Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Tóta W. Árpád, a nem túl okos állat

2014.09.12. 07:34 | Brendel Mátyás | 73 komment

Címkék: választás tóta polgármester ellenzék falus

tota.png

Tóta W. Árpád "nem túl okos állat". Ezt sokadjára demonstrálja, legutóbb azzal, hogy azt írta, Tarlósra szavazna. ismét odaszart az asztalra, és jó nagyot belecsapott. Ugye, hadd szóljon! Kit érdekel?!

Na most persze minden  értelmes ember látja, hogy Falus Ferenc nem feltétlenül a legzseniálisabb polgármester jelölt, nem cool, elég béna, nem határozott. Emellett lehet tisztességes ember, és még az is lehet, hogy szakmailag nem rossz. De Tóta leírja, hogy ő inkább szavaz a "gonosz, kényszerképzetek között tántorgó, mohó szekta" jelöltjére, mint az ellenzék nem igazán cool jelöltjére. Mert Tóta felszínes, mert Tóta nem gondolkodik, mert Tóta megélhetési újságíró, aki hangulatkeltésből él. Tóta azokból a felszínes olvasókból él, akik maguk is bekajálják ezt a hülyeséget.

Ha a Tóta rajongók és Tóta maga is elgondolkodna egy kicsit azon, hogy vajon ki fog jobban rálépni a tökére, a "gonosz, kényszerképzetek között tántorgó, mohó szekta", vagy a kissé bénázó ellenzék, akkor nem szavazna a rosszabbra. Ha meggondolná, hogy mi fáj neki jobban, egy kigyulladt 3-as metró, vagy egy béna icebucket challenge videó, akkor nem írna baromságokat.

Mert ismétlem, sokadszorra ismétlem: a magyar politikai megoldás kulcsa, hogy tudni kell a kisebbik rosszra szavazni. Csak azért, mert nincs optimális jelölt, csak azért, mert befogott orral kell szavazni, attól még hülyeséget nem kell csinálni! Aki nem a kisebbik rosszra szavaz, az a nagyobbik rosszra szavaz. Ilyen egyszerű ez. Azt, hogy befogott orral sem szavazunk a kisebbik rosszra, egy ideje próbálgatja az ország, két országgyűlési, EP és önkormányzati választásokon is. A mellékelt ábra mutatja, mi lett belóle. Tóta is látja, mi lett belőle, csak nem túl okos állatként a helyes konkluziót nem tudja levonni. Vagy hát tudja a fene, kinézem belőle azt is, hogy fog a fenét Tarlósra szavazni, csak leírta a baromságát, a WWW mindent elbír, és köll egy kis pénz otthon az új kocsira.

Tóta eldöntheti, hogy Falussal legrosszabb esetben egy helyben toporgunk, és nem nagyon haladunk sehova, vagy Tarlóssal és a Fidesszel nagyon határozottan megyünk a szakadékba. Ugye a határozottság a bénasághoz képest marhára nem előny, ha a rossz irányba megy. Egy kocsinál marhára nem előny a nagy sebesség, ha a szakadék fele száguld. Falus lehet, hogy nem hipermodern ember, nem érzékeli a modern média folyamatait, nem érti, hogy micsoda karakterromboláshoz ad magas labdákat. Lehet, hogy ő tök őszintén azt hiszi, hogy az icebucket videója sok ember szívét megnyeri. Lehet, hogy egyébként sokakét meg is nyeri. Ugye a Medgyessy effektusról se feledkezzünk meg! De most Tótanak mi fáj jobban, egy béna icebucket videó, vagy ha kigyullad a hármas metró?! Mert Tarlóstól például a 3-as metró totális elhanyagolását kaptuk. A Fidesztől meg olyat, mint például Vitézy Dávid. Na most Vitézy Dávid minden területen katasztrófa, szakmailag és piárban is béna. Ő egyesíti a béna megjelenést a szakmai bénasággal. Ő a három közül a legnagyobb csapás. És őt a Fidesztől katuk, nem az ellenzéktől. Ha Tóta Tarlósra szavaz, akkor Vitézy Dávidra is szavaz.

Tóta és tsai., a HVG, az Index, a 444 és hasonló lapok megélhetési újságírói is felelősek azért, hogy az SZDSZ szétment, és azért is, hogy az ellenzék ilyen állapotban van. Nem ők a fő felelősek, de tekintélyes részük van az ellenzék szétverésében. Ezek a fiúk ugyanis 2006 óta folyamatosan keltik a hangulatot, mert ők csak azt nézik, miből tudnak pénzt csinálni. Zsigerből gyűlölték Gyurcsányt, karakterromboló baromságokat írtak, felszínes hangulatkeltésből éltek. Olyan dolgokat kritizáltak, amelyek a valódi élet szempontjából nem fontosak. Ők csak azt nézték, hogy fel lehet építeni egy törzsközönséget felszínes hülyékből, akik ezt bekajálják. Hogy hosszú távon ezzel mit érnek el, azt nem nézték. Sokszor leírták, hogy ők nem szavaznak Gyurcsányra, vagy az MSZP-re, vagy a DK-ra, vagy a kormányváltókra, vagy az ellenzék más politikusaira. Gyakorlatilag bárkit kicsinálnak, ha nem tetszik a pofája. Gyakorlatilag bármilyen, felszínes alapon. Teszik ezt folyamatosan, teszik ezt továbbra is, mindaddig, amíg már tényleg nem lesz kire szavazni. Mert a Tóta félék soha nem fognak pártot csinálni, és képviselőként elindulni.

