Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Orbán Viktornak semmiben nem volt igaza a menekülteket illetően

2015.10.17. 13:41 | Brendel Mátyás | 120 komment

breivik_orban.jpg
Pár évvel ezelőtt Anders Breiviket és Orbán Viktort hasonlítottam össze "Két bornírt keresztes lovag: Orbán Viktor és Anders Breivik" címmel. A mostani címben Breivik lemaradt, mert ő már jó helyen van. Orbán sajnos még nincs. A terrorista és a diktátor is jobboldali, keresztény alapokon áll. Akkoriban Orbán Viktor inkább csak mélyen és vakon fundamentalista keresztény szöveget nyomott. A menekültkérdés azonban teljesen helyzetbe hozta, és kijött belőle az iszlamofób szélsőséges is. Nézeteiket tekintve Breivik és Orbán azt gondolom, hogy egy szinten vannak. Igaz, Orbán nem ölt meg mintegy hetven embert, hogy megvédje a keresztény Európát, de azt gondolom, hogy csak azért nem, mert szabadon játszhatja a keresztes hadvezért "legális" alapon is azzal, hogy kerítést épít, is mini Napóleonként kivezényli a kis hadseregét a határra. Az már kérdés, hogy mindez nagyjából pótcselekvés, mert sem a kerítéssel, sem a katonákkal nem ért el semmit, de annyit ez a pótcselekvés elér, hogy Orbán nem frusztrált, elemében érzi magát, és ezért nem robbantgat Budapesten az utcán, és nem rohangál, mintegy számítógépes figura Zánkán az úttörőtáborban, és nem lövöldöz le embereket. De ha az őrültségének nem volna "legális" levezetése, akkor nem lehet kiszámítani, mi jönne ki belőle. Biztos vagyok benne, hogy a frusztráció igencsak megviselné.

Az utóbbi időben a nácik, amikor csak megjelent valami hír a menekültekről, rögtön kommentelték, hogy Orbánnak igaza volt. Például, amikor Németország és Ausztria visszaállította a határellenőrzést. Nos nem, Orbánnak semmiben nem volt igaza. Még abban sem, amikor úgy általában Németország valamennyit szigorít a bevándorlás törvényein, ugyanis Németország továbbra is befogad minden szír menekültet, és Németország sokkal-sokkal többet tett, és tényleg csak azért szigorít, mert neki sem végtelenek a lehetőségei. És csak annyit szigorít, amennyi szükséges. Németország emberségesebb, következetesebb, megfontoltabb, kevésbé kapkodóbb. És jobban fog járni azokkal a menekültekkel, amelyeket már eddig befogadtak. Magyarországon pedig munkaerőhiány lesz, gazdasági válság, és össze fog omlani a nyugdíjrendszer. 5-10 év múlva mindenki Merkelnek fog igazat adni.

Egy pár pontban először arról, hogy Orbán mennyire semmit nem csinált menekültügyben.

1) A plakátkampány ugye nem a menekültkérdés megoldására irányult, hanem a gyűlöletkeltésre, a politikai haszonszerzésre irányult. Egy darab menekült problémáját sem oldotta meg vele, sok milliárdba került.

2) Magyarország kormánya silányan teljesített a menekültek ellátásában, a menekülttáborok színvonalában, a menekültkérdés szervezésében.

3) A szerbiai kerítés 3 napig csökkentette a bevándorlók számát, annyi idő kellett, hogy a kerítést megkerüljék. Könnyebb volt megkerülni, mint átugrani. Összességében a kerítéssel Orbán nagyságrendileg nulla százalék bevándorlót állított meg, de nekünk sok milliárd forintunkba került Orbán kis hülye játéka.

12049260_1051925814820096_1903142311657307811_n.png

4) Ezek után Orbán nagy lelkesedéssel buszoztatta és vonatoztatta a bevándorlókat regisztráció nélkül a horváttól az osztrák határig. Orbán nem keresztes lovag, hanem kvázi  embercsempész.


A 2) ponthoz egy kis idézet kiegészítésképpen. Orbánnak volt pofája ezt hazudnia:

"Orbán Viktor "Arról is beszélt, hogy a bevándorlásra sok tízezer ember kapcsolódott rá, és jutott pénzszerzési lehetőséghez. Azt is megjegyezte, hogy Magyarországon a Soros Alapítvány által támogatott civil szervezetek tekintélyes része is "bevetette magát"."

Na most tudjuk, hogy Magyarországon a legtöbbet a menekülteknek a Migration Aid segített, és azt is, hogy semmiféle pénzbeli támogatást nem fogadtak el, hanem csak a munkában segítséget, és csak tárgyi (beleértve takarókat, ruházatot, élelmet) felajánlásokat. Ezeket nem Soros György küldte, hanem a magyar emberek széles tömegei. Miközben szégyenszemre a kormány szinte semmit nem tett, és miközben egy civil szervezet látta el azt a feladatot, amelyet kulturált országban a kormány legalábbis nagyobb részben lát el, és támogat, aközben Orbán még pofátlanul hazudik is.

Egyébként szerintem Orbán nem hülyeségből és nem lustaságból és nem is bénaságból qrta el a budapesti helyzetet. Orbán szerintem teljesen szándékosan hagyta, hogy Budapesten minél több menekült halmozódjon fel, minél nagyobb legyen a feszültség (ma indul vonat Münchenbe, holnap nem). Mindezt azért csinálta, hogy szítsa a menekültellenes hangulatot, és majd utána mennyei megváltóként tetszeleghessen a hülye magyarok előtt. Mert a hülye magyarnak az nem esik le, hogy jé, Münchenben a kormány ellátta, elosztotta, elfuvarozta a menekülteket, és azok nem sátoroztak hetekig a ZOB-nál, vagy a Hauptbahnhof előtt. Mert Németország szervezett, és Angela Merkel persze nem szítani akarta az idegengyűlöletet. De ehhez az összehasonlításhoz a hülye náci magyar már nem jut el. Ahogy ahhoz sem, hogy Magyarország annyira baromira "jól teljesít", hogy egyetlen menekültet nem bír befogadni, mert az ország, a kormány nem tudja megoldani. Mert az ország katasztrofális állapotban van Orbán miatt, és a kormány is, Orbán miatt. Azt, hogy mit jelent az, hogy a menekültek Németországba akarnak menni, azt, hogy mit jelent az, hogy Németország képes befogadni 1 millió menekültet, míg Magyarország nem, azt a hülye náci nem gondolja végig.

A legfrissebb tévedés, tudatlanság, és hazugságözöne egy német lapnak, a Focusnak adott riportja, ahol minden kiemelt mondata hazugság vagy baromság. Például:

"A miniszterelnök igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a menekültpolitikának tagállami hatáskörben kell-e lennie.

Kifejtette: a görögök nem tartották be a schengeni szerződés előírásait, és ezzel "lehetetlen helyzetbe hozták Magyarországot és Ausztriát"."

Na most Viktorkám, tessék felfogni az önellentmondásodat, mert ilyen gyorsan, egy interjúban még te is ritkán szúrod ennyire tökön magad:

1) Görögország pont azzal hozta nehézségbe az EU-t, hogy nemzeti hatáskörében azt csinált, ami neki jó volt, és leszarta a többi országot.

2) Te is pont ugyanezt csináltad és csinálod. Semmivel nem teszel többet Görögországnál. Te sem regisztrálod a menekülteket, hanem csak a horvát határtól az osztrák határhoz csempészed a bevándorlókat. Egy az egyben schiebolod tovább Ausztriának a problémát. Még véletlenül sem véded te meg Európát semmitől, csak nagyon önző módon Magyarországot. Gyakorlatilag egyetlen menekültet sem állítottál meg.

Orbán nagy hangon követeli, hogy Magyarország a maga önző, náci, nemzetállami szintjén tolhassa át másokra a menekültproblémát, viszont vinnyog, hogy Görögország miért csinálja ugyanezt.

És ha már itt tartunk. Szeptember 15-e előtt Magyarországon a bevándorlók viszonylag szervezetlenül vonultak át, ez okozott némi gondot, és a lakosságnak nem tetszett. Szeptember 15-e után elkezdődött az, hogy a horvát határnál buszokra és vonatokra rakattad a menekülteket, és átvitted őket az osztrák határhoz. Ez a menekült probléma megoldása szempontjából még nem megoldás, mert csak áttoltad az osztrákokra a dolgot. De a semmittevéshez képest jobb, mert rendezettebben történik a dolog. És ha erre azt mondod, hogy ehhez kellett a kerítés, az baromság, hiszen te ezt a horvát határnál csináltad, ahol továbbra sem volt kerítés. Ahhoz, hogy vonatoztasd és buszoztasd a menekülteket, semmiféle kerítés nem kell és nem kellett, hiszen a horvát határnál nem volt kerítés, amikor ezt csináltad. Ehhez csak szervezés kellett. Angela Merkel kormánya ezt már az első napon meg tudta oldani, anélkül, hogy kerítést épített volna, Németországban soha nem vonultak menekültcsoportok az országon át, mert kezdettől fogva összegyűjtötték és szállították őket. Mert Németországnak szervezett kormánya van, Magyarországnak meg egy aljas, manipulatív, semmittevő, nagy pofájú, hülye kormánya van.

12036563_1046964761982868_7787081436507731623_n.jpg

És persze rövidlátó módon is "oldod meg". Ugyanis Ausztria és Németországnak most feladatot jelentenek a menekültek, de pár év múlva ez meghozza gyümölcsét. Orbán meg úgy "védi meg Magyarországot", hogy most nem tesz semmit, de pár év múlva ennek meglesz a büntetése: a magyar gazdaság munkaerőhiányban csak tengődni fog, a nyugdíjrendszer meg demográfiai okokból össze fog omlani. Orbán megvédte a többségében lusta, gyáva, náci országot a kihívástól, a szervezéstől, a munkától, de hosszú távon a megoldástól fosztotta meg Magyarországot.

A következő náci szöveg:

"Magyarország nem szomszédos sem Szíriával, sem Irakkal, és "akik idejönnek, nem az életükért menekülnek"."

De ez nem ilyen egyszerű. Törökországban például most volt egy rémisztő terrorista cselekmény Ankarában. A szír menekülteknek a kurdok között, a határ mentén sátortáborokban lakni nem éppen biztonságos dolog. De ott munkát sem kapnak, egészségügyi ellátást se nagyon, és a gyerekek iskolába sem járhatnak. Évekig ott maradni nem opció.

Meg aztán az 1956 utáni magyar menekültek sem álltak meg Ausztriában. És olyan nagyon szerény, kulturált, türelmes, és civilizált sem volt mind, és bizony hasonló gondot okoztak a nyugatnak, mint a mostani menekültek. Én veled szemben értem, hogy ha már valaki elmenekül az országából, és ez a menekültek nagy részének óriási baj, a magyarok nagy részének is az lenne, akkor a legjobb helyre akarnak menni. Mert van empátiám. Neked nincs. Gondoljunk csak bele, hogy otthagytak sok mindent, házat, barátokat, rokonokat. Honvágyuk van. Hogy a fenébe jön akkor ez a hülye Orbán, hogy előírja, meddig jöhetnek?!

Harmadrészt pedig Orbán elől magyarok százezrei menekülnek nyugatra. Ezek a magyarok is gazdasági bevándorlók abban az értelemben, hogy Magyarországon nem ölnék meg őket. De amilyen viszonyok vannak Magyarországon, azért egy kicsit mégiscsak menekültek. Mert Orbanisztánnal nem csak az a baj, hogy szegény, hogy alig van munka (Orbán miatt), hanem van azért itt politikai elnyomás is. Azért amikor valaki a munkahelyéről esetleg azért kell, hogy távozzon, mert nem Fideszes, az azért már politikai menekült is. De akár ilyen, akár olyan, te előled menekül, Orbán. Ez ítéled rólad! És hacsak nem akarod azt mondani, hogy ezek a magyarok is jogtalanul vannak nyugaton, hogy ezek a magyarok is aljas, csaló, mások munkáját elvevő illegális gazdasági bevándorlók, akkor el kell ismerned azt, hogy hát bizony méltányolható az, ha valaki jobb élet reményében ugyanoda menekül, ahova a magyarok is. És a te szégyened, és gyalázatod, hogy előled is menekülnek. És az is, hogy Orbanisztán annyira "jobban teljesít", hogy gyenge menekültek befogadásához, miközben Ausztria és Németország valóban jobban teljesít, amit mutat, hogy képes menekülteket befogadni. Tudod, Viktor, akkor teljesítene jobban ez az ország, ha lenne ereje menekülteket befogadni. Ha a költségvetésből erre lehetne áldozni, ha a gazdaság fel tudna szívni munkaerőt, mert tényleg erős volna. De te, Orbán, te tönkretetted ezt az országot, ezért nem képes egy fikarcnyit sem részt venni az európai közös megoldásban. És ezért szabotálod te azt.

""egy német élet vagy egy magyar élet nem jár mindenkinek", csak azoknak, akik "megdolgoztak érte" - mondta Orbán Viktor."

Konkrétan, Viktor, te mikor dolgoztál? Mert szerintem te mindig csak állami támogatásból éltél. Soha nem dolgoztál te magánszférában, soha nem dolgoztál ott, ahol meg kellett termelned a fizetésed, ahol azért vettek volna fel, mert érnél valamit. Soha nem sikerült eladnod a tudásod, mert ilyened nincs. Te csak egy szélhámos vagy. Te mikor érdemelted ki a magyar életet?! Szerintem semmikor. És már elnézést, de a szír menekültek jelentős része nyilván dolgozott Szíriában, amikor még rendben volt az ország. Jó, nem Európában. De veled szemben, ők dolgoztak. Aztán meg te befogadtál állítólag ezer Koptot, azok dolgoztak Magyarországon?! Dolgoztak egy fenét. Te magyar állampolgárságot adtál határon túli magyaroknak. Azok dolgoztak Magyarországon?! Dolgoztak egy fenét. Akkor hogy is van ez?!

Tudod, a németek nem azért fogadnak be szíreket, mert azok korábban kiérdemelték, mert dolgoztak Németországban. Nem. Ezek a menekültek ugyanúgy a jövő reményei, ahogy a jövő reménye egy gyerek, aki majd dolgozik. A szíreknek lehet, hogy németül kell tanulniuk. Lehet, hogy még valamilyen más képzést is kell kapniuk. De a gyerekeket is meddig kell etetni, képezni, tanítani, mire a társdalom hasznára lesznek?! Ami a magyar és német gyereket megilleti, az a szírt nem?! Miért?! Mert más színű a bőre?! Náci-e vagy, Viktor?!

Orbán azt a  szöveget is megismételte, amit a Facebookon mindenhol olvasunk náci kommentelőktől:

"a migránsok 80 százaléka katonai szolgálatra alkalmas korban lévő fiatal férfi."

Meg ugye hallottuk ezt a baromságot Kósától is. Ki lett adva parancsba a szöveg. Először is, nincs az 80 százalék. Valamennyivel több a férfi, mint a nő, ez igaz. De gondolkodjatok már! Ott van a menekült család egy török menekülttáborban. Elhatározzák, hogy eljönnek Európába. Na most az embertelen, hülye, asszonygyűlölő Orbán és Kósa ezek szerint a feleségét küldené előre, meg a gyerekeket, hogy fedezzék fel az utat, keressenek egy jó helyet, gyalogoljanak ezer kilométereket, kerüljenek ki felépített kerítéseket, menjenek át azokon a viszontagságokon, aminek Orbán kiteszi őket. Lehet, hogy Kósa és Orbán ilyen embertelen férfisoviniszták, de ettől még nem lesz igazuk. A menekültek emberségesebben gondolkodnak: a férfiak mennek előre a nehéz útra, és a feleség és gyerek jön utánuk, ha már tudják, hogy hova, és ha már lehet könnyebben is.

Aztán a következő önellentmondás:

"Európa pedig egy életforma, amelynek része a gondolat és a vallásszabadság, a jogegyenlőség, a férfiak és nők egyenlősége. Ezek "kulturális értékek, amelyeket meg kell védenünk" ".

Helyes. No de aztán:

"Az iszlám vallás és kultúra nem olvad össze a keresztény vallással és kultúrával; egy másmilyen életformáról van szó "

Tehát Orbán számára a vallásszabadság az, hogy mindenkinek keresztény vallásúnak kell lennie. Mellesleg azonosítja a kereszténységet Európával, ami hazugság. És Orbán Viktornak a gondolatszabadság az, hogy "csak nehogy valamiféle más életformád legyen". De hiszen tudjuk mi ezt, Orbánnak az a gondolat és vallásszabadság, hogy vasárnapon tilos boltba menni, és a homoszexualitás alacsonyabb rendű életforma.

