Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy... Mátyás királynak az a gondolatja támadt, hogy elmégyen ő az ország második szívcsakrájába, a Felcsút nevezetű faluba, de, hogy meglássa az emberek valódi búját-baját, álruhában megy el. Fel is öltötte Elvis Presley gúnyáját, és a foci vébén vásárolt souvenir hátizsákját, gondolta, abban majd parasztnak nézik, mert elég tré. El is indult a 155-ös buszhoz, de aztán eszébe jutott, hogy hát nem hülye, nem fog ő ténylegesen busszal meg vonattal menni Felcsútra, hanem inkább fogja a jó kis Volkswagen mikrobuszát, azzal lemén Felcsútra, leparkol tilosban az Akadémiánál, és majd csak onnan megy gyalog tovább. Így is lőn.

A faluba érvén, látja ám Mátyás király, hogy egy csomó közmunkás ott vágja a fát a polgármesteri hivatal előtt. Furcsállotta Mátyás király, hogy most miért kell közmunkásoknak fát vágniuk a polgármesteri hivatal előtt, amikor jól ismerte a falut, tudta, hogy ott kivágandó fa nem nagyon van, ezt a fát hozták, és úgy vágatják. Bement tehát Mátyás király, hogy megkérdezze a polgármestert, ugyan, miért csinálja ezt. A polgármester azt mondta, hogy hát bizony azt a fát nekik vágják a közmunkások, hogy legyen télire az új majolikás kandallóba. Mátyás király megkérdezte:

- És, mondja polgármester Úr, ez kend szerint Istennek tetsző dolog?!

- Hát már hogyne volna Istennek tetsző dolog, hiszen én vagyok a jobbkeze itt a faluban, csak tudom - válaszolta a polgármester.

Volt Mátyás király kíséretében egy szerzetes is, aki titokban az egyik farönkre ráírta, hogy "Itt járt Mátyás király". Arra gondolt, hogy ez be jól fog majd mutatni, amikor bekerül a királyi tévébe. Igen ám, de amikor ezt a polgármester észrevette, odahozatta a rönköt, és kiderült, hogy mit írt rá a szerzetes. A polgármester hamarosan gyanút fogott, iciben hozatott magának egy választási óriásplakátot, azzal összehasonlítván a király ábrázatát, kitalálá, hogy akivel az előbb beszélt, az bizony maga az ország vezére.

Amikor Mátyás király lelepleződött, gondolta, utána jár még egy másik ügynek. Volt ugyanis a faluban egy szegény juhászlegény, akit a polgármester kisemmizett a földjéből, és aztán a gonosz médiákban panaszkodott. Hallott Mátyás király a gonosz médiákban erről a juhászlegényről, megkérdezte hát, hogy mi hír van róla. A polgármester pedig megmutatta, hogy a juhászlegény a megmaradt kis karámja mellett, tenyérnyi kis vitatott földjén legelteti a megmaradt juhait.

- Miért itt legelteti a juhait ez a szegény ember? - kérdezte Mátyás király a polgármestert.

- Hát királyom, ezt is elperelném tőle, de a bíróság lassan működik.

- Értem - válaszolt a király elgondolkodva.

Meghányta-vetette a dolgot magában, aztán így szólalt:

- Polgármester, te nem végzed igazán jól itt a dolgodat - erre a polgármester összerezzent, és bizony arra gondolt, Mátyás király most elő fogja kapni, megbünteti a sok gazságáért, tán még ezt a juhászlegényt fogja megtenni az új polgármesternek.

- Nem igazán végzed jól a dolgodat - folytatta Mátyás király (ez egy ilyen király volt, szónoklataiban sokszor kétszer mondott dolgokat) - mert hogy ennek a juhászlegénynek már réges-régen ott kéne hasogatnia a fát a többi közmunkással. Hát hogy fogod így beteljesíteni az ötéves tervet, Lőrinc?! Hát hiába adok neked itt Akadémiát?! Hiába nyered meg az összes földpályázatot?! Hát ha én nem segítek, akkor már egy ilyen szegény, kis juhászlegényt-partizánt sem tudsz elintézni?! No, majd szólok a főbírónak, hogy haladéktalanul döntsék el az ügyet a javadra.

És úgy is lett, a juhászlegény utolsó földjét és akolját már azon a héten megkapta a polgármester. Még több juha lett, még több földje, és még több fája a kandallóba. Hiszen a juhászlegény mehetett közmunkában fát aprítani. Magyarország ezzel is jobban teljesített. Legalábbis a polgármesternek, és Mátyás királynak. Mert Mátyás király mindig az ország érdekeit nézte, mindig igazságos volt, mindig az volt az elve, hogy "akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól az is elvetetik, amije van" Mk 4:25, Jó, hívő keresztény király volt Mátyás király, és fölöttébb igazságos. Nem is mert ezután már senki sem lázadozni ellene az országban.

Lőrinc polgármester pedig haláláig azzal dicsekedett, hogy "a jóistennek, a szerencsének és Mátyás királynak köszönheti a szerencséjét". Hát így vannak ezek a dolgok a mesében.