Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Érdeklik-e a miniszterelnököt a Suzuki dolgozói?

2010.06.11. 06:20 | ZöldMarci | 134 komment

Címkék: gazdaság dolgozó orbán viktor suzuki esztergom munkás szakszervezet matolcsy fellegi tamás osamu szuzuki munkavállalói jog

Csütörtökön Orbán Viktor gördítette le ünnepélyesen az új Suzuki Swiftet a Suzuki esztergomi gyártósoráról. Magyarországon a rendszerváltás óta szokás, hogy az új, itthon gyártott autómodelleket a miniszterelnök gördíti le. Azonban a Suzukinál nem volt mindig így.

Az új Swift bemutatójának fényét Orbán Viktor is emelte

2006-ban Gyurcsány Ferenc ugyanis nem ment el egy akkori modellt legördíteni, mert a Suzuki kirúgta a szakszervezet vezetőjét. Itt azonban nem egy olyan szakszervezetre kell gondolni, amely extra-prémiumok miatt zsarol, mint azt Gaskó István vasutasbrigádja tette. Itt arról volt szó, hogy a Suzuki rendszeresen kötelező túlórákat rendelt el és nem adta meg a szerződésben rögzített havi 3 szabad vasárnapot. Sokaknak még decemberben sem adták ki az előző évi szabadságát, wc-ből meg annyira kevés volt, hogy a szünetben nem mindenki tudott sorra kerülni.

Akkor Gyurcsány Ferenc helyett végül a munkavállalói aggályokkal kevésbé rendelkező Kóka János ment el. Orbán Viktornak is lett volna mit mérlegelni az ügyön:

Orbán a dolgozói jogok helyett inkább a japán oligarchának hajtott fejet

A 2006-ban kirúgott szakszervezeti vezető Párma Zsolt esetében a bíróság megállapította, hogy jogszerűtlen volt kirúgása. Ezután a Suzuki 2007-ben ugyanazzal az indokkal rúgta ki őt újra. 2009-ben pedig Kiss László szakszervezeti elnököt is kipenderítette a cég. Nem szokásom a külföldi tőkét szidni, mert a tőke mindenütt hasonlóan viselkedik. Azonban itt tényleg úgy tűnik, a Suzuki gyarmatiként kezeli a magyar dolgozókat és jogaikat.

Orbán földrengető Viktornak úgy tűnik ez nem volt fontos. Nemhogy maga helyett küldött volna valaki, még elvitte magával a hétszázalékos Matolcsy Györgyöt és kormányának oligarcháját Fellegi Tamást is. Így mutatta meg, nem különösebben zavarja a munkavállalók jogainak megsértése.

· 1 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr962072295

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarország legyőzte az oligarchákat? 2010.06.11. 10:10:05

"Magyarországon a mai napon az emberek ereje legyőzte az oligarchákat" - jelentette ki Orbán Viktor. Vajon két kivétel sem lesz?Széles-mosolyKözös öröm Demján SándorralKét ilyen kiváló "nemzeti" oligarchát csak nem kéne kiközösíteni...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WonderCsabo 2010.06.11. 09:14:57

Az a faszkalap Gyurcsány, amikor Suzukit adott át, ezt mondta:

"Lecseréljük az Audikat."

Arra nem gondolt a faszkalap, hogy itthon Audi gyár is van.

Erről ennyit.

Suzuki meg egy geci rabszolgahajcsár cég.

kapiksz 2010.06.11. 09:16:54

Igen ! A Japán munkamorál és lojalitás a munkahely iránt az csak Japánban elfogadott, itt nálunk egész más a mérce. Ha japán minőséget akarunk úgy is kell hozzáállni és nem nyafogni. Hülyeség az egész cikk.

WonderCsabo 2010.06.11. 09:20:39

@kapiksz: Nem hiszem, hogyha téged agyondolgoztatnának a Suzukinál, nem lenne 3 szabad vasárnapod se, nem mehetnél haza karácsonykor, kötelezően kellene túlóráznod, ennyire megengedő lennél... A cikknek ebben igaza van.

Alf (törölt) 2010.06.11. 09:22:32

annyira vicces ez a blog :)

Fenehorizont 667 2010.06.11. 09:27:02

jabazmeg, japánban dolgozni kell, furcsa, mi?
ott nem proletárok cigiznek a gyárban egész nap

kapiksz 2010.06.11. 09:28:22

@WonderCsabo: Ebben igazad van, de a dolog Japánból indul és ott az embereknek első a munka és a munkahely minden csak ezután jön ...és ugye a KAIZEN !! Nekünk ez agyrém, de "sajna" idehozták ezt a filozófiát és ez nekünk furcsa.

Fenehorizont 667 2010.06.11. 09:28:34

@Alf:
az a baj, hogy lehet, komolyan is gondolják. bár szerintem ez inkább ilyen agitprop-szagú cucc.

ZöldMarci 2010.06.11. 09:30:06

@kapiksz: @fenehorizont: Nem arról van szó, hogy ne dolgozzanak, hanem, hogy emberi körülmények között dolgozzanak (pl.: legyen elég idő WC-re menni). Ilyen körülmények között a selejt is több, ami a cégnek sem jó.

Zoli 29 2010.06.11. 09:30:29

ZöldMarci: Végülis a te dolgod, mennyire égeted le magad.

feketepéter666 2010.06.11. 09:30:35

Én egy olyan német érdekeltségű cégnél dolgozom, amelyiknek a kirendeltségvezetője azt mondta a 40 órás munkahétről, hogy azt el lehet felejteni. Vagy ha betartod (mármint én), akkor nem lesz meg a teljesítményed. A 22-es csapdája. Egyébként azért szeretnek minket a külföldi munkáltatók, mert minden szart elvállalunk, szólni nem szólunk, csak tűrünk. Ja, azt is mondta ugyanez a kisfőnök, hogy a szakszervezet egy kalap sz..t sem ér. szal amiért kidobják a gyárablakon a főnököt Franciaországban, ugyanazért mi mindent bevállalunk minimálbérért. Ennyi a különbség a munkavállalói oldalon. Annyiban meg igaz van a fidesznek, hogy igenis, lehet még több suzukit venni az állami szférában. Elvégre hiába japán ez az autó, mégis, nagyon magyar. Szóval ezt is meg kell becsülni. Pá!

Fideszman 2010.06.11. 09:30:36

@WonderCsabo: Menjél máshova dolgozni, illetve, nem te nem dolgozni akarsz hanem beszélgetni meg kávézgatni naphosszat a kollégákkal. Egy japán tulajdonú cégnél nem lesz lógás, ezt minden hülye tudhatná.

