Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Komássy a nyócker szoci jelöltje

2009.09.16. 19:13 | ivanpeter | Szólj hozzá!

Címkék: mszp polgármester józsefváros 8ker societas komássy ákos societas budapest csécsei béla viii. kerület

Komássy Ákos a Magyar Szocialista Párt jelöltje a 2009. november 22-re kitűzött józsefvárosi időközi polgármester-választáson, amelyet Csécsei Béla lemond(at)ása miatt kellett kiírni. A fiatal, több nyelvet beszélő politikus Józsefvárosban lakik és körülbelül 15 éve foglalkozik politikával. A Fővárosi Diákönkormányzat, majd az OBESSU, az Európai Diákszövetség vezetőjeként dolgozott. Medgyessy Péter miniszterelnök felkérésére belekóstolt az országos politikába és a Fiatal Baloldal elnökekének is megválasztották. 2006-ban súlyos autóbaleset törte félbe karrierjét:

-A balesetben elvesztettem egyik legkedvesebb kollégámat, hosszú időt voltam kómában, intenzíven és közben sok dolgot átértékeltem az életemben. Budapesti srác vagyok, a főváros minden hibája ellenére is szeretek itt élni. Büszke vagyok rá, hogy Apáczais diák lehettem. Felgyógyulásom után, 2006-ban elkezdtem újra felépíteni életemet és ennek keretében egy olyan pártközösséget kerestem, amely nyitott a fiatalokra és lendületükre, és egy olyan kerületet, amely fejlődik, de van még mit javítani rajta. Ez lett Józsefváros, a kerület „Józsefváros Központ” néven ismert részén lakom, a Kisfaludy utcában. Szegény és jómódú emberek elegye vesz kerül: mellettünk épül a Corvin sétány, míg a másik szomszédom egy krízistömb, Józsefváros egyik legsúlyosabb helyzetben lévő, legszegényebb részeként ismert lakótömbje, ahol rengeteg a munkanélküli és a létminimum alatt élő polgár.
-A nemzetközi kapcsolatok és a diplomácia területéről jött. Szót fog érteni a „Nyócker” lakóival? Itt nincs finomkodás, elkendőzés-nevükön nevezik a dolgokat.
-Szerintem igen, sok józsefvárosi barátom, ismerősöm van - például a Szigony utcai lakótelepről, amely egy nagyon pikáns környék, sajátos miliővel. Örömmel hallgatom a You Tube-on a lakótelepi rapperek klipjeit, jó néhányukat személyesen ismerem.
-Józsefváros vagy Nyócker?
-Szerintem nem volt baj a régi Józsefvárossal sem, ahogy a Nyócker kifejezést is vagánynak tartom. Nagyon fontos fejlesztések indultak meg a kerületben, ilyen a Corvin-sétány és a Magdolna Negyed program, amelyet egyaránt szocialista városatyák találtak ki.
-A népszerű ötleteknek hamar lesz gazdája. Bezzeg a Titanicot utólag senki sem akarta örökbe befogadni.
-Nézze, ezek tények - utána lehet nézni. 2006 előtt indultak el a fenti programok, feltétlenül szeretném folytatni és kiterjeszteni őket. A kerület arculata a fejlesztéseknek és Csécsei Béla áldozatos munkájának köszönhetően teljesen átalakult, sokkal élhetőbb hely lett, nagyobb a közbiztonság és a köztisztaság. Ma már - leszámítva a kerület egyes rázós részeit - sötétedés után is ki lehet menni az utcára-életbiztosítás előzetes megkötése nélkül. Ebben nagy szerepe Csécsei Bélának és az őt támogató MSZP-SZDSZ koalíciónak. Az elmúlt 3 évben viszont mintha lelassult volna ez a fejlődés. A Fidesz többségbe került a testületben és ez nagyban megnehezítette a polgármester munkáját, annyira, hogy végül idő előtt be is dobta a törülközőt.
-Arról már beszéltünk, hogy mivel értett egyet. Min változtatna?
-A híres-hírhedt Orczy-negyedet feltétlenül rendbe kellene hozni, olyan szociális rehabilitációra van szükség, mint a Magdolna-negyedben. A Fidesz többség nem tett lépéseket ennek megoldására és sajnos arra sem gondoltak, hogy 2010-től miből fizessük ki a Magdolna-negyed Program folytatását, költségeit. Ezen kívül mind a mai napig érintetlen a Józsefvárosi-pályaudvar, amely hírhedt „sajátos” piacáról.
-Ha megválasztják polgármesternek, fideszes többséggel kellene együtt dolgoznia, amely nem ígérkezik nagy és heves szerelemnek. Képesek lesznek együttműködni?
-No, azért ez a fideszes többség nem kell, hogy sokáig tartson! Ha november 22-én polgármesterré választanak, akkor lesz még egy közös, de szűk évünk, amikor valóban együtt kell dolgoznom velük. Nem lesz egy leányálom. Azért is lenne jó egy szocialista polgármester Józsefvárosnak, hogy megelőzze a jobboldali többség túlkapásait. Alighanem emiatt nem bírta tovább Csécsei. Úgy érzem, elfogyott az ereje, felőrölték az állandó küzdelmek, áskálódások.


