Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Orbán Viktor és a történelemhamisítás

2013.10.22. 07:50 | Brendel Mátyás | 82 komment

Címkék: vallás orbán viktor alkotmány kereszténység

orbanszamitogep.jpg

Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálén olyasmiket potyogtatott ki a száján, ami az adott helyszínhez képest meglepő nem volt, de nem fogadható el, tehát kicsit helyre kell raknunk, csak a rend kedvéért. Ez nem lesz egy frontális támadás vagy egy totális analízis az orbáni egyházállam minden ostobasága és aljassága ellen, csupán az Internacionálén (az ilyen internacionálén nem éneklik el az Internacionálét?:) elhangzott pár butasághoz fűzök kommentet. Az idézeteket tiszta forrásból merítem.:)

"Alig van valaki ma Európában, aki azt gondolná, hogy Európa nem rossz úton halad, hiszen aki válságba került, arról érdemes azt feltételezni, hogy nem arra indult, hiszen nem a válságot álmodta meg jövőképnek."

Csábítóan logikusnak hangzik a gondolatmenet, de nem az. Először, ha Európa válságban volt, az gazdasági válság volt. Ennek nem feltétlenül van köze a keresztény valláshoz, amire ki akarja Orbán futtatni a dolgot. Másodszor, ha Európa válságban volt, akkor nem biztos, hogy rossz úton haladt. Van olyan, kedves Viktor, amikor az élet, a Világmindenség, meg minden lehetőségei olyanok, hogy az ember nem tudja elkerülni a válságot. Mondjuk ha kitör az influenza járvány, és elkapja az ember, akkor az nem feltétlenül azért van, mert rossz úton haladt. A kapitalizmus meg tudjuk, hogy ciklikusan fejlődik, időnként válságba kerül, akkor visszaszabályoz. De ezzel együtt jobb minden másnál. Ez a válság jelenlegi közgazdasági képességeink szerint részben elkerülhetetlen volt, részben azért mégiscsak lehetett volna jobban csinálni.

Bizonyos szempontból Európa a gazdasági világválság áldozata, amely, mint tudjuk, Amerikából indult el. Más szempontból meg persze lehet arról beszélni, hogy Európa maga sem csinálta jól a dolgokat, több éve különösen a déli államok politikáját kritizálják, akik speciel semennyivel nem imádkoznak kevesebbet, mint az északiak. Harmadszor, abból, hogy Európa nem egészen csinált mindent jól, nem következik az, hogy rossz úton halad, legalábbis Orbán Viktor azt suggalja, hogy sokkal több mindent csinálnak rosszul, mint amiről olyan nagy egyetértés van. Negyedszer, ha Európa mondjuk részben nem a legjobb úton haladt, vagy akár halad most is, abból nem következik, hogy Orbán vagy Magyarország jó úton halad. Nagyon nem. 

"Orbán Viktor Európa védőszentjének, Szent Benedeknek a jelmondatát idézte: „Ora et labora, azaz „Imádkozzál és dolgozzál”."

Elavult nézet. A munka tekintetében pár éve a világ, és még Magyarország is rájött, hogy a tudás alapú társadalom a helyes cél. Az igazán fejlett, és még mindig fejlődő országokban ugyanis ez az, ami magas szintű, nem pedig a munka. Orbán a gürcölés alapú társadalmat javasolja, és azt mondja, hogy a magas termelékenységű, tudás alapú társadalom a tévút?! És ez tényleg vonzó ideológia?! Persze, vonzó annak, akinek alig van munkája. De annak, aki eladható tudással rendelkezik, miért volna ez vonzó?!

"A kormányfő azt gondolja, a munka és az imádság együttes megtagadása lényegében Európa meggyengülésének az oka. Elmondta, Kína, India, Brazília fellendülése saját kulturális hagyományukra és polgáraik munkájára is épül."

Hát roppant kétségesnek tartom, hogy Kína sikere azon alapulna, hogy a sok kínai leimádkozza Európát és az Egyesült Államokat, India meg vallásában annyira szerteágazó, hogy nem éppen ez lehet az összetartás és a siker motorja. No és azt is jegyezzük meg, hogy eme országok GDP növekedése mellett van honnan növekedniük, és az ember szívesebben munkanélküli Franciaországban, mint textilgyári munkás Indiában. Ezek az országok olyannyira lentről jönnek, hogy nem lehetnek nekünk példaképek. Ezekben az országokban a viszonylag nagy fejlődés mellett óriási a nyomor, és miközben az emberek tényleg munkából élnek, aközben ebből a munkából jól megélni a többség nem tud. Ezeknek az országoknak a növekedése pont azon alapul, hogy a munka olcsó, mert még ki tudják szúrni a munkást szemét "egy tál rizzsel". Az ilyen gürcölés alapú társadalom tehát nem jelent olyan irányt, amely Magyarországnak vonzó lenne.

Kína jelenleg a 19. és 20. század eleji imperializmushoz közeledik, olcsó munkával, gyerekmunkával együtt. Kína fejlődésének motorja nagyjából ennyi. Ennek a fejlődése valóban gyors volt, iszonyatos - a legutóbbinál jóval nagyobb - válságokkal tarkítva. Ha Orbán ezt célozza meg, akkor 50 év múlva talán elérjük azt, ahol 15 évvel ezelőtt voltunk.

