Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Lézerjani üldözési mániája

2014.12.22. 11:42 | Brendel Mátyás | 170 komment

tobbtiszteletet2.jpg

"Volt pedig abban az időben Hódmezővásárhelyen egy Lázár nevű paraszt, aki teljes szellemi sötétségben élt, és csak ostobaságok jöttek ki a szájából. Jézus pedig ismerte a családját, és egyik alkalommal meglátogatá őket. Segítségül hívták Jézust, hogy segítsen Lázáron. Jézus pedig odamene a sötét barlanghoz, melyben Lázár elbújt vala, és szólítá, hogy <<Lázár, jöjj ki!>>. És történt csoda, Lázár valóban kijőve, és élt vala onnantól fogva a világosságban, és nem monda többé butaságokat." Lk. 305:206

Nos, nem kell minden csodát elhinni a Bibliában!:) A valódi Lázár János sajnos még nem jött ki a sötétségből, és azt nyilatkozta, hogy az ellenzéki tüntetéseket az amerikaiak (szerintem az Egyesült Államokra gondolt, és nem Venezuelára:) rendezi. Eddig ilyet egy olyan embertől olvastam, aki bevallottan asperger szindrómás. Na most ha ezt a minisztertől halljuk, akkor viszont már nagy baj van. Nem tudom, hogy a magyar népesség elmeállapota van-e olyan siralmas, hogy a többség elhiggyenek egy ilyen összeesküvés-elméletet, de az, hogy Magyarország miniszterelnöki hivatalának vezetője hiszi, vagy akár csak mondja ezt, az önmagában katasztrófa.

Na most vegyük például a december 16-i tüntetést, melyen ott voltam. Láthatóan egy csoport fiatal szervezte, talán a Hallgatói Hálózattól. Én nem vagyok benne ezekben a körökben. De azt láttam, hogy egy fiatal srác moderált, és irányított mindent, pár fiatallal beszélgetett, akik elintéztek dolgokat, hátrébb  tessékeltek minket hangszóróval, és pár nagyon aranyos lány pénzt és ajándékokat gyűjtögetett, teát osztogatott. Mi kellett ehhez a tüntetéshez?

1) Egy Facebook esemény, amelyre bejelentkezett több, mint 12 ezer ember. Kb ennyien mentek is el. Az eseményt támogatta sok olyan Facebook csoport, akik hirdették az eseményt. Köztük egy olyan is, amelynek 242 ezer tagja van. Ez bőven elég a 12 ezer ember magyarázatához. Az eseményt fizetett hirdetésben soha nem láttam.

2) Kellett hangosítás és egy kocsi. Azt korábbi tüntetésekből tudjuk, hogy ez nem olyan drága, és, hogy simán kijön a felajánlott pénzből. Sőt, korábbi tüntetés szervezésekor még maradt is pénz. Én magam is ajánlottam fel egy bizonyos összeget. És az biztos, hogy én nem vagyok amerikai.

3) A rendőrségen bejelenteni, szónoklatokat mondani, azt ugye ezek a fiatalok meg tudhatták oldani segítség nélkül is. Nem túl jól, de meg tudják.:) 

Mi szerepe lehetett volna Lázár szerint az amerikaiaknak?! Talán a CIA ott állt 12 ezer ember mellett 16-án, 18 órakor, és revolverrel zavarta ki őket a tüntetésre? Nálam nem voltak, én magamtól mentem ki, és a Facebookról értesültem az eseményről. A tüntetésen nem szórtak dollárokat a tüntetők közé, nem osztogattak popcornt és hamburgert, nem énekelt Shakira, és semmi hasonló dolog nem történt, amivel az ameriakaiak akár csak egy emberrel többet is kivihettek volna. Szerintem semelyik tüntető sem az egy pohár ingyen teáért ment ki. Azok az emberek bizony saját akaratukból mentek ki. És elnézve az összes közvélemény-kutató intézet felmérését, az utóbbi hónapokban az a kb 10 százalékos esés, és az a kb. 1 millió ember, aki elpártolt, az sem az amerikaiak műve. A Századvég és a Nézőpont is óriási esést mért, tehát nem is manipuláció eredménye. Ebből a majd egymillió emberből meg lazán kijön egy 12 ezres tüntetés Budapesten bármiféle rásegítés nélkül. Nem az amerikaiak szervezték ezt, hanem a Fidesz szervezte jól meg magának a sok hülye intézkedésükkel és a korrupt politikusaikkal.

Szóval mi a lóhalált szervezhettek volna ebben az amerikaiak? Nem értem. Ez az összeesküvés-elmélet siralmasan gyenge, ha már a kormány megőrül, akkor egy kicsivel több fantáziát, és kreativitást várok tőlük!

Több tiszteletet Paranoiának!:)

Egyébként a kormány azt a felháborító kérdést nem vizsgálja, hogy a CÖF az adófizetők pénzéből utaztatott lengyeleket a Békemenetre, és hasonlók. Pedig az, hogy magyar adófizetők pénzét ilyenre használják, sokkal durvább a magyarok szempontjából, mint az, hogy az Egyesült Államok politikusai vagy vállalkozói mire használják saját vagy mások pénzét.

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr897003927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.12.23. 09:59:40

@Fax: @sas70: Ceausescu és Iliescu között csak annyi volt a különbség, hogy az előbi bekasztlizott, ha pofáztásl, a második leszarta, minthe semmi sen történt volna. Igaz, hogy amikor már túl sokan pofáztak, akkor gyorsan összehozott egy fekete márciust Marosvásárhelyen, vagy egy bukaresti bányászkirándulást. Egy tőről fakadtak.

2014.12.23. 10:00:52

@lavór: Igaz is. Végtére is annak ideján remek munkahyelyeket hoztak létre: Vorkuta, Recsk, Duna-Delta...

