Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Ha az MSZP elherdálta az IMF hitelt, akkor most miből veszik meg a MOL-t?

2011.05.25. 16:04 | balközép | 245 komment

Címkék: mszp gazdaság orbán fidesz orosz oroszország gáz olaj energia mol bajnai oszkó péter imf hitel szurgut szurgutnyeftegaz

Oszkó Péter blogjában egy érdekes Facebook kiírásra hívja fel a figyelmet:

Orbán Viktor 2009. június 12-én a fidesz.hu-n a következőt mondta:

“a következő kormány kénytelen lesz újabb hitelt felvenni az IMF-től, mert a mostanit teljesen elkölti a Bajnai-kabinet. A szocialisták gyakorlatilag csődbe vitték az országot, így a következő kabinetnek nem lesz miből építkeznie.”
(http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=135126)

 

Fellegi Tamás, Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere, 2011. május 24-én a fidesz.hu-n pedig a következőt mondta:

“A magyar állam 1,88 milliárd euróért szerezte vissza a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészt (…) A részvényvásárlást a magyar állam a már korábban lehívott IMF-hitelből finanszírozza”
(http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=163008)

(1,88 milliárd Euró = kb 508.000.000.000 (!) forint)

Lehetséges az, hogy az MSZP mégsem herdálta el az IMF hitelt? Mégsem ment csődbe az ország és lenne miből építkeznie az Orbán-kormánynak? De akkor Orbán Viktor bizony hazudott a kampány előtt. Vagy a gaz szocik mégis elherdálták az IMF hitelt, de akkor miből veszi meg az Orbán-kormány a MOL részvényeket?? Itt valaki nem mond igazat.

És akkor most ki is költi el az IMF hitelt???

Egyre nehezebben emlékeznek vissza a Fidesz fiúk mit beszéltek ellenzékben... pedig nem volt az olyan régen.

 

Ui.:

"Már Bajnaiék is kivásárolták volna a Szurgutot, de a Fidesz akkor nem adta áldását az ügyletre, mondván majd ők megoldják. Egy éve 300 millió euróval, 80 milliárd forinttal lett volna olcsóbb az üzlet, melynek stratégiai jelentőségét nehéz megkérdőjelezni."

Index: 80 milliárdba került Orbán aláírása
 

· 4 trackback

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr682931803

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázadás a Bountyn - avagy az önkormányzati reform előtt álló akadályok 2011.05.26. 10:16:48

Úgy tűnik, hogy a felsőoktatási koncepció után, újabb komoly konfliktusokat generáló téma fekszik a kormány asztalán: az önkormányzatok ügye. Sőt, ebben az esetben a törésvonal nem a kormányzó frakciószövetség két pártja, hanem a Fidesz berkein be...

Trackback: Mission accomplished: MOL is szabad, and szabad marad 2011.05.25. 20:14:55

A gazdasági szabadságharc újabb állomásán vagyunk túl, megvédtük a magyar érdekeket, a magyar életet, mission accomplished. Egyenesen „Justice has been done”, magyar nemzeti katarzis: visszavásároltuk a MOL-t.  Na, nem az egészet, csak...

Trackback: MOL-vásárlás: ez benne volt az apróbetűs részben 2011.05.25. 20:12:29

Kedvenc Orbán Viktor-interjúmból (részletesebb elemzése is van) kiderül, hogy nagy állami vállalatok létesítése a miniszterelnök régi programja. A 2005-ből származó videó egészét érdemes megnézni, mert erről szól, mindenesetre az első percekben nemzeti...

Trackback: Selmeczitől a Szurgutig 2011.05.25. 19:50:21

"Visszaszereztük a Molt ... a stratégiai energiavállalat újra magyar kézben van." - adta le a diadaljelentést Orbán Viktor. A Vastagbőr blog elég gyorsan bemutatta, hogy ez nem igaz. A 21 százalékos részvényszerzés után is legalább 60 százalé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.05.26. 07:50:17

@fülesboci: Nem szeretem a mellébeszélést meg a ködösítést, amit az Orbán-hívők és pártkatonák itt művelnek. Nem érdekel a maszatolás, azt akarom tudni, hogy miért lopták el a manyup pénzeket. Meg azt is, hogy miért sarcolják az embereket, közben meg 500 milliárd forinttal tőzsdéznek?
A kirúgott, állástalan embereknek mire jó ez a nagy biznisz?
Akit most is kirúgással fenyegetnek, annak ez mire jó?
A beígért 1 millió munkahely hol van? Hazudott Orbán Viktor?
Parancsolj, tied a szó.

midnight coder 2011.05.26. 07:50:54

@Pékszakállú Henceg: 2000-ben az OMV 10%-ot vett meg a MOL-ból.

Pékszakállú Henceg 2011.05.26. 07:52:04

@midnight coder: Ez is baromság! Már elkezdődött a kínai gazdaság fejlődésének lassulása, mivel a bérek ott is növekednek még ha lassan is, illetve a nyersanyag is egyre drágább. 20 év múlva maximum az lehet, hogy Kína keleti partvidéke -500 km kb. arra a gazdasági fejlettségi szintre jut, mint Ny-Európa, vagy az USA most.

Pékszakállú Henceg 2011.05.26. 07:54:04

@midnight coder: és ezzel kezdődött minden bajunk...

midnight coder 2011.05.26. 07:58:08

@hazug fidesznyik: Talán nem kellett volna elkúrni az elmúlt 2 ciklus alatt, nem kicsit de nagyon. Nem tudom te hol éltél, az elmúlt két ciklus alatt, de itt az országban úgy 2006 után kezdett _nagyon_ szarrá válni a helyzet, méghozzá egyre inkább. Fletó barátunk sem azért mondott le mert megunta a bohóckodást, hanem mert nem volt vér a pucájában hogy akkor is ott legyen az ország élén amikor vissza kell vonni azokat a jóléti intézkedéseket mint Pl. a 13. havi nyugdíj amire soha nem volt fedezet, és amiket ők vezettek be. Bajnai lényegében semmi mást nem csinált mint ezeket vonta vissza. És azért ő, mert Fletó nem mert az emberek szemébe nézni.
És azért kellett visszavonni, mert az ország a csőd szélére került, nem volt miből fedezni ezeket tovább.

Az energetika pedig bizony egy ország életében kulcsfontosságú. Az hogy mennyire jönnek ide a cégek egyebek közt attól is függ, mennyibe kerül itt az energia, illetve mennyire stabil az ellátás. Az infrastrukturális cégeket (energiaellátás, víz, csatornahálózat) nagyon nem jó ötlet külföldi kézbe adni.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.05.26. 07:58:21

@midnight coder: "egyszerű vagy mint a faszeg"

Az lehet, de nálam hiába próbálkozol agymosással. Mutass nekem egy embert, aki téged olvasva Orbán-hívő lett!
Nem megy ez neked, hiába fizetnek. Ha meg hobbiból csinálod, akkor elmebeteg vagy. Én például nem olvasok olyat, ami nem tetszik, és főleg nem írok hozzá semmit. Amúgy részvétem, hogy még mindig a kormány lopásának kimagyarázásán erőlködsz. Nehogy sérvet kapj itt nekem...

midnight coder 2011.05.26. 07:59:35

@Pékszakállú Henceg: Nem. Minden bajunk azzal kezdődött hogy Megyóék megnyerték a választásokat 2002-ben a jóléti rendszerváltás programjával, aztán pedig nekiálltak megvalósítani.

midnight coder 2011.05.26. 08:01:01

@hazug fidesznyik: Ha csak olyat olvasol ami neked tetszik, akkor miért vagy itt ? Ülj be egy könyvtárba és olvasgasd a Munkásmozgalom története 45-től napjainkig című örökbecsű alkotást.

midnight coder 2011.05.26. 08:04:14

@Pékszakállú Henceg: Kína még nagyjából végtelen utánpótlással rendelkezik olcsó munkaerőből. De már eljutottak arra a szintre, hogy elkezdtek bevásárolni cégeket, ma már valóban nem csak a kicsi ócó kínai zoknit gyártják. Lásd Pl. Lenovo. Nyersanyagot pedig sokkal könnyebben tud a piacon venni az, akinek a fala dollárokkal van kibélelve.