Fenehorizont 667 2010.06.11. 09:34:50

@ZöldMarci:
én egészen biztos vagyok benne, hogy van idejük wc-re menni.

OkoskaTo:rp 2010.06.11. 09:38:07

Viktorékat nem zavarják az oligarchák, amíg szépen tejelnek. A Hankook sem a munkaügyi szabályok betartásáról híres, aztán mégsem fizettetik vissza velük az állami támogatást, pedig annak ez feltétele volt.

hipokrita 2010.06.11. 09:40:00

Hát, ez a "vegyünk Suzukit, mert a mi autónk" elég nevetséges hozzáállás.. más is mondta már, hogy Audi gyár is van errefelé. Nemsokára Kecskeméten Mercedes-gyár is lesz. És bár kétségkívül olcsóbb, de a röhej teteje lenne, ha pl. a miniszterelnököt egy Swiftben szállítanánk.
A Suzuki hozzáállása meg a munkavállalókhoz egyértelmű: nekik ez egy gyarmat :)

ag100 · http://terelout.blog.hu/ 2010.06.11. 09:41:43

Ha dolgoznánk mint a japánok, talán hamarabb vége lenne válságnak.

blacklord 2010.06.11. 09:42:26

Ez szerintem is túlzás, kezd lassan szétesni a Fidesz ideológiája (legalábbis én nem látok mögötte követhető vezérelvet).

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.06.11. 09:43:55

A szakszervezeteket támogató szöveg addig ment, amíg politikai eszközként fel lehetett használni az ellenfél ellen. Most már ez nem szempont, és igazából hasznos is, mert legalább megláthatjuk majd hogyan tanítja majd Gaskót móresre Viktor, ha megint elkezdi megbénítgatni az országot.

csorsza 2010.06.11. 09:44:41

minden japán/kínai/koreai gyár és munkahely ilyen geci szar, európai mentalitástól gyökeresen eltérő felfogású. Ezek ilyenek. Nem kell odamenni dolgozni. Vagy, el kell fogadni.

mig8 (törölt) 2010.06.11. 09:46:10

Lassan a testtel, emberek! Ha a Suzuki új modellt mutat be, az jelzésértékű. Ezt jelezte Orbán látogatása is.

A munkakörülményeken tényleg lehetne mit javítani. igyekezzünk is megtenni. A szakszervezetek, a jogvédők, a civilek remélem nem is nyugodnak. De mindaddig, amíg nem merítettük ki az összes lehetőséget, addig nem kellene miniszterelnöki szinten kifejezni a rosszallást.

Az olyan lenne, mintha a nyerésre álló pókerpartiban felfednénk az összes lapunkat. Az stratégiai hiba. Nem szabad minden lapot idő előtt kijátszani.

jakab 2010.06.11. 09:46:38

Néhány éve Gyurcsány elkúrta és elment különadóra pénzt kuncsorogni a magyar export 30%-t megtermelő győri Audihoz. Úgy baszták ki, mint macskát szarni. Na persze csak képletesen, a németek ennél sokkal udvariasabbak, csak annyit mondtak neki, hogy akkor elviszik a gyártást a Duna túloldalára, Szlovákiába.
Hiába, egy magyar miniszterelnök nincs pariban egy világcég vezetőjével. A Mercedes vagy a Samsung annyi forgalmat realizál, mint Mo. GDP-je. Balosként kétféleképpen lehet kezelni ezt a helyzetet: vagy lehet folytatni az itteni álbalos sápítozást, vagy eladod magad kilóra, mint Gerhard Schröder.

tbb 2010.06.11. 09:47:34

Teccik. A helyzet. Hogy csak ilyen szarságokba tucc belekötni.

Pirx 2010.06.11. 09:48:47

@ag100: Gondolom 9 óra 41 perckor te otthonról és szabadságról írsz.

Alapvető élelmiszer 2010.06.11. 09:48:56

Arról diszkréten hallgat a blog szerzője, hogy a Hankook melyik kormány érája alatt épült föl, ahol szintén egymást érik a munkaügyi jogsértések. Vagy éppen nem kevés fejes esete, akinek papíron 8-10 munkahelye is volt, így havi milliókat vett föl. Vagy az autópálya-építések eltűnős tintái.

2010.06.11. 09:50:03

Ez ilyen komcsiblog?

WonderCsabo 2010.06.11. 09:51:08

@Bonaparte Napólejon: Olyan körülmények között robotolsz, mint a Suzuki gyárban? Ugye hogy nem? Ugye, hogy fogalmad sincs, milyen lehet az? Akkor meg ne pofázzál!

WonderCsabo 2010.06.11. 09:51:39

@faqq: Az. A cikk hülyeség, de a munkakörülmények télleg nagyon szarok ott, ez tény.

WonderCsabo 2010.06.11. 09:52:19

@blacklord: Ezt hogyan sikerült ebből leszűrni?

stratez 2010.06.11. 09:53:23

Piroslapnak ezúttal igaza lenne, ha a világgazdasági helyzet nem olyan lenne, amilyen. Így viszont nincs. A Suzuki dolgozóit is jelenleg sokkal inkább az érdekli, hogy megmarad-e a munkahelyük, mint hogy mi lett a szakszervezeti vezérükkel. Orbán látogatás pedig az előbbinek szólt. A munkahely megtartásának. Fellegi oligarcházása baromság, minden eladott mielőtt miniszter lett, ellentétben a szocikkal, ahol egyik nagyvállalkozó sem. Beleértve Gyurcsányt is. Többek között erről is szól a szocik politikai és morális szakadékba zuhanása. Orbánnál csak úgy lehetett bárki miniszter, hogy előtte meg kellett szabadulnia a vállalkozásaitól. Így tett nemcsak Fellegi, hanem Pintér is. Bizony, kedves piroslap, bármennyire is savanya a szőlő...

Gabo1000 2010.06.11. 09:54:41

A cím elöször azt hitem az utóbbi két hétben sanyargatják a dolgozókat. Aztán a cikkből kiderült , hogy már 2006 ban is így tettek. Szerencsére Ferenc komolyan fellépett ez ellen, és jól nem ment oda új autót átadni. Ezzel komolyan javított a munkakörülményeken aztán persze, hogy a munkásoknak még jobb legyen Jani odament, na innen máris mexűnt minden probléma. A 2007-es kirúgás csak adminisztrációs hiba. Majd eljött 2010 és a gyár újra érzi, hogy növelheti a nyomást a dolgozókon, a munkások pedig majd visszasírják Ferencet aki nem ment el a gyárba.

Pirx 2010.06.11. 09:55:17

@stratez: Mit szívtál! Jó anyag lehet! Ugye Orbán is eladta a nemvoltaggyűlés szőlőket?

