Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Mi úgyis beszavazzuk Molnár Gyulát

2010.03.10. 17:54 | szocdemman | 15 komment

Címkék: mszp választások 2010 újbuda molnár gyula kopaszi gát

Újbudát ellepték a nem kampányoló Fidesz plakátjai. Guzmicás egy választókerület ez Viktoréknak. Nem elég, hogy az MSZP Molnár Gyulát, a polgármestert indítja, de még jelöltet is kellet váltani.

Először Orbán Anita indult volna itt (nincs semmiféle rokonság Orbán Viktorral, max. névrokonság, ha jól tudom). Orbán jól startolt. Szórólapjai elsőként érkeztek a postaládákba, rögtön egy rendezvény meghívóval összekötve. A meghívott -az időközben politikussá lett TV-s- Pálffy István lett volna. A lakók és Pálffy kérdezték volna Orbánt. Rendezvény elmaradt érthető okokból. Pedig kínos kérdéseket tehet volna fel neki Pálffy, ha ő nem is, hát más. Hivatalos Fidesz kommunikáció szerint, a harmadik ikszet nem rég megkezdő képviselő-jelöltnő egészségi állapota miatt visszalépet az indulástól. Majd pár napra rá az indexen megjelenik, hogy „a rendőrség vizsgálja annak a cégnek a BKV-val kötött szerződéseit is, amelyben korábban a napokban visszalépett fideszes képviselőjelölt, Orbán Anita férje volt az egyik vezető”. Rájár itt a rúd a Fideszre. Lehet, hogy pont ide (is?) vezetnek a BKV-s ügy Fidesz szálai?

 

Reggel 8 órakor állok a Kelenföld-városközpontban, a 7-es busz megállójában. Időközben meg is lett az utód, hál isten. Tehát, állok Simicskó István óriás plakátja alatt. A buszmegálló népéből többen ránéznek ingerszegényen, talán szánakozva. Felüdülés volt a hűvösben, kettő, arra járó néni jó kedve. Trécselésükből egy mondatuk megütötte a fülem: Mit akar ez itten, mi úgyis beszavazzuk a (Molnár) Gyulát!


Bár Molnár Gyula respektjén is csorba eset. A Kopaszi- gát megújulása kapcsán merültek fel szabálytalanságok. Természetesen a kerületi Fidesz mindent meg tett annak érdekében, hogy a vizsgálat ráégjen a polgármestere. Hiába. A BRFK bűncselekmény hiányában megszüntette az igazságügyi ingatlanszakértő bevonásával tartó nyomozást. Molnár Gyula tehát ártatlan. A sajtó, előszeretettel törölte bele a lábát a politikusba. Persze, hogy ez így lehetett, kellet az is, hogy a társadalom, úgy gondolja, minden szocialista hazug. No lám, ez még sincs így.

De itt álljunk meg egy pillanatra azért. Elgondolkoztató az, hogy a polgármestert negatívan érintő ügyekről előszeretettel számolt be kicsi és nagy sajtó egyaránt. Az a hír, hogy a Kopaszi-gát megújulása során nem történt bűncselekmény már lassan egy hónapos. Alig lehet megtalálni az interneten. Úgy látszik, az újságíróknak nehéz megírniuk, hogy bocs, tévedtünk. A másik szomorú dolog, hogy Molnár egy többszörösen újraválasztott politikus. Újbuda teljesen megváltozott mióta ő vezeti. Jelentősen javult a közbiztonság, parkok, terek, utcák újultak meg. És igen, a sokáig lepattant Kopaszi-gát helyén is egy nagyon jó park lett. (Érdemes megnézni!) Tehát Molnár tette a dolgát. Ennek ellenére le lehetett öt járatni, mint kiderült igazságtalanul. A kérdés az, hogy ezek után bárkit elő lehet venni, és le lehet savazni?

(Megjegyzem: A Kopaszi-gát szép lett, azonban van vele egy apró, pici hiba még is. Nem lehet pecázni. A közeli lakótelepekről sok öreg ment le –régebben- az öbölbe, nyilván addig sem otthon volt. Nem értem igazat megvallva az okát, miért nem lehet, de nem lehet. Amúgy, szerintem lehetne a gátnak ezzel is egy feelinget adni. No de ez legyen a legkevesebb.)

Visszatérve a Fideszre, az Orbán Anitás incidens után még ez is. Úgy látszik nem lesz nekik könnyű elfoglalni a XI. kerületet, ami kétség kívül egy budai baloldali bástya. És nem is lenne igazságos, bár az nem egy politikai kategória. Ez van.
 

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr841829160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

virtual landscape (törölt) 2010.03.10. 18:03:54

Arról megfeledkezel apám, hogy a Fidesz jelöltjét életveszélyesen megfenyegették "ismeretlenek". Három kisgyerekkel érthető, hogy ezek után lecserélték és Simicskót dobták a magatokfajta szaralakok elé, ő nem félemlíthető meg.

Molnár Gyula tönkretette a kerületet, kirabolta, kifosztotta. Eddig csak a Leisztingeres stiklik derültek ki, de majd hull elő a többi csontváz is.

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.03.10. 18:36:24

@virtual landscape: Hehhheee, hát látszik, hogy te nem itt laksz a kerületbe. Volt itt már fideszes polgármester meg is köszöntük neki! Persze, úgy mással is be lehet sározni...

Ezt a megfenyegették szöveget még nem hallottam, de hát ez nem is a fidesz hivatalos kommunikációja.