Pékszakállú Henceg 2011.05.26. 08:05:14

@midnight coder: Az áramot importáljuk, a gázt importáljuk, a kőolajat importáljuk. Akkor mire is van a MOL-nak hatása??? Te is benyelted az orbáni maszlagot, hogy ezzel csökkentjük az energiafüggőséget. Gratulálok.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.05.26. 08:06:46

@midnight coder: "Fletó barátunk sem azért mondott le mert megunta a bohóckodást, hanem mert nem volt vér a pucájában hogy akkor is ott legyen az ország élén amikor vissza kell vonni azokat a jóléti intézkedéseket mint Pl. a 13. havi nyugdíj amire soha nem volt fedezet, és amiket ők vezettek be."

Fletó a te barátod, nem az enyém.
Mutass nekem olyan embereket, akik tiltakoztak az osztogatások és a támogatások ellen! Gázártámogatás, lakástámogatás, 13-ik nyugdíj, 50%-os béremelések stb.
Ki ment ki az utcára tüntetni, hogy ezt ne tegyék? Hol voltál te, például?
Hol volt a vezíred? Egyebet sem csináltatok, csak a műbalhét, ha valamit el akartak vonni... Most meg ti jöttök a megszorításokkal meg az elkúrt nyolc évvel?
Szánalmasok vagytok, vekkeresek...

Pékszakállú Henceg 2011.05.26. 08:07:13

@midnight coder: És ez mire válasz? Hogy nálunk is 5 dollárt kellene fizetni a dolgozóknak, akkor lenne szép új világ?

Piraeus 2011.05.26. 08:07:36

@sixx a bolsevik: Szia! Gondolom a tiédhez hasonló stílusban megírt, hasonlóan gyalázkodó választ vársz tőlem. Nem kapod meg.
Amit írtál, azzal magadat minősítetted. Meghagyom ezt neked.
Maradok a témánál, amit a bejegyzés szerzője felvetett.
Üdv.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.05.26. 08:08:58

@midnight coder: "Minden bajunk azzal kezdődött hogy Megyóék megnyerték a választásokat 2002-ben a jóléti rendszerváltás programjával, aztán pedig nekiálltak megvalósítani."

Erre kaptak felhatalmazást a néptől. Nem rémlik? Hülye.

midnight coder 2011.05.26. 08:09:01

@Pékszakállú Henceg: Nagyon nem mindegy hogy mi importáljuk, vagy valakik ideszállítják nekünk valahonnan valamennyiért.

midnight coder 2011.05.26. 08:12:05

@hazug fidesznyik:
>Mutass nekem olyan embereket, akik tiltakoztak az osztogatások
>és a támogatások ellen!
Fordítva ülsz a lovon. Nem az embereknek és a mindenkori ellenzéknek a feladata visszafogni az osztogatásokat hanem a mindenkori kormánynak a dolga hogy addig nyújtózkodjon amíg a takarója ér. Azért ő kormányoz és nem az emberek vagy az ellenzék.

>Erre kaptak felhatalmazást a néptől.
Hitler is felhatalmazást kapott a néptől. Ennek ellenére nem nevezném sikertörténetnek a kormányzását.

Piraeus 2011.05.26. 08:12:45

@CsG: CsG szerintem te egymás után többször is eltévesztetted a házszámot.
Először is a bejegyzésem nem a kommentelőknek, hanem a poszt szerzőjének szólt. Azért volt T/1-ben, mert ez az MSZP félhivatalos blogja. Valóban azok állnak mögötte, akiknek a 220-as svájci frankot nagyrészben köszönhetjük. Én nem ismerlek téged és semmi bajom veled.
Másodszor: hol írtam én olyat, hogy aki nem ért egyet a kormánnyal az kommunista? Miért állítod ezt? Képzeld: én sem értek egyet a kormánnyal egy csomó mindenben és van amitől egyenesen hányok. Ettől még nem vagyok kommunista. De ez nem jelenti azt sem, hogy felmentem az MSZP-t, Gyurcsányt és az elmúlt két ciklus ámokfutását. (Respekt annak aki valamit ezen javítani próbált, ld. Bajnai.)

Nem kéne összemosni dolgokat. Köszi.

MACISAJT 2011.05.26. 08:13:15

@Pékszakállú Henceg: (" Értem. Szóval ideadott nekünk az IMF 13 milliárd eurot, hogy kezeljük a válságot. Ebből Bajnaiék felhasználtak 9,5 milliárd eurot válságkezelésre, és tartalékban hagytak 3,5 milliárd eurot. "

Köszönöm hogy megértetted , ennyi a lényeg.
És mi most "örülhetünk" hogy a Bajnaiék egyáltalán meghagytak 3,5 milliárdot.
A többit meg "válságkezelésre" költötték.( Te biztos tudod,mi volt az a "válságkezelés" amire egy év alatt 9,5 milliárd eurót nyomtalanul elherdáltak.)
És a teljes összeget, a kamatokkal együtt meg Orbánéknak kell visszafizetni.

Öhülünk.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.05.26. 08:13:21

@Piraeus: "Gondolom a tiédhez hasonló stílusban megírt, hasonlóan gyalázkodó választ vársz tőlem. Nem kapod meg.
Amit írtál, azzal magadat minősítetted."

Mi az, ami nem igaz belőle? Vegyél le szépen a polcról egy történelemkönyvet és olvass bele. Na csá.

Palkovics Ede 2011.05.26. 08:14:10

Index
2010. augusztus 2., hétfő 12:31
A Bajnai-kormány félretett 3,2 milliárd eurót az IMF-EU-hitelkeretből, hogy annak sorsáról már az új kabinet dönthessen.

Pékszakállú Henceg 2011.05.26. 08:16:08

@midnight coder: Tényleg? Ezért Magyarországon a legdrágább a benzin a kelet-európai régióban?

Bougheau Tschichka 2011.05.26. 08:18:26

Nem is értem, hogy születhetett meg egyáltalán ez a poszt???
Tényleg ennyire hülye valaki, vagy csak politikai célzattal annak tetteti magát???

Piraeus 2011.05.26. 08:19:50

@hazug fidesznyik: Az, hogy bármi közöm lenne az elkövetett bűnökhöz. A többi stimmel.

Pékszakállú Henceg 2011.05.26. 08:22:00

@MACISAJT: Igen, megsegítették pl. az OTP-t, hogy a bankok likviditása megmaradjon, és ne járjunk úgy, mint az USA-ban jónéhány bank.