Lefetyke 2010.06.11. 09:56:15

Piroslap a posztírónak, az egész írásból süt a leplezetlen ellenszenv. Van egy olyan érzésem, hogy ha Orbán nem ment volna el az átadásra, akkor most arról olvasnék itt posztot, hogy "Orbán földrengető Viktornak úgy tűnik ez nem volt fontos".

Ha tudott is a 2009-es incidensről, ezért hagyta volna ki a 2010-es rendezvényt? Meddig kell/szabad "bojkottálni" egy gyárat egy vitatható döntéséért, és milyen következményei lehetnek ennek az ország szempontjából?

Minden lehetséges - adott esetben banális - okból posztot írni csak azért, hogy fröcsöghessünk még egy adag nyálat... hosszú távon magát a blogot járatja le, vagy legalábbis a szerzőt. Lehet, hogy legközelebb valami értékes, komoly témáról fogtok írni, de én spec nem valószínű, hogy elolvasom. Ha a kritika független a tartalomtól, nem érdemel figyelmet.

eml 2010.06.11. 09:57:33

Ott tényleg más a szemlélet. Amikor előszőr idejöttek a csúcsjapók az épphogy kész gyárba, órákig kellett nekik magyarázni, miért van szükség őrségre meg kerítésre.

Japánban pl nem lop az alkalmazott.

ORGASMUSFORSCHER 2010.06.11. 09:58:09

Haha.... olyan kár, hogy a kedves szerzô nem a Suzuki-nál dolgozik.... ha rászorul egyáltalán a munkahelyre s nem valamelyik híres komcsi apuka által lenyúlt milliárdokból tengôdik Hawaii-on... mert ha ott dolgozna, nem írna ekkor a baromságokat. Más kultúra, más viszonyok. DE: nem véletlenül került Japán, Korea, Tajvan a semmibôl a világ élvonalába. Hol volt nekik akkora birodalmuk mint az angoloknak, akik kirabolták a fél világot? Pl. Korea mindig a jelenlegi területen terült el. Japán is, kivéve a II. vil.háb-t. Amúgy itt a lényeg:

"minden japán/kínai/koreai gyár és munkahely ilyen geci szar, európai mentalitástól gyökeresen eltérő felfogású. Ezek ilyenek. Nem kell odamenni dolgozni. Vagy, el kell fogadni."

Amúgy le a piroslaposokkal..... mikor tiltakozik az ellen, ami Kínában van??? Ott még szarabb a helyzet... úgyhogy az is csak a szokásos OV-fika.....

yafet 2010.06.11. 10:00:07

Ha Orbán most kezdene el gecizni az egyik legnagyobb külföldi befektetővel, akkor meg az lenne a baj! Ha van rajta sapka az a baj, ha nincs az a baj:)

És ez a japán munkamorál valóban aggasztó. Gondolom azért lettek vezető gazd-i hatalom, mert a nálunk is bevált szocialista munkafelfogást alkalmazták.

Sisko86 2010.06.11. 10:02:27

Orbán Viktor a Suzuki gyár dolgozóiból készült sushit reggelizik minden reggel.

Meg azt is hallottam (belső körökből, természetesen), hogy a gyárigazgató személyesen hívta fel OV-t, hogy nem bírják nézni a dolgozók szenvedését, szeretnének könnyíteni, de ő tajtékozva üvöltött a telefonba és elrendelt még 20 korbácsütést mindenkinek. Bizony ám! Így volt!

Szóval hogy értem én, hogy szarok a körülmények, ami nem jó, de hogy ehhez mi a rák köze van OV-nek és a Fidesznek, arról gőzöm nincs, kedves blogíró.

soproni1 2010.06.11. 10:02:38

Nem kötelező a suzukiban dolgozni. Ha meg szeretünk megbízható autóban ülni, akkor el kell fogadnunk, hogy van, akinek ezért sokat, jól kell dolgozni.

dover 2010.06.11. 10:07:58

jaja, hülyeség, demagóg stb..
Bagatelizálni!! Vittort hoggal körömmel védeni, kedves jobbos kommentelők!!!
a dógozó meg ottrohaggyon.

gulasZuppe 2010.06.11. 10:10:16

Nem itt volt, hogy egykoron még wcre se mehetett senki, es a gyartó sor mellett lekváros üvegbe hugyoztak, mert az nem megoldott, hogy rövid helyettes legyen?

Sisko86 2010.06.11. 10:12:54

@dover: Ez nem arról szól, hogy megvédeni, OV-t. De ehhez egyszerűen rohadtul semmi köze. Akkor meg minek idekeverni? Az eső se miatta esett, az árvízről se ő tehet. Amit szarul csinál (van olyan, bőven), arról írogassanak, ne ilyenekről...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.11. 10:13:18

@WonderCsabo: Azért az már valahol röhej, hogy ezért is Gyurcsány a hibás :-)

jozicsenko 2010.06.11. 10:14:19

ez a blog lett a kötelező orbánellenes blog, vagy mi?

mert itt csak antifidesz posztokat olvastam

(a hankook-ot meg még antal hozta, ugye?)

ehh, baloldal, agyhalál: nem baj, az mszp a választóikkal együtt hal ki...

WonderCsabo 2010.06.11. 10:15:26

@Fedor: Miért ki a hibás, ha nem a felelőtlen kijelentés elkövetője? Eszem faszom megáll.

dean23 2010.06.11. 10:16:56

1. Ha nem tetszik a munkamorál el lehet innen menni!
2. Ha ők vasárnap dolgozhatnak akkor a boltosoknak is jár ez a jog!

:)))

dover 2010.06.11. 10:19:45

@Sisko86: namost várjál, mert szerintem ő oligarházott napmintnap.
szóval ha most meg puszipajtásozik a pénzeszsákkal, akkor ez hogy van?
Ellenben kényszerű is a dolog, mert nagyonsok (ha nem is kafa de) munkahelyet tart fent a Suzuki, szóval megértem, hogy bekell nyalni csontig.
Ugyanakkor viszont ha érdekünk fűződik a jelenlétükhöz, nem kellene fröcsögő szájjal oligarházni bele a médiába..
vágod?

szemtanú 2010.06.11. 10:20:06

@dover: Te is demagóg vagy! 1991-ben alakult a magyar gyár, azóta semmit nem változott a japánok filozófiája és termelési körülmények. Igaz volt egy kis zúgolódás a munkások között, amikor Szlovákiából is vettek fel munkásokat, no nem őket sajnálták, hanem a magyar munkahelyeket féltették.

yerico1 2010.06.11. 10:23:33

Az a Suzuki azokat munkavállalókat zsákmányolja ki, akiknek többsége a Suzuki nélkül munkanélküli lenne, és éhenhalna. Egyébként meg tessék tömegestől felmondani, majd jól megtanulja a Suzuki, hogy a munkavállalókkal nem lehet packázni. Esetleg kitelepíti a gyártást Vietnamba.
Az elégedetlenségre meg egy adat. A egyik baranyai Suzuki kereskedő 6 hónap alatt 1, azaz egy darab új kocsit adott el. A Suzuki ma már senkinek sem kell, igazából azon csodálkozom, hogy még termelnek.
Orbán Kihaénnem Viktor meg kivételesen jól tette, hogy elment oda, az a gyár sok pénzt rak be a magyar párt...ööö államkasszába.

nestrotty 2010.06.11. 10:26:16

A kérdés jogos.
Pontosabban úgy szól: MELYIK miniszterelnököt érdeklik?