Igazából nem értem, hogy miért kéne megvédeni Orbán bornírt, férfisoviniszta, fundamentalista, vallásosan elvakult, begyöpösödött, makacs, betonfejű, hülye "kultúráját" az iszlám hasonló hülyeségeitől. Mindkettő hasonlóan szörnyű, és nekünk liberális ateistáknak igazából a muszlimok annyival jobbak, hogy még nem miniszterelnökök, és még nem kényszerítik ránk a saját kis baromságaikat, mint Orbán.

"Az "iszlám kultúra ma erősebb, mint a miénk", jobban tiszteli az életet és nagyobb értéket tulajdonít a családnak, amit a demográfiai mutatók is jeleznek."

Ha a sok gyerek bűn, akkor Orbán az 5 gyerekével simán felér bármelyik muszlimmal. Ha félni kell, hogy elszaporodik, akkor Orbán elszaporodásától ugyanúgy kell tartanunk. De egyébként nem, Orbán, ha a demográfusok szakszerű elemzéseit megnézed, akkor nem kell nekünk muszlim többségtől tartani Európában. Csak te ahhoz lusta, igénytelen hülye vagy, hogy ténylegesen megnézzed.

"Franciaországban járva ennek "modern változatát" látni, így azt ugyan nem lehet tudni, hogy az integráció sikere eleve kizárható-e, de a példák azt mutatják, hogy eddig "nem sikerült"."

Én Franciaországban éltem 3,5 évig, és nem láttam a muszlimok integrációjában olyan hibát, ami általában lerontotta volna az életviszonyokat. És olyan kijavíthatatlan hibát sem, amely miatt a menekülteket ki kéne zárni. Elkövették azt a hibát, hogy a mecseteket és szélsőséges imámokat szabadon hagyták működni. Ezt azóta korrigálták. Ennyi. Az iszlám ellen felvilágosítással küzdeni szükséges. A terrorizmus ellen állambiztonsági eszközökkel küzdeni szükséges. De emiatt ártatlan menekülteket kirekeszteni nem szükséges, és embertelen dolog.

Még valami: Nyugat-Európában Franciaország az az egyik nagy ország, amelyiknek sokkal jobb a korfája, és nem küzd annyira demográfiai gondokkal. Mellesleg növekszik, és nem fogy. Ehhez képest az, hogy néha elszabadul egy hülye terrorista sajnálatos dolog, de országos szinten sokkal súlyosabb az, hogy Magyarország öregszik, és fogy. Orbán Viktor, neked ki fogja fizetni a nyugdíjad?! Mert Hollande számára lesz, aki fizesse. De neked?! Magyarország öregszik, fogy, elvándorol. Neked köszönhetően. A saját nyugdíjadat veszélyezteted a politikáddal, te hülye!

A következő:

"Az iszlám soha nem volt Európa része, hanem bejött ide"

Hát a kereszténységet is a Közel-Keleten találták ki, és bejött Európába. Mindkettő egy ázsiai, hülye vallás.

Csak azt gondolom, hogy Európa azóta szekuláris. Ha Európa nem marad szekulárisnak, akkor a kereszténységgel is baj lenne. Ha szekuláris marad, akkor az iszlámmal sem lesz gond. Az iszlám ellen az egyik legjobb küzdelem mégiscsak az, hogy Európába jön egy jelentős mennyiségű török, arab, farsi, és más olyan nép, amelyik muszlim, vagy muszlimnak számító országból jön, és elmondja az otthoniaknak, vagy hazaviszi az európai liberális szekularizmus értékét. Látják, megértik, hogy miért jó a liberalizmus, miért jó a demokrácia, miért jó a szekularizmus, mi a tudomány, és miért jó. Ha az iszlám világot hagyjuk elszigetelve növekedni, akkor lehet, hogy elnyomják a keresztény vagy az ateista társadalmat. Változást elérni náluk legjobban azzal lehet, hogy jó példát mutatunk. A migránsok pedig a legjobb kulturális nagykövetek.

Az meg, hogy Magyarországnak ennyire hülye miniszterelnöke van szerintem betegséget jelez. Mert ez a miniszterelnök régóta van, nem bukik meg, nem váltják le. A magyarok többsége akarja, vagy legalábbis nem akad ki a hülyeségén. A magyarok többsége náci, idegengyűlölő, populista, és hülye.

Orbán egy másik alkalommal mondta azt, hogy:

"nem döntöttek a görög-török határ lezárásáról"

gorogorszag_torokorszag.jpg

Tehát Orbán azt hiszi, a görög-török határt le lehet zárni. Földrajzból egyes. Megbukott. A görög-török határ nagy része ugyanis az Égei-tenger. Ezt nem lehet lezárni. És a hírekben mostanában szerepelt is eleget, hogy itt jön át csónakkal a legtöbb menekült. De Orbán le akarja zárni a tengeren a határt. Nyilván úszó kerítést akar építeni a hülye. Ez az, amiről beszéltem: hogy lehet ennyire hülye Magyarország miniszterelnöke?!

kerites.png

A sok agyatlan náci kommentjét olvasva az is felmerül az emberben, hogy ehhez a Mandineres csürhéhez kellene integrálódni a bevándorlóknak?! Ehhez a bandához, amely egyetlen tartalmi érvet nem tudott kiiizzadni magából a posthoz?! Hát akkor inkább ne integrálódjanak!

· 1 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr597794152

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Brendel Mátyás: Orbán Viktornak semmiben nem volt igaza a menekülteket illetően 2015.10.17. 17:26:04

Orbán nagy hangon követeli, hogy Magyarország a maga önző, náci, nemzetállami szintjén tolhassa át másokra a menekültproblémát, viszont vinnyog, hogy Görögország miért csinálja ugyanezt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras J Fazekas 2015.10.17. 14:35:19

Ez a valóság-átmagyarázós, tükörbe-hazudós retorika, már lassan egy évtizede nem jön be a magyar balfék ellenzéknek.

Csak úgy, jóindulatúan szólok …

Anna Kisfaludiné Baán 2015.10.17. 14:47:37

hány piros tagkönyved van otthon?

Andras J Fazekas 2015.10.17. 15:08:22

@Brendel Mátyás: Ha kivonatolom és leírom még egyszer akkor megérted?

Ezzel a retorikával semmire se mentek a mai Magyarországon.

Az ilyen p@tkány szöveggel csak elkergetni lehet a választópolgárt, nem rávenni arra, hogy rátok szavazzon.

Ergo, magatok alatt vágjátok a fát, ami felettébb lúzer és ostoba dolog.

Andras J Fazekas 2015.10.17. 15:11:33

@Brendel Mátyás: Elvetemült ökörséget, nettó hazudozást nem szokás érveléssel megtisztelni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 15:13:41

@Andras J Fazekas:

figyusz, hülyegyerek

1) én senkit nem akarok rávenni arra, hogy rám szavazzon. rám nem lehet szavazni

2) konkrétan az sem érdekel, hogy ha valami igazságot kimondok, akkor melyik hülye rohan el szavazni a Fideszre vagy Jobbikra. szerintem egyébként nincs ilyen hatása a postjaimnak

3) az érdekel, hogy igazam van

na evvel kapcsolatban viszont egyetlen kurva büdös érvet nem írtál, faszfejkém

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 15:16:50

@Andras J Fazekas: a cikkben nagyon sok link és idézet igazolja, hogy Orbán téved, magának is ellent mond, és hazudozik.

ehhez képest te csak hasból hazudozol. no ez az, aminek semmi értelme.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 15:20:16

@Andras J Fazekas: ahhoz neked hány link kell, hogy belásd, az Égei-tengert például NEM LEHET LEZÁRNI?! ehhez 90-es IQ kell. ha Magyarország átlag IQ-ja 90 felett van, akkor többen fogják megérteni, mint nem érteni, és akkor az érvem már helyén van.

Andras J Fazekas 2015.10.17. 15:22:13

@Brendel Mátyás:

Egyébként nem lehet igazad, mert a tényeket egy szándékosan konstruált hazug logikai struktúrába applikáltad, ezért a végeredmény nettó hazudozás.

Ezt rajtad kívül minden épeszű ember látja.

Ezért a kis baromságod véleménybefolyásoló képessége még csak nem is nulla, hanem mínusz tíz.

Csak ártani tudsz vele, elsősorban magadnak.

Sajnálom …

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 15:25:38

@Andras J Fazekas: még mindig csak hasból hazudozol, nincsenek érveid. ha a dolgot arra redukálod, hogy szerinted hasból hülye vagyok, akkor azt kell, hogy mondjam, szerintem te vagy a hülye.

és mégiscsak én vagyok a mesterséges intelligencia kutató, te meg az iskolaszökevény

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 15:30:35

@Andras J Fazekas: a post nem neked szólt, az olyan hülye Fidesz drón véleményét, mint a tied valóban nem lehet befolyásolni, te a nyelveddel Orbán seggében fogsz meghalni.

Andras J Fazekas 2015.10.17. 15:30:57

@Brendel Mátyás: Nem tudom minek pattogsz itt …

Sokkal felkészültebb vagyok a témában, ahhoz, hogy egy lúzerkodásba mentálisan beleroggyant szerencsétlen blogger lyukat tudjon beszélni a hasamba.

Értsd meg !

Zagyvaságokat hordtál össze, egyszerűen semmi értelme megcáfolni őket …

gebacsi 2015.10.17. 15:47:49

@Brendel Mátyás:
A XXI. században nem lehet tengeri blokádot felállítani, azaz ahogy írtad az Égei tengert lezárni? Erre jó pár száz évvel ezelőtt is képesek voltak "elődeink", nemhogy most.
Sok hülye haditengerészet meg parti őrség van ezen a bolygón - szerinted - akiknek érdekes módon tengeri kerítés nélkül is sikerül az illetéktelenek feltartóztatása.
Hagyjuk inkább, nem húzom fel jobban magam rajtad, mint egy önjelölt prédikátoron.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 15:49:01

@Andras J Fazekas: a tudatlan kis senki vagy, aki már megint hasból hazudik.

olyat bárki tud vetíteni, hogy egyébként Nobel-díjas fizikus, vagy az USA elnöke. ez nem kunszt.

mi értelme volt itt vagy fél tucat hozzászólást írnod a posthoz, amikor szerinted semmi értelme, szerintem meg azért semmi értelme, mert egy kurva büdös érvet nem bírtál összekaparni?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 15:50:43

@gebacsi: tengeri blokádot fel lehet állítani egy ellenséges hatalommal szemben, ha hajlandó vagy aknazárat telepíteni, illetve lelőni, lebombázni minden egyes hajót.

tengeri blokádot alkalmazni gumicsónakokkal szemben, az pont ugyanannyit ér, mint a parton összeszedni a menekülteket.

Csaba Svolik 2015.10.17. 16:50:44

Mindenki anyáz mindenkit csak a lényegről ne essék szó :
- kinek is köszönhetjük a migráns áradatot ?
- miért nem tett és nem akar tenni az EU semmit a közós határvédelemért ?
- legalább 2 éve tudható volt ,hogy egyszer megindul a népáradat ,
de semmi előkészület nem történt még megbeszélés szintjén sem !
- kinek az érdeke a káosz fentartása ,hogy ellenőrizhetetlenül ,minden törvényt és jogot felrúgva illegálisan léphessenek be az EU területére és ott szabadon mozoghassanak a migránsok ?

Valamint a kialakult helyzetet és az EU szándékos hozzá (nem) állását miként lehetne kezelni a helyzetet ?

Ha előbb mindenki válaszolna a feltett kérdésekre tisztábban látna
ki kavar itt és miért ! - és talán meglátná a közös érdekeinket és az után ítélne !!!

2015.10.17. 17:10:05

Olyan ostoba vagy mint a sötét éjszaka. Költözz sürgősen az arab és egyéb muszlimok közé+

states1 2015.10.17. 17:54:58

Ha a piroslap azt jelenti, hogy csak a partvonalon kívülről ordibálsz be, akkor oké. Mert a Mandineren néhány perc alatt, ami a lájkokat illeti 0:40 állsz.

states1 2015.10.17. 18:09:51

Azóta már 0:60. Nem te vagy az az egyszeri autós, akinek mindenki szembejön az autópályán?

Andras J Fazekas 2015.10.17. 18:19:46

@Brendel Mátyás:

Te alapvetően egy idióta vagy …

Nem azért jöttem ide, hogy hagyjam magam meggyőzni, vagy hogy meggyőzzelek …

Azért, hogy változtassatok stratégiát, mert már a kormányoldalnak is kínos, hogy ilyen használhatatlan, mindenre alkalmatlan, idióta ellenzéke van.

Annyi eszetek van mint egy légynek, aki ezerszer repül a bezárt ablaknak, amikor a a nyitott ajtó a háta mögött van …

Veridicus76 2015.10.17. 18:26:31

Szánalmas, korlátolt ballib bohócok.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 18:29:52

@Csaba Svolik:

"- kinek is köszönhetjük a migráns áradatot ?"

Az ISIS-nek és Aszadnak

"- miért nem tett és nem akar tenni az EU semmit a közós határvédelemért ?"

az EU tenne, de az olyan faszok, mint Orbán nem akarja. el se mentek a közös hadgyakorlatra

"- legalább 2 éve tudható volt ,hogy egyszer megindul a népáradat ,
de semmi előkészület nem történt még megbeszélés szintjén sem !"

előkészülni Orbán sem készült elő. pedig neki nem kell 24 országot konszenzusra hozni. neki könnyű volna, de kurvára semmit nem csinált.

"- kinek az érdeke a káosz fentartása ,hogy ellenőrizhetetlenül ,minden törvényt és jogot felrúgva illegálisan léphessenek be az EU területére és ott szabadon mozoghassanak a migránsok ?"

az oroszoké

"Valamint a kialakult helyzetet és az EU szándékos hozzá (nem) állását miként lehetne kezelni a helyzetet ?"

ez nem egy értelmes magyar kérdőmondat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 18:31:06

@pedigré: olyan ostoba vagy, mint a főd. ugyan mi a kurva anyádnak költöznék a muszlimok közé? költözz te!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 18:32:06

@states1: a Mandineren ostoba antiszemita nácik vannak. akkor lennék megrémülve, ha egyetértenének.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 18:32:38

@states1: és természetesen le se szarom a Mandinert.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 18:33:48

@Andras J Fazekas: tehát nem meggyőzni akarsz, de meggyőzni akarsz. nagy barom vagy te, mit ne mondjak.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 18:34:26

@Veridicus76: azt mondják, kint vagyok a Mandineren. látszik...

states1 2015.10.17. 18:49:39

@Brendel Mátyás: Jó, de nem félelmetes így egyedül? Csak mész befelé a sűrűbe, egyre sötétebb van, huhognak a baglyok, ijesztő neszek, már rég eltévedtél, fogalmad sincs, merre vannak a tieid? Egyáltalán vannak-e?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 18:57:18

@states1: ha kicsit körbenézel Európában, azért inkább Orbán van egyedül. eléggé pária a hülyéje már vagy 5 éve. nem féltek egyedül az erdőben?!

István Tamasi 2015.10.17. 19:06:08

A menkültáradat annak/azoknak köszönhető akik kirobbantották a háborúkat Irakban, Szíriában, stb. Sajnos ezek a mi mostani szövetségeseink és més sajnálatosabban pl Irakban, Afganisztánban mi is tevőlegesen katonákkal részt veszünk.

István Tamasi 2015.10.17. 19:09:28

Orbán állítólag egyetemista korában végzett alkalmi munkát, dolgozott. Azóta viszont egy perc produktív értékteremtő munkát nem végzett. Viszont az első uralma alatt /1998-2002/ az ismert vagyongyarapodása /plusz amennyit nem ismerünk/ 10x - azaz tízszer - nagyobb volt mint a bevallott összjövedelme /forrás: Ferenczi Krisztina könyvei/.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 19:31:49

@István Tamasi: a legtöbb menekült Szíriából jön, és egy részük az ISIS, egy másik részük Aszad elől menekül. vagy mindkettő elől.

Aszad támogatója mindig is Oroszország volt. Őnekik köszönd. Nem mellesleg Oroszország érdekelt is a menekültek Európába vándorlásában, ha azt hiszik, hogy azok gyengíteni fogják Európát.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 19:32:53

@István Tamasi: jó, kis ideig csirkét pakoltak feketén. azért ezt nem nevezném olyan munkának, amivel kiérdemelt valamit.

Csaba Svolik 2015.10.17. 19:49:35

@Brendel Mátyás:
Akkor sorolom ,mert úgy látom van itt egy- két alapjáraton vegetáló szellemileg fogyatékos .
- Az USA és nyugat Európa
- mert gazdaságilag és geopolitikai érdekeiket tartják szem elött
- nyugat európa elárulta európát az USA- nak
( te szerencsétlen az oroszok hogy tudnák biztosítani azt amit Merkel politikája közvetít ?)
- mivel az EU nem tesz semmit ezért nemzeti szinten kell kidolgozni egy védelmi stratégiát a muszlim áradat ellen

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 20:15:45

@Csaba Svolik: figyusz, hülyegyerek.

1) Az USA és az EU Szíriában nem csinált szinte semmit. kilőttek pár ISIS vezetőt. ettől nem menekül senki. Oroszország mindig is Aszadot támogatta, és ott vannak, most már szárazföldi csapatok is. no Aszadtól menekülnek emberek.

2) " az oroszok hogy tudnák biztosítani azt amit Merkel politikája közvetít ?"

az oroszok nagyon szépen tudnak fuvarozni menekülteket Szerbiában.

"- mivel az EU nem tesz semmit ezért nemzeti szinten kell kidolgozni egy védelmi stratégiát a muszlim áradat ellen "

akkor ne sírjon Orbán, ha Görögország ezt teszi. az ő nemzeti stratégiájuk, hogy a tengert nem tudják lezárni, tehát kiengedik a menekülteket.

egyébként meg akárhogy is, de aki nem IQ negatív, mint te, vagy Orbán, továbbra is az EU közös megoldásán dolgozik.

tájékozatlan vagy, és valami iszonyatosan sötét.

ja és persze Vona farkából szopod a szöveget

Veridicus76 2015.10.17. 20:17:19

"Náci szöveg." Édes Istenem...
Kretén barom.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.17. 20:18:04

@Csaba Svolik:

"- nyugat európa elárulta európát az USA- nak"

ezt meg egyáltalán nem értem. Nyugat Európa. például Németország. szerinted Németország azzal, hogy befogad sok százezer menekültet, és az összes menekült szinte ott landol szerinted ezzel Németország elárulta Európát, például Magyarországot, amely egy kibaszott menekültet nem tud szinte befogadni.

de most komolyan az elmegyogyóból miért engednek téged netezni?!

Aurelius Respectus 2015.10.17. 21:27:44

Utoljára a Bartus nevű hibbant fröcsögött össze ennyi kreténséget. Brendel miért nem maradtál Franciaországban ? Az egyik muzulmán gettóban ? Mindenki jobban járt volna, de ha neked ez nem jó, Izrael is egy toleráns ország, nem egy veszélyes náci ország :)

kettős mérce 2015.10.17. 21:41:37

Matyikám még mindig ugyanaz a mocskos szájú paraszt vagy:) Szánlak, hogy hétvégén sincs más programod mint a fröcsögés:(

Andras J Fazekas 2015.10.17. 22:00:40

@Brendel Mátyás:

Mekkora marha vagy te Brendel …

A Mandiner szemlézte az agymenésed, ott olvasgathatod a hozzászólásokat …

mandiner.hu/cikk/20151017_brendel_matyas_orban_viktornak_semmiben_nem_volt_igaza_a_menekulteket_illetoen

AK76 2015.10.17. 22:06:10

Ahelyett hogy ordas suttyóságokat körmölsz tízezer karakterben,inkább elmehetnél egy konditerembe hogy ledobj egy húszast,hátha szóba áll veled valami luvnya,ahogy ezt a szemetet olvastam,meg ahogy a kihízott disznóképedre pillantottam,az ugrott be,irtóra tele lehetsz már gecivel...

Tarathiel3 (törölt) 2015.10.17. 22:45:18

Nézem hogy mitől van itt hirtelen ennyi komment, hát nem lehozta a náci mandiner a cikket... Kitartás Mátyás, eszméletlen mennyiségű segghülye náci fog most idemászni, csak győzd őket :)

Tarathiel3 (törölt) 2015.10.17. 22:52:45

@AK76: Hány órát gondolkodtál ezen az elmés beszóláson, taplóagyú izomparaszt?

BB 89 2015.10.18. 00:03:41

A Harmadik Birodalomban sem volt annyi náci, mint amennyit egyesek a mai Magyarországra vizionálnak. :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 00:12:26

@BB 89: de. sajnos volt. 10 milliónál is simán több volt.

en.wikipedia.org/wiki/German_federal_election,_March_1933

ha hülye vagy, ne reklámozd!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 00:15:46

@Csaba Svolik: nyilván maláriás vagy, mert összefüggéstelenül írsz

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 00:16:39

@kettős mérce: most esik. múlt hétvégén a Matterhornnál voltam hegyet mászni, amíg te a többi nácival fröcsögtetek a Mandineren

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 00:19:04

@Andras J Fazekas: nem érdekelnek náci agyhalottak anyázásai.

ti itt sem tudtok érvelni, a Mandineren még kevésbé tudtok. ott csak a zsidózás megy, az egy pöcegödör

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 00:21:35

@AK76: hehe. még te ugrálsz, aki nem ment el a konditerembe, mert engem olvasott.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 00:23:00

@Tarathiel3: elég pontosan lehet tudni, hogy mikor tesz ki a Mandiner egy cikket, akkor jelenik itt meg az IQ-negatív horda, amelyik tartalmilag nem tud hozzávakkantani a cikkhez, csak zsidózni.

Andras J Fazekas 2015.10.18. 00:24:05

@Brendel Mátyás:

A bíróságon is először a vádak kell bizonyítani, ez esetben neked kellene bizonyítanod az állításaid.

Ez eddig nem sikerült.

Egyelőre itt tartunk …

Amit eddig itt összehordtál az szemenszedett baromság.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 00:25:01

@kettős mérce: előtte hétvégéken meg egy maratont futottam, előtte meg edzettem a maratonra. amíg te a náci haverjaiddal fröcsögtetek, és szoptátok egymást.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 00:26:56

@Andras J Fazekas:

"A bíróságon is először a vádak kell bizonyítani, ez esetben neked kellene bizonyítanod az állításaid.

Ez eddig nem sikerült."

de sikerült. ott a posztban.

"Amit eddig itt összehordtál az szemenszedett baromság. "

most jön az, hogy neked kéne valamit igazolni. mert a bíróságon ezzel az hasból kinyilatkozással elküldenek a kurva anyádba. jogosan.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 00:29:23

@Andras J Fazekas: ahhoz képest, hogy azt írtad, nem akarsz meggyőzni, itt húzod a beled már fl napja, csak egy büdös kurva érv nem jutott még eszedbe, helyette rohasztod a beled, és rontod a levegőt.

Andras J Fazekas 2015.10.18. 00:32:51

@Brendel Mátyás:

Egyáltalán nem akarlak meggyőzni, csak azt akarom, hogy tudd, kívülről nézve egy hiteltelen, téveszmés sz@rkeverőnek nézel ki, akinek egy szavát sem lehet elhinni.

Ennyi …

helyhej 2015.10.18. 00:56:57

Orbánnak miben van igaza vagy nincs, nem érdekes. Egy dolog a fontos, európába afrikából, ázsiából csak útlevéllel szabad bárkit is beengedni. Jöjjenek túristák, sportolók, vagy dolgozni, de csak törvényes módon. Az önkényes bevándorlásnak gátat kell vetni, akár még több kerítéssel (sajnos nem elég), akár más módon (erőszak kizárva). Ha van politikai akarat európában, lehet találni megoldást, az a baj, hogy Orbánon kívül nagyon kevés világos gondolkodású politikus van.

helyhej 2015.10.18. 01:00:05

Egyébként nagyon jó a cím, mert arra készteti az embert, hogy megnézze, mi lehet ez az őrültség. Kár, hogy túl hosszú így éjszakára, de holnap lehet végigolvasom.

states1 2015.10.18. 07:33:06

Az okos ellenzék beszél, amikor kell, és hallgat ha annak van ideje. A mi hülyéink fordítva csinálják. Most hogy a határzár tökéletesen működik, nagyon kellene hallgatni, mert csak nagyon hülyét csinálnak magukból. Matyi, ez rád különösen vonatkozik.

viragildi 2015.10.18. 08:02:14

Istenem, de hülye vagy, de legalább hosszan....
Annyira hosszan, hogy tételesen képtelenség válaszolni rá, mert mit lehet kezdeni azzal, ha te tetszés szerint a világtörténelemből választasz valakit, majd elkezded összehasonlítgatni a miniszterelnökkel. Ennyi erővel egy cserép kaktusz és közted is kimutatható hasonlóság és különbözőség, pont ugyanannyira irreleváns lenne.
De, azért pár viszont gondolat.
1.) a plakátkampány nem akart a migránsokon segíteni, erre ugyanis egy papírlap nem alkalmas, így számon kérni azt, hogy miért nem segít egy darab karton, ostobaság.
2.)az ellátás megfelelő volt, senki nem halt éhen, senki nem betegedett bele. Nem kell hotel szintű ellátást adni.
3.))a szerb zöldhatár lezárásával Szerbia felől gyakorlatilag megszűnt a migránsáradat, tehát a kerítés működik.
4.) Nem az osztrák határhoz, hanem Hegyeshalomba buszoztattuk őket, ahol a nyitott táborok miatt simán átsétáltak a határon Ausztriába.

A menekültpolitika gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy ország eldönthesse kit tekint menekültnek, és kit gazdasági bevándorlónak, természetesen a nemzetközi szerződések keretein belül. Görögország nem azért öntötte át a migránsokat Macedóniára, mert direkt ki akart baszni mindenkivel, hanem azért, mert az impotens és inkompetens EU képtelen volt március óta, amikor bedőlt a görög menekült ellátás kitalálni, hogy mégis mi a faszt akar kezdeni ezzel a helyzettel. Csak halkan mondom, erre még most is csak ötlet szinten képes, de legalább már ötletelget.

A többi piszi marhaságod külön posztot igényelne, ahol is lehetne arról beszélgetni, hogy a keresztény Európa nem azt jelenti, hogy mindenki keresztény, vagy arról, hogy a muszlim vallás nem csak vallás, hanem életforma, de unalmas ugyanazokat a marhaságokat cáfolni amiket felhozol.

A lényeg, a posztod egy eredeti, önálló gondolatot nem tartalmazott, mindent amit leírtál már leírtak mások, amiket cáfoltak, vagy részben egyetértettek velük. Hót felesleges melót fektettél az ollózásba....

jajdehülyevagyok 2015.10.18. 08:33:34

Ezt az értelmetlen írást... a szerző apja is jobban tette volna, ha csinál egy kisszéket. Az legalább hasznos.

Furore Carcosa 2015.10.18. 08:57:36

"Törökországban például most volt egy rémisztő terrorista cselekmény Ankarában. A szír menekülteknek a kurdok között, a határ mentén sátortáborokban lakni nem éppen biztonságos dolog. De ott munkát sem kapnak, egészségügyi ellátást se nagyon, és a gyerekek iskolába sem járhatnak. Évekig ott maradni nem opció."

Akkor gyorsan kérnénk egy hasonlóan hisztérikus kirohanást a patásördög-sötétnáci Angela Merkel ellen, hiszen ő éppen arról tárgyal Erdogannal, hogy tartsa a szörnyű és életveszélyes Törökországban ezeket a menekülteket.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 09:11:06

@Andras J Fazekas: én tudom, hogy Mandineres, agyatlan köcsögök nem fogják fel a cikkem. Ezt Dunning-Kruger effektusnak nevezik. Már azt is írtam, hogy eleve kurvára nem nektek írtam a cikket. Szóval nem tudom, mi a fasznak rontjátok itt a levegőt már egy napja.

A hülye Mandiner csak hergel titeket, mert azzal is nő az olvasottságok. A sajátjaitok mossátok fel veletek a padlót. A jobbikos, hülye csürhéből élnek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 09:14:02

@helyhej: csakhogy az a baj, hülyegyerek, hogy Orbán a törvényesen, útlevéllel érkezőket sem engedi be, akik a határátkelőnél regisztrálnak.

444.hu/2015/09/16/akik-beleptek-az-europaba-vezeto-feher-ajton-de-a-magyar-rendorok-visszakuldtek-oket/

Orbán egy embertelen fasz

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 09:16:27

@states1: meglátjuk, hogy működik a kerítésbe vésett Trianon. de hogy jobboldaliak miért örülnek annak, hogy határon túli magyarokat vágnak el kerítéssel, azt nem tudom.

Trianont ennyire még kormány nem legalizálta

megamedve 2015.10.18. 09:24:08

Sajnálom brendelmátyás, de neked mint istentagadó kőagyliberálisnak már csak azt mondhatom, hogy belefáradtam már abba, hogy veled vitatkozzak. Tehát részemről: bekaphatod
Azon mondjuk jót röhögtem, hogy ez a csürhe segítene itthon a nyugdírendszeren. Beszarok, ekkora hülye, és még publikál is.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 09:25:36

@viragildi:

"1.) a plakátkampány nem akart a migránsokon segíteni, erre ugyanis egy papírlap nem alkalmas, így számon kérni azt, hogy miért nem segít egy darab karton, ostobaság."

örülök, hogy elismered, hogy Orbán a plakátkampánnyal nem segített a menekültkérdésben. én ennyit állítottam. azt csak a kurva anyád kérte számon, hogy apapírlap miért nem segít, én azt kértem számon, hogy Orbán miért nem tett semmit.

"2.)az ellátás megfelelő volt, senki nem halt éhen, senki nem betegedett bele. Nem kell hotel szintű ellátást adni."

kívánok neked ilyen ellátást az elmegyógyintézetben! dobálják neked a kaját az ápolók!

"3.))a szerb zöldhatár lezárásával Szerbia felől gyakorlatilag megszűnt a migránsáradat, tehát a kerítés működik."

egyetlen menekülttel sem jött kevesebb, tehát a kerítés szart sem ért. sok milliárdért épített egy útterelőt.

"4.) Nem az osztrák határhoz, hanem Hegyeshalomba buszoztattuk őket, ahol a nyitott táborok miatt simán átsétáltak a határon Ausztriába."

tehát az osztrák határhoz. hazudozzál a kurva anyádnak, Orbánnyalonc. nagy baj lehet akkor, amikor a hülye Orbanistának már azt kell hazudnia, hogy Hegyeshalom nem az osztrák határnál van.

"A többi piszi marhaságod külön posztot igényelne, ahol is lehetne arról beszélgetni, hogy a keresztény Európa nem azt jelenti, hogy mindenki keresztény, vagy arról, hogy a muszlim vallás nem csak vallás, hanem életforma, de unalmas ugyanazokat a marhaságokat cáfolni amiket felhozol."

ha a keresztény Európa (nem az) nem jelenti azt, hogy mindenki keresztény, akkor simán belefér 10 millió muszlim. meg akkor nem tudom, hogy miért ne lehetne az a keresztény Európa (nem az) ezután nem keresztény. és a keresztény vallás is életforma, meg az ateizmus is életforma, ha az iszlám is életforma, na bumm akkor van Európában egy pár életforma. pont ez Európa lényege, jobber kisköcsög. az ateista életformával úgyse tudtok mit kezdeni, mert többségbe került.

"A lényeg, a posztod egy eredeti, önálló gondolatot nem tartalmazott, mindent amit leírtál már leírtak mások, amiket cáfoltak, vagy részben egyetértettek velük. Hót felesleges melót fektettél az ollózásba.... "

megnézték 4ezren. érdemes volt

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 09:31:03

@Furore Carcosa: más arról tárgyalni, hogy hogy lehetne jobb körülményekkel Törökországban tartani a menekülteket, és ezért tenni.

és más az, amikor a hülye náci azt kéri számon, hogy miért nem maradtak ott az eddigi szar körülmények között, és hogy képzelik, hogy eljöttek. de a hülye náci persze nem segít a török körülmények javításában.

a második gyűlöletet kelt, és tapossa a menekülteket, az első segíti a menekülteket. a hülye náci természetesen segíteni nem tud, csak taposni.

ennek a kettőnek a megkülönböztetéséhez kell egy 100-as IQ. neked ennyi nincs

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 09:34:49

@megamedve: ilyen hülye létedre jobb is, ha belefáradsz. szorgos hülyékre nincs szükségünk. jobb lett volna, ha ehhez mérten kussolnál is.

ebben a cikkben van egy táblázat arról, hogy Európában a bevándorlók hány százaléka dolgozik:

piroslapok.blog.hu/2015/08/28/ki_fogja_fizetni_a_nyugdijad_hulye_naci

az a helyzet, hogy majdnem ugyanannyi százalék, mint a helyiek. és ha nem volnának a helyiek között olyan hülye nácik, mint te, ugyanannyi is lenne.

Németország azzal a sok millió törökkel eddig is lekörözte Magyarországot.

István Tamasi 2015.10.18. 10:08:31

@Brendel Mátyás:
Ön valamit kifelejtett: Asszad rendszere elleni támadás megszervezésében az USA, a "civilizált országok" /értsd Ny.Európa/ és Törökország vastagon benne volt-van és ezek a mi szövetségeseink a NATO-ban és az EU-ban. Ezen támadás illetve a támadás miatt négy éve folyó harcok indították el a szíriai menekülteket. Előtte nem voltak menekültek /vagy csak rendkívül marginális számú volt az Asszad rendszer ellenfeleiből/ Szíriából.

István Tamasi 2015.10.18. 10:10:26

@Brendel Mátyás:
Igen a csirkepakolásra gondoltam ami valóban csak alkalmi és nem rendszeres munka volt és csak a korrektség, a tény miatt említettem, nehogy valaki ez miatt kezdjen kötözködni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 10:15:52

@István Tamasi: a menekültek az Aszad rendszer és az ISIS elől menekülnek, nem az egyéb ellenzék, és nem az USA bombázások elől.

István Tamasi 2015.10.18. 10:20:19

@Brendel Mátyás: Ismétlem: Négy évvel korábban azaz a háború előtt NEM voltak /vagy csak marginális számban/ menekültek Szíriából. Tehát a menekültáradat a felsorolt államok által szított, támogatott, segítségükkel kirobbantott háború következménye.
Azonkívül: Tessék megnézni az Olaszországba áramló menekültáradat Líbiában szál hajóra-csónakra és az sem volt addig amíg az USA és az említrett "civilizáltz világ" ki nem robbantotta a harcokat Kadhafi ellen.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 10:28:26

@István Tamasi:

te nagyon beteg vagy faszfejkém. nem azt kell nézni, hogy ki támogat egy jogos forradalmat, hanem azt, hogy ki az elnyomó, és ki elől menekülnek a menekültek.

a te faszfej "logikád" szerint az 1956 utáni magyar menekültekért az 1956-os forradalmárok a felelősek, mert hát előtte nem menekült senki.

Tekvando Felsohazy 2015.10.18. 10:34:04

Ismerős a liberális csőcselék mantrája:
"Orbán Viktornak semmiben sincs igaza, és nem így kellett volna csinálni hanem úgy"!
Brendel Mátyás már csak tudja!

István Tamasi 2015.10.18. 11:10:05

@Brendel Mátyás: Faszfej volt az apád meg bárcás az anyád te pedig egy gecimaradék! Bármely forradalmat vagy ellenforradalmat azok nyilvánítják jogosnak akik győznek és nyílvánítanak veszteseket elnyomónak.
A magyar 56 menkültjeinek kb 10-15 %-a volt politikai menekült és 85-90%-uk megélhetési migráns. Azonkívül nem tudom mennyire lehet forradalomnak nevezni olyasvalamit amiben a lakosság kb 0,1%-a vesz részt és a 99,9% passzív.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 11:51:24

@István Tamasi:

"A magyar 56 menkültjeinek kb 10-15 %-a volt politikai menekült és 85-90%-uk megélhetési migráns."

1) nem tudom, ezt honnan a kurva anyádból szoptad
2) de ha így van, akkor mi van?!

" Azonkívül nem tudom mennyire lehet forradalomnak nevezni olyasvalamit amiben a lakosság kb 0,1%-a vesz részt és a 99,9% passzív. "

akkor semmit nem lehetne forradalomnak nevezni. a forradalmak általában az országok fővárosaiban, legfeljebb egyéb nagy városaiban szoktak kirobbanni, és egy bizonyos embercsoport szokott benne részt venni, nem mindenki.

de ha meg akarsz győzni arról, hogy 1956 nem volt forradalom, vagy, hogy az 1956-os menekültek helytelenül tették, hogy menekültek, illetve, hogy a menekültekről nem a szovjetek tehetnek, hanem a forradalmárok, esetleg az őket támogató nyugat, akkor nemcsak velem kerülsz szembe, hanem mindenkivel. jobb és baloldalon is. oszt okoskodhatsz az elmegyogyóban.

nagyon nagy loser hülyegyerek vagy te.

viragildi 2015.10.18. 13:06:13

@Brendel Mátyás: Idéznélek, mert a jelek szerint nem emlékszel arra, hogy mit is írtál: Egy darab menekült problémáját sem oldotta meg vele, sok milliárdba került
Szóval drága de, számonkérted, hogy a menekülteken segítsen a plakát kampány, akkor kinek is a kurva anyját?:-)))))))))

Azt kívánsz amit akarsz, pont szarok rá, cáfolj kedves...éhenhalt valaki az itteni táborokba, vagy belebetegedett az ellátásba? Nem? Akkor kuss legyen.

A szerb határon megszűnt a migráns áradat a kerítés óta, éééééééés a horvát határon is, csak egy degenerált barom hivatkozik arra, hogy ahol nincs kerítés és bejöttek a migránsok, az azért van, mert ahol van kerítés, ott nem tudtak bejönni, tehát a kerítés szar:-))))))

Tehát nem az osztrák határhoz, hanem a hegyeshalomban lévő nyitott befogadó központba buszoztattuk őket, ahonnan gyalog átmentek a határon. Nézd, én értem, hogy rühelled a tényeket, mert kicsit zavarnak a hazudozásban, de attól még, hogy te csukott szemmel, erősen hiszel valamiben, még nem lesz igaz:-))))))

A keresztény Európába pont azért nem fér bele 10 millió muszlim, mert nem mindenki vallásos keresztény, mint írtam volt, a muszlimok viszont maradnak hithű muszlimok, ami azért gond, mert nem szeretik a szekularizációt, ami viszont Európában élhetővé teszi a nem vallásosok számára az életet.

Jaaaaa, hogy ugyanúgy a kattintásra mentél, mint a szerinted fikázott, agyhalott Mandiner! Bocsiiiiiiiiiiiiiiiiii:-))))))))))

(most megint kitiltasz egy-két hétre a szólásszabadság nevében? Aaaaaaaaaaaaaaaannyira sajnálnám :-)))))))))))

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 13:48:23

@viragildi:

"Egy darab menekült problémáját sem oldotta meg vele, sok milliárdba került
Szóval drága de, számonkérted, hogy a menekülteken segítsen a plakát kampány, akkor kinek is a kurva anyját?:-)))))))))"

figyusz, kis elmebajos faszfej. nem azt kérem számon, hogy a plakát miért nem oldja meg a menekültek problémáját. ki a jó kurva anyádtól kérném ezt számon?! a plakát nem tud olvasni.

én Orbán Viktoron kérem számon, hogy miért plakátolt, miért nem intézkedett, és persze miért nem a helyes intézkedéseket tette.

"éhenhalt valaki az itteni táborokba, vagy belebetegedett az ellátásba? Nem? Akkor kuss legyen."

azalatt a 3 nap alatt, amíg a menekültek többsége Magyarországon volt, nehéz éhen halni. de nálam nem az éhenhalás az elégséges feltétel. ha nálad igen, akkor te egy embertelen fasz vagy, kb az ISIS dzsihadista szintjén. ehhez a náci szinthez kéne a muszlimoknak integrálódni, faszfejkém?! bazdmeg, ha az átlag menekültet veled hasonlítom össze, akkor arra jutok, hogy te vagy az az embertelen fasz, akit ki kéne toloncolni Európából.

"A szerb határon megszűnt a migráns áradat a kerítés óta, éééééééés a horvát határon is"

nem, a cikkben ott vannak a statisztikák.

" csak egy degenerált barom hivatkozik arra, hogy ahol nincs kerítés és bejöttek a migránsok, az azért van, mert ahol van kerítés, ott nem tudtak bejönni, tehát a kerítés szar:-))))))"

ahol nincs kerítés, és jönnek a migránsok, az független attól, hogy máshol van. a kerítés ezért szart sem ér. csak egy Orbán seggében élő agyhalott fidesznyik állíthatja azt, hogy a szerb kerítés ért valamit, miközben pont ugyanannyi menekült jött utána Magyarországra, mint előtte. ott van számszerűen a statisztika, degenerált Obánnyalonckám!

"Tehát nem az osztrák határhoz, hanem a hegyeshalomban lévő nyitott befogadó központba buszoztattuk őket"

Magyarország azért van bajban, mert túl sok az elmebeteg szinten hibbant ember, aki nem fogja fel, hogy Hegyeshalom az az osztrák határnál van, és ezek az elmebeteg faszok megszavaznak egy elmebeteg embert miniszterelnöknek, aki azt nem tudja, hogy a görög-török határ nagy része tenger. földrajzból a szavazók és a vezérük is nulla. illetek egymáshoz.

"A keresztény Európába pont azért nem fér bele 10 millió muszlim, mert nem mindenki vallásos keresztény, mint írtam volt, a muszlimok viszont maradnak hithű muszlimok, ami azért gond, mert nem szeretik a szekularizációt, ami viszont Európában élhetővé teszi a nem vallásosok számára az életet."

a keresztények jelentős része szintén nem szereti, szóval nekünk ateistáknak tök mindegy, hogy hülye muszlimokkal vagy hülye keresztényekkel kell küzdeni. egykutyák.

"Jaaaaa, hogy ugyanúgy a kattintásra mentél, mint a szerinted fikázott, agyhalott Mandiner! "

én nem tettem ki szerintem hamis nézeteket a kattintás kedvéért. ennyire kutyába csak a Mandiner ment le. egyébként azért ment le, mert a vezetői is erkölcsi nullák, az olvasók meg agyi hullák, akikkel ezt meg lehet játszani.

"kitiltasz egy-két hétre a szólásszabadság nevében?"

akkor tiltalak ki, ha nem érvelsz, ha zsidózól, meg ilyenek. a szólásszabadság egyébként nem azt jelenti, hogy én nem tilthatlak ki a blogomból, hanem azt, hogy Orbán nem tilthat ki az én blogomból. mindenki azt tilt ki otthonról akit akar, mert az ő otthona.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 13:54:09

@viragildi:

egyébként a "Hegyeshalom nem az osztrák határnál van" szintű hazugságod ismételgetése már nem számít érvnek, tehát ha ezt folytatod, akkor lehet, hogy kitiltalak, mert az nem vita, hogy te földrajzból hülye vagy.

Hegyeshalom központja kb 2 kilométerre van az osztrák határtól. ezt magyarul az "osztrák határnál", illetve odaszállítás esetében "az osztrák határhoz" kifejezéssel leírni teljesen jogos.

www.here.com/?map=47.91216,17.15371,13,normal

a horvátok egyébként pont ugyanilyen szinten szállították az embereket a magyar határhoz.

a görögök meg a makedón határhoz nem tudom, hogy szállítják-e a menekülteket, erről nem hallani annyit, de tegyük fel, hogy legrosszabb esetben ezt csinálják.

na emiatt vinnyog a hülye Orbánod, miközben ugyanezt teszi

István Tamasi 2015.10.18. 14:15:54

@Brendel Mátyás: Te gecimaradék /angolul son of a bitch/! A 6 elemiddel - 1x az első, 2x a második, 3x a harmadik - persze nem tudsz számolni. Mivel 56-ban az aktív résztvevők száma - a TV-ben egyikük nyilatkozott így - kb 10-15 ezer volt. Tehát a 200ezer kivándorlóból nem lehettek többen /beleszámítva a börtönből kiszabadultakat is/ mint 15%. Ha nem érted, akkor menj vissza az elemi iskolába számtant tanulni.
56-ról valóban sok mindent el lehet mondani, de egyet biztosan nem: azt hogy spontán volt mivel külföldről /is/ szervezték.

László Betye 2015.10.18. 14:34:02

Nem faszfej a Brendel, az tudja hol a helye.
Különben ez az észt osztó Polihisztor, olyan hülye, haló lenne tolná a kocsit.
Miért nem volt a magzatvizében piránya.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 14:37:39

@István Tamasi:

figyusz, te kis IQ hulladék.

"Mivel 56-ban az aktív résztvevők száma - a TV-ben egyikük nyilatkozott így - kb 10-15 ezer volt. "

1) hol a bizonyíték arra, hogy egyikük nyilatkozott így?
2) honnan a faszból tudná valaki, hogy hány aktív résztvevő volt?! körbe járta az országot, és megszámolta?! attól, hogy a Móriczon ült a barikádban, attól halvány lila fogalma nem lehetett arról, hogy mennyi a résztvevő

3) mit jelent az, hogy "aktívan részt vett"? a barikádban harcolók? az ÁVÓsokat felakasztók?! valaki a tömegből, aki éljenzett az ÁVÓsok felakasztásánál?! valaki, aki enni adott egy forradalmárnak? egy gyárban sztrájkoló?! stb. elég sokféleképpen lehet résztvenni a forradalomban, és a Kádár rendszerben kis dologért is járhatott üldözés. ezek mind politikai menekültnek számítanak. ha valaki részt vett egy tüntetésen, akkor már politikai menekült. ugyanis ha bárki látta, és utólag erről beszámol bármiféle besúgónak, akkor ebből már lehet üldözés. Namost okóber 23-án több, mint százezer tüntető volt. tehát ez már 100ezer politikai menekültet lefedhet

" A tüntetők létszáma ekkor már kb. 100 000 fő lehetett,"
hu.wikipedia.org/wiki/Az_1956._okt%C3%B3ber_23-i_budapesti_t%C3%BCntet%C3%A9s

még egy pár tüntetést hozzáveszünk, meg sztrájkolókat, meg harcosokat, meg akik segítettek a harcosoknak, meg akik enni vittek nekik, és meg is van a 200 ezred.

de egyébként a kérdésnek kurvára semmi köze nincs a vitához. mert a kérdés nem az, hogy az 1956-os menekültek hányad része volt gazdasági kivándorló, hanem az, te hülye, hogy erről szerinted ki tehet?

1) a felkelő magyarok
2) a nyugati támogatók

vagy

3) A szovjetek és a magyar kollaboránsok?

mert ebben az országban csak a betonfejű őskommunista fog veled egyetérteni, hogy nem 3) a helyes megoldás.

ennek analógiájára meg a szír menekültek miatt Aszad és az őt támogató oroszok a felelősek.

ez a lényeges kérdés, ebben meg kussolsz, te kis Orbángeci

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 14:39:15

@László Betye: viola a következő jobbikos díszpéldány, aki érvelni nem tud, csak anyázik. titeket kéne kitoloncolni az országból, mert ti vagytok ennek az országnak a legnagyobb rontói. kb az ISIS dzsihadistákkal vagytok egy szinten.

István Tamasi 2015.10.18. 15:34:28

@Brendel Mátyás: Te gecihulladék /son of a bitch/!
- Nem beélesített videóval nézek tévét, hogy neked lementsek bizonyítékokat.
- A tüntetéseken, gyűléseken résztvevők nem tekinthetők aktív résztvevőnek.
- Aktív résztvevőnek tekinthető aki valamilyen vezető szerepet játszott vagy fegyverrel vett részt. Te magad is mondtad, hogy a résztvevők túlnyomó része Bp-re koncentrálódott így a kb 15ezres létszám teljesen reális.
- Ismétlem: a fentiek alapján - visszatérve az eredeti kérdéshez - az 56-57-ben kivándoroltak /régi néven disszidáltak/ 200ezres létszámából reális a 15%-os politikai menekült és a 85%-os gazdasági migráns.

- Visszatérve Szíriára: Az onnan elmenekülők áradata a háborúval indult, a háborúért pedik annak kitalálói, kirobbantói /USA és a "civilizált" Nyugat a felelős.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 16:27:02

@István Tamasi:

"- Nem beélesített videóval nézek tévét, hogy neked lementsek bizonyítékokat."

akkor feldughatod magadnak a "bizonyítékod".

"- A tüntetéseken, gyűléseken résztvevők nem tekinthetők aktív résztvevőnek."

ez egy szemantikai vita lehetne, de teljesen felesleges, mert politikai menekülteknek igen.

de ez egy totálisan felesleges kérdés, amibe beleragadtál, mint légy a szarba.

