Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Becstelen brigantyk

2009.09.22. 12:39 | ivanpeter | 1 komment

Címkék: film nácik quentin tarantino ii világháboru becstelen briganti

avagy Tarantino kalandozásai a történelemben

Quentin Tarantino legújabb filmje, a Becstelen brigantyk (Inglorious bastards) egészen rendben lenne, de mégis kilóg a csak botrányosan jó rendező életművéből. A II. világháború történetét újragondoló film túlságosan el lett nyújtva (153 perc), mégpedig olyan elemekkel és szükségtelen, monoton szövegelésekkel, amelyeket nyugodtan ki lehetett volna hagyni belőle. Tarantino filmjeit a rendező zseniálisan újrakomponált filmtörténeti eposzokból való koppintásai, a pörgős és hypercool beszólásokban hemzsegő párbeszédek és a hirtelen, de rendkívül véres akciójelenetek teszik feledhetetlenné. A II. világháború éveiben játszódó, nácikat gyilkolászó, majd skalpoló amerikai zsidókból álló bosszúbrigád storyjára eredetileg egy B-kategóriás olasz háborús filmben akadt rá Tarantino, megjegyzem: rendkívül jó érzékekkel kiszagolva a történetben rejlő, kiaknázatlan lehetőségeket és még éppen hogy élvezhető mértékű erőszakot. Majdnem sikerült egy újabb Ponyvaregényt csinálnia, de mégsem. A rendező láthatólag nem találja helyét a múltban, nincs meg hozzá a kellő tudása, korismerete és alapműveltsége. Az ő stílusa és sziporkái tipikusan kortársak, a XX. század nyelvezetét és amerikai gettókban, bárokban edződött vagányainak fellépését tükrözik. Azonban sokszor nem mutatnak jól és hitelesen egy 40-es éveket feldolgozó filmben.

A katonák, civilek és ellenállók közötti párbeszédek túl hosszúak és legtöbbször ellaposodnak, tankönyvízűre sikerednek és az érződik rajtuk, hogy Tarantino jó sok, korszakalkotó háborús filmet rágott át, hogy felszívja azok nyelvezetét. Sajnos kevés eredménnyel… Ugyanis eddigi filmjeire jellemző vitriolos, tipikusan Tarantinós stílusát nem merte felvállalni és helyette egy erőltetetten történelmi, vér- és eredeti ötletetekben szegény akciófilmet csinált.

 

Tarantino számára a II. világháború láthatólag ismeretlen terület, amellyel nem tud mit kezdeni. Amerika szemszögből ez az időszak csak egy háborús film és ilyen szempontból a Becstelen brigantyk szenzációs lett: akciójelenetei véresek, de gyönyörűek, azonban sajnos ezek csak vetítési idő max 10 százalékát teszik ki. A fennmaradó közel két órában az egyébként kiválóan összeválogatott, nemzetközi merítésű színészgárda tagjainak párbeszédeit kell hallgatnunk, amelyek megírása során a korszakot feldolgozó nagy háborús filmek hőseinek heroikus nyelvezetét és egy Tarantinó-filmben szánalmasnak tűnő udvariaskodását próbálta feltámasztani a rendező.


Tarantino a Brigantykban jó szokásához híven számtalan, a különböző embertípusokat és élethelyzeteket leegyszerűsítő panellel dolgozik: a nácik mind rém hivatalosak, műveltek és hűvösek (Christopher Waltz-Hans Landa), az amerikai katonák pedig lazák, kellőképpen primitívek, de mindezzel együtt szimpatikusak (Aldo Raine hadnagy-Brad Pitt). A rendező igazán jól, már-már mesterien csak a bosszúra éhes, végsőkig elkeseredett és kiégett zsidó katonák és civilek karaktereit tudta ábrázolni. A Motel rendezőjeként ismert Éli Roth félelmetes erővel kelti életre a nácik fejét baseballütővel szétverő, dühös, ítélkező Istent játszó zsidó srácot. Az antináci brigádban feltünik egy kiugrott náci katona, a volt bajtársait szelíd, már-már beteges hidegvérrel és faarccal legyilkoló Hugo Stiglitz őrmester, akit Til Syhweiger alakít. Néhány jelenet erejéig megjelenik Hitler is (Martin Wuttke), akinek ábrázolása során Tarantino a Bukásból megismert esendő és töprengő, örült, de elszánt Hitler-figurát veszi alapul és teszi végtelenül nevetségessé. Újra lepörögnek a Bukás Hitlerjének őrjöngései és monológjai, kifordítva és szándékosan túlhevítve.