Kérdésére visszatérve, nem egy évben gondolkozom. Legalább egy vagy két ciklus kell ahhoz, hogy az egész kerületet rendbetegyük, mert ez nem járja és nem igazságos, hogy egyesek európai körülmények között lakhatnak, míg más józsefvárosiaknak marad a szegénység és a nyomor.
-Amiben kőkeményen közrejátszanak a megszorítások is.
-Erre könnyű és népszerű hivatkozni, de gondoljon bele: ha a Bajnai-kormány nem tette volna meg ezeket a lépéseket, akkor mi maradt volna a hazai szociális és nyugdíjrendszerből!? Egy-két nehéz év, vagy évtizedek nyugdíj nélkül? Gondolkodjunk már...
-Miért lenne jó a kerületnek, ha Önt választanák meg?
-Józsefváros kulturális örökségét-sokszínűségét-helyi közösségeit tekintve nagyon gazdag kerület, anyagi szempontból azonban nagyon rosszul állunk. Mondjuk ki, nincs pénzünk. Józsefváros további fejlődésének alapjait most kell letenni és egy szocialista polgármester könnyebben és eredményesebbe tudna tárgyalni a fővárossal és a szintén szocialista támogatású kormánnyal.
-Ehhez azonban kapcsolatok is kellenek, azoknak a kialakításához pedig kor és idő. Nem akarom dicsérni, de elég fiatal. Nem tűnik egy régi, bejáratott politikai veteránnak.
-Politikai tapasztalataim nagyjából az országos politikából erednek, viszont 8 éve dolgozom a Miniszterelnöki Hivatalban. Mindenkit ismerek a hivatalban és sokakat a kormányból. A fővárosi MSZP vezetőivel is jó, együttműködő a kapcsolatom és akár tetszik, akár nem: Budapest döntéshozóinak többségét mi adjuk. Tagja vagyok ezenkívül az MSZP kerületi vezetőségének.
-Az ellenzék azzal vádolja az MSZP-t, hogy csak dumál, de nem tesz semmit. Mi a helyzet a Nyóckerben?
-Hiába, öregszenek a „Fiúk”, szerintem elírtak valamit és nem ránk, hanem Józsefvárosra gondoltak, mikor ezt mondták. Ebben az esetben fejlődnek és becsülöm őket önkritikájukért! Kerületünkben van egy jó dumájú Fidesz, amely kiválóan hirdeti -a korábban még közszolgálati sajtón keresztül- eredményeit. Ezek valójában nem léteznek vagy nem ilyen mértékben.

Az MSZP jó helyzetben van. Összeállítottunk Gyarapodó Józsefváros címmel egy városfejlesztési programunkat, amely 15 évre előre tartalmazza elképzeléseinket. Minden kerületi véleményét kikértük vele kapcsolatban. Az egy politikai vízió, jövőkép, amelyet szakértők bevonásával állítottunk össze. Józsefvárost egységes közösségként látjuk és vissza szeretnénk szorítani a kirekesztő, cigányellenes erőket, hangokat. Működő kerületben gondolkodunk, amely toleráns, befogadó és fejlődik.
-Ezek szép gondolatok, de mi a helyzet a konkrétumokkal?
-Be akarjuk fejezni a Diószeghy utca és környéke rehabilitációját és jónak tartjuk azon folyamatokat, amelyek a Magdolna-negyedben elindultak. Folytatni kell a kerület felújítását, mégpedig úgy, hogy a lakók otthonukban, lakásainkban maradhassanak. Tudja, mi józsefvárosiak nem akarunk elmenni innen más kerületbe-szebb, élhetőbb lakásokhoz és környezethez viszont jogunk van! A helyi szocialista politikusok Józsefváros minden egyes utcáját külön-külön sorra vevő, részletes fejlesztési stratégiát dolgoztak ki és ehhez megteremtettük a szükséges intézményi hátteret is.
-Mi lesz Csécsei Bélával? A kerület az ő részvétele és karaktere nélkül nehezen képzelhető el. Továbbra is kiáll mellette az MSZP?
- Csécsei Béla viszonya megromlott saját párttársaival is, láthatólag a kerületi a Fidesz és SZDSZ közötti kapcsolat viszont meglepően jó, baráti lett... Tény, hogy Csécseinek volt egy súlyos balesete. Miután felépült, megpróbálta visszavenni a hatalmat, de ez nem ment, túl sok volt neki az ellenállás. Inkább emelt fővel távozott és ezért őszintén becsülöm. Minden fontosabb kérdésben ki fogom kérni véleményét.

Józsefváros megújítását folytatni kell, külön figyelve arra, hogy itt sokféle ember él. Békében. Ezt a jó kapcsolatot nem fogjuk hagyni elrontani, szélsőségeknek itt nincs helyük. Együttműködve, de a fejlesztések mellett kiállva fogjuk továbbépíteni a várost.

Szilágyi Iván Péter

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr951386886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.