Melyik miniszterelnököt/kormányt érdeklik a multik bérrabszolgái?
Működnek náluk szakszervezetek? Ha nem, miért nem?
Érvényesíthetők a munkavállalók jogai bármelyik hasonló helyen?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.11. 10:28:32

@WonderCsabo: A cikk arról szól, hogy Gyurcsány szolidaritást vállalt a szakzervezetekkel, Orbán meg nem. Erre te jössz Fletó egy teljesen más dumájával, és ezért el kezded szidni. Ez már önmagában is röhejes, de ha hozzávesszük, hogy a jobboldal folyamtosan azért szidta a szocikat, hogy urizálnak (limuzinszocialisták), meghogy osztogatják az Audikat, ezek után amikor az ellenkezőjét ígéri, akkor meg jaj, a szegény Audi gyáriak... Na most van rajta sapka, vagy nincs rajta sapka?

Jenyei 2010.06.11. 10:29:48

@Bonaparte Napólejon:
Tte most lógsz? Vagy te a kivétel szuper munkás vagy, aki éjjel pótolja az iidőt itt blogozással elszúr?

kacsa65 2010.06.11. 10:32:11

A SONY már bejelentette, hogy elmegy innen. Menjen el a Suzuki is? Meg a többi multi is? Szép gondolat. És akkor hogyan lesz tele a Tesco parkoló autókkal hétvégenként és sátoros ünnepek előtt? A magyar tulajdonosú cégek kategóriákkal magasabbról szarják le a munkavállalói jogokat mint a multik, csak még sokkal kevesebb elnyomottnak adnak munkát.

indapass90210 2010.06.11. 10:33:50

Most mindent összevéve a peasantoknek mindig szar volt. Egy emberre jut kb 2.000.000 HUF a GDP-ből évente. Ennek jó felét elkúrja az állam, tehát marad egy miller per fő. Ha valaki x5-öst vesz, az - nyilván valahol más emberek rovására - több erőforrást emészt fel. És akkor képzeljük el, ha valaki boeing-re gyúr. A suzuki csak egy, ami aktív részese ennek az egyébként jelenleg lehető legjobb világrendnek. Kihasznál embereket azért, hogy másoknak jobb lehessen. Másik oldalról lehetőséget ad olyanoknak is, akiknek a sörösdoboz felnyitása is logikai lehetetlenség. Most csak pl gondoljunk a szocialista szavazók mentális állapotára :)

kacsa65 2010.06.11. 10:35:46

@Jenyei: Mér', Te most mit csinálsz?

Netuddki. 2010.06.11. 10:36:36

Az a nagy helyzet, hogy Magyarországon nemcsak a suzuki zsákmányolja ki a munkavállalókat. Ennek egyik legfőbb oka, hogy maguk a munkavállalók sincsenek tisztában a jogaikkal, vagy ha tisztában is vannak nem érvényesítik.

Másik oka az a környezet ami ez alatt a 20 év alatt kialakult. Ebben már a fő bűnösök az ország választott vezetői, amik a saját érdekeik szerint bonyolították a törvényeket.

Ezt a helyzetet nagyon jól ismerik a külföldi multik és egyéb külföldi vállalkozók. Legtöbbjük ki is használja. Az már egy más kérdés, hogy ezen az ország és végül is mi állampolgárok mennyit veszítünk a végén?

Netuddki. 2010.06.11. 10:39:10

@kacsa65: Majd elmegy a tuskó is. Legalább nem hordja ide a fejlettebb országok szemetét. Tegyük hozzá, ettől függetlenül jó drágán árulja.

stratez 2010.06.11. 10:40:17

@Pirx: Azt még hozzátenném, lehet kekeckedni suzukiékkal, aztán fogják a cókmókjukat és irány Szlovákia, Románia, rosszabbik esetben Vietnam. Orbán szőlője pontosan annyi támogatást kapott, mint bármelyik más szőlősgazda. Se nokiásdoboz, sem boríték, sem nejlonzacskó, egyáltalán semmilyen szocik által kedvelt göngyöleg nem szerepelt az ügyben...

Netuddki. 2010.06.11. 10:42:14

@yerico1: A suzuki addig fogja itt a gyárát fenntartani, amíg nem telítődik a környéken a piac. Aztán odébbáll.
A munkások meg hipp-hopp munkanélküliek lesznek. Mivel szarér-húgyér dolgoztak, félretenni nem tudtak, 1-2 hónap múlva már nem tudják fizetni a részleteket. Megéri? Hát biztos...

kacsa65 2010.06.11. 10:42:40

@kovi1970: Mégis mindíg tele van...

II.Briandrew 2010.06.11. 10:43:39

Mindig van valami amit Orbán számlájára lehet írni? Esetleg a 48-as szabadságharc is az ő műve volt úgy cirka 160 éve, nem? Nyilván érdekli a miniszterelnököt a Suzuki dolgozói, ezért tartotta fontosnak, hogy Suzuki bácsival jóban legyen, hogy minél nagyobb pénzt hozzon a magyar költségvetésbe. Az aggályait pedig nem egy ünnepélyes bemutatón fogja elmondani, hanem egy normál tárgyalás alkalmával!

Netuddki. 2010.06.11. 10:44:34

@stratez: Orbánnak a rendszerváltáskor kilógott a segge a gatyájából. Életében még normális munkát nem végzett. Most meg mekkora vagyona van? Hát nem a képviselői és a miniszteri fizetéséből.

Netuddki. 2010.06.11. 10:46:55

@II.Briandrew: Hát nagyon kíváncsi lennék mennyit hoz. Addig is megelőlegezem, hogy messze nem annyit amennyit egy normális gazdaságpolitika mellett hozhatna.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2010.06.11. 10:47:36

a suzukis mentalitást istenítő kommentelők nyilván nem a futószalag mellett rohadnak nyolc órát, más f*szával viszont könnyű verni a csalánt. persze természetes, hogy a japánok gyarmatként kezelik a gyarmatukat, amikor sem a kormány, sem a jog nem védi a gyárba kényszerült rabszolgákat.

az meg sztem lényegtelen, hogy gyurcsány kókát küldte maga helyett, az lett volna gesztusértékű, ha a kormány senkivel sem képviseltette volna magát.

