tele van már ezzel a szereppel, tehát aligha bánja ezt a visszalépést. Annál is inkább nem, mivel pusztán arra jöttek rá kenyéradó gazdái, hogy ezzel a teszetosza gyerekkel (üljön a gázrezsóra), még a parlamentbe kerülés is erősen kétséges. Most mentik a menthetőt: hátha az MSZP hátán bejut, esetleg mondjuk gazdasági miniszter lesz a Mesterházy kormányában, és akkor lehet majd az igények szerint táncoltatni, egyfajta beépített szdsz-ként. A dolog ott hibádzik, hogy Mesterházy legalább ugyanannyira - ha nem még inkább - alkalmatlan miniszterelnöknek, de még közszereplőnek is.

Így minden reményünk meglehet arra, hogy a kommunizmus 40 évének minden ócska, lábszagú maradványa eltűnik végre örökre. Arra is ez teremthet esélyt, hogy egy valódi szocdem párt jöjjön létre új, hiteles szereplőkkel.

Ennyi történt, emberek, oszoljanak, menjen mindenki a dolgára.

Kim Jong Un 2014.01.11. 16:21:19

@Doberdo: hat de szerintetek mar valamikor 11ben meg kellett volna bukjon ez a rendszer, es elorehozott valasztasok kellettek volna...most akkor 18?

Na jatszunk el a gondolattal, hogy most is siman ketharmadot kapnak - fleto miatt elsosorban - es nem dol ossze a rendszer, hanem 18ban is nyernek?
Ekkor te foldhoz fogod verni magadat? Vagy mit fogsz csinalni?

2014.01.11. 16:23:12

Azért várom mocskosul ezt a választást, mert legalább két antipatikus szereplő nagyon meg fogja szívni. A forgatókönyvek:

1. Fidesz-győzelem: Mesterházy ráfarag, Schifferék kiesnek
2. Ellenzéki-győzelem: Orbán takarodik el, Schifferék kiesnek

Egyszerűen nem lehet rosszul kijönni ebből! És végre nem kell hallgatnom a sok LMP-s seggfejet, hogy Schiffer micsoda taktikus.

kézműves étcsokimikulás 2014.01.11. 16:26:53

"...Jobb, ha az MSZP nem egyedül kormányoz. Jobb, ha vannak fékek és ellensúlyok. Jó, ha valaki megmondja a miniszterelnöknek, ha hülyeséget csinál, a vezető kormánypártnak azt, ha rossz irányba megy. Jó, ha van két kisebb párt, amelyik képvisel és be tud vinni a kormánypolitikába olyan dolgokat, amelyet az MSZP nem képvisel."

mit fog kormanyozni az mszp???
a porcelant maximum a toaletten...
azon kivul nem sokat,szerencsere...
fekek es egyensulyok???
mint a szadesz???

"nem azt mondtak feri..."
kb ennyi ellensuly volt bennuk 20 ev alatt,szerencsere oda kerultek,ahova valoak...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.01.11. 16:27:43

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: az külön vicces, hogy te akarod megmondani, hol vagyok, miközben nem ott vagyok.:)

zobod 2014.01.11. 16:28:16

Bajnai nem visszalépett, hanem félreállították. Az egykori szdsz holdudvarának hangadói Gyurcsányban nagyobb potenciált látnak mostanra, mint benne.

@Kim Jong Un:
Nem kell már 2/3, egy stabil többség lenne az ideális.

Utluk Feri 2014.01.11. 16:29:56

@Brendel Mátyás: Nos egyfelől az lmp nem simán megdöglött, hanem meg(ön)gyilkolták. Részben maguk az alapítók hiszen olyan gyorsan össze kellett szedni magukat 10-re, hogy boldog-boldogtalan beléphetett így valósulhatott meg ekkora törés és ennyi botrány egy ilyen kis pártban is. Másfelől meg pont Gordonék ölték meg mikor a Karácsony Gergely féle köpönyegforgatókkal megegyeztek, hogy betolják az lmpt az együtt alá. A politikában a nyomásgyakorlás egy legitim eszköz, na de amit gergely összeízléstelenkedett az azért kritikán aluli. Schiffer meg nem egyenlő Lmp, Gyurcsány is most bejutási küszöb körül táncol hónapok óta, miközben a rendszerváltást követő legnagyobb bukást könyvelheti el, még csak nem is párt, hanem személyi szinten, tehát a jelenlegi állapot Schiffer esetében sem jelent semmit.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.01.11. 16:30:29

@Brendel Mátyás: Legutóbb - állításod szerint - még franciországban voltál. Csak nem idejöttél a diktatúrába???

Emiksz 2014.01.11. 16:38:30

@storker: Van itt egy 3. verzió is: az LMP kiesik, Orbán nyer, de 50% nélkül, és süksége van Vonára. Ez esetben Mesterházy marad, mert a kormány bármikor bedőlhet, és új választás kellhet.

2014.01.11. 16:38:41

@Utluk Feri: És az ugye téged sem zavar, hogy az LMP szavazóinak jó fele korábbi liberális, vagyis SZDSZ-es volt? Az ugye simán figyelmen kívül hagyható, hogy ezek a szavazók abban a szent pillanatban átmentek az Együtthöz, mihelyt megvolt a pártszakadás? És jó lenne lassan azt is bizonyítani, hogy Bajnai állt az egész mögött és nem Jávorék gondolták úgy, hogy mégis inkább a Parlamenten belül maradnának és húzzon el Orbán, mert többet ér sok kis kompromisszum, mint az "elvek" embereiként kiesve ugatni. Semmit nem tett le az LMP az asztalra: semmilyen érzékelhető programja nincsen. Semmilyen jövőképet nem ad. Zöld hülyeségeket beszél és mindenkire ugat. A bejutáskor még ők voltak az új SZDSZ, de mihelyt Bajnait kikosarazták, ők lettek - persze a fidesznél - a tisztességes párt, az elvek emberei. A belem kihányom ettől a gerinctelenségtől.

Bambano 2014.01.11. 16:39:08

marhaság.
az egész baloldali "összefogás" arról szól, hogy az mszp-nek van infrastruktúrája a választásokhoz, a többinek meg nincs. Bajnai nem visszalépett, hanem szembesítették a tényekkel és utána elzavarták.

de, vesztes.

Hihhetetlen 2014.01.11. 16:39:09

Bajnai az MSZP-t sem tudta legyőzni, mit akart Orbánnal? Nehéz körülmények között bukott el, de azért a "le a kalappal" az túlzás. Persze azért megpróbálni, azt érdemes volt.

♔batyu♔ 2014.01.11. 16:43:11

Mondjuk ki, ne kerteljünk, ez egy hős.

Mégis, kb. 1.2%-os népszerűséggel mit kellett volna tennie? Egyébként sem lemondott, hanem lemondatták. Valószínűleg közölték vele, innentől kezdve nem pénzelünk.

Ősszel megjósoltam, hogy ha megbízóinak van egy kis sütnivalója, januárban kiszórják, hiszen pénzkidobás. Soroséknak volt egy kis eszük.

Amúgy pedig szerencsére elkéstek, van Gyurcsány és Mesterházy, ezeket Sorosék a hajukra kenhetik.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.01.11. 16:43:14

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: 1960-ban még nem éltem. Elmúlt. Ha fogalmad nincs, hol vagyok, ne okoskodj! Én se okoskodok, hogy te hol vagy!

Egyébként z Antarktiszról is elküldök bárkit fészkes fenébe, ha jónak látom. Nem helyfüggő. Felszínes kis hülye vagy.

Cirmos Cica 2014.01.11. 16:43:54

Nem lehetne a levezést nagyobb udvariasság és egymás földbe döngölése nélkül folytatni? Egymás véleményt meghallgatni, felesleges sértegetések nélkül? Nagyon bánt, hogy itt is magyar, a magyarnak farkasa.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.01.11. 16:44:38

@Utluk Feri: az LMP megdöglött, jóval a DK alatt van. Hogy hogy öngyilkolták meg magukat, arról bárki elmondhatja a meséjét, tény, hogy amit akartak, nem működött. Halott politika.

♔batyu♔ 2014.01.11. 16:44:53

@storker: Ez pontosan így van, azzal együtt, hogy ugyanolyan joguk van ehhez, mint a többinek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.01.11. 16:45:46

@Bambano: a DK infrastruktúrája se rossz az MSZP-hez képest. sok kis helyen tudtak jelöltet állítani, ahol az MSZP nem.

Muzsikok közt 2014.01.11. 16:47:21

Mondjuk lélekjelenlét helyett hívjuk inkább a töredékszavazatok parlamentbe mentésének és politikai szükségszerüségnek, de OK.

laci_52 2014.01.11. 16:50:31

Ne dicsérjük agyon a libást! Őt Amerikából mozgatják.

"Bajnainak végül volt nagysága visszalépni, engedni"

Ez nem nagyság volt, hanem kényszer, Mesterházy ügyesebben taktikázott.

Lovag Mihály 2014.01.11. 16:53:04

Bajnai nem magától lépett vissza hanem a szárszói múmiahadsereg visszaléptette. fantasztikus tett!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.01.11. 16:53:15

@Brendel Mátyás: Ém legalább ide fizetek - nem kevés - adót, úgyhogy az én véleményem ér is valamit.

Cirmos Cica 2014.01.11. 16:53:25

@satibi: Azért mondanak valamint, de én nagyon remélem igazad van.

Utluk Feri 2014.01.11. 16:54:14

@storker: "És az ugye téged sem zavar, hogy az LMP szavazóinak jó fele korábbi liberális, vagyis SZDSZ-es volt?"
ezt jó lenne bizonyítani.

"És jó lenne lassan azt is bizonyítani, hogy Bajnai állt..."
Ilyen pártnévvel valószínűleg csak felkerült a stratégiai célok közé a kisebb pártok asszimilációja, persze simán lehet, hogy jávorék házhoz mentek ez most lényegtelen, de amikor egy párt azt hirdeti, hogy lehet más a politika akkor előfordulhat, hogy ennek jegyében is kéne politizálni. A 2014-es nagy korszakváltás ígérete is pont annyira hiteles, mint a 10-es fülkeforradalom. Ugyanazok az arcok, ugyanazt, más tálalásban nyomják le a torkunkon.
Hadd ne tapsoljak.
"semmilyen érzékelhető programja nincsen" Mert az Mszp-Együtt-Dk-Pm szörnyszülött egy egészen kidolgozott világképet fog kidolgozni minden bizonnyal. Már azt a közös pontokba szedett programot is ízekre szedte a sajtó amit csak a korábbi összefogás alkotott meg. Aminek értelme lenne jellemzően az is kivitelezhetetlen, például a többkulcsos adó bevezetése. Azért arra remélem senki sem gondol, hogy akkora többséget tudna szerezni a baloldal, ha pedig ez nem jön össze honnan tervezik finanszírozni a többi változtatást, adóeltörlést? (mondom ezt úgy, hogy a többkulcsos rendszer szerintem is jobban működne, ha sikerülne erősíteni az adómorált és nem boldog-boldogtalan minimálbérre lenne bejelentve, mint anno)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.01.11. 16:54:58

Gyurcsány is bátor volt, most már Bajnai is egy hős.
Kifordult világ ez.

urambátyám 2014.01.11. 16:55:45

Az MSZP semmit nem tanult a bukásból, nem tudott megújulni. Rájuk szavazni majdnem akkora hiba, mint a fideszre. Bajnaira esetleg szavaztam volna, ezt most elrontották.

Utluk Feri 2014.01.11. 16:57:05

@Brendel Mátyás:
Arcpálma.
Még egy arcpálma.
Egy harmadik is.

Na jó, komolyra fordítva a szót: Te most összehasonlítottad az előbbiekben kitárgyalt párt bukását, az általam felhozott példa felemelkedésével, mondván utóbbinak több a támogatója. Érzed ezzel mi a probléma?

Szúnyog 2014.01.11. 16:58:54

Brendelnek a kereszténygyűlöleten kívül más elve nem nagyon van, már amennyiben az elvnek tekinthető. Ezért elveszerűbb számára Bajnai, mint Schiffer.
Most mosdatja a dilettánst, hőst farag belőle, amiért az visszalépett. Ezen az alapon bárki visszaléphet. Se szervezete, se tagsága, se ereje, se képessége. A Brendel-félék nagyra fújták a lufit, kipukkant. A legokosabb lett volna elhajtani, induljon egyedül, s mutassa meg mekkora az ernyője, mennyire töri össze magát a pottyanáskor.

urambátyám 2014.01.11. 17:04:11

@Cirmos Cica: jobban hiszel a szemednek, mint a nemzeti ügyek kormányának? Hát milyen magyar ember vagy te???