MACISAJT 2011.05.26. 08:27:52

@Pékszakállú Henceg: " Igen, megsegítették pl. az OTP-t,"

Sajnos, azt a "megsegítést" is visszakapták a Bajnaiék, mégpedig kamatostól:

Az OTP visszafizette az állami hitelt
2010. március 23. kedd, 14:01

Március 19-én visszafizette a magyar államnak az OTP Bank az egy évvel ezelőtt a stabilizációs törvény alapján felvett, 1,4 milliárd eurós hitel utolsó, 700 millió eurós részletét.

Az IMF-hitelből származó forrást az állam - az ÁKK útján - két részletben, 2009. április 1-jén és június 30-án folyósította az OTP-nek a magyar vállalkozások hitellel való ellátásának érdekében. A szerződés szerint az OTP által fizetett kamat az irányadó euró-referenciakamatot 245-250 bázisponttal haladja meg. Az OTP november 5-én az első 700 milliót már visszafizette, most pedig a második részletet is.

Tavaly egyébként a bank 248 milliárd forintnyi hitelt helyezett ki a hazai vállalatok számára, idén az első két hónapban pedig további 34 milliárdot.
Forrás: Napi Gazdaság
--

Így aztán , változatlanul megmarad a kérdés: mire ment el egy év alatt Bajnaiék 9,5 milliárdos IMF hitele?
A 7 százalékos GDP csökkenésre? A kétszázezres munkanélküliség növekedésre?
A 13. havi nyugdíjak elvételére? Vagy a "fájni fog" program egyéb elemeire?

EMU 2011.05.26. 08:29:14

Azok, akik évekig mantrázva hazaárulóztak, most iskolapéldáját láthatják annak, hogy mi is az. Kezdve a fidesz által népszavazással és obstrukcióval elodázott megszorítások és átalakítások jelenlegi sokkal durvább formában történő bevezetésével, a haveri cégeket most már a közbeszerzési törvény módosításával is gazdagító tolvajláson át a MOL részvények megvásárlásának ügyével, és minden hazugsággal, amivel évekig etették az agyilag tompult, retardált és ostoba szavazóikat, hogy homlokegyenest mást csináljanak és végleg kizsákmányolják az országot. Ennek tapsol még mindig a barom táboruk nagy része. Hogy a hazaárulóik tort ülnek az országon.

csikocar 2011.05.26. 08:29:39

Mit vagytok úgy oda, egy cigány mindig hazudik, lehet az munkás, tolvaj, vagy miniszter,
Lehet okoskodni, birka nép vagyunk, azt csinálnak velünk amit akarnak.
hazudoznak össze vissza mi meg elhisszük és elmegyünk szavazni.
És ezzel hozzásegítjük őket, hogy ottmaradjanak a milliárdok közelében
és kedvükre kirabolhatják az országot.

vinyi 2011.05.26. 08:31:03

Piroslap a piroslapnak. Legalább a nyilatkozat dátumát és a lehívott részletek lehívásának dátumát kellene egyeztetni, mielőtt posztolsz. Orbán június 12-én nyilatkozta ezt, ergo már az ezt megelőző napokban készen volt az irománnyal. Az IMF hitel harmadik részletének lehívásáról szóló hírek 1 hét múlva jelentek meg a médiában, majd jött a negyedik részlet. Ezek kerültek az MNB devizatartalékába, a negyediket egyenesen az MNB hívta le.

Magyarul Orbán nem mondott valótlant, hiszen a fennmaradó rész sorsa bizonytalan volt. Talán pont ennek a nyilatkozatnak a hatására nem merte az MSZP kormány pénzügyminisztériuma elkölteni a maradékot, s ahogy a mellékelt ábra mutatja a negyedik részletet közvetlenül lehívni sem.

vinyi 2011.05.26. 08:32:37

@MACISAJT: pont ez az érdekes, hogy őrült mértékű hitelfelvétel mellett is megszorítottak...

amit még megtehetsz 2011.05.26. 08:33:54

@MACISAJT: Az biztos, hogy Gyurcsány-Bajnai nagyon elcseszték, de ez hogyan IGAZOLJA a mostani kormány lépéseit?????? Tehát ami most megy az mindenképp jó és üdvözlendő???
Attól, hogy az előző kormányok nagyon elk-rták, attól a mostani is el tudja ugyaúgy k-rni az egészet..
Uncsi már ez a "mindenkibolsilibsi" és "akinemvelünazellenünk" szöveg...

G. Wolf 2011.05.26. 08:34:31

@midnight coder: Az teljesen világos hogy az a pénz nyugdíj alapból ment oda. Én a kezelésről beszéltem, és arról hogy hatékonyabban kezelte jövőmet mint az állam.

"Nem te tetted be a mamyup-ba a pénzed. Állam bácsi irányította át a te TB járulékodból. " Amúgy ez se teljesen igaz, mivel a munkáltató kiegészítehette alacsonyabb adósávú befizetéssel, így ő jobban járt mert effektív több pénz került az én egyéni számlámra mintha azt kézpénzben ide adta volna - nekem is így került rá eléggé sok hogy az akkori munkáltatóm igen magas összeget tett az mnyp-be.

De ok legyen ahogy gondolod, szerintem nem úgy kell számolni, de mindegy igazából, mert nem ez a legfontosabb.

Hanem:

A kérdés továbbra is áll, az az összeg ami most egy állami számlán van ezentúl is LEGALÁBB 8%-al kamatozni fog? Mert az én jövőm szempontjából ez számít? Ha nem fog legalább 8%-al kamatozni akkor én sokkal sokkal rosszabbul jártam - és szerintem nem fog bár tényleg nagyon szeretném, és ez pár éven belül ki is derül.

A felosztó kiróvó rendszer pedig nem fog működni ha megnézed a korfákat 1950-2000-2050becsült, az csak piramis szerű korfák esetén működik (1950), és mivel a társadalom elöregedik(2000), egyre több idős embert kell eltartan, később szépen össze fog omlani(2050) - ezért csak az fog működni hogy aki magának félretesz SAJÁT számlán annak lesz nyugdíja.

Itt egy korfa: www.generali.hu/Rolunk/Hirek/~/media/elethelyzet_programok/ezustkor/korfa%20jpg.ashx?w=550&h=185&as=1

2050-et (amikor kb mi nyuggerek leszünk) nem fogod tudni felosztó kiróvóban finanszírozni - illetve de, egy módon, jóval kevesebbet adsz fejenként, ami megélhetéshez se lesz elegendő.

Pékszakállú Henceg 2011.05.26. 08:38:39

@MACISAJT: Legalább olvasni tudnál: 2010 március 23.-án született a ciikk, tehát a pénz holléte felől Orbán Viktort kérdezd!

Napkutya 2011.05.26. 08:41:05

Csak egy kurva egyszerű kérdés: Ha a FIDESZ saját bevallása szerint is meg kellett venni a MOL-t, (Tudjuk, hogy így gondolják, hiszen megtették.) akkor mi a náthás pék f.száért akadályozták meg ellenzékben, amikor még olcsóbb volt?

Csak hogy betartsanak? Az országnak?

Valódi hazafiak!

Azt most is látjuk, mibe kerül a hülyeségük, hiszen MI fizetjük. DE gondoljuk már át azt is mibe került eddig!