"- Visszatérve Szíriára: Az onnan elmenekülők áradata a háborúval indult, a háborúért pedik annak kitalálói, kirobbantói /USA és a "civilizált" Nyugat a felelős. "

1) nem a nyugat indította, és találta ki a szíriai felkelést
2) a menekültekért nem a felkelők a felelősek. ahogy az 1956-os menekültekért sem a forradalmárok a felelősek. ha te ezt állítod, akkor te egy olyan nyomorult kis fasz vagy, akit a Jobbiktól a Fideszen át a Dk-n keresztül az MSZP-ig mindenhonnan kivernek, mint rühes kutyát, esetleg Thürmer Gyulánál kereshetsz menedéket, te húgyagyú, féreg kis genetikai selejt!

rest of boys 2015.10.18. 16:37:45

Matyi, te nem Dániel Péter vagy álnéven? :)

jakirte jak 2015.10.18. 18:58:17

@rest of boys: Egy táborból valók, de ez a brendel matkykó sokkal nagyobb fasz. Annyi még a különbség, hogy míg amaz mózeshitű, ez meg itt ateista.

megamedve 2015.10.18. 20:03:23

@Brendel Mátyás: hogy ki a szorgosabb hülye arról vitatkozhatnánk.
Mint mondtam már korábban a legnagyobb náci te vagy ebben a körben, és ne linkeld ide a cimboráid hülyeségét.
Ettől függetlenül told csak magadat,
legalább van vki., aki ébren tartja a vészféket, hogy nehogy elfelejtsük mi lenne, ha a hozzád hasonló balfaszok kerülnének hatalomra.
Orbán egy beteg állat, de ha ő megszabadít ezektől a "menekültektől" , akkor inkább 100x ő, mint ti.
Ezen fog bukni az ellenzék 18-ban.
(Úgyhogy hosszú picsogásra készülj)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.18. 20:40:30

@megamedve: érved nincs. csak a homokba dugod a fejed. 5-10 év múlva sírni fogsz, hogy Orbán nem tud neked nyugdíjat adni, mert a gazdaság válságban van a munkaerőhiány miatt, a nyugdíjrendszer meg a demográfia miatt.

ebben meg tudod a Merkel csapat eddig is jobban teljesített, mint az Orbán csapat.

megamedve 2015.10.19. 00:27:54

@Brendel Mátyás: Kb 20 éve készülök a nyugdíjas éveimre, az elsők között voltam önkéntes nyugdíjmegtakarító (is) . Azóta tudom, hogy nem várhatok az államtól semmit. Ez a tipp nem jött be.

Ez a menekült csürhe soha nem fog segíteni senkin. Alapvetően más kultúra, képtelen a beilleszkedésre, el sem lehet várni tőle. Az iszlám meg egy civilizációs rémálom, nem vallás. Mit érveljek egy olyan merevlemezzel mit amilyenek ez a brendelmátyás (mindenki ilyen nálatok? a Hraskó is?)? Kőagyúak vagytok, majd kaptok egyszer egy jó pofont (képletesen, mert egyből azt hiszed, hogy meg akarlak verni), aztán hápogtok, hogy deeztmeghogyhogy?

betamàs 2015.10.19. 00:49:21

„tökönszúrás”
Attól függetlenül, hogy ki mit szeretne, egyelőre léteznek uniós szabályok, amelyeket be kell tartani, azaz ezeket jogilag nem lehet „belső hatáskörben” sem áthágni. A schengeni határ átlépése és a menekültek fogadása is csak bizonyos körülmények között történhet meg és ami fontosabb, egy schengeni országból, egy másik (főleg nem schengeni) országba való határátlépés is csak bizonyos körülmények között történhet meg, ezeket pedig Görögország nem tartotta be, hiszen sok menekültet nem regisztrált és továbbengedte őket Macedóniába, habár ezen határ átlépésére nem volt joguk. Igen, igaz, az osztrák határon való átengedéssel Magyarország is áthágta ezen szabályok egy részét, bár utólag a rend a zöld határzár életbe léptetésével visszaált.
„Németországban soha nem vonultak menekültcsoportok az országon át, mert kezdettől fogva összegyűjtötték és szállították őket Mert Németországnak szervezett kormánya van“
Ez azért nincs minden esetben igy.
Voltak menekültek akik nem akartak Berlinben leszállni, hogy ne regisztrálják őket ott, tovább akartak menni Dániába Svédországba.
index.hu/kulfold/2015/09/15/a_menekultek_tobbszor_meghuztak_a_veszfeket_egy_berlinbe_tarto_vonaton_es_leszalltak/
Ugyanúgy Lübeckből is elmenekültek és továbbmentek Dániába, a német hatóságok asszisztálása mellett:
www.atv.hu/kulfold/20150909-nem-jarnak-a-vonatok-dania-es-nemetorszag-kozott
Úgy látszik, bizonyos esetekben a német kormány nem képes megszervezni a menekülttáborokban levő nők védelmét:
jungefreiheit.de/politik/deutschland/2015/bundeswehr-asylbewerber-urinieren-auf-fluechtlingsfrauen/
„ a magyar gazdaság munkaerőhiányban csak tengődni fog, a nyugdíjrendszer meg demográfiai okokból össze fog omlani.”
Ez a veszély valós, de szerintem ezt a problémát nem bevándorlókkal kell megoldani
„A következő náci szöveg:

"Magyarország nem szomszédos sem Szíriával, sem Irakkal, és "akik idejönnek, nem az életükért menekülnek".
Itt szerintem a Kúria is tévedett, amikor en bloc nem biztonságos országnak nyilvánitotta Szerbiát, de a Kormány is, amikor ugyanúgy biztonságosnak.
Minden esetben meg kellene vizsgálni, hogy az illetővel mi történhet ha Szerbiában, stb. marad. Itt az illető személyes helyzete, valamint Szerbia, stb. helyzete kellene számitson. Figyelembe lehet venni az ENSZ MSZ jelentéseit is, viszont szerintem ezek végkövetkeztetését a biró nem kellene automatikusan átvegye.
„Meg aztán az 1956 utáni magyar menekültek sem álltak meg Ausztriában. És olyan nagyon szerény, kulturált, türelmes, és civilizált sem volt mind, és bizonyhasonló gondot okoztak a nyugatnak, mint a mostani menekültek”
Az összezárás elve sajnos az ő esetükben is működött, de vizelésről és szexuális bántalmazásról nem volt szó.
„Mert Orbanisztánnal nem csak az a baj, hogy szegény, hogy alig van munka (Orbán miatt),“
A 6,7 százalékos munkanélküliségre nem lehet azt mondani, hogy alig van munka. Az viszont igaz, hogy sokszor rosszul fizetett. Azzal egyet tudok érteni, hogy az orvosok esetében ez jelenleg mindenképp Orbán szégyene.
„Azért amikor valaki a munkahelyéről esetleg azért kell, hogy távozzon, mert nem Fideszes, az azért már politikai menekült is.”
Igen lehetséges, hogy valakit politikai okokból rúgnak ki és ha ez nem olyan pozició, amely minden kormányváltás alkalmával szabályszerűen cserélődik, akkor ez valóban szégyen a Fideszre nézve. Ugyanakkor olyan konkrét esetről biztosan nem tudok, amelyben mind az összes feltétel teljesült volna: politikai okokból kellett távoznia, itthon nem kapott más munkát és ezért kellett távozzon.
“hacsak nem akarod azt mondani, hogy ezek a magyarok is jogtalanul vannak nyugaton”
Nincsenek jogtalanul nyugaton, mivel az Európai Unióban érvényes a személyek szabad mozgásának az elve, mig Sziria nem EU állam.
“ miközben Ausztria és Németország valóban jobban teljesít, amit mutat, hogy képes menekülteket befogadni.”
Mig Ausztria menekülteket akar Szlovákiába telepiteni, az ő esetükben ez nem igaz.
„Konkrétan, Viktor, te mikor dolgoztál? Mert szerintem te mindig csak állami támogatásból éltél.“
A parlamenti és a kormányzati munka is munka, pártszintől függetlenül.
“Te magyar állampolgárságot adtál határon túli magyaroknak. Azok dolgoztak Magyarországon?! Dolgoztak egy fenét. Akkor hogy is van ez?!“
Allampolgárság egy dolog, a letelepedés egy másik dolog. A határon túli magyarok amúgy azért kaptak állampolgárságot, mert a felmenőik is magyar állampolgárok voltak, akiket akaratuk ellenére ettől megfosztottak.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.19. 08:45:50

@megamedve:

" az elsők között voltam önkéntes nyugdíjmegtakarító (is) . Azóta tudom, hogy nem várhatok az államtól semmit. Ez a tipp nem jött be."

de bejött, csak hülye vagy. Magyarország lakossága le fog csökkenni 8 millióra. Ennek következtében vészes munkaerőhiány lesz az országban. A gazdaság össze fog omlani. Konkrétan nem lesznek orvosok. És alig lesz nyugdíjbefizető. Nemcsak az állam nem fog nyugdíjat adni, de a magánbiztosító sem, hiszen a magánbiztosító is a befizetésekből él, és ad neked nyugdíjat. Ha 50 befizető van, és 200 biztosított, akkor a magánbiztosító is tönkremegy, hamarabb, mint az állam. amelyik tud elvonni egy ideig máshonnan pénzt.

"Ez a menekült csürhe soha nem fog segíteni senkin. Alapvetően más kultúra, képtelen a beilleszkedésre, el sem lehet várni tőle. "

Ez egy náci nézet, amit nem tudsz igazolni. EZT JELENTI AZ, HOGY NÁCIZMUS.

"majd kaptok egyszer egy jó pofont (képletesen, mert egyből azt hiszed, hogy meg akarlak verni), aztán hápogtok, hogy deeztmeghogyhogy?"

Tök biztos vagyok benne, hogy ezzel a náci IQ-val te kapsz az élettől pofont. Például én sok tucat arabbal, afrikaival és muszlimmal dolgoztam már együtt. Neked, ha ezt kéne, akkot csak hápognál, hogy deeztmeghogyhogy? Ha meg soha nem találkoztál még arabbal, afrikaival vagy muszlimmal, akkor szánalmasan korlátolt kis életed van ott Hajdúborzasztón.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.19. 09:05:09

@betamàs:

"Attól függetlenül, hogy ki mit szeretne, egyelőre léteznek uniós szabályok, amelyeket be kell tartani, azaz ezeket jogilag nem lehet „belső hatáskörben” sem áthágni. "

Orbán Viktor több, mint százezer menekültet buszoztatott és vonatoztatott a horvát határtól az osztrák határig regisztráció nélkül. Orbán Viktor a schengeni és kapcsolódó egyezményeket lábbal taposta, egy embercsempész senkiházi.

" Görögország nem tartotta be, hiszen sok menekültet nem regisztrált és továbbengedte őket Macedóniába"

Orbán ugyanezt tette, de ha más teszi, akkor vinnyog. ez az öntökönszúrás, kis hülyegyerek.

"Magyarország is áthágta ezen szabályok egy részét, bár utólag a rend a zöld határzár életbe léptetésével visszaált."

ja, "én csak kicsit loptam, és már abbahagytam, de azért kiabálok, hogy a másik tolvaj".

"Voltak menekültek akik nem akartak Berlinben leszállni, hogy ne regisztrálják őket ott, tovább akartak menni Dániába Svédországba."

nyilván nem a gyaloglásból nem akartak leszállni, tehát HAZUDSZ, nem vonultak.

"http://www.atv.hu/kulfold/20150909-nem-jarnak-a-vonatok-dania-es-nemetorszag-kozott"

megint vonatról van szó, tehát HAZUDSZ, nem vonultak.

"Úgy látszik, bizonyos esetekben a német kormány nem képes megszervezni a menekülttáborokban levő nők védelmét"

ez egy másik kérdés, erről én egy kukkot nem írtam. egyébként a nők védelmét az erőszak ellen a magyar kormány sem tudja megszervezni a magyarok között.

"Ez a veszély valós, de szerintem ezt a problémát nem bevándorlókkal kell megoldani"

nincs más megoldás. nem is tudsz ilyet megnevezni.

"Minden esetben meg kellene vizsgálni, hogy az illetővel mi történhet ha Szerbiában"

nemcsak erről van szó. nem lehet 1 millió menekültet visszatoloncolni Szerbiába. de facto képtelenség. az nem megoldás, hogy Magyarország lezárja a határt, és rohadjon meg az összes menekült a magyar határ előtt.

"Az összezárás elve sajnos az ő esetükben is működött, de vizelésről és szexuális bántalmazásról nem volt szó."

bizonyára volt az is. a vizelés pitiáner dolog, a szexuális bántalmazás kapcsán meg a magyarok nem arról híresek, hogy ne bántalmaznák, és tisztelnék a nőket. csak 56 környékén ez még nem volt akkora téma.

"A 6,7 százalékos munkanélküliségre nem lehet azt mondani, hogy alig van munka."

de lehet. a munkanélküliség, mint szám tudod, hogy igencsak speciális mutató, és nagyon messze áll a valóságtól. egy csomó dolgot nem fed le. például 3 hónapos munkakeresési idővel a valódi munkanélküliek igen kis részét mutatja. meg ugye a közmunka...

"Fideszre nézve. Ugyanakkor olyan konkrét esetről biztosan nem tudok, amelyben mind az összes feltétel teljesült volna: politikai okokból kellett távoznia, itthon nem kapott más munkát és ezért kellett távozzon."

a "nem kapott más állást" feltételt beletenned mosdatás. Hamvas Béla is kapott másik állást, tehát nem is üldözték a kommunisták?!

"Nincsenek jogtalanul nyugaton, mivel az Európai Unióban érvényes a személyek szabad mozgásának az elve, mig Sziria nem EU állam."

ez jogilag frankó szöveg, de itt egy erkölcsi ítélet volt, annak meg ez igencsak aljas és embertelen.

"“ miközben Ausztria és Németország valóban jobban teljesít, amit mutat, hogy képes menekülteket befogadni.”
Mig Ausztria menekülteket akar Szlovákiába telepiteni, az ő esetükben ez nem igaz."

de igaz. az, hogy pár menekültet át akarnak telepíteni nem cáfolja azt, hogy a többit befogadják. te logikából ugye buktál?!

"Allampolgárság egy dolog, a letelepedés egy másik dolog. A határon túli magyarok amúgy azért kaptak állampolgárságot, mert a felmenőik is magyar állampolgárok voltak, akiket akaratuk ellenére ettől megfosztottak. "

és?! ő nem dolgozott Magyarországon, és ahogy idéztem, Orbán szerint a magyar élet nem jár azoknak, akik nem dolgoztak meg érte. nagymamákról, akikkel korábban kitoltak nem beszélt.

betamàs 2015.10.19. 13:29:16

@Brendel Mátyás:
"Orbán Viktor a schengeni és kapcsolódó egyezményeket lábbal taposta, egy embercsempész senkiházi"

Nem csempész, mivel a magyar hatóságok nem vitte át őket a határon.

"" Görögország nem tartotta be, hiszen sok menekültet nem regisztrált és továbbengedte őket Macedóniába"
Orbán ugyanezt tette, de ha más teszi, akkor vinnyog. ez az öntökönszúrás, kis hülyegyerek.
"Magyarország is áthágta ezen szabályok egy részét, bár utólag a rend a zöld határzár életbe léptetésével visszaált."
ja, "én csak kicsit loptam, és már abbahagytam, de azért kiabálok, hogy a másik tolvaj"."

Görögország hónapok óta ezt tette, most is ezt teszi és eszük ágában sincs változtatni, Magyarországgal ellentétben.

"nyilván nem a gyaloglásból nem akartak leszállni, tehát HAZUDSZ, nem vonultak.

"http://www.atv.hu/kulfold/20150909-nem-jarnak-a-vonatok-dania-es-nemetorszag-kozott"

megint vonatról van szó, tehát HAZUDSZ, nem vonultak."

A vonulás nem csak gyaloglást jelent.

""Úgy látszik, bizonyos esetekben a német kormány nem képes megszervezni a menekülttáborokban levő nők védelmét"

ez egy másik kérdés, erről én egy kukkot nem írtam. egyébként a nők védelmét az erőszak ellen a magyar kormány sem tudja megszervezni a magyarok között.""

De irtál. Azt irtad, hogy "Magyarország kormánya silányan teljesített (...) a menekültkérdés szervezésében"

""Ez a veszély valós, de szerintem ezt a problémát nem bevándorlókkal kell megoldani"

nincs más megoldás. nem is tudsz ilyet megnevezni.""

De, ha rendkivul kedvező feltételeket teremtenek azon termékeny párok számára, akik vállalnak gyereket és rendkivul kedvezőtleneket azok számára, akik nem.

""A 6,7 százalékos munkanélküliségre nem lehet azt mondani, hogy alig van munka."

de lehet. a munkanélküliség, mint szám tudod, hogy igencsak speciális mutató, és nagyon messze áll a valóságtól. egy csomó dolgot nem fed le. például 3 hónapos munkakeresési idővel a valódi munkanélküliek igen kis részét mutatja. meg ugye a közmunka..."

A közmunka is munka.

""Az összezárás elve sajnos az ő esetükben is működött, de vizelésről és szexuális bántalmazásról nem volt szó."

bizonyára volt az is. a vizelés pitiáner dolog, a szexuális bántalmazás kapcsán meg a magyarok nem arról híresek, hogy ne bántalmaznák, és tisztelnék a nőket. csak 56 környékén ez még nem volt akkora téma."

Ez csupán feltételezés, az idézett cikkben erről nem volt szó.

""Nincsenek jogtalanul nyugaton, mivel az Európai Unióban érvényes a személyek szabad mozgásának az elve, mig Sziria nem EU állam."

ez jogilag frankó szöveg, de itt egy erkölcsi ítélet volt, annak meg ez igencsak aljas és embertelen.""

