Hírek és kommentjeink

 

 

Piroslap on Facebook


Legutóbbi hozzászólások

Na, ki irigykedik az LMP-s képviselő fizetésére?

2010.05.26. 06:09 | szocdemman | 17 komment

Címkék: parlament fizetés lmp ertsey katalin

Meglepő Facebookos beszélgetésre hívta fel a figyelmünket az egyik olvasónk.

Az LMP egyik képviselője kiszámolta, hogy egy képviselő bruttó 533.340 forintot fog hazavinni. Erre a felvetésre reagált egy másik LMP-s képviselő, a vuvuzelához is értő Ertsey Katalin. Elmondta, hogy ő hét éve keresett ennyit civil szervezeti vezetőként és egy-egy ilyen éjszakába nyúló ülés 5-6 ezer forintjába kerül a képviselő asszonynak. Majd a panaszáradat végével felette a kérdést: "na ki irigykedik még?" Amiről a hosszas párbeszédet végignézve el lehet mondani, hogy költői maradt. Lehet senki nem szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni a válaszával a képviselőnőt. Bár azért kapott egy éles kérdést, aminek az volt a lényege: jól végig gondoltad mit csinálsz? De ne rohanjunk...

Szóval, ebben a kijelentésben több érdekes dolog is rejtőzik. Én úgy gondoltam, hogy a civil szervezetek azért kérik tőlem az adóm 1%-át és a támogatói forintokat, hogy azt a pénzt nemes célokra költsék. Én abban a naiv hitben voltam, hogy civil szervezeteknél tevékenykedők vagy nonprofit alapon, társadalmi állásban, munka után tesznek a társadalmunkért. vagy valamilyen szerényebb díjazásban teszik ezt. Bár én is tagja vagyok kettő civil szervezetnek, de azokban senki nem keres egy országgyűlési képviselő fizetésénél többet és senki nem él meg a civil „bizniszből”. Sőt egy huncut vasat sem keresnek, csak a pénzüket viszi a szervezet.

A másik, hogy a közvélemény szemében azért ez a nettó 280 ezres fizetés nem olyan rossz és hát bizony egy nem képviselő asszonynak is időnként éjszakába nyúlóan kell dolgozni havi 120-ért…, S persze azt se felejtsük el, hogy a parlamentben csak most folyik olyan kemény munka, hogy  akár 4 nap is van ülés, általában heti két nap van ülésezés. A téli és a nyári szünetet  is figyelembe véve pedig a bébiszittert sem kell olyan gyakran hívni, mintha egy multinál dolgozna ezért a fizetésért egy szülő. Lehet, hogy csak az én szájízemnek furcsa ez a panasz sor egy olyan képviselőtől, aki a kampányban azt hirdette, hogy lehet más a politika? És pártjának kampányeleme volt a képviselői pénztárcák vastagsága is…

(LMP-s akció, még a kampányban...)

Ertsey képviselőhölgynek a parlamentben is van remek ötlete arra, hogyan is lehetne más a politika: „inkább azon dolgozunk, hogy kialakítsunk egy munka-magánélet egyensúlyt a frakcióban és bevigyük ezt az értéket a házba. Én számítok a KDNP-s képviselőkre, ha vasárnap bezárnak a plázák (sicc!) az vajon hogy hat a családi életre (jaj, ez borzasztó el sem tudom képzelni), hogy éjfélig nyomjuk, sőt szombaton is?? Aki azt hiszi, hogy a képviselőnő a több millió családanya plázába járásának visszazuhanásában rejlő veszélyek miatt aggódott annak elárulom, hogy ezt az alábbi kérdésre reagálta: A tisztelet frakció tagok végiggondolták milyen változást fog hozni ez az egész az életükben?