Ismétlem, én magam sem tartom Falust jó jelöltnek. Az ellenzék megint bénázott, mert rossz jelöltben állapodtak meg a végén. Én is béna jelöltnek tartom Falust, bár ez a bénaság egyelőre felszínes dolgokban nyilvánul csak meg. Ezek helyett érdemes arról írni, hogy mi a programja. A program talán mégiscsak fontosabb annál, mint hogy milyen icebucket videót csinál. Egyetértenék azzal, ha Tóta és tsai. kritikus cikket írnának Falusról, a programjáról, vagy általában az ellenzékről. Az építő jellegű, mély, kritikus cikk nem árt. Jó, ha az ellenzéknek van kontrollja, ha az újságok megkritizálják őket. Ha van valami konkrét, építő jellegű kritikájuk, azt meg lehet írni. De emellett egyértelműen ki kell tartani az ellenzék, a kisebbik rossz mellett. Én nem mondom, hogy hallgassanak, még azt se mondom, hogy a kampány alatt hallgassanak, írják le, ami nem tetszik, csak azt a hülyeséget ne írják le, hogy Tarlósra szavaznak! Az építő kritika helyett odaszarni az asztalra, és belecsapni, hogy "na én Tarlósra fogok szavazni", az önsorsrontó hülyeség. Az szétveri ezt az országot. Tóta verheti még egy ideig, de mit fog verni pár év múlva, amikor hajléktalanul fog tengődni egy szétvert országban?! Na azt, azt verheti!

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr26649597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.30. 09:41:06

Tarlós a jó jelölt. Falus egy pártkatona csak.

belevauvau 2014.08.30. 09:50:35

Egyet értek. Majd ha ők is úgy járnak mint Dopeman a "fejrugdosással" akkor már nem lesz visszaút, belekerülnek a darálóba.

mattkirby 2014.08.30. 10:28:51

"Tóta és tsai, a HVG, az Index, a 444 és hasonló lapok megélhetési újságírói felelősek azért, hogy az SZDSZ szétment, és azért is, hogy az ellenzék ilyen állapotban van. "
Ez a rész különösen tetszett, színvonalas blognak tűnik, jövök majd még, jó lesz röhögni ha a napiszaron épp nincs új poszt .

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.30. 10:41:01

@mattkirby: napiszart olvasol? az is egy IQ szint. bemutattad a bizonyítványod, ezután le se szarom a véleményed.

chronometere 2014.08.30. 14:25:32

Az erkölcsi, elvi alapon élő, politizáló-DE FŐKÉPP MORALIZÁLÓ- és döntést hozó - számomra nagyon rokonszenves - baloldallal szimpatizáló embereknek köszönhető sajnos a Fidesz 2014-ess tán ki tudja hányas választási győzelme is. Ha így marad agyjából 2026-ra jutunk majd el oda, hogy végre - a legfontosabb cél érdekében mindenféle morális, intellektuális vagy egyéb (a hochentellektüelekre jellemző) megfontolást félretéve - csukott szemmel szavazunk az legesélyesebb ellenjelöltre, aztán majd ha már nem lesz Fidesz, akkor finnyáskodhatunk.
Amellett, hogy Falus Ferenc egy remek ember, akit egykori hivatásomból ismerek (ez a személyes része) azt is szeretném egyértelművé tenni, hogy ha egy nagy vödör állati ürüléket indít a baloldal a Fidesz ellen, arra is minden probléma nélkül szavazok. Véget kell ugyanis vetni a Fidesz túl- illetve teljhatalmának, bármi áron (ami nem a neonáci Jobbikot jelenti persze, mert az elvhű becsületes szélsőjobbnál még egy elvtelen maffiózó középjobb is jobb).
A legerősebb baloldali jelöltre kell szavazni - minden más hiábavalóság, a város és a haza elleni bűn.
Sőt én abban se ítélem el ebben az estben Falus doktort, hogy a jeges vödröt választotta. Segített a körülötte lévő ismertséget növelni.

christvhu 2014.08.30. 16:08:34

@chronometere: egyetértek. Ráadásul Falusban nyomokban sincs számítás, politikai hatalomvágy, és gonoszság.

hanta boy 2014.08.30. 16:15:16

Matyi!

"Mert ismétlem, sokadszorra ismétlem: a magyar politikai megoldás kulcsa, hogy tudni kell a kisebbik rosszra szavazni."

Gratulálok!

Menj aztán szavazz befogott orral a "kisebbik rosszra"!
(arra azért vigyázz, ne kapjanak röhögögörcsöt a szavazókörben, amint befogott orral járkálsz ott, te szerencsétlen....)

hanta boy 2014.08.30. 16:17:20

Matyi!