Vu, de ja vu 2014.01.11. 17:05:59

A baloldalt rangsorolva:

Politikusként:
1. Gyurcsány
2. Bajnai
3. Mesterházi

Szakemberként:

1. Bajnai
2. Gyurcsány
3. Mesterházi

Összegzés: a baloldali ellenzéki összefogás olyan jól alakul, hogy egy baloldali szavazónak komoly dilemma, hogy a Jobbikra szavazzon-e vagy inkább senkire sem:-(((

Ki ez a Mesterházi??? Csinált ez valamit??? Mondott ez valamit??? Hol volt ez Bajnai, Gyurcsány meg medgyesi előtt??? Miért nem értem, hogy miről beszél, amikor magyar szavak és mondatok hagyják el a száját???

Mert egy nímand, egy senki törtető, aki le akarta aratni a maradék népszerűséget úgy, hogy se kormányerőként, se ellenzékként egy lerágott csontot se tudott az asztalra tenni!!!

Ez az ember nekem nem lesz miniszterelnököm, még ha OV marad helyette, akkor sem: a Fidesznek és sleppjének buknia kell, de nagyon durván!!! Soha többet helyzet nem kerülhetnek, menjenek oda, ahova ők az FKGP-t, MIÉP-et, MDF-et és az összes koalíciós partnert tették - a mély feledésbe!!!

És ugyanígy süllyedjen el a Mesterházi (& Tsi) MSZP is, devalválódva, a szintet meg sem közelítve!!! Ha Mesterházi alkalmas miniszterelnöknek, akkor én vagy a fiam simán lehetünk az EU diktátorai - igen béna tolvajok vagyunk, hajlamosan időnként elismerni a hibáinkat, ahogy GyF az öszödi beszédben elismerte, hogy véget kellene vetni a hazudozásnak... én nem újságokból alkotok véleményt, rászántam az a röpke időt és az eredeti beszédet végighallgattam: 2006 őszi eseményei a beszéd kiforgatásán alapuló, a fennálló államrend elleni felforgató tevékenységnek voltak az eredményei, jellemzően a jobboldal erőszakosságára, jellemzően a fidesz felforgató retorikájára, amelyik meglovagolta a beszédet, utcára vonultatta a fizetett és/vagy elvakult, gátlástalan és erőszakos bérenceit, törve-gyújtogatva válogatás nélkül más állampolgárok javait, rátámadva az ennek megakadályozására odarendelt, "áldozati bárány" szerepét betöltő rendőrökre, akiket később ugyanazzal a retorikával felbőszítve fordítottak a tömegek ellen - innen a szemkilövetés (1 db), bántalmazás és a többi erőszakos tett. Mellesleg az MTV székház után nem volt kérdés, hogy előfordulhat-e mégegyszer ilyen fiaskó... és aki a felszólítás ellenére ott maradt, akár aktív, akár passzív polgárként, ne a rendőröket hibáztassa: arra vesse az első követ, aki odahívta, vagy marasztalta!!!

Cirmos Cica 2014.01.11. 17:09:32

@urambátyám: Bocs, mindjárt összeszégyellem magam...ha tényleg csak attól vagyok magyar, ha mindent elhiszek amit mondanak a Fővezérlőék.

Utluk Feri 2014.01.11. 17:11:55

@Cirmos Cica: A különös pillanat, amikor elgondolkozok azon, hogy te nem fogtad fel az ő szarkazmusát, vagy hozzám nem jut el a tied....

♔batyu♔ 2014.01.11. 17:15:59

@enpera: Miért lenne kifordult világ ez egy párt blogja.

Cirmos Cica 2014.01.11. 17:16:32

@Utluk Feri: Én felfogtam az ő szarkazmusát és valószínűleg ő is az enyémet...

torró 2014.01.11. 17:16:43

@Cirmos Cica:
Kedves Cica!. A szolgáltatók joga az áremelés. Mivel nem állami cégek. A kormányoknak meg ki kell találni az ellen súlyt. Az meg vagy sikerül, vagy nem.Az áfát kellene csökkenteni, de akkor a bevételi oldal marad el a kiadással szemben. Ráadásul fizetni kell az adósságainkat is, ami bizony elég tetemes.
@Brendel Mátyás:
Azt senki nem állította, hogy lesz ingyen gáz. Egy válaszában, /Dr Kóser......./ azt írja 60-n , még nem élt. Ez nem baj. Nekem volt szerencsém, és még hál istennek itt vagyok, már a Rákosi rendszert végig élvezni. És azt is látom, közelről, kik akarják annyira a hatalmat gyakorolni. Már megbocsásson, de Bajnai épp hogy nem egy úri ember. Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket a támogatóinak. Ennyi. Ejtették. Ez ilyen egyszerű.

2014.01.11. 17:17:31

@Utluk Feri: Pont nem mindegy, hogy ki sétált kihez, csak nem vagy hajlandó a lényegről beszélni. Ha Bajnai tárgyalni akart, Schiffer meg nem, akkor ez Schiffer döntése volt és nem nagyon lehet mellette érvelni, lévén ezzel biztosan kiejtette a pártját a parlamentből. Ha egyes LMP-sek meg úgy döntöttek, hogy jobb Bajnaival és átmentek, szívük joga. Mint látod, ment a szavazók fele is. Vagyis az egyetlen legitimitást adó valami, a szavazó döntött úgy, hogy nem árulás, ha Bajnaival vannak. Akkor ez itt le is zárható

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.01.11. 17:26:00

Szerintem kapott egy tockost es egy kisero szoveget:

" hulyegyerek vedd mar eszre magad!"

Muzsikok közt 2014.01.11. 17:26:17

Arra azér kíváncsi vagyok, hogy ha Feri bátor, Bajnai meg hős, akkor Mesterházy micsoda hogy ezzel a csapattal kiáll a fidesz ellen?

Valami félisten? Jövő áprilisban ez a blog minek fogja nevezni Mesterházyt?

Mesterlövész 2014.01.11. 17:26:46

@demobacsi: Előbb látogass el a magyar nemzet oldalára, és olvasd el a cikküket, amiben elismerik, hogy hazudtak, és ok nélkül sároztak be egy politikust.

Mesterlövész 2014.01.11. 17:28:29

@urambátyám: Egyetértek, én is ugyanígy gondolom.

czjanos 2014.01.11. 17:28:51

@Utluk Feri: Schiffer következetessége alaposan csorbát szenvedett az LMP gazdasági életére szeplőt hintő üzletelgetés. Schiffer ugyan mentegetőzött, hogy ő nem volt elnök csak frakcióvezető, de egy ilyen kis pártban a vezetőség nem lehet ártatlan. Ha tudott róla, azért (ez a valószínűbb), ha nem tudott róla, akkor pedig azért, mert nem tudott. Azóta a nevük is kiegészült: NLMP.

Cirmos Cica 2014.01.11. 17:29:48

@torró: A Fidesz nagyon alapít - mint bocs nálad is- a kollektív felejtésre. Annak idején az MSZP vezette be a GÁZÁR-KOMPENZÁCIÓT. Ezért volt alacsonyabb a gázfogyasztásdíjam, amelyet FIDESZ ELTÖRÖLT. Mint látszik sokkal nagyobb CSÖKKENTETTE AZ MSZP A GÁZÁRAT, mint ez a rezsi-rizsa. Ha nem emlékszel rá, akkor te valószínűleg nem nyugdíjas vagy, nem családban élsz és nem egy ingatlanod van.
Ja és távhő áfáját is csökkentette az MSZP azért lett az is olcsóbb.
Ezek meg vannak?

alfax 2014.01.11. 17:33:28

"baloldal" = Facepalm, de kurvanagy. csak az LMP maradt, az is egyre neccesebb

MTulliusC · http://disputalas.blog.hu 2014.01.11. 17:35:13

Botor próbálkozás Bajnaiéktól, hogy a felszínen maradjanak. Nem a módja buta, hanem az, hogy szemernyit sem mérték fel a következményeit egy ilyen lépésnek. A szavazat maximalizálás érdekében pazarul felélték pártjuk jövőjét, egyetlen húzással.

Akár meggondolatlanságból tették, akár jóhiszemű ostobaságból, akár kapzsi pocizó hajhászásból, ezzel most látványosan megmutatták, hogy a semleges középnek nem ők az alternatívája.

czjanos 2014.01.11. 17:35:43

Amúgy az írással egyetértek! Az MSZP régi nagy emberei szívesebben húzódnak meg Mesterházy mögött, mert megtapasztalták már, hogy Bajnai keményen marokra fogta őket, amikor miniszterelnök lett. Bajnai az első perctől kezdve azt hirdette, hogy nem a pártokra van szüksége, hanem a választókra. A választók jelentős része azonban elfásult, közömbös, beletörődött a napi pofonokba.

Utluk Feri 2014.01.11. 17:39:15

@Cirmos Cica: akkor én voltam sikertelen, értem :D

torró 2014.01.11. 17:40:08

@Cirmos Cica:
Nekem nagyon jó a memóriám.Mit vezetett be az MSZP. Megmondom. 8% hasznot garantált a szolgáltatóknak. Remélem Tudod ez mit jelent? Ha nincs elég nyereségük, az állam a mi adóforintjainkból kompenzálja őket.
Amúgy meg nyugdíjas vagyok már 8 éve és 45 év szolgálati idővel. És sokkal közelebbről ismerem a történeteket, ugyanis a Gyurcsány Feri, történetesen, a vőtársam unokatestvére. Mond ez valamit?

czjanos 2014.01.11. 17:46:53

@torró: Gondolom, hogy a Kövér László meg a vak komondor az úriemberek.

engelbert (törölt) 2014.01.11. 17:51:21

Bajnai azért lépett hátra, mert neki volt a legkisebb a támogatottsága.Helyesebben szólva, nem hátralépett, hanem ott is volt végig.

rockjano 2014.01.11. 17:55:50

Nagyon jó cikk egyetértek

Mélységes tisztelet Bajnai elött. Persze jobb lett volna ha ez így hamarabb összejön és jobban is csinálhatták volna de legalább valaki aki nem csak pofázik hanem tesz is valamit.

Utluk Feri 2014.01.11. 17:56:58

@storker: "Pont nem mindegy, hogy ki sétált kihez"
Ez egyben az az elem is amiről nem tudunk semmi biztosat, pont ezzel kezdtük. Akkor miről is beszélünk? Te teóriákkal és egyszerűsítésekkel érvelsz, de a másiktól bizonyítékot vársz? Ez nem pont így működik.
"ezzel biztosan kiejtette a pártját a parlamentből"
Szerintem meg az is felér egy kieséssel, ha elengedik a párt karakterét és egy az egyben Együtt tagokká válnak, nem? Vagy most az egyes tagok karrierjét siratjuk? Nincs szép történelme a kompromisszumos programoknak, érdekes módon te erről nem tudtál nyilatkozni...

"a szavazó döntött úgy, hogy nem árulás, ha Bajnaival vannak." Az együtt népszerűsége pedig akkor esett radikálisan, amikor megszületett a megállapodás az Mszpvel. Akkor az meg árulás volt? Egyébként én az árulás kifejezést direkt kerültem a Pm-mel kapcsolatban, nem árulás ami történt, egész egyszerűen egyfelől ez ölte meg a pártot, másfelől meg irritáló volt a belső feszültségkeltés ami a tárgyalásokat kísérte. Karácsony azért köpönyegforgató mert 180 fokos ellentmondásban van a "kompromisszumos" látásmód az addig fenntartottal. Csak egy példa 2012-ből: "Az LMP kampányfőnöke egy láda sört ígért annak, aki elsőként találja meg az MSZP programját" Azóta mi változott kérdem tisztelettel? Lehet kompromisszumot kötni, de miért velük? miért ennyire alacsony igényekkel?

parandroid 2014.01.11. 17:58:53

egy verzió: bajnai megijedt, hogy gyurcsány lehagyja, és az mszp kipottyantja az "összefogásból". ezért aztán feladta állásait, MAJD közvetlenül ezután zászlót bontott a programhirdetéssel. amely programmal akár jelentősen is növelhette volna a támogatottságát (vagy nem, de ez most már sosem fog kiderülni), így megszabadulva a gyurcsány-problémától. vagyis nem bízott annyira a saját igazában, hogy az előremenekülést válassza. ezért aztán beállt mesterházy mögé, és lenullázta a kormányváltás esélyét. mert azt ugye senki nem gonodlja komolyan, hogy a dk-szimpatizánsokon kívül tömegek fognak befogott orral a gyurcsánnyal bővített "teljes körű összefogásra" - amiből most már matematikai okok miatt sem fog tovább bővülni - szavazni, és az eddig alvó bizonytalanok, kiábrándult mérsékelt jobberek hirtelen a homlokukra csapnak, hogy na végre, fejlemény van, gyurcsi itt van, és mesterházy lesz a főnök, lódulj anyjuk, most már hozhatod az ikszelős pennát.

a többi néma kognitív disszonancia.