8 évig csinálták azt az országgal, amit most Esztergommal!

amit még megtehetsz 2011.05.26. 08:41:27

Ez a pártfinanszírozás miatt kellett.
Pont.
Most lemegy a részvények ára, egyesek jól bevásárolnak, aztán még jobban meggazdagodnak az adófizetők pénzén.
Ha a Fidesz annyira rendet akarna tenni akkor kezdje a pártfinanszírozásnál, mert az a legnagyobb maffia, az egész ország rákfenéje.
Attól félek hogy miután leszivatták a manyuposokat, a rendvédelmiseket, most jönnek a hallgatók, a köztisztviselők,a tanárok, aztán az egészségügy megszivatása következik.
Persze lesz aki ehhez is tapsol majd..
Csak azt a rengeteg munkahelyet nem találom sehol...

MACISAJT 2011.05.26. 08:45:02

@Pékszakállú Henceg: (" Legalább olvasni tudnál: 2010 március 23.-án született a ciikk, tehát a pénz holléte felől Orbán Viktort kérdezd!")

Ma engedékeny kedvemben vagyok,így aztán ebbe belefér a csökkent értelmüek tömegtájékoztatása.

Az OTP 2010 március 23-án fizette vissza az IMF hitelból kapott pénzt(annak is csak az utolsó részletét, a többit még korábban.)
A Bajnai -kormány 2010 május 31-én köszönt le, ekkor állt az új Orbán-kormány és történt meg az átadás-átvétel.
Ekkor adta át az alábbi állapotban:
Index
2010. augusztus 2., hétfő 12:31
A Bajnai-kormány félretett 3,2 milliárd eurót az IMF-EU-hitelkeretből, hogy annak sorsáról már az új kabinet dönthessen.

Így aztán , változatlanul megmarad a kérdés: mire ment el egy év alatt Bajnaiék 9,5 milliárdos IMF hitele,( mert 13 milliárdot lehívtak, és 3,5 milliárdot átadtak)?
A 7 százalékos GDP csökkenésre? A kétszázezres munkanélküliség növekedésre?
A 13. havi nyugdíjak elvételére? Vagy a "fájni fog" program egyéb elemeire?

Öhültem.

MACISAJT 2011.05.26. 08:49:39

@Napkutya: (
Csak egy kurva egyszerű kérdés: Ha a FIDESZ saját bevallása szerint is meg kellett venni a MOL-t, (Tudjuk, hogy így gondolják, hiszen megtették.) akkor mi a náthás pék f.száért akadályozták meg ellenzékben, amikor még olcsóbb volt? ")

Jó kérdés.
Már csak azt kéne valamivel bizonyítani hogy "megakadályozta" .

Ugyan hogy is tudta volna ezt a Fidesz "megakadályozni"?
Megvolt a Bajnai-féle parlamenti többség,kétharmad nem kellett hozzá, az IMF pénze is megvolt, ha lett volna megállapodás az oroszokkal a visszavásárláshoz, azt egy hét alatt problémamentesen le tudták volna zavarni a Fidesz nélkül is.
Ahogy minden mást is lezavartak.

Mert az Index cikke nem egyéb mint egy Strauss-Kahn-i "újabb kreatív változat" a történetekre.

vinyi 2011.05.26. 08:51:10

@midnight coder: figyelj, ne fogalmazz ilyen "bonyolultan", mert nem fogja mindenki megérteni. :)

babo_ 2011.05.26. 08:52:24

@digital.sunrise: Mivel úgy láttam senki sem reflektált a kérdésedre, megpróbálok én.
Induljunk ki 2 szabályból:
1, a pénznek akkor van reál értéke, ha van mögötte valós (reális) fedezet
2, a piac nem tud reagálni azonnal a piaci eseményekre

Ez a 2 ismeret a hatalmon lévő kormány kezébe olyan gazdasági lehetőséget adna, ha korlátlanul nyomtathatna saját pénzt, ami egyrészt rövid távon tönkretehet egy országot, másrészről tisztességtelen eszközökkel jutna hatalomhoz.
Pl.: a választások előtt, megígérne, hogy a béreket 1/2 éven belül megduplázza.
Kinyomtatja az ehhez szükséges pénzt, és tadam meg is van oldva a kérdés.
A gond ott van, hogy emögött a pénz mögött nincs fedezet, amit a piac ugyan lereagál, de nem azonnal. 1-2 hónap múlva elkezd a pénzed szépen inflálódni de veszettül. Ez az egyik legegyszerűbb oka amiért nem lenne jó, ha a kormány ellenőrizetlenül nyomtatná a pénzt. Vannak más pénzügyi megfontolások - ezek már a nemzetközi piachoz is kapcsolódnak - ami miatt szintén nem lenne ez szerencsés, de talán ezzel lehet a legegyszerűbben elmagyarázni.

Remélem érthető voltam, és segíthettem

G. Wolf 2011.05.26. 08:56:09

@vinyi: Am a kérdés feléd is él akkor, megkapom ugyanazt a kamatot az államtól?

cogitus 2011.05.26. 08:56:57

@MACISAJT:
"És a teljes összeget, a kamatokkal együtt meg Orbánéknak kell visszafizetni."
Hurrá, akkor tehát nem az állampolgárokat, az adófizetőket terheli a visszafizetés kényszere??!!

sárkányfő 2011.05.26. 08:57:03

@MACISAJT: Az index cikke teljesen logikusan magyarázta el: parlamenti jóváhagyás kell az üzlethez, de tavaly márciusban már nem ülésezett a parlament, és a választások előtt hetekkel már össze se lehetett hívni. Nyilvánvaló volt, hogy új, fideszes többségű parlament szavazhatná csak meg, de az meg úgy táncol ahogy Orbán fütyül. Hát így akadályozta meg Orbán.

Persze lehet azt is mondani,hogy az index nyilván hazudik, mint mindig, naná.

Badbitie 2011.05.26. 09:01:50

Rosszabbul élünk, mint egy éve.

=Daniken= 2011.05.26. 09:02:02

Nézzük kicsit másképpen...Mit mondtak Orbánék amikor bejelentést tettek?
Hogy a rézvényeket IMF hitelből finanszíroznánk, amit ugyan a Bajnai-kormány már annak idején lehívott-hogy hozzáférhető legyen-de egy petákot nem költött belőle.És mivel ez kölcsönpénz, de már lehívtuk, így már el is van költve, tehát ez nem növeli az államháztartás hiányát.Hát a faxt nem. Amit elköltesz és nem a Tiéd, az bizony tartozás.Ha nálad van a haverod 1M HUF-ja, de nem nyúlsz hozzá, az nagyon nem ugyanaz mint amit ők állítanak, mert azt vissza lehet adni, megköszönve. A másik, hogy már megint hazugság, hazugság hátán...

babo: Amerika pont efelé a végzet felé vágtat bőszen, az igazi szívás csak az, hogy az amerikai össz fizetőeszköz 1/3-a Kínánál van...Amerika meg tele hitelekkel...lehet kapaszkodni.Nagy perec lesz.

Pékszakállú Henceg 2011.05.26. 09:02:33

@MACISAJT: IMF hitel felhasználása: 9,3 mrd jegybanki tartalék, állampapírok visszavásárlása kb. 2 mrd, hitelnyújtás bankoknak kb. 2 mrd. Egyéb kérdés?

Pékszakállú Henceg 2011.05.26. 09:04:52

@MACISAJT: IMF hitel felhsaználása: jegybanki tartalék 9,3 mrd forint, állampaírok visszavásárlása 2 mrd forint, hitelnyújtás bankoknak kb. 2 mrd forint. Megfelel?

