Történt egyszer, valamikor az V. században, Burgundiában, hogy egy hős emelkedett minden hősök fölé, akit Siegfriednek hívtak, pongyola magyar fordításban Viktor. Siegfried azzal vált híressé világszerte, keleten és nyugaton, hogy legyőzte a vörös sárkányt, kit nevezének Fafnernek. Hívjuk csak nagyvonalúan Ferencnek!
Viktor, miután megmosakodott Ferenc vörös "vérében", hatalmas erőre tett szert, érzékszervei élesebbekké váltak, például messzebbről meghallotta a zemberek hangját. Továbbá kétharmados erejével szinte sebezhetetlenné vált. Senki nem tudta legyőzni.
Igen ám, de Siegfried Fafner legyőzése után a Rajna kincsére, többek között a magán-nyugdíjpénztárak vagyonára is rá akarta tenni a kezét. Hiába figyelmeztették a nibelungok (közgazdászok), hogy nem lesz ennek jó vége, a kincsen átok van, aki eddig meg akarta kaparintani, az eddig is mindig feldobta a saruját.
Siegfried új, hősi kalandokra indult, kelet felé kormányozta hajóját. Bejárja Kínát, Indiát, és még ki tudja mennyi csodás keleti országot, melyeket olyan nagyon csodált.
Némi siker és kaland után azonban óhatatlanul eléri végzete. A végzet nem Ferenc vére, ó nem, hanem a Rajna kincsének átka. Az átok sok módon üt vissza. Például a feledékenység itala miatt elfelejti korábbi ígéreteit. Vagy egy varázsmaszk által elrejti eredeti arcát, és ilyen csalással nyer.
Sokan mások is hazudnak, csalnak, lopnak, és a szövevény Siegfried köré csavarodik. A vége előtt majdnem minden happy endbe fordul, de nem: ennyi csalásnak nem lehet jó vége. Siegfriedet az árulás éri utol: Hagen szúrja le. Hogy ki is lesz Hagen "magyar hangja"? Jó kérdés, majd meglátjuk!
Siegfried halála a mitológia-értelmezők szerint egy világrend végét hozza el. De Viktor bukása után nem egészen az a világrend jön majd el, amire Viktor gondolt. Keletre tartó hajóját felgyújtják, és a süllyedő hajó minden nyomát a tengerbe temeti.
Hogy mi ebből a tanulság? Azt szerintem "elvben" mindenki tudja. De másfél évezred ide vagy oda, van, aki mégsem tanul ezekből a történetekből.
Az eredeti postom itt.
