A hátáron túl élő magyarság nemcsak követi a magyarországi eseményeket de véleménye, méghozzá igen markáns véleménye van az elmúlt hetek hónapok történéseiről.

A felvidéki magyarság egyik legolvasottabb internetes lapján, az Új szón talán a magyar lapoknál is keményebb kritika fogalmazódik meg a Fidesz rezsim döntései kapcsán:

„Schmitt Pálnak, Magyarország államfőjének péntek este az Alkotmánybíróság hatáskörének tervezett korlátozása kapcsán sikerült elmondania a régió egyik legszégyenletesebb elnöki beszédét – pedig erős a konkurenciája. Az államfő amellett, hogy elismerte, a testület tagjai csak a dolgukat végzik, valamiért fontosnak tartotta kiemelni, hogy Magyarországon működik a demokrácia.”

"Csak együtt sikerülhet!"

„Emellett a kormánypárttal (azaz saját egykori pártjával) feltűnően nagy összhangban beszélt az előrejutást nehezítő régi szabályokról és a nagy, végső „közös célról”, azaz gyakorlatilag szabad utat biztosított a korlátozó intézkedéseknek.”

Teszem hozzá, ebben a szituációban (és feltehetően más szituációban) Schmitt Pál nem a legfőbb közjogi méltóságtól elvárható pártatlan szemüvegben szemlélődőt, hanem pártpolitikusként, de ha tetszik pártkatonaként viselkedett.

Bár, „Schmitt nézetei, pontosabban az a tény, hogy nem vállalta fel a konfliktust a kormánnyal, nem jelent különösebb meglepetést. Az már sokkal fájóbb, hogy Magyarországon egy leginkább Ivan Gašparovičhoz fogható kvalitású személy a nemzet egységét megtestesíteni hivatott államfő. Persze könnyen meglehet, hogy a poszt jelentéktelen személyekkel való betöltése régiós sajátosság.”

(Ivan Gašparovič HZDS nevű szlovák (időnként kifejezetten nem magyarbarát) jobboldali párt jelöltjeként nyerte meg a köztársasági elnökválasztást. Merthogy Szlovákiában a nép közvetlenül választja az elnököt, míg Magyarországon a parlament teszi.)

A szerző a köztársasági elnök legfontosabb feladatának Szlovákiában és Magyarországon is a pártok felet álló a nemzet egészét megtestesítő kiegyensúlyozó szerepet tartja.

Úgy véli ennek az értelmezésnek köszönhető, „hogy Magyarországon a rendszerváltás óta túlkínálat volt a jellegtelen, mosolygós, érdemben senkinek sem használó elnökökből. Göncz Árpád és Mádl Ferenc utódjaként Sólyom László mutatta meg, hogy mire képes egy tettrekész, karakán jelölt – igaz, azt máig nem tudni, mikor mozgatta személyes sértődöttsége, és mikor viselkedett valódi államférfiként. Egy dolog biztos: Schmitt Pál személye jogtudós elődjéhez képest egyértelmű és fájdalmas visszalépés. És nem csak Sólyomhoz, de összes elődjéhez képest, akik óvakodtak a nyílt elköteleződéstől.”

Mi történik akkor, ha Schmitt továbbra sem államfőként, hanem egykori pártja meghosszabbított karjaként működik? –teszi fel a kérdést

„Saját presztízse csorbul, és ami még rosszabb, hogy az államfő tekintélye is lejáratódik. Ivan Gašparovič példája intő jel lehet: a HZDS egykori oszlopos tagja a társadalmat erősen megosztja, gyakran nevetség tárgya, folyamatosan megkérdőjelezik képességeit és jelentőségét. Nem csak Schmitt személyéről van szó, maga az Államfő mítosza forog kockán.”

Szó mi szó, a Fidesz nem csak itthoni magyarság körében, de a határon túl is kicsapta a biztosítékot.