2014.01.11. 17:59:59

Én nagyra tartom Bajnait, rá szívesen szavaznék, de Mesterházy egy két számmal kisebb Orbán, egy hisztis, akarnok, bamba borjú, aki ráadásul unalmas, unszimpatikus, rosszul néz ki a médiában és egyáltalán nem karizmatikus.

Nem értik meg, hogy sokan pont a Mesterházy-féléket nem akarják, azért szavaztak Orbánra, erre most már Bajnai se alternatíva, így már tuti nincs esély Orbán leváltására. Nem baj, egyszerűen a magyaroknak még nincs eléggé elegük Orbánból és Mesterházyból, futni akarnak még egy kört. A következő ciklusban a Fidesz még pofátlanabb lesz és a sok felgyülemlett feszültség majd valami kisebb ügyön tör ki.
Mint Törökországban, egy park beépítése elleni tiltakozásból durvult el a dolog, pedig korábban sokkal nagyobb szemétségeket is lenyeltek az emberek, csak épp pont az volt az utolsó csepp.
Orbánt nem pártok fogják leváltani, hanem az emberek, amikor eljön ez az utolsó csepp.

_most_ 2014.01.11. 18:05:20

Egyetértek, Bajnai már egyszer megmentette Magyarországot a csődtől, bevállalta a népszerűtlen intézkedéseket az ország érdekében, nem ámította az embereket, nem sulykolta a propagandát, csak tette a dolgát. Ezután nem akart megint visszatérni a politikába, hisz megtette, amit a haza megkövetelt, de látva az Orbán rezsim pusztítását újra színre lépett, mert látta, hogy az országnak nagy szüksége van rá.

öreg zsidó blogger 2014.01.11. 18:07:27

@Soha többé kétharmadot, ezért kell menned szavazni:
Egyetértek: huszonéve cserélgetjük a szart kakára és vissza.
Csakhogy: ha az LMP kellő színvonalon lenne, akkor már régen legázolták volna a kutyaütőket. Hidd el nekem, hogy a rinocérosz pofájáról is le lehet verni a bőrt.
Sőt még a politikusokéról is!

ursus artos 2014.01.11. 18:11:38

@zobod: "Nem kell már 2/3, egy stabil többség lenne az ideális. "
Az új választási tv. - ami kellett, mert a parlament is kisebb lett, és bizony komoly csalások is voltak - éppen ezt teszi lehetővé.

öreg zsidó blogger 2014.01.11. 18:14:59

Blogot írtam Bajnaiék programjáról: nem az ország vezeőiihez, hanem még egy igazi egyetemet végzett emberhez sem méltó rendezetlen, fésületlen munka. (Mármint a program. A blog remélem -igen.)
Ennek ellenére úgy döntöttem, elmegyek választani, és rájuk szavazok. (A kisebbik rossz.)
A fene egye meg!

torró 2014.01.11. 18:19:26

@_most_:
Micsodaaa? Az IMF barátom! Nem ám Bajnai. Neki végre kellett hajtani a feltételeket amit az IMF diktált.

MTulliusC · http://disputalas.blog.hu 2014.01.11. 18:32:04

Ezzel a lépéssel csupán annyi a gond, hogy egyetlen hatásos üzenetüket zúzták porrá, a zászlóbontáskor közvetített ígéretet, miszerint mindkét már éppen eleget pusztító tömbtől távol tartják magukat és helyette kiállnak egy vállalható programmal.

A program talán el is készült, de megmérettetni már gyávák voltak. Könnyebb út mártír allűrrel a nyilvánosság előtt kezet tördelni, a háttérben meg kialkudni négy év újabb semmittevést.

Az MSZP kitartó volt, felőrölte őket, és most már azt is tudják róluk, hogy nincs elég erejük a végsőkig ragaszkodni a stratégiájukhoz. Ez olyan fegyver, amivel tetszőleges tárgyalási szituációban, bármikor megroppanthatják őket.

Bajnai lehetett volna egy 5-8 százalékos párt vezetője, amiben rejlik még 5-10% tartalék. Ezt elcserélte arra, hogy az MSZP egy hangosabb platformává avanzsáljon, számottevő erő nélkül.

Negyedszer hajlott meg, senki sem fogja elhinni neki, hogy kormányzati szituációban ne így cselekedne újra és újra, pláne, ha a pirosak és a DK igazi fenevadjai is rávetik magukat - eddig csak a mérsékelten gyilkos ösztönű Mesterházyval kellett (volna) birkóznia. Ez sem ment.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.01.11. 18:35:33

valóban jobb, ha azmszp nem egyedül kormányoz. még jobb, ha sehogy se kormányoz. lassan úgy is kihal a munkásőrség maradéka, azzal meg az utolsó mszp-szavazó is. ja, nem, brendel mátyás még fiatal, szóval egy szavazó legalább marad.

2014.01.11. 19:12:04

@Utluk Feri: Akkor a körbe futkosás helyett esetleg térj vissza a saját eredeti állításodhoz, és nézd meg újra, van-e értelme következtetést levonnod, ha magad sem tudod az előzményeket. Tehát: ha biztosan állítod, hogy Bajnaiék szakították szét az LMP-t, akkor nem árt azt is tudnod, hogy ez egy előre eltervezett, irányított lépés volt. De mivel magad ismered el, hogy fogalmad sincs, maradjunk inkább az én "teóriámnál", miszerint tök mindegy is, hiszen az LMP választóinak fele ezt tolerálta, sőt, elhagyta az LMP-t az E14-ért. Vagyis nem a választó lett elárulva (akiért a párt van), hanem Schiffer árulta el a választóit, akiknek az egyik felét konkrétan nem ismerte. A szocikkal való összeborulást idehoztad, pedig a két témának egymáshoz semmi köze, az LMP szétszakításáról beszélünk jóember.

bőrmók 2014.01.11. 19:19:36

Blabla, ezt el sem olvasom.
Bajnaiék most mentek le 5%-ra, ami a parlamenti köszöb. Egyedül esélyük sincs. Ennyi

Cirmos Cica 2014.01.11. 19:29:48

@urambátyám: Igen ezért nem akarták ezt sokáig. Én is bíztam abban hogy a Együtt-PM meg tud erősödni, sajnos nem így lett. A Fidesz ellenében azért kell szerintem mégis az MSZP-re is szavazni, mert ezt diktálja a jelenlegi választási rendszer. Ha ezt a kormányt most nem váltjuk le, akkor véglegesen lemaradunk és elszegényedünk, a gazdasági válságból való kilábalásra, gazdasági fejlődésre semmilyen esélyünk nem marad. Mi leszünk az Orbán banda szolgái, visszatér a feudalizmus.

Outsider112 2014.01.11. 19:30:35

Le a (f'sz)kalappal Gordonka előtt! Belátta, h esélye annyi, mint hóembernek Malawiban. Mondjuk Meisterhause-nak sem sokkal több. Talán az öszödi böszmének! Ha Oscarra nem is, Jászaira még jó.

is 2014.01.11. 19:35:08

@Soha többé kétharmadot, ezért kell menned szavazni: nem tudom mit nevezel komcsinak, nálam sajnos az LMP gazdaságpolitikája komcsi, ezért nem lehet rájuk szavazni.

ha pedig soha többé nem lesz kétharmad, akkor a FIDESZ félázsiai jogrendszere marad. ezt csak FIDESZes akarhatja.

pánpéter 2014.01.11. 19:35:15

Bajnai Gordon akkor volt gazdasági miniszter, amikor a magyar gazdaság évről évre zsugorodott, végül durva recesszióba (7%) fordult. Gazdasági minisztersége alatt IMF hitel kellett a csőd elkerülésére. Igazi szakértő. :))
Majd úgy lett miniszterelnök, hogy választópolgár még a közelébe sem került a döntésnek, cselekedete kifulladt az IMF által kért és elvárt kiadás csökkentésben, végezetül megalkotta a 2010-es költségvetést 600 milliárdos lyukkal.

Most pedig nem visszalépett, hanem a mérések alapján az E14-et az 5%-os küszöb környékére mérték, és félő volt, hogy még a parlamentbe sem kerül be. Innen nézve pedig a visszalépését nemes cselekedetként tekinteni több mint szánalmas.
Ez az ember egy csődtömeg, hozzá adott érték nélkül, politikai elképzelés, politikai támogatás nélkül. semmi. Egy nagy lufi.

Cirmos Cica 2014.01.11. 19:38:53

@torró: Bocs, de nálam a számláim beszélnek, az, hogy a város legendák miről szólnak engem nem érdeknek. Nem kívántam személyeskedni, ha így gondoltad, akkor bocsánat.

Tény, hogy sokkal kevesebbet fizettem akkor amikor az MSZP-s gázárkompenzációt igénybe vettem, mint most. (Ez pedig attól függetlenül is tény, amit te írsz és oksági viszony sincs.)

is 2014.01.11. 19:41:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: a politikában az igazságot szavazatra mérik. amikor Orbánról van szó, ezt te is pontosan jól elmondod mindig. most csak a személyiségzavarod jöhetett elő, hogy ezt nem mered kimondani.

is 2014.01.11. 19:44:27

@pánpéter: "Bajnai Gordon akkor volt gazdasági miniszter, amikor a magyar gazdaság évről évre zsugorodott, végül durva recesszióba (7%) fordult."

Igen, buta embereknek ennyit mondanak a számok. Kétségtelenül kell egy némi közgazdaságtani ismeret ahhoz, hogy legalább felismerje valaki, hogy micsoda baromságot beszél össze. Na de a tudás nem demokratikus, viszont megszerezhető. Most, hogy nullára redukáltad a nickedet egy ilyen sötét eszmefuttatással, most már nyugodtan leülhetsz egy kicsit utánanézni, hogy miért is baromság, amit írtál.

Outsider112 2014.01.11. 19:44:57

@Cirmos Cica: Az eszed miatt CC a nicked? Szted hány év telt el az általad oly nagyra becsült Maszop regnálása óta? S az inflációban hány százalék?

graycivil 2014.01.11. 19:45:30

@pánpéter: Hurrá! A FIDESZ az IMF kipaterolásával megszerezte magának a GAZDASÁGI HÜLYESÉG (alias: unortodoxia) SZABADSÁGÁT!

Ami közös az IMF és a "szabad hitelekben":

- Mindkettőt vissza kell fizetni

Ami eltér a két hitelben:

- Az IMF hitel jóval olcsóbb volt
- A "szabad hiteleknél" senki nem vizsgálja, milyen baromságra költjük a pénzt.

pánpéter 2014.01.11. 19:46:42

@is: aha. cáfolod is az állírásom, vagy csak tolod a lozungot?

Ne érdekeljen! 2014.01.11. 19:47:08

A fél LMP konkrétan elárulta a saját tagságát, hiszen a tagság szavazata ellenére kötöttek szöveséget az MSZP-vel. (belőlük lett a PM)

Sajnos Bajnai semmi megújulást nem tudott hozni, végül összeállni kényszerült Gyurcsánnyal meg a szuperkúl fiatalos megváltozott MSZP-s múmiákkal.

