Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

A magyar politikatörténet legundorítóbb ügye a trafikmutyi

2013.07.02. 12:04 | balközép | 321 komment

Igen, mélyen tisztelt polgártársak, ez az egész ügy undorító és mocskos. Ahhoz is nehezen szoktunk hozzá, hogy bizony a politika az adóforintokat és a közvagyont időnként sajátjaként kezeli. De a Fidesz új fejezetet nyitott. Ha ennek a történetnek nem szakad 2014-ben vége, a magyar politikatörténet legmocskosabb időszaka következik, vagy már itt van?

Itt nem arról van szó, hogy haver megnyer egy állami építkezést és abból jut pénzhez. Itt nem arról van szó, hogy a tánti olcsóért vesz egy önkormányzati bérlakást. De nem is arról van szó, hogy a sógor olcsón privatizál egy állami üzemet. Ennek a korszaknak vége. Új korszak kezdődőt.

Itt arról van szó, hogy először el kell venni mástól a megélhetést, a vagyont, a jót. Majd, ha már azt elvettem, akkor azt oda adóm a spanoknak. Amiről igazán mocskos ez, hogy kettő hónap leforgása alatt 40 ezer ember -most figyelj- 4 MÁV állománnyi ember, megélhetése lehetetlenült el. Egyetlen egy cél érdekében: hogy a haverseregnek legyen még egy kis pénze.

Nem is az érdekel, hogy a benzinkutak nem árulhatnak cigit, nem is az érdekel, hogy a hipermarketekben nem lesz cigi, de még az sem, érdekel, hogy kisboltból eltűnik. Azok a kis trafikos családok érdekelnek, akinek a dohány volt a fő bevételük.

Ja, és hogy multival ki lett-e baszva? Nyilván nem. Minden CBA-ban ott figyel a Dohánybolt, a többi meg szépen kilóra felvásárolta a koncessziót. Ki az aki egyszál gatyában maradt? Te. És felháborodsz? Nem, teszed a dolgod amit a hatalom elvár tőled: kussolsz. De meddig? Meddig lehet ezt csinálni?

Ok, egy pillanatra, mondjuk azt, hogy azért nem nyertek a többiek mert szar pályázatot adtak be. Nos, a jelek szerint a Fidesznyikek még a látszatra sem adtak. Visszaküldték a vesztes pályázatokat a tulajdonosnak, ez idáig rendben van. De volt olyan, aki tűzőgéppel szépen összekapcsolta az oldalakat.

Forrás: Facebook/ Trafik-károsultak

Aztán a visszaküldött pályázatokon ugyanazok a kapcsok, papír gyűrődés nélkül megmaradtak. Nem lehet, úgy elolvasni egy összetűzőt dokumentumot, hogy  az a kapcsoknál ne sérüljön. Magyarul, neked esélyed sem volt trafikot nyerni. Hiába írtad meg, dolgoztál vele. Csak a spanok, csak a Fidesz.

És miért mondom, hogy egy korszak kezdete ez? Mert nem csak a trafikokról van szó. Ugyan így jártak el a magánnyugdíj pénztáraknál, a földbérletpályázatoknál. Most a patikákkal megy a trükközés és a takarékszövetkezetekkel.

És holnap mi jön? Nem tudhatod. Lehet az autómosód, a könyvesboltod, a vendégházad, vagy épp kerékpárszervized tetszik meg valamelyik pártkádernek. Biztos, hogy ilyen országban szeretnél élni?

· 1 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr935387505

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Trafikrablás: Az utolsó tangó 2013.07.03. 11:33:20

Viktor és János pontot tesz az ügy végére. Trafikrablás-trilógiánk befejező része. A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.       

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kakimaki0123456789 2013.07.03. 12:37:55

@BenFranklin: Tulajdonkeppen a privatizalassal mi a bajod, Orban is epp most csinalja egyesek szerint azert hogy a takarekokon keresztul feltokesithesse a fideszkozeli vallalkozasokat?

Kakimaki0123456789 2013.07.03. 12:38:55

@Pan Modry: De feletebb mulatsagos olvasni, es egyben elszomorito is hogy ilyenek allnak a kormany mellett.

Blogger Géza 2013.07.03. 12:41:32

@nu pagagyí: Csakhogy eddig az az 50 ezer ember egy kanyi koncessziós díjat nem fizetett (és jó részük fiatalkorúaknak is eladott cigit különösebb kockázat nélkül, teszem hozzá). Most viszont ebből rendszeres állami bevétel lesz - hálistennek. Egyébként ha szerinted ez akkora biznisz, jelentkezz te is, fognak kiírni új pályázatokat.

Kámasuka 2013.07.03. 12:41:46

@genyamagyar: Igy van, a Tesco bérleti díjat szedett a cigiből. Eddig.