"Válság idején nem a számítógépekre hasonlító intézményektől, hanem a programozó matematikusoktól kell várni a megoldást, akik majd újraprogramozzák ezeket az intézményeket."

Nos, hát a számtógép és a programozó nincs meg egymás nélkül, kár így szembe állítani egymással őket. A számítógép jelenlegi szoftverét is programozók írták. Ha most új programozókat eresztünk rá a gépre, az vagy jobb lesz, vagy nem, de Orbán Viktornak egész biztosan nem kéne írásjogot adni ehhez a géphez! Aztán válság idején lehet, hogy nagyon is szükség van arra, hogy bizonyos intézmények kapkodás nélkül végezzék dolgukat. Ha tűz üt ki, akkor én nem azt várom, hogy a tűzoltóságot éppen átprogramozzák, hanem jöjjenek ki, és gépiesen oltsák el a tüzet. Szóval ez féligazság. És aztán ugye azon csak röhögni lehet, hogy Orbán lenne a programozó matematikus.

"Új alkotmányából kihagyták a keresztény hagyományokra való utalást, ami nem más, mint egy közönséges történelemhamisítás."

Orbán az EU alkotmányáról beszél, amelynek preambulumában (mert annak preambuluma van, nem hitvallása), ez szerepel:

"ÖSZTÖNZÉST MERÍTVE Európa kulturális, vallási és humanista örökségéből, amelyből az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint a jogállamiság egyetemes értékei kibontakoztak,"

Ez meg akárhogy is nézem, a vallást és a felvilágosodást azonos hangsúllyal kezeli, ami egészen semleges. De nem tudom, mit beszél ez a manus történelemhamisításról. Szerintem a történelemhamisítás az, ami a magyar tákolmány nemzeti hitvallásában szerepel. Továbbá alkotmány-, sőt, tákolmánysértő a Vatikáni Szerződés, amelynek újabb változatát ma írták alá. Ugyanis ellent mond az állam és egyház szétválasztásának, ami még ebben a történelemhamisított tákolmányban is benne maradt, mint alapelv.

És Orbán más módon valóban "programozó", az emberek agyát próbálja átprogramozni, ő csinálja a történelemhamisítást.

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr255591797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szanalmas 2013.10.22. 17:55:52

Ennek a szerencsétlennek a nyomorult, egységsugarú, programozó pincsikutyája mondta 2012-ben, hogy itt már nincs válság, hanem tündérmese lesz rögvest.
A munkáról meg kurvára ne papoljon semmilyen álszent főszent vagy a vatikán nevében:

i.imgur.com/Y5dS853.jpg

deruyter 2013.10.22. 18:15:45

Ja meg Kína azért fejlődik, mert most többet dolgoznak, mint 20 évvel ezelőtt. Ja.

Orbán Diktor (törölt) 2013.10.22. 18:34:29

poszter:"És Orbán más módon valóban "programozó", az emberek agyát próbálja átprogramozni, ő csinálja a történelemhamisítást."

A szavazók kétharmada funkciónálisan hülye, tehát igény is van rá meg közeg is.

nemigenértem 2013.10.22. 18:37:22

A ciklikusan fejlődő baloldal jelenleg válságban van.

Az ilyen írásokból is látszik......

Blogger Géza 2013.10.22. 18:52:57

Már miért mondana ellent egy Magyarország-Vatikán szerződés az állam és egyház szétválasztása elvének? Amikor Horn 1997-ben aláírta, akkor is ellentmondott?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.22. 18:54:00

"Továbbá alkotmány-, sőt, tákolmánysértő a Vatikáni Szerződés."

Nem az.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.22. 18:54:56

"Ugyanis ellent mond az állam és egyház szétválasztásának, ami még ebben a történelemhamisított tákolmányban is benne maradt, mint alapelv."

Nem mond ellent. Miben mond ellent pontosan?

Blogger Géza 2013.10.22. 18:55:04

"Hát roppant kétségesnek tartom, hogy Kína az imára épülne," Ez valóban kétséges, csakhogy Orbán Viktor ilyet nem mondott. Ne próbáljunk mások szájába hazugságokat adni.

csak egy néző 2013.10.22. 18:55:47

A KISZ-esből kialakuló fiatal Fideszes szervezete jelentős változások sorozatán alakul át kifejlett bogárrá, ezért fejlődésüket átalakulásos fejlődésnek nevezzük. Ha ennek az átalakulásos fejlődésnek négy szakasza van – a pete, a lárva, a báb és a kifejlett bogár –, az átalakulást teljes átalakulásnak nevezzük.

Blogger Géza 2013.10.22. 18:59:11

Valóban nem szerepel az EU-s alkotmány preambulumában a keresztény szó, tehát Orbán Viktornak igaza van. Valláson ezernyi más dolgot lehet érteni, szcientológiát, judaizmust, iszlámot stb. Az EU-s preambulum olyan polkorrekt akart lenni, hogy semmitmondásba fulladt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.22. 19:08:52

@Blogger Géza: "Amikor Horn 1997-ben aláírta, akkor is ellentmondott? "

igen

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.22. 19:09:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: már megbeszéltük, katatóniába fulladtál, nincs kedvem ehhez a produkciódhoz mégegyszer.