Ahol te laksz ott melyik kis baloldali párt jelölte a polgármestert?
(remélem a DK.....arra szavazni kész gyönyőr!)

Berci Einstein 2014.08.30. 17:12:23

Kezdem a legelején, ebben minden benne van, és nem kell oldalakat irkálni, hangzatos frázisokat pufogtatni, moralizálni, és okosnak látszani
, mint azt a baloldali bőbeszédű újságírók és blogerek teszik. Tehát: "A baloldali elnevezés nem más, mint a balf@sz szó szinonimája". Így tehát tudjuk azt is, hogy ezt kis szerencsétlen falusi Falust hová rangsoroljuk. Az lenne csak a katasztrófa, ha ez a koncepció nélküli, hátulról mozgatott bábut a balf@szoknak sikerülne beszavazni.
Tarlós, aki egy tehetséges műszaki végzettségű szakember, és óriási polgármesteri tapasztalattal rendelkezik, kb. olyan magasan áll e-felett a bohóc felett, mint ahogyan az űrhajó van a tehénszekér felett. Egy város vezetőjének kizárólag csak az való, aki műszaki-közgazdasági végzettséggel bír, hogy ne tudják kamu tervekkel és költségvetésekkel megetetni. Persze, korrupciós szempontokat tekintve, a balf@szoknak sokkal jobb lenne egy bábú, aki nagy, buta, és könnyen hajlítható. És akkor jöhetne a sok sok Nokiás doboz......meg ingatlan panama. Ha valakinek ez kell, csak szavazzon a balf@szra.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.30. 20:04:40

@hanta boy: "Menj aztán szavazz befogott orral a "kisebbik rosszra"!"

te megérdemled Orbánt

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.30. 20:06:33

@Berci Einstein: "Tarlós, aki egy tehetséges műszaki végzettségű szakember, és óriási polgármesteri tapasztalattal rendelkezik, kb. olyan magasan áll e-felett a bohóc felett, mint ahogyan az űrhajó van a tehénszekér felett."

sajnállak. beteg vagy

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.30. 20:09:02

@Berci Einstein: "Persze, korrupciós szempontokat tekintve"

feldughatod magadnak a Nokiás dobozodat Simicska, Mészáros Lürinc, Lázár, Rogán és tsai után

hanta boy 2014.08.30. 20:37:25

Matyi!

Csak a lelki nyugalmad kedvéért!

Én eddig csak és kizárólag a MIÉP-re és a JOBBIK-ra szavaztam!

Most pl. a Staudtra fogok!

Ennyi.

Viszont a mocskos ballibsiket jobban útálom, mint a fideszesek!!!!

Axxtro 2014.08.30. 20:39:58

Ez az ellenzék, már elég régóta, a közelmúltbéli és mostani állapotában, gyakorlatilag mindenre alkalmatlan.

Még ellenzéknek is rossz.

Hogy Tótáék felelősök lennének a baloldal lúzermenetéért?

Ez egy defektes lázálom.

Ez az ellenzék évek óta semmi mást nem csinál, csak számolja fel magát módszeres következetességgel, egyik kijavíthatatlan hibát a másikra halmozva.

Tóta egyébként eközben, egyfolytában a balfékoldal szekerét tolja.

A szerzőnek nem egy, hanem egy időben több több gyógyszere is elgurulhatott.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.30. 20:48:00

@hanta boy: ok, értem, hogy hülye vagy. nem kell reklámozni!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.30. 20:48:52

@Axxtro: nem sikerült felfogod, amit írtam. sajnállak

hanta boy 2014.08.30. 20:53:24

Matyi!

Ma elég laza vagy!

Az előző kommenteddel bő egymillió magyart hülyéztél le!

Ja, mindenki bolond, csak én vagyok helikopter!

hanta boy 2014.08.30. 20:56:40

1 millió hülye, már aki a JOBBIK-ra szavazott....

Míg 1,2 millió nagyon-nagyon okos és művelt, aki a Baloldali Katyvaszra szavazott!!

Mondjuk én pont fordírva látom a helyzetet.....

Bár a cikked olvasva már te sem lelkesedsz annyira értük...

Matyi!

Pl. te az EU választáson a három nagyon-nagyon demokratikus baloldali kispárt közül melyikre szavaztál?

Axxtro 2014.08.30. 21:04:12

@Brendel Mátyás:

Szerintem fordítva van.

Neked nem sikerült felfognod, hogy ennyi elkövetett hibával, ilyen megvalósított politikai gyakorlattal és múlttal, a jó öreg összezárós bolsi stratégia fabatkát sem ér.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.30. 22:02:32

@hanta boy: igen, sajnos ennél több hülye is van Magyarországon. csak korábban nem egy irányba zakkantak meg, most megdőlt a hajó, mert az összes hülye a jobb oldalra futott

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.30. 22:03:20

@Axxtro: nem írtam fabatkáról. még mindig nem érted, miről írtam. hülye vagy

Axxtro 2014.08.30. 22:13:11

Eljututtunk a baloldali érvelés legfelsőbb fokára.

Nem velem kéne vitatkoznod, a saját hatékonyságotokkal és eredményességetekkel.