Napkutya 2011.05.26. 09:07:17

@MACISAJT: Mégis, miért kellene bizonyítani? Ha Bajnaiék tudottan akarták, és valamiért mégsem tették meg, akkor annak oka volt. (Mondjuk, pl. az a belpolitikai hangulat, amit a FIDESZ generált.)

De közelítsük meg másképp a dolgot.

Én egyetlen interpellációt sem láttam, amiben a FIDESZ azt mondta volna: Ti is meg akarjátok tenni, szerintünk is szükséges, akkor csináljátok, mert ez kell az országnak.

Értekezhetnénk erről órákig, de EZ történt. A mantrázós részt meg ugorjuk át, ha lehet...

vinyi 2011.05.26. 09:15:46

@G. Wolf: meg. Ha nyugdíjba mész.

Roy 2011.05.26. 09:21:08

@Piraeus: A Fidesz meg most fogja csődbe vinni az országot. IMF hitelből részvényt venni, csak veszteséget termel. Minden esetre az oroszok jó nagyot kaszáltak. Ezzel akar benyalni Orbán nekik?
Ezzel kiderült az is, hogy nem herdálta el a hitelt az MSZP, mert akkor nem tudtak volna ekkora összeget elb@szni.
Most is hazudtak.

vinyi 2011.05.26. 09:22:39

@Roy: amihez nem értesz, abba csak alapos kutatómunka után szólj bele.

barli 2011.05.26. 09:26:45

@Napkutya:
"Csak egy kurva egyszerű kérdés: Ha a FIDESZ saját bevallása szerint is meg kellett venni a MOL-t, (Tudjuk, hogy így gondolják, hiszen megtették.) akkor mi a náthás pék f.száért akadályozták meg ellenzékben, amikor még olcsóbb volt? "

El tudom képzelni, hogy egy ilyen szerzödésnek titkos záradékai vannak. Lehet, hogy a bajnaiék titkos záradéka nem tetszett a zorbánéknak, ezért nem támogatták. Lehet, hogy a Nabucco-Déli Áramlat párharcról volt szó akkoriban. Sose fogjuk megtenni.
Szerintem az államnak igenis legyen részesedése a stratégiailag fontos nemzeti cégekben, valamint a közmüvekben. Hacsak nincs valami durva dolog a mostani titkos záradékban, csak gratulálni tudok nekik!

Pékszakállú Henceg 2011.05.26. 09:31:36

@barli: Ja, hitelből részvényt venni, ehhez tényleg csak gratulálni lehet! Próbáld ki te is otthon, szívből ajánlom!

midnight coder 2011.05.26. 09:33:13

@G. Wolf: A kérdés a manyup létjogosultságával kapcsolatban csak annyi, hogy általában a manyup-ok nagyobb kamatot produkáltak-e mint amit amit állam bácsi fizet a rájuk felvett hitel után. Mert hogy ugyan szép hogy a te manyupod 8% kamatot produkál (kérdés hogy ez reálkamat-e, azaz mi van az inflációval) a másik dolog viszont az, hogy mindeközben valakinek a manyupra felvett hitelt is törlesztenie kell. És jó eséllyel ez is kb. ugyanaz a polgár aki a manyup-ot fizeti, mivel az utcai hajléktalan ugyan nem kap manyupot, de nem is fizet adót.

vinyi 2011.05.26. 09:35:18

@Pékszakállú Henceg: hitelt felvenni és nem használni semmire, de közben fizetni a kamatait, na az is jó dolog ám.

midnight coder 2011.05.26. 09:36:16

@Napkutya: Bajnaiék magasról szartak a közhangulatra. Nemigen hiszem hogy volt olyan ember az MSZP-ben aki komolyan gondolta volna hogy nyerhetnek a választásokon. Lehetett valami oka annak hogy nem választottak akkor ezt, de abban biztos lehetsz hogy ez nem a FIDESZ és nem a közhangulat volt. Az MSZP amúgy is úgy állt ehhez, hogy a békákat sem kérdezik meg mielőtt lecsapolják a mocsarat.

vinyi 2011.05.26. 09:37:54

@midnight coder: az öcsém megkapta a reálhozam értesítőjét. Megkérdezték tőle, hogy visszautalják-e a 0 Ft-ot, vagy inkább önkéntes pénztárba szeretné befizetni.:)

Pékszakállú Henceg 2011.05.26. 09:40:08

@vinyi: hitelt elszórni azért, hogy a haverom kényelmesebben üljön az elnöki székben, ahelyett, hogy visszafizetném és csökkenteném vele az államadósságot, na ez az igazi dzsentrimagyar virtus!

Napkutya 2011.05.26. 09:42:16

@barli: Jól látod! Fogalmunk sincs miben állapodtak meg, csak azt tudjuk, hogy az eredeti tervekhez képest drágább lett, -és ebbe SEM látunk bele.

(Mondjuk, meglepődnék, ha nem valamilyen FIDESZ érdekkör járna jól az import kondíciókkal. De, ez alighanem ki is derül majd, ha így van. Arra már az ellen oldal is rájött, hogy csak hagyni kell az ellenfelet játszani. Most már csak azt kellene megszokniuk, hogy ha szarul állnak a narancs mezesek, akkor akár menet közben is változtatnak a játékszabályokon.)

Szóval, más megközelítésből ugyan de, eljutottunk ugyanoda. Az a baj, hogy az ország egyik része el HISZI, hogy a politikusok jól döntöttek, és gratulál, a másik meg nem és fujjog.

Információ nélkül.

Elnézve az elmúlt húsz évet, ennek a folyamatnak a végén valahogy mindig úgy alakult, hogy, amikor kiderült, egy-egy balf.szság, azt is csak akkor mondták meg, ha rajtakapták őket.

De ezt a csapatot KI fogja rajtakapni, ha eleve arra játszanak, hogy minden ilyen helyen a saját embereik legyenek?

tuono 2011.05.26. 09:43:31

Mibűvette, mibűvette?
Hát a nyugdííjbúú'

barli 2011.05.26. 09:54:14

@Napkutya: Lehet hogy azért adták el a zoroszok, mert átneveztük a Moszkva teret és elegük lett belölünk :)

MACISAJT 2011.05.26. 10:03:52

@sárkányfő: ("Az index cikke teljesen logikusan magyarázta el:")

Maradjunk annyiban: az Index cikke teljesen logikusan hazudta össze( reggel, éjjel meg este).
Igaz, egy nap kellett hozzá amíg ez a (sokadik) koncepció megszületett:" Bajnai olcsóbban vehette volna meg, de a Fidesz megakadályozta":D

A valóság ennél szomorúbb.
A Fidesz a Bajnaékat még abban sem tudta megakadályozni hogy (amúgy szintén oroszoktól) ne államositsák vissza, még szintén a kormányzásuk leforgása elött a Malév nevü csődtömeget.

Amit a Veresek egy budai öröklakás áráért adtak el( 200 millió forint), és aminek a megmentése most szintén Orbánékra szakad.

Napkutya 2011.05.26. 10:12:41

@midnight coder: Fittyfenét! Ha tényleg így lenne, akkor a kétharmados kormányzásuk alatt felszámolták volna a FIDESZT a p.csába, - talán úgy, ahogy most a kormány próbálkozik.

Mondjuk, ez csak a Jobbiknak jó, ők ebben a környezetben nagyon meg fognak erősödni.

Friedman 2011.05.26. 10:25:29

@kicsijuti: Előbb tájékozódj! Nem új IMF hitelt hívtak le, hanem a régebben lehívott, most az MNB-ben kormányzati devizabetét formájában tárolt pénzről van szó.