Blogger Géza 2013.10.22. 19:12:32

@Brendel Mátyás: Na, ez remek, végre lelepleztük ezt a kriptokeresztény vatikáni ügynököt! :) Aki nyilván a pufajkát is csak álruhaként vette fel...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.22. 19:13:41

@Blogger Géza:

"Orbán Viktor ilyet nem mondott. Ne próbáljunk mások szájába hazugságokat adni."
Ne hazudj, hogy Orbán szájába mit adtam! Nem adtam én semmit, nem vagyok homoszexuális.

Orbán emlegette az "Ora et labora" mondást?! Igen. Orbán emlegette Kínát? Igen. Kína jó példa a mondásra?! Faszt. Ennyi. Föl kéne fogni, hülyegyerek!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.22. 19:16:37

@Blogger Géza:

"Valóban nem szerepel az EU-s alkotmány preambulumában a keresztény szó, tehát Orbán Viktornak igaza van. Valláson ezernyi más dolgot lehet érteni, szcientológiát, judaizmust, iszlámot stb."

Vagy római germán, szláv, vagy görög vallást is. Mi az ugrálás tárgya?!

Kerek négyszög 2013.10.22. 19:17:01

@csak egy néző:
"A KISZ-esből kialakuló fiatal Fideszes szervezete jelentős változások sorozatán alakul át"

Hát persze. Amerre a hatalom és a pénz szagát érezték.

A fejlődés útja:

Ifjú kommunista -> vad liberális -> népnemzeti jobboldali -> populista demagóg feudalista -> bolsevik - kommunista

Amint látható a fejlődés ciklikus a kollégiumi haveroknál. Két évtized alatt ismét felfedezték kommunista fiatal éveik szépségét.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.22. 19:19:23

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: "Szemtanúk szerint, csuhaként viselte... "

és Monsieur Orbán mondta, hogy "csuhások, imához!"

Blogger Géza 2013.10.22. 19:22:12

@Brendel Mátyás: Sőt, Orbán Viktor biztos emlegette már a Mikulást is, mégse mondta azt, hogy ő a kínai pártfőtitkár. Régi komcsi trükk más szájába adni olyat, amit nem mondott, majd nagy mellénnyel azt cáfolni. Kultúremberek ezt 1 perc alatt kiszúrják, ne erőlködj.

Egyébként a kínai munkaerő fegyelmezettsége és munkabírása baromi jó példa arra, amit Orbán Viktor mondott. Kína tényleg nem spekulációból akarja magát világhatalommá gyúrni, hanem termeléssel és munkával. Egyelőre úgy néz ki, elég sikeresen.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.10.22. 19:25:36

@Brendel Mátyás: Biztos?
"A politikai folklórban máig erősen tartja magát az állítólagos egykori bekiabálás szövege. Ha így hangzott el, akkor gazdája csípős nyelvű egyházgyalázó lehetett.
De hogy pontosan így hangzott volna el, nem bizonyítható. Ám a pálfordulással érvelő politikai ellenfelek, majd a blogok szerzői mégis beégették a szerverekbe az Orbán Viktor liberális korszakából származó kifejezést.
Az egyetlen hiteles forrás Andrásfalvy Bertalan, az Antall-kormány művelődési és közoktatási minisztere, aki 1992. február 25-i felszólalásában a háta mögött ülő „frakcióvezetőt” (Orbánt) jelölte meg a kereszténydemokratákat fricskázó ellenfeleként."
Forrás: Népszabadság Online.

Kámasuka 2013.10.22. 19:25:40

@Brendel Mátyás: Nem mind1 mit mondott?

Nem fogtad fel, tehát Ő okos maradt, te meg buta maradtál.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.22. 19:39:08

@Blogger Géza:

1) ha mégegyeszer HAZUDSZ arról, hogy kinek a szájába mit adok, akkor kidoblak

2) a mondás nem úgy szólt, hogy "ora aut labora". szóval ha Kínában csak dolgoznak, és nem imádkoznak, akkor nem jó példa. különösen nem jó, mert ezek szerint akkor az EU előtt is lehetne olyan jövő, hogy dolgozunk, de nem imádkozunk. még Orbán "logikája" szerint is. Kína példája alapján Orbán a kereszténységhez NEM ragaszkodhat szükséges elemként. capito, te baromállat?!

3) Kína azért nagyhatalom, mert sokan vannak, és olcsó a munkaerő. az újkori Európa útján haladnak, amely a mostani Európába vezet. ennyi.

Orbán Diktor (törölt) 2013.10.22. 20:16:26

@Blogger Géza: "Egyébként a kínai munkaerő fegyelmezettsége és munkabírása baromi jó példa arra, amit Orbán Viktor mondott."

Gejza, te szerencsétlen... csak nem akarod, hogy nálunk is olyanok legyenek a dolgozók, mint Kínában? Kommunista (népnemzeti) szombatot nem akarsz, te hülye?
Há má megin miket monc itt, hajjá meg...

kvadrillio 2013.10.22. 20:41:55

"A kapitalizmus meg tudjuk, hogy ciklikusan fejlődik, időnként válságba kerül, akkor visszaszabályoz. De ezzel együtt jobb minden másnál."

...NU, EZT ÉRZI MOST MINDEN MÁSNÁL JOBBAN AMERIKA.

jót nevettem...

kvadrillio 2013.10.22. 20:46:19

A vatikáni bank legújabb botránya és Ferenc pápa intézkedései
http://www.origo.hu/.../20130703-a-vatikani-bank-legujabb-botranya-es-feren...‎
2013.07.07. - Az Ötszázas Donnak becézett pap lebukásával indult, és a teljes vezérkar menesztésével folytatódott a Vatikán bankjának legújabb botránya."

amúúúúgy meg van olyan, amikor már a Vatikánon sem segít semmilyen ima...

quisum 2013.10.22. 21:08:47

Az orbáni világképbe tökéletesen illeszkedik az alacsony iskolázottságú, vallásos tömeg, hiszen ezeket lehet birkaként terelgetni, minimálbéren tartani és újra meg újra csőbehúzni a választásokkor. Az iskolázott embereknek a szocializmusban /nem kommunizmus, ahogy a sok hülye írja/ sem volt vmi sok becsülete, legfeljebb a lányos mamáknál. A tanult ember gondolkodik, bár manapság sok olyan ismerősöm van aki csak HISZ,/hiszek egy Piktorban/, összefüggéseket keres és nem veszi be egyik oldal hülye szlogenjeit sem.

Szúnyog 2013.10.22. 21:56:41

@quisum: Te egy roppant tanult és okos ember lehetsz.

dzsedáj 2013.10.22. 22:25:35

Mit vitatkoztok, most amikor Magyarszág jobban teljesít! Nem mindegy mi a politika, amikor gazdaságilag minden jobb ostoba barmok. Élvezzétek a jót!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.22. 22:27:34

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: szerintem ez a "Csak a Narancs vol" c. könyvben is szerepelt, és Ungár vagy Fodor írta.

dzsedáj 2013.10.22. 22:28:51

Tényleg mindenki végre hátra dőlhetne, ehelyett mindenhol ezt látom... Ez szomorú, ahelyett mindenki élvezné a sikereket!!!!

dr kíváncsivagyok 2013.10.22. 22:31:52

Én úgy emlékszem , hogy ez a tudathasadásos "programozó" azt mondta : 2013 a fellendülés éve...
Ehhez képest vergődünk , mint a (jobban teljesítő) muslica a murciban !

dr kíváncsivagyok 2013.10.22. 22:34:05

@kvadrillio: "
""A kapitalizmus meg tudjuk, hogy ciklikusan fejlődik, időnként válságba kerül, akkor visszaszabályoz. De ezzel együtt jobb minden másnál."

...NU, EZT ÉRZI MOST MINDEN MÁSNÁL JOBBAN AMERIKA.

jót nevettem... "

Kínodban ? Haver...
Szeretnél te olyan válságban lenni mint az _USA !

dr kíváncsivagyok 2013.10.22. 22:35:36

Orvbán , a kereszténység bástyája hogyan hasonlíthat minket a hitetlenekhez ?????????

$pi$ 2013.10.22. 22:41:43

@Brendel Mátyás: "3) Kína azért nagyhatalom, mert sokan vannak, és olcsó a munkaerő. az újkori Európa útján haladnak, amely a mostani Európába vezet. ennyi. "

Kínának azért megy jól mert:
1. Nem költ környezetvédelemre.
2. Nem költ emberi jogokra.
3. Figyelmen kívül hagyja a szabadalmakat, a mintaoltalmat és a szerzői jogokat.
4. Nem tartja be a szabad kereskedelmet biztosító megállapodásokat.

Hiába lennének sokan, az nem elég, sokan voltak régebben is, mégsem ment nekik jól a gazdaságuk. Az újkori európa útján pedig triviálisan nem járhat, mert amerikával meg európával kereskednek, ott meg ma már sokminden másképp van mint régen volt.

Peterpapo 2013.10.22. 23:03:20

Egy olyan kis nyikhaj, senkiházi pláne ne papoljon munkáról, aki egész életében egyetlen perc normális munkát nem végzett eddigi egész 50 éve alatt. Kussoljon, húzza meg magát és takarodjon a közéletből!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.22. 23:05:19

@$pi$:

kibontottad azt, amit én írtam. újkori Európa alatt elsősorban 1-3-at értettem

"Az újkori európa útján pedig triviálisan nem járhat, mert amerikával meg európával kereskednek, ott meg ma már sokminden másképp van mint régen volt. "

Európa ma triviálisan nem az újkori Európa útján van, mert az újkor már elmúlt. Amerika sem, amennyiben ezalatt az Egyesült Államokat érted.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.22. 23:06:06

@$pi$: "Hiába lennének sokan, az nem elég, sokan voltak régebben is, mégsem ment nekik jól a gazdaságuk."

Azt nem mondtam, hogy a dolog elégséges feltétel, azaz, hogy minden feltételt felsoroltam.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.22. 23:09:50

@$pi$: "Kínának azért megy jól mert:"

ugye abban egyetértünk, hogy nem az ima miatt?!

sorstalan gáz 2013.10.22. 23:25:18

"Orbán más módon valóban "programozó", az emberek agyát próbálja átprogramozni, ő csinálja a történelemhamisítást"

Az egyének és szociális kapcsolataik átprogramozása hagyományos baloldali érték, pont ti ne tudnátok?

Manapság ez a (mesterségesen felnagyított) rasszizmus elleni küzdelemben, a melegeket és romákat (látszatra) felkaroló programokban, a polkorrektségben és egyéb impotens pótcselekvésekben nyilvánul meg.