II.Briandrew 2010.06.11. 10:49:36

@kovi1970:

Az örök elégedetlen és folyton siránkozó magyar...Semmi sem jó.Ha hoznak pénzt, akkor munkavállalói jogokat sért, ha nem hoz, akkor meg azért szemét, mert nem hoz...de gondolom az elmúlt 8 évben minden szuper volt és csak úgy dőlt a pénz, de még a munkavállalók jogai is meg voltak becsülve...na hagyjuk ezt!

2010.06.11. 10:49:40

"a Suzuki gyarmatiként kezeli a magyar dolgozókat és jogaikat."

Ja. Mennyivel szebb, amikor a geci magyar vállakozó teszi ugyanezt.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.06.11. 10:51:57

Az a baj ezzel a cikkel, hogy alapvetően az az állítás nem igaz, hogy Gyurcsány nem parádézott az új Swift bemutatóján... Csak ő nem tudott benne olyan kényelmesen ücsörögni, bár a gyártó nagyon figyelmesen egy ragyogó, tűzpiros Swiftet gyártott a kedvéért.
Tehát ez is egy újabb elcseszettül izzadtságszagú fogáskeresés az antikrisztuson...

II.Briandrew 2010.06.11. 10:52:28

@ozirisz:

Igazad van, tehát az a jó, ha ráborítjuk az asztalt Suzukira és hagyjuk, hogy elvigye máshová a pénzét és hagyjuk, hogy több ezer ember ember az utcára kerüljön...Atya Isten....még jó, hogy nem vagy vezető pozícióban!

nestrot10 2010.06.11. 10:52:35

ROHADT KIZSÁKMÁNYOLÓ HARÁCSOLÓ KAPITALIZMUS:::A történelem megismétli önmagát! JÖN a FORRADALOM! Elzavarják a ORBÁN bandát és Kizsákmányoló kapitaklistákat is...elveszik a milliárdos vagyonokat.

(AZért igazi nyugaton erre nem lesz példa ott vigyáznak erre, hogy a szociális háló erős legyen és emberbarát kapitalistaként viselkedjenek , 20 évig éltem ott)
EZ CSAK A BALKÁNON VAN!!!
LÁTSZIK A HÜLYE MAGYAR VÁLASZÁSÁBÓL IS!! NEsztek barom SZAVAZÓK!!!

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2010.06.11. 10:54:38

@WonderCsabo:
Ja, van Audi gyár, ahol motorokat raknak össze. Nem komplett autókat.
Nagy különbség, hogy valaki komplett autót vagy csak motort dob ki a gyártósor végén...

tena_lady 2010.06.11. 10:55:34

Szerintem azért ment oda, mert ez nem európai cég.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2010.06.11. 10:57:31

@II.Briandrew: gondolod, hogy emiatt elvinné? egyébként szerencsésebbnek tartom ilyen esetekben a szerződések kőkemény betartatását (amit a japánok is elfogadtak annak idején), ahogy jogállamokban szokás, a miniszterelnök meg menjen ahova akar, az ő gördítésétől-nem gördítésétől nem lesz jobb az ott dolgozóknak.

II.Briandrew 2010.06.11. 10:58:16

@nestrot10:

És a hülye magyar tipikus példánya vagy te is!

nestrot10 2010.06.11. 11:00:45

@II.Briandrew: Én nem a Gonosz beteg Törpére és bandájára szavaztam!
Németország itt röhög ami Magyarországon történt és történik..ORBÁNT egy kalap szarnak sem veszik!

muzikfabrik 2010.06.11. 11:01:08

ez a blog egy hatalmasnagy fos. totál elfogult kommancs kaffogás. én sem vagyok oda a zorbánért, de ami itt megy.. röhej..

II.Briandrew 2010.06.11. 11:04:20

@ozirisz:

Mi itt csak politizálgatunk, ők pedig vezetik az országot, nagy különbség. Amíg mi beszélünk, fikázzuk, addig ők csinálják a politikát. Teljesen más szabályok léteznek ott, mint itt. Egy normális kormány elsősorban arra törekszik, hogy munkahelyeket teremtsen és csak aztán lehet arról beszélni és tárgyalni, hogy a munkavállalók érdekeit minden esetben vegyék figyelembe. Elég nehéz nem létező munkahelyek vezetőivel erről tárgyalni, nem gondolod?

II.Briandrew 2010.06.11. 11:04:54

@ozirisz:

Mi itt csak politizálgatunk, ők pedig vezetik az országot, nagy különbség. Amíg mi beszélünk, fikázzuk, addig ők csinálják a politikát. Teljesen más szabályok léteznek ott, mint itt. Egy normális kormány elsősorban arra törekszik, hogy munkahelyeket teremtsen és csak aztán lehet arról beszélni és tárgyalni, hogy a munkavállalók érdekeit minden esetben vegyék figyelembe. Elég nehéz nem létező munkahelyek vezetőivel erről tárgyalni, nem gondolod?

WonderCsabo 2010.06.11. 11:07:22

@Fedor: Jajj, mintha Gyurcsány komolyan gondolta volna. Esze ágában se volt lecserélni az Audikat. Ott hirtelen csinált egy meggondolatlan viccet, ami simán káros is lehet. Lehet más poént is elsütni egy átadáson.

nestrot10 : Annyira röög Németország, hogy történelmi jelentőségé megszorítást csinálnak...

IV. (Parkoló) Béla : tökmindegy, az Audi is rengeteg embert foglalkoztat.

nestrotty 2010.06.11. 11:09:00

"Elzavarják a Kizsákmányoló kapitaklistákat is...elveszik a milliárdos vagyonokat.

(AZért igazi nyugaton erre nem lesz példa ott vigyáznak erre, hogy a szociális háló erős legyen és emberbarát kapitalistaként viselkedjenek , 20 évig éltem ott)"

Klinikai eset.

II.Briandrew 2010.06.11. 11:10:03

@nestrot10:

Szuverén jogod, hogy kire szavazol. Érdekes, én máshogy tudom. A német vezetés, köztük Merkel, nagyon is jóban van a jelenlegi magyar kormánnyal. Ezen még az sem fog változtatni, hogy te itt fröcsögsz! Sőt, itt Londonban is például kifejezetten jól vették, hogy azonnal nekiláttak kormányozni...

És egy jó tanács: a fröcsögéssel és a szapulással nem mész semmire. CSAK téged minősít! Vita részemről lezárva!