@Kakimaki0123456789: Majd a kampányban kell összehasonlítani az előző és a mostani ciklus gazdálkodását.
Bár, érthető okból a haverjaid megmaradnak inkább a fikakampánynál, felesleges lenne az érdemeikkel példálózni..:)

genyamagyar 2013.07.03. 12:44:04

@BenFranklin: "Igy van, a Tesco bérleti díjat szedett a cigiből. Eddig."

Most meg majd kiadja a nemzeti trafikosoknak, vagy lesz helyette virágbolt, kétszer annyi bérleti díjért.

genyamagyar 2013.07.03. 12:49:14

@Blogger Géza: "Most viszont ebből rendszeres állami bevétel lesz - hálistennek."

Na de kinek osztja szét ezt a pénzt a kormány?

Vegyépszernek, futballstadionra és a cigóknak, hogy szüljenek.

felcsutisuttyo 2013.07.03. 12:50:56

MÁR EGYENESÍTIK A KASZÁT...mondta egy vidéki ember..sőt el is tud majd sülni...eNNEK MÁS NEM LEHET A VÉGE CSAK lázadás! ÉS LŐPORSZAG.
Választást nem érdemes megvárni mert a Nemzeti Gazemberek úgyis elcsalják...előtte vagy utána, de nagy ribillió lesz itt Remélhetőleg MINDEN VISSZA LESZ CSINÁLVA AMIT A NEMZETI SZAROK ALKOTTAK!

Szittyakürt 2013.07.03. 12:54:36

@Blogger Géza: Azt a kurva anyjukat! Miaz, hogy nem fizettek koncessziós díjat?! Most aztán rend lesz, meg Palcsó Tomika trafikos.
Ja, hogy eddig nem volt koncessziós díj, azért nem fizettek? Ja, hogy simán adnak 14-éveseknek cigarettát a nemzeti mutyiban. (videó a 444.hu-n) Ezt már ne vedd észre, inkább rajzolj egy újabb molinót magadnak, majd nyom egy barackot a buksidra a párttitkárod.

Zaphod_Beeblebrox 2013.07.03. 12:57:55

@BenFranklin: Látom a kognitív disszonancia nálad is eluralkodott rendesen. Nem tudom minek nevezhetjük a kampányidőszakon kívüli csapból is folyó "bajnaizást" meg "gyurcsányozást" ha nem fikakampánynak?

Blogger Géza 2013.07.03. 12:58:00

@Gonbolkozó:

1) Bizonyított, hogy évente kb. 30 ezren halnak meg a dohányzásra visszavezethetően az országban.
2) Bizonyított, hogy eddig elég könnyen hozzájuthatott a18 év alatti korosztály is a dohányhoz.
3) Bizonyított, hogy nem csak Fideszhez, hanem MSZP-hez közelállók is nyertek koncessziót. (Amúgy a vállalkozók többsége értelemszerűen amúgy is a Fideszt támogatja, lévén ők jellemzően az átlagnál értelmesebb, önállóbb emberek, nem segélyre ácsingózó lúzerek)
4) A pályázati anyagot visszakapják az érintettek, tehát az állam még ha akarná, sem tudná őket titkosítani.

Kámasuka 2013.07.03. 12:58:24

@genyamagyar: spec a komáromi Tescoban nem lesz semmilyen dohánybolt. De te úgyis jobban tudod.

Kámasuka 2013.07.03. 13:00:26

@Zaphod_Beeblebrox: A fidesz részéről van fikakampány+eredmények

A maszop részéről fikakampány + ???? ja igen LopStop

Mészáros Laci 2013.07.03. 13:00:35

Bakker, micsoda álszentség :-)

A trafikosok de facto drogdílerek.
Nem fogom remegő gyomorral sajnálni őket.
Bocsi.

A fidesznek meg szerencsére van egy Orbán Viktora, aki gondoskodik arról, hogy előbb-utóbb megbukjanak, függetlenül a botrányoktól és a kormányzati teljesítménytől. Szóval nyugi, csak Farkasházyt kell féken tartani (még egy ilyen Szárszó, és Bajnai a kardjába dől).

Zaphod_Beeblebrox 2013.07.03. 13:01:29

@Blogger Géza: Ha bizonyított, akkor kérem a bizonyítékokat.

"4) A pályázati anyagot visszakapják az érintettek, tehát az állam még ha akarná, sem tudná őket titkosítani."

Bontatlanul.

Lásd a blogbejegyzést :)))

Blogger Géza 2013.07.03. 13:08:36

@genyamagyar: Igen, véletlenül sem egészségügyi béremelésre, tanárok béremelésére, hanem a Vegyépszernek... Szegény Vegyépszer évek óta csődben van, könnyen lehet, hogy fel is számolják, de valószínűleg még évtizedek múlva is ő lesz a mumus. :)

Egyszer arról is írjál, hogy hány stadion van az országban, és abból hány épült a Fidesz alatt... Úgy látszik, mindenki másnak szabad stadiont építeni a ballib szabályrendszer szerint, csak a Fidesznek nem. :)

vasgyuszi 2013.07.03. 13:10:53

"...Biztos, hogy ilyen országban szeretnél élni?..."
Nem, le is léptem 12 éve...

Zaphod_Beeblebrox 2013.07.03. 13:14:20

@BenFranklin: Most nem azért, de kampányidőszakon kívül kampányolni eléggé komcsi szokás. Anno az NDK-ban a nyolcvanas években láttam ilyet, akkor is felfordult a gyomron tőle. Soha nem felejtem el, amikor vonattal átléptük az NDK határát az első állomáson "Építjük a Szocializmust" feliratú bazi nagy táblák fogadtak.
Nekem ez jön le az úton-útfélen látható "Megvédjük a rezsicsökkentést" meg a "Magyarország jobban teljesít" és hasonló önfényező hirdetésekből. A köztévé állandóan a kormány ánuszában van, nem telik el nap, hogy ne adna hírt valamilyen ragyogó kormányzati sikerről vagy éppen nem a Bajnai vagy Gyurcsány által elkövetett bűnöket taglalná.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.03. 13:16:44

@BenFranklin:
*************
Pofánvág ááááásítás közben...
*************

Blogger Géza 2013.07.03. 13:17:03

@Szittyakürt: Ebben az országban bármikor lehet szabályszegő embert találni, csakhogy most emiatt el is vesztheti az engedélyét is, teát jóval nagyobb a kockázat.

Kámasuka 2013.07.03. 13:19:09

@Zaphod_Beeblebrox: Ne is mondd, én is emléxem a 100 lépés programra Megyótól. Egyet is értek. Hitelből osztogatni is komcsi szokás, ezt is tedd hozzá.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.03. 13:19:48

@Lindalinda: Kihez beszélsz? Itt nincsenek liberálisok. Kiábrándult fidesz szavazók vannak.

Gonbolkozó 2013.07.03. 13:21:15

@Blogger Géza:
1. Bizonyított, hogy a pályáztatás UTÁN többször is mevaltoztattak a feltételeket egyebek mellett mar FAGYIT es egyéb nyalánkságokat is lehet venni. Nem látszik sém az ifjúság védelme sem a dohányzás elleni harc

2. Eddig a szorgos jobboldali médiának kb tucatnyi távoli baloldali kapcsolatot sikerült felkutatnia, - szemben az ezres nagyságrendű fiDEsz kapsolatokkal, es szemben a nyilvanossagra jutott hangfelvetelekel is.

3. Ha visszakapom a saját anyagomat, attól meg nem fogom tudni, hogy mivel nyertek előttem...

Hm?

ZX 2013.07.03. 13:26:15

Sejtettem, hogy adroidhadsereg támadásba lendül és megmagyarázza, hogy miért is jó nekünk, ha az egyik tolvajt a másik váltja.

Kámasuka 2013.07.03. 13:26:50

@Gonbolkozó: szemben az ezres nagyságrendű fiDEsz kapsolatokkal, es szemben a nyilvanossagra jutott hangfelvetelekel is.

- Ezres nagyságrendü? Arra én is kíváncsi vagyok, linkelj már valamit.

- Hangfelvételek? 1 ilyen volt, én hallottam. Nem volt rajta semmi érdekes, ki is vonta a ballib sajtó. Előtte sem mutogatta, hanem elmondta hogy mi hallható rajta..:)

Pechjükre én meghallgattam.

Zaphod_Beeblebrox 2013.07.03. 13:29:11

@Blogger Géza: Segítek

1. Orbán-kormány : UTE, Dunaújváros
2. Orbán-kormány: Fehérvár, Győr, Debrecen, FTC, FELCSÚT!!

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2013.07.03. 13:35:46

@felcsutisuttyo: ugyan már, ki lázadna itt? ha egy kis csoport meg is indulna, velük szemben majd feláll a bunyóban rutinos ultra szurkolók hada, az ilyen helyzetekre tartják őket.

ZX 2013.07.03. 13:38:32

@defenestratio: Nem baj, majd lesz itt új Örményország. Az értelmes népesség szép lassan kivándorol, csak a fidesznyikek maradnak az országban.

genyamagyar 2013.07.03. 13:39:14

@Blogger Géza: "Igen, véletlenül sem egészségügyi béremelésre, tanárok béremelésére, hanem a Vegyépszernek...

Bizony, így ahogy írod! Az meg különösen szomorú, hogy a Vegyépszer ENNEK ELLENÉRE csődben van! Kaya Ibrahim???

Gyurcsány mennyi stadiont épített? Ja volt valami stadion beléptetőrendszer-mutyi, de az mintha Deutsch nevéhez fűződne....

Ha már a tanárokat szóba hoztad: az megvan, hogy a pécsi Klebelsberg intézet vezetőjét a Páva Péternek hívják? A polgármester pedig a Páva Zsolt?

Egyébként - ahogy hírlik - egy takony egy gyerek ez a Páva Péter. Ja és tudod, hogy ki a helyettese? Egy olyan hölgy, akit mindenki a tantestület kurvájának hívott, mert amikor a gyerekeket délután át kellett volna adni, a kölykök mindig tudták, hogy a néni melyik szobában melyik bácsival kefél....

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2013.07.03. 13:40:27

@ZX: meg a baloldalnak nevezett birkahad, tenném hozzá, kettőn áll a vásár, hogy az ország nem jut egyről a kettőre

Blogger Géza 2013.07.03. 13:43:32

@Gonbolkozó: Hűha, a dohányboltban is lehet majd esetleg kapni fagyit, a dohányos vesz magának egyet, ha nagy a kánikula. És akkor mi van? 18 év alatti be sem mehet oda.

Mondom, egy értelmes hazai vállalkozó persze hogy a Fideszt támogatja, ez a kormány védi eddig leginkább ezt a réteget a multikkal szemben.

A nyertes pályázat sem lesz titkos.

s 2013.07.03. 13:44:22

"Biztos, hogy ilyen országban szeretnél élni?"

Rossz kérdés. Helyesen így hangzik: Biztos akarod, hogy az általad lakott országban ezek életben maradjanak?

ZX 2013.07.03. 13:53:36

@defenestratio: Az meg a másik, ahogy mondod. Kb. a parlamentben ülők (meg az azon kívüli káderek) 3/4-ét el lehetne zavarni az országból a picsába.

ZX 2013.07.03. 13:56:17

@Blogger Géza: Be sem mehet a 14 éven aluli? Hahhahah. Be is nyelted ezt a kamut?

Zaphod_Beeblebrox 2013.07.03. 13:56:30

@Blogger Géza: Egyszerű a gondolkodásod mint a faék. Kezet foghatnál a másik vona-féle agyhalott bandáva. A multi és a kis-és középvállalkozói réteg egymásra van utalva. Egyik a másiktól függ. Ha nincs multi a többi elveszíti a piacát. Ha nincs kis-és középvállalkozó a multinak nem lesznek beszállítói. Az, hogy kikiáltom az egyiket minden rossz okozójának szimpla demagógia. Sajnos sok IQ light be is szopja ezeket a szólamokat. Bankok, multik = Finánctőke, nemzetközi burzsoázia. Anno így szerepelt a bolsevik propagandában.

genyamagyar 2013.07.03. 13:57:02

@Blogger Géza: "Mondom, egy értelmes hazai vállalkozó persze hogy a Fideszt támogatja, ez a kormány védi eddig leginkább ezt a réteget a multikkal szemben."

1. értelmes vállalkozó vagyok, mégsem támogatom ezt a komcsi csapatot.
2. a sérült gyerekek táborozására ki adott pénzt? Na ki? Hát persze, hogy a pécsi Tesco! Az a "szemét" multi!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.03. 13:58:11

és az a legdurvább, hogy meg se lepődtem ezen a híren. :S

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.03. 14:14:36

@BenFranklin: Ahhoz képest, hogy "ásít" jól belemelegedtél az agitpropba. Eláször mindig a téma bagatelizálása a stratégia, aztán ha nem jön be, akkor jön a naracsfényezés, meg libásozás? Mekkora patkányok vagytok ti, jujjj.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.03. 14:15:35

@ZX: Nem nyelte be. Azért fizetik, hogy mindehol a pártpropagandát nyomja.

politikus-omm 2013.07.03. 14:18:28

@Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik: Lesznek érvek, eredmények is vagy csak fujjozás mint az átlag MSZP kampányokban?

navan 2013.07.03. 14:23:39

Nincs messze az ido, amikor a ma meg tapsikolo narancshivok erdekei serulnek majd. Ti csak a vatta vagytok, a buta eljenzo tomeg, akiket siman ott lehet majd hagyni az arokparton megdogleni, ha ugy kivanja a "part erdeke". Ti meg hisztek. Megerdemlitek a sorsotokat.

Zaphod_Beeblebrox 2013.07.03. 14:28:10

@navan: Félő, hogy sajnos ők azok akivel minden meglehet tenni. Lásd manyup pénz lenyúlása. Aki azután is narancsfan maradt, hogy a megtakarított pénzét einstandolták azzal tényleg minden meg lehet tenni.Jól tudják ezt ott is ahol az ilyen döntéseket hozzák.

midnight coder 2013.07.03. 14:31:01

Őszintén szólva, én simán betiltanám a dohány árusítását, a plázától a kisbolton át a trafikig.

Jhonnyq 2013.07.03. 14:31:42

@Blogger Géza: Én is vállalkozó vagyok és értelmes is ez látszik a mérlegemen.
Mindemellett rühellem ezt a neokommunsta bagázst de már azokat is akik a seggüket nyalják ezeknek.
Egyre nagyobb égés a Fideszt védeni és egyáltalán érvelni mellettük.
agyatlan szürke hályogos Lindalinda,lencsés(fasz)istván,meg te is Bloggerfaszomgéza,ÓRIÁSI égők vagytok egytől-egyig...

Blogger Géza 2013.07.03. 14:32:25

@Zaphod_Beeblebrox: Még a sötétbalon belül is extra sötétnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa be, ha dohányt ezentúl csak magánszemélyek által tulajdonolt BT-k által üzemeltetett dohányboltok árulhatnak, az nem jó hír az itteni külföldi multiknak.

genyamagyar 2013.07.03. 14:35:18

@navan: "ha ugy kivanja a "part erdeke"

lásd, Demján Sándor

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.03. 14:36:02

@politikus-omm: Na megjöttél te is, másik agitprop munkatárs? Vagy ez is csak Bloggergéza / BenFranklin / Vidéki újabb nickje? Így akartok többnek tűnni? Szánalmas. :-)

Tudod ki fog neked érvelni? Időpazarlás. Van esély téged bármiről is meggyőzni? Nincs. Akkor meg mi a fenének érveljen bárki is.

midnight coder 2013.07.03. 14:41:36

@Zaphod_Beeblebrox: Azt csak a nagyon buta liberósok vették be, hogy jaj, a magánvagyonod lenyúlták. Lúfütty. Állam bácsi anno úgy döntött, hogy a befizetett nyugdíjjárulék 8%-át a felosztó-kirovóból átirányítja magánszámlákra. Illetve, hát annyira azért nem magánszámla, mert csak erre felhatalmazott cégeknél vezethetted a kis virtuális számládat, azaz nem visszakaptad a pénzt, aztán abba fektetted amibe akartad. Na most, ugye ez a pénz hiányzott a felosztó-kirovóból, annál is inkább, mert Megyóék 2000 után elindították a több pénzt az embereknek kampányt, és meg is nyerték a választást a jó kis sárga csekkekkel. Azaz, a FK-ba, be kellett tenni állam bácsinak a manyupba átutalt összeget - úgy 22 milliárdot havonta. Ezt persze - mivel állam bácsi mostanság nemigen volt nyereséges - hitelből tette. A hitel fedezetét pedig úgy teremtette meg, hogy egy idő után a manyup kénytelen volt államkötvényt venni.

Azaz, ez a jó kis rendszer kb. annyira volt fenntartható, ahogy Münchausen báró kihúzta magát a mocsárból a saját hajánál fogva. És azokat a hiteleket, így vagy úgy de ugyanaz a polgár fizeti vissza, akinek ebből "megtakarítása" lett. Mert nem a szabolcsi 8 elemis de 16 gyerekes megélhetési lumpenproletár fogja visszafizetni a felvett hiteleket illetve a kamatokat, hanem az adófizető állampolgár. Azaz mi.

Zaphod_Beeblebrox 2013.07.03. 14:42:46

@Blogger Géza: Ki kell ábrándítsalak a világ nem jobb és bal, nem feket fehér csak az egyszerű komplexebb gondolkodásra képtelen egyéneknél mint te.Úgy hogy nem veszem magamra amit a sötétbalról firkáltál. A magánszemélyek által üzemeltetett Bt-k ről meg a barátod gugli. Elég csak annyit beírnod Continental.:)

A Tesco és társai meg elmondták: a legtöbb áruházukban lesz mutyitrafik.Ahogy a mocskos multi benzinkutakon is lesz.

politikus-omm 2013.07.03. 14:43:15

@Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik: Úgy gondolod, hogy nekünk van szükségünk arra, hogy többnek tünjünk?

Ha-ha-ha

ZX 2013.07.03. 14:43:41

@Blogger Géza: A rohadjonmegamultimercsak-on kívül más érved is van ellenük? Vagy elég, hogy a Kedves Vezér azt mondta?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.03. 14:44:15

@BenFranklin: Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás MSZMP KB tagok melyik párt kampányrendezvényein ülnek a színpadon biodíszletként? Kövér is csak véletlenül kutatta az MSZMP KB intézményében a szocializmust ?
Járai, Martonyi, Matolcsy, Pintér, Schmitt és Stumpf sem volt MSZMP tag és nem ült felelős pártállami pozícióban, ugye?

ZX 2013.07.03. 14:45:03

@midnight coder: Látom te is elhitted anno a mesét. Hány éves is vagy?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.03. 14:46:17

@BenFranklin: Szóval érdemes egy magyar kisvállalkozót tönkretenni azért, hogy a Tesco bevételei 0,001%-kal csökkenjenek?

Az állomány jelenleg a vacsorát hajtja végre 2013.07.03. 14:48:12

@Blogger Géza: Hazudsz megint. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem sima magánszemélyekről van szó, hanem a párt, a szekta, a maffia embereiről, családtagokról.
Azt hiszed, bárkit is meggyőzöl arról, hogy ne a szemének (fülének) higgyen, hanem a magadfajta bűnözőknek??? :)

genyamagyar 2013.07.03. 14:49:59

"Három bank már rögtön átterhelte az ügyfelekre a megemelt tranzakciós adót, azonban a 60 napos előre tájékoztatási kötelezettség miatt ezt ők csak nyár végétől fogják a pénztárcájukon is érezni."