"“" miközben Ausztria és Németország valóban jobban teljesít, amit mutat, hogy képes menekülteket befogadni.”
Mig Ausztria menekülteket akar Szlovákiába telepiteni, az ő esetükben ez nem igaz."

de igaz. az, hogy pár menekültet át akarnak telepíteni nem cáfolja azt, hogy a többit befogadják. te logikából ugye buktál?!"

Magyarország is képes, hiszen eddig is voltak és most is vannak menekültek Magyarország területén.
Hogy Ausztria menekülteket akar áttelepiteni, azt jelenti, hogy jelenleg többet nem képes.

Te irtad, hogy "jogtalanul".

""Allampolgárság egy dolog, a letelepedés egy másik dolog. A határon túli magyarok amúgy azért kaptak állampolgárságot, mert a felmenőik is magyar állampolgárok voltak, akiket akaratuk ellenére ettől megfosztottak. "

és?! ő nem dolgozott Magyarországon, és ahogy idéztem, Orbán szerint a magyar élet nem jár azoknak, akik nem dolgoztak meg érte. nagymamákról, akikkel korábban kitoltak nem beszélt."

Amint irtam, az állampolgárság egy dolog, a letelepedés, más dolog.

megamedve 2015.10.19. 13:52:07

@Brendel Mátyás:
Brendelke, (úgyutállakmintaszartmégmindig), te nem tudsz különbséget tenni az önkéntes manyupok és az állami nyugdíjak között, de mint írtam ez csak egy része a nyugdíjra való felkészülésemnek. A magam részéről leszarom, hogy a hozzád hasonló nyugdíjra és egyéb sültgalambra (ide tartoznak a menekültjeid is: Németország, Németország,,aaaaóóóóóáááááh, ott lesz ám a kánaán, 72 szűz már az életben csak engem fog szívni, pénz, lakhatás, segély hegyek, dejóleszám) várók mitől várják majd a megélhetésüket, ha megöregednek, én az államra egyáltalán nem számítok, s ezt már 20 éve így látom, úgyhogy a tipped nem jött be.

A nácizmus pedig egészen mást takar. A fajgyűlölet az a szó, amit keresni testszik liberális barom, (és itt a liberálist pozitívumként értelmezem, a barom ettől független), azt pedig vállalom is. Ahogy ők is vállalják, sőt vallják, hogy azok, kérdezd meg őket, mit gondolnak a dzsihádról (és nehogy elkezd itt nekem bagatellizállni a dolgot), mit alapelvről, mi ez, ha nem fajgyűlölet, esetleg nácizmus? Megöllek, mert keresztény vagy, ja, nem, mert mormon vagy, ja nem, mert baptista vagy, ja nem, mert buddhista vagy. Leszarom, hogy mennyire radikális egy muszlim, amíg azt prédikálja a főnökük, hogy szaporodjatok csak Európában, aztán ha elegen leszünk majd megcsináljuk az európai kalifátust, de fasza lesz.

Nálam már bőven a lemez B oldala forog, nem fogok én már pofont kapni ezektől a trágyáktól, maximum olyasmit, amiről úgyis tudom, hogy bennük van. A normális arab számomra ott kezdődik, hogy megkeresztelkedik, na ha ilyen lesz (egynél több), akkor jöhetsz a hülyeségeiddel.

Egyébként meg nem unod már, hogy folyton kiböfögöd magadból ezeket a szarságokat, s ezer ember neked ugrik?

Van aki még azt hiszi, hogy lehet a kőagyadnak érveket felhozni, de lassan fárad mindenki.
Olyan vagy mint az okostojás a kocsmában: egy idő után már senki nem fog visszaszólni, csak vigyorog majd egyet magában, hogy na szegény bolond mátyásnak már megint bekattant valami. Aztán azt hiszed majd, igazad van, mert mindenki hallgat körülötted.
Vagy az is lehet, hogy erre van orgazmusod, na gyökérke, ezt a témát én most veled befejeztem, sőt ünnepélyesen megígérem, hogy elérted a célodat: én nem fogok neked többet írni, ontsd csak magadból a faszságaidat, majd a cimboráid elolvassák, s bőszen bólogatnak rá.
Aztán majd 2018-ban újfent jól pofára estek. (én nem fogok, mert már nincs értelme próbálkozni a fütyisz leváltásával, ekkora faszok mint te, pontosan azt biztosítják be, hogy maradjanak, a puszta létetek erősíti a választókat, hogy nehogy egy buzi liberális kormányt engedjenek hatalomra, mert telepakolják az országot tetvesekkel)

Off.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.19. 16:35:19

@betamàs:

"Nem csempész, mivel a magyar hatóságok nem vitte át őket a határon."

az M5-ösön is tartóztattak le embercsempészeket. de nyilván arról van szó, hogy amit nem szabad a kisembernek, azt szabad a hatökör Orbánnak.

"Görögország hónapok óta ezt tette, most is ezt teszi és eszük ágában sincs változtatni, Magyarországgal ellentétben."

ez nem mentség Magyarországnak. és nincs alapja Orbánnak, hogy vinnyogjon.

"A vonulás nem csak gyaloglást jelent. "

ebben az esetben igen. nyilván nem a menekültekkel vonuló buszok miatt vinnyogtál. a német és magyar kormány között jelentős különbség, hogy Orbán hónapokig hagyta a menekülteket átvonulni (gyalogosan) Magyarországon. anélkül, hogy szervezett transzportálástról gondoskodott volna. az emberek egy jelentős része ennek egyébként nem annyira nagyon súlyos következményeitől utálta meg a menekülteket. Orbán ezt nyilvánvalóan szándékosan csinálta, ugyanis pár hónappal később egész jól meg tudta szervezni, hogy a horvát határnál egészen máshogy menjenek a dolgok.

a hülye, IQ-negatív barom azt hiszi, hogy a különbség a kerítés, de a különbség valójában Orbán szervezetlensége volt. amit a horvát határnál megcsinált, azt 2 hónappal korábban is meg tudta volna csinálni.

"De irtál. Azt irtad, hogy "Magyarország kormánya silányan teljesített (...) a menekültkérdés szervezésében""

igen, de a nők elleni erőszakot nem lehet összehasonlítani, mert az országon átvonuló, vagy átbuszozó menekülteknél ilyen nem is nagyon várható.

"De, ha rendkivul kedvező feltételeket teremtenek azon termékeny párok számára, akik vállalnak gyereket és rendkivul kedvezőtleneket azok számára, akik nem."

ezzel már a Fidesz több ciklus óta próbálkozik, és nem megy. ideje volna belátnod, fafejkém.

"A közmunka is munka."

a közmunkáról kimutatták, hogy nem út a munkába. ezenkívül haszna alig van, munkának nem nagyon munka. gyakorlatilag a statisztika meghamisítására kitalált eszköz. a 3 hónapos határból kiesettekről nem szóltál.

"Ez csupán feltételezés, az idézett cikkben erről nem volt szó."

őszintén szólva, ha német táborokban volt olyan, hogy menekültek menekült nőket erőszakoltak meg, az szomorú dolog, de nem ezen fordul meg a menekültkérdés, pláne a magyarok számára nem.

"Magyarország is képes, hiszen eddig is voltak és most is vannak menekültek Magyarország területén."

arányaiban az itt maradó menekültek száma minimális, és Orbán elutasította a kvótarendszert. ezzel pedig Orbán azt mondta, hogy Magyarország nem képes pár ezer menekültet még befogadni. ez meg lesújtó Orbanisztán gazdasági állapotára nézve.

"Hogy Ausztria menekülteket akar áttelepiteni, azt jelenti, hogy jelenleg többet nem képes."

nem azt jelenti, hiszen közben de facto fogad be többet.

"Amint irtam, az állampolgárság egy dolog, a letelepedés, más dolog."

a határon túli magyaroknak az állampolgársággal nyilvánvalóan a letelepedés is jár. pedig nem dolgoztak Magyarországon. Orbán tehát össze-vissza beszél és cselekszik. egy elvtelen mocsadék.

hosszú "í" betűd nincs?!:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.19. 16:45:59

@megamedve:

"te nem tudsz különbséget tenni az önkéntes manyupok és az állami nyugdíjak között"

de tettem, írtam érveket az önkéntes manyupokra. egyébként még egy dolog, Orbán ugye a kötelezően választható manyupokat felszámolta. szóval ha szerinted a manyupok lennének a megoldás, akkor Orbán nyilván szerinted óriási szart csinált.

én azt gondolom, hogy a manyupok konkrétan jelentenek egy kis egyéni segítséget, amíg az ország demográfiai helyzete csak közepesen súlyos. de nem jelentenek segítséget azon demográfiai kilátások esetén, amit a szakértők jósolnak. nevezetesen 8 millióra fog csökkenni a magyar. ebben a helyzetben te a manyupodtól sem fogsz pénzt kapni. ők se a semmiből adják neked a pénzt, te faszbarom. sőt, tönkre tudnak menni.

"A nácizmus pedig egészen mást takar. A fajgyűlölet az a szó, amit keresni testszik liberális barom"

a nácizmus ugyanaz, mint a fajgyűlölet, náci barom!

" Ahogy ők is vállalják, sőt vallják, hogy azok, kérdezd meg őket, mit gondolnak a dzsihádról"

több arabbal és muszlimmal beszéltem, aki nem volt fajgyűlölő.

" Leszarom, hogy mennyire radikális egy muszlim, amíg azt prédikálja a főnökük"
nincs főnökük, te náci faszfej! főnökük a katolikusoknak van.

"A normális arab számomra ott kezdődik, hogy megkeresztelkedik, na ha ilyen lesz (egynél több), akkor jöhetsz a hülyeségeiddel."

a szír menekültek jelentős része, kb 30 százaléka keresztény, te náci barom.

egyébként a keresztény vallás ugyanolyan embertelen faszság, mint a muszlim. számomra tehát egykutyák vagytok. a keresztény és muszlim hívő lehet simán viszonylag normális ember. ezzel szemben az olyan náci, mint te, az csak aljaember lehet, és takarodjatok Európából!

"Egyébként meg nem unod már, hogy folyton kiböfögöd magadból ezeket a szarságokat, s ezer ember neked ugrik?"

a helyzet az, hogy nem nektek írtam a postot. arról nem tehetek, hogy a hülye Mandiner kiteszi, hogy a házi nácijait hergelje, mint valami bugyuta rottweilereket. de hát ez már csak a ti dolgotok, hogy minek fogadjátok el a mandinertől, hogy így játsszon veletek. ők ugyanis belőletek élnek, hülye nácik, pont abból, hogy ugrotok, mint a hülye rottweilerek.

betamàs 2015.10.19. 20:23:24

"az M5-ösön is tartóztattak le embercsempészeket. de nyilván arról van szó, hogy amit nem szabad a kisembernek, azt szabad a hatökör Orbánnak."

Valószinuleg erről az esetről van szó:
24.hu/kozelet/2014/09/24/osztrak-embercsempesz-bukott-le-az-m5-oson/
Amint a cikkből kitűnik, "a sofőr készpénzért vállalta, hogy Röszkéről Bécsbe viszi a szíreket",
azaz, hogy segitséget nyújt nekik a határ törvénytelen átlépésében. Ha ez igy volt, a rendőrök helyesen jártak el. A Btk 353. § (1) szerint ugyanis: "Aki államhatárnak más által a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez segítséget nyújt, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Tehát csak a határ átlépésben nyújtott segitség számit bűncselekménynek.
A magyar hatóságok ilyent nem tettek, tehát ebben az esetben nem igaz az, hogy "amit nem szabad a kisembernek, azt szabad a hatökör Orbánnak."

"Orbán hónapokig hagyta a menekülteket átvonulni (gyalogosan) Magyarországon. anélkül, hogy szervezett transzportálástról gondoskodott volna"
De, gondoskodott arról, hogy ingyenes vonattal eljussanak a menekülttáborba. Arról nem tehetett, hogy a német bevándorlási hivatal augusztus 25.-i bejelentése után tömegesen Münchenbe akartak menni. Arra, hogy őket bárhova máshova is elvigye, tudtommal nem kötelezi egyik jogszabály sem.

"ez nem mentség Magyarországnak. és nincs alapja Orbánnak, hogy vinnyogjon"
De mentség és van alapja Orbánnak, hogy kritizálja Görögországot.
Ha megengedtetik nekem egy párhuzam, a törvény és a joggyakorlat is másképp kezeli azt, aki például kellő előrelátás hiánya miatt áthágta a törvényeket, de befejezte jogsértő cselekedetét és intézkedéseket tett ezek további megelőzésére, mint azt, aki már régóta ugyanezt teszi és baszik az egészre. Az, hogy Orbánék egy rövid ideig igy tettek, nem jelenti azt, hogy más ország is igy tehet.

"ezzel már a Fidesz több ciklus óta próbálkozik, és nem megy. ideje volna belátnod, fafejkém."
Nem próbálkozik elég okosan.

"közmunka stb."
A KSH-nak ez a statisztikája és tudtommal az EUROSTAT nem kötött bele.

"őszintén szólva, ha német táborokban volt olyan, hogy menekültek menekült nőket erőszakoltak meg, az szomorú dolog, de nem ezen fordul meg a menekültkérdés, pláne a magyarok számára nem"
Nem tudom, hogy mi fordul meg, de ez annak a jele, hogy sokat akart a német szarka, de nem birja a farka. Az eredeti bejegyzésed amúg arra vonatkozott, hogy az 56-osok is csúnyán viselkedtek és ebből a szempontból nem lehet a menekülteket elitélni, hiszen ők is sokan vannak egy helyre összezárva. Én pedig arra mutattam rá, hogy azért a fenti dolgokat nem művelték.

"Ausztria .. közben de facto fogad be többet."
Nem fogad, viszi őket tovább Németország felé.

"arányaiban az itt maradó menekültek száma minimális, és Orbán elutasította a kvótarendszert. ezzel pedig Orbán azt mondta, hogy Magyarország nem képes pár ezer menekültet még befogadni. ez meg lesújtó Orbanisztán gazdasági állapotára nézve."
A német bevándorlásügyi hivatal bejelentése előtt jöttek a menekültek a menekükttáborokba, most viszont tényleg minimális a számuk. Igaz, ez részben a zárt zöldhatárnak és a "Szerbia biztonságos" politikának is betudható. Amúgy Orbán a kvótarendszert tényleg elutasitotta, de a kontinges rendszert nem.

"a határon túli magyaroknak az állampolgársággal nyilvánvalóan a letelepedés is jár. pedig nem dolgoztak Magyarországon"
Itt elismerem, hogy részben igazad van. Letelepedni joguk volt eddig is a román és szlovák állampolgároknak. Másoknak csak akkor, ha lakhatása és megélhetése biztosított és ha
az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy egészségügyi
ellátásának költségeit biztosítani tudja. Tehát akik a szerb és ukrán állampolgárság mellett vagy helyett megszerezték a magyar állampolgárságot is, azoknak könyebbé vált a letelepedésük Magyarországon.

kniezsa.istvan 2015.10.19. 22:02:04

Hagyd már abba Angela néni csoffadt picsájának a nyalogatását te faszfej és böfögd már fel hogy mi a kurva anyádért kevésbé "náci dolog" pl a menekültek között szelektálni és a "munkaképtelenek" sorsával kapcsolatban a törökökkel bizniszelni?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.19. 22:26:06

@betamàs:

"Valószinuleg erről az esetről van szó:
24.hu/kozelet/2014/09/24/osztrak-embercsempesz-bukott-le-az-m5-oson/
Amint a cikkből kitűnik, "a sofőr készpénzért vállalta, hogy Röszkéről Bécsbe viszi a szíreket",
azaz, hogy segitséget nyújt nekik a határ törvénytelen átlépésében."

aligha. szeptember 24-én Röszkénél volt határellenőrzés, és 4 szír férfi a csomagtartóban aligha fért el. a másik határnál meg még nem voltak. tehát egyelőre nem történt semmi, csak a határt valahogy átlépő szíreket fuvarozott pénzért az országon belül. akárcsak Orbán.

"De, gondoskodott arról, hogy ingyenes vonattal eljussanak a menekülttáborba."

ez nem elég szervezett transzport volt. a különbséget mutatja Budapest és München különbsége. a Keleti pályaudvarnál olyan körülmények voltak, amelyeken a hülye magyarok nagyobb része kiakadt, és nem a kormányra, mivel hülyék.

"Arra, hogy őket bárhova máshova is elvigye, tudtommal nem kötelezi egyik jogszabály sem."

nem, de ha a mi kormányunk csak a kettest teljesíti, akkor az szar kormány. arra sem kötelezi a kormányt a törvény, hogy GDP növekedés legyen de ha a GDP a kormány miatt csökken, azt szar kormánynak nevezzük.

