A kormány mostani megoldása arra emlékeztet, mint amikor a régi, hatalmas drog-dealerek le akarnak számolni az új dealerekkel. Amikor a régi maffia harcol az újjal a területért. Amikor a prostituáltak kiutálják a területekről az új lányokat. Szó sincs itt arról, hogy az igazi egyházak védik az igazságot az ál-egyházakkal szemben. Arról van szó, hogy az erős, régi egyházak háborúznak az újabb, sokszor gyengébbek ellen. Élettérért való harcról van szó.

***

A Fidesz-kormány szigorítani készül az egyházak bejegyzéséről szóló törvényt. Nem is tudom, ünnepeljek, vagy gyászoljak? A szekularizmus, az állam és egyház szétválasztásának elkötelezett hívei, hívők és nem hívők, sírjanak vagy nevessenek? Mert kettős ez a történet.

A probléma egyrészt létező, valós probléma: a cikkben felsorolt 50 leggyanúsabb egyház közül sok valószínűleg valóban üzlet-egyház: azért alakultak, hogy a második 1 százalékos felajánlásokat begyűjtsék. Emellett vagy hisznek valamiben, vagy valami nagy butaságban hisznek.

A probléma az 1+1 százalékos felajánlásokkal van (nem kizárólag azokkal). Adózáskor fel lehet ajánlani az első egy százalékot civil szervezeteknek, alapítványoknak, különféle intézményeknek. A második egy százalékot pedig valamelyik egyháznak vagy a kiemelt költségvetési irányzatnak.

A civil szervezeteknek, alapítványoknak, különféle kis intézményeknek történő egy százalékos felajánlásokkal nincs nagy gond: az adózó állampolgár az adója első százalékáról maga dönthet, nem a kormányra bízva azt. Ez az összeg nagyon sok szervezet között oszlik meg, ezek a szervezetek általában kötelesek elszámolni azzal, hogy mennyit kaptak, mire költötté. Nem vagyok benne biztos, hogy mindegyik köteles-e, és hogy ez mennyire szigorú elszámolást jelent.

A rendszernek ez a része ártatlannak tűnik. Hiszen sok, kicsi szervezet kap kevés pénzt, és a felajánlók sokszor közelebbi kapcsolatban vannak az egész szervezettel. Lehet számolni azzal, hogy tisztességes verseny alakul ki, hogy van visszacsatolás. Nyilván itt is van sok visszaélés, de ezek nem olyan szörnyűek, mint az az előny, hogy a felajánlások által különféle kis intézmények, szervezetek az emberek valós igényei, értékrendje szerint kapnak némi pénzt. A civil élet, alapítványok, a kultúra, bizonyos intézmények, sportkörök működése szempontjából ez egy fontos, egyébként nem elégséges hozzájárulás.

A második egy százalékkal van a gond. Az ember ezt vagy egyházaknak vagy a kiemelt költségvetési irányzatnak ajánlhatja fel. Ez évekig a parlagfű-mentesítés volt. Arról van tehát szó, hogy ha valaki nem az egyházaknak ajánl fel, akkor mondjuk annak, hogy irtsák a parlagfüvet. Nem tudom, hogy valóban irtották-e ezekből a pénzekből a parlagfüvet. De nem is ez a nagy gond, mert ez az összeg 2 milliárd sincs. Ha ezt a pénzt az állam máshova tette, akkor is valami közösbe ment. Ellenben ment több, mint 3 milliárd a Katolikus Egyháznak. Én nem tudom, hogy mire. Szóval én fizettem mindannyiunk parlagfű-mentesítéséért, a hívők pedig a saját egyházuknak. De az én pénzemből "az ő parlagfüvét", vagy a közös parlagfüvet is írtották. Hol itt az igazságosság? Ráadásul az egyházak még kiegészítést is kapnak az egy százalék mellé:

"2002-ben az adófizetők 2,2 milliárd forintot ajánlottak fel az egyházaknak, ezt az állam 6,7 milliárd forinttal 8,9 milliárdra egészíti ki." Írja a Hírszerző.