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2010.06.11. 11:13:05

@II.Briandrew: csak nem a munkavállalók totális kiszolgáltatottságával kell ezt tenni. azért nem minden tőkés embertelen vadbarom ám, azt a céget, ahol melózok, franciák vették meg tizenx éve, és teljesen humánusan kezelik a dolgot. ja, és némi cigizés-kávézás mellett is van profit...

tcom 2010.06.11. 11:13:38

@jürgensen:
Ez több, mint kínos!

Én is észrevettem a post témáját. Én is elgondolkodtam, hogy akkor most már Orbán nem annyira fogékony a kisemberek problémáira? Ugyanez a vállalat folyamatosan szivatja a MAGYAR munkavállalókat Orbán mégis elmegy parolázni, kezetrázni. A nyilatkozatából kiderül, hogy lám-lám a külföldi tőke mégis képes a dolgozó népet szépen szolgálni.
Nocsak-nocsak, mégis csak fontos az a külföldi tőke, és mégsem fontos pár ezer magyar munkavállaló sérelmei??? Csak így tovább Orbán úr! Egyébként gondolja meg, Kóka János munkát keres!

Bővíz László - JUEX · http://juex.blog.hu 2010.06.11. 11:15:25

@jürgensen: "Kommancs kaffogás" :)
ZöldMarci!
Mégis mit kellet volna csinálnia? Az a jó megoldás, ha valahol valami probléma van, hogy nem megy oda?

Kunok 2010.06.11. 11:15:49

Érdekes, hogy szidjuk itt a japánánokat, de gondoljátok csak végig: atomot kaptak úgy 60 éve (nem is egyet) senkit nem taroltak le jobban, mint őket, ennek ellenére gazdasági nagyhatalom lett. nem beszélve a a több ezer éves kúltúráról, amit sokan a mai napig is őriznek. ez csak úgy tudott fentmaradni,hogy apáról fiúra szállt, szóval igenis megvan a család szentsége, jobban mint bárhol. ja a munkának él. az a bajunk, hogy a szocializmus alatt kurvára elkényelmesedtünk. kapitalizmus van, dolgozni kell és ehhez kurvára sokmindenkinek nem fülik a foga. nevezzük kaizen-nek, lean-nek, akárminek a kultúrát nem számít.

sorokinV 2010.06.11. 11:19:18

Fletó a saját kádkőgyárát sem látogatja ezek szerint? Ugyanis ott mindennaposak a munkaadó jogsértések, a munkaügyi törvények negligálása.

Nu, ennyit a napi Orbán-fikáról...

foodlfg 2010.06.11. 11:19:47

@ag100: Annyi pénzért amennyiért a japánok dolgoznak, lehet hogy a Magyarok is dolgoznának úgy.

Pirx 2010.06.11. 11:24:49

@stratez: Remélem legalább nem hiszed el amit írsz. Hogy írod, az egy dolog. Minden cigány a maga lovát dícséri. Szar érzés, ha kiállsz egy isten mellett és kiderül, hogy csak ember. Persze ha elég sokszor mondogatod, hogy nem én szartam a saját nadrágomba, előbb utóbb még el is hiszed.
Valóban nem NOKIA doboz volt. Abban nem fért volna el. És persze nemvolttaggyűlés.... Szánalmas.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.11. 11:26:08

A tőzsdei trükkel jól megszedte magát a Fidesz meg a jó oligarchák!

Lehet el is tünt a Fidesz milliárdos adóssága!

Orbán többet ne hibázz!

nestrot10 2010.06.11. 11:26:44

@II.Briandrew: Fidesz seggnyalóval nem is érdemes vitáznom..Igazad van:)

nestrot10 2010.06.11. 11:27:19

Most újra és újra figyelmeztetem a barom és nem barom szavazókat. EZ A KIS GONOSZ TÖRPE ÉS BANDÁJA úgy megváltoztatja a választási törvényt és az Alkotmányt s az Alkotmánybíróságot, hogy demokratikus úton választással el se lehet venni tőle a hatalmat CSAK FEGYVERREL!!!!!!!! Jó Kis FORRADALOM kell ide( azt szereti a kis szaros törpe..igaz a szavazó fülkében... de élőben nagyobb élvezet lenne neki, vagy a Népnek.....hehe)...és ELZAVARNI EZT A FEKÉLYT AZ ORSZÁGRÓL!!!!!!-de még EURÓPÁRÓL is.

II.Briandrew 2010.06.11. 11:28:44

@ozirisz:

Ez így van, de a vita arról szól, hogy a csúnya, ördögi Orbán asszisztál a Suzuki-gyár jogsértéseihez. Ez egy újabb szapulás, mert a szétzúzott baloldalnak szüksége van egy ellenségre, akivel szemben újra építkezhet. Csak hogy ez gusztustalan áskálódás. Orbán örökölte ezt a kapcsolatot is. Nem lesöpri az asztalról a Suzukit, hanem megneveli, miközben kiveszi a pénzt a zsebéből....hagyjuk is ezt az "Orbán tehet mindenről" dolgot, mert rémesen unalmas!

Chicano 2010.06.11. 11:30:06

Szeretném kérdezni a fikagyáros urakat mikor indítanak topikot arról hogy erősödött a forint és csökkent az infláció. Múlt héten vért teccettek okádni meg nemzethalált vizionálni mert a kósalajos örök időkre tönkretette a proletár családok megélhetését. Illene most írni valami arról hogy tévedni teccetek, a forint most ott van ahol egy hete volt és tovább erősödik. Ez így most úgy néz ki mintha ezen a blogon egy rakás frusztrált lúzer próbálna előhuzigálni koncepcionális műbalhékat. Nehéz lesz így a következő 12 év fiúk.

sorokinV 2010.06.11. 11:30:17

@Pirx:

Keresd már ki, melyik jogszabály tiltja, hogy hivatalban lévő politikusok cégei is hozzájuthassanak az alanyi jogon járó földalapú támogatáshoz!

eml 2010.06.11. 11:31:12

@II.Briandrew:
Olvasd a Die Zeit, Die Welt című lapokat. Antidemokratának tartják.

II.Briandrew 2010.06.11. 11:31:57

@Pirx:

Az a szánalmas, ahogyan a baloldal vergődik és nem bírja feldolgozni, hogy szétzúzták a választók tavasszal.

A NOKIA-s doboz meg nem legenda, hanem ügyészségileg alátámasztott tény, amiben azóta is folyik a nyomozás, "barátom"!