"Ha megengedtetik nekem egy párhuzam, a törvény és a joggyakorlat is másképp kezeli azt, aki például kellő előrelátás hiánya miatt áthágta a törvényeket, de befejezte jogsértő cselekedetét és intézkedéseket tett ezek további megelőzésére, mint azt, aki már régóta ugyanezt teszi és baszik az egészre."

1) ártatlannak nem ártatlan.
2) és az ilyen szépen kussol a sarokban, nem viselkedik Európa megmentőjeként, és nem okoskodik az EU előtt!

""ezzel már a Fidesz több ciklus óta próbálkozik, és nem megy. ideje volna belátnod, fafejkém."
Nem próbálkozik elég okosan."

tehát fafej vagy. az ugyebár nem érv, hogy milyen rózsaszín álmaid vannak.

"A KSH-nak ez a statisztikája és tudtommal az EUROSTAT nem kötött bele."
nem tudom, belekötött-e, nem tudom, feladata-e belekötni, de nem is érdekel. baromság.

még valami húzza le a munkanélküliséget: a kivándorlók. és az is az összeomlást felé mutat.

"Nem tudom, hogy mi fordul meg, de ez annak a jele, hogy sokat akart a német szarka, de nem birja a farka."

nem, nem annak a jele. Magyarországon magyarok sokkal több nőt erőszakolnak meg ennyi idő alatt. és ez nem indok arra, hogy kitoloncoljuk a magyarokat Magyarországról.

" Az eredeti bejegyzésed amúg arra vonatkozott, hogy az 56-osok is csúnyán viselkedtek és ebből a szempontból nem lehet a menekülteket elitélni, hiszen ők is sokan vannak egy helyre összezárva. Én pedig arra mutattam rá, hogy azért a fenti dolgokat nem művelték."

amit nem tudsz igazolni. ha művelték, nem tudnál róla. amit műveltek, és amiről tudunk, abban hasonlóak voltak. az argumentum ad ignorantiam nem érv.

"Nem fogad, viszi őket tovább Németország felé."

a faszt, hülye, tudatlan baromállat vagy.

itt van az osztrák menedékjog kérelmek száma évente lebontva, 2015-re is van már adat:

de.statista.com/statistik/daten/studie/293189/umfrage/asylantraege-in-oesterreich/

egész évre vagy 70ezret várnak

itt van statisztika az elfogadási rátáról 2013-ból:

itt van havonta és kiindulási országra lebontva augusztusig:

de.statista.com/statistik/daten/studie/466856/umfrage/asylantraege-in-oesterreich-nach-herkunftslaendern-und-monaten/

medienservicestelle.at/migration_bewegt/2014/07/31/asylwesen-2013-zahlen-fakten-trends/

ha ezt összerakod, akkor kijön, hogy kb 30ezret simán be fognak fogadni.

itt van az elfogadási százalék országonként:

www.economist.com/blogs/graphicdetail/2015/09/daily-chart

és itt:

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:First_instance_decisions_by_outcome_and_recognition_rates,_2nd_quarter_2015.png

Magyarország kurvára kilóg alul a sorból. sajnos itt Ausztria nem szerepel.

"Orbán a kvótarendszert tényleg elutasitotta"

igen, mert az elbaszott országa nem tud befogadni pár ezer menekültet, akikről szó volt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.19. 22:29:54

@kniezsa.istvan:

"mi a kurva anyádért kevésbé "náci dolog" pl a menekültek között szelektálni"

azért a kurva anyádért, mert aszerint szelektálnak, hogy ki milyen országból jött, és mennyire van veszélyben.

egyébként meg húgyagyú faszbaromkurafi tökfejkém, szelektálni eleve más, mint mindenkit elutasítani, illetve olyanokat mondani, hogy: "ezek mind nem dolgozni jöttek", "ezek mind nem tudnak beilleszkedni". ez utóbbi a nácizmus. az nyilvánvaló, hogy a szírek között is van ilyen, és olyan. tehát ha más szempontok szerint szelektálnának, az sem volna olyan nácizmus, mint amit Orbánék csinálnak. vélemény kérdése, hogy elfogadható-e.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.19. 22:31:18

@kniezsa.istvan: látom, kifejezetten ezért regisztráltál, te anyabaszogató paraszt! :)

betamàs 2015.10.20. 10:41:49

"aligha. szeptember 24-én Röszkénél volt határellenőrzés, és 4 szír férfi a csomagtartóban aligha fért el. a másik határnál meg még nem voltak. tehát egyelőre nem történt semmi, csak a határt valahogy átlépő szíreket fuvarozott pénzért az országon belül. akárcsak Orbán."

A cikkben ez áll: "Az elsődleges információk szerint a sofőr készpénzért vállalta, hogy Röszkéről Bécsbe viszi a szíreket", tehát az osztrák határon át.

"ez nem elég szervezett transzport volt. a különbséget mutatja Budapest és München különbsége. a Keleti pályaudvarnál olyan körülmények voltak, amelyeken a hülye magyarok nagyobb része kiakadt, és nem a kormányra, mivel hülyék."

A Keletinél a helyzet a német bevándorlási hivatal augusztus 25.-i bejelentése nyomán alakult ki:
index.hu/kulfold/2015/08/25/soron_kivul_fogad_be_minden_szirt_nemetorszag/
index.hu/belfold/2015/09/01/megis_mi_az_isten_tortenik_a_keletinel/

"1) ártatlannak nem ártatlan.
2) és az ilyen szépen kussol a sarokban, nem viselkedik Európa megmentőjeként, és nem okoskodik az EU előtt!"

Ilyen alapon Görögországnak is kussolnia kellene, Horvátországnak is kussolnia kellene, Ausztriának is kussolnia kellene, sőt Németországnak is kussolnia kellene (mivel átengedte a német határon a menekülteket Dániába), sőt az összes EU-s tagállam be kellene fogja a pofáját, ne legyen semmilyen javaslata és várja a papsajtot, hiszen szinte nincs olyan állam, amelyet az EU birosag ne itelt volna el az Alapszerződések áthágásáért. Pontosabban, akinek van egy ötlete a megoldásra az csak kussoljon, mert valamikor nem volt előrelátó, de tanult a hibájából, inkább semmi sem változzon, maradjon minden a régiben, lesz csak valahogy ?!

"nem, nem annak a jele. Magyarországon magyarok sokkal több nőt erőszakolnak meg ennyi idő alatt. és ez nem indok arra, hogy kitoloncoljuk a magyarokat Magyarországról."
De annak a jele. Annak a jele, hogy a Német kormány nem tud emberhez méltó körülményeket biztositani a menekülteknek. Amúgy mem írtam olyant, hogy emiatt ki kellene toloncolni en bloc a menekülteket Németországból. Azok akik ezeket a cselekedeteket elkövették, azokat viszont speciel ki kellene. Van arra statisztika, hogy "Magyarországon magyarok sokkal több nőt erőszakolnak meg ennyi idő alatt" ? Magyar állampolgárok kitoloncolására pedig nincs jogi lehetőség.

"amit nem tudsz igazolni. ha művelték, nem tudnál róla. amit műveltek, és amiről tudunk, abban hasonlóak voltak. az argumentum ad ignorantiam nem érv"

Ha valaki állit valamit, azt bizonyitania kellene, nem a másik kellene bizonyitsa, hogy az ellenkezője nem igaz.

"osztrák statisztikák"
Ezek az adatok a leadott kérvényekre vonatkoznak, nem az országban tartózkodó menelültek számára, csak augusztusig tartanak, a régebbiek pedig az akkori állapotokra érvényesek. Ha Ausztria tényleg be tudna fogadni, akkor a Szlovákiának szánt emberek sem jelentenének gondot.

"igen, mert az elbaszott országa nem tud befogadni pár ezer menekültet, akikről szó volt."
A kontingens rendszer is feltételezi, hogy az illető ország menekülteket fogad be, de egyfelöl van egy felső határ és származási országonként van megszabva, másfelöl viszont nem kell végigmenniük a menekültkérelem maceráján.

"tehát fafej vagy. az ugyebár nem érv, hogy milyen rózsaszín álmaid vannak."
Vannak erre erősebb megoldások is, mint amit a kormány eddig kiagyalt.
Például a jelnlegi bonyolult CSOK helyett, adhatna az OEP-nél biztositási jogviszonnyall rendelkező házastársaknak, regisztrált párkapcsolatben élőknek adhatna lakásépitésre, vásárlásra kedvezményes hitelt mondjuk 20 évre, maximum 10 millio forint ertekben, mindegyik megszületett gyerek után a hitel 1 negyedét elengedné. A családi adókedvezmény mellett, a termékeny, de 3 év után gyereket nem vállaló és munkahellyel rendelkező pároknak pedig felemelné a szja-t.

"még valami húzza le a munkanélküliséget: a kivándorlók. és az is az összeomlást felé mutat."
Az igaz, hogy a kivandorlas negativ hatassal van az orszag korfajara. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy ez a többi kelet-európai országra is jellemző. A magyarázat abban rejlik, hogy ezek az országok, bár a csatlakozás számos lehetőséget biztositott az állampolgáraik számára, nem voltak megérve arra, hogy az EU tagjai legyenek.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.20. 16:40:38

@betamàs:

"A cikkben ez áll: "Az elsődleges információk szerint a sofőr készpénzért vállalta, hogy Röszkéről Bécsbe viszi a szíreket", tehát az osztrák határon át."

de még nem követte el. szóval ez nem olyan nagy dolog.

"A Keletinél a helyzet a német bevándorlási hivatal augusztus 25.-i bejelentése nyomán alakult ki:"

HAZUDSZ

"bár a belügyminiszter szerint a menekültkérdés az ország legnagyobb problémája jelenleg, az állami szervezetek egyáltalán nem foglalkoznak a kérdéssel, a pályaudvarokon élő több száz menekültnek sem állami, sem bejegyzett segélyszervezetek nem segítenek. "

index.hu/belfold/2015/07/31/menekult_onkentesek/

"Ilyen alapon Görögországnak is kussolnia kellene"

igen. nem tudom, hogy kussolnak-e, de én magyarként azzal foglalkozok, hogy a mi országunk hülye miniszterelnöke nem kussol, hanem nagy pofával mondja a baromságokat.

"Ausztriának is kussolnia kellene, sőt Németországnak is kussolnia kellene"

Ausztria és Németország kezdettől fogva jóval szervezettebben kezelte a menekülteket. amiről te beszélsz az egy hétvége akciója, és annak folytatása volt, amely válságos hétvégét a magyar kormány idézte elő. szerintem direkt. ezen kívül a két ország becsületesen helytállt, és arányaiban is kurvára sokkal több menekültet fogad be. úgyhogy neked, és a hülye Orbánodnak kéne kussolnia, bazdmeg a kurva anyádat.

"Pontosabban, akinek van egy ötlete a megoldásra az csak kussoljon, mert valamikor nem volt előrelátó, de tanult a hibájából, inkább semmi sem változzon, maradjon minden a régiben, lesz csak valahogy ?!"

Orbánnak kurvára semmi eredeti és reális ötlete nincs. a kerítés nem megoldás, különösen nem az EU-nak. az Égei-tengert meg nem lehet lezárni. aki ennyire hülye, az azért kussoljon, hogy ne vigyék be az elmegyogyóba!

"De annak a jele. Annak a jele, hogy a Német kormány nem tud emberhez méltó körülményeket biztositani a menekülteknek."

kurvára sokkal jobb körülményeket biztosítanak a menekülteknek, te faszfej. például nem dobálják a kaját, mint a kutyáknak.

"Van arra statisztika, hogy "Magyarországon magyarok sokkal több nőt erőszakolnak meg ennyi idő alatt" ? "

van

mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/nemi-eroszak-miatti-eljarasok-1266289

"Ha valaki állit valamit, azt bizonyitania kellene"

igazoltam.

"Ezek az adatok a leadott kérvényekre vonatkoznak, nem az országban tartózkodó menelültek számára"

a kérdés a befogadott menekültek volt, az meg a kérelemhez kapcsolódik, amit még az átlagos elfogadási rátával kell beszorozni. ha nem tudod követni a vitát, akkor inkább kussolj!

"A kontingens rendszer is feltételezi, hogy az illető ország menekülteket fogad be, de egyfelöl van egy felső határ és származási országonként van megszabva, másfelöl viszont nem kell végigmenniük a menekültkérelem maceráján."

ebből nem lett semmi, mert Orbán nem is tisztázta, hogy mit ért ezen, hogy miért a kontingens rendszer jó neki, és a kvóta nem. érthetetlen dolog volt, kommunikációs trükk, játék a szavakkal. a kvótarendszernek is van határa, és mivel a menekültkérelmek elfogadása a származási országtól függ, ezért itt sem akárkiket fogadnak be, a "macera" elkerülésének meg nem látom indokát, az pont ellenkezik a menekültgyűlölő felfogással, hogy "macera" nélkül fogadjanak be egy országból embereket tömegesen.

"Például a jelnlegi bonyolult CSOK helyett, adhatna az OEP-nél biztositási jogviszonnyall rendelkező házastársaknak, regisztrált párkapcsolatben élőknek adhatna lakásépitésre, vásárlásra kedvezményes hitelt mondjuk 20 évre, maximum 10 millio forint ertekben, mindegyik megszületett gyerek után a hitel 1 negyedét elengedné. A családi adókedvezmény mellett, a termékeny, de 3 év után gyereket nem vállaló és munkahellyel rendelkező pároknak pedig felemelné a szja-t. "

ilyenek már voltak, és egyébként sem plauzibilis, hogy a különféle kedvezmények közül eddig egy sem volt átütő sikerű, de a te hülye elképzelésed, az igen. az nem érv, hogy te azt álmodod, hogy van egy csodamegoldásod, csak Mekka felé kell fordulni, és imádkozni.

"Az igaz, hogy a kivandorlas negativ hatassal van az orszag korfajara. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy ez a többi kelet-európai országra is jellemző. A magyarázat abban rejlik, hogy ezek az országok, bár a csatlakozás számos lehetőséget biztositott az állampolgáraik számára, nem voltak megérve arra, hogy az EU tagjai legyenek."

EU tagság nélkül a szarban lennénk. ez TÉNY. csatlakozni kellett, ki kellett aknázni az előnyeit. Orbánnak nem kellett volna elqrnia, és most menekültekkel kellene segíteni a helyzeten.

a nem cstlakozás, meg az egyéb álmodozásaid Jobbikos programnak elmennek, de nem érvek.

betamàs 2015.10.20. 21:21:21

"de még nem követte el. szóval ez nem olyan nagy dolog."
Nem követte el, mert a rendőrök lekapcsolták és bizony amit tett, az is súlyos:
Btk 353 (6):
"Aki embercsempészésre irányuló előkészületet követ el, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Sőt Btk 10:
"(1) Kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be.
(2) A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni."

Keleti

Nem hazudok. A német bevándorlási hivatal bejelentése után kezdtek a menekültek tömegesen a nyugati járatokra jegyet váltani.
Amint az általam idézett szeptember elsejei index összefoglalóból is kiderül:
"A menekültek többsége valószínűleg értesült róla, hogy több EU-tagállam, köztük Németország háborús menekültként kezeli, azaz befogadja a Szíriából érkezett embereket. Emiatt sokan vonatjegyet vettek az Ausztriába és Németországba tartó vonatokra."
index.hu/belfold/2015/09/01/megis_mi_az_isten_tortenik_a_keletinel/
Az igaz, hogy azelőtt is voltak menekültek a pályaudvarokon és az is igaz, hogy az állam ott nem látta el őket, viszont az állam adott nekik ingyen vonatjegyet, hogy eljussanak a menekülttáborokba, ahol ellátta őket.

szervezés, baromságok, kussolás,

Hogyha a menekültek közötti összetűzéseket nem tudja megakadályozni, ha a menekültszállókat nem tudja megvédeni, ha menekültek ugrálnak le a vonatról, mert nem akarnak regisztrálni, ha berlinben juttatásokért perelnek, akkor ott valami nagyon nem stimmel a szervezés körül.
www.rbb-online.de/politik/thema/fluechtlinge/berlin/2015/10/Immer-mehr-Fluechtlinge-verklagen-Landesamt-Lageso-auf-Zahlung-von-Leistungen.html
Ami Orbánt illeti, lehet hogy nem mondott eredeti dolgot, de legalább tett javaslatokat. Hogy baromság lenne-e ? Ha ez igy lenne, akkor azt jelentené, hogy a szlovén kormány, a lett kormány a horvát kormány és a német rendőrszakszervezet elnöke is kezd baromkodni.