Ennek az az eredménye, hogy akármennyire is csökken le az egyházaknak tett felajánlások száma, akkor is megkapják mindenki mástól is a felajánlást. Konkrétan: az egyházaknak tett összes járadék nagyjából konstans, csak a szétosztás változhat. Olyasmi ez, mint egyfajta hátország, élettér. Egy a felajánlások arányától függetlenül megadott életjáradék. Ha az egyházi felajánlások összege mondjuk csak öt százalék lenne, akkor is nyolcvanöt százalékot kapnának.

Természetes, hogy erre a második százalékra, erre a koncra rástartolnak bizonyos egyházak, és bizonyos emberek egyházat alapíthatnak, akár vallásosak, akár nem. Csak tisztességtelenség kérdése. Tisztességtelen emberek mindig is lesznek, a baj tehát inkább a rendszerrel van.

Mert ugye az első egy százalékból mindenki részesülhet, aki létrehoz egy alapítványt, civil szervezetet, sportkört stb. Ez persze nem olyan egyszerű, és el is kell számolni, szóval nem olyan jó üzlet. Ráadásul azért mondjuk ha valaki létrehoz egy Sakk-klubot, akkor elég világos, hogy ott tényleg sakkoznak-e, vagy nem. Majdnemhogy objektív. Nagyjából világos, mi az "igazi sakk", és mi nem "igazi sakk". Aztán az, hogy jó-e ez a klub, már szubjektív, de még mindig az emberek normális tapasztalatain alapul: Bemehetsz, megnézheted, vannak-e készletek, vannak-e jó versenyek.

A vallás lényege viszont az, hogy empirikusan ellenőrizhetetlen. Így az, hogy mi az "igazi vallás", értelmetlen kérdés. Az is, hogy "kié az igazi isten". És még ha tudnánk is, hogy melyik az "igazi" isten, akkor még az is eldönthetetlen, hogy "melyik vallás az igazi", azaz melyik szolgálja istenét a megfelelő módon. Nem igazán mondható meg, hogy a katolikus szertartás eredményesebb-e, mint a protestáns. Legfeljebb az, hogy kinek melyik tetszik.

Ebből következően az egyházaknál nincs "igazi, és nem igazi". Mindegyik hívőnek a sajátja az igazi. Nem lehet számon kérni a teljesítményt, nehezebben beszélhetünk versenyről. Persze el lehetne intézni ezt azzal, hogy az egyházak is a hívekért versenyeznek, és ha valamely hívő fel akarja nekik ajánlani az egy százalékát, akkor mi bajunk nekünk ezzel? Fogjuk fel a dolgot úgy, mint színházak támogatását! OK, ne ragadjunk le itt!

Az viszont baj, hogy az egyházak nem versenyeznek a civil szervezetekkel, világi intézményekkel: a második egy százalékot kötelező vagy az államnak vagy az egyháznak felajánlani. Aki inkább valamilyen helyi szervezetet szeretne választani, az a második egy százalékkal ezt nem teheti. Tehát bizony a szentmise nem versenyzik a Shakespeare-drámával.

Ha viszont mindettől eltekintünk, akkor nem látszik az, hogy miért volna a kormány szigorítása jó. A szigorítás a hívek száma, és a történelmi hagyomány szerint működne. Mindkettő orbitális érvelési hibához kapcsolódik: sem a hívők számának, sem a történelmi hagyománynak nincs köze sem az egyház igazához, sem pedig a tisztességéhez. Mindkettő érvelési hibának neve is van: argumentum ad populum és  argumentum ad antiquitatem.

De hozzunk példának két "esettanulmányt"! az egyik a Katolikus Egyház, amelyik a felajánlások többségét kapja. Mint ismeretes, a Pécsi Egyházközösség az utóbbi időben részben elismerten százmilliós sikkasztás gyanújával nyomoznak. És ez csak egy egyházmegye egyetlen esete. Ha összeszámoljuk a cikkben említett összes kisegyházat, és megalapozatlanul, előítéletesen, rosszindulatúan azt feltételeznénk, hogy mindent elcsalnak, akkor az lenne ez a nagyságrend. De nem feltételezzük, és nem is feltételezhetjük, hogy mindegyik egyház mindent elcsal. Szóval a Katolikus Egyházzal kapcsolatos gyanú jóval nagyobb összegről szól, mint az összes kis-egyházzal felmerülhető összes gyanú.