II.Briandrew 2010.06.11. 11:33:39

@eml:

:) Jólvan, valami új? Majd ha a német vezetésnek is ez lesz a véleménye és nem pár "gondolkodónak", akkor majd beszélhetünk a dologról. Addig komolytalan. Itthon sem vesszük komolyan sem a Magyar Nemzetet, sem pedig a Népszabadságot, ha épp fröcsögni támad kedve...

sorokinV 2010.06.11. 11:35:00

@nestrot10:

Ideggyógyászati szakrendelés van péntek délután is. Lassan szedelőzködj!

nestrot10 2010.06.11. 11:35:31

@Chicano: Te barom...az EU egyszerűen seggbe rúgta az Orsós Orbánt...és nem mert mást csinálni, mint amit a Bajnai előírt neki...ezért esett vissza az euró...
Hülye!nem a kis roma szeme feletti két dudor miatt...hehe

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2010.06.11. 11:35:54

@II.Briandrew: bocs, a poszt fikázzukorbánt-felével nem foglalkoztam, mert ugye gyurcsány is csak duzzogott egyet, ami sz*rt se számít. egy kis fejcsóválás válaszul a jogsértésre. árnyalatnyi különbség, ráadásul orbán még csak most lett beiktatva, simán elképzelhető, hogy a parolázás után jogállamhoz méltó módon kezeli majd a suzukis ügyeket. vagy nem. meglátjuk.

mendson 2010.06.11. 11:37:00

@kovi1970: A segge most is kilóg,csak most a gallér felett van.Már igen régen átalakította a száját seggé.

sorokinV 2010.06.11. 11:38:43

@II.Briandrew:

Könnyű mondani, hogy nincs igaza a die Zeitnek, de ők tájékozódtak. Megkérdezték Lengyel Lászlót és Vásárhelyi Máriát is, tehát amiket állítanak, azok csak kőkemény tények lehetnek!

:D

nestrot10 2010.06.11. 11:40:14

eml ...ne mondj ilyeneket, mert a Briand nem tud németűl olvasni!! Pedig a Merkel ( a német vezetés is kinyilvánította véleménylét az egyik említett német lapban, sőt!!!--)-a " fogadását" elhalasztotta ORBÁNNAK)..csak ugye a FIDESZ seggnyalás a butít vakít...és hülyit:) Biztos mérges gáz jön a gonosz törpe seggéből az fertőzi őket:)

II.Briandrew 2010.06.11. 11:47:59

@sorokinV:

:)) Igen, valami ilyesmire próbáltam utalni...tényleg nagyon szánalmas ez a vergődés....

Netuddki. 2010.06.11. 11:48:19

@II.Briandrew: Hát nem b+! Qrvára nem jó, ha egy multi kap egy csomó kedvezményt, miközben a hazai vállalkozókat meg ott szopatják ahol tudják. De szerinted ez biztos jól van... :(

Chicano 2010.06.11. 11:55:06

@nestrot10: "Biztos mérges gáz jön a gonosz törpe seggéből az fertőzi őket:) "

Te beszedsz valamit mielőtt ilyeneket írsz vagy ezt józanon sikerül kiadnod magadból? Írd már meg nekünk melyik pártra szavazol, hagy szégyelljék magukat miattad akik szintén odaszavaztak.

sorokinV 2010.06.11. 11:56:47

@II.Briandrew:

Az a sebesség is vicces, ahogy az elftársak lecserélték a "nemzetközi helyzet" és az "alacsony termelékenység" hívószavakat a "szegény proletár" dumára.
Lassan nekiállnak multizni, mély egyetértésben a Jobbikkal.

nestrotty 2010.06.11. 11:59:55

Itt vannak gyurcsány táskahordozói!

Ezt érdemes figyelni! @eml:
Csak egy idióta @nestrot10:

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.06.11. 12:04:27

Orbán Viktor deklaráltan támogatja a családi vállalkozásokat, márpedig a Suzuki az. Hol itt a probléma?!

nestrot10 2010.06.11. 12:04:44

@Chicano: Te lüke, amikor WC re megyek mindig kiteszek egy darabot a FIDESZBŐL:))hehe

lkjpoi 2010.06.11. 12:16:07

Demagóg, szar írás, tele helyesírási hibákkal, szokás szerint.
Azt nem értem, ez mitől kerül ki nap mint nap az index főoldalra.

gyazso 2010.06.11. 12:19:36

Nahát látom,hogy nem sok suzukis van itt.Én 9 éve dolgozom ott,de nem azért mert annyira szeretem hanem mert nemigazán van más lehetőség.De lássuk sorjában:A munkaidő jelenleg reggel6.00-14.50-ig és 14.55-23.45-ig van.tehát 8óra és 50 perc.Ebből 8 órát fizet!A maradék az a munkaközi szünet amiből 30 perc az ebéd vagy vacsora.A wc-ről annyit:400 ember dolgozik 1 műszakban a szereldében.Erre van potosan 6 wc ami fele női fele férfi!! Munka közben míg azszalag megy NEM TUDSZ KIMENNI!!A fizetésről :nagyjából 100-120ezer forintot keres egy sori dolgozó!Voltam Japánban 3 hetet.Beszéltünk ottani dolgozókkal (tolmácson keresztül).Az ottani éves keresetéből eltartja a családját úgy.hogy a feesége nem dolgozik!!! Átlagban 2 azaz KETTŐ autójuk van és NÉGY ÉVENTE LETUDJA CSERÉLNI ÚJRA ÉS NEM HITELBŐL!!!Az pedig,hogy milyen az ő munkamoráljuk az egy dolog!DE MIVEL EZ EGY MAGYARORSZÁGON BEJEGYZETT CÉG(MAGYAR SUZUKI ZRT)EZÉRT RÁ A MAGYAR ÉS AZ UNIÓS SZABÁLYOK VONATKOZNAK MINDEN TÉREN!!!!!!Volt olyan 3 műszakos munkarend ahol heti 4 napon 11.5 órát dolgoztál!!!Szóval az emberek örülnek,hogy van munkájuk és nem háborognak.A szlovákokról annyit:ŐK SZLOVÁKIAI MAGYAROK!!AZÉRT DOLGOZNAK ITT MERT A KÖRNYÉKBELIEK MÁR NEM JÖNNEK IDE!!A tavaly előtti létszámcsökkentés is érdekes.A cég hivatalosan csak a munkások negyedét rugta ki a többi leszámolt!Miért? Mert elvették a buszokat felajánlották,hogy ha magadtól mégy kapsz X összeget!Jelenleg "hivatalosan" nincs leépítés de:csökkenti a buszok számát,vagy jársz kocsival vagy nem,de az autóra csak akkor fizet benzinpénzt(9Ft/km) ha SUZUKI!Ha emiatt leszámolsz akkor meg kapod az 1 havi béredet és viszlát!!!Szóval nagy vonalakban ennyi!