Valamikor, a marxozóf álmodozások idején még a komenizmus volt a cél, mára ebből legfeljebb a szociális demagógia maradt, amikor éppen nem ti vagytok hatalmon. És még Észak-Korea elrettentő példaként hogy mi jön ki belőle ha mégis

Torgyán Viktor 2013.10.23. 00:40:43

Ugyanmár, nem mindegy, hogy mit mondott a pocakos fodballista? Az állandóan mond valamit. Mai is fog, a Hősök terén.

Először a Liberális Internacionáléban mondta meg, hogy mi a stájsz, aztán a Kereszténydemokrata Internacionáléban, legközelebb talán a Kommunista Internacionáléban fog fellépni...

Apropó, mi van a Polgári Körökkel? Az már nem divat???

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.10.23. 01:50:32

@Torgyán Viktor: "Apropó, mi van a Polgári Körökkel? Az már nem divat???"

Hát egy részéből kinőtt a jobbik, más része kopogtatócédula-gyűjtő lett a fideszben, meg valakinek civilként is kell masírozni a CÖF-ben, mondjuk a diáktüntetések ellen.

tujapecér 2013.10.23. 05:06:09

Jó ,jó van egy sikeres ország KÍNA, de nem látom a kormányuk MELLETT tüntető tényleg milliós tömeget...

szanalmas 2013.10.23. 07:04:20

Emberek tömegei álmodnak róla Európában és Amerikában, hogy egyszer Kínába költözhessenek és ott éljenek. (Bazinga!)

$pi$ 2013.10.23. 07:54:05

@Brendel Mátyás: "ugye abban egyetértünk, hogy nem az ima miatt?! "

Persze.

Csak azért írkáltam le ezeket, mert ez a mániám. Sokan hiszik, hogy a kínaiak jók azért sikeresek, szerintem viszont meg csak tisztességtelenek és ez fontos különbség.

☉ ☾ 2013.10.23. 08:14:38

HAHÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

Vegyétek figyelembe, hogy minden jobboldali, fideszes hozzászólás, vagy fizetett propagandaanyag, vagy egy értelmileg véglegesen leszakadt, szerencsétlen polgártársunk műve.

Nem éri meg a vitát. Nem éri meg komolyan venni. Csak az vitázik velük, aki szereti rugdalni a földön fekvő fűcsomót.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.23. 08:27:10

@sorstalan gáz: ne kommunistázz, kommunizmus-ellenes vagyok. soha nem voltam, és szerintem nem is leszek hatalmon.

szóval találj ki valami érvet máskor, kishülye.

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2013.10.23. 08:34:25

Ma minden hülye szerepelhet a köztévében....
Most éppen vitnermária...ő annak idején, az '50-es években a fejesek kurvája volt, most meg orbán seggét nyalja...

Vahakomb 2013.10.23. 08:47:22

Első: A kapitalizmus SOHA NEM SZABÁLYOZZA VISSZA MAGÁT. A kapitalizmus a legpénzsóvárabb emberek kitalációja. Amikor a világ leggazdagabbjai már egymást is agyonlopják, akkor jön a gazdasági válság, amit kizárólag az állam tudott, és tud helyrehozni.
Második: piacgazdaság nincsen. Az viszont van, hogy a nagy elnyomja a kicsit minden lehetséges eszközzel. Megalázza, lenyomorítja, megöli. A mai nagyoknak ez nem fáj. A sajtó, a politika, meg még mit tudom kicsoda-micsoda - vagyis azok, akiket lefizet, úgyis neki ad mindig igazat.
Harmadik: A mai demokráciák már tulajdonképpen nem is demokráciák, hanem ügyetlenül álcázott anarchiák. Saját udvaruk tájékán a jó kis fiú látszatát keltetik, a szemetet, a terhet meg szállítják másokra, külföldre, gyarmatokra.
Negyedik: Gazdaságtan nincsen. Milyen tudomány az, ami nem látja előre a válságot, és nincs is ötlete, terve (definíciói) a megoldásokra. Gazdaságtan = humbug.

jo20000 2013.10.23. 09:34:48

Jó cikk. Barom diktátorunk szájából a "munka alapú társadalom" nyilván azt jelenti, hogy fogd be a pofád, melózz, és fogadd el, hogy filléreket kapsz érte. A kereszténységet vagy mit, meg pont úgy használja, mint az őskommunisták az ateizmust. Nincs különbség. Ha a szcientológia jönne jól nekik, akkor azt használnák. Az, hogy a magukat konzervatívnak tartó emberek nem lázadnak fel mindez ellen, csupán a magyar nép általános gerinctelenségét és jellemtelenségét mutatja. Ja, genetikailag szolgák vagyunk, imádjuk ezt az állapotot.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.23. 09:44:54

ha egyszer nem adhatja át másnak ezt a munkát (történelemhamisítást) akkor muszáj neki magának elvégeznie, nem?!