Hát ez így nagyon kevés sajnos.

pánpéter 2014.01.11. 19:48:33

@graycivil: ha az IMF hitel zseniális dolog, érthetetlen, miért nem mindenki ezzel finanszírozza magát. érthetetlen, miért akkor kell, amikor a csőd közelében van egy ország... remélem most nem az jön, hogy az IMF hitel egy zseniális gazdaságpolitika következménye. ne legyél hülye, van elég
másodsorban pedig hazudsz. a jelenlegi államkötvény kibocsátás semmivel sem drágább, mint az IMF hitel.

pánpéter 2014.01.11. 19:51:03

@graycivil:
"Az IMF-hitelek lehető legalacsonyabb kamata ugyan csak 1,09 százalék éves szinten, de az összeg emelkedésével és a futamidővel ez 3,09-4,09 százalékra is felszökik. A kamat ráadásul változó és emelkedhet is, közben futamidő viszonylag rövid. Jelenleg nem látszik érdemleges kamatelőny a nemrég kibocsátott dollárkötvényekhez képest – tudtuk meg piaci szakértőktől."

akkor erről ennyit. google a jóbarátod,

tlvajferi 2014.01.11. 19:53:56

azzal nincs tisztában a kommentelők többsége, hogy a bajnai minden cégénél eddig mindig zűrös ügyekbe keveredett
lehet azt magyarázni, elkenni, sajtóban ismételten elmagyarázni, interjúztatni,mosdatni, stb., de nem volt 1 olyan cég, aho jó véget értek volan a dolgok

"nademármost"
egy ilyen emberre rábízni egy országot,kész őrültség
kapott a gyurcsányitól kb. 1 évet, ezelatt felvett kb. 15 milliárd hitelt (összeget nem is tudhatjuk egészen pontosan) és95%-át úgy elverte 1 év alatt, hogy a zorbánék háromévig kínlódtak, míg el bírták küldeni az imf-t

jó,most mindenki nekem eseik, és bizonygatja, hogy az imf hitel olcsóbb és felvenni jó
hát
az összes harmadik világbeli ország imf és világbanki hitelt szokott felvenni, kamata valóban fél százalékkal olcsóbb, de amit még kirabolnak mellette a hitelt nyújtó nagyhatalmak, hát, szóval azért vannak még mindig a harmadik világban

magánvéleményem, hogy az eu-ban BÁRKINEK (még a ROMÁNOKnak is, akik abból élnek) IMF hitelt nyújtani olyan pofátlanság, mint az "uzsorakamat"

a sok korrupt, ingyenélő nagyokosnak brüsszelben azzal kellene törődni, hogy zet a helyzetet megoldanj, és nem olyan KAMU témákkal,hogy milyen legyen a WC ülőke az Unióban, vagy szabd-e az olaszoknak olivaolajat az éttermi asztalokban előkészíteni, mint 1000 éven át tették!!!!!!!!

Utluk Feri 2014.01.11. 19:56:45

@storker: Visszatértünk oda mert annak mondtál ellent, én kérek elnézést hogy rámutattam arra hogy lehagytad a 'ha' szócskát a gondolataidból és tényként tálaltad. Én pont azt mondtam, hogy az óvodás "ki kezdte" gondolatmeneten túlmenően is megvolt a maga bája a szituációnak a levezetést tekintve, te pont nem azt mondtad, hogy ez tök mindegy. "Pont nem mindegy, hogy ki sétált kihez" Látom te is hajlamos vagy a "kompromisszumokra" a véleményeddel :D

"idehoztad, pedig a két témának egymáshoz semmi köze" leszámítva, hogy egy pártpolitikai kapcsolatokra kiható döntés és a szavazatok aránya között vontál közvetlen kapcsolatot, erre hoztam fel a másik ominózus példát, ami elől újfent kitértél, jóember.

pneumónia 2014.01.11. 19:58:41

"Le a kalappal Bajnai Gordon előtt!" Jujuj, mond ez a Hajdú-Bét károsultjainak
vagy azoknak ahol a családfő felkötötte magát!
Minden értelmes tehetséges üzletember, aki sikeres távolt tartja magát a politikától.
Kamu hogy ő segíteni akar, megélhetési politikus mint akármelyik, redukálódni kellene már nem sokasodni ezen fajtának.

porte 2014.01.11. 19:59:19

@Cirmos Cica: Persze, államférfiúi :)

Bajnainak rezgett a léc leginkább, veszélybe került a bejutás a parlamanentbe, muszáj volt biztosra mennie, így Gyurcsány csatlakozásával együtt már biztosan bekerül.

Ennyi, nem titeket, meg minket akart megmenteni a gonosz Orbán hatalomra törésétől, hanem saját pozícióját akarta bebiztosítani.

Dyra-Papa 2014.01.11. 20:00:32

Azt gondolom én is, hogy elég volt már a FIDESZ meg az MSZP-ből. Ez a két párt állítom egymás nélkül már nem is létezne. Most is mit olvasok itt. Szavazz az összefogásra különben a mindenkinél rosszabb Orbán marad. Mit mondanak a Fideszesek? Szavaz ránk különben visszajönnek a hazaáruló komcsik. És kb ezt meg is kajolják újra ás újra. Még a politikusok is gondolok itt a Jávor féle volt LMP-s emberekre. Köszönöm én nem kérek ezekből. Tönkre verték az országot, nem nagyon lehet ezt szépíteni, persze ez nem csak az ő saruk volt a Fideszes fiuk is tettek érte dögivel de Fodor sem ártatlan az ügyben. Akár tetszik akár nem jelenleg két alternatíva van. A Jobbik és az LMP. 2010-ben már egyszer az LMP-re szavaztam és ez most is így lesz. Megpróbálták őket szét kapni hál isten Schiffer András kitartott és így megmaradt a remény és a lehetőség, hogy valóban más legyen a politika. Hajrá LMP! :)

porte 2014.01.11. 20:04:36

@ébrenjáró: Olyan tiltakozásokra gondolsz mint pl amik 2006 ban voltak? A nagy demokrata barátaidat akarta leváltani a nép. Szerinted a demokraták engedtek a népnek?

Dyra-Papa 2014.01.11. 20:13:58

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:

Ezt mondom, ilyen szinten vannak elhülyítve az emberek. A fejükbe van a Fidesz meg a holdudvara pl KDNP, a másik oldalt meg MSZP meg a holdudvara pl SZDSZ. KB erre a két társaságra a bértolnokok és a megvezetettek ráhúznak mindenkit. Közben azért csak van itt egy Jobbik és egy LMP. Te meg itt személyeskedsz. Ennyire nehéz elképzelni, hogy nem csak Narancs - Piros - Kék a világ?

graycivil 2014.01.11. 20:16:14

@pánpéter: Azt hizsem a "hülyeség magadhoz" számodra igen szimpatikus lehet.

Nerm azt mondtam, hogy "szabad hitel" helyett piacit vegyünk fel, hanem azt, hogy mkiváltani piaci hitellel baromság, ha már felvettük.

A "szélhámosok" sosem szeretik a "konszolidáltak" által felállított korlátokat. Orbán IMF-kezelése rendkívül sok kárt okozott az ország felzárkózási esélyeinek.

Amúgy úgy látszik hogy "Brüsszel gyarmatából" 25 év után ismét Moszkva és Peking gyarmatává válunk.

graycivil 2014.01.11. 20:17:59

@graycivil: "Nerm azt mondtam, hogy "szabad hitel" helyett piacit vegyünk fel, hanem azt, hogy mkiváltani piaci hitellel baromság, ha már felvettük."

Pontosan: Nem azt mondtam, hogy "szabad hitel" helyett IMF-hitelt vegyünk fel, hanem azt, hogy kiváltani piaci hitellel baromság, ha már felvettük.

pánpéter 2014.01.11. 20:22:32

@graycivil:
eleve logikátlan az érvelésed. összekevered az ok-okozati összefüggéseket. bajnai/gyurcsány a csőd lekerülésére vette fel az IMF hitelt. ha nincs IMF, államcsőd lesz, ezt simor andrás az egyik utolsó interjújában elismerte.
orbánék meg visszafizették az IMF hitelt, hamarabb mint kellett volna, úgy, hogy közben 3% alatt maradt a költségvetési hiány.
ezek a tények.
lehet persze az IMF hitel felvételét gazdaságpolitikai csodának beállítanod, de ezzel magadból csinálsz hülyét.
Az IMF-et, mint szervezetet "konszolidáltaknak" említeni pedig elképesztő fokú tudatlanságra utal. a felzárkózási esélyeknek pedig az ártott, hogy volt egy kormány, aki 55-ról 84%-ra emelte az államadósságot. jah, és IMF hitelt vettek fel. és közben persze nem csináltak semmit 4 évig. aztán megint 4 évig. hazudtak reggel, délben, meg este. teljesen világos volt, hogy amit mondanak, az nem igaz. te meg beszopod? és ki akarsz oktatni? nem gondoltad ezt át túl jól.

Dyra-Papa 2014.01.11. 20:23:47

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:

Azért az LMP környékén vannak hiteles figurák pl Róna Péter. Akiről nem nagyon hiszem, hogy valaha is SZDSZ-s közeli emberke lett volna. Az LMP nem liberális párt. Liberális párt a Fodor Gábor új pártja. Ne mosd össze az LMP az SZDSZ-el.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.01.11. 20:26:56

@Dyra-Papa: Akkor örülhetsz! :)
"Az ATV és a Magyar Nemzet információi szerint az Együtt-PM Róna Pétert javasolja a szocialistáknak az ellenzéki összefogás élére."
"Róna Péter az ATV-nek tagadta, hogy konkrét felkérés történt volna, de azt elismerte, hogy informális beszélgetések voltak az esetleges szerepvállalásáról."

zila5 2014.01.11. 20:27:44

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:
Az LMP pont az ilyen szdsz-árváknak kitalált Fidesz műellenzék.
2010ben kapott tekintélyes segítséget kopogtatócédulailag pl, hogy begyűjtse a szabadon bóklászó szdsz szavazók zömét és tutira bebiztosítsa a kétharmadot.
Az elmúltnégyévben a Fidesz látszatellenzéke volt, tessék csak nyugodtan végiggondolni a megmozdulásaikat ebből a szemszögből. A birkák tűréshatárát vizsgáló szervezet szerepét töltötte be.
Schiffer egyébként egy kisebb kaliberű, de orbáni gyorsasággal pörgő politikai szélkakas volt mindig.

Cirmos Cica 2014.01.11. 20:32:06

@pánpéter: Annyi a különbség, hogy a FIDESZ non-stop hazudik és non-stop lop, nem csak reggel, délben, este.

És még az is, hogy fejlődési pályára állították a magyar gazdaságot az Mszp-sek, (főleg a Bajnai) míg a Fideszesek sajátjaikat gyarapítva letérítették arról. (12%-ot esett 2009-hez képest a GDP) Az hogy most van valami növekedés, azt nem is növekedést jelent hanem igazából stagnálást és nem további csökkenést. Egyébként ez sem lenne, ha nem lennék EU tagok, valamint ha nem lett volna nyáron jó az időjárás. Tehát nem a kormányon múlt.

pánpéter 2014.01.11. 20:34:51

@Cirmos Cica: fejlődési pályára??? mikor?
az államadósság növesztéssel? az IMF hitellel? a 7%-os recesszióval? a 10%-os költségvetési hiánnyal? mivel állították fejlődési pályára? butuska vagy cicuska, ülj le, ez egyes.

Dyra-Papa 2014.01.11. 20:40:00

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:

Nem ismert ő el semmit. Már a fogalmazás is suta. Egyszerűen nem tagadta, hogy felvették vele a kapcsolatot egy esetleges együttműködéssel kapcsolatban. Amit egyébként nagyon kétlek lévén az MSZP és a volt miniszterelnökei teljesen más gazdasági irányt vittek mint amiről Róna úr szokott beszélni. De hát egyeseknek már az is gond ha tárgyalnak a politikusaink. Nyilván vannak olyan ügyek és volt ilyen ebben a ciklusban bőven amikor az LMP együtt működött a Szocialistákkal. Na de együtt indulni a választásokon nem egészen ugyanaz a dolog.

Outsider112 2014.01.11. 20:43:05

@Cirmos Cica: Fogadjunk, h van testvéred! Egyedül nem lehet vki ennyire hülye. Fejlődési pályára állították a gazdaságot? Mikor? Amikor 2002 és 2010 között 40%-kal nőtt az államadósság? Én imádom a nőket, de Cicc-micc te tényleg kurva hülye vagy! Look aroumd! Libajnai, Kurcsány, Masterhous. Mit gondolsz? mire jutnak ezek?

Dyra-Papa 2014.01.11. 20:43:55

@zila5:

Ilyen alapon a Fidesz meg arra lett kitalálva, hogy az MSZP leánykori nevén MSZMP elárvult lemorzsolódott szavazóit össze szedje. Hülyeségeket én is tudok beszélni (bár ebben több valóság lehet mint, hogy az LMP az SZDSZ gyűjtőpártja).

