Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Orbán betojt a terrorizmustól, de nem fél az atomveszélytől

2015.11.20. 16:26 | Brendel Mátyás | 24 komment

hitlerwc.jpg
Orbán és az EU között a napokban két nagy témában van véleménykülönbség, amely két kérdésben Orbán homlokegyenest ellenkező elvek szerint hablatyol, ami önellentmondásos. Az első kérdés, hogy míg Orbán a szír menekültkérdésre akarja kenni a terrorizmust, addig az EU józanabb meghatározó politikusai józanul, és előítéletek nélkül látják, hogy gyakorlatilag semmi köze nincs hozzá. Valójában a korábbi menekültkérdésekhez is jóval kevesebb köze van, mint ahogy azt Orbán be akarja adni a buta magyaroknak. A 7-8-9 terrorista közül az eddig azonosítottak mind belgák vagy franciák voltak, és csak egy kétséges útlevelet találtak, amely alapján Orbán rögtön elkönyvelte, hogy a menekültek között terroristák szivárognak be Európába.

Tegnap egyébként Orbán aktuális papagája, Rogán Antal Baló műsorában simán hasból azt hazudta, hogy a szírek 50 százaléka írástudatlan. Bármit behazudik, nincs a pofáján bőr. Hasból lesöpörte az asztalról az MTA tudományos véleményét is. A demográfiai probléma, és az egyre inkább jelentkező munkaerőhiány pótlására ő a határon túli magyarokat javasolva, ami oltári baromság, mert Szlovákiában jobb élni, mint Magyarországon, és lassan már Erdélyben is. Ha pedig mégis elmennek otthonról, akkor ők is inkább nyugatra mennek.

De ha a párizsi terrorakciókra gondolunk, és általában a nyugat-európai terrorakciókra korábban, akkor azok kétségkívül kapcsolódnak korábbi bevándorláshoz. A párizsi terrorakciót például valóban a maghrebből bevándorolt személyek leszármazottjai követték el. A Fidesz pedig általában érvel azzal, hogy a terrorakció jele a nyugati integráció sikertelenségének.

Na most bármilyen tragédia is száznál több ember halála a terrorakcióban, ez azért nem jelenti azt, hogy az integráció sikertelen. A terroristák is a bevándorlók egy igen-igen kis százalékát képviselik. Az igaz, hogy a kevés terrorista nyilván egy nagyobb potenciális csoportból kerül ki. Elég, ha megnézzük, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozó európai fiatalok száma ezekben az országokban magas. Túlnyomó részük pedig iszlám hívő, és ezek túlnyomó része valóban második, harmadik generációs bevándorló.

Másrészt még a terroristák esetén is igaz az, hogy akárhogy is iszlám fanatizmusból követték el, amit elkövettek, korábban nem is voltak iszlám hívők, hanem bizony teljesen integrálódott, normális nyugat-európai fiatalok. Hasna Aitboulahcenről például az ATV hozott le egy rövid jellemzést, és az derül ki róla, hogy korábban világias fiatal volt, tehát már integrálódott. Aztán az interneten szembe találkozott a vallással. EZ a történet pedig inkább úgy hangzik, hogy a fiatalok szeretnek lázadni, Hasna pedig éppen nem a szexet, drogot, dohányzást, ivást, játékokat, rock and rollt, hosszú hajat, otthonról elszökést, autóversenyzést vagy más ártatlan, vagy csak kevésbé káros dolgot választott, hanem egy ennél durvábbat. Ebben a származásának nyilván van szerepe, de nem olyan, mintha eleve wahabita családból származott volna. A bevándorlásnak tehát itt olyan szerepe van, ami nagyon esetleges, áttételes. A megoldás pedig szerintem nem az, hogy akkor ne is jöjjenek be menekültek, hanem az, hogy az Iszlám Államot le kell győzni, illetve a szélsőséges imámokat le kell kapcsolni. Természetesen általában a jobb bűnüldözés, és a börtönök jobb szervezése is fontos, mert a terroristák egy része korábban bűnöző volt, és a börtönben radikalizálódott. Fontos a titkosszolgálatok fejlesztése is, hogy nagyobb eséllyel kapcsolhassák le a menekülteket. Néhány információ ugyanis volt a támadások előtt, amelyek esetleg segíthettek volna megelőzni azt, ha összekapcsolják ezeket az információkat.