"Égei-tengert meg nem lehet lezárni."
Nyilvánvaló, hogy oda nem lehet keritést épiteni, mintahogy te feltételezted, Orbán nem is mondta ezt. Viszont Görögország tengeri vizeit védő erők megakadályozhatják a jogosulatlan alkalmatosságok behatolását, illetve a partra szállást.

Nők elleni erőszak statisztika:

Aszongya, hogy:
"A rendőrség kifejezetten a nők sérelmére elkövetett bűncselekmények gyanúja nyomán 2011 és 2013 között évente körülbelül 350-400 nyomozást indított, a vádemeléssel végződő esetek száma átlagban 250 volt"

"Ha valaki állit valamit, azt bizonyitania kellene"

igazoltam"

Nem utaltál egyetlen forrásra sem, amely szerint az 56-osok nőket bántalmaztak, vagy rájuk vizeltek volna.

"a kérdés a befogadott menekültek volt"
Az egyedüli "befogadott menekültek" adat Ausztriára nézve a 2013-as. Eszerint 17.503 kérelem volt, majd következik egy táblázat a legtöbb kérelmet leadó "ország"ról, ahol bár megjelennek az elfogadott kérelmek, nincs egy összegzés . 2015-ből pedig nincs ilyen adat Ausztriára nézve.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.20. 22:05:33

@betamàs:

embercsempészet:

1) itt egy hír, ahol nincs szó arról, hogy az embercsempész a határon is átvitt volna valakit

nullker.hu/2015/09/31-menekultet-talaltak-egy-embercsempesz-kocsijaban/

itt nem látok igazolható bűntényt

2) Orbán megsértette a dublini egyezményt. ez súlyosabb eset, és Orbán nagy tételben tette

"Nem hazudok."

de hazudsz. igazoltam, hogy a keletinél már előtte is szervezetlen volt a helyzet, és hiányzott az állami szervezés. hogy később mi történt, az ezen nem változtat. ha megismétled a hazugságod, kidoblak.

"Az igaz, hogy azelőtt is voltak menekültek a pályaudvarokon és az is igaz, hogy az állam ott nem látta el őket"

ez volt az állításom.

" viszont az állam adott nekik ingyen vonatjegyet, hogy eljussanak a menekülttáborokba, ahol ellátta őket."

a német állam ennél sokkal többet tett, aminek meg is van az óriási eredménye. ezért szar a magyar kormány a német kormányhoz képest.

"Hogyha a menekültek közötti összetűzéseket nem tudja megakadályozni, ha a menekültszállókat nem tudja megvédeni, ha menekültek ugrálnak le a vonatról, mert nem akarnak regisztrálni, ha berlinben juttatásokért perelnek, akkor ott valami nagyon nem stimmel a szervezés körül."

a magyar viszonyokhoz képest a német viszonyok nagyon rendben vannak. ezt egy olyan barátom is mondta, aki járt Kanizsán, Röszkén a menekülttáborban, és akivel voltunk Münchenben menekülttáborban.

www.rbb-online.de/politik/thema/fluechtlinge/berlin/2015/10/Immer-mehr-Fluechtlinge-verklagen-Landesamt-Lageso-auf-Zahlung-von-Leistungen.html

ja, a német állam sok százezer menekültet kell, hogy lepapírozzon. a magyar nagyjából nullát. persze, hogy van némi gond. de ez olyan szintű dolog, mint bármely tüntetés Magyarországon.

"Ami Orbánt illeti, lehet hogy nem mondott eredeti dolgot, de legalább tett javaslatokat."

javaslatot mindenki tett. Orbán azok között volt, aki baromságokat tett javaslatnak.

" Hogy baromság lenne-e ? Ha ez igy lenne, akkor azt jelentené, hogy a szlovén kormány, a lett kormány a horvát kormány és a német rendőrszakszervezet elnöke is kezd baromkodni."

összemosol dolgokat. egyelőre ezen államok közül egy sem zárta le kerítéssel a határt. óriási különbségek vannak. egyébként meg ha Orbán kerítést épít, akkor ezután már persze, hogy másoknak is igen nyomós lesz a dolog. ez kb olyan, mint amikor a betörőt, aki fegyvert húz, lelövöd. nagyon fontos, hogy ki kezdte. Orbán a közös megoldás szabotálását kezdte el azzal, hogy csak Magyarországnak (egyébként részleges) megoldást nyújtó dolgot tett

"Nyilvánvaló, hogy oda nem lehet keritést épiteni, mintahogy te feltételezted, Orbán nem is mondta ezt. Viszont Görögország tengeri vizeit védő erők megakadályozhatják a jogosulatlan alkalmatosságok behatolását, illetve a partra szállást."

HÜLYE VAGY. hogy a kurva anyádban akadályoznák meg?! lelövik?! nagyon jól tudjuk a hírekből, hogy a haditengerészet egy dolgot tud csak tenni: a vízből kihalászni a menekülteket. ez meg nem a partra szállás megakadályozása, hanem elősegítése.

"Nem utaltál egyetlen forrásra sem, amely szerint az 56-osok nőket bántalmaztak, vagy rájuk vizeltek volna."

adtam arra, hogy sok mindenben hasonlók voltak. és nagyon jól tudod, hogy a magyar férfiak is erőszakolnak meg magyar nőket. a menekültek miért lettek volna kivételek?!

"Az egyedüli "befogadott menekültek" adat Ausztriára nézve a 2013-as. Eszerint 17.503 kérelem volt, majd következik egy táblázat a legtöbb kérelmet leadó "ország"ról, ahol bár megjelennek az elfogadott kérelmek, nincs egy összegzés."

vannak százalékok fogadóországonként, van adat a mostani kérelmekről, van adat a mostani országokból. abból sok tízezer befogadás néz ki. a 2014-es évről lehetne adat, de nincs, a mostaniakról nyilván nincs, mivel még nem sok esetben dönthettek.

betamàs 2015.10.21. 10:15:01

@Brendel Mátyás:

„itt egy hír, ahol nincs szó arról, hogy az embercsempész a határon is átvitt volna valakit

nullker.hu/2015/09/31-menekultet-talaltak-egy-embercsempesz-kocsijaban/

itt nem látok igazolható bűntényt“
Bár a link szeptember 30.-i, az eset valójában szeptember 8-án történt, amikor még nem volt határzár:
www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/10-embercsempesz-78-illegalis-bevandorlo-videoval

„Orbán megsértette a dublini egyezményt. ez súlyosabb eset, és Orbán nagy tételben tette“
Igen, megsértette, de ez nem bűncselekmény.
„a magyar viszonyokhoz képest a német viszonyok nagyon rendben vannak. ezt egy olyan barátom is mondta, aki járt Kanizsán, Röszkén a menekülttáborban, és akivel voltunk Münchenben menekülttáborban.“
A suhli, erfurti, drezdai, dortmundi, berlini táborokban voltatok-e ?

„összemosol dolgokat. egyelőre ezen államok közül egy sem zárta le kerítéssel a határt.“
Én ezt nem is írtam, csupán arra utaltam, hogy mások is terveznek ilyen lépést („Hogy baromság lenne-e ? Ha ez igy lenne, akkor azt jelentené, hogy (…) is kezd baromkodni“)

Kontingensekről
A kontingens rendszer feltételezi azt, hogy a befogadottaknak van egy felső, abszolút számban kifejezett határa, másfelöl azt, hogy a befogadás nem kötelezettségen, hanem felajánláson alapul, azaz mindegyik ország saját maga dönti el, hogy maximum hány embert fogad be és ezt nem kényszeríti senki sem rá.
index.hu/belfold/2015/09/23/megmagyarazzuk_orban_6_pontjat/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201510

betamàs 2015.10.21. 10:39:17

"egyébként meg ha Orbán kerítést épít, akkor ezután már persze, hogy másoknak is igen nyomós lesz a dolog. ez kb olyan, mint amikor a betörőt, aki fegyvert húz, lelövöd. nagyon fontos, hogy ki kezdte"
Egyébként nem ő kezdte. EU szinten sem:

en.wikipedia.org/wiki/Border_barrier

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.21. 12:19:03

@betamàs:

1) az embercsempészetnél nincs érved.

2) a dublini egyezmény megszegése nem tudom minek számít, de ilyen nagy tételben számomra súlyosabb, mint szíriai embereket szállítani az országban.

"A suhli, erfurti, drezdai, dortmundi, berlini táborokban voltatok-e ?"

miért, te voltál? szerintem tök nyilvánvaló a hírekből is, ha fényképeket, videókat összevetsz, hogy a német viszonyok sokkal rendezettebbek, mert a német kormány sokkal jobban szervez, a magyar meg szar. , az is nyilvánvaló, hogy a magyar kormány hetekig szándékosan magára hagyta a menekülteket a pályaudvaroknál, és, hogy ilyen helyzet Németországban nem fordult elő. kár erőlködnöd, hogy ezt tagadd, és felesleges terelned.

"Kontingensekről"

nem látom a lényegi különbséget. a kvóták is olyanok, hogy meghatározott számokról volt szó, és egyezkedtek arról, hogy mennyi legyen. Orbán, ha jól emlékszem, nem tett felajánlást.

kerítés: a mostani menekültprobléma tekintetében a Balkánon Orbán kerítései azok, amik más országokra tolják a problémát, és ezzel a közös megoldásból kiveszik Magyarországot. Orbán ezekkel kifejezetten kitolt másokkal, kifejezetten nem együttműködésre, hanem országok közötti utálkozásra játszott. és a slusszpoén, hogy szerintem még mindig nem megoldást adott Magyarországnak sem, mert még szerintem fognak jönni Románián át.

betamàs 2015.10.21. 20:18:13

1) De van. Mivel a határ nem volt lezárva, felmerült a megalapozott gyanú, hogy a sofőr a határon át hozta őket.
2) Én nem látom miért lenne súlyosabb egy bűncselekménynél.
3) miért, te voltál?
Én látom a hirekből, hogy mi folyik ott.
4) "a magyar kormány hetekig szándékosan magára hagyta a menekülteket a pályaudvaroknál, és, hogy ilyen helyzet Németországban nem fordult elő"
A magyar kormány ott tényleg hibázott, hogy nem tájékoztatta őket, melyik vonatra kell felülni és hol kell átszállni, ahhoz, hogy a menekülttáborokba eljussanak, Németország viszont több menekülttáborban hagyta magukra őket, azáltal, hogy nem előzi meg az összecsapásokat, az emberi méltóság megsértését, és magukat a menhelyeket sem védi meg a tűzgyújtásoktól. Igaz, szerencsére csak üres menhelyeket gyújtottak fel, de ezáltal késleltették a létesitmények rendeltetésszerű átadását és furcsa módon a német rendvédelmi szervek nem tanultak az azelőtti esetekből.
5) "kvóták is olyanok, hogy meghatározott számokról volt szó, és egyezkedtek arról, hogy mennyi legyen" De nem volt olyan garancia, hogy ennyit és többet nem.
"Orbán, ha jól emlékszem, nem tett felajánlást."
De nem is született megegyezés arról, hogy elsősorban ezen az alapon fogadják be az EU, vagy a világ országai a menekülteket, mintahogy, ha jól tudom, arról sem született döntés, vagy legalábbis nem lépett életbe, hogy az EU-n kivül válasszák el a menekülőket a gazdasági bevándorlóktól.
A kontingenseknek, mint emlitettem, az egyik jellemzője az, hogy az országok szabadon döntenek.

betamàs 2015.10.21. 22:48:54

"EU tagság nélkül a szarban lennénk. ez TÉNY. csatlakozni kellett, ki kellett aknázni az előnyeit."
Akkor én is föltétlenül támogattam a csatlakozást. Visszanézve a dolgot, azt mondom, célszerűbb lett volna ha a PHARE programokon keresztül, esetleg másokkal kibővitve addig támogatják és felügyelik a jelölt országokat, amig a fizetések olyan szintre emelkednek, hogy a nyugati országok nem jelentenek drasztikus elszívóerőt. Ugyanakkor az is igaz, hogy a mindenkori miniszterelnökök különös gondot kellett volna forditsanak legalább az orvosi szakma védelmére.

Müncheni menekülttábor.
Az lehet, hogy most rendben van, de valszeg ehhez kellett ez is:
www.focus.de/politik/videos/zwei-fluechtlinge-schon-im-krankenhaus-bayerische-staatsregierung-zeigt-null-verstaendnis-fuer-muenchner-hungerstreik_id_4300727.html

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.10.22. 10:40:14

@betamàs:

"1) De van. Mivel a határ nem volt lezárva, felmerült a megalapozott gyanú, hogy a sofőr a határon át hozta őket. "

Ez hülyeség. Baromira nem megalapozott gyanú. A szíreket fuvarozó sofőrt csak azért lehet letartóztatni, mert már az is embercsempészetnek számít. Amikor Gyurcsány befogadott szíreket, akkor volt, hogy az is embercsempészetnek számít, csak Gyurcsányt nem tartóztatták le, mert mentelmi joga van, meg tudták, hogy az nemzetközi botrány lenne. Erdő Péter is úgy nyilatkozott, hogy nem fogadhatnak be menekülteket, mert az embercsempészet. Ez a törvény eleve megkérdőjelezhető. De a helyzet az, hogy ha az állam maga csempészi az embert, akkor Polt Péter nyilván nem megy letartóztatni Orbánt, mert másért sem megy őt letartóztatni, pedig volt már rá elég ok.

"2) Én nem látom miért lenne súlyosabb egy bűncselekménynél."

Az egyik 3 szírt fuvaroz, a másik sok tízezret. Attól, hogy az egyikért megy a rendőr, a másikért nem, ettől még a másik súlyosabb.

"3) miért, te voltál?
Én látom a hirekből, hogy mi folyik ott."

Én is látom a hírekből, mi történik. Te hazudsz.

4)

"A magyar kormány ott tényleg hibázott, hogy nem tájékoztatta őket, melyik vonatra kell felülni és hol kell átszállni, ahhoz, hogy a menekülttáborokba eljussanak"

A német kormány nem annyit csinált, hogy tájékoztatta, hanem már az elején az volt, hogy Rosenheimnél a rendőrök felmentek a vonatra, a menekülteket leszállították, ha kellett erőszakkal, és onnan a rendőrség regisztrált, és felpakolta őket másik vonatra. A buszok pedig bevitték őket a menekültszállásra. Nem volt lehetőségük máshova menni.

" Németország viszont több menekülttáborban hagyta magukra őket, azáltal, hogy nem előzi meg az összecsapásokat, az emberi méltóság megsértését"

a magyar táborokban mi a jó kurva anyádat tettek ennek megelőzésére?! én egy dolgot láttam, mint a kutyáknak, úgy dobálták a kaját. az emberi méltóságodat dugd fel magadnak, te hülye fasz!

" Igaz, szerencsére csak üres menhelyeket gyújtottak fel, de ezáltal késleltették a létesitmények rendeltetésszerű átadását és furcsa módon a német rendvédelmi szervek nem tanultak az azelőtti esetekből."

De tanultak. Most volt a hírekben, hogy a még meg nem nyitott táborokat ezentúl titokban tartják.

"De nem is született megegyezés arról, hogy elsősorban ezen az alapon fogadják be az EU, vagy a világ országai a menekülteket"

mert Orbánék elszabotálták. MOst körbenforog az érvelésed. Azt mondod, Orbán azért nem szavazta meg, mert rossz, és azt, hogy azért rossz, mert Orbán nem szavazta meg. Közben meg Orbán csak egy mocskos szabotőr.

"A kontingenseknek, mint emlitettem, az egyik jellemzője az, hogy az országok szabadon döntenek."

A kvótának, mint látod, szintén. Magyarország nem vesz részt benne. Orbán megcsinálta a maga "kvótarendszerét", nullás kvótával. Feldughatja magának. Ez nem a probléma megoldása, ez elszabotálás.

2015.12.07. 10:33:10

@states1:
Be ne jöjjön senki! Aki bennszülött, menjen ki! E szemétdomb kappan kakasa én vagyok!

Aktuális Kossuth nóta!

Orbán Viktor azt üzente:
Elfogyott a munkahelye!
De ha még egyszer azt üzeni,
Mindnyájunknak el kell menni!

Orbán Viktor az üzente:
Kékebb ma, az égkékje!
Országunk jobban teljesít!
Mint roma lova, megdöglik!
Mikor egy szál szénát eszik

Orbán Viktor azt üzente:
Mindenki Őtet kövesse!
Ő az új csoda, a messiás!
Ki jövőnknek új sírt ás!

Esik eső Karikára!
Orbán Viktor kalapjára!
Valahány csepp esik rája!
Annyi átok szálljon rája!

Ha az mind kővé válna!
Ráesne, mint választása
Az se volna néki elég!
Hogy méltón büntesse az ég!
süti beállítások módosítása