A Becstelen brigantikat érdekes módon csak azon, sajnos ritka, tipikusan tarantinós és század végi beköpései és szimbolikus erejű húzásai, már-már horrorba hajlóan realisztikus jelenetei (skalpolás, horogkereszt vésése a náci katonák fejére és Éli Roth, amint röhögve sorozza gépágyújával a náci közönséget) teszik elviselhetővé, amelyek nem akarnak korhűek és hitelesek lenni. A tanulság: Tarantino nem tud kibújni a bőréből és ez így van jól! Ha más, nagy történelmi filmeket akar másolni, életre kelteni, csak szánalmas és izzadságszagú utánzatok futnak ki kezei közül. 

A régóta várt bosszúfilm trailerjéhez képest nem tartogat túl sok újat a Tarantino-rajongóknak, egy hosszú és unalmas háborús film, amelynek igazán csak befejezése emlékezetes és ütős: a lemészárolt főnácik száma és kivégzésük módja, a zsidó bosszú leegyszerűsítő, de erős és hatásos megjelenítése, Hitler kivégzése és ezáltal a történelem sajátos újraírása miatt. 

Egy valami biztos: a Kurucinfó stábja és a hazai Gárdisták derékhada valószínűleg nem ezen a filmen fog otthon, békésen elszenderedni…

 

Szilágyi Iván Péter

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr51399201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pietro Stracchi 2009.09.22. 20:24:44

"A II. világháború történetét újragondoló film túlságosan el lett nyújtva (153 perc), mégpedig olyan elemekkel és szükségtelen, monoton szövegelésekkel, amelyeket nyugodtan ki lehetett volna hagyni belőle"

Én nem tartom magam Tarantino-rajongónak, viszont már megnéztem életemben pár filmet, és azt kell mondanom, ha ebből a 153 perc tömény zsenialitásból kivettek volna egy pici részt is, már nem lett volna akkora élmény. Enyhén színházias, és igen, régi filmekhez hasonlatias a párbeszédekből tevődik össze, (amit te monoton, szükségtelen párbeszédként titulálsz) amelyek nélkül nem lenne, nem létezhetne például hiteles karakterábrázolás, ami azt jelentené, hogy a viccek nagy része is értelmét vesztené.

"...hirtelen, de rendkívül véres akciójelenetek teszik feledhetetlenné."

Igen ezek valóban feledhetetlenné teszik, de PONT azért, mert kevés van belőlük, és nem azért, mert csak ezek jók. Mert ennek a "háborús" filmnek PONT az a pikantériája, hogy nem látványban, teleeffektelve fejezi ki a háború mivoltát, hanem élvezetes, sokkal színpadiasabb mozgással, beszéddel teremti meg a világháborús légkört.

A tény, miszerint te hosszúnak és unalmasnak tartod a filmet, számomra csak azt bizonyítja, hogy nem értettél meg belőle semmit, nem érezted át egyik karakter helyzetét sem, holott Tarantino jellemábrázolása szinte tökéletes (ebben jó amúgy). Ha tényleg csak a véres jelenetek tetszettek belőle, akkor van egy rakat film, amiben csak ez található, lehet azokat nézni.

Megjegyzem, az írásodban van még egy csomó félig igaz állítás (pl. a leegyszerüsítő panel, udvariaskodás), amivel részletesen nem foglalkoznék, feljebb írottak nagyjából amúgy is lefedik. Peace.