Cseppet sem érdekel, ha egy értetlen ember lehülyéz.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.30. 23:09:58

@Axxtro: "Nem velem kéne vitatkoznod"

pont ezért nem is teszem, csak megállapítottam, hogy hülye vagy

Axxtro 2014.08.30. 23:44:42

@Brendel Mátyás:

Te már a blogban megállapítottál egy eszelős nagy baromságot, ne terheld túl magad.

Inkább azzal foglalkozz.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.31. 07:29:29

@Axxtro: én a blogpostban megállapítom, hogy "Tóta és tsai., a HVG, az Index, a 444 és hasonló lapok megélhetési újságírói is felelősek azért, hogy az SZDSZ szétment, és azért is, hogy az ellenzék ilyen állapotban van."

Te ezen megállapítás ellen egy büdös kurva érvet nem írtál. Ez a megállapítás az újságírókról szól, és nem az ellenzékről. Az, hogy az ellenzék mit csinált, az ugye logikailag független ettől az állításról. Az ellenzék rossz eredményeiért lehetnek az újságírók IS, és az ellenzék pártjai IS felelősek. 90-es IQ felett ezt fel lehet fogni. Te nem fogod fel, mert az egy neuronodba nem fér el két felelős.

Erre írtam, hogy nem fogtad fel, mit írtam.

Arthur Bloch 2014.08.31. 08:02:04

@Brendel Mátyás:- Javaslom,- nem érdemes idegeskedni!- A "Tóták, - Hakapeszik.." megmaradnak blődlizőknek.-Írásaik nagy része abból áll,hogy nem ismerik azt, hogy "Qui scribit, bis legit..." vagy nem is tarják mértékadónak ezt az igazságot, de valamiből élni kell....- A troll pedig csak troll: stílus nélküli falfirka.Valaki közülük azt írta,hogy ez a Falus-i video a mai baloldal szimbóluma,-igen..-de akkor miért Ő a bal...sz? Max.: egy mai D.Titusz, aki a mai "bal"-t ránthatja le a várfalról. Ez is eredmény lenne.
Kopátsy Sándor mondása jellemzi a legjobban ezt a mai "Falus" témát.-"Nálunk/M.o. nehéz elfogadni,hogy ne olyan ember vezessen,akire mem kell felnézni,aki mindenben nem az első.Még a hatalomra került törpét is óriásnak akarjuk látni...."- Más kérdés,hogy az adott esetben Falus miért és mekkorát fog bukni.-Ő el tudja képzelni,hogy a pártok segítsége=befolyása nélkül is lehet manapság nemcsak nyerni,de "alkotni" is.- Valószinű téved.Hosszab távon sajnos vagy nem sajnos mégis csak a még idealisztikus gondolkodásúból lehet majd egynéhány XXI.századi politikus és szakember.

Axxtro 2014.08.31. 15:21:31

Személyesen biztos jól elbeszélgethetnénk, de ezt a műfajt szétfeszíti egy komolyan megalapozott érvelés.

A blogban felsorolt gondolatok között, több ponton akár igazad is lehet, nekem a konklúzió tűnik nagyon elhibázottnak.

Ezért írtam, hogy a magyar baloldal túllendült már azon a hitelességi ponton, hogy összezárással, vagy annak a látszatával, a választókat befolyásolni tudná.

Nem a sajtó okozza, főleg nem Tóta félék, a baloldal zuhanórepülését, hanem a saját megvalósított politikai gyakorlata, a rengeteg kijavíthatatlan hibája, a saját múltja.

A magyar szavazó 2006 őszén kiszeretett a baloldalból, és az eredeti állapotot, mint egy végletesen megromlott házasságot, már soha többé nem lehet helyreállítani.

Kommunikációs trükkökkel pláne nem, hisz pont ezek, és az ezek mellé társuló pocsék gazdasági és politikai teljesítmény rontották meg a baloldal és a társadalom viszonyát.

Ne érts félre, én nem védeni próbálom Tótát.

Én ugyanúgy támadom, csak a másik irányból. Be is szoktam írogatni neki.

Szerintem egy elvtelen, baloldali-liberális szekértoló, aki néha ráfut olyan jelenségekre, ami már számára is vállalhatatlan.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.31. 16:27:17

@Axxtro:

"Ezért írtam, hogy a magyar baloldal túllendült már azon a hitelességi ponton, hogy összezárással, vagy annak a látszatával, a választókat befolyásolni tudná."

mint ahogy már fentebb is írtam, a blog cikke NEM ERRŐL SZÓL. egy kurva büdös állításom nincs erről a cikkben.

tehát ahogy mondtam: diszlexiás vagy, és nem érted a cikket.

"Nem a sajtó okozza, főleg nem Tóta félék, a baloldal zuhanórepülését, hanem a saját megvalósított politikai gyakorlata, a rengeteg kijavíthatatlan hibája, a saját múltja."

ez egy állítás, amely mellett nincs érved. szerintem a Tóta félék, és az a sajtó, ahol ő dolgozik, az is okozza, az is felelős, az is rombolt.

"A magyar szavazó 2006 őszén kiszeretett a baloldalból, és az eredeti állapotot, mint egy végletesen megromlott házasságot, már soha többé nem lehet helyreállítani.

Kommunikációs trükkökkel pláne nem, hisz pont ezek, és az ezek mellé társuló pocsék gazdasági és politikai teljesítmény rontották meg a baloldal és a társadalom viszonyát."

a választók többségét valóban kommunikációs trükkök zavarták meg. mégpedig a Fidesz karakterromboló kampánya. ebben pedig az index és a hvg bizony részt vett.

gazdasági teljesítménynek köze nincs a kérdéshez. ebben az országban a legrosszabb relatív gazdasági teljesítmény a II Orbán kormány érte el 2012-ben, amikor recesszióba vitte az országot, mindenféle külső ok nélkül, saját maga, a saját politikájával.

Axxtro 2014.08.31. 16:34:53

Tőlem hihetsz ebben, amit leírtál, de ez önámítás.

Én nem foglak meggyőzni az ellenkezőjéről.

Csak van egy alapigazság, "csak olyan hibát lehet kijavítani, amit elismerünk".

A baloldalon ez a sok évtizede gyűlő hibasorozat megsemmisítő méretűre gyarapodott, a további hazudozás, és másra mutogatás már nem segít.

Öngyilkos stratégia.

Ha ragaszkodsz ehhez, sok sikert hozzá.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.31. 21:11:19

@Axxtro:

te továbbra is úgy teszel, mintha azt állítanám, hogy a baloldali pártok nem hibásak semmiben. pedig nem ezt állítom. ezen a blogon nagyon sok cikk van, ami kritizálja a baloldal pártjait.

te luftra vetődsz, szalmabáb érvelsz.

egyszerűen annyira sötét vagy, hogy nem fogod fel, hogy a

1) "A felsorolt újságok IS hibásak."

nem jelenti azt, hogy

2) "Csak a felsorolt újságok a hibásak, a baloldali pártok nem."

Te az "IS" és a "csak" közötti különbséget nem fogod fel, mert akkora balfasz, hülye neuronhiányos, diszlexiás baromállat, vagy.

Csak azt nem értem, hogy ezt minek reklámozod?! Miért nem húzódsz meg csendesen otthon?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.31. 21:12:52

@Axxtro:

azt az állítást érted, hogy

A baloldal népszerűtlenségéért a baloldali pártok IS, az említett újságok IS, és egyébként a Fidesze elvtelen kampánya IS, és az emberek hülyesége IS felelős?!

Vagy 4 dolog egyszerre nem fér be az agyadba?!

Axxtro 2014.08.31. 22:32:08

Az a benyomásom, hogy vagy nem tudod, vagy vagy hajlandó megérteni a mondanivalóm.

Már korábban leírtam, hogy a "hülyézést" érvelésnek nem, csak szegénységi bizonyítványnak tudom elfogadni.

Így viszont nincs értelme a beszélgetésnek.

A megértés végett még egyszer leírom.

Valóságtól elrugaszkodott, önámító, ostoba téveszmének tartom a blogot.

Meggyőznöd az ellenkezőjéről sem érveléssel, sem "hülyézéssel" nem sikerült.

Én liberális vagyok, de nemzeti liberális, nem balfék, tehát tiszteletben tartom a véleményedhez való jogodat, de nem értek vele egyet, és nem is fogok.

Észérvekkel meggyőzni nem tudtál, úgyhogy marad az eredeti állapot.

Bye!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.31. 22:54:18

@Axxtro: "Észérvekkel meggyőzni nem tudtál"

az észérvek ugye csak befogadó ész esetén működhetnek. nem újdonság, hogy van a hülyeség olyan foka, ahol az észérvek nem működnek. például, ha nem érted, hogy az 1) állítás nem azt jelenti, mint a 2).

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2014.09.02. 17:44:11

@Axxtro: Nincs összezárás. Ez tény. Ha lett volna, akkor most nem lenne FIDESZ-kétharmad, de talán FIDESZ-kormány sem (esetleg FIDESZ-jobbik koalíció). Van viszont két olyan választási törvény, amelyik csak akkor ad esélyt a FIDESZ-szel szemben, ha az ellenfelei összefognak. Ezt nem tudták értelmesen megtenni, és ebben a baloldai sajtó követte a példájukat, össze-vissza okoskodott.
És ne nevezd magadat nmezeti liberálisnak. Aki Orbánt védi, nemzetellenes és antiliberális (OV megfogalmazásában: illiberális).

ballikos 2014.09.04. 01:32:18

ubasszátokmeg nektek aztán van türelmetek egymáshoz. lekutyapicsázzátok a másikat, de utána tovább folyik a diskurzus. ha a sok seggfej "politikus" ezt olvasná, tanulhatna belőle, és tán nem lenne ekkora szarban a világ. (amúgy mellékesen, ami engem illet, majdnem teljesen egyetértek a posztolóval.)

Endre 54 2014.09.12. 08:25:46

Brendel úr akkor is a baloldalra szavazna, ha Falus helyett a lovat indítanák!
Innentől kezdve ez vallási kérdés és nem politikai.

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2014.09.12. 08:42:09

Matyi, Matyi....

Te zsigerből gyűlölöd a jobboldalt, no problem...
Szeretnéd, ha a hófehér, angyallelkű :) ellenzékiek nyernének, no problem...
Tarlóst, sem szereted, no problem...

Azonban: nem ismered el, Tarlós szakmai hozzáértését, és egy "világváros" vezetését ebből a szempontból teljesen nímandra bíznád. Ez bizony problem...

Te vagy beteg, hiába fröcsögsz az itt kommentelőkre... :(

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.09.12. 09:30:38

„ A program talán mégiscsak fontosabb annál, mint hogy milyen icebucket videót csinál.”

Nagyszerű, mondom is a programomat, szavazzatok rám:

Egyszer s mindenkorra megoldom a parkolási gondokat, többet soha, sehol nem lesz dugó, minden egyes buszt, villamost és metrókocsit lecserélek vadonatújra, megszüntetem a port és a sarat, mindenhová zöldövezetet teszek, ingyenes lesz a tömegközlekedés, minden játszóteret felújítok, minden romos állapotban levő ingatlant helyrehozatok a város pénzén, minden kulturális intézmény adósságát kifizetem és fedezem 4 évre előre a működési költségület.

Ennyi volt, két perc se kellett, hogy Tarlóst is, Falust is megverjem. Tehát, ahogy már bátorkodtam említeni, szavazzatok rám.

hanta boy 2014.09.12. 10:04:45

„Egy antiszemita rapperrel kampányol Karácsony Gergely is. Olyan nagyon már meg sem vagyok lepve. De persze undorítónak és felháborítónak tartom ezt is. Akárcsak a Pásztor-ügyet. Ideje lenne kimondani végre, hogy a demokratikus ellenzék sajnos morálisan is megsemmisült Magyarországon.”

Dániel Péter, Izrael

Hát már ő is így látja a nagyon-nagyon demokratikus baloldali kispártok helyzetét Magyarországon?
(mondjuk a helyzetük ennél sokkal rosszabb....)

Mr. Pink 2014.09.12. 10:04:46

Szánalmas poszt, szánalmas balos csőlátás. Az meg, hogy mivel senki se olvasta, annyira szar, hogy a zindex se merte felvállalni, ezért újra élesíti a szerző új néven, mindennek a legalja.

fülesboci 2014.09.12. 10:22:01

Mitől a kisebbik rossz Falus? mert a szineidben indul.? én nem szeretem Tótát, de azért ő se állatozott le Tégrd. Én igen. menj a p..ba Falus meg 3 hét mulva eltűnik a francba

Hakapeszi Miki · http://mentalisdeficit.blog.hu 2014.09.12. 10:27:16

@Arthur Bloch: @Brendel Mátyás: Hakapeszi ingyen blogol, nem kamuzni. Fiúk ezt nagyon nem vágjátok. Én ugyan biztos nem szavaznék Tarlósra, de az igenis nagy probléma, hogy az ellenzék folyamatosan hülyét csinál magából, ezzel bebetonozza az undormány viktoruralmat. A mai baloldal megérett a pusztulásra, kell egy új. A zindex 444 és társai mindenkit osztanak, akik hülyék, le lehet szállni róluk. A legkönnyebb és legundorítóbb mindenkiről pénzért írást feltételezni, aki nem a ti nótátokat fújja.

hanta boy 2014.09.12. 10:32:05

Miki!

Ezeknek aztán mondhatod!
(mondjuk demokrácia van, mindenki azt ír amit akar....)

Axxtro 2014.09.12. 15:29:31

Tóta W. úgy általában tényleg "nem túl okos állat", de ez a Tarlóssal kapcsolatos megjegyzése kivételnek tekinthető.

Mikor esik már le a balfék szekciónak, hogy azzal, hogy évek óta zsinórban, szinte minden választásra alkalmatlan jelöltet állít, történelmi léptékben vágja maga alatt a fát?

bolondok közt viktor a király 2014.09.12. 15:46:54

@Berci Einstein: Falus a balfasz, tarlós a jobb fasz. Ügyes vagy cimbora.. Csatnak fasznak baloldal a helye. A buziknál jobb oldalt. Mindent kimerítettél és megmagyaráztál. Erre vagytok képesek. Szerintem szavazzatok anyátok pics.jára. Kb. az is olyan mint a Tarlós.

Hozzá Szólógató 2014.09.12. 16:39:11

Ha nem lett volna Falusnak az icebucket videója, a kutya sem ismerné. Így viszont már az ország nagyobbik fele hallott róla. Nem volt az olyan béna dolog, még ha más is volt a szándék...

2014.09.12. 18:27:07

@Endre 54: "Brendel úr akkor is a baloldalra szavazna, ha Falus helyett a lovat indítanák!
Innentől kezdve ez vallási kérdés és nem politikai. "

én is inkánbb egy lóra, vagy akár székre szavaznék, orbán embere ellen és ez nem vallás, csak nem szeretem a bolsikat

nemigenértem 2014.09.12. 18:57:37

Ezért tartotok itt!

Még ti is hülyének tartjátok a jelöltet, de rá kell szavazni, mert balliberó.....