Outsider112 2014.01.11. 20:48:59

@Cirmos Cica: Vedd fel a fizudat a maszopban, aztán keress jövedelmezőbb nyalásállást magadnak. Nőnek nem szívesen mondok ilyet, de biztos, h fekete (sötét) macska vagy.

Cirmos Cica 2014.01.11. 20:53:14

Hű, te nagyon nem vagy tisztában a tényekkel. Biztos, hogy nekem kellene téged felvilágosítani? Nem tudnál önszorgalomból hozzáolvasni mielőtt hülyeségeket írsz? Hol van a Fidesz alatt felállított ÁLLAMADÓSSÁG MÉRŐ? ELTŰNT, MERT MAGASABB LETT MINT AMIKOR ÁTVETTÉK A BAJNAITÓL.Az államadósság a Fidesz alatt lett a legnagyobb. Az IMF hitel- amely a legkedvezőbb kamatozású 2%-os hitel volt az államcsőd elkerülése miatt vették föl. Kérdés: Leírja azt is mi az az államcsőd és mivel jár? Ezt a2%-os hitelt váltották ki piaci kamatázású 6%-os kötvények kibocsátásával. Tehát az államadósságot pusztán az is növelte, hogy 4%-kal nagyobb kamatozású hiteét vett fel Orbán, a szabadságharcos. ( Ha ezt a pénzügyi manővert egy cégvezető csinálná akkor hanyag kezelésért fel kellene jelenteni) Tehát Orbán-kormány ebből következően köztörvényes bűncselekményt csinált, mert , mert hanyagul kezeli az állami pénzeket. (És még nem is beszéltünk a stadion építkezésről, az EON Gáztározókat piaci ár feletti megvásárlásáról)n Egyszerű matek.

A Bajnai a GAZDASÁGI VÁLSÁG KELLŐS KÖZEPÉN 1%-os növekedést tudott elérni és nem recessziót.

Én nem személyeskedem veled, mert megszoktam, hogy a jobboldali kommentelők érvek hiányában és pontos tények ismerete nélkül sértegetnek. Mindig belefutok egy-két ilyen unintelligens bérkommentelőbe vagy komplexusokkal küzdő narancsbohócba.

zila5 2014.01.11. 21:00:41

@Dyra-Papa:
Ha véletlenül valaki azért szavazott volna az LMPre mert azt hitte, hogy lehet más, attól elnézést kérek, egyben elbájol a naivitása. Viszont azok a szadeszos ismerőseim akik nem a liberális gazdaságpolitika elvakult híveiként voltak szabadmadaristák, kivétel nélkül az LMPhez vándoroltak, mert bennük látták meg a humánusságuk meg a zöldségük netovábbját. Ők nem a mentális, hanem a lelki szadeszosok voltak, a lélekkel pedig, mint tudjuk, sokkal könnyebb manipulálni, mint az okos fejekkel.
A hülyeségemért bocs, ez az elmélet egy ismerősömtől származik, számos elemébe nem tudok belekötni miután figyelemmel kísértem a kicsi párt eddigi tevékenységét, de leginkább kíváncsi voltam, mit szóltok hozzá, ha már ennyire témába vág bele.

tisztapista 2014.01.11. 21:03:58

Lefárasztották, földre vitték, majd fojtást alkalmaztak rajta. Amikor már kezdett elfeketedni a szeme előtt minden, akkor lekopogta, feladta.

Riszpekt, hú micsoda bátor döntés volt! Le a kalappal! Fenéket.

Ha nem ezt tette volna, akkor beledöglik.

Dyra-Papa 2014.01.11. 21:04:56

@Cirmos Cica:

Amit te nem értesz. Ha Orbán elfogadja az IMF hitelt, akkor boritélkolhatóan belepofáztak volna mindenbe. Ki tudja miket kértek volna pl egy kis közalkalmazotti bércsökkentést vagy egy kis közigazgatási reformot sok sok ezer ember utcára tevésével együtt. Az emberek élete nem csak matematika a kamatokkal. Inkább legyen több embernek munkája és éljek én is kicsit rosszabbul, mint , hogy felvegyük az "olcsó" hitelt és emberek ezreinek tegyük tönkre az életét. Mint írtam korábban LMP-s szavazó vagyok de ebben teljesen egyet értettem a Fidesszel.

Doberdo 2014.01.11. 21:07:08

@Kim Jong Un: Kedves Barátom ! Várd ki a végét. A kritikus tömegű Fidesz által
elkövetett hülyeség (unortodoxia) kikezdi a gazdasági és jogrendszert, mely a végén-talán nem is sokára -működésképtelen lehet. Az is lehet, hogy az egyszerű magyar
polgár nem fog tovább várni a kánaánra és anarchiára veszi a figurát....

Jofiu 2014.01.11. 21:12:33

Le a kalappal?!! normális?! Pont most, mikor összeáll egy túlműködéses bohóccal és egy nyálasan ambiciózus porszívóügynök figurával?
Akkor lenne lent a kalap, ha végigviszi egyedül. Beviszi a hátán a selejtet, ennek örülünk?
Nem. És pont most süllyedt el, nagyon.
"Mivel mindíg az okos enged, már rég a hülyék uralkodnak"
: ((

Dyra-Papa 2014.01.11. 21:17:58

@zila5:

Én nem érzem, hogy az LMP egy markáns liberális párt lenne. Persze lehet okos politikusok és nem hangoztatják lévén nem annyira népszerű manapság liberálisnak lenni. Én úgy érzem "elfáradtak" a rendszerváltó pártok. 20 éve akár hogy is nézem együtt ültek a parlamentben és kormányozták az országot. Sosem semmiben nem tudtak megegyezni állandó veszekedés marakodás jellemezte és jellemzi őket. Folyamatosan uszítanak, csúsztatnak, hazudnak, manipulálnak. 20 éve azt mondták mostanra utol érjük Ausztriát de legalább megközelítjük, ehhez képest 2x olyan messzire vagyunk tőlük. Egy nemzeti minimumot nem volt képesek össze hozni. Kövér a mai napig komcsizik miközben ők is tele vannak volt komcsikkal, de az MSZP-t sem kell félteni. Én nem látom a hazafias szellemet a Fideszben és az MSZP-ben sem.

Alternatívát kerestem. Mivel a jobbik nekem már nagyon radikális maradt az LMP. Elolvastam kik ők mit akarnak tetszik, hogy markánsan zöldnek mondják magukat, tetszenek Róna Péter elképzelései a gazdaságról, de pl nem tetszett a Gyöngyöspatai megnyilvánulásuk. A kép ugye sosem lehet csak pozitív vagy csak negatív. Szavazni mindenképp elmegyek és én egy biztos LMP-s szavazó vagyok. Nagyon kicsi esély látok arra, hogy megváltoztassam a véleményem. De természetesen ez nem kizárt azért.

2014.01.11. 21:26:08

@Utluk Feri: Nézzük közelebbről: "Az együtt népszerűsége pedig akkor esett radikálisan, amikor megszületett a megállapodás az Mszpvel. Akkor az meg árulás volt? " - Nem volt árulás. Az E14 még nem méretett meg parlamenti választáson. Úgy lehet elárulni a választót, hogy ígérsz valamit, rád szavaz, és utána nem azt csinálod. Az LMP szavazók fele szimpatizált Bajnaival, a kiváló tagok ezt a részt vitték magukkal, a másik meg maradt az LMP-nél. A párt maga állt ezek szerint eleve más-más világlátású politikusokból. Továbbra sem Bajnai a szétszakadás oka.

Doberdo 2014.01.11. 21:33:04

@Sírköves Slomó: Libberkomcsi nemzetvesztő nem vagyok. A dolgok 56-ban is váratlanul következtek be. Persze akkor még valszeg Te nem is éltél ....

2014.01.11. 21:42:30

@porte: Azokra az elmebeteg focihuligánokra gondolsz, akiknek csak egy ürügy kell az erőszakra?Nem, nem gondolom, hogy a pszichiátriai osztály közveszélyes betegei egyenlőek lennének a "nép" fogalmával.

zila5 2014.01.11. 21:44:18

@Dyra-Papa:
Abból a szempontból meg tudlak érteni, hogy a legkevesebb rossz élményem nekem is az LMPvel kapcsolatban van.
Engem nem azért érdekel a politika, mert hülyét kapnék, ha nem tudnám valamelyik oldal vagy párt támogatói közé sorolni magam, hanem azért, hogy nyomon tudjam követni eme kollektívák észjárását, viselkedését.
Ha rajtam múlna, egyetlen nagy ország lenne az egész föld és szigorúan tilos volna hazudni.
Örülök a rugalmasságodnak, valamint, hogy hülyékkel is emberül beszélsz.
Ja, a hazafiasnak látszó cselekedetekről még annyit, hogy csodálatos ritmusérzékkel lovagolja meg Viktorunk a legmélymagyarabb, legszentebb legendák újraéledő hullámait.
Legendák újraéledő hullámai? Hát ez is elég idétlenül hangzik, de most nem jut jobb az eszembe. :D

Dyra-Papa 2014.01.11. 22:05:01

@zila5:

Sajnos ahogy szerény személyem látja mi emberek nagyon könnyen manipulálhatóak vagyunk (biztosan én is). Orbán Viktor erre nagyon ráérzett. Nekem van egy olyan meggyőződésem, hogy az őt követő emberek bizonyos százalékának teljesen mind1 mit mond. Tűzbe mennének érte. Mint ahogy egy popsztárnak első kérésére 5 (nagy sztárnak meg több ezer) rajongója tolná le a bugyit ha éppen azt kérné.

Bajnai, Mesterházi egyszerűen nem ilyenek. Nem tudnak az emberek értük rajongani. Gyurcsány igen de ő meg kinyírta magát Öszödön.

Csak hát milyen fura, hogy ezek számítanak. Nem az amit valójában tesznek. Vagy épp nem tesznek.

Sajnos az LMP-ből is hiányzik egy markáns vezető. Schiffer András nem olyan. Most nagyon sajnáltam Vágó távozását, érdekes Jávor és Karácsonyék távozásának inkább örültem, talán azért mert egyfajta letisztulásnak gondoltam mint mikor egy zavaros pohár víz elkezd megtisztulni. Bennem akkor erősödött meg, hogy az LMP-re szavazok. Onnantól tudtam, hogy nem állnak össze azokkal az erőkkel akik ide juttatták az országot. Persze bizonyos ügyekben később együtt kell majd működniük az ország érdekében mind az MSZP-vel mind a Fidesszel. De a közös lista viccnek is rossz. Ugyanis én nem szavaznék egy olyan LMP-re aki közös listán van az MSZP-vel.

Szóval az LMP nem fog elvenni szavazatokat az összefogástól. Aki az LMP-re szavaz szerintem nem szavazna az összefogásra.

porte 2014.01.11. 22:29:20

@ébrenjáró: voltak ott sokan nem csak balhéézók...

zila5 2014.01.11. 22:30:03

@Dyra-Papa:
Igen, egy jó ideje már tökmindegy hogy mit mond a vezír, nem értelmezik a rajongók (mondjuk nehéz is lenne).
Gyurcsánynak is van rajongótábora, jóval kisebb, azok az emberek alkotják, akiknek meggyőződésük, hogy a hazudozást kívánta volna befejeztetni a maszoppal Őszödön. Én meghallgattam azt a beszédet és szerintem valóban ezt próbálta elmakogni, de egyébként olyan irritálóan színpadias a fickó, hogy azzal nálam is kiveri a biztosítékot.
Az Orbán százszor műveletlenebb és bugrisabb nála, de olyan egyszerűen löki a mantrát, hogy még így is a kisebbik szenvedés őt nézni meg hallgatni, bár én igyekszem sose kínozni vele se magam, elég olvasni róluk.
Oké, maradj következetes, én az idén először kihagyom az ikszelést asszem.