Újabb hitelt nem is hívhat le a kormány, mert az IMF-et valóban elkergettük (ahhoz valódi struktúrális reformok kellettek volna, hogy maradjanak, nem csak duma).

Befektetésnek befektetés, de ez nem a kormány dolga. Minden állampolgár el tudja dönteni önmaga, hogy akar-e MOL részvényt venni vagy sem. Így most van fejenként 2 részvénye minden állampolgárnak. Miért?

Ha már befektetés meg stratégiai vállalat meg stb. Ennyi erővel vásároljuk fel az összes magyar céget állami tulajdonba? Miért csak a MOL-t? Miért csak a 21%-át? Miért nem vesszük "vissza" az OTP-t is? Richtert? Magyar Telekomot (annak még a nevében is benne van, hogy magyar, hát ide véle)?

Ja, igen emlékszem, mert akkor újra kommunisták lennénk... főnök, nem pont ez ellen harcoltunk 89-ben?

high up! 2011.05.26. 10:26:41

Ez a piros lap a leginkompetensebb blog. A világon semmit nem értenek se a pénzügyekhez, se gazdasághoz, de állandóan jár a szájuk.

Be kellene már ülniük az iskolapadba, hogy megtanítsák nekik, hogy mi mit jelent a gazdaságban, mert egy blog keretén belül egyutcasepröt még sem lehet gazdasági guruvá kinevelni.

Az idézet meg annyit jelent Kontár Libisik: 2009 júniusában az ország nem tudott a piacon elegendö hitelt felvenni (hála a 2008-as államcsödnek) a hiány finanszírozásához. Ezért mondta Orbán, hogy ha a boci-libsik ilyen tempóban adósítják el az országot és nem tudnak visszatérni a piaci finanszírozásra, akkor újra IMF kényszer lesz. Tehát felszólított a herdálás megszüntetésére.

Nem kell ehhez sok gazdasági ész ezt tudni, de a szájtépöknek még ennyi képesség sem adatódott meg.

Melee 2011.05.26. 10:28:53

@elég volt: Nekem 12 év alatt 7% fölött hozott a manyup.

sárkányfő 2011.05.26. 10:29:32

@MACISAJT: ja, ja az index éjjel-nappal hazudik, persze, gondolom az igazság a magyar nemzetből folyik, sugárban, vegytisztán :)

Friedman 2011.05.26. 10:29:50

@midnight coder: Gondolod attól fog függni az energia ára, hogy állami tulajdnoban van-e a MOL vagy sem. 1. A nyersanyagok, amikből az energiát állítjuk elő, mind külföldről jönnek, sajna Mo e szempontból nincs túl jó helyen. 2. Az állami árszabályozás egy másik típusú rendszerben volt divat, amit úgy hívtak, hogy kommunizmus.

Miért van az hogy a Fidesz szavazók lettek leginkább Kádár-korszak pártiak?

brlv24 2011.05.26. 10:30:23

@Napkutya: "De ezt a csapatot KI fogja rajtakapni, ha eleve arra játszanak, hogy minden ilyen helyen a saját embereik legyenek?"

Ugy, hogy ha egy ilyen szervezet jol mukodik, akkor a vezeto kikeri az emberei szak velemenyet, azok minden retorzio nelkul elmondhatjak, majd a vezeto ezek ismereteben dont. Gyakorlatilag minden sikeres ceg igy mukodik:) Brainstorming...

Csak a magyar tarsadalom valami eltorzult posztkommunista politikai alomvilagban el. Egyszer csak kihal mar ez.. :)

CICMÓK 2011.05.26. 10:31:53

BEBIZONYÍTOTT TÉTEL: AZ ÁLLAM ROSSZ TULAJDONOS!!
OLCSÓN ELAD, DRÁGÁN VÁSÁROL! (Nem a pártokról és a kormányokról van szó!)

Friedman 2011.05.26. 10:33:45

@midnight coder: Kezdesz már igazán skizofréniába süllyedni...

A manyup rossz, mert nem hoz elég hozamot, állam vesz MOL-t az jó, mert az sok hozamot hoz. :)

MNYP-k mibe is fektettek? Magyar állampapír (ennek pont ugyanakkora a hozama, mint amekkora kamatot az állam fizet az állampapír után) + főleg magyar részvények (OTP, MOL, Richter, MTel).

A szemét MNYP nem tudott elég jó hozamot elérni a részvényeken, vegye ezért az állam, hátha ő majg magasabb hozamot ér el. Nincs több kérdésem, bíró úr...

Melee 2011.05.26. 10:34:50

@high up!: IMF olcsóbb hitelt adott, mint a piac...

brlv24 2011.05.26. 10:37:20

@CICMÓK: Ez hol van bizonyitva? Ez csak ugy modogatjak itthon a politikusok, hogy meggyozzek magukat a donteseikrol:)

Melee 2011.05.26. 10:44:53

@brlv24: Az elmúlt 60 év nem elég bizonyíték?

brlv24 2011.05.26. 10:49:16

@Melee: Nem igazan:) Volt akkor is olyan ceg, amely viszonylag jol mukodott: Ganz, Videoton, Lehel stb... ez elsosorban menedzsment kerdes.

barli 2011.05.26. 10:49:55

Niedersachsennek 20%-a van a Volkswagenben. Ök is kommunisták?
Amúgy a Malévos balhéhoz: nem megvenni nem kellett volna hanem eladni. Rossz esetben azért lopták/adták el, hogy késöbb visszavehessék.

Cujo 2011.05.26. 10:52:55

@Jim Tonic: bizony, a részvény értéke szépen emelkedett. Főleg az elmúlt 1 évben! :) BOMBAÜZLET a legmagasabb áron VÁSÁROLNI!
Megnéztem, az euró kamata 3,45%.

Tehát még mindig áll az állításom: ha bankban hagyják kamatozni, sokkal jobban jár az ország.
Akkor ez most nemzetellenes cselekedet volt?
Budai már vizsgálódik?

Ja.. és ha nem értesz hozzá... akkor ugye te is csöndben maradsz? :)

Napkutya 2011.05.26. 10:53:36

@barli: Malév. Hmmm... Nem tudom emlékszel-e még a Torgyán féle "légügyi dinasztiára". Az melyik kormány is volt? :)

brlv24 2011.05.26. 10:56:58

@Cujo: "Tehát még mindig áll az állításom: ha bankban hagyják kamatozni, sokkal jobban jár az ország. "

Allithatsz barmit, de az csak utolag fog kiderulni igazad volt-e. :)

Napkutya 2011.05.26. 11:02:06

@brlv24: "Allithatsz barmit, de az csak utolag fog kiderulni igazad volt-e. :) "

Nos, elküldöd az asszonyt bevásárolni.
(Pontosabban, nem küldöd, megy magától...)

Hazaállít egy csomagtartónyi holmival, amit megtakarításaidból és a vésztartalék pénzből vett.

A hónap végére kiderül jól kalkulált-e. Mennyire örülsz?

Életszerű?

Cujo 2011.05.26. 11:03:44

@brlv24: hidd el, azon drukkolok, hogy ne legyen igazam.... de ha megnézem az elmúlt 20 évet... az állam mikor csinált olyan üzletet, amin nyertünk? :)

barli 2011.05.26. 11:05:54

lehet hogy hülyeség, de lényegében nem tök mindegy, hogy mennyi a részvények aktuális ára a jövöben ha nem akarják öket eladni? Stratégiailag az számít, hogy hány százalékuk van és ezzel mit és hogy tudnak befolyásolni.

aadam 2011.05.26. 11:13:38

Hát igen, talán vége annak az időnek, amikor összevissza beszélhessenek, több év távlatában is.