Megérdemlitek egymást és a sorsotokat. Irány a politikai szemétdomb!!

nemigenértem 2014.09.12. 19:03:42

@hanta boy: Azért neki sem ártana hazajönni tisztázni pár vitatott kérdést a bíróságon!!

Érdekes, hogy a sok kivándorló még mindig itt lebzsel, bezzeg ha "ügyük" támad, mindegyik megtalálja az útlevelét.....
Dopeman, Gerendás stb.

Arthur Bloch 2014.09.12. 19:11:13

@Hakapeszi : Köszönöm a reakciót!- Pontosítom a mondanivalóm : a "valamiből élni kell" pikírt jelzőm nem azt mondta,hogy az írásokért fizetnek a jelzett blogolóknak, - csak arra kívánt utalni, hogy az urak constans módon meglehetősen blődliznek, ebből a stílusból élnek meg gyakran az írásaikban!!!- Amúgy a válasz ebben a konkrét témában számomra is egyértelmű, - sőt egyet is értek vele,mint ahogy azt le is írtam.Amúgy a "Fiúk" és a "Ti nótátok" nagyon félrement. - Jav.: kisebb vehemencia és türelmesebb stílus=nagyobb bölcsesség...

Jolka40 2014.09.12. 19:18:17

Azt mondják, a stílus maga az ember. Tarlós stílusa fensőbbséges, arrogáns, a túlzott magabiztosság jellemzi. Nekem ez nem rokonszenves, bocs. Azért csak szavazzon rá, aki az ilyent szereti.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.12. 19:30:01

@Endre 54: "Brendel úr akkor is a baloldalra szavazna, ha Falus helyett a lovat indítanák!"

ez nem igaz. hazudsz.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.12. 19:31:13

@jobbdemokrata: "nem ismered el, Tarlós szakmai hozzáértését"

nem biza.

sőt, Tóta sem biztos, hogy elismeri. a cikke alapján ez nem világos. mivelhogy hülye ember, szar cikket ír. még ez se derül ki belőle.

miért kéne elismernem Tarlós szakmai hozzáértését, ha egyszer nincs neki?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.12. 19:32:12

@kesztió: azt írtam, a program fontos, és nem azt, hogy "elég, ha van egy akármilyen program". azt se, hogy "a populista program a jó program"

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.12. 19:33:48

@Mr. Pink: "mivel senki se olvasta, annyira szar, hogy a zindex se merte felvállalni,"

a zindex ennél jóval kevésbé olvasott cikket tesz ki ehelyett. kicsinyes, bugyuta bosszúállásból. de hát a zIndex hülye, ez van.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.12. 19:34:30

@fülesboci: hogy miért Tarlós a nagyobbik rossz, az szerepel a cikkben. el kéne olvasnod!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.12. 19:35:16

@Hakapeszi Miki: "A zindex 444 és társai mindenkit osztanak, akik hülyék, le lehet szállni róluk. "

de mivel maguk is hülyék, ezért ész nélkül, válogatás nélkül. egyébként a nem hülyéket is osztják, mivel hülyék.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.12. 19:36:25

@Axxtro: szerintem jobban jártunk volna a baloldali jelöltekkel. előrébb lennénk, mint most, mivel ők a kisebbik rossz. a kisebbik rossz meg tudod, matematikailag előrébb van a nagyobbik rossznál.

Andráska8 2014.09.12. 19:43:49

Egyelőre az Index-en Falus vezet:
Ki legyen a főpolgármester?

6798
Tarlós István (Fidesz-KDNP)
7408
Falus Ferenc (Együtt-PM-MSZP-DK)
1324
Bodnár Zoltán (Liberálisok)
4038
Bokros Lajos (MoMA)
1147
Staudt Gábor (Jobbik)
995
Csárdi Antal (LMP)
717
Thürmer Gyula (Munkáspárt)
1048
Magyar György (független)
1215
Fürst Izabella (Szocdemek)
756
Sárkány György András (független)

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.09.12. 19:44:19

@Brendel Mátyás: Valóban, a Falus-program szépen ki is meríti a populista program fogalmát. Ne jöjjünk már olyan hülyeségekkel, hogy a gonosz Tarlós azért nem teszi rendbe a 3-as metrót, mert piromániás, és imádja a lángoló vagonokat.

sielfis 2014.09.12. 19:46:10

@Brendel Mátyás: igaz Mátyás ( király, vagy komcsi vezető...volt?) csak tudod nem mindegy kiknek a fülébe kattogod, hogy nagyobb rossz ?!
ui.: Mond Mátyás , miért nem indítottad már el a pártodat azorbánék ellen ?
talán a hegyek vajúdnak?

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.09.12. 19:47:57

Amúgy – félreértés elkerülése végett – megjegyezném, hogy ott van Bokros, aki jó szakember, józan, értelmes és izmos vezető adottságokkal bír. De a baloldalnak zsena lett volna beállni egy 3%-os zsebpárt mögé. Inkább égetik magukat a bohóccal, akiről elismerem, hogy tisztességes és jóindulatú, de én is annak tartom magam, mégsem indulok főpolgármestenek.