Melchi Zadok 2010.06.11. 12:25:08

@fenehorizont: a képedet elnézve nem hiszem, hogy valaha is volt dolgod multicégnél munkásként dolgozni, de te pontosan tudod hogy mennek ott a dolgok. egy jóízűt nem dolgoztál még életedben de munka helyett cigiző poroletárokat vízionálsz. te ostoba fajankó...

Chicano 2010.06.11. 12:27:33

@lkjpoi: Pont azért kerül ki.

klaus Trofóbia: a német szinész · http://suzuki.pvr.hu/ 2010.06.11. 12:50:13

@gyazso: "a Suzuki gyarmatiként kezeli a magyar dolgozókat és jogaikat."
Mindenki jogait gyarmatiként kezelik, és a hatóságok, bíróság, média a lelkes kiszolgálójuk mert van pénzük bárkit megvenni. 3éve perben állok velük, bűncselekményeket követnek el a perben a bíróság teljes hallgatása mellett

Alamio 2010.06.11. 12:57:30

Álnok ez a poszt. Csatlakozom többekhez, ha nem ment volna el, az lenne a baj. De azért felvetek egy egyszerűen elképzelhetetlen feltételezést:
a., Nem lehet, hogy ez a három ember tárgyalni (is) ment oda, nem csak protokollra?
a/2., Nem lehet, hogy a munkakörülmények javítása is szóba került a két fél rövid mosolygós egyeztetésén?
Tudom, minden, a valósággal való hasonlóság elképzelhetetlen, és csakis a szárnyaló fantázia szüleménye lehet.

klaus Trofóbia: a német szinész · http://suzuki.pvr.hu/ 2010.06.11. 13:06:09

@II.Briandrew: Nem, nem kell asztalt borogatni, de a törvényeket be kell tartani és tartatni mindenkinek. "mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek"

Fapuma (törölt) 2010.06.11. 13:06:17

Mekkora fasz vagy...

Ha elmegy az a baj, ha nem ment volnael az lett volna baj. Tudod van sapkaja, nincs sapkaja effektus. Szanalom, ez lenne az UJ BALOLDAL epites, szocialdemokracia? Hahaha.

@nestrot10: te debil, surgosen kezeltesd magad, mielott komolyabb baj lesz! :)

loláb 2010.06.11. 13:13:28

Ja, mert neked Gyurcsány az etalon. Akkor már értem a blogodat.

HávéCsé 2010.06.11. 13:31:17

azért van itt kevés szudzuki dolgozó mert, nemrég fejezte be Osamu san a körbejárást! Dohányzás is meg volt tiltva a mai napon :)))

HávéCsé 2010.06.11. 13:36:32

@gyazso: ja és még a történethez tartozik a következő évek célkitűzései: 20-30 százalékos leépítés! Azért dolgozz keményen hogy 1 év múlva ne legyen állásod? Döbbenet!!

II.Briandrew 2010.06.11. 14:58:05

@klaus Trofóbia: a német szinész:

Persze, de ki mondta, hogy Orbán a törvényszegés pártján áll ebben az esetben? Jaaa, hogy az a posztoló, aki a piros lapjait roppant érdekes módon mindig csak jobboldalra tudja felmutatni. Ez több, mint beszédes! Nézd végig az előző posztokat, gyakorlatilag 90% arról szól, hogy a Fidesz így meg úgy...erről ennyit!

klaus Trofóbia: a német szinész · http://suzuki.pvr.hu/ 2010.06.11. 15:30:28

@II.Briandrew: Tökéletesen igazad van ez esetben. Csak nem tudtam kihagyni a megjegyzést, én örülnék a legjobban ha ezentúl ez a kivételezés megszűnne és a törvények előtt tényleg egyenlők lennénk. Amúgy az írás valóban nevetségesen elfogult.

Vlagyimir Iljics Lenon 2010.06.11. 19:19:55

Aszongya: "2006-ban kirúgott szakszervezeti vezető"

Ki volt 2006-ban a miniszterelnök?
Nem Gyurcsány?

eml 2010.06.11. 22:57:23

@gyazso:
Már évekkel ezelőútt csodálkoztam azon a buszfalkán, ami oda járt.

eml 2010.06.11. 23:07:51

@nestrotty:
Ez pozitív vagy negatív kritika?

De hogy jól érezd magad:
Gyurcsányt határozatlannak, és gyengének tartják kint, de egy nagyon komprpmisszumkereső, konszenzusra törekvő emberként deklarálják.

Kuncze nyilatkozta:
Horn Gyulával nagyon nehéz (sokáig tartott) volt megállapodni, de a megállapodást 5 perc alatt keresztülvitte az MSZP-n.
Gyurcsánnyal simán meg tudtak állapodni, de kérdéses volt, hogy nyeleti le a szocialistákkal.

Orbán, és most a komprpmisszumkészsége felöl közelítve, egy roppant intoleráns, kicsit pökhendi, aki szeret hatalmi pozicióból tárgyalni.
Nagyon makacs, ezért amikor az erősek (Barroso, 2006?-ban Putyin, Schröder) kioktatják illetve lecsendesítik, akkor nagyon nehezen áll fel, és elkezd kapkodni. Szereti a nagy látványos, színpadias, jelképes ünnepléseket, ahol igét hirdethet.

Orbán és a Suzuki:
Elment a Suzukiba, mert ez a tény, hogy ő hozta le az autót, egy zsákmány, egy kampányzsákmány. Ha a Suzuki visszabeszélt volna neki valamiért, akkor azt nyilatkozta volna, hogy gyártanak majd mások Esztergomban autót. Ezzel szemben nagy volt az egység és most Suzukival járnak a miniszterek.

Nem volt túl elegáns egyébként a Suzuki főfejese előtt a banki különadóról beszélni.

eml 2010.06.11. 23:08:51

@nestrot10:
Ezzel a színvonallal kostold meg az ostyát néha, elvégre Krisztus teste.

eml 2010.06.11. 23:10:26

@melchi zadok:
Ez az internet, ahol nem biztos hogy mindenki az arcképét teszi ki.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2010.06.12. 19:06:13

@gyazso: tehát végülis a szuzuki egy zömében szlovák állampolgárokat alkalmazó cég?

eml 2010.06.13. 02:10:40

@ozirisz:
Legalább is sok szlovák állampolgár dolgozik ott. Meg szembe a Tyconál is. Tyco előtt egyszer kilenc busz állt, szlovákiai táblával. És akkor még nem schengeni volt a híd.
Ha a különböző irányokat is vesszük, meg nem minden busz van tele, akkor is 300 szlovák ember egy műszakban.
süti beállítások módosítása