De a Katolikus Egyház még sem szerepel a gyanús egyházak között, holott a rendőrségen messze a legnagyobb gyanúsított. Mintha a nagy lopás nem volna lopás, csak a kicsi.

Fel van viszont sorolva az ötven gyanús egyház között például a Gó Egyház. Ezzel kapcsolatban nekem személyes ismereteim vannak, hiszen gójátékos vagyok. Egész konkrétan az első százalékomat a Gószövetségnek szoktam felajánlani.

A Gó Egyház viszont meglátásom szerint a második százalék megszerzésére alakult. Gójátékosként én semmiféle go-vallás reális lehetőségét nem látom. Valamiféle hittételeket a fantázia világában el tudok képzelni, de nem gondolom, hogy ezekben jelentős mennyiségű gójátékos, vagy más ember ténylegesen hinne.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy a Gó Egyháznak felajánlott egy százalékot nagyjából ugyanolyan hasznosan használják fel, mint a Gószövetségnek felajánlott összeget. Legalábbis nincs okom azt gondolni, hogy nem, és nem tudok ilyenre utaló jelekről.

A Gószövetség helyes cél érdekében helyes módon létrehozott szervezet. A Gó Egyház egy pozitív végcél érdekében nem helyesen létrehozott szervezet. És a cél nem szentesíti az eszközt.

A Gó Egyház létrejöttét tehát egy rossz törvényre való helytelen reakciónak tartom. A rossz törvény az, hogy a második egy százalékot egyházaknak lehet felajánlani, és csak annak. Az egyházak státusa, természetük szerint ellenőrizhetetlenek. Ennek a rossz helyzetnek a megoldása a törvény megváltoztatása, és nem üzletegyházak létrehozása. A Gó Egyház tehát például nem a megoldás, hanem a problémával való visszaélés.

A kormány tervezete viszont még annyira sem a megoldás része, mert nem létszám és történet szerint kellene szortírozni az egyházakat. Mutattam példát olyan kis-egyházra, amely legalábbis nem sikkasztja el a pénzt, és a történelmi, nagy, Katolikus Egyháznál nem alaptalan az a gyanú, hogy ilyen előfordulhat.

El kellene fogadni, hogy az egyházak valódisága, mint olyan, objektíven ellenőrizhetetlenek. A helyes megoldás az lenne, hogy mind a két százalékot mindenféle szervezetnek fel lehessen ajánlani. Döntsék el az emberek, hogy mi tetszik nekik, és mi nem!

A szekularizmus elkötelezett hívei egy ennél is radikálisabb megoldást is el tudnak fogadni: ne lehessen semelyik egyháznak sem felajánlani semmit! Éljenek meg a hívők által privát felajánlott perselypénzből! Az oktatási, egészségügyi, kulturális tevékenységeikre pedig hozzanak létre olyan szervezeteket, amelyek a többi, hasonló szervezetekkel egyenlőként versenyeznek a felajánlók kegyeiért, és a különféle pályázatokért.

A kormány mostani megoldása arra emlékeztet, mint amikor a régi, hatalmas drog-dealerek le akarnák számolni az új dealerekkel. Amikor a régi maffia harcol az újjal a területért. Amikor a prostituáltak kiutálják a területekről az új lányokat. Emlékszünk? A felajánlások teljes mennyisége nagyjából fix. Szó sincs itt arról, hogy az igazi egyházak védik az igazságot az ál-egyházakkal szemben. Arról van szó, hogy az erős, régi egyházak háborúznak az újabb, sokszor gyengébbek ellen. Élettérért való harcról van szó.

Ennek a cikknek a kicsit hosszabb és élesebb változata itt található meg. Ateista és Agnosztikus Klub a Facebookon.