Andráska8 2014.09.12. 20:19:19

Érzelmekkel teli, de sok igazságot tartalmazó komment a Magyar Narancsról KassaiSonkától:

Miről szól ez a folytonos Falus-pocskondiázás? Egy igen egyszerű összefüggésről: Arról, hogy Falusnak ugyan semmi különösebb személyes és politikusi képessége, adottsága, jellemzője nincs természetesen, viszont arra tökéletesen alkalmas volna, hogy Tarlóst leváltsa. És egész biztos, hogy az undorító Tarlós-érának véget tudna vetni, megakadályozná pl. Orbán várba költözését is, és Budapest egy tartós ellenállási fészke lenne a Fidesz-tébolyt ellenzőknek.

Miért nem jó ez?

Mert az élősdi patkányértelmiségi nem tud a káoszon, a zavarodottságon, a folytonos félelem és bizonytalanság állapotán kívül más élethelyzetet elképzelni sem, neki ugyanis ez a létalapja. Mint a patkánynak a csatorna mocska.

Jól megfigyelhető volt ez az összefüggés már az MSZP-kormányzás idején is, amikor a patkányújságírás teljes mellszélességgel dobta be magát a Fidesz-hazugságok dühödt terjesztésébe. Ami ellen pont az tette tökéketesen védtelenné az országot, hogy az MSZP-nek igen sok és nagyon súlyos dolgot a szemére lehetett vetni, és tényleg a francnak se hiányoznak, de aztán abszolúte nem, viszont töredék annyit sem, mint amennyivel a patkányújságírás egyik zászlóshajója pl. az Index is rendszeresen rágalmazta őket és képviselőiket.

Nem, ezek nem Fidesz-nyaloncok. Szó sincs róla. Eszük ágában sincs azzá válni, a ravasz patkány mindig tudja, hol vannak a megsemmisülés csapdái. Ezek csak közönséges rohadékok, akik abból élnek, hogy azok lehetnek, viszont csak akkor maradhatnak azok, ha pénzt is láthatnak ebből.

Ahhoz meg az kell, hogy mindenkinek nagyon szar legyen. Ezért kell a Falusnak buknia, nem másért.

Újabb adalékául annak, hogy ez egy rohadék mocsok ország, amelyik megérdemli a sorsát.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.13. 04:45:49

@nemigenértem:

"Ezért tartotok itt!

Még ti is hülyének tartjátok a jelöltet, de rá kell szavazni, mert balliberó....."

nézd, azért a Schmitt Pál, Deutsch Tompika, Selmeczi Gabriella, Vitézy Dávid, Kövér Laci és hasonló alakokat a balliberális jelöltek felülmúlják. és ti simán leszavaztok ezekre a hülyékre.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.13. 04:49:23

@kesztió:

"a Falus-program szépen ki is meríti a populista program fogalmát. "

ahogy én néztem, nem volt irreális

"Ne jöjjünk már olyan hülyeségekkel, hogy a gonosz Tarlós azért nem teszi rendbe a 3-as metrót, mert piromániás, és imádja a lángoló vagonokat. "

nem mintha fontos lenne, hogy miért nem újította fel tarlós a 3-as metrót, inkább az a fontosabb, hogy nem újította fel, de hol szerepel a piromániás állítás Falus progamjában?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.13. 04:50:26

@sielfis: " miért nem indítottad már el a pártodat " nincs pártom, nem politikus vagyok.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.13. 04:51:36

@kesztió: Bokros is bohóckodott. ebben az országban az közös a bal és jobboldalon, hogy bármelyik politikus lemegy kutyába 3 százalék szavazatért. Orbán is.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.13. 04:56:03

@Andráska8: ez így igaz az újságírók és újságok nagy részére.

az index, 444, hvg megélhetési újságírói képesek bármelyik politikust a másik vagy a saját oldalon kifigurázni, ha kapnak a cikkért párezer forintot.

a Népszava, Népszabadság újságírói azok a másik oldallal képesek ezt tenni, a Magyar Nemzet és Hírlap újságírói szintén.

a különbség csak ennyi. a jobboldalon csak az elvakult újságírás létezik, a balliberális oldalon az elvakult, és a szabad, de totál elvtelen faszfej újságírás.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.13. 06:12:35

@fülesboci: "én nem szeretem Tótát, de azért ő se állatozott le Tégrd. "

leállatozott az egy csomó embert, nehogy már itt valamiféle mimózaként védjed!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.09.13. 06:56:42

@Mr. Pink: a zIndex azért nem tette ki ezt a cikket, mert van benne kritika a zIndexről is. Annyi nagyság meg nincs bennük, hogy elviseljék. Index nélkül lett 5000-es olvasottsága a cikknek, ez több, mint a zIndexen kitett cikkek olvasottsága úgy általában.

Ha kitették volna, lett volna 10ezer feletti is. Ezt te is jól tudod, a zIndex is jól tudja, de pont nem érdekeltek abban, hogy egy csomóan elolvassák, hogy a zIndex hibás valamiben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.02. 16:50:49

"Tóta és tsai., a HVG, az Index, a 444 és hasonló lapok megélhetési újságírói is felelősek azért, hogy az SZDSZ szétment"

Legalább ezt az egyet jól tették.
süti beállítások módosítása