jo20000 2013.10.23. 09:48:26

@Vahakomb: Demagóg szöveg, féligazságokból összerakva... Jelenleg az álam nyomorít meg és aláz meg komplett néprétegeket és szakmákat - akkor inkább legyen piacgazdaság, annak legalább van valami értelme. A mai demokráciák - demokráciák. Ha ezzel vagy az euval vagy a piacgazdasággal vannak bajok, mert miért ne lehetnének, akkor nem az a megoldás, hogy akkor dögöljön meg, omoljon csak össze, és csináljunk valami mást. Szerintem nincs más út, mint felelős demokrácia, felnőttnek tekinthető társadalom, megfelelően szabályozott de szabad piacgazdaság. Lassan megint ott tartunk, hogy sajnáljuk a nyugati munkást, akit sajnos kizsákmányolnak velünk ellentétben - ők meg röhögnek rajtunk.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.23. 10:12:21

@Vahakomb: jójó, persze, az egész világ egy átverés, semmi sem igaz, és téged üldöz a CIA.:)

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.23. 10:40:01

Sunyi, álszent fideszes CÖF-ös birkamenet!

Kérdezném ha mennék a mai bégetésre:

- mennyi lesz a lóvé, annyi mint tavaly?
- a külföldi bérbégetők is forintban kapják a zsoldot?
- köll e vinni kést, fegyvert, savat vagy kapunk?
- lesz e más program is pl. állatkert ?
- tv székház támadás most nem lesz?
- a Schiffert is szidni kell a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy mellett?
- találkozhatunk a szellentő honvédőkkel?
- Megsimogathatnám e a Bájer Zsótot ököllel?
- a kőrözöttünk ( Molhernádi)biztonságban van?
- a bajai választásokon ígért faszállítmány mikor gyön, nógrádban lassan itt a tél?
- a 20 éves fijam most fejezi be a 8. osztályt, kaphatna é valami nemzeti állást valamelyik minisztériumban?

Hajrá, délután műnemzeti bégetés!!!!

2013.10.23. 12:16:06

A kereszténység egyetlen dolgot adott Európának: a sötét középkort. Amikor a papok voltak a felső tízezer és a nép jobbágyként gürizett, hogy eltartsa az ingyenélőket. Amikor a tudás eretnekség volt és kínzás és halál járt érte. Amikor nők tízezrei mészárolták le boszorkányságért.
Európa akkor kezdett fejlődni, amikor a katolikus egyház hatalma csökkenni kezdett. Ezt a korszakot nevezik felvilágosodásnak.

Éppen ez az, amiért kimaradt a kereszténység konkrét említése, hiszen az értelmesebbje egy kicsit sem akarja, hogy az EU a középkori, keresztény Európára hasonlítson.

jo20000 2013.10.23. 12:19:45

@KIM OR BÁN a nemzeti szarjankó!: Ez jó - kár, hogy én nem tudok ilyen egyenesen fogalmazni :-) Sunyi, álszent fideszes CÖF-ös birkamenet! - jaja, de a legrosszabb, hogy hátul pár ezer ember nem sunyi, nem is álszent, hanem vallásos meggyőződésből van ott. A vallásos meggyőződés pedig roppant káros - ezeknél a hipnotizált hülyéknél is, és a létező (reálisan, ami most van) bal oldal fanatikus híveinél is. Ugyanis kizárja az értelmes gondolkodást, az együttműködést meg pláne. Ezzel nem tettem egyenlőségjelet a két oldal között, mert a tudatos, kompromisszumok nélküli, legfelülről vezérelt rombolás, elnyomás és kifosztás a fidesz védjegye. Az MSZP legrosszabb (legrohadtabb, legagresszívebb, legszétesettebb, legkorruptabb stb.) pillanatukban sem tudták volna megközelíteni ezt a magasságot - vagy inkább mélységet.

jo20000 2013.10.23. 12:26:47

@Ylim: Ja, ha valaki összevetné, hogy mennyi kárt, halált és szenvedést okoztak és okoznak az egyházak és a vallás, illetve mennyi enyhülést, gyógyírt, vigasztalást - elég rossz lenne a mérleg. És ezt nem Jézus szúrta el, gondolom, ez világos.

kvadrillio 2013.10.23. 13:07:35

@Vahakomb: ..jahhh....Bennfentesek...c. szösszenet letölthető net-ről....bemutatja..., milyennek láccik a kapitalizmus kokain-felhőkön átívelve......

kvadrillio 2013.10.23. 13:11:38

"Nem végzik ki a saját akasztását túlélő férfit

MTI

2013. október 23., szerda 12:20 |
Mégsem ismétlik meg az akasztását túlélő iráni férfi kivégzésé, jelentette szerdán az iráni média az igazságügy-minisztériumra hivatkozva, jogászok és nemzetközi jogvédő szervezetek ugyanis megkérdőjelezték a kivégzés megismétlésének jogszerűségét."..nu ez itten egy FEJLŐDÉST MUTAT KÉREMSZÉPEN !+ :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.23. 13:11:39

@jo20000: de ő szúrta el.

1) mert HITet terjesztett, azaz azt, hogy logika és empiria nélkül higgyünk valamiben. ez meg eleve hajmeresztően veszélyes hülyeség

2) az evangéliumokban mondott Jézus mindenféle ződséget, amit például az inkvizíció vígan felhasználhatott

Jézus ugyanúgy elqrta, mint Marx. nem kicsit, nagyon.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.23. 13:13:10

@kvadrillio: ja, marhára nagy fejlődés. a béka segge alól a béka seggéig.