Fax 2014.12.23. 10:01:02

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
Egyenlőre csak a saját ostobaságod bizonyítottad és ezzel a stlussal nem is kívánok a továbbiakban szembesülni, ezért ha lehet innentől nekem többet ne írj egy szót se. Mellesleg ilyenkor hol van a blogmoderátor? Engem sokkal kisebb erejű megnyilvánulásnál kivágnának, kíváncsi vagyok, hogy veled ezt teszik-e.

Netuddki. 2014.12.23. 10:01:26

@Sir Galahad: Mandiner? Muhaha!

Mellesleg ki nem szarja le ha a norvégalap pénzéből tüntetnek? Nem közpénz, arra szórják el amire akarják. A cöf meg közpénzből tüntet az orbán rezsim mellett. Na ez utóbbi kemény sikkasztás, bűncselekmény...

sas70 2014.12.23. 10:03:21

@maxval bircaman szerkesztő: Nem kell idegen erőknek állni semmi mögött, sőt. A demokráciákban úgy szokás, hogy ha a többség elégedetlen a politikusokkal, akkor a választásokon elzavarja őket a picsába. A gond akkor van, ha a politikusok elkezdenek trükközni, hogy minél nehezebb legyen elzavarni őket. Mert akkor az embereknek más módszert kell keresni, hogy kikényszerítsék a politikusok leváltását. Egy demokráciában erre is megvannak a legális lehetőségek. Ha ezeket is elkezdik beszűkíteni, akkor viszont könnyen előfordulhat, hogy az emberek keményebb eszközökhöz nyúlnak és lehet, akkor már nem csak pár politikust váltanak le és nem a szavazatukkal.

Fax 2014.12.23. 10:04:07

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
Amúgy ha már hazudtál libsikém:
Idézek a 444.hu-ról:

"Tisztáznunk kell valamit: Vida Ildikó kérni kérheti a bizonyítékokat, de megkapni szinte biztos nem fogja"

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.23. 10:04:36

@chepunk: Akik azt gondolják, hogy a tüntetésekhez van némi köze az Usának azok üldözési mániások. Akik viszont azt állítják, hogy a Fideszt és a Jobbikot Oroszország pénzeli azok lángelmék. Értem.

Fax 2014.12.23. 10:04:47

@Fax:
„az amerikai törvények alapján a Külügyminisztériumot semmi sem kötelezi bizonyítékok átadására, még az érintett személynek sem”,
mi több,

„bizonyos vonatkozó törvények konkrétan tilthatják, hogy ezeket az információkat az érintett tudomására hozza”.

Fax 2014.12.23. 10:05:53

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote:
:))) Ha lenne lájk, lájkonám... Ütősen világítod meg a defektes gondolkodásukat.

Fax 2014.12.23. 10:07:12

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
Nem vagyok troll. Ez számotokra valami sajátos belterjes sport? Mármint, hogy aki mer nem egyetérteni a faszságaitokkal az egyből troll lesz. Neked ilyenkor jó? ejakulációd is van?

komisz_kölök 2014.12.23. 10:08:49

@maxval bircaman szerkesztő: "idegen erők állnak az egész mögött" Ez nagyon jo. Vedesd le es irj ezzel a cimmel egy jedi visszater folytatäst :)) Sci-fi-ben lätom ugyis otthon vagy :))

Nem akarja senki megdönteni a magyar kormänyt. 12 ezer vagy akärmennyi ember böven keves ehhez. A lehetöseg, es a fidesz felelme (meg persze az egesz maszopos brigäde is, nemtom ma hogy hivjäk ep öket) az, hogy ebböl a dologbol olyan ellenzeki erö nö ki, ami szepen legitimen levältja öket a köv. välasztäsokon.

Amugy a harmadik lehetöseg az, hogy elfogy a penz, es összeomlik pl. a nyugdijrendszer. Na akkor jöhet megdöntes. Persze a fidesz olvasatäbanaz sema felelötlen gazdälkodäs eredmenye lenne, hanem az "idegen penzügyi körök ärmänykodäsa".

sas70 2014.12.23. 10:09:37

@Fax: Lehet, hogy te nem tartod autoriternek, pedig sok szempontból tökéletesen megfelel a kritériumoknak. És nem az intézkedések színvonaláról beszélek, mert az egy más tészta, hanem a döntési mechanizmusokról és az azokat kiszolgáló intézményekről. Épp a fiam kérdezte az egyik nap, hogy miért születhetnek szar törvények? Elmagyaráztam neki azt a mechanizmust aminek működni kellene, aztán azt, ahogy ma nálunk működik. A megállapítása: na ez kb. a felvilágosult abszolutizmusnak felel meg. Hát kb. igen.

Fax 2014.12.23. 10:10:08

@komisz_kölök:
Nem értem miért bezsélsz a fidesz felelőtlen gazdálkodásáról miután 5. éve 3% alatt a hiány. Ugyanez gyéeféknél tíz százalék volt az EU tudtával és belegyezésével, nem mellesleg.

Fax 2014.12.23. 10:10:59

@sas70: Vannak problémák, ezt kétséggel elismerem. Nekem sem tetszik maradéktalanul amit a Fidesz csinál.

Netuddki. 2014.12.23. 10:12:56

@Fax: Idézni linkkel együtt szoktak balfasz! Mellesleg én inkább a Goodfriendnek hiszek, aki azt mondta folyamodjon az idikód vízumért oszt akkor megkapja mivel VÁDOLJÁK. Ami alapján mondjuk már simán kikérhetné a magyar állam a BIZONYÍTÉKOKAT is.
Nem kell itt rizsabizsázni, meg keverni a szart bazmeg, minden csakis az orbán rezsimen múlik! Nagyon is érthető okok miatt NEM AKARJÁK, hogy pont legyen a történet végén.

De megsúgom, csak most, csak neked, előbb utóbb elő fognak állni a farbával az amcsik. Lesz itt bizonyíték aztán jön majd a jajveszékelés meg a sikítozás is. Annyira hülyék vagytok, hogy nem jöttök rá hogyan építették fel ezt az egész kitiltási ügyet. Az orbánék simán, óriási győzelemmel kijöhettek volna belőle, ha becsületesek. De mivel velejéig korruptak, belegabalyodtak mint majom a horgolócérnába. Óriásit esett a "népszerűségük" még a saját berkeiken belül is. Szánalmas, hazug, tolvaj banda!

Netuddki. 2014.12.23. 10:15:35

@Fax: Fidesztroll kiscsákó! Ne süllyedj le a szintemre, mert még legyőzlek a rutinommal! Muhaha!

"Fax 0 bejegyzést írt és 132 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2010.04.28. óta tag."

Sir Galahad 2014.12.23. 10:18:43

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Igazad van, lehet, hogy az ATV is a Fidesz szekértolója....

De most komolyan. Persze, a norvég alap - meg a franc tudja még, ki - tőlem adhat pénzt kormányellenes tüntetésekre, csak utána ne tessék lehülyézni azt, aki azt mondja, hogy külföldiek adnak rá pénzt.

Ennyi.

sas70 2014.12.23. 10:20:24

@Fax: Akkor talán ennek kellene a kiinduló pontnak lenni, hogy az emberek minden irányból nyomást gyakoroljanak a politikusokra, hogy a helyes arányokhoz találjanak vissza! És most itt tök mindegy, hogy ki milyen világnézetű, vagy politikai eszmerendszerrel rendelkezik, mert a hülyeség az hülyeség, akármilyen színű!

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.23. 10:21:04

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Ez valami ultima ratio nálad?
Kissé mókás, hogy pont te állítod ezt, amikor hét és fél éve napi 7 kommentet tolsz be.

komisz_kölök 2014.12.23. 10:21:34

@Fax: azert pl, mert a budai vär felujitäsära 200Mrd megy, lakossägi energetikai felujitäsra meg, ha jol emlexem 3Mrd. Hogy a közhelyes stadionozäsba ne menjek bele...
Ha egy orszäg presztisberuhäzäsokra költi a penzt, megterülö befektetesek helyett, az nem jelent jot az älmoskönyvek szerint. Ne legyen ugy, es ebben a tekintetben hajrä Magyarorszäg, de a tävlati kilätäsokat nem tartom jonak. Amennyiben neked tetszik a trend, nyugodtan tämogassd öket azzal is, hogy a megtakaritäsaidat magyar ällamkötvenybe teszed. Öszinten remelem, hogy bejön a dolog neked. En nem kockäztaom meg jelenleg...

sas70 2014.12.23. 10:24:41

@Sir Galahad: Na ezzel részben egyet értek. Többek között ezért kellene a pártok támogatását is nyilvánossá tenni. És ha xy azt mondja, hogy fakerék, akkor az emberek látnák, hogy azért mondja, mert a fakarék gyártó rt. támogatja. És vagy elfogadnák vagy nem. De amíg mindenféle mutyikkal a háttérben megy az üzekedés, addig nem lesz rend.

Netuddki. 2014.12.23. 10:25:38

@Sir Galahad: Sose hülyéztem le azokat akik ezt mondják. Az orbán rezsim itt aki hülyének nézi a magyar állampolgárokat amikor vegzálja a NEMközpénzből fenntartott norvégalapot, miközben közpénzből tömi a cöföt.

Mellesleg ez az egész abból indult, hogy a norvégalap beintett a lézerdzsoninak amikor rá akarta tenni a kezét az ő pénzükre IS. Utána indult az össztűz, aminek a része, hogy kígyót-békát kiabálnak rájuk.
Mint már többször említettem, és kifejezett figyelmeztetésnek szántam, hogy itt nem mindenki hülye ebben az országban. A fidesz meg óriási hibát követ el ha pont ezek elé dobja a kesztyűt...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.23. 10:26:47

@fagyospityóka:

Tagadnád a tényeket?

Ha te nagyhatalom lennél, nem igyekeznél hatni más országok poitikájára? Gondolkozz!

Netuddki. 2014.12.23. 10:27:56

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Tucc számolni? Pedig a fideszesek köztudottan fel voltak mentve matekból. Mindenesetre megtisztelve érzem magam, hogy vetted a fáradtságot és elindítottad a kalkulátort és kiszámoltad. Muhaha!

"raz sierpem raz mlotem czerwona holote 0 bejegyzést írt és 480 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2014.11.03. óta tag."

Netuddki. 2014.12.23. 10:35:17

@sas70: A fidesznek megvan a 2/3-a ahhoz, hogy itt bármit nyilvánossá tegyen. A XXI. században meg már a technikai feltétel se lehet akadály. Az előző ciklusban meg főleg megvolt rá minden lehetőségük. NEM TETTÉK. Miért nem? SŐT, arra használták a fölényüket, hogy itt még átláthatatlanabb legyen a közpénzelköltés. Lehetne találgatni mi miért van, de csak EGY válasz van: LOPNAK. Ami bűncselekmény. Még akkor is ha a maszop is lopott. Erre mindig azt mondom, ha a fidesznek bizonyítéka van, hogy a maszoposok loptak (tuti van!), akkor kötelességük lett volna lecsukni az érintetteket. E helyett mit csináltak? Átvették a bizniszt?

Qrvára unalmas ám nyilvánvaló dolgokat magyarázgatni, nem csoda ha már régen elszakadt a cérna...

2014.12.23. 10:42:55

@Fax: Mégegyszer, hülyegyerek: senki nem vádolta az Ilduikót. Ő vette magára....

Sir Galahad 2014.12.23. 10:47:43

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: No akkor állapodjunk is meg abban, hogy Lázár nem beszélt hülyeségeket, a poszt mellébeszélés, és boldog karácsonyt!

2014.12.23. 10:49:30

@Fax: Ugye, te tényleg buta vagy? Miért gondolod, hogy az USA csupa hülyékből rakja össze a CIA-t, meg a külpolitikusait?
Szerinted , ha akarnak, nem tudnak gyártani bármikor bizonyítékokat Ildikó asszony ellen? Szerinted nincs már most a kezükben bizonyíték? Csak tessék rázni a pofonfát, de nem kell csodálkozni, ha egyszer leesik néhány koki meg saller!

2014.12.23. 10:53:37

@Sir Galahad: Figyelj kicsit: ha az USA akarná, már rég megbuktatta volna Orbánt. ugye nem nézed le annyira őket, hogy erre se legyenek képesek? Pénz, fegyver, hatalom. Egyszerűen csak nevelni akarják, mert nem szerencsés, ha egy szövetségi rendszer felesküdött tagja az ellenséggel paktál....
Ha szerintetek az ukrajnai eseményeket az USA pénzelte, robbantotta ki, és fegyvereseket is küldött, mibe kerülne neki ide átdobni az egész rendszert, Orbánt buktatni?
Viszont ha tényleg úgy gondolod, hogy az USA képtelen végigvinni akaratát Magyarországon, miért gondolod világhatalomnak? A szlovákok ettől nagyobb hatékonysággal dolgoznának!

Netuddki. 2014.12.23. 10:57:00

@Sir Galahad: De kiafaszt érdekel mit mond ez a tolvaj bűnöző bazmeg???????

frob 2014.12.23. 10:57:53

Dehogyis, a CIA nem szokott ilyen csúnya dolgokat csinálni.

Amúgy már régen megbuktatták volna Orbánékat, ha az ellenzék nem olyanokból állna amilyenek. Gyurcsány és tsai.

Most az, hogy te blogger önszántadból mentél egy tüntetésre az egy teljesen más dolog. Annyira b+, nem lehetsz ostoba, hogy majd csörög a mobilod és Goodfriend személyesen megkér, ugyan, fáradj már ki tüntetni.

Netuddki. 2014.12.23. 11:05:57

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ja, az USA titkosügynökök szerelték fel a janukovics dácsájába is az arany csillárokat, hogy mire a feldühödött tömeg odaér legyen min szörnyülködniük!

Ezek a balfasz fidesztrollok az ok-okazati összefüggéseket nem AKARJÁK megérteni.
Ha egy állami vezető csalja a feleségét, korrupt, tolvaj bűnöző, akkor gyakorlatilag EZ a nemzetbiztonsági kockázat. Mert BÁRKI, bármikor jöhet azzal, hogy pár dolgot nyilvánosságra hoz amivel sakkban tartja az illetőt. Vagy akár népfelkelést is kirobbanthat ha olyan mértékű az igazságtalanság a korrupció miatt az adott országban.

Ha én becsületes állami vezető vagyok és megvádolnak akkor a szemükbe röhögök, virítom a bizonyítékokat az ÁTRATLANSÁGOMRÓL, és úgy kirakom az adott ország diplomatáit az országból, hogy a fal adja a másikat vazzeg!
A fidesz e helyett mit tett? Hetekig azon baszakodtak milyen bizonyítékaik lehetnek az amcsiknak, és hogyan lehetne pozitívan kijönni abból amiből nem lehet az ismert okok miatt. Eh!

2014.12.23. 11:14:11

@maxval bircaman szerkesztő: "Kösz a meleg szavakat"

Meleg trollnak meleg szó jár.

2014.12.23. 11:17:23

@Sir Galahad: "Lázár tehát nem hülyült meg, hanem egy tudatosan felépített kommunikációban vesz részt. "

Mint ahogy te is. Ezzel nyilván nem azt akartam mondani, hogy te nem vagy hülye.

2014.12.23. 11:20:58

@Fax: " Nekem sem tetszik maradéktalanul amit a Fidesz csinál. "

Akkor mi a problémád? Megdugtak és nem fizettek ki?

randomuser1 2014.12.23. 11:23:24

@maxval bircaman szerkesztő: makszim, te olyan egybites troll vagy, hogy még csak nem is érvelsz a téveszméid mellett(pedig akár lehetne is), a beszéded igen messze esik a választékostól, olyan tizenévesforma pattanásos programozógyerek lehecc, és akkor még jófej voltam :)

2014.12.23. 11:28:46

@Fax: " a célt elérték, a zavarkeltést"

Na látod, és ez még csak a kezdet. Azt próbáltad már elképzelni, hogy milyen lesz, amikor talpatok alatt fütyül a szél?

2014.12.23. 11:33:31

@Sir Galahad: " Azt írtam a tüntetésekről: "külföldről támogatják pénzzel, logisztikával, emberek kiképzésével stb."

Tegyük fel, hogy így van. Zavar? Van valami fasz közöd hozzá?

Sir Galahad 2014.12.23. 11:34:43

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Például a poszt szerzőjét, aki egész hosszasan értekezik róla....

Sir Galahad 2014.12.23. 11:36:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem tudom, hogy ebben a vitában kinek van igaza. Mindenesetre nekem sosem tetszett, ha egy ország rá tudja erőltetni az akaratát egy másikra pusztán azért, mert nagyobb és gazdagabb.

Sir Galahad 2014.12.23. 11:38:54

@Jules Verne: Annyi közöm van hozzá, amennyi minden magyar polgárnak van ahhoz, ha az országban valami történik. Egyébként nem vagyok meggyőződve arról, hogy helyes, ha egy ország bárhol külföldön kormányellenes demonstrációkat pénzel, de ez csak az én magánvéleményem.

flort 2014.12.23. 11:40:47

@frob: szerintem ha a CIA el akarna intézni valakit, akkor elütné a kukásautó, vagy lezuhanna a repülőgépe.

Esetleg egy olyan sérülékeny gazdaságú ország esetében, mint a mienk, nem négy hétig állnának az autógyárak, negatívba lökve a költségvetés havi egyenlegét, hanem ötig vagy hatig.

Esetleg az EU-n belüli döntéshozók lennének presszionálva, hogy az országot lélegeztetőgépen tartó EU-segélyek befizetését kissé késleltessék vagy függesszék fel.

Esetleg kiszivárogtatnának ezt-azt kitűnő vezetőink bankszámláiról (befizetések, ilyesmik), politikai tárgyalások jegyzőkönyveit, mondjuk Paks bővítése (mégha valami elmebeteg cetlinek is minősíti azokat).

Szerinted a CIA nem tudná mindezeket megtenni? A WikiLeaks óta kinek vannak kétségei?

De hogy egy marék egyetemistára bíznák ennek a levezénylését, az, már ne haragudj, olyan magyaros ötlet.

Mindenkinek boldog karácsonyt!

2014.12.23. 11:54:09

@Sir Galahad: "Annyi közöm van hozzá, amennyi minden magyar polgárnak van ahhoz, ha az országban valami történik."

Értem. Ahhoz mennyi közöd van, hogy a Viktorék lopják az ország vagyonát és fedezik a korrupciót ?

"Egyébként nem vagyok meggyőződve arról, hogy helyes, ha egy ország bárhol külföldön kormányellenes demonstrációkat pénzel, de ez csak az én magánvéleményem. "

Megtarthatod magadnak a véleményedet. Ingyen sörözök az amerikaiakkal, nehogy már ne viszonozzam valamivel... :)
Az usákok a hazám érdekeit szolgálják, amikor szót emelnek a kormányszintű korrupció ellen, ezért ezután is kimegyek tüntetni. Győzzél meg arról, hogy nem kellene tüntetnem semmi ellen: szeretnék hinni neked.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.12.23. 11:59:35

Miről hablatyolsz drága ?

A kollegád éppen most írta le, hogy semmi baja Gyurcsánnyal, csak a zászlóival.
Szóval a tüntetők akár akarják akár nem, Gyurcsány akarata szerint cselekszenek, Amerikai és Norvég pénzekből tupírozva.

magyarinfo.blog.hu/2014/12/22/gyurcsany_karacsonyi_ajandeka_orbannak
A DK vezetője bejelentette, tagsága és aktivistái pártjelvényekkel és pártzászlókkal mennek tüntetni a január 2-i tüntetésre.
És kedvesen, de kérjék meg Gyurcsány Ferencet, hogy vegyenek részt nyugodtan a DK hívei a civil demonstráción, de pártzászlók nélkül.

quintuplet 2014.12.23. 11:59:45

Lézer fullba tolja a ketrecharcot? Észre sem veszi, hogy a bajtársai már réges-rég lerakták a fegyvert és a vagyon biztonságba helyezésével törődnek?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.12.23. 12:00:54

@Jules Verne:

Menjél csak tüntetni.. Minél többen mentek Gyurcsány mellé, annál inkább látszik majd, hogy kinek az érdekei szerint cselekszetek.

Pipas 2014.12.23. 12:34:14

"Egy Facebook esemény, amelyre bejelentkezett több, mint 12 ezer ember."

Mi a fene az a "facebook" esemény? Ha írok egy SMS-t a haveroknak, hogy menjünk sörözni, akkor az "SMS rendezvény"? :D

Amúgy tök nyilvánvaló, hogy az amerikai politika támogatja ezeket a tüntetéseket, ha máshogy nem, akkor erkölcsileg. A különféle liberális "civil" szervezeteket meg támogatja anyagilag. Persze, a "civilek" nyilván nem adnak számlát, hogy "3 db. tüntetés + ÁFA", de az is biztos, hogy aki kiviszi az utcára az embereket, az kap pénzt, aki meg nem mutat aktivitást, az nem kap pénzt.

Sir Galahad 2014.12.23. 12:42:44

@Jules Verne: Nem akarlak meggyőzni, hogy ne tüntess, tedd nyugodtan - semmi bajom vele, demokrácia van, szólásszabadság, rajta. Ahhoz, hogy a Fidesz-kormány lop, persze hogy van közöm. Nem örülök neki, hogy ez a kormány sem különb, mint az előzőek voltak, meg az utánuk következők lesznek, de ezért én nem tüntetek.

chepunk 2014.12.23. 14:06:39

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote:

Aha, szóval szerinted akik Jobbik, Fidesz mögött a ruszkikat látják azok üldözési mániások, akik viszont az USA-t a kormány ökör intézkedési, tagjai rongyrázása, miatti elégedetlenség mögött meg lángelmék. Na ja...

dr Smittpálelnökúr 2014.12.23. 14:07:50

Lázár egy bugris tolvaj hazaáruló.
Akárcsak Orbán és a társaik.
Az agyhalott rajongók csak hülyék.

chepunk 2014.12.23. 14:09:25

@Fax:

Nem csak cetlit küldtek. PONT! A feljelentést viszont nem a kormánynál kell megtennei, azt megtették, az arra hivatott szervnél, abban voltak a részletek.

chepunk 2014.12.23. 14:15:08

A megoldás egyszerű. Fidesz nevű parazita szervezet vezetési ambiíciója kimerül egy a jobbágyait nyúzó sötét kisnemes, vagy méginkább egy adóbérlő szintjében, akként viselkednek.

turista a saját országában 2014.12.23. 14:20:59

@Fax:"... hogy a NAV elnök bizonyítékok nélkül lett megvádolva."

Te fasz! Megmondták, mit kell tenni. Ildikód folyamodjon vízumhoz, és akkor a hivatalos elutasításban már közlik az indokot is. Érted?!

frob 2014.12.23. 14:24:02

@flort: Sok filmet nézel. Ráadásul a CIA sem egységes, sem módszerekben, sem az alkalmazás megvalósításának tekintetében.

Most szart ér vele, ha Orbánt tegyük fel megmérgezi, a Fidesz összeomlik, a CIA parancsait készségesen teljesítő Gyurcsány benyomul a helyére. 3 hét múlva ott fogsz tüntetni a parlament előtt, hogy Gyurcsány takarodjon. Szerinted ha Orbán holnap eltakarodna, miben változna pozitív irányban a helyzet? Olcsóbb lenne neked valami? A visszatérő ballibsik nem lopnának?

A képlet egyedül abban változna, hogy az oroszok bekeményítenének, az USA pedig nagyon meg lenne elégedve Gyurcsánnyal. Ennyi. A többi következtetést te levonhatod.