Azért valljuk be, hogy ez egy roppant sajátságos ellenérv a KDNP-s szabad vasárnappal szemben, de engem meggyőzött! Sőt érzem, hogy lehet más a politika! Igen! Gyerünk Kati! Ez kell a magyar népnek…:)
 

Piroslap Twitteren Piroslap Facebookon Piroslap IWIW-en Piroslap Hírlevél
 

A bejegyzés trackback címe:

https://piroslapok.blog.hu/api/trackback/id/tr912031715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.26. 07:16:16

most ennek pontosan mi a mondanivalója azon túl, hogy ezek a semmihez sem értő nagypofájú senkik hatszor annyit keresnek, mint egy napi 18 órát dolgozó szakorvos?

szocdemman · http://www.piroslap.hu 2010.05.26. 11:59:52

@Bukowszky: szerintem sokan értik, de olvasd el még 1x hátha ha úgy sem szólj és lerajzolom neked:)

2010.05.26. 14:22:41

Fő úr! Lesz Mégegy Pálinka!

Pollack 2010.05.26. 17:38:27

Arra azért kíváncsi lennék, hogy miként gondoltad azt, hogy az én profiloldalamról leszedett beszélgetésből bejegyzést faraghatsz...!?
Sőt, még be is linkeled...
Mi ez, a subba?

erom? 2010.05.26. 18:04:28

@Pollack: gondolom, senkit nem lep meg a publicitás, ha baráti csevejt folytat a világhálón.

egervari51 2010.05.26. 18:29:46

Tisztelt képviselő asszony!!!
nemsül le a pofájáról a bőr amikor kevesli a 600 ezer forint tisztelet dijjat!
Több 100 ezer embernek ez egy éves keresete és mellette 2-3 gyereket nevel.
Azért amit tesznek még a 100 ezer forint is sok lenne.
A gomb nyomogatáshoz elég lenne 2 deciliter tej meg 2 kifli.
A sok pofázás meg teljesen felesleges.
Örüljenek,hogy megtürik magukat a parlamentbe.
Köztudot, hogy az amerikai zsidók pénzelték a kampányukat.
De nagyot tévednek ha azt hiszik,hogy a zsidók felvásárolják magyarországot,mert mi ezt nemengedjük.Akkor jöjjön Auswich és Dachau.
Tessék már beírni a keresőbe/ Zsidó titkok/ és azt elolvasni.

___chm___ 2010.05.26. 19:06:28

azért van pofája ennek az úriasszonynak... tenném hozzá, el kéne olvasni a facebook szabályzatát, ami oda kikerül, az közkincs, ergó bárki felhasználhatja bármilyen célra

szimplalány 2010.05.26. 23:36:21

gratulálok, értő olvasásból egyes.

Rosenfeld Koppány · http://magyarinfo.blog.hu 2010.05.27. 00:46:57

Azért az elég gáz, hogy ezzel a "túl sokat keresnek az országgyűlési képviselők" populista maszlaggal jöttök ezen a blogon is. A tény ezzel szemben az, hogy az ogy képviselő csak akkor keres túl sokat, ha becstelen. Mert akkor aztán tényleg összeharácsolhat annyit, mint egy MSZP-s képviselő.

Egy csúcsvezetőnek - aminek elvileg az országgyűlés tagjai is számítanak az ország vezetőiként - a 280 ezres nettó annyira kevés, hogy kábé kitörölhetik vele a seggüket, de legalább is napi 15-18 órányi munka (mert egy becsületes képviselő ennyit dolgozik) és két gyerek mellett, úgy hogy a házimunkára már nem marad semmi idő, gyerekfelügyeletről meg ugye szintén gondoskodni kell, na így ebből a 280 nettóból már öltönyre nem nagyon fogja futni, sem cipő vásárlásra. Persze kérdés, hogy a nem képviselő férj, vagy feleség mennyit keres emellett, vagy át tudja-e vállalni a házimunkát és a gyereknevelés nagy részét.

Annál populistább baromság, mint hogy Magyarországon a képviselők fizetése sok, nem nagyon van. Ezt persze előszeretettel hangoztatják akár még parlamenti képviselők is, hogy olcsó népszerűségre tegyenek szert. Persze azt tudjuk, hogy könnyen beszél az, akinél az a morál, hogy a "bruttó 10%-át" zsebbe teszi...

De aki nem mutyizik, nem harácsol, és a költségtérítésével sem él vissza, annak igenis jól be kell osztania a nettó fizetését képviselőként.

