Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Jól láthatóan hiányzik az ifjúsági minisztérium

2010.05.05. 19:40 | szocdemman | Szólj hozzá!

Címkék: mszp orbán fidesz kormány kdnp iksz lmp

Igen nehéz lesz elszámolnia Rétvári Bencének, az IKSZ elnökének a szervezet tagsága felé. Hiszen, 2008-ban, a Nemzeti Ifjúsági Stratégia elfogadása kapcsán úgy vélte a politikus, hogy jól láthatóan hiányzik az ifjúsági törvény és az ifjúsági minisztérium. A Fidesz-KDNP színekben mandátumhoz jutott képviselő szerint, az intézkedések rontották a fiatalok életkörülményeit, a tanulási, családalapítási és lakásteremtési lehetőségeiket. Sőt úgy vélte, hogy a Nemzeti Ifjúság Stratégia annak a beismerése.

De nem csak Rétvári gondolta ezt úgy korábban, több ifjúsági vezető társa is felhívta a figyelmet az Ifjúsági Minisztérium hiányára.

Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP kormányból azonban kimaradt az Ifjúsági Minisztérium. Úgy látszik, Orbán nem látta súlyosnak azt a problémát, amit Rétvár 2008-ban felvetet. Vagy az is lehetséges, hogy a szocialisták által elfogadott Nemzeti Ifjúsági Stratégia kezelte a kérdést.

Rétvári most persze nem firtatja, hogy nincs ifjúsági minisztérium, hanem szépen elfogalja államtitkári pozícióját - távol az ifjúságügytől.

Az Ifjúsági Minisztérium mellett kimaradt a tárcák közül, az egészségügy az pénzügy az önkormányzati tárca, de Orbán által 2006-ban még szükségesnek tartott Budapest minisztérium sem lesz. Az ellenzék pártjai egységesen egyetértetek abban, hogy komoly hiba a környezet védelmi minisztériumot megszüntetni.

Szilágyi László az LMP képviselője egy televíziós interjúban azt mondta, hogy a most kialakítót struktúrában felaprózódnak a zöld ágazat ügyei, ami rengeteg bizonytalansághoz fog vezetni.

Szabó Imre, az MSZP környezetvédelmi minisztere, úgy gondolja, hogy egy kormányalakítás mindig értékek választása is. Ha egy terület nem jut önálló képviselthez, akkor ezek az érdekek nem lesznek képviselve a kormányban. Szabó azt is elmondta, hogy nem véletlen, hogy a rendszerváltás óta mindegyik kormányban volt Zöld tárca és nem véletlenül nem szüneték meg.
 

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr151977232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása