Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Követeljük a templomok vasárnapi bezárását!

2014.11.09. 18:08 | Brendel Mátyás | 29 komment

churchclosed.jpg 

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a vasárnap olyan szabadnap legyen, amelyen a családi együttlétre, sportolásra, művelődésre és egyéb értelmes tevékenységre nyitva álló rövid időt ne kurtítsa meg a templomba járás, és ennek érdekében minden egyházi intézmény kötelezően zárva tartson?"

Így szólhatna egy népszavazási kérdés szövege, amely a templomok bezárását célozná meg. A megfogalmazás egyik barátomé (én egy hangyányit módosítottam rajta), melyet engedélyével felhasználok, és amely a törvényjavaslat eredeti szövegére, illetve indoklására hajaz. Szándékosan annak átirata:

"A törvényjavaslat egyaránt törekszik arra, hogy a kereskedelmet – amely a nemzetgazdaság húzó ágazata – csak ésszerű mértékben, a nyilvánvaló kivételek alkalmazása mellett korlátozza, ugyanakkor elősegítse azt is, hogy a vasárnap valóban az ország döntő része számára pihenőnap legyen. Olyan szabadnap, amelyen a családi együttlétre nyitva álló rövid időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő is."

A cím, és az első bekezdésben szereplő népszavazás, konzultáció, vagy törvény természetesen részemről provokáció. E provokatív ötlet tükröt tart a KDNP elébe. Mert ha ez az ötlet diktatórikus, rákosista, akkor nyilvánvalóan diktatórikus, klerikális a KDNP ötlete is a boltok bezárásáról. Csak bizonyos szavak lettek kicserélve. Ha a templomok bezárása a hívők elnyomása, akkor a boltok bezárása ilyen vallásos, konzervatív ideológiával meg az ateisták, liberálisok, szinglik, és más, nem hagyományosan konzervatív, vallásos életmódot folytató emberek elnyomása.

A boltok vasárnapi bezárásáról természetesen tudom, hogy részleges, bizonyos boltok kivételt képeznek, akár azért, mert kisboltok, akár azért, mert olyan jellegű boltok. A törvény mindemellett a vasárnapi bevásárlást jelentős mértékben korlátozza, és maga a kivételek képzése is kifogásolható a törvényben. Vasárnapi templomba járásra egyébként felmérések szerint a magyar lakosság kb. 13 százalékának van rendszeresen szüksége vasárnaponként. Tehát egy még jelentősnek mondható, de egyértelmű kisebbségről van szó. Ennél szerintem tök nyilvánvalóan többen vannak azok, akik vasárnap rendszeresen elmennek bevásárolni is. Ha azt vesszük, hogy a lakosságnak mekkora része támogatja a KDNP törvényjavaslatát, akkor erre sajnos Magyarországon nem tudunk biztosat mondani. Van viszont szlovák példa a közelmúltból, ott ugyanis készítettek egy hasonló, keresztény"demokrata" párti javaslatra felmérést, és a lakosság inkább ellenezte a dolgot. Ezután a parlament is elutasította a javaslatot. Ez így rendjén is van. Én azt gondolom, hogy mivel Magyarország kevésbé vallásos ország, mint Szlovákia, Magyarországon ez még inkább így van.

Ha igaz a becslésem, akkor amit itt a Fidesz-KDNP tesz, az a lakosság igényeinek semmibe vétele, ez önkényes, diktatórikus kormányzás. Ha a becslésem nem igaz, és a lakosság többsége igényelné a vasárnapi zárva tartást, ez akkor az illiberális demokrácia volna. Érdemes ugyanis érteni, mit is jelent ez a fogalom. A liberális demokrácia nem konkrétan azt jelenti, hogy szabad a marihuána, és házasodhatnak a homoszexuálisok. Ezek csak nagyon konkrét példái egy általános elvnek, ami a liberális demokráciában fontos. A demokrácia ugyebár azt jelenti, hogy van egy bizonyos rendszer - a képviseleti, parlamenti demokráciában ez a parlament, ahol a nép képviselői útján próbálja meg reprezentálni a véleményét - amely a többségi igények érvényesülését próbálja biztosítani, és demokráciáról akkor beszélhetünk, ha ez úgy nagyjából sikerül is. A demokrácia tehát mondjuk úgy, a többségi vélemény érvényesülése. A liberális demokrácia ennél annyiban több, hogy:

A) Amit nem tilos, azt szabad.
B) A többség a kisebbségnek csak bizonyos dolgokat korlátoz, és tilt, csak olyan dolgokat, amelyek esszenciálisak a társadalom működése szempontjából. Egyéb esetben a kisebbségeknek vannak kisebbségi jogaik.

B) például azt jelenti, hogy a többség nem engedi meg a kisebbségben levő tolvajoknak, hogy a liberalizmus nevében had lopjanak, mert ez a társadalom egésze szempontjából megengedhetetlen. Azt viszont megengedi a kisebbségben levő matyóknak, hogy matyóhímzéses népviseletben menjenek az utcára, mert nyugodtan megengedheti.

Ennek megfelelően, azt megtiltani a boltoknak, hogy nyitva tartsanak vasárnap, ha akarnak, meg tudják szervezni, ha tudnak alkalmazni olyan alkalmazottakat, akik vasárnap szívesen dolgoznának, és azt megtiltani a bevásárlóknak, hogy vasárnap vásároljanak, az kb a matyóhímzés tiltásának szintje, mert ez nem árt senkinek. "Te ne menjél boltba, hogy én hadd menjek templomba!", ennek semmi értelme. Én értem, hogy a keresztényt zavarja, hogy a másik nem a templomba megy, hanem a boltba, de ez az a szint, amikor mondjuk valakit a matyóhímzés zavar. Hát zavarja, "istenem", próbálja meg elviselni, túlélni a hihetetlen nagy "sértést"! C'est la vie, kérem, az emberek csinálnak olyan dolgot, ami nem tetszik nekünk, de amíg csak ennyiről van szó, addig felnőtt ember ezt hiszti nélkül viselje el! Ott még egyébként sem tartunk, hogy miután bezárták a boltokat, akkor az embereket automatikusan bevinnék a templomba. Bár, ha engedjük ezt az irányt, ez a végkifejlet is benne van.

Na most persze a törvény mögött egy ici-pici mértékben lehet, hogy valakinél őszintén az is van, hogy a nagy áruházak ne használják ki alkalmazottaikat. Ez az egyetlen pozitív motiváció, amely lehet a törvény mellett, de szerintem nem túl erős. Továbbá, akiknek ez jár a fejében, azok boltbezárás helyett inkább a munkavállalói jogok, a szakszervezetek erősítését szorgalmazó törvényekben gondolkodjanak, ne ilyen marhaságban!

Tekintsünk még vissza a törvény indoklásának szövegezésére, ugyanis rendkívül sok mutatkozik meg benne a Fidesz-KDNP korlátolt gondolkodásából!

"A törvényjavaslat egyaránt törekszik arra, hogy a kereskedelmet – amely a nemzetgazdaság húzó ágazata – csak ésszerű mértékben, a nyilvánvaló kivételek alkalmazása mellett korlátozza, ugyanakkor elősegítse azt is, hogy a vasárnap valóban az ország döntő része számára pihenőnap legyen. Olyan szabadnap, amelyen a családi együttlétre nyitva álló rövid időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő is."

Kilóg itt egy csomó lóláb, sőt, még mamut láb is:

1) A vasárnap csakis a családi együttlét napja. Szinglihordák le vannak szarva. Ugye ez már egy régi motívum, ami vissza-visszatér.

2) A családi együttlét semmiképpen nem lehet vásárlás.

3) Nincs leírva, de a KDNP szerint a családi együttlét vasárnap nyilvánvalóan azt jelenti, hogy az egész család testületileg templomba megy. Amennyiben ugye a család egésze nem megy el templomba, akkor a templomba járás is kurtítaná a családi együttlétet. A KDNP ideológiájában olyan realitások, mint vegyes család nincsenek is jelen.

4) A családi programot a boltok zárva tartása a KDNP szerint nem kurtítja, pedig a realitás az, hogy bizony nagyon is akadálya lehet bizonyos egészen értelmes családi programoknak.

5) Az egész ötlet jellemzi a kormánypártok szellemi holdudvarának paternalista hozzáállását, hogy hülyének, gyereknek nézik az embereket, és majd megmondják nekik, mit csináljanak vasárnap, és mit ne. Hát basszus, ha nekem éppenséggel vasárnap ahhoz van kedvem, hogy a sárga földig leplázacicázzam magamat, akkor hadd tegyem már meg!

Mondok 3-ra egy saját példát. A mi nagyobb családunkban vannak hívők, akik bizony vasárnap templomba járnak, és ez bizony konkrétan szokta kurtítani a családi együttlétet, sőt, szervezési bonyodalmakat szokott okozni.

4-re pedig szintén nagyon egyszerűen lehet példát mondani. Családi program alatt ugyanis a korlátolt KDNP-seken kívül legtöbben nem csak templomba járást tudnak elképzelni, és ha ez nem is plázázást jelent, jelenthet egy csomó olyan programot, amihez bizony nem árt, ha vasárnap is be lehet ugrani a boltba, venni kaját, italt, zsebkendőt, kesztyűt, fürdőnadrágot, vagy akármit, ami éppen kell.

Egy további meggondolható életszerű példa. Jelenlegi felállás szerint ugye a hétvége legtöbb esetben két napból áll, nevezetesen szombatból és vasárnapból. Egy családi programhoz kellhet jó idő. Napsütés, meleg, vagy éppen hó, és hideg. Na most az időjárás az nem éppen a naptárhoz igazodik, és nem éppen a család programjához. Olyan megoldást még a KDNP sem tud kínálni, hogy ha a család elég szépen kéri, akkor garantáltan vasárnap lesz jó idő, és nem szombaton. Hogy ezt imával el lehet intézni, azt szerintem még Semjén Zsolt sem hiszi. Na most ezt figyelembe véve, a hétvégék egy jelentős részében pont vasárnap nem lehet megcsinálni a családi programot, és szombaton igen. Csakhogy az is egy teljesen érthető, természetes és totál méltányolható dolog, hogy azért annak a családnak valamelyik napon meg kell ejteni a nagybevásárlást. A nagybevásárlást is érdemes hangsúlyozni, mert itt sok esetben arról van szó, hogy bizony autóval, egész hétre bevásárolnak élelmiszerből, és háztartási szükségletekből. Visznek haza egy egész pack wc papírt, meg ilyenek. Erre a kis, sarki bolt nem feltétlenül alkalmas, ha ezek nyitva tarthatnak vasárnap. De hát ha éppen az a helyzet, hogy szombaton szép az idő, vasárnap meg esik, akkor oda lyukadtunk ki, hogy a hülye KDNP böszme törvénye miatt hiúsult meg a hétvégi strandolás. Ha meg nem családokról van szó, akkor szintén elképzelhető egészen hasonló történet. A családot csak a törvény szövegezése miatt hangsúlyoztam.

És akkor arra nem is tértem ki, hogy a vasárnapi bevásárlás jelentős korlátozásával a fogyasztás valamelyest csökken, és a magyar GDP egésze csökken valamennyit. Jó, nem 5 százalékkal, lehet, hogy csak pár tized százalékkal, de nem értem, hogy miért vállalnánk ezt be egy szélsőségesen vallásos kis csoport egyébként is diktatórikus igényei miatt.

Ennek a cikknek egy radikálisabb verziója az Ateista Klub oldalán található meg.

· 1 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr386881543

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fizessenek koncessziós díjat az egyházak! 2014.11.10. 20:45:39

Fizessenek koncessziós díjat a hazánkban működő internacionalista egyházak!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.11.09. 19:03:08

Nekem tetszik az ötlet. Támogatom.
Az igazi hívők nem a templomokban ájtatoskodnak. Ki nem állhatom a képmutatást!

2014.11.09. 19:05:17

A 6 órás munkaidő bevezetése a jelenlegi minimálbér megtartása mellett, amúgy sokkal jobban tetszett volna nekem.
Egyrészt mert pénznyomtatás nélkül emeltek volna béreket, másrészt mert a kurva anyját a 8 órás munkaidőknek!
Csak ezért.
Hja!
És több embernek lett volna munkája mert 24 osztva 6-l, az annyi mint 4.

istvankah 2014.11.09. 19:57:40

Felvetettem kb.3órája!Szerintem bottal ütik az ip cimem a tek-intetes püspők-falaték!

puszt 2014.11.09. 20:22:31

Kizárt, hogy ellátás nélkül maradunk. Nem lesz friss kenyér, zsemle, felvágott?
Vagy az a baj, hogy a család nem a Tescoba/Auchanba kirándul?

Ména Ságh 2014.11.10. 08:24:38

" amelyen a családi együttlétre, sportolásra, művelődésre és egyéb értelmes tevékenységre nyitva álló rövid időt ne kurtítsa meg a templomba járás, "
A templom, a misén való részvétel ugyanúgy az ember fejlődését szolgálja akár a sport vagy más művelődés, és ezt illene tudni még ha nem is oktatják a pártkonferenciákon.

befano 2014.11.10. 08:26:05

Nemrég volt szerencsém kétszer 1 hónapot Svájcban tölteni. Minden nagy áruház
"pláza" zárva van éjszaka és vasárnap. Egyedül a kis kioszkok, vagy benzinkutak üzletei vannak nyitva, jelzem drágábbak, mint a rendes üzletek. Ezért aztán vasárnap ténleg vasárnapi hangulat van a városban , persze hétköznap sincs az a bolondok háza , mint néha nálunk. És láss csodát, senki nem hal éhen, MŰKÖDIK AZ ORSZÁG !
Ezzel a KDMP-s felvetéssel csak az a baj, hogy diszkriminatív. Persze az is téved, aki az un. folyamatos üzemeket is rá akarja kenni erre a listára, mert ezek mindég is nyitva voltak/dolgoztak.
De NÉMETORSZÁGBAN, AUSZTRIÁBAN, és még sok más országban szintén nem lehet vásárolni vasárnap. Sok helyen viszont lehet, legfőképp Amerikában, "mint tudjuk, minden rossz,és sok jó, onnan jön el hozzánk"
A vallást meg azért lenne káros idekeverni, mert a akkor az itt élő muszlimok a péntek miatt, a zsidók a szombat miatt tiltakoznának, vagy követelőznének, és előbb-utóbb kiugrana egy zseredista csoportocska is 12 fővel, mi meg diktatórikus rezsim lennénk, mert nem ismerjük el őket vallásnak, és nem tartjuk tiszteletben az ŐK JOGAIKAT ! Szerdán is nyitva vannak az üzletek!
Na ennyit a boltokról.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.10. 08:36:10

@Ména Ságh: a bevásárlás legalább annyira szolgálja az emberi fejlődést, mint a templomba járás. pártkonferencián ég életemben nem voltam.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.10. 08:40:18

@befano: én sokat vagyok Svájcban, Németországban és Ausztriában.

1) Ezekben az országokban a boltok vasárnapi zárása egy régen bevezetett törvény. Nem most, a 21. században akarja valamelyik minidiktátor rájuk erőltetni

2) Németországban konkrétan van felmérés, és az emberek tényleg helyeslik. Tehát nem az emberek véleményével szemben akarják bevezetni

3) Egyébként meg kurva szar dolog, a cikkben említett dolgok miatt. A hétvégén nem utazó, nem sielő, ki sem mozduló öreg nyanyáknak és papáknak ez lehet, hogy megfelel, de az aktívabb, fiatalabb embereknek nem. És ez a felmérésből is kiderül.

Szóval Németországban is meg fog szűnni majd ez a törvény, csak idő kérdése. Mi viszont most akarunk visszamenni a középkorba. Egészen más.

emberbarát 2014.11.10. 09:06:06

De akkor ne dolgoztassák vasárnap a rendőrt,a busz és vonatvezetőket,az egészségügyieket,a médiában dolgozókat,a vendéglátás dolgozóit,vagyis senkit.Miért a kereskedelemben dolgozókat vette szájra ez a 0%-s pártocska?

Ména Ságh 2014.11.10. 09:30:14

@Brendel Mátyás:
mongyuk itt kimondottan a vasárnapi bevásárlásról van szó ha igaz ....és aminek semmi köze a misérejáráshoz amit valamiért nagyon bele akar keverni.

Ména Ságh 2014.11.10. 09:43:23

@Brendel Mátyás:
Szóval külföldön egy régi bevett törvény a vasárnapi zárvatartás...hát kéremszépen itt is törvény volt nem is olyan régen, és most lehet épp azt akarják visszahozni.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.10. 10:17:42

@Ména Ságh: "semmi köze a misérejáráshoz"

semmi? tényleg nem esett le?! miért a KDNP javasolta a törvényt?

szárny 2014.11.10. 10:38:17

@Brendel Mátyás: Légy erős, Matyikám. Semmi köze a misére járáshoz.

Kevered a ti időtökkel. Akkor próbált volna meg április 4-én vagy november 7-én kinyitni egy boltot valaki... Vagy vasárnap akár - mert akkor is voltak jó dolgok. Is.

szárny 2014.11.10. 11:04:22

Mert a keresztény (és a zsidó) erkölcsiség sarkalatos pontja az Úr napjának megszentelése. Innen vektort húzva az is világossá válik, hogy kinek/minek érdeke a vasárnap megszentségtelenítése...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.10. 11:06:37

@szárny:

Te:
"Semmi köze a misére járáshoz."

Te:
"Mert a keresztény (és a zsidó) erkölcsiség sarkalatos pontja az Úr napjának megszentelése."

No, beszéld meg magaddal akkor, hogy most melyik, hülye skizofrén!

István Tamasi 2014.11.10. 11:16:43

Mi az a KDNP? Talán egy múlófélben lévő, de akut betegség.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.10. 11:23:56

@István Tamasi: az lehet, de mint látod, még vannak mellékhatásai, mert nyomatják, nagyon

program készítő 2014.11.10. 13:00:05

2) Németországban konkrétan van felmérés, és az emberek tényleg helyeslik. Tehát nem az emberek véleményével szemben akarják bevezetni

ezt a kérdést elemeztem 3 hónapig,ebben a formában nem igaz.
1,a németek a vasárnap reggelt a fohlmarkton töltik(használtcikk piac),onnan étterembe mennek,nem hajlandók a hétvégéjüket otthon tölteni.és fürödni sem.
-az áruházak melletti kávézók és éttermek tömve vannak
-pénzük van mindenre
-a család nem vendégségbe megy hanem egy étterembe találkoznak
-dolgozni szigorúan tilos(amennyiben füvet vágsz feljelentenek)
-hangosan zenét sem hallgathatsz,mert alszanak

tehát így nem lehet összehasonlítani ,de nekem bőven elég a havi egy nap nyitva tartás is,a templomi pénzbeszerzés meg nem érdekel.

Ména Ságh 2014.11.10. 13:34:33

@Brendel Mátyás:
Ja a KDNP...így már érthető...mert mongyuk ha a DK jön elő a javasklattal akkor semmi baj...vagy hogy tovább feszegessük ha esetleg az illető zsidó vagy cigány akkor még bonyolultabb lenne a kérdés ?
...gondolom továbbra isdemokratának vallod magadat ...

szárny 2014.11.10. 15:07:00

@Brendel Mátyás: "No, beszéld meg magaddal akkor, hogy most melyik, hülye skizofrén!"

Megbeszéltem. Te vagy az.

Öregem, hogy fogsz te csodálkozni egyszer... :-D

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.10. 15:12:50

@Ména Ságh:

"mert mongyuk ha a DK jön elő a javasklattal akkor semmi baj..."

kavarod a sezlont a faszommal.

1) a kérdés az volt, hogy a törvényjavaslatnak van-e vallásos motiváció a hátterében. erre mondtam, hogy nyilvánvalóan igen, és hivatkoztam, hogy KDNP javaslat, ami ezt megerősíti.

2) hogy a javaslat miért szar, az egy másik kérdés, erről írtam eleget a posztban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.10. 15:14:18

@program készítő: sok irreleváns dologról írtál, máskor próbálj meg a témára fókuszálni, és nem arról mesélgetni, hogy a németeknél már kapható Stollen az aldiban.:)

2014.11.10. 16:21:43

@Ména Ságh: Leszarom a templomokat!
Isten megmondta hogy ne emeljünk neki szobrokat és tornyokat !És megmondta azt is, hogy ne imádkozzunk ezekhez a tárgyakhoz!
Tehát nem attól lesz valaki hívő, hogy bekényszerítik egy templomba úgy, hogy bezárják a kedvenc butikját vasárnap!

2014.11.10. 16:24:58

@szárny: Kár, hogy csak néhány jó dolog volt és a vasárnapi zárva tartás, ami szembemegy az egészséges piaci igényekkel , az pont nem tartozott már akkor sem a jó dolgok közé, mint ahogy az 5 éves tervgazdálkodás sem!
Csak a te agyadban gyúlt nosztalgia, mert már öreg vagy!
Ebből látszik hogy vén vagy, hogy nosztalgiázol, ahogy a sok vénember is a parlament falai közt!

Ména Ságh 2014.11.10. 17:01:40

@Brendel Mátyás:
Vallásos motiváció. ...
Persze hogy annak tűnik, mivel a vasárnap keresztény ünnep, viszont az is helytelen felfogás, hogy ki mikor akar akkor tart szabadnapot, ugyanis az ilyen folytonosságot bevezetni képtelenség lenne. Az egy bizonyos napra eső ünnep pedig nem mai eredetű és nem is KDNP vagy Fidesz találmány.
A névnapot is akkor tartja mindenki amikor az a naptárban elő van írva , a karácsonyt is napján tartják és minden féle vallás ünnepénak meg van a pontos megünneplési dátuma.
Ha pedig azt vesszük alapul, hogy hány tevékenység szünetel vasárnap és hány más napokon akkor is a vasárnap az amit legtöbb helyt szabadnapként használnak.

Ména Ságh 2014.11.10. 17:09:07

@Diorella Queen:
...az ilyen szarizás...kezetfoghatsz a faszomozóval.
Agódsz a piaci igényekért holott eszedbe sem jut, hogy egy ilyen intézkedés akár a te érdekeidet is szolgálhatja.
Amúgy ki kényszerített templomba és mikor beszéltél Istennel hogy a nevében beszélsz ?
..ja és kedvenc butik...gondolom mennyire örvendhetnek a kiszolgálók neked amikor fél vasárnap ott lófrálsz és nem veszel semmit...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.10. 18:06:56

@Ména Ságh:

"az is helytelen felfogás, hogy ki mikor akar akkor tart szabadnapot, ugyanis az ilyen folytonosságot bevezetni képtelenség lenne."

nyugatin, modern cégeknél van már ilyen. a keleti mocsárban elképzelni se tudják.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.11.10. 18:09:07

@Ména Ságh: "ki kényszerített templomba "

jelenleg ugye nem ez van soron, hanem az, hogy a hülye kormány kényszeríti az embereket, hogy zárjanak be, illetve ne menjenek boltba.
süti beállítások módosítása