És lehet a civil szervezeteket is szapulni, ez divat volt mindig az MSZP háza táján, de ha egy jelentős civil szervezet szaktudással rendelkező vezetőt akar alkalmazni, akkor bizony előfordul, hogy versenyképes fizetést kell adnia ezért. Nyilván szervezete válogatja, és nem tudom, hogy Ertsey melyikben volt alkalmazva.

Mellesleg ez a bejegyzés semmi más célt nem szolgálhatott, mint a lejáratást, ami szerintem nem korrekt. Főleg úgy, hogy Ertsey becsülendő azért, hogy nem a fizetés miatt választotta a képviselői hivatást, és tisztába tette azt, hogy emiatt senkinek nem lehet oka irigykedni, mert civil munkájával nyilvánvalóan sokkal többet keresne.

ZöldMarci 2010.05.27. 00:54:34

@szimplalány: Kedves Szimplalány, illetve Tisztelt Képviselő Asszony!

Hogyan kellene "értően olvasnunk" azt, hogy "na, ki irigykedik még?"

Bali77 2010.05.27. 11:26:31

A bejegyzés második része teljes félrevezetés - nem tudom, ki lepődik meg ezen egyáltalán. A Fideszes Harrach Péterrel vitatkozott. A Fidesz családbarát munkahelyeket, vasárnapi munkaszüneti napot akart, hogy "védje" a családokat. Katalin szerint ez képmutatás, amikor éjfélig nyomatják a Parlamentben az üléseket, sőt szombaton is. Neki, kétgyermekes anyának ez szörnyen megterhelő, míg férfitársainak kevésbé. Erre vetette fel, hogy a Parlamenti ülésezésben is gondolhatnának a családbarát napirendre. A teljes cikk:
index.hu/belfold/2010/05/27/az_mszp-t_zarjak_gettoba/?rnd=510
"Harrach szórakoztató vitába keveredett a nők szerepének kérdésében Ertsey Katalinnal. Az elempés politikus gyermeket nevelő, dolgozó nőként a családbarát munkahelyeket szeretne, erre válaszolta Harrach, hogy ők is. Viszontválaszában Ertsey a vasárnapi nyitvatartásra terelte a szót, és az éjszakába nyúló és a szombati ülésnapokra panaszkodott. Harrach köszönte, hogy képviselőtársa beavatta magánéleti gondjaiba, de közölte, hogy a vasárnapi szabadnap számára világnézeti kérdés, például nem szeretné, ha a dolgozó anyák lemaradnának a családi ebédről. Talán ő is félreértette Ertseyt, ahogy a tudósító is, aki azt hitte, a képviselő vasárnaponként vásárol. Pedig ő nem a vasárnapi szabadnapot kifogásolta, hanem Fidesz és a KDNP által diktált, családbarátnak nem nevezhető parlamenti munkarendből levezetetten "hitetlen, ájtatos családozást"."

Bali77 2010.05.27. 11:36:30

A Youtub-os videó hogyan kapcsolódik a bejegyzéshez?

@egervari51: Szép dolog ez a demokrácia, amiben az ilyenfajta hozzászólások is helyet kaphatnak. Persze az ilyenfajta hozzászólók azt már nehezen viselik, ha velük egyet nem értők fogalmaznak meg véleményt. És szerencsére a többség nem ért egyet az ilyen nemzetáruló, náci eszmékkel. Megértem, hogy ez b@ssza a csőrét az ilyenfajtáknak.

Bartoki 2010.05.28. 16:36:58

"ha vasárnap bezárnak a plázák (sicc!) az vajon hogy hat a családi életre"

"bezárnak a plázák" helyett "bezáratnák a plázákat" - ott van az orrod előtt, miért nem lehet helyesen idézni? :)

"sicc" azt a macskának mondjuk, ide "sic" kell :))

Mellesleg az összes képviselő kb. így keres - bizony, még az MSZP-sek is! - nemtom hogy lehet ezzel az LMP ellen kampányolni? :O

Szerintem ezzel a pénzzel igazán nincsenek túlfizetve - főleg nem az EU parlamenti képviselők havi 5 milláihoz képest. Tetszik-nemtetszik, egy sima középvezető ennél lényegesen többet keres.

És igen, az lenne a jogos, ha az orvosok is hasonlóan keresnének.

2010.05.28. 16:40:22

Az LMP soha nem beszélt arról, hogy sok lenne a képviselők fizetése. A kiszámolt fizetés egy osztályvezetői fizetés mértéket sem üti meg egy valamirevaló cégnél. Nevetséges irigykedés, tipikus magyar hozzáállás. A magyar képviselők fizetése csak az albánokénál magasabb.

Ertsey nem panaszkodott a fizetésre, csak felhívta a figyelmet, hogy olyan nagyon ne irigyeljék.

A szakorvosok jó része borítékban a fizetése többszörösét kapja, nem véletlenül vannak tele a lerobbant kórházak udavarai Mercedesekkel.

BrianBrian 2010.06.02. 14:02:19

Ez egy nívótlan, irigy, intimpistáskodó poszt.

Az ember a facebookon nem úgy fogalmaz, mint egy szónoklatban vagy egy újságcikkben, de a lényeg világos és jogos: ahhoz képest, amennyit olyan képzettséggel és tudással, amilyen Ertsey Katalinnak van, lehet keresni, elég keveset keres képviselőként - ha csinálja, nem a pénzért csinálja.

Abszolút más kérdés, hogy van aki (kevesebb iskolával, nyelvtudással, stb.) munkát se talál, vagy sokkal kevesebbet keres, mint Ertsey Katalin - itt-vagy-ott.

Amennyiben ez a különbség, az emberek önhibájukon kívüli egyenlőtlensége baj (szerintem is az), azon türelmes, szolidaritáselvű gazdaságpolitikával szociálpolitikával, oktatáspolitikával, lakhatás-politikával, nem az irigység felkorbácsolásával lehet változtatni. Ezeken a területeken viszont az LMP programjában több és nívósabb van az LMP programjában, mint más pártokéban (pl. az MSzP-ében).

Miro Kiss Ida 2010.06.07. 22:50:10

Tessen talán megírni, hogy ki mit vár el egy képviselőtől, illetve, hogy mi mindenből áll össze a munkája.

Én mindenesetre azt várom el, hogy naprakészen tájékozott legyen a Parlament napirendjén lévő kérdésekben. A tájékozottság birtokában felelős, elvi, a gyakorlatba is átültethető álláspontot fogalmazzon meg, és képviseljen.

Ez a tudás és tájékozottság nem az index blogjainak reggeli átfutásával szerezhető meg. Konzultálni kell szakértőkkel, háttéranyagokat íratni, nem mellesleg el is olvasni azokat értő olvasással (ezt sem kommentezéssel lehet elsajátítani).

Részt venni a bizottságokban, politikai rendezvényeken, kapcsolatot tartani a választókkal és más politikusokkal. Néha a saját családjával is.

Olykor pihenni, hogy a fáradtság ne rontsa le a teljesítményét, hiszen a felelőssége nagy. Rajta is múlik, hogy milyenek lesznek a törvények, amelyek az életünket szabályozzák.

Chilében a kongresszusi képviselők nettó alapfizetése 4,450.000 peso, azaz 1,967,510.72 HUF, erre jönnek a bizottsági járulékok és a költségtérítések. Senki nem sajnálja tőlük, hanem nagy tiszteletben állnak a képviselők és szenátorok.

Miro Kiss Ida 2010.06.07. 22:54:09

Ami a nonprofit szféra fizetéseit illeti: nonprofit azt jelenti, hogy a szervezet bevételét, jövedelmét visszaforgatják az alaptevékenységbe, és nem osztják ki nyereségként. Ettől még a szakértő tudásának értéke nem kevesebb, mint egy profitérdekelt szervezetben, és meg is fizetik normális helyeken.

Azért olyan vánnyadt a magyar nonprofit szektor (egyebek mellett), mert mindenki azt hiszi, hogy a jó bolondok majd ingyér dolgoznak. Hát ez nem így működik. Így nem működik.
süti beállítások módosítása