Utluk Feri 2014.01.11. 23:55:17

@storker: Az remélem nem zavar, hogy Bajnaiékat egy tényezőként emeltem ki kettőből,
(ezt továbbra is fenntartom, mert bár biztosat nem tudunk, azért a párt céljait tekintve a kezdetekben nem valószínű, hogy boci szemekkel ültek a tárgyalóban partnerekre várva, az, hogy az Lmpt és az Mszpt is belső viták megteremtésével, párton belüli támogatók nyomásgyakorlásával akarta elérni már inkább.)
Na de a lényeg:
Te: "A párt maga állt..."
Én: "az lmp nem simán megdöglött, hanem meg(ön)gyilkolták. Részben maguk az alapítók hiszen olyan gyorsan össze kellett szedni magukat 10-re, hogy boldog-boldogtalan beléphetett így valósulhatott meg ekkora törés és ennyi botrány egy ilyen kis pártban is."
Értsd: A párton belüli összetartás és egyetértés másodrangú volt a létszámhoz képest. Nagy hiba volt.

Örülök hogy figyelsz.
Egyébként ha az Együtt jelenleg mért népszerűségéből levonjuk azt amit a pm vitt át ezek szerint, vegyük most 3%-nak akkor Se az együtt, se a PM, se az Lmp nem csinálja jól amit csinál, csak van aki közben úgy dönt az eszköz megszerzése fontosabb, mint a cél maga.

u.i.:
"Úgy lehet elárulni a választót..:"
Na ehhez képest igencsak nagy törés jelentkezett a népszerűségben, akkor valahol mégis inkonzekvensek voltak. Egyébként meg potenciális szavazókat, a párt által megszólított közönséget ugyanúgy el lehet árulni, csak itt nem a szavazatod veszik el, még csak a hited. De hogy ezt ki hogyan értékeli az nagyon szubjektív.

Utluk Feri 2014.01.11. 23:55:55

@storker: Az remélem nem zavar, hogy Bajnaiékat egy tényezőként emeltem ki kettőből,
(ezt továbbra is fenntartom, mert bár biztosat nem tudunk, azért a párt céljait tekintve a kezdetekben nem valószínű, hogy boci szemekkel ültek a tárgyalóban partnerekre várva, az, hogy az Lmpt és az Mszpt is belső viták megteremtésével, párton belüli támogatók nyomásgyakorlásával akarta elérni már inkább.)
Na de a lényeg:
Te: "A párt maga állt..."
Én: "az lmp nem simán megdöglött, hanem meg(ön)gyilkolták. Részben maguk az alapítók hiszen olyan gyorsan össze kellett szedni magukat 10-re, hogy boldog-boldogtalan beléphetett így valósulhatott meg ekkora törés és ennyi botrány egy ilyen kis pártban is."
Értsd: A párton belüli összetartás és egyetértés másodrangú volt a létszámhoz képest. Nagy hiba volt.

Örülök hogy figyelsz.
Egyébként ha az Együtt jelenleg mért népszerűségéből levonjuk azt amit a pm vitt át ezek szerint, vegyük most 3%-nak akkor Se az együtt, se a PM, se az Lmp nem csinálja jól amit csinál, csak van aki közben úgy dönt az eszköz megszerzése fontosabb, mint a cél maga.

u.i.:
"Úgy lehet elárulni a választót..:"
Na ehhez képest igencsak nagy törés jelentkezett a népszerűségben, akkor valahol mégis inkonzekvensek voltak. Egyébként meg potenciális szavazókat, a párt által megszólított közönséget ugyanúgy el lehet árulni, csak itt nem a szavazatod veszik el, még csak a hited. De hogy ezt ki hogyan értékeli az nagyon szubjektív.

2014.01.12. 06:42:44

@Utluk Feri: Nem valószínű, hogy boci szemekkel ültek. Na ez egy baromság és találgatsz. Bajnai politikai tehetségét elnézve de, pont az a valószínű, hogy boci szemekkel ültek és igyekeztek HINNI abban, hogy mind az MSZP, mind az LMP csatlakozik hozzájuk.

Utluk Feri 2014.01.12. 09:18:58

@storker: Te is találgatsz ráadásul az egész pártot egy személyként kezelve, ez azért jóval primitívebb egyszerűsítés, ez olyan mintha Mesterházy lenne AZ Mszp. Abból indulsz ki, hogy Bajnai rossz politikus, csak éppen te ezt egyféleképpen tudod értelmezni, mégpedig hogy teljesen hülyének nézed és a támogatóival, társaival sem számolsz.
(Az különösen tetszik ahogy egyre több része elől térsz ki a témának és megpróbálsz arra reagálni amiből még jól jöhetsz ki.)

Doberdo 2014.01.12. 11:26:56

@ sirköves slomo !

Kedves Slomo ! Sajnos a szerepek időnként változnak. S jelentem, hogy az összes
erre vonatkozó ismérvek alapján most a Viktor a bolsevik...Mi következik ebből ?
Hát az, hogy a Viktor és a Gyurcsány közül jelenleg a Viktor a rosszabb....

Olvastad már a tanmesét. Orbán leült a Lenin összest olvasni (nehogy azt hidd,
hogy ebből nem lehet tanulni ) s odáig jutott, amikor a szovjethatalom természetét kellett részletezni. Volt itt egy jó gondolat, tudni illik, hogy az ország villamosítása nélkül nem lehet sikert elérni...Nos, amikor a Viktor idáig jutott az olvasásban, akkor nagyon álmos lett,s másnap rosszul emlékezett. Azt találta
memorizálni, hogy az " ország államosítása". Nos ez aztán azóta is tart, a csókosok nem kis örömére. Mert az államosítás után emberünk privatizál.....

2014.01.12. 11:35:13

@Utluk Feri: Nos, a Bajnait körülvevő emberek ugyanolyan segghülyék, máskülönben nem itt tartana a párt. Ez a vonal nem működik, jó lenne lassan elengedni, mert én minden létező lehetőséget átgondoltam. Hogy az LMP mennyire Schiffer személyéhez köthető, nos, azt hiszem a küldötteknek pont ő érvelt a leghevesebben a kimaradás mellett, mint a párt elnöke, eléggé ő szabja meg a politikáját, de legalábbis ezt a lépést mindenképpen. Mivel ő az elnök, övé a felelősség is. De a kedvedért ha akarod, ezentúl leírom, hogy "Schiffer és az LMP különállás melletti összes tagja".

Nem igazán tudom, mik lennének azok a témák, amikből kifarolok, sorold nyugodtan, majd igyekszem válaszolni rájuk. Terjedelmeseket írsz tudniillik. Egyelőre örülnék, ha az alapokhoz visszamennénk és bizonyítanád valahogy, hogy Bajnaiék az LMP beolvadását, igába hajtását akarták és nem tök naivan azt hitték, hogy majd a lábuk előtt hever mindenki (including MSZP). Valósabbnak tűnik az eddig mutatott teljesítményük alapján.

A választókat pedig továbbra sem lehet úgy elárulni, hogy még nem is volt választás. Itt az LMP jutott be félig SZDSZ szavazók voksaival és játszotta a kompromisszumképtelen kisgömböc szerepét "sikerrel". A Bajnai-párt egyelőre keresi az útját és ha valaki nem akarja, hát nem támogatja. Te kevered a csalódott szavazni akarókat azokkal, akik majd elmennek szavazni és ezért egy bizonyos viselkedést várnak a pártjuktól.

És de az MSZP pont Mesterházy és semmi több. Amit eddig hallani, minden az ő akarata szerint alakul, kiszorított régieket az első vonalból (szerintem nem eléggé), ő a min.elnök jelölt és pont ott van, ahol 2010-ben. A tagság lehetne aktívabb, elvégre egy db új szavazót nem hozott...

Utluk Feri 2014.01.12. 12:22:09

@storker:
"mint a párt elnöke, eléggé ő szabja meg a politikáját"
Milyen kár, hogy a párt szétszakadásának időszakában nem ő volt a pártelnök.

Bajnai Gordonról már az elmúlt években kialakult egy kép, miniszterelnök is volt, létezik elvárt viselkedés. Csak aztán rá kellett jönniük, hogy ezeknek az elvárásoknak a baloldali választók szempontjából már megvan az alanya, az pedig az mszp, így a mérsékelt oldalból kiesve csapdába esett az mszp és a dk között. Tehát hogy van-e mit elárulni az, mint mondtam szubjektív.

"az MSZP pont Mesterházy és semmi több"
Amikor egy jelölt jobban fél a pártjától mint a szavazóitól az gyanús. Ennek legszebb példája a vének tanácsa. Mindenki tudta, hogy ciki ha előhúzzák matuzsáleméket, de Mesterházy minden bizonnyal már fél attól, hogy mekkora erővel rúgják ülepen a választásokat követően és próbál kompromisszumot kialakítani. Az mszpben is az Lmp-hez hasonlóan nagyon sok, eltérő érdekcsoport jelentkezik, de itt főleg a veteránok és újabb szereplők ellentéte erősödött fel.

Na és mondok pár témát amik kiestek a beszélgetésből:
"Pont nem mindegy, hogy ki sétált kihez" vs "maradjunk inkább az én "teóriámnál", miszerint tök mindegy is"
Most akkor melyik?

Schiffert azért teszed etikailag felelőssé, mert nem kötött "kompromisszumot" kigolyózva magukat a parlamentből. Ehhez képest az összefogó pártok támogatása is rohamosan csökken és tulajdonképpen ha nem csimpaszkodnának rá egy nagy pártra már lassan ugyanolyan reményvesztett helyzetbe kerülnének, mint az Lmp. Az együtt és pm közös támogatottsága 4-5% ugye, ha a mediánt vesszük alapul akkor a 12%-ot sikerült leharcolni 6-ra, úgy, hogy elvileg magukénak tudhatnak 3%nyi szdsz-est, ez utóbbira továbbra is várom a bizonyítékaidat egyébként.
Mi a fontosabb, hogy mondjunk is valamit, vagy, hogy a parlamentben lebzseljünk önálló gondolatok nélkül? Mert a Pm pont az identitását adta fel, mondván a gyűlölet összeköt minket, hát fogjunk össze.

Utluk Feri 2014.01.12. 12:27:26

@storker: El is felejtettem, hogy bizonyítékot vártál arra, hogy az Együtt volt a kezdeményező fél, nos:
"Az együttműködés érdekében az LMP-t keresi meg először a mozgalom"
Juhász Péter
forrás:origo

2014.01.12. 13:16:51

@Utluk Feri: „..vagy a Schiffer féle legalább az alapításkor kikötött elvekhez maradjunk konzekvensek állásfoglalás lesz-e a megnyerőbb. „ – Ezt te írtad már az elején. Jó, nem volt a párt elnöke, de akkor tán magadnak hiszel, én se véletlenül említem Schiffer felelősségét.
A szavazóikról itt egy elég pontos levezetés a cikken belül:

velemenyvezer.blog.hu/2010/04/13/szdsz_lmp

„Másfelől meg pont Gordonék ölték meg mikor a Karácsony Gergely féle köpönyegforgatókkal megegyeztek, hogy betolják az lmpt az együtt alá” – Szintén te írtad. És ezt is:

„politikában a nyomásgyakorlás egy legitim eszköz, na de amit gergely összeízléstelenkedett az azért kritikán aluli. Schiffer meg nem egyenlő Lmp” – most már akkor mégse?

„és nem Jávorék gondolták úgy, hogy mégis inkább a Parlamenten belül maradnának és húzzon el Orbán, mert többet ér sok kis kompromisszum, mint az "elvek" embereiként kiesve ugatni” – Igen, erre mondom én, hogy a szavazó erről majd áprilisban véleményt mondhat. És az LMP-ről is. Egyelőre annyi látszik, hogy rögtön az E14-PM szövetségkötéskor átment az LMP szavazók fele. Tehát árulásnak ez nem volt tekinthető. Az már más kérdés – amit tudatosan ide keversz – hogy most ezzel a párttal mennyire elégedettek. De továbbra sem kötelesek rá szavazni, így senki nem árulja el őket. Válasszák az LMP-t bátran! Tudod az nem úgy van, hogy a szavazó akar valamit és a párt úgy csinál, hanem előbb a párt csinál valamit – mondjuk összeáll az MSZP-vel – és utána szavaz róla a választó. Majd megérted talán ezt is...

„Ilyen pártnévvel valószínűleg csak felkerült a stratégiai célok közé a kisebb pártok asszimilációja, persze simán lehet, hogy jávorék házhoz mentek ez most lényegtelen” – Amint látod, először együttműködésre kérték az LMP-t, ez nem = asszimiláció. Az E14 kezdeti népszerűsége igazolta ezt a döntést, az utólagos töketlenség meg más ügy. Független attól, hogy az LMP kétfelé ment és az E14-be olvadt egy része.