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.03. 14:51:10

@politikus-omm: Igen. A közvéleménykutatások alapján úgy gondolom. A 20-25%-nyi szavazót kell 2/3-nak eladni. Nem lehet egyszerű.

Zaphod_Beeblebrox 2013.07.03. 14:55:16

@midnight coder: Persze a lenyúlást meg kell valahogy magyarázni. Még se mondhatják, hogy kell a pénzed, mert nem értünk a közgazdasághoz és másként nem tudunk bevételt termelni.

ob.szerver 2013.07.03. 15:00:11

@midnight coder:

"Azt csak a nagyon buta liberósok vették be, hogy jaj, a magánvagyonod lenyúlták. Lúfütty."

Akkor most hol is van az a megmentett 3e milliárd?

nu pagagyí 2013.07.03. 15:24:20

@Blogger Géza: Eddig piac volt. Az állam bevétele az Áfa, a jövedéki adó, az eladással kapcsolatos munkbérek adói és közterhei. A röhejes koncessziós díj szükséges kelléke az álpályázatnak, amit azonnal vissza is kap a kedves spekuláns munkahelybővítési támogatásként, nehogy kizsigerelt alkalmazottjának éhbére csökkentse a keresztapának leróvandó jutalék alapját a tuti befektetésért.

Ha állambácsi több pénzt szeretne a dohánytermékből (ami jelenleg a bekerülési kölség 5-6 szorosa), akkor nem koncessziót kellene osztogatnia, hanem államosítani az egész dohánykiskereskedelmet. Így a teljes bevétel extraprofitostól az övé lenne és a közt szolgálhatná, a költség meg nem több, mint amennyit a szerencsés nyertesek ráfordítanak a bizniszre.

Jhonnyq 2013.07.03. 15:24:46

@politikus-omm: Mindenhol kevesen vagytok csak kurva nagy a pofátok...
Majd jövőre pislogj okoska...Elmentek a tolvaj pártotokkal együtt a jó picsába...

Zka77 2013.07.03. 15:33:43

Kedves poster diszlexiás, vagy csak kihagyott pár osztályt általánosban?

David Bowman 2013.07.03. 15:35:06

@Távmunka blog: De akkor tényleg azok kapták meg.

nu pagagyí 2013.07.03. 15:40:13

@ob.szerver: Ezek hülyék, nem értik. Én, mint vállalkozó valódi forintot utaltam, valódi árbevételből, valódi emberek, valódi magánszámlájára. Az övék volt, még reálkamatot kaptak a nagyrabláskor. Nyilván coder elvtárs sosem volt vállalkozó, neki úgy tűnik terem a pénz, csak nyalni kell hozzá.

nu pagagyí 2013.07.03. 15:42:28

@Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik: Dolgoznak rajta a fiúk. Sikerülni fog, Kádáréknak is sikerült.

Zka77 2013.07.03. 15:43:04

@midnight coder: bocs, de az MNYP megtakarítás TÖRVÉNYBE FOGLALTAN magántulajdon volt. Tehát ellopták.

Blogger Géza 2013.07.03. 15:55:21

@nu pagagyí: Hát ez is egy álláspont, hogy a Fidesz még mindig túl nagy teret hagy a magánkezdeményezésnek, és még erősebb állami kontroll kéne. Látszik, hogy mindenki mást tart ideálisnak, de a mostani rendszer szerintem egy jó kompromisszum a totális szabadpiac és az állam szerepvállalása közt. Amúgy osztrák minta alapján állt fel.

Szerintem totális államosítás inkább a fémfelvásárlásnál kéne, ez a trafikrendszer jónak tűnik.

ZX 2013.07.03. 16:06:09

@Blogger Géza: Még lehetne jó is, ha valóban az lenne a célja amit idekamuztak és nem a haveroknak osztogatták volna jogokat. Így csak egy kalap szar.

milyen szép a Vértes, ó 2013.07.03. 16:08:29

@Blogger Géza:

Ejnye, Géza, Géza, te még mindig napszámba' hazudozol.

DR. Smit Pal 2013.07.03. 16:48:02

Szerintem a trafikugynel EZERSZER felhaboritobb, hogy a mocskos, szemet, aljas hazaarulo mszp-sek, meg mindig ott ulhetnek a Magyar parlamentben, ahelyett, hogy a bortonben ulnenek eletfogytig. Ezenkivul en nem latok semmi mas problemat az orszagban.
ELJEN A FIDESZ !! ELJEN ORBAN VIKTOR !!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.03. 16:49:24

@David Bowman: Néhányan kaptak, de bőven osztogattak Horthyék haverjainak is, volt is botrány az országgyűlésben :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.03. 16:55:10

@DR. Smit Pal: Ki a rosszabb? A rendszerváltáskor még gyerek, ma már képviselő MSZP-s vagy a kommunista rendszerben vezető beosztásban dolgozó MSZMP-tag, aki ma a Fideszben ül?