Kámasuka 2013.10.23. 13:40:14

@Ylim: Látom sikerült leszürin a történelmet...:)

A KK nyilván nem volt tökéletes, de a tudásért halál járt....hehe

A teljes antik tudást az egyház mentette át az utókornak.

Mellesleg a KK volt az egyetlen hosszabb korszak, ami nem teljes pénzügyi csőddel ért véget (mint a róm. bir. és az újkori birodalmak), hanem átalakulással, reformmal.

Ez szintén az egyháznak és kamattilalmának köszönhető.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.23. 13:51:00

@BenFranklin: "A teljes antik tudást az egyház mentette át az utókornak."

ja, felgyújtották az alexandriai könyvtárat, és Arisztotelészt csak arab közvetítéssel kaptuk vissza a reneszánszban.

művelelten barom

kvadrillio 2013.10.23. 13:51:05

"Megvan a dátum, mikor omlik össze az EU

2013. október 22., kedd, 17:11
Szerző: HVG

Címkék: Európai Unió; művészet; összeomlás;

kinyomtatomKinyomtatom • ElküldömElküldöm

Egy belga színházi rendező már tudja, hogy mikor fog összeomlani az Európai Unió. Ő 2018-ra teszi a jelenleg 28 tagú gazdasági-politikai közösség elbukását. Legalábbis a művész brüsszeli kiállításán ekkora teszi az azt időpontot, amikor megszűnik létezni a blokk, mivel a kontinens nacionalizmusba süllyed és a politikusok a paradicsomok körkerületének meghatározásával vannak elfoglalva, semmint a valós problémák megoldásával. "......PARADICSON KÖRKERÜLETÉNEK MEGHATÁROZÁSA...:o)))

A nevem Senki 2013.10.23. 13:51:58

@Ylim: Bizánc aranykora, reneszánsz, egyetemek születése, különböző tudományok megszületése, építészet virágzása. Ez mind a "sötét középkor" ideje. A saját sötétségedet bizonyítod, nem a középkorét.

kvadrillio 2013.10.23. 14:07:16

Burjánzik a korrupció Kínában

NÁLUNK IS UGYAN ÍGY KEZDŐDÖTT A RENCERVÁLTOZÁSKOR.........
MTI
2013. október 23. 10:40

Az elmúlt hat évben mintegy 200 ezer vizsgált esetből 150 ezer ember került korrupció miatt börtönbe Kínában, csaknem egytizedük állami hivatalnok - derül ki a kínai legfelsőbb ügyész jelentéséből.

Cao Csien-ming a kínai törvényhozás számára készített jelentését egy kínai jogi szaklap idézi, hangsúlyozva: az ügyészség legutóbb 25 évvel ezelőtt számolt be a törvényhozásnak korrupcióellenes tevékenységéről.

A dokumentum szerint 2008 eleje és 2013 augusztusa között Kínában mintegy 200 ezer embert vizsgáltak kenőpénzek elfogadása, illetve sikkasztás vádjával, közülük valamivel több mint 150 ezren kerültek bíróság elé.

Az ítélőszékek a vádlottak 99,9 százalékát, vagyis mintegy 149 ezer embert bűnösnek találtak, és mindössze ezer vád bizonyult alaptalannak. A megyei vagy annál magasabb rangú vizsgált állami hivatalnokok visszaélései az összes eset közel 10 százalékát adják, 32 embert pedig miniszteri szintű pozíciójában kaptak visszaélésen. "..........

....aztán közben egyre több hedgefund, adóparadicsomokba utalt milliárdok...., korrupció...., korrupció hátán.......

Kámasuka 2013.10.23. 14:11:08

@Brendel Mátyás: Kik gyújtották fel és mikor?

'Az Alexandriai Könyvtár először Kr. e. 48–47-ben, az alexandriai háború idején égett le. Az elkövetkező években, a folyamatos római támadások következtében – 262-ben Aemilianus lázadása, majd 272-ben Aurelianus alatt, és végül 296–97-ben, Diocletianus ostroma alatt – többször is megsérült. A végső pusztulás 640–642 között következett be, amikor Amr ibn al-Ász seregei elfoglalták Alexandriát. Ekkor I. Omár kalifa parancsára, azzal az indokkal, hogy „ha a könyvek azt tartalmazzák, mint a Korán, feleslegesek, ha nem, akkor veszélyesek”, elégették a könyveket. Tény, hogy a könyvtár ekkor leégett, bár egyes vélemények, különösen Ranke szerint az utóbbi történet hamis, amit évszázadokkal később, a 12. században találtak ki[1] .'

Hehe

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.23. 14:17:16

@A nevem Senki: azt, amit nyugaton középkornak neveznek, és ami a "sötét középkor" kifejezés alapul, abba a reneszánszt már nem egészen értik bele. amikor "sötét középkorról" beszélnek, akkor biztosan nem.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.23. 14:19:39

@A nevem Senki:

"The term "Dark Age" derives from the Latin saeculum obscurum, originally applied by Caesar Baronius in 1602 to a tumultuous period in the 10th and 11th centuries.[4]
Originally the term characterized the bulk of the Middle Ages, or roughly the 6th to 13th centuries, as a period of intellectual darkness between extinguishing the "light of Rome" after the end of Late Antiquity, and the rise of the Italian Renaissance in the 14th century.[5] [3] This definition is still found in popular use,[1][2][6] but increased recognition of the accomplishments of the Middle Ages has led to the label being restricted in application. Since the 20th century, it is frequently applied to the earlier part of the era, the Early Middle Ages (c. 5th–10th century"
en.wikipedia.org/wiki/Dark_Ages_(historiography)

ne műveletlenezz le másokat, te fasz!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.23. 14:25:51