Az igaz, hogy a határellenőrzés bevezetése is akadályozná a terroristákat, csakhogy ez nem csak a civil embereknek kényelmetlen. Nem csak arról van szó, hogy Hegyeshalomnál, Strassburgnál egyes hétvégéken fél napokat kell majd várni, mire átjutunk. Arról is szó van, hogy az EU egész gazdasága átállt arra, hogy a határokon nincsen várakozás. Akármennyire is szívtelennek hangzik ez, de a gazdasági szempont is fontos. Aki szerint az emberélet mindig fontosabb, mint a kényelem vagy a gazdaság, az vegye figyelembe, hogy az autók betiltása sokkal több emberéletet mentene meg, de a sebességhatárok csökkentése, a büntetések növelése és a fokozottabb ellenőrzés is. Mégis azt mondjuk, hogy a sok száz halott az utakon sajnos kevésbé fontos, mint az hogy autóval vezethetünk, és bizony még a sebességhatárok mindenkori betartásáról sem akarunk lemondani sok száz ember életének érdekében.

A menekültekről még annyit, hogy Orbán azért sem akarja befogadni őket, mert állítólag nem tisztelik a nőket Mondja ezt egy férfisoviniszta párt vezetője, amely állandóan sértegeti a női politikusokat, a saját soraiban alig vannak, és nőket bántalmazó politikusok is voltak soraikban. Magyarország nem igazán vághat fel azzal, hogy olyan nagyon civilizált lenne ebben, hogy Orbán a civilizáció szent kereszteslovagjaként léphetne fel. Egy új felmérés szerint Magyarország nagyon rossz helyen szerepel női egyenjogúság terén, és Szíria nincs is annyira sokkal rosszabb helyen. Kb. egy pont közöttük a különbség. Evvel akar Orbán felvágni?!

Egy látszólag teljesen más téma PAKS II bővítése. Itt az EU kötelezettségszegési eljárást indított a bővítés ügyében, mert nem tendereztették meg a pályázatot. Ez önmagában is súlyos kritika. De a környezetvédők egy másik fontos érvet is felhozhatnak az atomenergia ellen. Ez pedig az, hogy Chernobil és Fukushima után nem mondhatjuk, hogy az atomenergia veszélytelen dolog. Orbánék természetesen ezt a veszélyt ignorálják. Én magam úgy gondolom, hogy Chernobil egy olyan emberi mulasztás eredménye volt, amelyből tanultunk, és ma már az atomerőművek biztonságosabbak. Fukushima pedig egy cunami miatt történt, ami Magyarországon nem fordul elő. Földrengés is alig, de a földrengést magát Fukushimában is túlélte az erőmű. Gond nélkül.

Ami miatt én PAKS II ellen vagyok, az az, hogy egy veszteséges, buta, nem megtérülő beruházás. Egy pénznyelő. A megújuló technológiák valóban kevésbé veszélyesek, de ami lényeg,, le fogják vinni az áram árát. PAKS II megtérüléséhez pedig az áram drágulását kéne feltételezni. Már most sem rentábilis a beruházás. Egészen biztos, hogy a szélenergia még inkább fel fog lendülni, és az is, hogy egyre több háztetőre fog napelem kerülni. Itt nagyon gyorsan egy olyan forradalom fog bekövetkezni, amelynek ellenkezője kéne ahhoz, hogy PAKS II rentábilis legyen. Vagy ha gazdasági növekedést feltételezünk, és azt, hogy az áram ára magától valamennyit emelkedni fog, akkor azt kell Orbánnak hinnie, hogy ezt egyáltalán nem fogja "tönkre vágni" a szél és napenergia fejlődése. Ami teljesen irreális. A legkonzervatívabb becslés mellett is.

Ám a fő ellentmondás, ami post címében van, az Orbán teljesen ellentétes és önellentmondásos gondolkodása menekültügyben, és atomügyben. Orbán az atomenergiát illetően egyrészt azt hiszi, hogy az áram ára emelkedni fog, és azt is, hogy nem lesz gond az atomveszéllyel. Mert azt mondja, hogy ezt a technika fejlődése megoldja. "Wir schaffen es!", azaz "meg fogjuk tudni csinálni", ez Angela Merkel jelmondata is. De ő pont nem az atomenergiánál mondja ezt, amelynek van alternatívája: a környezetbarát energia, hanem ő a menekültekre mondja. Ezért Németország lassan hagyja kifutni az atomerőműveit, de fogad be menekülteket. Mert Angela Merkel azt gondolja, hogy Németország meg tud birkózni a menekültekkel, és a menekülteknek nincs alternatívája a demográfiai problémában. Ehhez persze jön az is, hogy azt gondolja, a menekültet erkölcsi kötelesség megsegíteni.