Egyébként tied a nick vagy másoltad? :)

navan 2013.07.03. 16:55:33

@DR. Smit Pal: :-))))
Jo neked, pajtas. A partnak szuksege van az ilyen eros elvi alapon allo, eltokelt es persze szelesen tajekozott emberekre.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.03. 17:01:02

@Blogger Géza: Osztrák minta kisebb módosításokkal. Ausztriában lehet vásárolni automatából, étteremben és benzinkúton is.
Azt nem tudom, hogy a sógoroknál is a pártgyűlésen osztották-e szét a trafikengedélyeket vagy tisztességesen. És azt se, hogy ott is adtak-e támogatást már a trafikengedély elnyerése előtt a trafikos cégeknek vagy kedvezményes önkormányzati üzlethelyiséget...

valaki senki 2013.07.03. 17:02:37

@nu pagagyí: Ez a szomorú valóság, a többi a csak a parasztvakítás!

ZX 2013.07.03. 17:09:47

@DR. Smit Pal: Az még felháborítóbb, hogy a mocskos, szemét hazaáruló mszp-s banda mellett nem ülnek a mocskos, szemét, hazaáruló fidesz banda.

nu pagagyí 2013.07.03. 17:40:56

@Blogger Géza: Fostok a magánkezdeményezéstől, a versenytől, mert birkaként nem szoktátok az önálló gondolkodást.

Azért kíváncsi lennék, szerinted miért is kellett rendszert váltani. Azóta már lehet, hogy megkaptad volna a 126827-es számon nyilvántartott igénylésed alapján a Záporjóskát és a vállalattól ellopott építési anyagból kész lenne a víkendházad is.

azbesztos 2013.07.03. 17:46:30

@Zka77: A lófaszt volt magántulajdon. Adó volt, amit tolvaj a bolsi tolvajbanda magánnyugdíjpénztárakra "bízott", hogy a maszop-szadesz hozzáférjen.Nagyon helyes volt az állami nyugdíjalapba áttenni. Így is milliárdokat loptak már el belőle a ragacsos kezű bolsi pénztárkezelők.

dr. mesterséges színezék 2013.07.03. 17:57:53

@midnight coder: "Azaz, ez a jó kis rendszer kb. annyira volt fenntartható, ahogy Münchausen báró kihúzta magát a mocsárból a saját hajánál fogva. És azokat a hiteleket, így vagy úgy de ugyanaz a polgár fizeti vissza, akinek ebből "megtakarítása" lett. Mert nem a szabolcsi 8 elemis de 16 gyerekes megélhetési lumpenproletár fogja visszafizetni a felvett hiteleket illetve a kamatokat, hanem az adófizető állampolgár. Azaz mi. "

Most akkor vázolj valami selmecziádánál holisztikusabb képet a zegykulcsosról, vagy a pillanat csodájáról, a rezsicsökkentésről is a zadófizető szempontjából.
A bankadókról ne is mesélj, mert azt köztudottan nem a zemberek fizetik meg.

dr. mesterséges színezék 2013.07.03. 18:04:14

@Blogger Géza: "magánszemélyek által tulajdonolt BT-k"

A "bűntársak" szót mióta írjuk mozaikszóval, te fideszbéközép leghazugabbja?

Blogger Géza 2013.07.03. 18:07:44

@nu pagagyí: Frászt, nektek van beszűkült Fidesz-gyűlölő kommunista tudatotok, és minden változásra úgy reagáltok, mint egy autista. A modern világ elmegy mellettetek, és ti ott álltok habzó szájjal az út szélén Orbánozva bégető birkanyájként, miközben a karaván szépen halad tovább, és nem értitek, miért utasít el titeket a többség.

Blogger Géza 2013.07.03. 18:10:09

@Távmunka blog: Akkor az osztrákok ebben sokkal bénábbak, automaták üzemeltetésével nem lehet visszaszorítani a fogyasztást.

Zaphod_Beeblebrox 2013.07.03. 18:23:09

@Blogger Géza: Látom te még mindig leragadtál a fogyasztás visszaszorítása c. mesénél.

Jhonnyq 2013.07.03. 19:16:53

@Blogger Géza: Hol vagytok ti többségben? A pártközpontban meglehet de bármelyik blogon,az utcán,az országban biztosan nem.
Áltasd csak magad ahogyan orbánék,attól még jövőre mentek a bús picsába tolvajék....

dr. mesterséges színezék 2013.07.03. 20:04:51

@Jhonnyq: Nem olyan fából vannak faragva. Hivatásos tolvajok, máshoz nem is értenek. Az ilyet csak a kézlevágás készteti pályakorrekcióra. Jól is mutatna Lázáron a mellény mint hosszúújjú kiskabát.