Orbán Anita Twitterén sem... tán lehet, hogy hazudós vagy???

virtual landscape (törölt) 2010.03.10. 18:59:22

Molnár jobban tenné, ha bekészletezne vazelinből, mert majd a börtönben tanulja a kisebbség tolerálását ;)

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.03.10. 19:03:13

@virtual landscape: Igen ezért sem lenne jó egy fideszes kormány, mert újra eljönne az az idő, hogy ártatlan embereket csuknak le politikai okokból.

Pont úgy ahogy te is írod... illetve fenyegeted!

virtual landscape (törölt) 2010.03.10. 19:55:29

@szocdemman: Molnár minden, csak nem ártatlan. Egyelőre mentegetik, mert főpolgármestert akarnak belőle csinálni. Aztán kiköpi őt is a párt, mert csak teher. Használni már nem használ, akkor pedig kolonc.

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.03.10. 20:14:50

@virtual landscape: Te nagyon okos, az mszp-nek már van főpolgármester jelöltje és nem Molnár Gyula, hanem Horváth Csaba
te nagyon el vagy tévedve....

hRaVeN 2010.03.10. 20:36:42

Idén már van esély rá, hogy Molnár Gyula nyerje a Kazinczy-díjat? :))

"A XI. kerület szocialista polgármestere a kerületi közgyűlésen káromkodott, amiről video-, illetve hangfelvétel is készült. "Hol a f...omban van a Lakos b... meg, tele van a tököm, hogy eljátssza mindig ezt az izét" - egyebek közt ezt mondta Molnár Gyula."

www.hirszerzo.hu/cikk.hol_a_lakos_bmeg_molnar_gyula_elnezest_kert_lakostol_es_mindenkitol.61925.html

Gepárd Géza 2010.03.10. 22:09:41

Ezt nem hiszem el komolyan mondom. Nem lehet elhinni hogy van olyan szoci aki jól végzi a dolgát? Azonnal be kell sározni ha valaki valami jót csinál és ha még MSZP-s is akkor ez duplán érvényes?

virtual landscape (törölt) 2010.03.11. 07:10:40

Arról miért nem írsz cicám, hogy Gyuluskád átjátszotta a Medgyessy et.-od családja kezére a BB úti egykori Hadik kávéházat, a pénzt meg, ami lett vón' a felújításra, indításra, szétoffshoroltátok?

Magad szemében a szálfát se találod meg? Nahát apám!!!

Fapuma (törölt) 2010.03.11. 18:24:12

Kelet a négy fő égtáj egyike, nyugattal szemben, északtól és déltől jobbra találhatjuk.

Kellett: ezt nem kelLett volna mondanod.

Érzed a különbséget? Nézd át a "cikkedet". Központozás stb. Sokat hiányoztál általánosban az iskolából?

A tartalommal most nem is foglalkoztam, de ott konkrétan sírtam mikor a két népnyelven beszélő néniről írtál, nagyon megható volt, eszembe sem jutott, hogy talán nem mondasz igazat, hidd el!

Spiritmonger 2010.03.11. 21:22:25

szocdemman, meséljek neked valamit a zöld pardon és a rio körüli visszásságokról?
arról, hogy mindegyike köthető a gyulához?

esetleg arraól a tényről megfeledkeztél, hogy nem kell megvárni a fidesz-kormányt, mert itt már akkora fasizmus van?
több szoci politikus ül börtönben, mint Horthy idején, noha szoci kormány van 8 éve...

kosarlabdaszerintem · http://kosarlabda-szerintem.blog.hu 2010.03.12. 16:26:14

Újbudán sok jó dolog történt, a Kopaszi-gátnál kialakított park tényleg csodálatos, és sok helyen fejlődés tapasztalható más ügyekben is, de ezt nem részletezem.

Továbbá nekem az is nagyon pozitív, hogy Gyula ideje alatt igen aktív sporttámogatás valósult meg a kerületben, többek között talán az összes Ált. Iskolának van műfüves sportpályája, és nem a betonon kell már kisgyerek korban a gyerekek izületeit tönkretenni...

Persze, sok mindent lehetne sokkal jobban is csinálni, van hova fejlődni... hibák is vannak, de ha megnézitek a kampány kiadványait, akkor abban ő is azt mondja, hogy hibáztak is, és van még bőven mit javítani a kerületben, de azért vegyük észre hogy "IGEN MÉGIS" van fejlődés a kerültben és bőven...

kosarlabdaszerintem · http://kosarlabda-szerintem.blog.hu 2010.03.12. 16:27:56

de mielőtt nekem este, hogy mocskos komcsi, előre közlöm, hogy egyáltalán nem biztos hogy most rá szavazok..., de polgármesterként igenis van mit felmutatnia a kerületben

paranoyd86 2010.03.13. 21:33:49

"Természetesen a kerületi Fidesz mindent meg tett annak érdekében, hogy a vizsgálat ráégjen a polgármestere. Hiába. A BRFK bűncselekmény hiányában megszüntette az igazságügyi ingatlanszakértő bevonásával tartó nyomozást. Molnár Gyula tehát ártatlan."
Micsoda sajátos logika ez...

Molnár Gyula meg 1 tahó és kész:
www.hirszerzo.hu/cikk.pa-do-do_roma_fellepo_molnar_gyula_-_kiszivargott_a_hangfelvetel.96785.html

Bizonyára itt is csak lejáratni akarták. :D

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.04.08. 01:53:49

A kedves bérpostoló megtanulhatna írni, mert a szpellcsekker nem fogja megtalálni az alábbi hibákat: kelet --> kellett, kellet --> kellett, visszalépet --> visszalépett.

Molnár Gyula meg egy fasz, azt meg nem érdemes polírozni.
süti beállítások módosítása