„A 2014-es nagy korszakváltás ígérete is pont annyira hiteles, mint a 10-es fülkeforradalom. Ugyanazok az arcok, ugyanazt, más tálalásban nyomják le a torkunkon.” – Hát ne szavazz rájuk. Nem vagy átverve látod?

Utluk Feri 2014.01.12. 14:20:13

@storker: Akkor vagy abban tévedtél hogy a mindenkori pártelnök felelőssége a szakadás, vagy abban hogy az olyan jelentőséggel bíró tagoké, mitn Schiffer. Szerintem utóbbi egyébként.

Azzal hogy ő is felelős a szakadásban teljesen egyetértek, ezzel is kezdtem ugye, hogy ezt nem lehet csak külső okokra hárítani, DE azok is közrejátszottak, ugye ezt jelenti a "másfelől" kifejezés, egyfelől schifferék cseszték el, másfelől bajnaiék azzal, hogy rosszul közelítették meg a pártot.
"továbbra sem kötelesek rá szavazni"
Ahogyan Schifferékre sem, akik átmentek azok egyértelműen Jávorékkal szimpatizálnak, akik maradtak Schifferékkel. Hol van itt Schiffer árulása?
Mitől olyan gerinctelen ez az ember? Hogy ő meg más réteget szólított meg más elvek alapján? Megpróbálsz egyenlőségjelet rakni a kettő közé, amikor a PM felelőssége kerül szóba de amikor külön Schiffer kerül az asztalra akkor meg becsmérled? Hát erről is majd döntenek a szavazók, ERRŐl az Lmp-ről még nem szavaztak.

"ez nem = asszimiláció"
De igen, ez pont az:
index.hu/belfold/2014/01/09/you_ve_come_a_long_way_baby/

"Hát ne szavazz rájuk. Nem vagy átverve látod?"
Pedig eléggé átcseszve érzem magam, amikor egy szavazáson Lucifer és a Sátán közül kéne választanom és tartózkodásra kényszerülök. Ezt hívják politikai színjátéknak.

Utluk Feri 2014.01.12. 14:21:10

@storker: az első bedobott témámra amúgy nem reagáltál semmit ;)

2014.01.12. 14:52:41

@Utluk Feri: Bocs, de egy félig véleménycikket nem kéne bizonyítékként hozni semmire, főleg azután, hogy magad is elismered, a szavazók egyik része ezt amúgy pártolja. Schiffer azért árulja el a sajátjait, mert ő fogja a pártot kivinni a parlamentből. Amúgy meg nem az a lényeg, hogy a pártelnök miért felelős egy pártban, megint viszed el a mondanivalómat másfelé: Schiffer és Mesterházy esetében gondolom azt, hogy nagy hatásuk van. Pont.

"másfelől bajnaiék azzal, hogy rosszul közelítették meg a pártot." - Na most akkor el kéne dönteni: rosszul közelítették meg, be akarták kebelezni, le akarták szalámizni..Melyik az ő bűnük? Mert politikailag azon buktak először, hogy az LMP kikosarazta őket és máris nem volt senki, akivel az MSZP-n kívül érdemes összefogni.

Utluk Feri 2014.01.12. 15:16:29

@storker:
"A szavazóikról itt egy elég pontos levezetés a cikken belül:

velemenyvezer.blog.hu/2010/04/13/szdsz_lmp"

"Bocs, de egy félig véleménycikket nem kéne bizonyítékként hozni semmire"

irony, sweet irony, még a blog címe is milyen szépen hat.

Egyébként szerintem az, hogy egy meg nem nevezett pm-es forrás szerint karácsony a baloldal 'megváltásával' hitegette az átlépőket, hogy aztán beálljanak a legyőzendők mögé nem tudom hol számít külsős véleménynek.

"Schiffer azért árulja el a sajátjait, mert ő fogja a pártot kivinni a parlamentből."
Jávor meg azért, mert amit tovább visz annak semmi köze ahhoz amit elkezdtek és amiért elkezdték.
Megint rá kell kérdeznem: Méltósággal kiesni, vagy szégyenteljesen bennmaradni?
Ugyanis 5% nem támogatja a Pm-et se a közvélemény kutatások szerint, tehát a hatályos jogszabályok értelmében érdemben egyiket sem támogatja senki.

"Amúgy meg nem az a lényeg, hogy a pártelnök miért felelős egy pártban, megint viszed el a mondanivalómat másfelé"
"mint a párt elnöke, eléggé ő szabja meg a politikáját, de legalábbis ezt a lépést mindenképpen. Mivel ő az elnök, övé a felelősség is."
önkritika pls.

Nagy hatásuk van, egyetértünk, eddig nem ezt mondtad. Pont.

"Na most akkor el kéne dönteni..."

Rosszul közelítettek meg egy pártot, amit be akartak kebelezni, aztán mivel ez nem sikerült a kettészakadt párt egyik felével leszalámizták az egészet a francba. A második már racionális lépés volt, az első viszont röhejes. Leterítendő vaddisznónak nézték az Lmpt amit a gyenge pontjánál kell eltalálni, miközben az egy váza volt.

"Az melyik?"
Khm:
"Na és mondok pár témát amik kiestek a beszélgetésből:
"Pont nem mindegy, hogy ki sétált kihez" vs "maradjunk inkább az én "teóriámnál", miszerint tök mindegy is"
Most akkor melyik?"

2014.01.12. 15:39:31

@Utluk Feri: Direkt felhívtam a figyelmed arra, hogy a cikk közepén van a levezetés:

"Vessük most össze a két baloldali kormányzást lezáró választás adatait! Az SZDSZ 1998-as (7,57% területi listán) és az LMP 2010-es (7,48%) eredményeit nézve komoly átfedést találunk a két párt támogatottságának földrajzi megoszlása között. (Ezt az SZDSZ későbbi, 2002-es és 2006-os eredményei is alátámasztják.)"

A többi is ott lesz. Panyi cikke ezzel szemben: "Az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért párt tényleg minden alárendel Orbán Viktor leváltásának."

Vicces, hogy egy pénz és parlamenti tagság nélküli párt kényszerít egy parlamenti, pénzzel és jóval nagyobb infrastruktúrával rendelkező pártot a főhajtásra. Az egész úgy, ahogy van, logikátlan és életszerűtlen.

A másik témához (ki ment kihez): nem Bajnai pártja a hunyó az LMP szétesésében és jövőbeli kiesésében. Ezért egyedül az LMP felelős. Ebből a szempontból totál mindegy, ki tette meg az első lépést. Másfelől akkor van jelentősége, amikor már azzal érvelsz, hogy a kikosarazás után valahogy Bajnaiék szalámizták volna le Jávorékat. Na itt mondom, hogy ez esetben meg ők mentek maguktól. De a főkolompos így is az a Schiffer, aki a párt arcaként végig a mindenkitől való elhatárolódást - és ezzel a párt lenullázását éri el. Ugyanis senkit nem fog érdekelni, hogy mit mondanak .Most sem érdekli, pedig még bent vannak...

Az OGY-ben politizálni és valamit elérni még kompromisszumokkal is értelmesebb és 100x inkább a választók képviselete, mint a szavazatukat elveszetté tenni egy kiesett párttal.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.01.12. 16:11:15

@satibi:

"Az országos közvéleménykutató adatok nem mondanak semmit, mert a választási törvény szerint símán lehet olyan, hogy egy párt országosan szerez 30%-ot, a parlamentben pedig lesz neki 10 helye."

Az új parlament 199 fős, amiből 106 fő egyéni választókerületekből érkezik, a többi pedig listás szavazatok alapján. Tehát ha egy párt 30%-ot elér, akkor listán minimum 25 helyet szerez, még akkor is, az összes egyéni kerületben kikap egy 35%-os párttól.

Utluk Feri 2014.01.12. 16:12:28

@storker: Direkt felhívtam a figyelmed arra, hogy az anoním pm-es véleménye a fontos rész, de nézhetnénk akár jávor bejegyzéseit amikből pár aranyköpés szerepel a cikkben.

Amit kiemeltél a sajátodból: Jé itt van két balos törpepárt, mindkettőnek a támogatottsága a nagyvárosokra és főleg Budapestre szűkíthető. wow. much surprise. Ez kb annyira se bizonyíték a szavazókkal kapcsolatban, mint amit én küldtem az ellentmondásos, beolvadáson keresztüleső politikai személyiségek nyilatkozatairól. főleg ha a nagy képet nézzük a szűkítés helyett: www.visionpolitics.hu/uploaded/adatbazis/terkepek/1998onk.png

"Vicces, hogy egy pénz és parlamenti tagság nélküli párt..." Pedig akkoriban az Együtt látszólag nagy népszerűségnek örvendett és még a kormány is összecsinálta magát. Mint kiderült alaptalanul...

"Ebből a szempontból totál mindegy, ki tette meg az első lépést. "
Jó, akkor lassan kezdjük felszámolni a paradoxonokat, választottál egyet a két ellentétes véleményeidből. Már csak a pártelnökös gyöngyszemeid közül kéne valamelyiket felülbírálni és abbahagyni az össze-vissza hadoválást.

"Na itt mondom, hogy ez esetben meg ők mentek maguktól."
Ezt jó lenne bizonyítani.
Az együtt felajánlotta a kiválást és megegyezést az új párttal, vagy a kiváló párt bekönyörögte magát egy szövetségbe, teljesen mindegy. Az Együtt belement az egyezségbe, áldását adta az Lmpvel való szakításra, ami a párt krízisállapotát eredményezte, vagyis szerepük volt az eseményekben, itt semmiféle etikai felelősséget nem kérek számon Bajnaiékon, ezt csak te magyarázod bele, más is szétszakíthatta volna a gyenge lábakon álló pártot, történetesen ez tette, én kimondtam. Pont. Ezért is mondtam azt, hogy a szempontjukból teljesen racionális lépés volt összefogni egy 'mini szdsz'-szel, egyszerűen csak ennek az Lmp halála volt a következménye.

"Az OGY-ben politizálni és valamit elérni még kompromisszumokkal is értelmesebb és 100x inkább a választók képviselete, mint a szavazatukat elveszetté tenni egy kiesett párttal."

Hol itt a kompromisszum? :D Mi maradt olyan alapvető gondolatokkal, hogy az eddigi politikai elittel le kell számolni? Lehet más a politika, ez volt Jávorék ars poeticája is, ebből annyi maradt hogy "lehet politika?" vagyis léccilécci hadd maradjunk itt, nem baj ha annyi szerepünk lesz, hogy egy nagy teremben tele székekkel vegetálunk, csak hadd lehessünk bent. Szerinted egy ilyen összefogásban mégis milyen hatással bírnak? Ez önáltatás. A történet vége annyi, hogy míg Jávor karriert épít, Schiffer karaktert.

2014.01.12. 17:03:43

@Utluk Feri: Márpedig az E14-hez való 50%-nyi ex-LMP szavazó nekem azt mutatja, hogy annyira tán mégsem voltak elitellenesek abban a táborban. Fele részben persze.

"mindkettőnek a támogatottsága a nagyvárosokra és főleg Budapestre szűkíthető" - és Budapesten belül a belső kerületekre. Nem teljesen értem, miért nem tudod elfogadni a tényeket ez ügyben. Szerinted a lakótelepiek vagy a híresen jobboldali budai hegyvidék szavazott Schifferékre?

"Egy PM-es forrásunk szintén név nélkül azt mondta, az ellenzéki választók részéről túl erős volt a nyomás, ...A PM ráadásul teljesen hozzákötötte magát Bajnai Gordonhoz, sem infrastruktúrája, sem támogatottsága, sem politikai tere nincs ahhoz, hogy három hónappal a választások előtt irányt változtasson. De szándék sincs rá." - Ha erre gondolsz, ez mit bizonyít? Hogy Bajnaiban hittek és mégse jött nekik össze? Ettől sajnos nem fog megállni, hogy Bajnai valami fondorlattal elszakította őket a pártjuktól. Egyszerűen többet láttak benne, mint Schifferben, ennyi. Elfogadni ezt...nos, nem igazán értem, most tényeket értelmezel félre? Semmi nem predesztinálta az LMP-t arra, hogy Jávorék nélkül is kis párt maradjon. A vicc az, hogy elvileg növelnie kellett volna a támogatottságát azzal, hogy Bajnaiékhoz átmentek a "szakadárok", az "elvtelenek". És mégse. Akkor ki a felelős a párt sorsáért? Ja igen, az elnök-témán kár tovább lovagolni, Schiffer az, az MSZP-nél meg Mesterházy. Mit magyarázzak ezen tovább?