Egy dolgot nem fogok fel. Az őszödi beszéd párton belülre szólt, leginkább retorikai célzatú volt, ráadásul a tartalmán is csak a naívak és álszentek akadhatnak ki igazán. Válaszul felgyújtották a fél várost, a kormány pedig évekre elveszítette a hitelét (legalább elkezdte). Amikor Orbán kimutathatóan a szemünkbe hazudik - nyíltan a miénkbe, nekünk szánva -, az miért nem zavarja ennyire a népeket? Nem védeni akarom Gyurcsányt, de ehhez képest az őszödi beszéd eltörpül.

aadam 2011.05.26. 11:34:54

@barli: Hát az ehhez hasonló kimutatható hazugságokhoz képest. De lehetne még példákat felhozni, miket ígértek választások előtt, milyen ügyekért álltak ki ellenzékben és mit csinálnak most.

Ne legyünk naívak, ilyen a politika, csak nem értem, ezeknek miért nincs akkora visszhangja.

Lacdelo 2011.05.26. 11:37:57

@high up!:

Nagytudasu gazdasgi guru haverodnak Matolcsynak inkabb a magasfizetesuek adojanak tovabbi leszallitasara kellett volna koltenie ezt az 1,8 mrd Eurot, ahelyett hogy MOL reszvenyeket vasarol. Hiszen ez igazsagos es aranyos es erkolcsos.

Leszallithattuk volna az SZJA-t 10-12%-ra (legalabbis ebben az evben) es a gazdasag most beindulna, hiszen koztudott kozgazdasagilag , hogy ha rendelkezesre allo jovedelem no, akkor azt mind belso fogyasztasra koltik, annak 100%-at, ami mind magyar termekekre vasarlasara fordul es KKV-eknak hoz bevetelt. Az import es a megtakaritasok nem nonek egy Ft-tal se, hiszen a magyar feloosztaly minden extra jovedelmet "magunkfajta magyar" Suzukira es Tesco-s magyar tejre kolti. A hazafias magyar felsoosztaly csak Magyarorszagon belul megy vakaciozni, nehogy az extra magyar jovedelmet mas orszagokban koltse el.

Matolcsynak tovabb kellene csokkentenie a tehetosebb osztalyok adoterheit es a szegenyebbeket novelni, hiszen mar Lazar is kifejtette: "Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem”

Szamtalan nyugati pelda van, ami megmutatja, hogy a fejlett orszagok mind a szegenyek kizsakmayolasara alapoztak a gazdasagi strategiajukat ami Svedorszag, Dania es Franciaorszagban csucsosodott ki a legjobban. A gazdasagi fellendelesuket nem arra az elhibazott gazdasagi strategiajara alapoztak, hogy gyartsunk magas hozaadott erteku, jominusegu, igenyes termekeket, ami a kutatas es edukacio magasszintu fejlesztese nyoman valosulhatott meg.

NEM ezek a gazdag allamok, mind kiszolgaltatotta tettek a munkavallaloikat, versenykepesen olcsova teve a munkabereket, szocialis jutattasokat lefaragtak, hiszen "Annak annyi az élete". Ha nem dolgozik ne is egyek, meg ha beteg vagy rokkant is.

Ha a Matolcsy es OV igy folytatja a vegen versenykepesek leszunk Ukrajnaval es Indiaval es Kinaval is felvehetjuk majd a versenyt. Dolni fog a befektetes es majd mi is csinalhatunk Nike cipot, nem kell a szerencsetlen indiai gyerekeknek ehberert gurizniuk 16 orat egy nap 100 Ft-os oraberert. Majd mi megcsinaljuk a mi rokkantnyugdijasainkkal ,nehogy mar ellustuljanak a boseges allami apanazson.

G. Wolf 2011.05.26. 12:28:44

@vinyi: hát kiváncsi lennék hol fog nekem évente 8%-ot nőni a nyugdíj alapom... de 2014-ig pontosan annyi idő fog eltelni nekem mint belépéstől az államosításig. úgyhogy egyértelmű összehasolítás lesz (ráadásul úgy hogy a nemzetközi gazdasági környezet pont h a magánnak nem kedvezett!), úgyhogy hajrá.

Amúgy meg úgy általában is a banki kamatnál is le kéne számolni akkor az inflációt, nem csak ennél.

Viszont én ebbe egyáltalán nem hiszek, hogy az államtól éves szinten 8%-ot fogok kapni - bár tényleg kívánom hogy így legyen, úgyhogy ha elég tőke összegyűlik a mostani számlámon szépen fogom és egy külfödi (svájci vagy osztrák) önkéntes megtakarításra át fogom vezetni. És onnantól kezdve totálisan nem érdekel mi történik itthon, mert onnan kezdve az én megtakarításom BIZTOS helyen lesz és biztosítva lesznek a nyugdíjas éveim.

bad obsession 2011.05.26. 13:07:14

@babo_:
és az IMF által kibocsátott pénznek milyen fedezete van? :)
Szabályokról beszélsz, olyan szabályokról, amiket a globális nagytőke hozott a saját kis piszkos játszmáihoz :) A helyzet az, hogy a bankkartellek irányította pénzrendszer rabszolgái vagyunk mivel szó szerint ők csinálják a pénzt :) Magánemberek, nem az állam..... :) olyan furcsa, hogy erről senki nem beszél...
A kibocsátott pénznek már évtizedek óta semmilyen fedezete nincs. Kitalálták a közgazdaságtant a saját gátlástalan kizsákmányolásuk önigazolására :) Ennyi az egész.

bad obsession 2011.05.26. 13:28:14

@babo_: lehet itt etetni a népet számokkal, idegen kifejezésekkel, ennyi meg annyi százalék az államadósság bla bla.....közben meg évről évre egyre szarabbul él mindenki. a politika is csak színjáték. felhasználják a jó kommunikációjukat a hazugságaik elhitetésére. A probléma forrás a pénzrendszerben van és ott is marad amíg az emberek nem jönnek rá, hogy átb.sszák őket....egy ország pénzét magánbankok nyomják, amit az államnak kamatra adnak oda :) hogy fizeted vissza a 11 dollárt ha csak tízét nyomtattak ki? :) felveszel újabb kölcsönt. az eredmény: adósságcsapda. Hiányból lesz a pénz.

bad obsession 2011.05.26. 13:38:26

nem kell mindent szó szerint venni amit a közgázon tanultok gyerekek :)

bad obsession 2011.05.26. 13:56:43

Orbán nagyon jól tudja, hogy ki vagyunk szolgáltatva a globalistáknak, gyakorlatilag akkor visznek csődbe minket amikor akarnak. Ha nem az ő érdekeik szerint csinálná a dolgokat, kapna egy golyót, mint annak idején JFK. Így csak látszatmegoldásokra, tünetkezelésre van mód. Plusz adók, innen vegyünk el ennyit, onnan csípjünk le annyit stb. Egy idő után viszont az emberek már fizikailag nem fogják bírni, mert teljesen kifilézik őket. Jó példa erre a népesség rohamos csökkenése és a társadalom általános egészségi állapota. Kimutatható, hogy nekünk az Euópai Úniónak nevezett, multivállalatok érdekvédelmi szervezeteként működő szervezet több pénzbe kerül, mint amennyit profitálunk belőle :) Mi ez ha nem átb.szás :) Reggel meg pofázik Viktorka, hogy hát nálunk dolgoznak a legkevesebben. Igen, biztos mert annyi munkahely van és olyan előnyösek a bérek , hogy nem tudunk választani :)
Az egész nyugati civilizáció egy kőkemény tekintélyuralmi rendszer, Magyarországon plusz még szépen lassan haladunk is a fasizmus felé :)
Szebb jövőt emberek!

brlv24 2011.05.26. 18:08:30

@Napkutya: "Hazaállít egy csomagtartónyi holmival, amit megtakarításaidból és a vésztartalék pénzből vett. "

Igen, de nemmindegy mit veszel. Ha elelmet, akkor volt-nincs. Ha pl. egy balatoni nyaralot, akkor azt meg eladhatod barmikor.