Orbán Viktor ezzel szemben kishitű abban, hogy sikerül-e megoldani a menekültek problémáját, de egyáltalán nem aggódik azért, hogy az atomreaktor veszélyének problémáját megoldjuk. Konkrétan ugye a fűtőelemek elhelyezése akkor is problémás, ha nem robban fel a reaktor.

Az atomreaktor és a terrorizmus kérdése egyébként kapcsolódik egy olyan fonalon is, hogy a terroristák bizony megtámadhatnak atomerőművet is, hogy nagyobb kárt és veszélyt okozzanak. Amire mondhatja az olvasó, hogy ugyan már, nincs ilyen veszély Magyarországon, de akkor ezzel Orbán alól húzta ki az olvasó a szőnyeget menekültügyi riogatás ügyében.

A helyzet az, hogy én inkább élek egy olyan országban, ahol az állam a környezetbarát technológiát támogatja, az ország zöld energiával látja el magát, és nem atomreaktorokkal. Nem azért, mert én személy szerint nagyon félnék az atomreaktortól, hanem mert a zöld technológia a gazdasági fejlődés motorja. És nem akarok egy olyan országban élni, amely demográfiai problémákkal küzd, ahol összeomlik a nyugdíjrendszer és a gazdaság, mert a maffiafőnök és bandája fosik a menekültektől, nem akarja vállalni a feladatot, hogy integráljuk őket, és mert egyébként politikai alapon neki rövid távon jobban megéri menekültekkel riogatni, és közben Putyinnak eladni a jó zsíros üzletet.

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

http://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr328094740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

betamàs 2015.11.24. 23:09:49

" A 7-8-9 terrorista közül az eddig azonosítottak mind belgák vagy franciák voltak, és csak egy kétséges útlevelet találtak, amely alapján Orbán rögtön elkönyvelte, hogy a menekültek között terroristák szivárognak be Európába."
cöcö:
index.hu/kulfold/2015/11/22/parizs_stade_de_france_terrorizmus_ongyilkos_merenylo_menekultek_gorogorszag/

KovácsA 2015.11.25. 11:01:18

@betamàs: Ez a Brendel akkor se fogja elhinni, ha maga a terrorista vallaná be neki, hogy a menekültek között szivárgott be Európába.

KovácsA 2015.11.25. 11:26:07

... (Brendel) Azt hiszi magáról, hogy amit kigondol és leír, az megkérdőjelezhetetlen. Egyfolytában kérkedik a magas intelligenciájával, műveltségével, a tanulmányi és egyéb eredményeivel, úgy érzi, hogy mindez feljogosítja arra, hogy gátlástalanul szitkozódjon és gyűlölködjön (mindenki náci, aki nem akarja befogadni a menekülteket); és képtelen arra, hogy a tévedéseit belássa.

Korábban én is "menekültpárti" voltam: nagyon nem tetszett a plakátkampány és amit a Keletinél tett (vagy inkább nem tett) a kormány, de azóta változott a helyzet, és hülye lennék, ha nem látnám be, hogy Orbán Viktornak sok mindenben igaza volt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.25. 12:14:42

@betamàs: a hírben nem sok konkrétum van. van egy hamis útlevél, egy azonos ujjlenyomat, azt, hogy a másik terroristát hogyan azonosították, nem tudjuk.

és az egész kétséges dolog, nem tudunk ezekről az emberekről semmit.

tudod, az is volt a hírekben, és máig szerepel a hírekben, hogy Hasna Aitboulahcen felrobbantota magát, aztán meg az is, hogy nem.

én addig nem veszem ezt kézpénznek, amíg egy kerek, részletes ismertetőt nem adnak arról, hogy kik voltak ezek, hoonnan veszik azt, amit tudnak róluk, és hogyan kerültek bele a támadásba.

egyébként akárhány menekült robbantotta fel magát a stadionnál, összesen 1 azaz egy embert öltek meg. a cigánygyilkosok ennél nagyobb kárt csináltak.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.25. 12:15:41

@KovácsA: mi változott, Józsikám?! az, hogy lehet, hogy 2 menekült megölt összesen egy embert Párizsban?!