Blogger Géza 2013.07.03. 20:18:50

@Jhonnyq: A szavazófülkékben, önkormányzatokban és a parlamentben. A blogok rohadtul nem mérvadóak, a legtöbb blogoló örökké elégedetlenkedő lúzer, aki mindenbe beleköt és soha semmi nem jó neki. Sajnálom őket, pocsék életük lehet, de marha messze vannak a normális többségtől.

dr. mesterséges színezék 2013.07.03. 20:38:36

@Blogger Géza: Lebuktál, Fletó, lebuktatott szöveged a békés többség alkotta birkanyájról.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.03. 21:51:10

@Blogger Géza: A dohányautomata a bankkártya vagy a személyi igazolvány alapján ellenőrzi az életkort, vagyis jóval előttünk járnak az osztrákok.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.03. 21:55:36

@Jhonnyq: A pártot választók között relatív többségben van a Fidesz. Hiába utálják őket sokan, ha az ellenzéket még jobban utálják. 25-30%-os támogatottság bőven elég egy újabb kétharmadhoz.

Blogger Géza 2013.07.03. 21:58:32

@Távmunka blog: Feltéve, ha a gyerek nem az apja kártyájával ugrik le az automatához...

dr. mesterséges színezék 2013.07.03. 22:37:49

@Online Távmunkás: "Hiába utálják őket sokan, ha az ellenzéket még jobban utálják"

Pontosabban: az ellenzék pártjait utálja az ellenzéki pártok egykori szavazója az ellenzéki pártok bűnlajstromáért -- a bloggergézákban nincs ilyen ellenszev a Fidesz bűnlajstromáért. A Fidesz kitartó munkával kitenyésztette az erkölcssérültek táborát, akiknek a látás- vagy hallássérültekkel ellentétben kifejezett örömöt okoz, ha mások terhére lehetnek.

dr. mesterséges színezék 2013.07.03. 22:42:40

@Blogger Géza: "Feltéve, ha a gyerek nem az apja kártyájával ugrik le az automatához..."

Nem megoldhatatlan, kellően hanyag szülő esetén.

De vajon hány szál cigi lesz az ára, hogy egy hajléktalan beszerezze az egész osztály napi bagóigényét, és a rendelkezésre álló hajléktalanmennyiség által biztosított verseny meddig szoríthatja le ezt az árat?

Ez persze csak fantázia, ilyen nincs.

PomberMaci 2013.07.04. 00:50:29

Döntsétek be a Fideszes mutyizókat egy mozdulattal!
Egyszerű a módszer mint a faék: szokjatok le a bagózásról!!!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.04. 09:12:49

@Blogger Géza: Már legalább 10 éve törvény tiltja Magyarországon, hogy kiskorúnak dohányterméket vagy alkoholt adjanak el. Mutass egy tizenévest, aki emaitt nem jutott dohányhoz vagy alkoholhoz! Ennyit az eladók személyes ellenőrzéséről...

Blogger Géza 2013.07.04. 13:32:23

@Online Távmunkás: Talán ez az egyik dolog, amin segíthet az új trafikrendszer.

dr. mesterséges színezék 2013.07.04. 14:55:55

@Blogger Géza: Persze, bemegy gyerek a nyíregyházi OMV kútra, látván, hogy az OMV biztosan nem multi, hanem jófajta magyar kereskedő, hiszen fenn díszeleg a Nemzeti Dohánybolt cégér, kér egy doboz cigit, de már jól nem kap, hiszen a Nemzeti Dohánybolt cégér kötelez, a tízéves törvény meg nem kötelezett.

Ti tényleg mertek hülyék lenni.

Blogger Géza 2013.07.04. 15:05:04

@dr. mesterseges szinezek: Látom, még mindig nem érted a különbséget, ezért lassan mondom, hogy te is megértsd: szabályt mindig meg lehet szegni, csak éppen most súlyosabb lehet a szankció, mert elveszítheti a koncesszióját. Ezért jobban érdekelt a betartásában. (Lásd pl ittas vezetés, ami korábban is tilos volt, de a szigorítások után hogy hogy nem visszaszorult.)

ex-dr. vuk 2013.07.05. 15:47:21

Valaszolva a cikkbeli kerdesrE: En nem szeretnek ilyen orszagban elni. 1 honapja mar nem is elek ott. Jobb ez igy mindenkinek. Meg a penzemet kell kimenekiteni, mert ha a valasztason nem valtodik le a fidesz, akkor itt csunya vilag lesz a forintra.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.07.06. 11:46:02

@ex-dr. vuk:

Azért a családnak utalj majd haza egy kis devizát, ha már majd bejött neked az élet odakint. Így tényleg mindenkinek jobb lesz! :)
süti beállítások módosítása