"Jó, akkor lassan kezdjük felszámolni a paradoxonokat" - Amennyiben figyelmesen olvastad, amit írtam...érted is.

"Az együtt felajánlotta a kiválást és megegyezést az új párttal, vagy a kiváló párt bekönyörögte magát egy szövetségbe, teljesen mindegy. Az Együtt belement az egyezségbe, áldását adta az Lmpvel való szakításra, ami a párt krízisállapotát eredményezte, vagyis szerepük volt az eseményekben"

Továbbra is az a kérdés, hogy a független LMP miért nem győzött meg legalább 10% más szavazót és akkor tök mindegy, mit eredményez Jávorék kiválása. Tán nem az ex-SZDSZ-es 5%-ra kéne ráülni, őket nem is ismerve.

Utluk Feri 2014.01.12. 17:23:27

@storker:
"Egy névtelenül nyilatkozó PM-tag viszont Karácsony Gergely stratégiáját okolta azért, ahová a párt jutott. Állítása szerint a Schifferrel szakító LMP-seknek Karácsony többek között azzal érvelt – akkor még meggyőzően – a Bajnai vezette Együtthöz való csatlakozás mellett, hogy az ellenzéki összefogásban így lehet majd háttérbe szorítani a szocialistákat és megpróbálni a saját elképzeléseik szerint formálni az ellenzéki térfelet, „ehhez képest most az van, hogy a vezér Mesterházy, a szövetséges meg Gyurcsány".

Az Atv.hu egy korábbi cikke szerint egyébként Karácsony 2012 novemberében, még LMP-tagként egy egyetemi fórumon arról beszélt, a szövetségkötésre azért van szükség, hogy „kihúzzuk az összefogást a szocik seggéből″. "

Erre gondoltam ha nem lett volna elég egyértelmű, ez a te nagy kompromisszumod. A naivitás határtalan...

"és Budapesten belül a belső kerületekre. Nem teljesen értem, miért nem tudod elfogadni a tényeket ez ügyben. Szerinted a lakótelepiek vagy a híresen jobboldali budai hegyvidék szavazott Schifferékre?"

Ezzel pont te mondod ki azt, hogy attól még hogy valaki szdsz szavazó volt nem biztos hogy magbéli szdsz-es ahogyan azt érteni szokták, egész egyszerűen a balos pártok a balos körzetekből táplálkoznak, azok közül akik kiábrándultak a nagy pártokból. Tehát te magad cáfolod a "bizonyítékod".

"Ja igen, az elnök-témán kár tovább lovagolni"
Valóban kár, ha úgy beszélsz az elnök felelősségéről, hogy annyi ismeretanyaggal sem rendelkeztél, hogy ki mikor is volt az elnök, ha a pártelnök és a vezető személyiségek szerepeit nem mosod össze a jövőben és nem "magyarázol" tovább azt valóban megköszönném.

"Amennyiben figyelmesen olvastad, amit írtam..." Legjobb esetben akkor tehető egyenlőségjel a pártelnök felelőssége és Schifferé közé a tárgyalások és a szétválás időszakában ha fejjel lefelé és részegen olvasom amit írtál. Volt Schiffernek felelőssége már akkor is, de hogy nem pártelnöki azt hadd ne magyarázzam tovább, fals tényre hivatkoztál és a logikádat az új tényekhez igazítva elvileg Schiffernek minimális felelőssége volt az időben, ez szerintem nem így van és ezek alapján így már szerinted se. Ez két dolgot bizonyít: nem voltál tisztában a tényekkel, illetve elfogult véleményt és hibás logikát állítottál fel, ahhoz igazítva éppen ki volt szerinted az elnök. Ez roppant egyszerűen tesztelhető is:
Tehát ha Jávor Benedekről a következőt állítjuk akkor azzal egyetértesz-e:
"mint a párt elnöke, eléggé ő szabja meg a politikáját, de legalábbis ezt a lépést mindenképpen. Mivel ő az elnök, övé a felelősség is."
Erről ennyit.

"Továbbra is az a kérdés, hogy a független LMP miért nem győzött meg legalább 10% más szavazót és akkor tök mindegy, mit eredményez Jávorék kiválása."
Az Lmp kommunikációja, programja vagy bármiféle kapcsolata a külvilággal katasztrofális és ez MOST Schiffer felelőssége, na ebben egyet tudok érteni.

2014.01.12. 18:45:28

@Utluk Feri: Pontosan mivel is cáfolom önmagam? Ha az egykori SZDSZ földrajzi bázisát összevetem az LMP bázisával és meglepetésre egyeznek, akkor mivel cáfoltam magam? Ne állíts szerintem olyat, amit én sem, és akkor nem kell kontráznod sem rá.

Az, hogy Schiffer elnök volt-e, vagy sem, nem változtat a véleményemen: a párt legfőbb arcaként a különállás híve volt, ezzel érvelt a kongresszuson is, kész. Tökéletesen mindegy, hogy pártelnök volt-e, vagy sem, ebben hibázhattam, de te most kétperces fölényeskedés kedvéért lovagolsz azon, hogy nem tudtam, hogy nem volt elnök. Komolyan mondom, ha ez örömöt okoz, légy a vendégem.

2014.01.12. 18:52:46

@Utluk Feri: Amit Karácsonyról írsz, az pontosan az én verzióm támasztja alá: jobban hitték, hogy Bajnai mellett el lehet érni valami változást, mint a bezárkózó schifferista LMP tagjaként, parlamenten kívülről. Nincs itt semmi gond, akkor csak eljutsz oda végül, hogy nem kellett Bajnaiéknak taktikázniuk. Abból meg tán ne csinálj erkölcsi kérdést, hogy szövetséget kötöttek, elvégre valami ilyesmiről szól a politika. Ezt Schiffer már idén áprilisban megtanulja, csak sajnos későn.

Utluk Feri 2014.01.12. 19:38:18

@storker: Azzal cáfolsz hogy közvetlenül utána levontad a logikus következtetést. Erősen balos körzetekben népszerű mindkét párt. Nagyjából ennyi jön át az ábrákból is, hiszen ha rávetítjük az mszpt is akkor még mindig nagyjából ugyanazon régióknál tartunk akkor ennyi erővel meg nem az szdsz-t örökölték meg hanem az mszp-től x százalékot. Persze egyébként én is biztosra veszem, hogy az szdsz táborát örökölte meg az lmp (majd a pm) de, hogy ez így nem bizonyítható az hétszentség, ennél kicsit jobban meg kéne fókuszcsoportozni "a zembereket" .

"a párt legfőbb arcaként a különállás híve volt, ezzel érvelt a kongresszuson is, kész" Valóban emellett érvelt de tényleg ő lenne a legfőbb arc? Csak egyet mondok, Karácsony Gergely 2012 Q2-ben Áder János mögött a MÁSODIK legnépszerűbb politikusnak számított, közvetlenül a tárgyalások előtt. Teljesen túlmisztifikálod Schiffer szerepét, hogy őt állíthasd be a nagy gonosznak, aki volt akkora szemét hogy nem akart befeküdni egy szedett-vedett összefogás alá.

"e most kétperces fölényeskedés kedvéért lovagolsz azon, hogy nem tudtam, hogy nem volt elnök." A Schiffert felelőssé tevő érveléssorozatot központjába állítottad tisztségét hibás információk alapján, hadd ne én legyek a szemét, hogy felhívom arra a figyelmedet, hogy az alapok sincsenek meg...

"nem kellett Bajnaiéknak taktikázniuk." Mi lenne ha félretennéd a bináris logikád és áttérnék arra a verzióra, hogy ha én lélegzek az nem jelenti, hogy te éppen nem és fordítva.

"Abból meg tán ne csinálj erkölcsi kérdést, hogy szövetséget kötöttek" Bajnaiék felől nem is csináltam, Jávorék meg félredobták minden addigi állásfoglalásukat és most a DK kapcsán újra megteszik, ez azért mégiscsak felvet szavahihetőségi kérdéseket, nem?
"elvégre valami ilyesmiről szól a politika." A politika nem (csak) arról szól, hogy ki akar a parlamentben ülni. Ennyi erővel a jobbikkal is szövetkezhetne az Együtt-PM, még azon az oldalon tud feláldozni pár mérsékelt szavazatot magszavazókért.

"Ezt Schiffer már idén áprilisban megtanulja, csak sajnos későn."
Jávor meg azt milyen érzés egy nagypárt jelentéktelen vazallusának lenni, neki miért jobb? A közvélemény kutatások szerint ők sem érdeklik a kutyát sem, új kdnpt avatunk.

2014.01.12. 20:26:08

@Utluk Feri: "hogy nem akart befeküdni egy szedett-vedett összefogás alá." - Inkább, hogy kiejti a pártját és semmit nem valósít meg abból, amit a szavazói akarnak.

"..ez azért mégiscsak felvet szavahihetőségi kérdéseket, nem?" - Azt föl, de az állításod az volt, hogy inkább ők árulták el a szavazóikat. Na erre mondom változatlanul, hogy ez egy választás előtt butaság. Ne szavazzanak oda és csókolom.

"Ennyi erővel a jobbikkal is szövetkezhetne az Együtt-PM" - Nem, mert lényegi kérdésekben más a felfogásuk. A Jobbik multiellenes és multikulturalizmus-ellenes. Plusz erősen antiszemita. Ez picit nagyobb különbség, de nice try.

"Jávor meg azt milyen érzés egy nagypárt jelentéktelen vazallusának lenni, neki miért jobb?" - Mert van esélye a parlamentben önállóan politizálni. Túl van misztifikálva a közös lista ügye, ha bejutnak, akkor külön frakciókat alapítanak. Ez ellenzékben eleve önállóságot ad, kormányon meg lehet azt csinálni, amit szeretnének. De tán 4 év múlva kéne megítélni, és nem előre.

Erősen balos körzetekben népszerű mindkét párt? Na ezt azért gondold át újra. Angyalföld, Kőbánya, majd Kispest után abba is hagytam a megtekintést:

www.valasztas.hu/hu/parval2010/354/354_0_index.html

Az LMP rohadtul nem népszerű balos kerületekben, a liberálisokban már inkább. Amúgy a jobboldal pontosan ezzel támadta 2010-ben, nem is véletlenül, hogy ők az új SZDSZ.

Utluk Feri 2014.01.12. 21:06:58

@storker:
"Inkább, hogy kiejti a pártját és semmit nem valósít meg abból, amit a szavazói akarnak." Adott pillanatban két lehetőség volt: vagy beolvadnak és biztos bejutnak, vagy megpróbálnak konzekvensek maradni és beküzdeni magukat saját erőből. Adott pillanatban az utóbbi is túlélhető döntésnek tűnhetett, most a töketlenkedéssel is 3-4% körül mozognak tehát remény még van ha össze tudják kaparni magukat. Tehát amellett, hogy nem minősült halálos ítéletnek a függetlenség megőrzése, ezzel még nem is kell feladniuk semmit, összességében jobb opció ha feltételezzük, hogy nem megélhetési politikusokról beszélünk. Schiffer inkább az ezt követő döntéseivel töketlenkedte végig az elmúlt évet és ezzel vesztettek ennyit erejükből. Most is mi folyik a jelöltállítás körül...

"Nem, mert lényegi kérdésekben más a felfogásuk. A Jobbik multiellenes és multikulturalizmus-ellenes."
Az nem lényegi kérdés, hogy valaki elítéli a megelőző kormányok munkáját, évekig nem hajlandó közösséget vállalni velük, majd szövetségre lépnek? Elméletileg ők a maffiakormányzás leszámolására voltak hivatottak erre tessék, ehhez a fordulathoz képest a szélsőjobb már igazán semmiség, ott már csak ideák és nem személyek múltbeli elítéléséről van szó.

"Mert van esélye a parlamentben önállóan politizálni." Kábé annyi mint Schiffernek, csak míg Jávort a szövetségesei, addig Schiffert a szavazók, melyik a demokratikusabb vajon...

"4 év múlva kéne megítélni, és nem előre." Mindig négyévente megítélni a pártpolitikákat kicsit körülményes folyamat lesz, így is sikerült 24 évet elcseszni már ezzel.

Utluk Feri 2014.01.12. 21:58:33

@Utluk Feri: *addig Schiffert a szavazók ítélhetik hallgatásra*
süti beállítások módosítása