KovácsA 2015.11.25. 14:43:04

@Brendel Mátyás: "mi változott, Józsikám?!"
Szerintem összetévesztesz valakivel.
Többek között a véleményem változott a helyzettel kapcsolatban (meg a helyzet is, mert durvulnak a dolgok). A "menekültek" nagy része nem az a békés, háború elől menekülő szerencsétlen, akinek bizonyos médiumok próbálták beállítani őket; persze vannak ilyenek is köztük. Áthidalhatatlannak tűnő kulturális különbségek vannak köztünk, és úgy látszik, sokan közülük nem is akarnak beilleszkedni. Egyre inkább bebizonyosodik, hogy Európa nem tud mit kezdeni ezzel az áradattal.

"lehet, hogy 2 menekült megölt összesen egy embert Párizsban?!"
Semmiképpen sem menekültek voltak, hanem olyanok, akik a menekültek között vegyültek el.
El lehet bagatellizálni a dolgot, ahogy te teszed a véleményed védelme érdekében, de azért az is lehetséges, hogy nem ketten vannak összesen...

betamàs 2015.11.25. 15:00:58

"én addig nem veszem ezt kézpénznek, amíg egy kerek, részletes ismertetőt nem adnak "
Akkor én sem veszem készpénznek a BKA bejelentését a bűnőzési rátákról.

betamàs 2015.11.25. 15:01:53

"Semmiképpen sem menekültek voltak, hanem olyanok, akik a menekültek között vegyültek el."
... és eljöhettek Párizsig.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.25. 17:29:52

@KovácsA:

"A "menekültek" nagy része nem az a békés, háború elől menekülő szerencsétlen, akinek bizonyos médiumok próbálták beállítani őket"

a "menekült" szónak ez a definíciója, tehát mind ilyen. és akiket az EU befogad, az tényleg nagyrészt ilyen.

"Áthidalhatatlannak tűnő kulturális különbségek vannak köztünk"

ez se nem igaz, se nem változott az elmúlt hónapokban.

"úgy látszik, sokan közülük nem is akarnak beilleszkedni."

ezt is csak fideszes és jobbikos meg egyébb szélsőjobbos náciktól hallottad, nem pedig tény.

" Egyre inkább bebizonyosodik, hogy Európa nem tud mit kezdeni ezzel az áradattal."

de tud. egyre jobban tudja kezelni.

"El lehet bagatellizálni a dolgot, ahogy te teszed a véleményed védelme érdekében, de azért az is lehetséges, hogy nem ketten vannak összesen..."

fosni bármitől lehet.

ha neked megváltozott a véleményed, akkor nem a tények változtak, nem a tényekről szereztél új információkat, nem bebizonyosodott, hanem a nácik agymosása fogott rajtad.

semmiféle tényt nem említettél, hanem csak náci szólamokat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.25. 17:38:25

@betamàs: figyusz, ha te egy komoly hivatal komoly felmérését hasból elutasítod, az a te hülyeséged.

én ezzel szemben csak Orbán hirtelen interpretációját utasítom el. a francia rendőrség nem mondta azt ki, hogy a terroristák egész biztosan a menekültek útvonalán jöttek. azonkívül itt 2 konkrét személyről van szó, ahol jogos azt mondani, hogy ennél többet kell tudnunk következtetések levonásához. az is egy fontos különbség, hogy itt terroristákról és terrorakciókról van szó.

én nem olvastam arról konkrétan a hírekben, hogy mi bizonyítja, hogy az ujjlenyomat a terroristához tartozik, és nem egy áldozathoz, vagy, hogy mi bizonyítja, hogy ha az elkövetőkhöz tartoznak, akkor ezek tényleg szabad akaratukból cselekvő terroristák voltak, és nem kényszeráldozatok. tudjuk, hogy a dzsihadista csoportok ilyeneket csinálnak.

továbbá, akárhogy is, de az 1 áldozat, az nagyon nem jelentős. ennél Magyarországon hetente több embert ölnek meg.

KovácsA 2015.11.25. 18:56:55

A menekült szónak lehet, hogy ez a definíciója, de ha idézőjelben van, akkor már mást is jelenthet.