Ebben a képletben nem csak Orbán a változó, hanem az oroszok és a CIA is.

turista a saját országában 2014.12.23. 14:29:04

@Fax: "Ha autoriter lenne akkor a székházdobálók össze lennének verve egy sötét cella mélyén "

Dogma. A rendszert mentegetők kedvenc szójárása.

Ennek a rendszernek nincs szüksége fizikai erőszakra, megoldja ezt sokkal kifinomultabb eszközökkel. A megfélemlítés, a kontroll alatt tartás, az állami ellenőrzés és mindenbe beleszólás maximumra fejlesztett tökélyével.

Ha pofázol, kirúgnak. Ha pofázol, rád küldik a NA-ot. Ha pofázol, elveszik a cégedet. Satöbbi.

turista a saját országában 2014.12.23. 14:32:18

@Fax: "Tisztáznunk kell valamit: Vida Ildikó kérni kérheti a bizonyítékokat, de megkapni szinte biztos nem fogja"

Te csak tudod, csicska.

frob 2014.12.23. 14:35:49

@turista a saját országában: Hol félemlítenek meg te ostoba? Önkormányzattól pedig egyenlőre idáig még csak fideszest rúgtak ki. Ki tart téged kontroll alatt? Melyik területen nagyobb a téged negatívan érő állami ellenőrzés mint 2010 előtt?

Itt pocskondiázod a másikat, akkora arcod van b+, mint egy ház, miközben ócska közhelyeket puffogtatsz.

frob 2014.12.23. 14:39:36

@chepunk: Ja, kizsákmányolja őket úgy, hogy nem hogy nem emeli a rezsit évente, de még csökkenti is.

Azt hiszem, ha nem valami pártcseléd vagy, akkor fogsz te igazán felháborodni, ha Orbánék leköszönnek és visszajön a ballibsik világa, ahol hülyén néznek rád, hogy mi a faszt akarsz a rezsi csökkentéssel, most akkor vonuljon ki a külföldi tulajdonos?

frob 2014.12.23. 14:42:12

@quintuplet: Épp most olvasom, itt az indexen, hogy az Alstom volt a legkorruptabb vállalat európában.

Ugye nem esik le neked semmi? Pld. az, ahogy az Alstom szerződés valahogy Mo. számára csupa hátrányos pontból állt?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 15:25:46

@hidroponi: "lezerjani nem allamtitkar hanem miniszter"

igaz, javítom, kösz

turista a saját országában 2014.12.23. 15:29:24

@frob: "Önkormányzattól pedig egyenlőre idáig még csak fideszest rúgtak ki."

A kurva anyád, te fideszes disznó.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 15:30:01

@Fax: "akkor vádoljunk ha bizonyítani is tudunk (mondjuk a józan ész és az alapvető morál is ezt diktálja)"

1) A vízummegtagadás nem vád
2) Ha jól tudom, Goodfriend nem vádolta név szerint Vida Ildikót
3) Lehetnek bizonyítékaik
4) az, hogy ezt nem adhatják ki, az az USA törényhozásának furcsa dolga

5) A téma egyébként offtopic, mert a cikk nem erről szól

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 15:33:10

@Sir Galahad:

"Bocsánat, de én nem írtam, hogy az USA visz ki 12 ezer embert tüntetni. Azt írtam a tüntetésekről: "külföldről támogatják pénzzel, logisztikával, emberek kiképzésével stb." Ez nem ugyanaz."

1) Lézerjani szerint aktívan szervezik. Ha csak támogatják, akkor ugye ez nem ugyanaz.

2) Ahogy a cikkben leírtam, nem kell ehhez sok pénz, és logisztika, semmi szükség nincs az USÁkok támogatására, ezt magyarok meg tudták szervezni, és ahogy én láttam, magyarok szervezték.

3) Egyébként engem a villamos vitt ki. A színpadkocsi meg úgy emlékszem, valami szlovák vállalkozás volt. Ennyit a logisztikáról.:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 15:34:47

@Fax: ""Orbán rendszere" mellesleg nem autoriter. Az a aki a mai rendszert autoriternek tételezi az rossz premisszából indul ki. Ha autoriter lenne akkor a székházdobálók össze lennének verve egy sötét cella mélyén "

ha jól emlékszem, minimum egy embert ártatlanul elvittek a székháztól a rendőrök. egyébként egy rendszer lehet finomabb eszközökkel autoriter. az Orbán rezsim az

turista a saját országában 2014.12.23. 15:34:53

@frob: Önkormányzati dolgozók, pedagógusok, az összes közalkalmazott, mindenki meg van félemlítve. Konroll, beleszólás mindenbe. Pedagógus életpálya modell címszó alatt egyentanterv, nulla tanári önállóság.

Ha pedig pofázol, rád küldik a NAV-ot és elveszik a cégedet. Tagadhatod mindezt, te fasz, attól még ez a szomorú valóság.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 15:36:33

@Fax: "Játszani én is tudok a szavakkal." sajnos csinálod is

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 15:39:09

@Sir Galahad: a norvég alap amerikai?! Földrajzból buktál, ugye?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 15:41:56

@Fax: "Engem sokkal kisebb erejű megnyilvánulásnál kivágnának"

nem vágtalak ki

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 15:44:06

@Fax: "Egyenlőre csak a saját ostobaságod bizonyítottad"

a nem ostobák ezt úgy írják, hogy "egyelőre".:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 15:50:48

@frob: "Annyira b+, nem lehetsz ostoba, hogy majd csörög a mobilod és Goodfriend személyesen megkér, ugyan, fáradj már ki tüntetni."

no de ostobám, te sem mondod meg, hogy mi a faszt csináltak az amerikaiak a tüntetés szervezésében?! egy konkrét vád sincs, bazdmeg

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 16:35:19

@Sir Galahad:

" Annyi közöm van hozzá, amennyi minden magyar polgárnak van ahhoz, ha az országban valami történik. "

a sok tucat korrupt közbeszerzést, pályázati anyagot, és leginkább PAKS II letiltott anyagait nem reklamálod?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 16:39:37

@Ballib Cenzúra: "Szóval a tüntetők akár akarják akár nem, Gyurcsány akarata szerint cselekszenek"

ja, ha nekem semmi bajom azzal, hogy baszod az asszonyt, akkor az én akaratom miatt baszod az asszonyt?! hülye vagy, bazdmeg?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 16:43:33

@Pipas:

"Mi a fene az a "facebook" esemény? Ha írok egy SMS-t a haveroknak, hogy menjünk sörözni, akkor az "SMS rendezvény"? :D"

az nem. de van különbség, még ha az olyan hülyéknek, mint te rejtélyes is.