@BenFranklin:

"Paganism was made illegal by an edict of the Emperor Theodosius I in 391. The temples of Alexandria were closed by Patriarch Theophilus of Alexandria in AD 391.[26] The historian Socrates of Constantinople describes that all pagan temples in Alexandria were destroyed, including the Serapeum."

en.wikipedia.org/wiki/Library_of_Alexandria

A nevem Senki 2013.10.23. 14:28:13

@Brendel Mátyás: Ja persze, ha megválogatjuk, hogy mit tartunk valamihez tartozónak akkor mindenre rá lehet fogni mindent. Találtál egy forrást, ahogy én is be tudok linkelni olyat, ami szerint hülyeséget beszélsz. Kinek van igaza? Am Matyi mi ez az ideges stílus? Megjött a menstri?

Kámasuka 2013.10.23. 14:37:36

@Brendel Mátyás: Ezek a források nyomokban sem támasztják alá hogy a keresztények felelnének a könyvtár pusztulásáért. Akiknek vannak büneik, de hogy jön ez az eredeti témához?

Vahakomb 2013.10.24. 08:56:39

@jo20000: "Demagóg szöveg, féligazságokból összerakva... "
Látom az avatarod alapján, hogy szeretted a Pink Floyd-ot.
Nem demagógia.
"aszondod, hogy": "akkor inkább legyen piacgazdaság, annak legalább van valami értelme"
Én meg azt mondom, hogy ez nem piacgazdaság. Az a piacgazdaság, ha a piacon azonos viszonyok között 10-en árulnak almát, s igyekszenek minél olcsóbban árulni, hogy el tudjanak adni valamit. Versengenek. Tegyük gyorsan hozzá: álmodban! Mert általában egy-egy piacon csak egy versenyző van. Ha meg több van, akkor gyönyörű szépen lekartellezik az árakat. Amelyik közülük meg nem akar kartellezni, azt meg lelövik.
"aszondod, hogy": "a mai demokráciák - demokráciák". Ja, persze! Hogyne! De azért kérdezd meg a spanyolokat, portugálokat, görögöket. Kurvára elégedettek lehetnek a demokráciájukkal! Meg azzal, ahogyan a pénzükkel, munkájuk bérével bánnak! Csak úgy visítoznak örömükben!
"aszondod, hogy": "Szerintem nincs más út, mint felelős demokrácia, felnőttnek tekinthető társadalom, megfelelően szabályozott de szabad piacgazdaság." Én is pont ezt akarom. És lám, te is egyetértesz velem. Annyi a különbség, hogy te a jelenlegi világrendet már ilyennek látod, én meg nem látom ilyennek.
Ja, és a munkával rendelkező nyugati munkást nem sajnálom, hanem irigylem. Mert én is annyit dolgozok, mint ő, és én mégis csak huszadannyit keresek. Ja, persze, ez is hozzátartozik a jelenlegi jól berendezett világrendedbe, ugye!? Mert igazságos.

Csak éppen a fő alkotóelemét, az embert szarja le magasról!

Vahakomb 2013.10.24. 08:59:57

@Brendel Mátyás: "jójó, persze, az egész világ egy átverés, semmi sem igaz, és téged üldöz a CIA.:)"

Nézd, Matyikám, pontosan így van! Csak a CIA nem üldöz... Vagy te már erről is tudsz valamit?

Vahakomb 2013.10.24. 09:03:31

@kvadrillio: "..jahhh....Bennfentesek...c. szösszenet letölthető net-ről....bemutatja..., milyennek láccik a kapitalizmus kokain-felhőkön átívelve...... "

Írjál inkább verseket! És azt kívánom, hogy sohase józanodj ki, mert nagyon elcsodálkoznál, ha rájönnél, hogy hogyan működik a világ!

jo20000 2013.10.24. 09:17:56

@Vahakomb: Túlozhattam... legtöbb dologban tényleg egyetértünk :-) Egyébként nem huszadannyit keresel, hanem amennyire tudom kb. negyedét, ötödét, ami szintén nem OK persze. Demokráciák és felnőtt társadalom tekintetében meg inkább északra néztem/gondoltam, és kevésbé dél felé... (és valóban van jónéhány Floyd lemez, amit hangról-hangra ismerek, mondjuk az ummagummától a falig :-)) Barátsággal

Vahakomb 2013.10.24. 11:16:40

@jo20000: ok. :)
Ja, és bakelit vagy digitális?

jo20000 2013.10.24. 11:23:48

@Vahakomb: Végre egy jó téma :-) Az Ummagumma és a Dark Side CD, az Atomhearth és a Meddle vinil, meg talán a Wall is megvan még valamelyik szekrényben :-). A wish you is megvolt lemezen, de nem találom sajnos :-)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.10.24. 13:37:03

@Vahakomb: "Csak a CIA nem üldöz... Vagy te már erről is tudsz valamit?"

hát, minden összeesküvésre ráöttél, csak erre nem?:)
süti beállítások módosítása