""Áthidalhatatlannak tűnő kulturális különbségek vannak köztünk"
ez se nem igaz, se nem változott az elmúlt hónapokban."

Szerintem igaz és senki nem írta, hogy változott volna az elmúlt hónapokban.

"ezt is csak fideszes és jobbikos meg egyébb szélsőjobbos náciktól hallottad, nem pedig tény."

Nem "náciktól" szerzem az értesüléseimet, mellesleg nekik is lehet néha igazuk.

"de tud. egyre jobban tudja kezelni."

Ez nem nagyon látszik.

"a nácik agymosása fogott rajtad"

Ó, akkor én is náci lettem? :D
Azt látom, hogy téged nem is az érdekel, hogy kinek van igaza, hanem hogy bármilyen módszerrel te kerülj ki győztesen a vitából. Csak az a baj, hogy elég aljas módszereid vannak.
De persze - legalábbis, ami az utolsó hozzászólásodat illeti - minden mondatod hazugság.

betamàs 2015.11.25. 19:21:48

"én nem olvastam arról konkrétan a hírekben,"
Az általad megadott hirben sem olvastam konkrétan arról, hogy hány menekült, illetve magát annak kiadó tartózkodott Németországban 2015-ban, hónapokra lebontva és hogy ezekben a hónapokban a menekültek hány bűncselekményt követtek el, illetve azt sem, hogy mekkora volt Németország nem menekült lakossága ezekben a hónapokban és ezek a személyek hány bűncselekményt követtek el.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.25. 20:14:13

@KovácsA:

"A menekült szónak lehet, hogy ez a definíciója, de ha idézőjelben van, akkor már mást is jelenthet."

azoknak a befogadásáról viszont senki sem beszélt, te faszfej! ki a kurva anyáddal vitázol akkor?!

"Szerintem igaz"

és akkor csodálkozol, hogy lenácizlak?! hát mi, ha nem nácizmus az, ha te azt hiszed, hogy egy emberrel szükségszerűen olyan lényeges, és áthidalhatatlan ellentétek vannak, amely megakadályozza, hogy egy országban éljünk vele, és ezt csak azért hiszed, mert az az ember egy másik országból jött?! úgy konkrétan nagyjából azt kell, hogy hidd, hogy a szírek nagyjából mind bűnözők, csak azért, mert szírek. ez mi, ha nem nácizmus, te fasz?!

"Ó, akkor én is náci lettem? :D"

igen.

"Azt látom, hogy téged nem is az érdekel, hogy kinek van igaza"

engem érdekelne, de kurvára semmi tényt nem bírtál felhozni ebben a kommentben. kurvára nulla tényt említettél.

nincs egy kurva büdös érved sem. az összes állításod a levegőben lógó, egyébként náci vélemény, amelyre egy kurva büdös tényt nem tudtál felhozni igazolásképpen.

KovácsA 2015.11.25. 22:29:04

Veled vitázom, te agyatlan, betonfejű faszfej, aki még értelmezni sem tudja a mondataimat.

"te azt hiszed, hogy egy emberrel szükségszerűen olyan lényeges, és áthidalhatatlan ellentétek vannak, amely megakadályozza, hogy egy országban éljünk vele, és ezt csak azért hiszed, mert az az ember egy másik országból jött?! úgy konkrétan nagyjából azt kell, hogy hidd, hogy a szírek nagyjából mind bűnözők, csak azért, mert szírek"

Nem hiszem ezt, tehát hazudsz, a kurva anyádat!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.25. 23:25:40

@KovácsA:

"Nem hiszem ezt,"

de.

"Áthidalhatatlannak tűnő kulturális különbségek vannak köztünk"

a hazugságodért tiltás jár. én nem fogok olyannal vitázni, aki arról is hazudik, hogy mit hisz.

betamàs 2015.11.26. 01:15:06

Ha te mondod, akkor mazsolázok:

journalistenwatch.com/cms/die-tatverdaechtigenzahlen-des-bka-zur-kriminalitaet-von-asylbewerbern-im-jahr-2014/

2014-ben 53.890 menekültkérő gyanusított esetében folytatott a rendőrség eljárást
Ha ebből kivonják az ... izé "külföldszpecifikus" esetek számát, akkor marad 38.119.
2014 végén összesen 226.191 menedékkérő tartózkodott Németországban.