"Amúgy tök nyilvánvaló, hogy az amerikai politika támogatja ezeket a tüntetéseket, ha máshogy nem, akkor erkölcsileg. "

erkölcsileg sok mindenki sok mindenkit támogat. nincs ezzel semmi gond. Lézerhülyejani szerint viszont a szervezésben vettek részt. kurvára nem ugyanaz, kisköcsög.

" az is biztos, hogy aki kiviszi az utcára az embereket, az kap pénzt, aki meg nem mutat aktivitást, az nem kap pénzt.""

ez sem szervezés, és nincs is igazolásod arról hogy így van.

ezzel szemben a CÖF az bizony a magyar adófizetők pénzét lopta el, és abból buszoztatta a lengyeleket.

na bazdmeg, emiatt rikácsoljál, köcsög Fideszes, mert ez a mi pénzünk.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 16:50:49

@frob:

"3 hét múlva ott fogsz tüntetni a parlament előtt, hogy Gyurcsány takarodjon."

érdekes, hogy azt simán látod, hogy GYurcsány ellen lehet az USA támogatása nélkül is tüntetni. akkor Orbán ellen miért nem tudod elképzelni?!

"Szerinted ha Orbán holnap eltakarodna, miben változna pozitív irányban a helyzet?"

kurva sokmindenben.

" Olcsóbb lenne neked valami?"

igen. például a bankolás és mobilozás.

" A visszatérő ballibsik nem lopnának? "

ennyit messze nem.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 17:11:11

@frob: " nem hogy nem emeli a rezsit évente, de még csökkenti is. "

1) emel minden mást
2) kurva szar lesz itt pár év múlva, amikor az egész közműhálózat tönkrement, mert nem volt pénz befektetésre. már mentek tönkre kisebbek.
3) ja és persze az állam fogja kisegíteni a tönkrement cégeket.és nem Orbán vagyonából

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 17:13:15

@Fax: "akkor vádoljunk ha bizonyítani is tudunk "

ja, a Fidesznek is ez volt az alapelve 2002-2008 között.:)

flort 2014.12.23. 17:40:43

@frob: te tényleg ennyire egyszerű vagy?

Mindegy, piece, holnap szenteste!

brumeszkosz 2014.12.23. 17:57:54

Légyszar jancsi anyját kell feljelenteni mert egy ilyen mocskot a világra szarni mint a fiacskája az emberiség elleni büntet!!!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.12.23. 18:36:51

@Brendel Mátyás:

A ballibektől szarabb alternatíva nincs.

ELszabadult államadósság (20-30+-al nőtt), most csökken.
ELszabadult infláció (10-12%) most 0% körüli.
Megduplázták aí munkanélküliségi rátát a szocik, eladósították devizában az embereket, és az országot.
Mindent elkúrtak, eladtak,elloptak, elprivatizáltak.

És ezekre a tényekre pechedre túl sokan emlékeznek.

Úgyhogy Amerikai, és Sorosék hiába tömik a kedvenceid, ahogy rátelepednek a tüntetésekre, ugyanaz lesz a vége, mint a Milla esetén.

Márpedig rátelepednek, hisz ismerjük az MSZP-t, és Gyurcsányt is mindketten.
Ezért magyarázod, hogy milyen jól teszik.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.12.23. 18:44:50

@Brendel Mátyás:

A tüntetők nemrég még ragaszkodtak ahhoz, hogy a pártok hagyják őket békén.

Ma már csak arra kérik a Gyurcsányt, hogy ne zászlókkal, pólokkal jöjjenek az aktivisták, de tök szívesen látják őket.

1-2 hónap és Gyurcsány meg az MSZP fogja megmondani az összes tüntetőnek, mikor hányra, és mi ellen kell mozdulni.

Persze áttételesen ez most is igaz.
Hisz a főszervezők között ott van Gurmai Zitus MSZP-s képviselő fia, ahogy Koppány Bendegúz is, mint Gyurcsány főkoordinátora.

Ј.László 2014.12.23. 18:45:54

@Fax: Előbb tanuld megmi az az autoriter.

autoriter jelentése: tekintélyelvű

Ј.László 2014.12.23. 18:47:15

@Fax: Ez nem játék a szavakkal. Egyszerűen nem tudod a szó jelentését.

Ј.László 2014.12.23. 18:48:54

@Fax: Na mi van? Kezded érteni mit jelent az autoriter?

Ј.László 2014.12.23. 18:50:38

@Fax: "hogy aki mer nem egyetérteni a faszságaitokkal az egyből troll lesz."
Aki egy idegen szó jelentését nem tudja, de okoskodik, az troll. Buta troll.

Ј.László 2014.12.23. 18:55:08

@Fax: "Egyenlőre" - a magyar nyelvet nem ártana megtanulnod!

Ј.László 2014.12.23. 18:57:18

@Ballib Cenzúra: "ELszabadult államadósság (20-30+-al nőtt), most csökken."
Mi csökken? 19300 milliárdról 24700 milliárdra csökkent? Arra gondolsz?