Ugyan ez igaz erre is. Ha szja csokkentesre koltik, akkor 1-2 ev alatt felelnenk. Igy meg csak egy penz parkolo, 1-2 ev mulva is kozel 500.000.000-ot fog erni (+/- x%).

tomtyi 2011.05.27. 08:30:08

@hazug fidesznyik:
Elvtársak!
Történelemkönyv olvasás... Ezek lehet, kimaradtak, vagy csak Kim Ir-szen jegyezte könyveket olvastátok:
1. Marx és Engels nem proletár terror-diktatúráról beszéltek, hanem folyamatos fejlődés során bekövetkező átalakulásról
2. A „proletárforradalomból” csak a proletárok hiányoztak, mivel az iparosodás alacsony szintje miatt Oroszországban szinte nem is volt proletár, annál több messianisztikus tudattal élő zsidó értelmiségi.
3. A tényleges államforma proletárdiktatúra volt, de a fenti pontból következő módon ha lett volna számottevő proletariátus, még akkor is messze a társadalom kisebbsége erőltette rá az akaratát (diktatúra!) a többségre.
4. Mivel erőltetni kellett, így az erőltetés formája a fegyveres erővel és besúgói hálózattal fenntartott terror volt.
5. Magyar elvtársaik is csak a Szu-val a hátuk mögött kerülhettek hatalomra, és maradhattak ott. '56 után is.
6. A '80-as évek végére a paranoid fegyverkezési kényszerük miatt gazdaságilag tönkrement rendszer vezetői időszerűnek látták a negyven évig fenntartott terror, valamint jog-, szabadság és vagyon nélküli egyenlőség után a köz vagyonát spontán privatizáció útján saját kezelésbe venni. „Mert az állam rossz gazda”-mondták. Az senki nem zavart közülük (és most sem zavarja őket, mikor erre hivatkoznak), hogy az állam addig volt rossz gazda, míg ők voltak az állam vezetői. '90 utánra ez ugyan úgy érvényes.
7. Így nagytőkéssé válva a szent demokrácia „legelkötelezettebb védőivé” vedlettek át, sőt, ha rajtuk múlna, még a történelemkönyveket is átírnák, egy generáció múlva pedig minden gyerek azt tanulná a történelemórákon, hogy az MSZP 1949 és 1989 között konspiratív módon, rejtőzködő történelemformáló erőként belülről rágták szét az általuk zsigerből gyűlölt kommunista diktatúra tartóköteleit. Ahogy a II. vh után az idő lassú múlásával egyre több emberről derült ki, hogy tagja volt az Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének. Magyarország akkor is tele volt ilyen hősökkel. Csak azt nem értettem, hogy ha ennyi ellenálló és antifasiszta volt, akkor ki ellen kellett állni, ki volt fasiszta?

tomtyi 2011.05.27. 09:14:06

Az a baj, hogy ti még most is benyaljátok a balos maszlagot ezektől, pedig ők már rég nem azok. Ez van.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.05.27. 15:24:29

@F_Jikov: De akkor az OV, miért úgy jelenti be, hogy megmentették Magyarországot. És miért kell ab start hazudnia.

Napkutya 2011.05.27. 16:05:31

@brlv24: Talán itt, talán egy másik blogon egyszer beszélgettem valakivel, és arra jutottunk, hogy ez innentől HIT kérdése, mert fogalmunk sincs, hogy:

- Mit csinálnak vele amíg náluk van...
- Nem adják-e ismét el külföldre valami szar indokkal...
- Nem lesz-e egy "privatizáció", ahol a FIDESZ káderek részvényt vehetnek egy tábla csokiért...

Szóval, nem tudom! Én tartok tőle, hogy ha az országnak nem is lesz jó, de egy narancs zubbonynak szépen kikerekednek a zsebei.

brlv24 2011.05.30. 13:08:29

@Napkutya: Hat, igy van, megeshet. Az elet mas teruleten is van ilyen.
Pl. nalunk a cegnel a leselejtezett meg kitunoen mukodo szamitogepeket "kisorsoljak" az alkalmazottak kozott es 4-5000 Ft-ert hazavihetik.
Ilyen dolgok csak ugy vannak, ez ellen nem tudunk mit tenni...jelenleg.

A tarsadalomnak kell megvaltoznia. Egyszeruen nem is kellene az emberek eszebe jutnia hasonlo dolognak (lasd Japan). Erkolcs, bizalom, jovokep...ez hianyzik nagyon itthonrol..

ינסיידער 2011.05.31. 21:03:04

@Warren Buffet:
Ó Warren barátom, akkor miért adta el maszopos barátod a MOL-t?
Azért, amiért a szerencsejátékertét' akarta?

PTMS 2011.07.01. 00:03:13

Semilyen politikai felekezethez nem tartozom! De Mindenki aki akart a komunizmusba is jól élt, édesapámék szakmunkások voltak, felépítkeztek, volt kocsijuk (skoda), és mertek gyereket vállalni,mert tudták hogy lesz munkájuk. Édesanyám lerokkant 40év munka után a TVK-n és most azért aggódik hogy elveszik a rokkantnyugdíját és hova kell már ő mikor 5 perc séta után le kell ülnie. Az ország felépült és bár nagy részt panelek épültek de most még ezekből is kilakoltatják a szerencsétleneket. Az emberekek gyárakat építettek, hatalmas tej, cukor, hústermelésünk volt, virágzott a mezőgazdaság. Az összes gyárat elosztogatták, és 2 hét múlva már oriási pénzért keltek el. Csak egy példa: Tiszaújráros régi strand és korcsolyapálya, Anyukám is ment és társadalmi munkába építették meg. A tvk ellátta amóniával és működött. (A dolgozok ingyen mehettek be). elprivatizálták mostanra nincs már jégpálya bezár a fürdő. De 300 milláért megvehető! Kinek dolgoztak akkor az emberek?! Mért adták el a borsodit 1 ft-ert a belgáknak?(ki kapta a pénz mert, hát ezt már ugye nem hisszük el). Más szóval, azok akik a komunnistákat meg a komunizmust szidják kicsit gondolkozzanak el. Valahogy nem volt semmi de mindenki jol elvolt. A pénzt és a monetáris rendszert, azért találták ki, hogy rabszolgaságban tarthassák az embereket. Csak az a baj, hogy a gépek, gépesített termelés miatt már rabszolgákra sincs szükség. Mocskos nagy háború közeleg:-D
süti beállítások módosítása