Ugyanebben az évben Németországban összesen 2.149.504 gyanúsított ellen nyomoztak:
de.statista.com/themen/94/kriminalitaet/
Németország lakosságszáma ezen év végén 81,2 millió:
de.statista.com/statistik/daten/studie/2861/umfrage/entwicklung-der-gesamtbevoelkerung-deutschlands/

Ha a fenti adatokat vesszük figyelembe, akkor a következő következtetések vonhatók le 2014-re vonatkozóan:

A bűnözési arány a menedékkérők soraiban 23%, a külföldi izé nélkül 16,85%.
A teljes lakosság körében a bűnözési arány 2,64%. Ha kivonjuk a külf.spec számot (15.771), az összgyanusítottszámból, akkor marad 2.133.733 és az arány így 2,62%
Ha csak a nem menedékkérő lakosságot (80.973.809) vesszük figyelembe, és ezen csoportból kikerülő gyanúsítottak számát (2.095.614), akkor a helyiek körében az arány 2,58%.
A teljes lakosságnak a menekültkérők 2014 végén 0,27%-át tették ki, míg az összes gyanúsítottnak a 2,50%-át. Levonva mind a két gyanúsítottszámból a külf.spec számot, 1,78 % az arány.

Ha egy másik szempontot, a bűncselekmények arányát nézzük, akkor a menedékkérők állítólag 7,5%-át követték el a bűncselekményeknek Németországban 2014-ben:
www.shortnews.de/id/1165202/bundeskriminalamt-anteil-von-asylbewerbern-an-straftaten-hat-sich-verdoppelt
www.presseportal.de/pm/30621/3080198

Ami 2015-öt illeti, az egyik cikkben megtalálható a belügyminiszternek az a nyilatkozata, amely szerint a menekültek a bűnözők között nincsenek felülreprezentálva. Az adatok amelyekre ezt a kijelentést alapozza nem találhatók meg egyik cikkben sem. Persze, ettől még igaza is lehet, de a 2014-es adatokat figyelembe véve, erős kétségeim vannak effelől.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.26. 11:04:28

@betamàs:

"Ugyanebben az évben Németországban összesen 2.149.504 gyanúsított ellen nyomoztak:
de.statista.com/themen/94/kriminalitaet/"

idézek a megadott linkről:
"Laut Kriminalstatistik des BKA wurden im Jahr 2014 rund 6 Millionen Straftaten erfasst"

no innen fussál neki még egyszer, kisiskolás, mert ez házi feladatnak eddig egyes!

és még mindig nem biztos, hogy ez a 6 millió pontosan ugyanaz a kategória, mint az a 38119.

betamàs 2015.11.26. 14:43:47

Leírom részletesebben:

de.statista.com/themen/94/kriminalitaet/
2014-ben összesen 2.149.504 gyanúsított ellen nyomoztak.
Aki tud olvasni és tud németül is, az elolvashatja és meg is értheti:
"Anzahl der Tatverdächtigen in Deutschland
2.149.504"

Ezek közül 53.890 volt mendedékkérő, ezen belül pedig 38.119 olyan menedékkérő, akik esetében a nyomozás nem külföldszpecifikus bűncselekményhez köthető.
journalistenwatch.com/cms/die-tatverdaechtigenzahlen-des-bka-zur-kriminalitaet-von-asylbewerbern-im-jahr-2014/

Ugyanabban az évben Németországban ősszesen kb. 6 millió bűncselekmény ügyében nyomoztak. Tehát ez a szám a bűncselekmények számát jelöli, nem a gyanusítottakét.
de.statista.com/themen/94/kriminalitaet/

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.26. 17:31:43

@betamàs:

nehéz lesz ezt kihámozni, mert van olyan felmérés, amely 2014-et hasonlítja össze az előző évek számaival. ennek az összehasonlításnak az eredménye az, hogy a menedékkérők között kisebb arányban nőtt a bánesetek száma, mint amennyivel a menedékkérők száma nőtt. az is kiderül, hogy a szíriaiak és irakiak nem annyira bűnözők, mint a koszovóiak, balkánok. ez utóbbiakat ugye Németország elkezdte visszatoloncolni.

azt is megállapítják, hogy a bűnesetek nagy részét nem külső személy ellen követik el, hanem egymás között.