Ј.László 2014.12.23. 18:58:28

@Ballib Cenzúra: A nulla százalék körüli infláció remekül mutatja a nyomort.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.12.23. 19:07:53

@Ј.László:

Erre gondolok majom.
Az államadósságot, minden elemző GDP arányosan nézi.

http://www.google.com/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_&ctype=l&met_y=gd_pc_gdp#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=gd_pc_gdp&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

Megjegyzem devizában az MSZP adósította rommá az országot (ahogyan az embereket is). És EUR-ban tekintve is csökkent az adósság, ahogy GDP arányosan is.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.12.23. 19:10:55

@Ј.László:

Ja nyomor mi ?

maastrichti szerződés Konvergenciakritériumok (Európai Unió)
hu.wikipedia.org/wiki/Konvergenciakrit%C3%A9riumok_%28Eur%C3%B3pai_Uni%C3%B3%29
Az inflációs ráta egy éves referencia-időszakban nem haladhatja meg 1,5%-nál nagyobb mértékben a három legalacsonyabb mutatóval rendelkező tagállam inflációs rátájának átlagát, s ezt az alacsony inflációt fenntartható módon kell produkálni. Jelenleg ez az érték 3,13%

dr Smittpálelnökúr 2014.12.23. 19:42:11

Azért csak elpatkokhatott volna ez a hazaáruló rohadék abban a balesetben.
Mindannyian jobban jártunk volna.

ex-dr. vuk 2014.12.23. 20:03:04

Lazar azert mondja, hogy a tunteteseket amerikaiak/EU/gyurcsany rendezi, mert nem ismerheti el azt, hogy az emberek elegedetlenek. Az azt sugallna, hogy orbania nem tokeletes. Marpedig minden forumon ez a propaganda megy.

Hol is csinaltak/-jak meg igy? Ja megvan, a kommunizmusokban.

Ki is eszak korea nagy foellensege? Na ugye.

A fidesz az ujkori magyar kommunista part.

Sir Galahad 2014.12.23. 20:08:13

@Brendel Mátyás: Ha minden disznóságot reklamálnék, ami az országban történik, az elmúlt 20 évben nem lett volna időm semmi másra.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 20:23:56

@Sir Galahad: értem, tehát olyan oltári disznóságot, mint a PAKS II titkosításáért nem reklamálsz, de azért ugrálsz, hogy miért nem adták ki a Vida Ildikó elleni bizonyítékokat. nem sok józan szed és realitásérzéked, és mérlegelési képességed van

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 20:33:14

@Ballib Cenzúra:

"ELszabadult államadósság (20-30+-al nőtt), most csökken."

1) most is nő
2) vond le a recessziót, add hozzá az ellopott magánnyugdíjpénztári vagyont, és ugyanott van Orbán, mint Gyurcsány

az államadósság elleni harc rég elbukott

tenytar.blog.hu/2013/02/18/elbuktuk_az_allamadossag_elleni_harcot

"ELszabadult infláció (10-12%) most 0% körüli."

az erőszakolt, és beteges rezsicsökkentés miatt. egyébként a 0 százalék nem egészséges egy gazdaságban.

egyébként 10 felett utoljára 99-ben volt, Fideszes kisköcsög

"Megduplázták aí munkanélküliségi rátát a szocik"

valós munkahelyeket a Fidesz nem teremtett, csak gályarabokat

444.hu/2013/09/27/a-kozmunkaprogram-nelkul-nott-a-munkanelkuliseg/

"Mindent elkúrtak, eladtak,elloptak, elprivatizáltak."

Ez a Fidesz.

"Úgyhogy Amerikai, és Sorosék hiába tömik a kedvenceid"

Soros Obán Viktort tömte

hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor#Tanulm.C3.A1nyai

Fidesznyikes kisköcsög, ne hazudozz, bazdmeg, kurvára nagyot fogtok bukni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 20:34:53

@Ballib Cenzúra: "1-2 hónap és Gyurcsány meg az MSZP fogja megmondani az összes tüntetőnek, mikor hányra, és mi ellen kell mozdulni."

ne a saját illuminált vízióiddal akarj meggyőzni másokat, fidesznyikes kisköcsög!

a tények és a valóság távol állnak tőled, akárcsak Lézerjanitól

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.12.23. 20:36:09

@Ј.László: hogy egy örök bölcset idézzek: a negatív csökkenés is csökkenés.:)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.23. 21:24:14

@Fax: Mi az, hogy "szinte biztos"? Szerintem meg szinte biztos, hogy van. Ennyi. Te azt mondod nem én meg azt, hogy de. Kb ugyanannyira vagyunk a kérdésben kompetensek, csak én nem érzem úgy, hogy feltételnül ilyen blogkommentekben kell "vetítenem" a témában, te meg igen.

P.Freddy 2014.12.23. 23:02:50

@Ballib Cenzúra:

"A ballibektől szarabb alternatíva nincs."

Ha csak egyszer, egy fideszes hihetően el tudja magyarázni nekem, hogy mi a fejlődési potenciál abban,

- hogy Lázár János szerint nemzebiztonsági okokból többtízmilliárdot kellett adni Andy Vajnának a kaszinómutyival,

- hogy Orbánc veje, Tiborc, előre lezsírozva milliárdokat lophat az EU-s pénzekből,

- hogy Orbánc haverja, Mészáros, totálisan korrupt közbeszerzéseken milliárdokat lophat,

- hogy Orbánc másik haverja, Garancsi tízmilliárdokat lophat a Kajmán-szigetekre a vlágpiaci gázárcsökkenésből lenyúlva, itthon meg "rezsicsökkentést" hazudva,

- és hogy mindezeket ne lehessen jól megismerni, ezért a hazugság-kormány elhallgattatja az ezekről a disznóságokról beszélő KERESKEDELMI tévét, és százmilliárddal KÖZŐÉNZBŐL tömködi a saját hazug, hamisító kommunista propagandagyárát, a "KÖZTÉVÉT" (leírni is röhej)

- és mindeközben szarrá omlasztja az ország diplomáciai, gazdasági és társadalmi erejét,

akkor leszopom a Kossuth téren délbe' 12-kor.

Persze csak ha nő az illető:)

nemszólokmégegyszer 2014.12.24. 09:45:15

Táskahordóként kezdte. Változnak az idők. Most neki hordják a táskákat. Nem az övét.
süti beállítások módosítása