az is szerepel az egyik cikkben, hogy. a BKA a bűnügyeknél valójában nem a "menedékkérő", hanem "bevándorolt" megjelölést használja, tehát a menedékkérők bűnügyeiben benne vannak a Németországban illegálisan tartózkodók, és a kiutasítottak, akiket még nem toloncoltak ki. ezeknek száma meg sokkal nagyob, mint a 2014-ben menedéket kérők száma.

www.tagesschau.de/inland/fluechtlinge-kriminalitaet-101.html

szóval továbbra is olyan dolgokat hasonlítasz össze, ami nem egy kategória.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.26. 17:37:24

@betamàs: egyébként az sem jogos, hogy a gyanusítottak számát hasonlítod össze. általában a német bűnesetek jelentős része nyilván olyan, hogy nincs gyanusított, mert ha valaki betör Hamburgban egy laksába, akkor az akárhonnan is jöhetett. ezzel szemben a menedékszálláson elkövetett bűntényeknél valószínűleg inkább van gyanusított.

betamàs 2015.11.26. 18:26:28

"az is szerepel az egyik cikkben, hogy. a BKA a bűnügyeknél valójában nem a "menedékkérő", hanem "bevándorolt" megjelölést használja"
Az általad (!!!) megadott cikkben a menedékkérők megnevezés szerepel úgy az összes menedékkérőre nézve, mint a menedékkérő gyanúsítottra nézve:
journalistenwatch.com/cms/die-tatverdaechtigenzahlen-des-bka-zur-kriminalitaet-von-asylbewerbern-im-jahr-2014/

"ennek az összehasonlításnak az eredménye az, hogy a menedékkérők között kisebb arányban nőtt a bánesetek száma, mint amennyivel a menedékkérők száma nőtt. az is kiderül, hogy a szíriaiak és irakiak nem annyira bűnözők, mint a koszovóiak, balkánok. ez utóbbiakat ugye Németország elkezdte visszatoloncolni."
Eredményt úgy látszik sokan mondanak, de adatokat nemigazán.

Egyébként az általad legutóbb idézett cikkben az is szerepel, hogy:
"Lediglich zwölf Länder haben zum Stichtag Zahlen an das BKA geliefert, es könnten mithin nur "Trendaussagen" abgeleitet werden, "Unschärfen" seien "gegenwärtig unvermeidlich".
Ennyit a BKA tanulmány megbízhatóságáról.
www.tagesschau.de/inland/fluechtlinge-kriminalitaet-101.html

"egyébként az sem jogos, hogy a gyanusítottak számát hasonlítod össze. általában a német bűnesetek jelentős része nyilván olyan, hogy nincs gyanusított, mert ha valaki betör Hamburgban egy laksába, akkor az akárhonnan is jöhetett. ezzel szemben a menedékszálláson elkövetett bűntényeknél valószínűleg inkább van gyanusított.-"
Én azokkal az adatokkal főzök, amelyek rendelkezésre állnak, és amelyekre a linkek révén többnyire te is utaltál.

"azt is megállapítják, hogy a bűnesetek nagy részét nem külső személy ellen követik el, hanem egymás között."
A bűncselekmény, az bűncselekmény, amely rendőrség közbelépését, ezáltal idejének erre való fordítását teszi szükségessé.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.11.26. 19:17:37

@betamàs:

"Az általad (!!!) megadott cikkben a menedékkérők megnevezés szerepel"

"Asylbewerber werden in der Kriminalstatistik nicht extra erfasst, sodass das BKA den Begriff "Zuwanderer" benutzt. Darunter fallen Asylbewerber, Personen mit einer Duldung, Kontingents- oder Bürgerkriegsflüchtling und Personen, die sich in Deutschland "unerlaubt" aufhalten. Hilfsweise greift das BKA auf die Staatsangehörigkeit oder auf die Registrierung in einer Asylbewerberunterkunft zurück."

www.tagesschau.de/inland/fluechtlinge-kriminalitaet-101.html

tehát ez egy jóval nagyobb halmazból kerül ki.

"A bűncselekmény, az bűncselekmény, amely rendőrség közbelépését, ezáltal idejének erre való fordítását teszi szükségessé."

nem mindegy, hogy egy bűncselekmény kiváltó oka az, hogy a lágerekben túlzsúfoltan vannak, vagy az, hogy Hansnak kéne egy új mocó.